Kelet-Magyarország, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-08 / 185. szám

Sikeres őszi rajtot Tett a Spartacus Labdarúgó bajnoki mérkőzésekről A labdarúgó NB I vasárnapi mérkőzései közöl a Fe­rencváros biztosan szerezte meg a győzelmet, s egyben visszavágott a Győri ETO-nak az MNK-ban elszenvedett vereségért. Az Újpesti Dózsa Szombathelyen szerezte meg a két pontot, s ezzel a második helyet. Az Egri Dózsa a DVTK, a Dunaújvárosi Kohás z pedig Salgótarjánt győzte le hazai pályán. Jól kezdődött számunka a labdarúgó NB I B őszi idénye. A Nyíregyházi Spartacus idegenben győzte le a Kecskeméti Dózsát, s sokat érő két ponthoz jutott. A további mérkőzé­sek közül kiemelkedik a Pécsi Bányász—Székesfehérvár ta­lálkozó, melyen a pécsi csapat 4:2-es győzelmet aratott. E mérkőzés azért is érdekes számunka, mert a Spartacus va­sárnap épp a Pécsi Bányász ellen játszik majd a stadi­onban. A másik érdekesnek számító mérkőzésen a Főváro­si Autóbusz biztosan győzte le a Debreceni VSC-t, amely így négy ponttal leszakadva áll az utolsó helyen. Az IVB I eredményei Ferencváros—Győri Vasas ETO 2:0 (1:0). Népstadion, gollövő: Albert (2). Az FTC mindvégig irányította a já­tékot, s ilyen arányban is megérdemelten győzött. Újpesti Dózsa—Szombat­hely 3:1 (2:0). Szombathely, gollövő: Fazekas, Bene, Du­nai, illetve Homolya. Az U. Dózsa csak jó teljesítmény­nyel tudta legyőzni a mind­végig lelkesen játszó hazai­akat Egri Dózsa—Diósgyőri VTK 2:1 (1:0). Eger, góllö­vő: Faliszek, Sárközi, illet­ve Horváth. Csak a nagy formában védő Tamás aka­dályozta meg a hazaiak nagyobb arányú győzelmét. Dunaújváros—Salgótarján 4:0 (3:0). Dunaújváros, gól­lövő: Végh (2), Mártha, Czigler. A hazaiak ilyen arányban is megérdemelten győztek. NB. 1. Ferencváros 17 I. 15 2 43:10 32 2. Ujp. Dózsa 17 11 3 3 47:17 25 3. Vasas 17 11 3 3 32:17 25 4. Győri ETO 17 9 5 3 44:18 23 5. Diósgyőr 17 7 4 6 28:28 18 6. Bp. Honvéd 17 6 4 7 27:26 Ifi 7. Szeged 17 5 6 6 18:34 I« 8. Dunaújváros 17 5 5 7 21:25 15 9. Tatabánya 17 3 8 6 21:24 14 10. Pécsi Dózsa 16 4 6 6 16:19 14 11. Salgótarján 17 6 2 9 23:34 14 12. MTK 17 3 7 7 19 :26 13 13. Komló 16 5 3 8 22:37 13 14. Csepel 17 3 7 7 14:26 13 15. Szombathely 17 4 2 11 19:40 10 16. Egri Dózsa 17 2 5 10 15:28 9 Ny. Spartacus—Kecskeméti Dózsa 1:0 (0:0) Kecskemét, 1800 néző, vezette: Somlai. Spartacus: Hargitai — ' Csürke, Siska, Kaskötő, Papp, Aranyi, Gajdos, Ko- yacsics, Széles, Eszenyi, Sorbán. Edző: Palovecz Bé­la. Kecskemét: Gór — Oláh, Vincze, Menczel, Lantos, Dobó, Balatoni, Kiss II., Gogolák, Kasza, Rozgonyi. Edző: Titkos Pál. Változatos jó játék után az 5. percben a kecskeméti Kasza előtt nyílt gólszer­zési alkalom, de tiszta hely­zetből leadott lövését Har­gitai szépen tisztázta, majd a védelem felszabadította a Spartacus kapuját Mozgal­mas volt a játék — felvált­va adódtak helyzetek a ka­puk előtt, de a védelmek tisztáztak. A 36. percben megsze­rezhette volna a veze­tést a nyíregyházi együt­tes. Szép támadás után Sorbán került gólhely­zetbe a 16-oson belül, Baktalórántháza— Vencseliő 2:0 (0:0) Baktalórántházán mintegy 300 néző előtt került sor a Kelet-Magyarország Vietna­mi Szolidaritási Kupa kere­tében a két termelőszövet­kezeti labdarúgócsapat helyosztó, visszavágó mér­kőzésére. A két csapat összeállítása, Baktalórántháza: Németh — Fodor, P. Nagy, Bárdi, Tóth II, Baksa, Jánvári, Antal. Urbán, "Virányi, Ta­kács. Vencseliő: Hensper- ger II. — Tóth III. Bakó, Huszti, Kardos, Tóth I, Schmidt, Müller, Hensper- ger I, Fedor, Filetóth. Gólszerző: Jánvári (2). A két csapat mindvégig kitű­nő játékot, sportszerű únér- kőzést vívott egymással, s a találkozó végén is sport­baráti szellemben vonultak le a játékosok. Mivel az első mérkőzésen Vencseliő 4:l-re győzött, így a Megyei TS elnöksége által felajánlott felszerelést elnyerte. A baktalórántházi együttes az MTS elnökségé­től a kukában való helytál­lásáért egy futball-labdát kap ajándékba. amikor a hazai védők felvágták. A megítélt 11-esi Széles lőtte. La­posan helyezte sarokra a labdát, de eléggé gyen­gén rúgta meg, s így a bravúrosan vetődő Gór szögletre tudta nyomni. Szünet után sem válto­zott lényegesen a játék ké­pe; egyik csapat sem jutott jelentősebb mezőnyfölény­hez. A hazaiak főleg Kiss II. révén veszélyeztettek, míg a nyíregyháziak ellentáma­dásainál Eszenyit Oláh né­hány esetben csak szabály­talansággal tudta megállí­tani. A második félidő ele­jén Széles jól irányított be, de kapu mellé lőtt. A 69. percben született meg a találkozó sorsát el­döntő nyíregyházi gól. Széles a baloldalon vitte fel a labdát, két védő között szépen ját­szotta meg Sorbánt. A nyíregyházi csatár be­adni készült a balszél­ről. A védők és a csa­tárok is egyaránt be­adásra mozdultak ki, s Sorbán pörgő magas labdája átszállt a tö­mörülő játékosok, s a meglepődött kapuvédő fölött, s a kapu bal sar­kába csavarodott. 1:0 a Spartacus javára. A gól utáni első akció újabb meleg helyzetet te­remtett a kecskeméti kapu előtt. Több ízben is kapura lőtték a Spartacus csatárai a labdát, s végül Gór csak parádés védéssel tudott szögletre hárítani. A hazaiak egyre hevesebb rohamokat vezettek, hogy megszerezzék az egyenlítő gólt. Az utolsó tíz percben érezhetően mezőnyfölénybe kerültek, de a Spartacus- védők fegyelmezett játé­kán, jól időzített közbelé- pésein kísérleteik meghiú­sultak. A mindvégig kielégítő színvonalú mérkőzésen egyenrangú együttesek küz­döttek, s gólhelyzetek te­kintetében is kiegyensúlyo­zott volt a játék. A Spar­tacus ezek ellenére is tel­jes mértékben rászolgált a győzelemre, hiszen játéka lényegesen tervszerűbb volt. Középpályásai mértéktar­tóan játszottak, nem men­tek előre meggondolatlanul idejében fedezték a hazaiak kulcsembereit, s ugyanak­kor jól indtották a csatá­rokat. A Spartacus csatá­rai ezen a találkozón lé­nyegeken veszélyesebbek voltak, mint a hazai tá­madók, de a nyíregyházi védelem tagjai is jól ját­szottak, jól vontak falat a Dózsa csatárai elé. A Spartacusból Papp a me­zőny legjobbjának bizo­nyult, de jól játszott Har­gitai, Gajdos, Kaskötő és Aranyi is. A hazaiak közül Gór, Dobó, Kiss II. és Gogolák játéka dicsérhető. Somlai játékvezető végig kitűnően bíráskodott Az NB I B további ered­ményei: Fővárosi Autó­busz—Debreceni VSC 2:0, Pécsi Bányász—Székesfe­hérvár 4:2, Oroszlányi Bá­nyász—Bp. Előre 2:0, Mis­kolci VSC—Ózdi Kohász 1:0, Ganz-MÁVAG—Várpa­lota 1:1. NB. L B. 1. BVSC 18 8 7 3 23:10 23 2. Pécsi B, 18 9 5 4 24:11 23 3. Oroszlány 18 9 5 4 36:19 23 4. Egyetértés 18 8 6 4 29:19 22 5. MAVAG 18 8 5 5 27:16 21 6. Székesf. 18 8 5 5 24:21 21 7. MVSC 18 8 5 5 16:18 21 8. Szállítók 18 9 2 7 26:18 20 9. Nyíregyháza 18 8 3 7 20:19 19 10. Dorog 18 fi 5 7 19:22 17 11. Bp. Előre 18 6 5 7 14:19 17 12. varpalota 18 5 6 7 18:26 16 13. Kecskemét 18 5 5 8 18:21 15 14. Budafok 17 3 9 5 10:16 15 15. Ózd 18 4 7 7 17:29 15 18. Ep. Spart. 17 6 2 9 20:23 14 17. Autóbusz 18 4 4 10 16:27 12 18. DVSC­18 2 4 12 11:34 8 Atlétikai Kiss kitűnő szereplése Budapesten Kiss József, az NYVSC hosszútávfutója meghívott­ként részt vett szombat dél­után Budapest 25 kilométe­res futóbajmokságán. A verseny a Kerepesi úti la­kótelepen 1908 méteres körpályán, zajlott le, 19 in­dulóval. A nyíregyházi Kiss Jó­zsef négy körön át az él­bolyban futott, majd a ha­todik körtől kezdve fokozta az iramot, szépen ment el a mezőnytől, s versenyen kívül biztosan nyerte meg a színvonalas bajnokságot, 1:23:22,2 órás idővel. R béke és a barátság gondolata hatotta át a Szovjetunió népeinek 4. spartakiádfát Egri Gyula nyilatkozata A Szovjetunió népei 4. spartakiádjának moszkvai záróünnepségein a magyar sportot Egri Gyulának, az MTS elnökének vezetésével három főből álló küldöttség képviselte. Egri Gyula nyi­latkozott az MTI-nek, és elmondotta többek között: — A Szovjetunió négy­évenként sorra kerülő spar­takiádjának most az adott különös jelentőséget, hogy a záróakkordot összhangba hozták a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50 éves jubileumának ünnep­ségeivel. Az elsőrendű cél az volt: megmutatni, mit jelent a fél évszázad a szovjet sportéletben, egy­ben emlékeztetni arra is, hogy a testnevelési és sportmozgalom a szocialista emberré formálásnak is egyik eszköze volt. — Nem új megállapítás: a Szovjetunió a tömegsport területén az élen jár. A spartakiádot megelőzően 9 millióan teljesítették a kü­lönböző sportnormákat. Az egész ünnepség méltóan demonstrálta a békét, a szovjet sportolók hazasze­retetét, a nemzetközi ba­rátságot, tehát teljes egészé­ben megfelelt az olimpiai eszmének. — A versenyek lebonyo­lítása zavartalan volt és a döntők a szovjet sport újabb előretöréséről adtak bizonyságot. A szovjet spar- takiádon tapasztaltakból so­kat tudunk majd mi is hasznosítani az Országos Sportnapok rendezvényéin. — A magyar küldöttséget mindenütt meleg baráti sze­retettel fogadták. — Nagy­szerű élményben volt ré­szünk és valóban a testne­velési és sportmozgalom legmagasabb szintű kibon­takozásának lehettünk szem­tanúi a szovjet spartakdá- don — fejezte be nyilatko­zatát Egri Gyula. Kézilabda NB II: Balszerencsés vereségek idegenben A Nyíregyházi Kinizsi NB Il-es női és férfi kézilabda­csapata egyaránt idegenben játszotta második forduló­beli őszi bajnoki mérkőzé­sét Mindkét csapatunk ve­reséget szenvedett ugyan, de vereségük egyaránt bal- szerencsés volt: a női együt­tes Miskolcon egészen rossz játékvezetésnek köszönhet­te, hogy nem szerzett pon­tot A férficsapat Buda­pesten a listavezető Vasas ellen egészen jól játszott, s mindössze egyetlen góllal maradt alul. M VSC—Ny. Kinizsi 6:4 (4:3) Miskolc, nőj mérkőzés. A találkozón a nyíregyházi lá­nyok egészen jó játékkal lepték meg a hazaiakat, s előbb 2:0-ra, majd 3:l-re vezetett a Kinizsi. Ettől kezdve a játékvezető — aki egyébként borsodi volt — végig erősen nyomta a nyíregyházi együttest Min­den akcióját lefújt, a ha­zaiak így végül két góllal megnyerték a mérkőzést, melyet bizony a játékvezető tévedései nélkül aligha si­került volna. Érdekesség­ként említjük meg, hogy a Kinizsi ellen nyolc 7 méte­rest ítélt a bíró, s a Kini­zsiből hét ízben állított ki — egy alkalommal 5 percre — játékost. A hazai csapat ellen egyetlen büntetőt sem ítélt, s nem is állított ki közülük senkit. A Kinizsi góljait G. Nagy I (2), Nóg­rádi, Gutyás (i—1) lőtték. Vasas—Ny. Kinizsi 12:11 (7:9) Budapest, férfimérkőzés. Minden dicséretet megér­demlő játékkal kezdett a nyíregyházi csapat, s alapo­san ráijesztett a hazaiakra* hiszen az első félidő köze­pe táján már 9:5-re veze­tett a meglehetősen kap­kodva játszó Vasas ellen, majd kétgólos vezetéssel zárta az első félidőt. Szünet után erősített a Vasas, t nagy küzdelem folyt a Pá­lyán. A fővárosiaknak si­került egyenlíteniük, majd a mérkőzés befejezése előtt másfél perccel a győztes gólt is megszerezték. A nyíregyházi fiúknak nem volt szerencséjük a végig izgalmas, kemény já­tékot hozó mérkőzésen. Az egyik pontot feltétlenül megérdemelték volna. Gól­szerzők: Berényi I. (5), Be- rényi II, Babolcsi (2—2), Újhelyi I, Fekete (1—1). Kijelölték az osztrákok elleni labdarúgó válogatott kereteket Apróhirdetések A héten megkezdődik a magyar labdarúgó-váloga­tottak felkészülése az őszi nemzetek közötti találko­zókra, mindenekelőtt a szeptember 6-i osztrák— magyar mérkőzésre. Meg­történt a keretek kijelölé­se és a csapatok közül az A, B és utánpótlásegyüttes szerdán, az ifjúsági csütör­tökön előkészületi mérkő­zést játszik. Az A-keret ugyanazokból áll, akik a tavaszi szezonban számí­tásba jöttek, Albert sérülé­se miatt azonban a héten Mii fizd ioiő ? A totó 31 játékhetének te­li találatos szelvénye: 1, 2, I, L 1, 1, L 1. 2, x, x, L x, 2. 13 találatot hat fogadó ért el, szelvényenkénti nyeremé­nyük 56 057 forint. A 13 ta- Lálatosok közül egy fogadó a plusz egy mérkőzés eredmé­nyét is eltalálta, nyereménye a jutalommal együtt 180 628 forint. 12 találatos szelvények szama 270 db, szelvényen­kénti nyeremény 830 Ft 11 találatot 4226 fogadó ért el, szelvényenkénti nye­reményük 53 Ft. 10 találatos szelvények száma 30 773 db, szelvényen­kénti nyeremény tizennégy forint Valamennyi nyeremény a nyerményilleték levonása után értendő. Az ezer fo­rinton felüli nyeremények kifizetésére augusztus 17- től, az ezer forinton alulia­kéra augusztus 12-től kerül sor. nem szerepel a válogatott edzőmérkőzésén. Illovszky Rudolf szövetségi kapitány viszont meghívta Dunai 11-t, az Újpesti Dózsa csatárát. Az A-csapat szerdán Vár­palotán 17 órakor játszik, a keret: Tamás, Géléi, Ká­poszta, Mátrai, Szűcs, Mé­szöly. Ihász, Mathesz, Gö- röcs, Rákosi, Molnár, Far­kas, Varga. Bene és Dunai II. A B együttes Kisújszállá­son szerepel, a keret: Geczi, Kenderasi, Bakos, Keglo- vich, Kovács I. (Tatabánya), Páncsics, Szucsányi, Ju­hász, Laczkó (Tata­bánya), Bánkuti, Sző­ke, Puskás, Szurgent, Kál- már (Csepel), Varsányi, Ka­tona. Az utánpótlás csapat az EVTK-pályán mérkőzik, a keret: Bicskei, Rothermel, Vellai. Gál (Diósgyőr), Hor­váth (FTC), Formaggini, Lázár, Tóth Gy, Konrád, Somogyi (Győr), Sárközi, Pusztai Fazekas, Németh M., Vidáts, Tóth K. Az ifjúságiak augusztus második felében Szófiában az olimpiai reménységek tornáján vesznek részt, ezután lesz bécsi vendégjá­tékuk. Jelenleg hatvan tagú a kereti KőmüveseKet, acso* kát, állványozókat, ku­bikosokat, kubikos bri­gádokat, férfi és nő segédmunkásokat ál landó és meghatározott időre felveszünk. Mun­kásszállást, napi két­szeri kedvezményes étkeztetést, különélést kedvezményes utazást, négyhetenkénti díjtalan hazautazást biztosí­tunk. Kereset teljesít­mény alapján plafon nélkül. Jelentkezés: É. M. Középület.építő Vál­lalat munkaügyi osz­tályán. Budapest, VI., Rózsa Ferenc u. 107. KÉSZLETTORLÖDAS MIATT fűrészpor, gyaluforpács leszállíts!! áros mázsánként 5,— FT-ÉRT kapható a TUZEP VÁLLALAT fűrészüzeménél. Nyíregyháza, Debreceni űt vége. Azonnali belépésre keres szövőátképzős, női betanított munkás, férfi segédmunkás, elektroműszerész és takarító munkakörbe jelentkezőket a Hazai Pamutszövőgyár so­roksári gyára, Bu­dapest, XX. Soroksár, Marx Károly u. 294. írásos jelentkezés ese­tén lakást biztosítunk, kedvező bérezéssel. (Bp. 764) Jó állapotban lévő Warszawa eladó. Vilá­gos tanya. Hármas ki­lométerkőnél. Szilágyi János. (3148) XIII. Autójavító nyíregyházi szervizállomása Moszkva utca. Telefon: 35—67. rövid határidőre vállalja az összes személy- gépkocsi típusok Warszawa, Pick—Up, Zuk, Nysa, teher és míkróbusz, Barkas, Uaz, Gaz 51, tehergépkocsi típusok SZERVIZÉT, JAVÍTÁSÁT és n. szemléjét. Üj gépkocsik vevőszolgálati és ga­ranciális munkáit rövid határidővel végezzük. Jó állapotban lévő 125-ös üzemképes CSE­PEL. eladó. Pacsirta utca 18. (33161) Wartburg kiutaláso­mat elcserélném. Cím a Kiadóban. (x) Fekete Pannónia sürgősen, olcsón el­adó. Mátészalka, Schönherz Zoltán út 51. (Msz. 119084) Dunakanyarban az épülő falumúzeumnál beköltözhető családi ház és gyümölcsös víkendtelkek eladók. Érdeklődni lehet: Bo- doki, Szentendre, Szé- kerék utca. (Szt. 64920) Férfi segédmunká­sokat azonnali belé­pésre felvesz beton- elemgyártási munka­körbe a Szentendrei Betonárugyár. Mun­kásszálló és üzemi ét­kezés van. Felvétel személyes jelentkezés esetén a gyáregység munkaügyi osztályán. Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt. (Szte. 64916) 750-es BMV oldalmo­tor eladó. Csongor u. 32. (3138) Csehszlovák fehér sport gyermekkocsi újszerű állapotban el- ji adó. Körte utca 13. (33162) 1 Teljesen új állapot­ban lévő alig használt Berva motorkerékpár sürgősen eladó. Er- dekődni: Szakos Mi­hály, Nagykálló, Újsor tanya 15. szám alatt. (3141) Uj állapotban lévő kombinált bútor, Hori­zont tv sürgősen el­adó. Toldi út 89. fszt. 1. (3147­A Nyíregyházi Váro­si és Járási Rendőr- kapitányságra 2 női kerékpárt szolgáltat­tak be. Igazolt tulaj­donosok a fenti kapi­tányságon átvehetik. WARSZAWA SZEMEL YKOCSINAB garázst keresünk Ajánlatokat: Gépállomások Igazgatósága, Nyíregyháza, címre levélben kérjük. (31481 Kiskerekű Velux­Wartburg kifogas állapotban eladó. Te­lefon : Mezőkövesd 17. (3132) Fényezett háromaj- 6s szekrény. kerek ohányzóasztal eladó, lorbanya. Elsőházhely 7. (33159)

Next

/
Thumbnails
Contents