Kelet-Magyarország, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-27 / 202. szám
Látogatók a kincseskamrában Sikere van a Nemzeti Múzeum „új“ kiállításának nelmünkről. Az első és legrégibb leletek közé minden bizonnyal a honfoglalás korából származó tarsolylemezek tartoznak. Ezeket az iparművészeti szempontból is értékes használati tárgyakat akárcsak a mai női táskákat, oldalukon viselték a honfoglaló magyarok, s a nomád élethez szükséges dolgokat — például sót — tartottak benne. Sok százéves vésés a pádon Mindig sokan veszik körül a jelenleg külföldön lévő magyar korona másolatát. Az új leletek közé tartozik a kiállított Árpád-korabeli kohó, s a XIV. századból származó rudabánvai bányaácsol at. Zsi gmond s Mátyás udvarának emlékeit bemutató vitrinek után az 1514-es parasztháború harcosainak fegyverei láthatók. A mohá-' esi vészt ábrázoló vitrin előtt állították ki azt a díszkardot, amelyet II. Ulászló király kapott Gyula pápától, ösztönzésül a törökök elleni harcra. A török hódoltság korából való az a nagyméretű díszsátor, amelyet Becs sikertelen ostroma utón zsákmányoltak. A sátort korhű használati tárgyakkal és eszközökkel rendezték be. A legújabb szigetvári feltárásoknál találták azt a kubikostalicskát és ásót, amelyekkel az ostrom közben megsérült várfalak javításánál segédkeztek. Ugyancsak a tizenhatodik századból való bártfai lelet: egy festménnyel díszített kétüléses pad. Akárcsak a mostani iskolapadok, ez is televan vésésekkel, egyik felén jól kiolvasható, hogy légi gazdája egy „ÁGNES” nevű leányba volt szerelmes. Rabfaragások Gazdag anyag reprezentálja történelmünk minden jelentős eseményét. A látogatók, akik most elsősorban gyerekek, és őket kísérő szülők, még a kánikulai napokon is megtöltötték a termeket. Nagyon népszerű az 1848— 49-es szabadságharc emlékeit kiállító terem. Itt található a történeti kiállítás legutolsó lelete, amely 1849- ből származik, s börtönbe vetett magyar honvédtisztek „rabfaragásait” ábrázolja. A nagy történeti kiállítás a nemzeti múlt megbecsülésére nevel, s hogy ezt a célját sikerrel teljesíti, látható a vendégkönyv bejegyzéseiből. A múzeum munkatársai szeptemberben újabb nagy feladathoz látnak, folytatják az anyaggyűjtést, kiegészítik a kiállítást a magyar történelem 1945-ig terjedő emlékeivel. A kibővített kiállítás előreláthatólag öt év múlva nyílhat meg. B. B. I. Korok divatjának találkozása a kiállításon. XVII. századi viselet és mai — miniszoknyás — nézője. Megyénk képzőművészeti életéből Tárlatok, művésztelepek, műtermek Molnár Géza: Augusztusi közj áték A kincseskamra egy folyosóra nyílik, világítása homályos, az üvegablakok mögött a vitrinekben azonban csillogva díszeleg a sok arany- és ezüstnemű, drágakő. A látogatók fel-felszisszennek egy-egy óriási színarany kehely előtt. A nők inkább a sok százéves ékszereket csodálják, s szinte minden látogató megkérdezi a tenem- őrtől, valódi-e ez a kincstömeg. Felbecsülhetetlen értékeket őriznek ebben a teremben, mivel minden egyes tárgy nemzeti múltunk egy- egy emlékje, A legrégibb lelet A Magyar Nemzeti Múzeum „új” kiállítása amelynek anyaga a magyar nép történetét öleli fel, a honfoglalástól 1849-ig, tulajdonkép-/ pen nem új. 1951-től 13 éven át láthatta a közönség, három éve azonban bezárták s most átrendezve, kibővítve ismét megnyílt a látogatók előtt. Az újdonságok között a legnépszerűbb a kincses- kamra. Korábban csak ritkán megrendezett aranyvasárnapok alkalmával mutatta be a műzjeum a most vitrin mögé helyezett tárgyakat. Ezt korszerű biztonsági jelzőrendszer teszi lehetővé. Láthatóak elmúlt évszázadainknak legértékesebb ötvösművei: így a Konstantinos Monomachos bizánci császár udvarában készült és képeivel díszített XI. századi zománcos korona: I. László király ereklyetartó mellszobra, s több más kincs között a Rákóczi-család hatalmas fedeles serlegei. Két hónappal a nyitás után eddig több mint 30 ezer látogató kereste fel a kiállítást, amely az átrendezés után történeti, régészeti és művészeti szempontból egyaránt áttekintést ad törtéA z egész rokonság meg- őrült, mindenkire rájött az építkezés, tatarozás, mázolás. A tavasz hűvös volt, esős, tologatták a munkát, majd ha megjön a jó idő, végül rászakadt a városra a kánikula. Csak természetes, hogy ezt a döglesztő hőséget várták, amikor az emberről amúgyis ömlik a Víz és liheg, mint egy kutya a láncon, s amikor ezek a beton és üvegskatulyák úgy ótsül- nek mint a szardiniásdobo- zok a sütőben. Most boldogok mind, hogy összetologat- hatják a bútorokat, cipelhetik a foteleket, rekamiékat, egyik szobából a másikba, ge- bedhetnek a huszonöt kiló bécsi meg a nyolc kiló piktortégla alatt, míg felmásznak a negyedik emeletre, kenhetik a plafont, keverhetik a színt a falakhoz. Jetiő- ék is a régi proliházban most fogtak hozzá az etazs- fűtés szereléséhez, átvésték a téglát, leverték a Vakolatot s ha már benne Voltak, csak természetes, hogy ajtót, ablakot, mindeht átmázoiták, lakkoztak, a falak új, modern szilieket kapták frqrtt- átvottulás is volt közben, az idegek pattanásig feszültek, atyák és gyermekeik óránként összevitatkóztak, feleségek féltékenységi rohamokat kaptak, mert hetek óta a földre dobolt matracokon aludtak. Hajnalban keltek, éjszaka még surrogott a csi- szolópapfr az ajtófélfákon, a hajnal már frissen szappanozott falakon ragyogott, hogy mi a szakramentum- nak kell ez a rohammunka, mért nem ér ez még rá egykét hetet... A panasz Károiyböl ömlött, amikor esténként haza- szédelgett egésznapi malter- . keverés, fal Vésés, ajtómázolás után, ólommal teleölitött végtagokkal s elnyúlt a dolgozószobája heverőjén. Tavasszal persze könnyedén ígérte, hogy megy majd segíteni, hát hogyne, magától értetődik, ha jó az embernek a rokon, amikor mi költözünk, amikor nálunk van festés-mázolás, legyen jó akkor is, amikor Vissza kell segítem a sok szívességet... De mindez akkor még a távoli Horizonton lebegett enyhe, színe® felhőként, kicsit szórakozott nyájasság is volt ez a készséges ígéret, nagyvonalú plebejusság a fiatal professzortól, s közben disszertációján járt az esze: „az Elégia rímkeplete, a magas és mély hangok váltakozása ebben a relációban és éppen ennél a hangulati elemnél, feltétlenül objekti- válható törvényszerűségeket fejfez ki. még akkor is, ha a költő elsősorban és magától értetődően a daliamra és ritmusra ügyel, a tartalom adekvát hordozóira...” Hogyne, jenőkém, ott leszek feltétlenül, csak időben szóljatok, amikor kezditek a munkát. Hidd el, direkt jól jön ez a kis kikapcsolódás... A rrá is gondolt akkor, azokon a hűvös tavaszi vasárnap délutánokon, hogy tényleg van valami halálos, mély unalom abban, ahogy az uszodában nyűvi a perceket oda-vissza, vagy a teniszpályán rohangál az ütővel. Jó lesz ez a megmártózás az eleven fizikai munkában, s mindjárt a sűrűjében... De hogy ezekre mindre augusztus elején jön rá... Hű, hát ez észbontó. Jutka felnézett az „Örök- ség"-ből, kedvenc írója volt Maupassant, a novella részleteit épp úgv tudta élvezni, mint a maga szakterületén, a grafikákon a- művész finom ötleteit, amelyekre a laikus fel sem figyel. Többet olvasott szinte, mint a férje, pedig ő nem adott elő ..Huszadik századi magyar irodalmat”, igaz, idejét sem őrölték az éjszakákba nyúló tanulmányírások, kritikák, a sok „mellékes”, amivel Kftr- csika a hiányzó pénzeket összekaparta. Ö is dolgozott épp eleget, reklámgrafikát tanított a kirakatrendező lányoknak, a háztartásba is belesegített anyunak, illusztrált is könyveket, de. mindezt finom, nőies ritmussal s anyás nyugalommal, tépő, roncsoló hajsza nélkül. — Hát mikor csinálják? Mindenki a szabadságából csípi le azt a kis időt, a szabadságot meg általában nyáron veszik ki — mondta s ismét Maupassant-ba te- vmetkezett, de aztán egy pillanatra visszafordult: — Augusztus húszra mindenki kész akar lenni, tiszta lakással, kisuvickolt lélekkel, erről van szó. Ásított, álmatagon még hozzátette: — Egyszer már írhatnál arról is egy elemzést, tniért- hogy olyan jelentős és fontos ez az augusztus húszadika, fiam, hogyan-hogy a nép őrzi ezt, akár István királyra emlékezvén, akár az új kenyérre, akár az alkotmányra... Itt Valami mélyebb áramlásról van szó, tálán a termékenység, a betakarítás ősi szent ünnepeit őrzi a tudatalattink... —* Hogyne, egyikét eredeti, finom gondolatra mindig számíthatok tőled, tudom... — húzta el a száját Károly s epésen hozzáfűzte: — A pénz rendkívül szellemes utakaj választ magának, hogy eljuthasson a női rldi- külbe. Néha még azt is képes elhinni, hogy teljesen a maga szabad akaratából fu- takodott oda... — Fuj, undok vagy — mondta Jutka. — Szellemiekről nem is tárgyalok veled tovább. Inkább csináld meg a vízcsapot a konyhában, ha nem vetted volna észre, már egy hete a fürdőszobából hordom a vizet, mert a csap teljesen tropára ment. — Nahát, ez övön aluli ütés volt — válaszolta Károly. Végtagjaiban lezajlott az anyag átalakulása: az ólmot valami sokkal nehezebb fajsúlyú fém váltotta a térdKépzőművészeink évente 15—20 munkájukkal jelentkeznek az ország különböző kiállítótermeiben, ebben az évben Nyíregyházán kívül Debrecenben, Gyulán és Békéscsabán szerepeltek. A megyeszékhely közönsége elsősorban a hagyományos őszi tárlatokon ismerheti meg a régebbi és az új festményeket. Hozzávetőleg 6—8 ezer érdeklődő tekinti meg a megyei képzőművészeti tárlatokat, melyek száma 4—5 egy évben. A megye képzőművészeti eseményeit az idén Vincze Lajos nyíregyházi származású festőművész, a TIT-klub- ban megrendezett kiállítása nyitotta meg. A művész a Nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium diákja volt, ma- tnár érett mester, utazó festőnek Is nevezik, kínai, szovjet, lengyel, román, ausztriai, csehszlovák, német, olasz, albán és más országokban szerzett utiélményeit örökíti meg munkáiban, melyek javát a nyíregyházi közönség is megismerhette. A legmozgalmasabb hónap február és március volt, Be- recz András és Soltész Albert grafikai kiállításán az ismeretterjesztő társulat Bessenyei klubjában napokig telt ház volt. Tóth Ervin budapesti művészettörténész tárlatvezetésében a két szabolcsi művész szép fejlődéséről, kiegyensúlyozottságáról, az egyéni látásmód és alkotási eszközök tökéletesedéséről szólt. Ez a grafikai kiállítás olyan jeleket mutatott, amelyből egy sajátos szabolcsi festőiskola körvonalai bontakozhatnának ki, hasonlóan a szolnoki, hódmezővásárhelyi, szentesi, korábban a nagybányai festőiskolához, melyek a tájegység magasszíntű bemutatásával kapcsolódtak a magyar festészethez. Az év elején, februárban Gyula város után Békéscsabán is bemutatkozott képeivel Pál Gyula. A közelmúltban Soltész Albert, Berecz András és Pál Gyula a debreceni országos képzőművészeti tárlaton vettek részt, s Pál Gyula képeit a bíráló bizottság díjazta is. kalácsaiban, Ízületeiben, a tömegvonzás ereje is fokozódott, ha a rekamié rugói nem tartják testét, leszívódik egyenesen a magmáig. — Tudod jól, hogy a vízvezeték-szereléshez nem értek. Egyébként is a falban lévő cső menete van megszakadva. Menetvágóm sincs... — ...és mindenhez azért te sem értesz, tudom. Nem baj drágám, hordom tovább a vizet vájlingban a fürdőszobából... — ezzel Jutka végképp beletemetkezett a vaskos Maupassant-kötetbe. A z már maga diszónság volt, hogy Jutka egy hetet mondott, az a csap még valamikor a télen romlott el. Ö nekiugrott egyszer-két- szer, de az a menet tényleg meg volt szakadva, akármennyi kócot tekert a csapra,, alattomos rozsdás vízcsík szivárgott a csempére. Végül kidobta a csapot, lezárta ezt a csövet, féladta a harcot. Ó sem jóisten, hogy mindent megoldjon. Majd Benő bácsi. De Benő bácsi messze lakik, ki kell szaladni érte egy este a kocsival, s az még csak a megbeszélés, hogy mikor ér rá. Aztán agy újabb „kiszaladás” a kocsival, Benő bácsi befuVa- rozása, aztán hazaszállítása, aztán a kieszelése annak, hogy minek örülne legjobban az öregúr, mert pénzt nem fogad el, hisz rokonról van szó... Közben egy fél napja elment már az egész vízcsapüggyel külön a ház- kezelőségen is, ahol megnyugtatták, fél évre előjegyezték mások a kapacitásukat, próbáljon meg szövetkezetét, vagy iparengedélyes A megye képzőművészeti eseményeit gazdagította az áprilisban megrendezett mátészalkai tárlat, melyen Vincze László szamoskéri születési festőművész Vett részt, s itt lépett a közönség elé a mátészalkai Éles Péter falfaragásaival. A mátészalkai kulturális napok képzőművészeti rendezvényét több ezren tekintették meg. Júniusban Nyíregyházán a 2. sz. általános iskola nagytermében a pedagógus szak- szervezet művészklubjának 170—180 reprodukcióból álló kiállítása nyílt meg, sajnos mérsékelt érdeklődés mellett, szinte „eldugva” a nagyobb nyilvánosság elől. Júliusban tizenhárom művész II. kelet-magyarországi területi képzőművészeti kiállítását láthattuk az irodaház nagytermében, a szabolcsiak közül hárman; Huszár István, Pál Gyula és Berecz András vettek részt ezen. Az öt megyei képző- művészeti tárlaton kívül eljutott hozzánk egyebek mellett a Gallé Tibor emlékkiállítás anyaga, melyet néhány járási székhelyen, el sősorban a havonként egy- egy művészeti ágat, művészt bemutató nyírbátori tárlatok voltak igen eredményesek, változatosak. A szabolcsi képzőművészek a nyarat is munkával töltötték, Huszár István a tokaji, Berecz András a hódmezővásárhelyi, Pál Gyula a hajdúböszörményi, Koncz Zoltán egy dunántúli művésztelepen. A többiek itthon töltötték a nyári hónapokat, köztük többen megyénk nagyjainak rézkarc portréin dolgoztak, melyet a a Képzőművészeti Alap felkérésére készítettek. Vázlatok, tervek százai kerülnek elő a Zrínyi utcai műteremben ahol az idén helyet kapnak a képzőművészek, s lehetőségük nyilt az elmélyültebben alkotó munkára. Készülnek a hagyományos őszi megyei tárlatra, amelyen legújabb munkáik javát állítják ki, s számot adnak képeikben az 1967-es évben elért fejlődésről. (P) kisiparost találni, ha számlával igazolja s kérvényezi, le is lakhatja a csináltatást. Hát így aztán maradt a csap. És most jött elő újra, mért azt Jutka nem bocsájt- ja meg, ha a szürke eminenciást megfosztják méltóságától, s visszatessékelik a konyhába. Reggel tehát Károly beült az Opelba s elhajtott. Benő bécsi száztíz kilós nyugdíjazott kőműves, amatőr vízvezetékszerelő, az elektromossághoz is ért, a rádiójavításokról azonban a detektoros, fülhallgatós korszak lezárulásával lemaradt. Fő mestersége maga a munka, meztelenül, kedvvel, buzgalommal, derűvel végezve, — s hasznosan is: esténként egy műanyagkészítő maszeknál kerek évtizedig megkereste a másik két darab ezrest. Egész életét a munkába sűrűsödve, belealakulva töltötte, természetes közegévé vált, mint a halnak a víz. A tréfára úgy fog az esze, mint a vizsla orra a nyúlszagra. „Csak azért nem mék föl az állásra, mer félek, hogy leszakad alattam...” — sóhajtja. Szívesen és élvezettel nevet, saját magán is, ilyenkor hátraveti fejét s látni, hogy egyetlen fog sincs a szájában. Károly egyszer elkezdte biztatni, csináltasson protézist. „Affenét, van abból nekem három is” — hárította el Benő bácsi. Károly elcsodálkozott: „Hol vannak?...” Az öreg szőrös állát kapargatta: „Várjunk csak... Az egyik kint van a sufniban. A másik a padlá- *
