Kelet-Magyarország, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-09 / 160. szám

Nemcsak anyagiakon, hanem szemléleten is múlik Beszélgetés a esengeri járás vezetőivel, a művelődési, egészségügyi helyzetről Csengeri képeslap. Hammel József felvétele A tébeelSaStílSs eH5ÍH *0^ tét Szabolcs jelzó különösen illett a csengeri járásra. Ha záctk legkeletibb részén fek­szik, távol mindentől. A rossz útviszonyok, a villany­hálózat hiánya valóban sö­tétté tette ezt a környékeit. Ez már a múlté. Megvál­tozott a járás képe és ter­mészetesen megváltoztak az emberek is. Azonban sok még a tennivaló, ha a kul­turális, oktatási és egészség­ügyi problémákat feszeget­jük. A fejlődésről, gondok­ról, tennivalókról beszélget­tünk Dános József elvtárssal, a járási pártbizottság első titkárával és Lánczg János­sal, a járási tanács végre­hajtó toottságának elnöké­KELET-MAOYAROR- i SZÁGr Hogyan lehetne jellemezni a járás kul­turális- és egészségügyi fejlődését? r DtANCS JÓZSEF« A &4- P szabadulás előtti és közvet- j fen trtáni állapotok nagyjá- I bői mindenki előtt tsmer- 1 tefc. Az igazi fordulat 1953 [ 1854-ben következett be. Ek- j kor járásunkban még csak > bét községben volt villany. | Aztán minden évben újabb és újabb községeket kapcsol- \ ámít be, s ezt a munkát ; 1863-ben teljesen befejeztük, í Természetesen a villany sok t tényezőit vont maga után. f Épültek a kultárházak, egy- f re több lakásban cserélték fel a petróleumlámpát vü- ‘ lannyal, szaporodtak a rá- í diók és az utóbbi időben a televíziókészülékek száma < A villany lehetővé tette a rendszeres filmvetítéseket is. Az egészségügy különösen az elmúlt öt évben fejlő­dött. Van szülőotthonunk, SZTK szakrendelőnk, há­rom új orvosi körzetet kap­tunk. Kórházunk nincs, de véleményünk szerint nem is szükséges. A fehérgyarmati Ufódéra, járási kórház telje­sen ki tudja elégítem a mi igényeinket is. KELET-MAGYAROR- SZÄG: Az évi költség- i vetésekben milyen he­i tyet kap az egészség­ügyi és kulturális ága­zat? LÄNCZI JÄNOS? Járá­sunk ez évi költségvetése több mint 29 millió forint. Ebből csak a kulturális ága­zatra közel 16 milliót fordí­tunk, az egészségügyire pe­dig 3,7 milliót. De ha hoz­zászámítom a népművelésre, könyvtárak működésére, könyvek beszerzésére szánt összegeket, azt mondha­tom, hogy összesen az egész költségvetés 70 százalékát fordítjuk ilyen jellegű fel­adatok megoldására, KELET-MAGYAROR- STÁG: Szabolcs megyé­re jellemző, hogy kevés az orvos, kevés a peda­gógus. Hogyan alakul ez a csengeri járásban? DANCS JÖZSEF: Körzeti orvost általában kapunk. Azonban súlyos hiba, hogy nagyon rövid ideig marad­nak. Pedig eddig minden or­vos megtalálta járásunkban a számítását. Friss diplomá­val jöttek, saját kocsival távoztak. Pedig az itteni emberek erkölcsileg és anya­gilag )s nagyon becsülik az egészségügyi dolgozókat Ha jói számolom, mindössze két olyan orvos van, aki meg­szakítás nélkül 10 éve dol­gozik járásunkban. Egy szü­lész-nőgyógyász és egy tbc főorvos. Pedig azt szeret­nénk, ha a fiatalok itt eresztenének gyökeret, hi­szen az egészségügyi munka nemcsak a gyógyítást ha­nem a megelőzést is jelenti. Ehhez pedig elengedhetet­len, hogy egy orvos alapo­san ismerje a körzetét a járás sajátosságát és termé­szetesen. az embereket is. Ha valaki csak néhány évet tolt nálunk, azt képtelen jól megoldani. Két éve üre­sen áll egy három szoba összkomfortos lakásunk. Bel­gyógyász szakorvost várunk, de senki sem akar idejön­ni. LÄNCZI JANOS: Nagyjá­ból hasonló a helyzet a pe­dagógusokkal is. A 220 stá­tusz közül 17 betöltetlen. Rendszerint kevés ideig ma­radnak a nevelők, elköltöz­nék más járásokba. Pedig minden tőlünk telhetőt meg­teszünk. Nevelői lakásokat építünk, s igyekszünk szá­mukra olyan feltételeket te­remteni, hogy jól érezzék magukat a községekben. KELET-MAGYAROR- SZÄG: Ma már van lehetőség arra, hogy egy-egy községi tanács, vagy termelőszövetke­zet társadalmi ösztön­díjat kössön a tovább­tanuló fiatalokkal. Ho­gyan élnek itt ezzel a lehetőséggel? EAWCZI JANOS: Ha most a mezőgazdaságról lenne szó, azt mondanám, jó ta­pasztalataink vannak A ta­nácsok, termelőszövetkezetek 35 társadalmi ösztöndíjat kö­töttek, — s aminek különö­sen örülünk — hogy a szak­emberek visszajönnek járá­sunkba, ide nősülnek, itt mennek férjhez, ide telep­szenek. Nem egy példát tud­nék felhozni, hogy a nemré­gen végzett mezőgazdasági mérnök a hét végén saját kocsijával utazik Debrecen­be a színházba. Lakást kap­tak, van televíziójuk, rádió­juk, s egyik sem kívánko­zik eL Egészen más a hely­zet, ha orvostanhallgatóról, vagy pedagógusról van szó. Két példát szeretnék emlí­teni. Járásunkban négy or­vostanhallgatóval kötöttünk társadalmi ösztöndíjat Kettő már végzett, s azonnal el is ment Az a termelőszövet­kezet vagy tanács, amelyik éveken keresztül súlyos szá­zasokkal segítette diplomá­hoz a fiatalokat most perel­heti az ösztöndíjért. És so­vány vigasz, ha visszakapják a forintokat hiszen ezzel a község orvosellátottsága még nem oldódott meg. Egy má­sik példa: Császló matemati­ka-fizika szakos nevelővel kötött ösztöndíjat A fiatal pedagógus elvégezte Debre­cenben az egyetemet s alig­hogy letelt a megszabott idő, Záhonyba költözött. Indok­lás: Záhony szebb, mint Császló. KELET-MAGYAROR- SZÁG: A kultúra ter­jesztésében nagy szere­Szaboksl internadonafisták A tizenkilenc éves komisszár — A fiaim Kündig mond­ják, hogy írjam le, de eddig még nem szántam rá ma­gam. Elmondani, az jobban megy. A utó fiataloknak sokszor elmondtam, hogyan lettem tizenkilenc éves ko­romban komisszár. Az elv- társnak egy kicsit élőbbről kezdeném, aztán majd vá­logasson belőle. így kezdődött a beszélge­tésünk Szatmári Józseffel, illetve csak ő beszélt. — Ezemyolcszázkilencven- kűencben születtem. Apám uradalmi molnársegéd volt. Sokat vándorol tunk. Balmaz­újvároson szegődtem el szíj­gyártó inasnak. Mint segéd dolgoztam a környező ura­dalmakban, míg 1916-banel nem vittek a Wolfner Bőr­gyárba hadimunkára. Rö­videsen csoportvezető let­tem. Egyik alkalommal a cso­portomhoz tartozó Kusztus nevű munkás — sajnos csak a vezeték nevekre emlék­szem már — összevereke­dett az üzemben a katonák­kal, akik a gyári őrséget adták. A verekedésbe én is beleavatkoztam, mint fiatal­ember hangoskodtam, hogy a nyerges csoportnál én va­gyok a parancsnok. Epe en­gem is ütni kezdtek és le­tartóztattak. A gyárat irányí­tó hadi bizottság lázadónak minősített és a büntetés ak­kor frontszolgálat volt. így lettem katona tizenhét éves karomban, de nem mint tu­datos lázadó, csak igazság­talannak tartottam, hogy az öreget ütötték. — Mint tapasztaltabb ipa­ros ember a debreceni hu­szároknál hamar kitűntem és tizedes lettem. Két nagy­bátyám élt Debrecenben, akik szociáldemokraták vol­tak. Egyik alkalommal a fürdőben akartak gyűlést tartani. Ezt megtudta a rendőrség és a huszároktól is kértek karhatalmi segít­séget a fürdőt körülzárni. Mint tizedesnek, nekem már előtte való este megmond­ták, hogy másnap délután mi lesz a feladatunk. — Ekkor — inkább a ro­koni kapcsolatok miatt — elhatároztam, hogy ezt el­mondom nagybátyáimnak, hogy őket ne tartóztassuk le. Éjszaka ezt tudtukra ad­tam. Másnap a fürdőben három öregasszonyt zártunk körül, akik a tyúkszemüket áztatták. Ettől kezdve a nagybátyáim többször híy- tak gyűlésekre és én, ha szerit tehettem elmentem. Nem voltam szociáldemok­rata, amikor a frontra kerül­tem, de néhány dologban már világosabban láttam, mint sok katonatársam. — Amikor 1918 elején egy Cáricin melletti fogolytá­borban a Vörös Hadseregbe toborozták a hadifoglyokat én is jelentkeztem. Megint nem tudom csak a vezeték ne­vét; Egri elvtársnak hívták, aki magyar részről odajött toborozni. Kolesznyik volt a neve az orosznak, aki káde­rezett bennünket Akik munkások voltunk, vagy uradalmi cselédek, azok egy csoportba kerültünk. Kolesz- nyik tudott magyarul, mert Kecskemét környékén volt három évig hadifogoly. Ami­kor vége volt a válogatás­nak megmondta: belőlünk huszár lesz, Csapajev nem­zetközi brigádjában. Furcsa volt. de nagyon tetszett nekünk az a rend, ami ott kialakult Ahogy összeállt egy századra való szegény származású hadifo­goly, akkor Egri elvtárs azt mondta: „Most pedig gyű­lést tartunk és parancsno­kot választunk”. Az osztrák —magyar hadseregben pisz- szenni sem volt szabad a katonának, nemhogy pa­rancsnokot válasszunk. Nagy meglepődésünkben nem akart senki szólni. Én elki­áltom magam: „Legyen Ko­lesznyik a parancsnok!” El kellett neki fogadni. Erre ő azt mondja: „Te meg leszel a helyettesem, a század ko­misszárja.” így lettem komisz­szár, amiről fogalmam sem volt hogy mit jelent mit kell csinálni. Tizenkilenc éves voltam. Jól fogott a fejem, nagyon gyorsan be­letanultam az új beosztá­somba. pe m ft rádiónak, te­levíziónak, művelődési házaknak. DANCS JÓZSEF: Amió c. megkezdte működését Tokaj­ban a nagy teljesítményű adó járásunkban jobbak lettek a vételi lehetőségek, s ugrás­szerűen megnőtt a tv-készü­lékek száma. Csak Csenger- ben 316-ot tart nyilván a posta, de az egész járásban a számuk több mint ezerre tehető. A rádió pedig hozzá­tartozik a mindennapi élet­hez. Szinte minden család rendelkezik vele. Kétségen kívül a fejlődést jelenti az a tény is, hogy a gépkocsik száma meghaladja a kilenc­venet. Tekintve, hogy a te­levízió egyre nagyobb tért hódít, csökkent a községi kultúrházak vonzóereje. Az csak természetes, hogy az öntevékeny művészeti cso­portok nem vehetik fel a versenyt színvonalban a ív­vel. Azonban van mód ar­ra, hogy a művelődési háza­kat jobban kihasználják. A múlt évben például hét községben rendezett a helyi KISZ-szervezet klubdélutá­nokat különféle vetélkedők­kel egybekötve. Az a tapasz­talat, hogy a helyi érdeklő­désre számottartó rendez­vény sok fiatalt, sőt, idő­sebbet is vonz. Véleményem szerint itt kellene előbbre lépni és többet tenni a he­lyi vezetésnek, hiszen ezzel nem konkurálhat a televí­zió, vagy a rádió. A műve­lődési házakban évente sok TIT-előadás hangzik el. Saj­nos, az a tapasztalatunk, hogy a témák közül az elő­adó azt választja ki, ame­lyik neki a legszimpatiku­sabb. Pedig éppen fordítva kellene csinálni, biztosan nagyabb lenne az érdeklő­dés. KELET-M AGY AROR- SZÁG: A csengeri já­rásban kilencven érett­ségizett fiatal lány dolgozik otthon a ház­tartásban. Az érettségi bizonyítványon kívül nem kaptak más kép­zettséget. Hogyan pró­bálnak ezen segíteni? LÄNCZI JANOS: Az idén 82 diók érettségizett a csen­geri gimnáziumban. Közü­lük mindössze kettő kíván otthon maradni, a többi sze­retne továbbtanulni külön­böző egyetemeken, főiskolá­kon. Nyilván nem minden­kinek sikerül a felvételi, is­mét növekszik majd a ház­tartásban dolgozó érettségi­zettek száma. Szerettük vol­na a gimnáziumot szakkö­zépiskolának szervezni. A fiúk kertészeti, növényter­mesztési, a lányok pedig tsz­könyvelői képzést kaptak volna. Azonban úgy tájéko­zódtunk, hogy ehhez nem járulnak hozzá. Van érettsé­gizett traktorosunk, aki na­gyon meg van a helyével elégedve. Már lényegesen jobban érvényesül a munká­ra nevelés elmélete az álta­lános iskolákban. 566 diák végezte a nyolcadikat, kö­zülük 174 ipari tanulónak megy, 180 pedig a mezőgaz­daságban marad. KELET-MAGYAROR- SZÁG: A tanácstagi jelölőgyűléseken 381 közérdekű javaslat, ész­revétel hangzott el. Eb­ből kulturális, egész­ségügyi kérdésekkel 44 foglalkozott. Hogyan hasznosítják ezeket a következő években? DANCS JÓZSEF: A javas­latok között voltak kisebb jelentőségűek, kevesebb pénzt igénylők és nagyob­bak is. A tanácsülés gondo­san mérlegelte ezeket, s a fontossági sorrendet figye­lembe véve a községi taná­csok már munkatervük el­készítésénél figyelembe is vették. A javaslatok jelen­tős része az elkövetkezendő négy évben megvalósítható. Azonban a megvalósítás nemcsak az állam anyagi teherbíróképességén, hanem a község dolgozóin is múlik. Hiszen önmaguknak építik* a falu lakossága látja majd hasznát annak a létesít­ménynek, ha elkészül. KELET-MAGYAROR- S2ÄG: A járás vezetői miben látják ft soron következő legfontosabb feladatokat? DANCS JÓZSEF: ügy fo­galmaznám meg, hogy Madatunk formálni, alakí­tani az emberek szemléle­tét. Nagyon sok múlik raj­ta. Találkoztunk olyan tsz- taggal, aki erőszakkal küld­te a fiát Budapestre dol­gozni. A fiatalember egyet­len fillért sem tudott haza- küldeni, szülei tartják el itthonról, ha hazajön, kocsi­val mennek eléje az állomás­ra. De büszkék, hogy gyer­mekük mégsem tsz-tag. Az efféle büszkeség szerencsére nem nagy elismerést vált ki a községben. Annál is in­kább nem, mert aki otthon maradt, sokkal többet tud felmutatni. Nem rosszak a mi adottságaink, s egyre több jó példánk van. Nyil­vánvaló, hogy a jövőben még több lesz. S ez előbb- utöbb meghozza a kívánt eredményt. Bogár Ferenc — Egyszer megszeml&t bennünket Csapajev. Nagyon jó kedélyű, vicces embernek ismertem meg. Amikor be­mutattak neki, nevetve azt mondta: „Magáról sem le­hetne megmintázni az igazi huszárt Ki látott már bajusz nélkül huszárt, hát még ko­misszárt. De ha iparkodik tejfeles szájjal is lehet jó komisszár!*’ Nekünk a fő feladatunk — mint gyorsan mozgó lova­soknak — az volt. hogy az utánpótlást, az összeköttetést biztosítsuk. Egy magyar ala­kulatot segítettünk át a Volgán túlra, mi voltunk az útbiztosítók, amikor a fia­talságom miatt újra belém kötöttek. A magyarok pa­rancsnoka, egy nagy. fekete bajuszos derék ember azt mondja nekem„Te, öcsém, te is magyar vagy?” Mon­dom neki: „Az vagyok, de nem öcsön, hanem pa­rancsnok” — kezdtem neki önérzeteskedni. Ö csak mo­solygott és tovább lovagolt 1959-ben, amikor a Tanács- köztársaság 40. évfordulójára Pestre hívtak bennünket ve­terántalálkozóra, akkor a nyíregyházi vonaton egy hasonló kormány adta sza­badi eggyel utazó szólított meg „Úgy látom egy helyre megyünk.” Debrecennél már egymást ölelgettük. Henzsel András nyírteleki vöröskato­na volt az, aki engem a Volgánál öccsének szólított. Ugyancsak ezen a találko­zón tudtam meg hogy az a Münnich hadnagy, akivel hazajövetelemkor 1918 őszén Kijevben találkoztam. Mün­nich Ferenc elvtárs. Ugyan­is, amikor Magyarországon győzött az őszirózsás forra­dalom, akkor minket újra felkeresett Egri elvtárs és ötünket kiválasztott. Ránk­húzták a hadifogoly ruhát és mint szökött hadifoglyo­kat — megfelelő útbaigazí­tással — az intervenciósok mögé dobtak, azzal. hogy ránk itthon nagyobb szük­ség lesz. ók ott már nálunk nélkül is elbánnak az el­lenséggel — mondta búcsú­zóul. Szatmári József első vö­rös hadseregbeli szolgálata dióhéjban ez volt A máso­dik szolgálat — teljesítve, amiért hazaküldtek — 1919 tavaszán Szatmárnémetiben kezdődött. A 12-es vörösez­red egyik zászlóaljának volt politikai helyettese. A köz­katonákkal egysorban for­gatta a fegyvert, amíg Má­tészalka alatt meg nem se­besült. A román fogságból való regényes szökése után nem jött haza Csenger kör­nyékére, hanem évekig a hajdúsági tanyavilágban buj­dosott és mint vándor szíj­gyártó kereste kenyerét A harmincas években röp­lapot hord a régi munkás­társaitól a Wolfner gyárból. A felszabadulás után volt járási titkár, üzemi és álla­mi gazdasági igazgató. Most nyugdíjas és a Csengeri Já­rási Pártbizottság társadalmi munkatársa, a fegyelmi bi­zottságban dolgozik már ti­zenkét éve. Szívesen és gyakran jár a fiatalok közé. ahol órákat beszél egyfoly­tában élete nagy esemé­nyeiről, amiből egy cikkben vázlatnak is szűk morzsái tehet csak nyújtani. Csikós Balé«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents