Kelet-Magyarország, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-02 / 180. szám

Washingtonba is betört a „forró nyár*• Rendőrök—négerek összecsapása a Fehér Ház közelében Külpolitikai széljegyzet: Kanada „francia viharban“ AMMAN Kedden este hivatalosan bejelentették, hogy Husszein király elfogadta Szaad Dzsumma korina nyá nát­hára m nappal ezelőtt be­nyújtott lemondását, s ugyanakkor ismét Szaad Dzsummát bízta meg az új kormány megalakításá­val. Egyúttal hivatalosan közölték azt is, hogy a ki­rály kilenctagú tanácskozó testületet nevezett ki, amely az ő elnökletével hetenként egyszer fog ülésezni. Uj tanácskozó testület tagjai között van öt volt minisz­terelnök és a jordániai had­sereg főparancsnoka is. DJAKARTA Suglh Arto indonéz fő- államügyész kedden beje­lentette, hogy a hadsereg körében széles körű letar­tóztatásokat hajtottak vég­re, sok tisztet lefogtak, mert a közelmúltban hely­re akarták állítani Sukar­no hatalmát. Letartóztattak két tábornokot, három ez­redest és több hadnagyot. Belbiztonsági okokból az államügyész a letaróztatot- tak nevét nem közölte. HAVANNA Havannában hétfőn Os- valdo Dorticos kubai elnök megnyitotta a latin-ameri­kai szolidaritási szervezet (OIAS) első konferenciáját. Az értekezleten a latin­amerikai földrész vala­mennyi országának képvi­selői jelen vannak. Hírügy­nökségi jelentések szerint a részvevők száma meghalad­ja a 700-at A delegátusok megvitatják, hogyan léphet­nek fel az észak-amerikai imperializmusnak a latin­amerikai földrészbe való behatolása ellen és kidol­gozzák az OIAS szervezeti szabályzatát ROMA Kedden az olasz demok­ratikus sajtó határozott hangon tiltakozott az ellen a brutális önkény ellen, amellyel előző nap a rend­őrség rátámadt a római textilkombinát dolgozóinak tüntetésére. A tömeges el­bocsátások ellen nyolcszáz­ötvenen, főként asszonyok vonultak zászlóikkal a munkaügyi minisztérium épülete elé, amikor rend­őrök és csendőrök támad­tak rájuk. Több munkásnőt kórházba kellett szállítani. HONKONG A hongkongi rendőrség brit katonaság segítségével kedden nagyarányú razziát tartott Hongkongban. A razzia során letartóztattak 117 embert, lefoglaltak röp­lapokat, falragaszokat, gáz­maszkokat, kiélesített vas­csöveket, fejszéket, horgo­kat és egyéb, fegyvernek minősíthető eszközöket. Washington (MTI): Hosszú évek óta első íz­ben, az amerikai „forró nyár”, a többségében néger lakosságú szövetségi fővá­rost, Washingtont is hatal­mába kerítette. A Reuter- iroda kedden reggel gyors­hírben jelentette, hogy nem egészen két kilométernyire a Fehér Háztól, négerek és karhatalmi erők tűzharcot vívtak. Az amerikai elnök rezidenciájától északkeletre fekvő útkereszteződésnél a rendőrök fedezékbe mene­kültek. A város egy másik pontján a tűzriasztásra ki­vonuló rendőröket és tűz­oltókat a néger tüntetők palackokkal és kövekkel verték vissza. Legalább 50 embert letartóztattak. Hét helyről jelentettek tüzet. A rendőrség szóvivője ké­sőbb azt állította, hogy a Fehér Ház környékén nem volt tűzharc: „A szemetes­vödrökben robbanó petár­dák hangját tévesztették Moszkva (TASZSZ): A kínai népi felszabadító hadsereg megalakulásának 40. évfordulója alkalmából Peking utcáin mindenütt olvashatók a néphadsereget üdvözlő jelszavak. E jelsza­vak mellett azonban más feliratok is láthatók és ezek többsége a nemrégiben le­zajlott „vuhani események­kel” foglalkozik, ahol a helyi katonai vezetők fel­léptek a „kulturális forra­dalom” ellen. Ezek az ese­mények meggyőzően tanú­sítják, hogy vannak olyan erők, egyebek között a had­seregben is, amelyek fellép­nek Mao Ce-tung és cso­portja irányvonala ellen. Alátámasztja ezt az az eszeveszett támadás, ame­lyet a kínai sajtó és a rádió folytat, sok katonai vezető ellen, akiket azzal vádol­nak, hogy támogatják a vu­hani lázadókat. Miután Csen Cajv-taot, a vuhani katonai körzet pa­rancsnokát „felakasztással” fenyegették, most megvá­dolják a legfelső katonai pa­össze puskaropogással”. Az elnöki rezidencia környékén három órán át tartottak a négertüntetések. A meg­mozdulásnak nagy létszámú rendőri erő és a hirtelen tá­madt zápor vetett végett. Kedden Milwaukee város polgármestere feloldotta az Egyesült Államok törté­netében példátlan 24 órás kijárási tilalmat, amely va­lóságos kísértetvárossá tette a zavargásdulta helyet. Ez­zel — mint a UPI írja —, „a faji béke helyreállt”, de Wisconsin legnagyobb váro­sát továbbra is 6700 rendőr és nemzeti gárdista ellenőr­zi. A Milwaukee-i nor- thnside, a néger gettó „rob­banása” következtében két nap alatt három néger tün­tető halt meg és több, mint szá2 megsebesült. Miután a légkör enyhült, a városba vezető országutak- ról is eltávolították a szö- gesdrótakadályokat: Mil­waukee ismét járható az Egyesült Államok polgárai számára. rancsnokság és a központi katonai apparátus számos képviselőjét is. A hivatalos kínai propa­ganda azt a benyomást akarja kelteni, hogy a vu­hani incidensnek vége és a lázadók „bocsánatot kér­tek”. Pekingben azonban olyan hírek járják, hogy ez csupán időleges kompro­misszum, amely a fizikai leszámolás közvetlen ve­szélyének hatására jött lét­re. Nem véletlen, hogy a Renmin Ribao július 30-i vezércikkében „még szenve­délyesebb ellentámadást” sürget. A Csiefongcsün Bao, a hadsereg lapja ve­zércikkében azt írja, hogy „bár Vuhan körzetében a nagy proletár kulturális for­radalom ügye az ott állo­másozó baloldali katonai egységek támogatásával ma jól áll, még súlyos harcok­nak néznek elébe.” A külföldi tudósítók je­lentése szerint Kantonban tovább folynak az összetű­zések Mao hívei és ellenfelei között. Az összetűzések so­rán százak sebesültek meg. A KANADAI VILÁGKI­ÁLLÍTÁSRA látogató De Gaulle elnök drámai kiáltá­sa, amelyben a „francia Ka­nadát” és „Quebec szabadsá­gát” éltette — új és várat­lan feszültségi gócot terem­tett a nyugati szövetségen belül. Közismert,, hogy a kanadai kormány miniszter- elnöke, Pearson „elfogadha­tatlannak” minősítette a francia elnök kijelentéseit, mire De Gaulle idő előtt hazatért anélkül, hogy láto­gatást tett volna Ottawá­ban, a kanadai kormány székhelyén. A francia ál­lamfőt bírálatok és kételke­dés özöne fogadta — ám Kanadából oldaltámogatás érkezett: Daniel Johnson, Quebec tartomány miniszter- elnöke egyetértéséről bizto­sította a francia kormány­főt és a kanadai szövetségi kormány ellen fordult. S hétfőn a francia miniszter- tanács erősítette meg De Gaulle kanadai cselekedeteit, visszautasítva a támadáso­kat, ám egyúttal magyarázva is némely De Gaulle-i sza­vak igazi értelmét. Tény, hogy De Gaulle út- jával, — ha lehet, — még nyíltabbá vált Kanadának, az amerikai földrész máso­dik és a világ ötödik ipari államának gyötrő belpoliti­kai-nemzetiségi problémája. Kanada szövetségi állam, amely tíz tartományból és két területből áll. A hatal­mas ország összesen mintegy 20 millió lakosából 44 szá­zalék brit, 30 százalék pe­dig francia származású. E 30 százalék legnagyobb ré­sze, több mint hatmillió em­ber Quebec tartományban tömörül, ahol a lakosság 81 százaléka francia. A Que- bectől közvetlenül keletre lévő kis New Bruswick tar­tományban 36, a tőle nyu­gatra fekvő és az ország ipari-gazdasági szívét jelen­tő Ontario tartományban 15 százalék a francia lakosság aránya. Ez a francia tömö­rülés történelmileg annak a gyarmatosító akciónak a ma­radványa, amelynek során az 1600-as években a fran­ciák kiépítették a maguk kanadai gyarmatbirodalmát. Ezt voltaképpen csak a hét-' éves háború után, a XVIII. század utolsó harmadában veszítették el, amikor egész Kanada az angolok birtoká­ba került, s megkezdődött a nagyarányú angol benépesí­tés. QUEBEC TARTOMÁNY francia lakossága — noha a kanadai alkotmány kifeje­zetten biztosítja a tartomány egyenjogúságát és különleges jogait — úgy érzi, hogy a központi kormány és a brit származású többség politiká­ja felelős a tartomány vi­szonylagos gazdasági elma­radottságáért — elsősorban Ontarióhoz képest. A második világháború utáni években ez az elége­detlenség mindig ott lappan­gott a kanadai belpolitikai élet felszíne alatt. Az utób­bi idóben, amióta csekély többséggel az úgynevezett „nemzeti egységpárt” vezető­jét, Daniel Johnsont válasz­tották a québeci tartományi kormány elnökévé, a feszült­ség határozottabb politikai formákat öltött. Daniel Johnson kormánya „külön­leges elbánást” követel Quebec tartomány számára, s azt, hogy a tartomány e különleges státusát a kana­dai alkotmányban is rögzít­sék. Ezen túlmenően azonban Quebec tartományban egy kicsiny, de politikailag rend­kívül aktív csoport egyene­sen szaparatista politikát hir­det — tehát azt, hogy Quebec szakadjon el Kana­dától és kezdjen külön, ön­álló állami életet. Noha Daniel Johnson kor­mánya sohasem helyezkedett nyiltan szeparatista álláspont­ra — igen gyakran olyan akcióba kezdett, amelyekből következtetni lehetett a sze- paratistákhoz való kapcso­lataira, s azok követelései­nek figyelembe vételére. így például Kanada állami éle­tében páratlan módon 1965 folyamán Párizsban és Quebecben a Johnson-kor- mány kétoldalú francia— québeci együttműködési szerződések egész sorát írta alá. . KANADA KÖZPONTI KORMÁNYÁRA ily módon éppen a nyílt gyarmati stá­tusz megszűnésének száz- esztendős évfordulóján rend­kívül erőteljes francia Sze­paratista nyomás nehezedett. De Gaulle kanadai látogatá­sa, s az ott elhangzott, a kanadai francia szeparatiz­must alig burkolt módon tá­mogató nyilatkozatok ily módon legfájóbb és legérzé­kenyebb pontján érintették a kanadai kormányt. A De Gaulle-utazást kísé­rő kommentárok szinte egy­behangzóan azzal magyaráz­zák a québeci szeparatiz­mus e hivatalos francia tá­mogatását, hogy az része a Hanoi. (MTI): Az AFP Hanoiból kelte­zett jelentésében FunaZaki japán orvosnak, a VDK-ban vizsgálatot végzett négytagú japán bizottság vezetőjének nyilatkozatát ismerteti. Funazaki kijelentette, hogy az amerikaiak Észak- Vietnamban „rendszeres és tőkés világ feletti amerikai hegemónia ellen küzdő De Gaulle-koncepciónak. Ha ezt az elképzelést a maga egé­szében helyesnek és pozitív­nak kell is ítélni — annyi bizonyos, hogy Kanada ese­tében a québeci szeparatiz­mus támogatása rendkívül kockázatos és veszélyes ma­nőver, amely könnyen visz- szájára forulhat. Tagadha­tatlan tény ugyanis, hogy a kanadai ipar, s általában a kanadai gazdaság volta­képpen minden dicséretre méltó politikai függetlenségi törekvéstől eltekintve az amerikai gazdasági élet ha­tása alatt áll. (Az autóipar 95. az elektromos ipar 64. a vegyipar 50, a bányászat 52 százaléka van amerikai kézben.) Kanadai szakértők szerint Quebec tartomány tényleges elszakadása esetén számolni kellene a megma­radt angol nyelvű csonka Kanada még fokozottabb amerikai orientációjával. Sőt, esetleg azzal Is, hogy az angol nyelvű tartományok csatlakoznak az Egyesült Ál­lamokhoz. Ilyen körülmé­nyek között egy hatmilliós québeci, francia nyelvű és orientációjú állam önálló­sága pusztán fikció lenne. Ez az államalakulat óhatatlanul teljes gazdasági függésbe ke­rülne a kialakuló amerikai— kanadai konglomerátummal szemben. Ebben a különle­ges esetben tehát a québe­ci szeparatista tendenciák végletes kiélezése éppen Ka­nada széthullásához és az Egyesült Államok befolyá­sának további erősödéséhez vezetne. A REALITÁSOK KED­VÉÉRT meg kell jegyezni, hogy e végső következteté­sek levonása aligha követke­zik majd be. De Gaulle tá­jékoztatási minisztere ezért is fejtegette újságíróknak, hogy a „szabad Quebec” nem szükségképpen jelent függetlent. Az új francia— kanadai vihar legfeljebb olyan eredményeket hozhat, hogy az ottawai központi kormány esetleg megadja a „francia tartománynak” a helyi kormány által követelt különleges jogokat. előre megfontolt népirtást'' hajtanak végre. A iapán bizottság megállapította, hogy a duzzasztógátak le­rombolása, a napalmbom- hák és a mérgező anyagok felhasználása, a B — J2-es bombázók bevetése egytől- egyig a vietnami nép irtá­sát célozza. Jelentés a vuhani eseményekről Százak sebesültek meg a kantoni zavargásoknál Japán ténymegállapító bizottság a VDK-ban Dabozy Imre: Újra lehet kezdeni (Regény) 20, A présház előtt még ott áll Bartal kocsija, a lovak ropogva rágják a zablát. Nem lesz ez jó, a nagy orrú ennyit sündörög kö­rülöttünk, még ránk csődít valakit. — Te Géza, szólj apád­nak.­— Nem is értem, elment az esze! Az öreg fejét leejtve szun­dikál, arcára árnyékot vet a lámpaernyő, csak lilás, bunkó orra lóg bele a fénybe, ' mint egy nagyra nőtt padlizsán a napion. Még valaki ül a sarakban. El- rongyolt katonaköpeny van rajta, tátogó bakancs, sző­rös és aszalódott képe akár a kecskéé, az ördögbe is, hiszen ez Fésűs Járó Fe­renc. Feltápászkodik, de nem szól hozzánk semmit, az öreg Bartalt lökdösi a széken, keljen már fel. A szomszéd szobából Sorki bá­mul be álmosan, hosszú szárú gatyában, hersegve vakarja a fenekét, morog valamit, és becsukja az aj­tót. Elképedve nézzük egy­mást. Deső is felismerte Fé­sűs Járót, látom a szemén, csak Géza lel a hangjára, indulatosan ront neki ap­jának. — Ezt hogy gondolod? Erről nem volt szó! Meg­mondtam neked, rajtunk kívül... a fene egye meg, miért nem fuvaroztad ki mindjárt az egész várost? Bartal a szemét dörgöli. —' Há, há, na végre. Olyan soká jöttetek, elbó­lintottam. Pedig mindig menni kellett volna, anyá­tok nem tudja, hol kódor­gók ilyen marha időben... — Arra felelj, amit kér­deztem. — Na, igen. Igaz is... — Bartal feláll, zsákforma testét nyújtóztatja, vállát- térdét ropogtatva, de köz­ben tanácstalanul pislog. — Üljetek már le. Rossz néz­ni, hogy csak álltok, álltok. — Nem ülök le. — Jobb lenne. Ha állsz, mindjárt ideges vagy, fiam. Úgy is elég a bajunk, ne idegeskedj még te is, vala­mi kurva gránát a birkák közé csapott, ingyen dobá­lom széjjel a birkahúst, oda a drága szép cigája nyá­jam, az egész Horváth-köz az én húsommal csapja el a hasát... — Tehát? Fésűs Járó megnéz ben­nünket egyenként, össze­rántja magán a rongyos köpenyt. — Ne fáradjon, Bartal bátyám. Ha magának kö­nyörögnie kell, mit kéne csinálni nekem. Megy kifelé. Bartal azon­ban visszahúzza. — Itt maradsz. Lenyomja Fésűs Járót a székre, recseg a szék. Vad­paraszt az öreg, ha dühre lobban, cselédei citeráznak előtte, mint a rezgőnyárfa. Hát most eldől benne a borjú, öblösen ordít, zeng a présház. — Nem érted az egészet, doktor úr? Nem tudod, kik állnak az öregvárosban ? — Ne ordíts! — Én ordíthatok! En nem bujkálok! •— Ha ez a bajod, én... — Fogd be a pofád! Rád aggatnék mindent, mint a karácsonyfára, te meg... te kiművelt állat! Az anyád úristenit, kin akarok én segíteni? Magamon? Ele­get éltem, ha most meg- döglök, azt se bánom... de ehhez én jobban értek, hiá­ba jártál annyi iskolát, doktor úr, tizenkilencben miért a főszolgabírót dug­tam el a szénapajtában? — most meg miért ezt a nyo­morultat? Hát én szabom meg, milyen idők jöjjenek? A hétszentségit, de annyi eszem már legyen, magam ellen, a családom ellen nem vétek! — Ilyen áron én... — Milyen áron? — Nem akarod megérte­ni, hogy én nemcsak a bő­römet védem? Az elveimet, igen! Semmi közöm ehhez a nyilas bandához! Mást nem tehetek, fegyver sose volt a kezemben, azzal til­takozom egész disznó, esz­telen kalandjuk ellen... az értelem, igen, és a humani­tás nevében, hogy félreál­lok. Bujkálásommal tilta­kozom! De azokkal sem vállalok semmi közösséget, akik jönnek... Úristen, hát miért nem lehet megérteni, hogy most mindenféle ku- pec ravaszkodás csak leal- jasítja az embert? — De fiam, drága fiam... — Tudod te, kik az oro­szok? Mit hoznak maguk­ban, s magukkal? Tudod? De már komázol velük, bo­lond vénember, talán épp azt a kést köszörülöd, me­lyet a nyakadnak szánnak! — Kiverik innen a né­metet — mondja Fésűs Já­ró. — Magyar embernek ez most elég kell legyen. — És ezzel vége? Hogy kiverik a németet? Te már tudod a folytatást is? Hát én is épp eleget tudok... egyik terrorból nem kívá­nok a másikba besétálni. Mitől szebb a vörös, mint a zöld? Vagy a barna? Nincs akarata köztük az embernek, semmi akarata, a diktatúrák nem tűrnek ef­féle rakoncátlankodást, •karat, vélemény, egyéni­ség, de ha neked jók, csak szaladj hozzájuk. Magyar embernek ez elég kell le­gyen! Ilyen hülyeség, ma­gyarságot emlegetni az oro­szok szomszédságában, fü­tyülnek rá, ki milyen ná­ció... mikor mondták, hogy világ nemzetei egyesülje­tek? Hallottál ilyet? Csak a világ proletárjairól szó­nokolnak, hát én magya­rázzam meg neked, hogy... — Különb hazafiak, mint te. Verekednek érte, ami a2 övék. — Hát csak bújj beléjük. Megtehetted volna, apám szénapajtájától ötszáz lé­pésre vannak. — Megpróbáltam. Ha le­hetséges volna, azt hiszed itt lennék? És ne rágalmazz senkit, a terror nem Igaz. Mit tudhatsz róluk? Amit fasiszta szennylapokból ösz- szeolvastál, amit az ellen­ség el akar hitetni veled. — A katyni tömegsír se igaz? A lengyel tisztek le­mészárlása? Csak úgy ki­találta a hullákat az ellen­ség... mi? Vagy felöltöztet­tek ötezer hazátlan hullát lengyelnek, mi? — Ott voltál? — Én nem, de nekem... — Azt állítsd, amit a sa­ját szemeddel láttál! (Folytatjuk!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents