Kelet-Magyarország, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-13 / 190. szám
Zalka Mátét hallgattam 1Q32 Araszán Nyíregy- X házán laktam és akkor vettem magamnak életemben az első rádiókészüléket. Természetesen minden szabad időmet a készülék mellett töltöttem és ide-oda forgattam a kondenzátort. Egyik napon az esti órákban hallottam, amikor a szpiker német nyelven bemondta, hogy „rövid szünet után magyar nyelvű előadás következik”. A hullámhosszon maradtam és pár perc múlva a legnagyobb meglepetésemre, magyarul egy női hang a következőket mondja: „Halló itt Moszkva, halló itt Moszkva. Magyar adásunkat hallják. Négy forradalmi magyar író kerül a mikrofon elé." Ezután négy nevet említett, melyek közül — a nagy izgalmamban — csak Zalka Máté és Illés Béla nevét jegyeztem meg, a másik kettőre nem emlékszem. Ez a rádióvétel annál inkább is szenzáció volt részemre, mert Zalka Máté gyerekkori barátom és játszótársam volt, együtt jártunk a mátészalkai polgári fiúiskolába, ő egy osztály- lyal feljebb járt nálam. Máté akkor, mint nem a legjobb anyagi körülmények között élő szülők gyermeke, tanulmányait csak úgy tudta folytatni, hogy mindennap más-más rokon, vagy ismerős családnál étkezett és így a pénteki napon az én szüleim biztosították részére a reggelit, ebédet, és vacsorát — Elképzelhető tehát, hogy mennyire frap- pírozva voltam, mikor meghallottam, hogy az én gyerekkori játszótársam beszél a rádióban. Az első előadó Illés Béla volt, de már nem tudnám megmondani miről beszélt Utána másik két író tartotta Ennek birtokában, levelet írtam Máténak, melyben közöltem, hogy hallottam előadását a rádióban. Levelemre gyorsan kaptam választ, melyben megírta, hogy az előadás után barátjával hazamén ve, azon gondolkozott, hogy vajon ki hallotta őt az övéi közül. Ezért örült meg levelemnek és a továbbiakban érdeklődött szüleim, majd közös barátaink hogyléte iránt és részükre is üdvözletét küldte. Ezután még kétszer váltott rövid időközökben levelet. A harmadik levélben írta, hogy most sokáig ne várjak tőle levelet, mert egy etnográfiai tanulmányútra megy és valószínűleg a magyarok bölcsőjénél fog kikötni. Máté leveleit örömmel mutogattam az elvtársaknak, de úgy látszott nem voltam elég óvatos, mert a levelezésem a nyíregyházi rendőrségnek is tudomására jutott. Nyomozót küldtek ki lakásunkra, aki csak Máté utolsó levelét vitte magával, miután azonban semmi politikai vonatkozású közleményt abban nem találtak, eljárás nem Indult ellenem. Pár hónap múlva Ismét levelet kaptam Mátétól, amelyben arról értesített, hogy visszatért néprajzi tanulmányújáról, 1200 kilométeres utat tett meg lóháton és úgy gondolja, hogy tényleg a magyarok őshazájában járhatott, miután az ott élő népek beszédében nagyon sok, a magyarral rokon hangzású szót hallott. Ezeket a szavakat úgy három oldalon keresztül ismertette velem levélben. Arra még emlékszem, szem—ksem, láb—láp, stb. Erre a levélre már nem mertem válaszolni, mert féltem, hogy a rendőrség figyeli a postámat. Ezt az utolsó levelet megsemmisítettem. Ezzel le is zárult volna a moszkvai rádió hallgatásából eredően Máté barátommal folytatott levelezésem ügye. Egy alkalommal azonban Csenger községbe kellett utaznom, ahol üzleti összeköttetésben voltam özv. Ecsedi Gedeonná nevű kocs- márossal. Az asszonynak a férje még 1916-ban az orosz fronton eltűnt, holttá nyilvánították és Ecáediné, mint hadiözvegy kocsmai engedélyt kapott. Ottlétemkor egy primitív írással írott levelet mutatott nekem. melyet a 16 esztendővel azelőtt eltűnt férje írt a Murmanszk vasút építkezésektől. A levélben közli, hogy ő már többször írt a feleségének, de soha nem kapott azokra választ, így ez az utolsó levele az esetben, ha erre sem válaszolna. A továbbiakban kéri feleségét, hogy küldjön a részére 100 dollárt, mert ha ezt megkapná, úgy haza tudna jönni. Szegény asz- szony a 16 év alatt ezt a levelet kapta meg először és kétségbe esve kért tőlem tanácsot, hogy mitévő legyen. Én azt a tanácsot adtam, hogy ne küldjön a férjének pénzt, ellenben én megpróbálom férjét hazahozatni. A férj levelét elkértem tőle, amit Máté barátomnak küldtem el. A kísérőlevélben megkértem, ha módjában van próbáljon odahatni, hogy ez az ember hazakerüljön családjához. Erre a levelemre Mátétól semmi választ nem kaptam, azonban Ecsedi Gedeon hazaérkezett Csengerbe, amiről Ecsediné engem levélben • értesített. Ekkor már Budapesten laktam, miután Nyíregyházáról a folytonos rendőri zaklatások miatt tanácsosabb volt elköltöznünk. Ecsediné levele után alkalmam nyílt ismét Csengerbe utaznom, ahol találkoztam a már hazatért Ecsedi Gedeonnal, akit Zalka Máté közbejárásával és segítségével sikerült visszahozatni. A budapesti rendőrség Ecsedi zsebében megtalálta hazaérkezésekor történt kihallgatása alkalmával Zalka levelét, melyet hozzá intézett, hogy őt Moszkvában keresse fel. Ebben a levélben az én nevem is szerepelhetett és ennek folytán a budapesti főkapitányság politikai osztályára idézést kaptam, ahol ez ügyben kihallgattak, de eljárást nem indítottak ellenem. így történt meg az, hogy a moszkvai rádió magyar adása folytán egy elveszettnek hitt családapa visszakerült itt Magyarországon hozzátartozóihoz. Antal Miklós Remek szovjet családfilm a „Don Quijote fiai" meg az előadását, majd utoljára szólalt meg Zalka Máté, aki egy akkor készülő regényének témájáról beszélt és elmondta, hogy milyen vitézül harcoltak a volt magyar hadifogoly katonák — köztük a 14-es nyíregyházi huszárok — a Vörös Hadseregben a polgárháború alatt Mondanom sem kell, hogy aznap éjjel nehezen jött álom a szememre és azon gondolkodtam, hogyan tudom majd a hallottakat és az élményemet elmondani az elvtársaknak. A következő napok egyikén üzleti ügyben Matolcson utaztam keresztül, mikor is meglátogattam Máté édesapját, Mihály bácsit. Elbeszéltem neki a hallottakat és tőle tudtam meg a fia címét. Mondhatnánk: egy rendkívüli szovjet család életét, hétköznapjait láttuk. Aztán nyomban helyesbítenünk kell, mivel a nem mindennapi szó itt csupán a történetszövésre értendő: ahogyan e mai szovjet család tagjai megjelennek előttünk, nagyon is tipikus, végtelenül megnyerő, szimpatikus. Bepillantást nyújtott egy új film a szovjet családok mindennapjaiba, a gondokba, az örömökbe, túlzó törekvések nélkül, a hétköznapok természetes egyszerűségével, leheletfinom derűjével. Don Quijote, az irodalmi hős jó szándékú, ártatlanul tiszta lelkű, rendkívül segítőkész egyéniség. Ilyen ember Bondarenko orvos is, aki a város szülészeti klikatmondő mosollyal a szája sarkában. — Ugyan már, Tchuk- Tchuk — biztatta az egyikük — légy egy kicsit őszinte! — Az én tiszta hasznom ezerhatszáz volt. Ennél ő sem jutott messzebb! — mondta a másik. — Az összes szentekre mondom — szólalt meg Tchuk-Tchuk hirtelen és négyezerhez mit szólnátok? Nevettünk. — Ez az ember a bolondját járatja velünk. Tchuk-Tchuk a frakk-kabátja zsebébe mély esztette a kezét — Idenézzetek! — kiabált és kirángatott néhány bankjegyet, csupa ezer frankost. Nagyot néztünk mindannyian. — Látjátok, mennyit számít a meggondoltság — hangoztatta büszkén. — Én aztán egy sout sem költöttem el a keresetemből. Mind itt van az utolsó garasig. Most pedig hazautazom a kislányhoz, kívánjatok nekem jó utat!._ Másnap reggel ugyanabban a kávéházban üldögéltem, amikor felpattant az ajtó és Tchuk-Tchuk berohant. Levetette magát az egyik asztal mellé, könyökére ejtette a fejét és zokogni kezdett. — Kiraboltak! — könnyei végigfolytak borostás arcán. —Elvittek mindent, egyetlen sout sem hagytak! Ott volt a párnám alatt és kiemelték, amíg aludtam! Eltűnt, vége, az utolsó sou is odavan! Ezt hajtogatta reménytelenül, tehetetlenül. Újra meg újra csak ez tolult az ajkára: „Minden pénzem! Minden, minden pénzem”! — Voltál a rendőrségen? — kérdeztem. Igen, már járt a rendőrségen is. Vigasztalni próbáltam, de hasztalanul. A szerencsétlen fiú egészen magán kívül volt. A rendőrség az ujját sem mozdította — minek is? Ha egy Rostchild vagyonához nyúlnak, az más. De ez a károsult csak egy szegény olasz fiú, ^ki mindenét elvesztette! Az előző este eladta minden ingóságát, még a bódéját is, így aztán vasútjegyre sem maradt pénzé. De semmi sem tarthatta vissza: gyalog vágott neki az útnak. Máig is látom, ahogy leszegett fejjel elindult, kis fekete keménykalapja dacosan ült göndör fején. Mi lett belőle később, nem tudom, és bárhogy töprengek, nyomát sem találom Tchuk-Tchuk történetében a kárpótlásnak, melyről oly sok szó esik. Fordította: Zilahi Judit nlkáján dolgozik. Valójában egy bővített mondatba elfér azután az egész történet:, két órán át bizonygatja a film, — mert az alapkonfliktus, a csupa lányos mamák dilemmája így kivánja — mennyi gondja, baja és természetesen mennyi melengető öröme is van egy fiús apának, akinek ráadásul valamennyi gyereke — fogadott fiú. A film végső kicsengése az, hogy az ember életének legigazibb értelmét az esetlenségeivel, csinytevéseivel, bájos na- ivságaival felnövő gyermek jelenti. Talán szokványos happy end-nek tűnik, ezért érdemel kitérőt a negyedik fogadott gyermek megjelenése a filmen. A szülészet egyetlen fiús mamája nem akarja és nem is viszi haza megszületett gyermekét, akit végül Bondarenko doktor örökbe fogad. Rendkívüli érdeme ennek a filmnek hogy a szatirikus hangvétel közepette sem rugaszkodott el a valóságközeiből: nemcsak az élet árnyas oldaláról lebbentette el a fátylat, megláttatta az emberi humanizmus spontán adódó példáját. A fordulatokban rendkívül gazdag történetszövés csupán eszköz ahhoz, hogy az író Nyina Fomina a mai szovjet családok legjellemzőbb motívumait sorakoztassa fel egymás után. A munkájával, hivatásával erősen le'kötött apa, a családnevelés, a háztartás nehézségeivel terhelt anya, a válaszút elé jutott legidősebb fiú, a diplomával is gyerekes gondolkodású középső és a szeplőkkel, örökké fésületlen hajával magával ragadó, csavargó hajlamú legkisebb, ártatlan izgalmakat hozó bonyodalmai töltik ki a játékidőt. És megismerhetjük a lépcsőházi pletykaasszonyt éppúgy, mint a hideg-rideg könyvelőt, a reménytelenül szerelmes lányt s a kórházi kerítésen át, a szülészet ablakához ugráló egyenruhás rendőrt aki, gyermekük születés feletti örömében megfeledkezik a rendszabályokról: Talán a legkisebb szereplő, Jurka megformálásánál érződik némi tul- hajtás. Például ott, amikor mindenkit megrémítve elszökik hazulról Afrikába, hogy felszabadítsa a négereket. (Tudniillik, filmen látta az ő sanyarú sorsukat.) Nem eléggé egyértelműen különül el, elegyedik itt a valóság és a szatíra. Ettől függetlenül, a Don Quijote fiai című szovjet film — melynek főszerepét Anatolij Papanov, az ismert karakterszínész játssza, értékes alkotás. Az operatőr Emil Gulidov remek képeinek hatását a színes változat még fokozza. (as) Havas Ervin? Állomás, hajnalok, sínek (Barátaimnak — Szubotcs-Szuunai ban) 1 Hétfő-hajnalok * az állomáson Kevert. Pálinka. Alkalmi vegyszer. A bot kiverve rézszögekkel. Arany-sebektől ékes az ember. Harmincötezerszer. 2 Egy hétre elfeledni a párna illatát is, egy hétre elfeledni az ember megtanulhat, egy hétre elfeledni mi jóság és hiányzik. De megnő a hiány is mint anyjában a másik és magát alakítja, testéből kiszakítja, már szakállát növeszti, akkora mint a dunyha, hanyatt fekszik és állig, ki él, magára húzza. 3 A kocsma bűzét mint a tintafoitot az itatós, a test itatja, szívja, míg végigront a kiszáradt torok vágatában a bányalég-pálinka. Egy nagy lavórból kiöntötte őket, arrébb fújta kedvében az isten. Odahagyva ágyúkat, a nőket alusznak vállal egymásra dőlten A sinek hosszán olykor eltűnődnek. Vén az asszony. Visszeres a lába. Álmuk árkán a rossz szeretőknek pipacs nyílik, a hús vadvirága. 4 Sötétéit a hajnalok Télen is meg nyáron Az eget ha akarod Megtarthatod vállon Belefolyik tintaszín Nedve a szemedbe Csillagporú szirmain Gyöngy Ftastyúk Medve Mélyre nyeli szavait Pedig nem haragszik Meleg ágyról álmodik Aki állva alszik 5 Mikor a fő váltóőr, az idő, feketéből rózsaszínre vált át, már halványulnak folyton-csökkenő fényükkel a meleg hazai lámpák, mi fájni kezd, a szesz feledteti, csak ezt lehetne elfelejteni: a hatszor hálj, egyszer ölelj parancsát! 5 a vonatok átlós sineiken belecsikorognak a hajnali tejüveg csöndbe, mint az idegen fémtest a rostok izomhalmai közé és szinte alig hallani az imádság-szelid káromkodást. 6 Kik lemaradnak — hazaérnek. Nekik szól bodzabokron az ének. Csalogatnám pity-pity-pity madaram, szárnya jaj tolla jaj odavan. 7 Miért, hogy a fekete vonatok csak távolodnak, meg sohase jönnek? Ö de szeretnék egy-egy távoli zörgő szerelvényt visszaváltani csengve, örökre a hazai földnek.
