Kelet-Magyarország, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-20 / 196. szám

Erdőinítí GYEREKEKNEK vidámságok Mindennap, minden falu­ban történik valami, ami derűs, érdemes lenne felje­gyezni. De sietünk, nem figyelünk oda. Túl a Sza­moson, az erdőháti falvak­ban barangoltunk az elmúlt napokban. Négy faluból hoztunk négy kedves törté­netet A muzsika varázsa Hat fiatal lány kapálta a facsemetéket az erdőgazda­ság fülesdi faiskolájában. A Tapolnak folyócska partján túlról édes muzsikaszó áradt feléjük, valaki na­gyon szépen húzta odaát. A déli pihenő közeledtekor 3un Éva azt mondta öt társnőjének: — Menjünk, nézzük meg, ki zenéL És a hat lány elindult. A rolyó útjukat állta. Híd se­hol. Egy félig kidőlt fatör­zset találtak ugyan, de azt a gyökerei még fogták a ta­lajban. A lányok együttes erővel kicsavarták, átfek­tették a vizen és átegyen­súlyozták magukat rajta. Futva indultak a hang irá­nyába, de a réti akusztika becsapta őket. Minél többet mentek, annál távolabbról hallatszott. Egy órai gyors gyaloglás után végre megér­keztek: csorda legelt egy is­meretlen legelőn és egy napsütötte arcú fiú harmó- nikázott, míg az állatokat őrizte. Meglátva a lányokai, elhallgatott — Játsszál még, azért jöt­tünk. Nagyon szép. — Nem tudok én még. Most vettem, csak gyakor­iok. — Akkor is nagyon szép. Csináld. Tíz percig kellett kapaci­tálniuk a furcsa csordást, afníg végre bátortalanul el­játszott egy magyar nótát. Éva akkor azt mondta. — A Piroskát nem tudod? — Nem. — Mégis. Próbáld meg. A fiú megpróbálta. A lá­nyoknak nagyon tetszett. De sietniük kellett vissza, le­telt a déli pihenő. Este ne­vetve mesélték kalandjukat odahaza. Éva apja megkér­dezte: — Tudjátok, höl voltatok? A kömörői legelőn. Három falu határát jártátok meg a muzsikáért. Népfront kistérben helyezik el, így nem lehet az utcáról meg­számolni, de Császár Gyuszi, a posta kézbesítője már negy­venhárom családtól szedi az előfizetési díjakat és a TXTÁSZ egyik masze- koskodó szerelője szerint most igen sokan vettek, a szám ugrani fog. A legnagyobb derű min­dig akkor van, amikor az öregeket először leültetik a képernyő elé. Mindig ész- revesznek valamit. így tör­tént ez Mátééknál is. A déd­apának fotelt toltak az el­ső műsordélutánon a gép elé. Pipázik a bácsi, nézi a huligán filmet, amiben a betörő szerepét az egyik ismert magyar színésszel szinkronizálták. Csóválja a fejét, de nem szól semmit, Csak akkor vette ki a pipát a szájából, amikor a kép át­váltott és az Állami Hirde­tő műsorában a sertéshizla­lás előnyeit ecsetelte — a tv ördöge jóvoltából ugyan­az a színész. A papa arrafelé döfött a pipával és csendesen meg­jegyezte: — Ez a huligán akar en­gem megagitálni? Hej danárom Ha valaki múlt vasárnap úgy délután hat felé végig­járta volna Kispalád há­zait, minden tizedik házban ha talált volna egy járni se tudó öreget vagy szop­tatós anyát. Az egész falu az iskolaudvaron ült, a szabadtéri színpad előtt és hallgatta Szekeres Sándor népi zenekarát, meg az éne­keseket, köztük vastapssal jutalmazva Kovács Apolló­niát A nagysikerű dales* után pedig kitűnő disznótoros va­csorát szolgáltak fel, a „színházi esték” hangula­tában, magyaros vendég- szeretettel meghíva rá a művészeket. Nagy története van pedig ennek az estének, egészen attól, hogy Hajdú Sándor, a termelőszövetkezet elnöke kitalálta: fővárosi művé­szeket hív a szorgalmas em­berek szórakoztatására, egé­szen addig, amint együtt ült az ezerkétszáz néző a Az egyik Tisza-parti fa­lucskában történt A refor­mátus lejkész a patakká apadt folyó közepén nyolc- méteres tüsköt talált a lá­bával. Próbálta kicibálni. Nem Jött. Ekkor érkezett a partra egy másik fürdőru­hás férfi. Odament segíteni. Ketten is hiába cibálták. így történt, hogy másnap három férfi jelent meg a Tisza-parton: a falu papja, párttitkára és asztalosa. Iga­zi sportbarátsággal láttak munkához. Egy kis csiga­sort akasztottak a part menti fák egyikébe. Másfél óra alatt kihúzták a rönköt. Megállapították, hogy igen jó fa. Az asztalos fűrészt hozott. Felvágták. Máglyába rakták. Nagy örömmel lát­ták, hogy éppen három méter. Könnyű az osztozkodás. Égy méter lett a papé, egy 3 párttitkáré, egy az aszta­losé. Utána ugyan még va­lamelyiküknek aggodalma volt: — Nem kellene ezt be­szolgáltatni? — Ne csacsiskodjunk — intette le a második. — A senkiföldjén találtuk, meg­dolgoztunk érte. Jó munka volt A Ív hitele Kölesén már majd minden második házban van televí­zió. Az antennákat a pad­nyolcszáz lakost számláló kis falu iskolaudvarán. Az Országos Rendező Irodá­val könnyen ment az alkú. De Kispaládon emberemlé­kezet óta nem jártak fővá­rosi művészek, előadásféle sem volt már egy évtizede, gyakorlatlanok voltak a ren­dezésben. Először az iskola- teremben akarták rendezni. Kiderült, hogy az kicsi, hát ácsoltak egy szabadtéri szín­padot Aztán kiderült hogy zongora is kell, Kispaládon pedig ilyen hangszer nin­csen. Tizenhat kilométer­ről hoztak egyet kölcsön. A disznóöléssel is volt egy kis vita. Végül is minden ment az új kulturális mechaniz­mus szabályai szerint mint a karikacsapás. Büszkék is rá a paládiak. Ha Szeged­nek megvannak a maga nagy szabadtéri játékai, mi­ért ne lehessen egy, egyet­len icipiciké Paládnak is. Jövő nyáron megismétlik. A siker titkát azonban frap­pánsan Hajdú Sándor el­nök így fogalmazza meg: — A siker titka az volt hogy az utolsó pillanatban az is eszünkbe jutott: este nyolc helyett délután kettő­kor hazahajtatjuk a csor­dát. Az asszonyok háromra megfejtek, a férfiak négyre megetettek, itattak. így öt­re kiöltözve, nyugodtan ott ülhetett mindenki aki él és mozogni tud. Ajánljuk az ötletet falusi kultúrmunkásoknak. 1967. augusztus 20. (— geszt elvi —) A megszökött csillag Törd a fejed! Alkonyodott. A sötétedő égbolton lassan jelragyogtak a csillagok. A mező fölötti felhő mögül kidugta fejét egy fiatal kis csillag, aki még nemsokat látott a világból. Megpillantotta maga alatt az álomra térő virágokat és el* csodálkozott: — Milyen szépek a virá­gokI De jó is lehet virágnak lenni... — Ugyan, te csacsi! — korholta Hold anyó és ma­ga köré terelte kisebb-na- gyobb csillagait, hogy kiok­tassa őket. — Mi az: „vi­rág"? Kicsiny semmiség: bársonyos szirom, apró tar­kaság, könnyű illat. Jön és megy, észrevétlenül. Meg­születik tavasszal és meghal ősszel... — De él és lélegzik, für­dik a napfényben, ring a szellő szárnyán, illatozik és örül az életnek! — Jaj, de kis oktondi vagy! haragudott meg végül Hold anyó. — Hiszen való­jában te is virág vagy. A csillagok az égi mező virá­gai. Éjszaka nyílnak, az igaz és nem ismerik a Nap su­garának fényét és melegét, csak a sötétet és a hideget. De mit számit az? Az égi mező virágai sohasem hal­nak meg... De a fiatal kis csillag nem nyugodott bele sorsá­ba. Vágyott le a föld­re, az élő és léleg­ző virágok közé, a Nap su­garának érintésére. ,,Milyen lehet a Nap?" — merengett szüntelen. „Azt mesélik, óri­ási aranykorong és fénylő meleget áraszt". Egy este, amikor a többiek mind Hold anyó köré tele­pedtek, hogy meghallgassák, a kis csillag elosont. Sietve kerülte meg a sötét felhőket, az ismerős égi pázsitokat, és hirtelen mozdulattal, leve­tette magát a fekete mély­ségbe. Hullt, hullt, sokáig fiullt alá. Amerre szállott, csillo­gást hagyott maga után. SEGÍTS NEKI! Ez a középkori vitéz a jól őrzött kapun át szeretne be­jutni a városba. Négy úton próbálkozhat, de csak az egyik vezet sikerre. Segíts neki megtalálni a helyes utat! (Pipollini e. olasz lapból.) Alig néhány ember vette csak észre odalentről, de azok egy pillanatra megálltak és mondták: — Hulló csillag... Ki tud­ja, hová esik...? Odaesett a mező közepére, zsenge fűszálak ölébe, még 'csak meg sem ütötte magát. A lenti virágok segítő ke­zet nyújtottak neki, egy felhő megöntözte és a fiatal csillag gyökeret eresztett. Másnap, a mezőt járó lá­nyok, akik a munkába men­tek, észrevették: — Nézd csak! — mutatott rá az egyik. — Az ember azt hinné, csillag! Es nem tévedett. Csillag­virág. Élt és lélegzett, für­dőit a napfényben, ringott a szellő szárnyán, illatozott és örült az éleinek. Olyan lágy és melengető volt a Nap érintése, hasonló gyönyörű­séget sosem érzett még! Nem gondolt az őszre, ami­kor majd meg kell halnia. Élt, nem sajnálta az eget. Olyan szép a napsugár, az élet! S hiába is inti csillag­jait Hold anyó, újabb és újabb csillagok hagyják el az eget. Nézz csak fel te is este az égre, Talán le is meglátsz egy titokban elo­sonó hullócsillagot, s most már tudni fogod, hová siet,.. Balázs £va vízszintes : 1. Megfejtendő (utolsó kocká­ban kétjegyű mássalhangzó). 7. Szenvedés, fájdalom. 8. Tóth András. 9. Szemlél, néz. 11. ISE. 12. Ital mássalhangzói. 13. Meny­asszony. 14. Dúdoló szócska. 15. Benézett női név. 19. Megfejten­dő (utolsó kockában két betű). 23. Csodálkozik. 34. Ócska. 26. Dorong. 27. Római 6. 2í). .„áll, vigyáz. 30. Tudós emberek neve előtt áll. 31. Óvja. 33. Morsejel. 34. Megfejtendő. FÜGGŐLEGES: 1. Zenei félhang. 2. Len betűi keverve. 3. Félig ottlétekor!!! 4. Lel. 5. Vissza: igekötő. 6, Évszak. 7, Járási székhelyünk. 10. Élős­ködők. 16. Folyóóriás a Szovjet­unió délkeleti részén. 17. Liba. is. Római 49. 20. Nem rossz. 21. Csapadék. 22, Dinárt mássalhang­zói. 27. Agg. 28. E helyre. 31. Vass Nándor. 32. vissza: 3, 14 görög betűjele kiejtve. Megfejtendő: vízszintes 19, 1 és 34. Múlt heti megfejtés: — ZENEI NAPOK NYÍRBÁ­TOR — Könyvjutalom: Földi Mária Nyíregyháza. Sőrés Imre Nagy- kálló és Roma Dániel Ibrány. Tusnádi Varga Éva; Jóé [szakát Fák lombja mélyen le-lehajoigat, felhő borítja arcát a holdnak. Bokrok tövében alszik a hangya, levélből készült paplan takarja. Mézet kerestek zümmögő méliek, fáradt a szárnyuk, ágyukba térnek. Harmat hull már a tücsök fejére, aludni hívja párnája széle. Jánosbogárka lámpája fénylik. KERESZT R bokortól fáig — — göncölszekérig. A felszabadulást követően megindult demokratikus fejlődés következtében született meg a vízsz. 1, függ. 1L és vízsz. 40, Szék a beküldendő sorok. VÍZSZINTES: ti. Jupiter felesége. 13. Kérdő­szó. 34. Egymást előző betűk. 15. Veszprém megyei község. 16. Bútordarab. 17. Szám, latinul. 19. Mássalhangzó kiejtve. 20. Int. 22. Ritka férfinév. 24. A régi „CS** 25. Margóban van! 27. Rajzesz­köz» 28. Bíróképesség. 30. Beszéd­rész. 33. B-vel kedvenc nyaraló­helyünk. 35. Egykori költőnk. 36. Belső szerv. 38. Halált okozott. 39. CSE. 43. Szövetségi állam Mexikóban, fonetikusan. 45. íz. 47. Drágakő névelővel. 49. Ezt képez a Duna a tengernél. 50. Birtokos rag. 51. Vissza: rövid arculcsapás. 53. DKI. 54. Tiltó szó. 56. Régi bűntetőeszköz. 58. Ige­kötő. 59. Csigafajta. 61. Ujjatlan ruhadarabok. 62. Angol sziget. 63. Pépszerü ennivaló. 65. Káka fele. 66. EEEE. 67. Fiatal ökör. 69. Tehát latinul. FÜGGŐLEGES: 2. Egyenletesen zümmögő. 1. Konyha része! 4. Széndioxid vegyjele. 5. Hirtelen fellépő, he­veny. 6. Értékhatár. 7. Nulla. 8. Enyém latinul. 9. Sánc végek! 10. A koponyában lakozik. 11. Után, latinul. 18. Becézett női név. 31. Duna menti község. 23. Korszak. 25. Ezen van a fej, névelővel. 26. Ókori kelta nép. 28. Nem talál vissza. 29. Kisujjnyi hosszú. 31. Odol fele! 32. A haját össze-vissza tépi. 33. A vér teszi, levegőn. 34. Csont latinul. 37. PTN. 38. Üttörőegység. 41. Dél­amerikai főváros. 42. Győr-Sop- ron megyei község. 44. Közleke­dési hely. 46. Nyáj közepe! 48. Cigányt jelentő szó. 51. Az árhoz tett plusz. 52. A moziban ropog­tatják. 55. Zenemű (Chopin írt sokat.) 56. Hajóépítésre szolgáló medence. 57. Száz „I”. 58. Titu­lus. 60. Forgat-e tollat? 62. Bé­ke, oroszul. 64. Egyik miniszté­riumunk kezdőbetűi. 67. Szemé­lyes névmás. 68. Azonos magán­hangzók. A megfejtéseket legkésőbb augusztus 28-ig kell beküldeni. Csak levelezőlapon beküldött megfejtéseket fogadunk el. Augusztus 6.-i keresztrejtvé­nyünk helyes megfejtése: „Nem az énekes szüli a dalt, A dal szüli énekesét.** Mint forró csontok a máglyán. Nyertesek: Dr. Katona Ottóné, dr. Petrikovits Tibor, Szathmáry Margit és Várady Károlyné nyír­egyházi, Bravics Józseíné dögéi, dr. Mező Lajosné kisvárdai, Nagy Kálmán nagydobosi, Lengyel Istvánná tiszaszalkai, Hankó László tiszavasvári és Szilvássy Károlyné vásárosnaményi kedves re j tvényf e j tőink. A nyerem én yköny veket postán elküldtük. Alszik az erdő minden virága, altaiódalát szél dudorássza. Pontos idő A régmúlt időkben az em­berek csak körülbelül tud­ták meghatározni az idő mú­lását. Például a napórával. En­nél egy oszlop vagy bot ár­nyékának hosszúsága az ár­nyék helyének megváltozása mutatta, hogyan telik az idő. A homokóránál, meg a vízóránál pedig egyik edény­ből a másikba peregnek a homokszemek, a vízcseppek. Tapasztalatból tudták az emberek, hogy mennyi idő telhetett el eközben. Csak az utóbbi 300 év alatt fejlődött az óra olyan­ná, amilyennek ma ismer­jük. A múló időt, amit sem szemünkkel, sem fülünkkel nem érzékelünk pontosan, aj óra mutatója teszi megfog hatóvá számunkra.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents