Kelet-Magyarország, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-22 / 171. szám

NAPLÓ 18, 24, 51, 74, 90 a lottó 29. heti nyerőszámai Jugoszláv kertészmérnö­kök látogattak Szabolcsba és július 17—19 között fel­keresték a Nyírtassi és Nyírmadai Állami Gazdasá­gokat, valamint a vásáros- naményi, tuzséri és a nyír- kátai tsz-eket, ahol a gyü­mölcstelepítést tanulmá­nyozták. Uj üvegtechnikai üzemet adnak át Nyíregyházán au­gusztus 5-én, melynek építé­sére 3 millió 200 ezer fo­rintot fordítottak. Úttörő sátortábort létesí­tettek Rakamazon a tokaji Tisza-híd mellett, ahol a nyíregyházi járás úttörőit, főleg a tanyai gyerekeket üdültetik kéthetes turnusok­ban. Egy-egy alkalommal 60—80 gyerek csoportos szórakozásáról gondoskod­nak. A TITÁSZ és a hon­védség még abban is segí­tett, hogy a villanyt és a vizet bevezették a tábor­ba. Megépült a gyümölcsosz­tályozó az orosi Vörös Csil­lag Tsz-ben 450 ezer forin­tos költséggel, s már az idei szüreten üzemelni fog. Szabolcs-Szatmár háztáji kertjeiben és szórvány-gyü­mölcsöseiben 164 termelő­szövetkezeti, 23 fmsz-i 182 szabadfoglalkozású brigád végzi a növényvédelmi munkát. Eddig 1 millió 238 ezer termőfaegységen vé­gezték el a vegyszeres vé­dekezést, a védőszerek ér­téke 6 millió 900 ezer fo­rint volt. Iparitamilő-iskola építé­sét kezdik meg hamarosan Kisvárdán, s a jövő évben adják át rendeltetésének. Rókavadászat Nábrádon Három hétig dézsmálta a háztáji baromfiállományt Nábrádon egy nyolcas ró- kafalka. Ez idő alatt csak­nem 100 tyúkot és csirkét pusztítottak el. Egy hétig tartó les után sikerült De­meter András vadásznak a nyolc rókából ötöt pus­kavégre venni. Uj kéttantermes általá­nos iskola átadására kerül sor Demecserben július 27- én, melyet 450 ezer forintos beruházással építettek. Negyvenezer nyálra kö­töttek szerződést az idén az fmsz-ek a háztáji gazdasá­gokkal, a nyulakat főleg Svájcba és Franciaországba exportálják. A Nagyvarsány Szabad­ság tanyán 100 ezer forin­tos költséggel korszerűsített fmsz vegyesboltot augusz­tus 1-én nyitják meg, s ez­zel a tanyai lakosság ellá­tása javul. A Magyar Szocialista Munkássá: Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi nona u s. Telefon: 16—70. 16—71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Zrínyi Ilona u. 8. Tel.: 30—00 Felelős kiadó: Farkas PáL Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom daiparl Vállalat. Nyíregyháza Dózsa György üt 5 Félti ős vezető: HoléczJ István Tizenhárom mázsa fóliá­val, 2 tápkockázó és 1 kom­posztáló géppel, valamint 60 garnitúra hollandi ágy- gyal segítette a MÉK ebben az évben a vencsellői Sza­badság Tsz-t, hogy a ker­tészet belterjességét növel­hesse. Átadták a buji takarék­szövetkezeti székhazat, me­lyet 150 ezer forintos költ­séggel építettek. Fecskefűből száz mázsát vásároltak a földművesszö­vetkezetek, amelyből a leg­jobb epetea alapanyagát készíti a gyógyszeripar. Szarmatakor! temetőre bukkanta^. Köröstarcsa ha­tárában a halastavak kör­nyékén dolgozó földgyalu gépek nyomában. A régé­szek több sírt feltártak. Az eddigi ásatás arra enged következtetni, hogy népes szarmatakori település volt ezen a tájon. Diskurzus — Láttam a tv-ben súlycsonkítás kapcsán. Kellemesen, nyugodtan beszélt. — Nem tagadom, nem iíjság számomra a sze­replés. Ifjú koromban állandóan felléptem szü­lőfalumban a kultúrhaz- ban. — Mondta a tv ripor­tere, hogy maguknál mindig becsapják a ven. dégeket. Van úgy is, hogy csak fele húst, vagy fele halat adnak az adagba. — Sajnos előfordul ez nálunk is. Megcsinálnak ilyet. — A tv-ben is feltűnt a rendkívül finom fo­galmazása. Ott is úgy mondta, hogy előfor­dul, hogy becsapják a vendégedet. De hiszen maga az üzletvezető. Miért nem beszélt töb­besszámban, mondjuk így: becsapjuk. — Mert én személy szerint nem csapom be őket. Az adagokat a konyhában készítik, a felszolgáló viszi ki. — Ez igaz, de a sza­kácsnak Pannónia motor - kerékpárja, a csaposnak Trabantja, magának pe­dig Skoda személyko­csija van. Nem érzi az összefüggést? — Sajnos uram na­gyon is érzem. Nekem Opel Rekordom is le­hetne. — Es miért nincs? — Mert az elszámolás ­nál ezek még engemet is becsapnak... (—s) Véget ért az V. Moszkvai fesztivál nagydíját — megosz rendezte „Az újságíró” című (balról) az „Apa” című filmje dező — a díjjal (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Nemzetközi Filmfesztivál. A tva — a Szcrgej Geraszimov szovjet film és Szabó István nyerte. Képünkön: a két ren­Uj dohánysimítóház épí­tését kezdték meg a nyír­teleki Szabad Nép Tsz-ben, melyben az idén már 50 hold dohány feldolgozását biztosítják. Korszerűsítik a kisvárdai 1-es számú sütődét. A mint­egy 1 milliós beruházás építési és szerelési munkáit a vállalat saját rezsiben végzi el szeptemberig. Befejezte az aratást a geszterédi Uj Élet Tsz. Kis szövetkezetünkben 190 hold kalászost takarítottunk be, s már a cséplés befejezése előtt állunk — írja levelé­ben Nagy Sándor tsz-elnök. Orvosi rendelő és váró bővítésére és felújítására kerül sor Csengerúj faluban, melyre 50 ezer forintot biztosítottak községfejlesz­tési alapból. Ötmillió forintot költ az állam egy év alatt a ber- keszi gyermekotthon fenn­tartására, ahol 240 gyerek tanításáról és neveléséről gondoskodnak. Uditőital-töltő üzem építését kezdik meg a har­madik negyedévben Nyír­egyházán 3 millió 900 ezer forintos beruházással, me­lyet a jövő év júliusában adnak át rendeltetésének. Szociális épületekül: ebédlőt, öltözőt, zuhanyo­zót, mosdót adnak át július 25-én a Nyírbátori Gép­javító Állomáson, melyet saját alapból 200 ezer forin­tos költséggel építettek. Megkezdték az új nyolc­tantermes iskola építését Nyírteleken 4 rhillió 900 ezer forintos beruházással, s a jövő év novemberében készül el. — Ebben az esőben jobb, ha gyalog megyünk, bepisz- kolnánk a kocsit. Horgászverseny a balsai Tisza-szakaszon A Nyíregyházi Sporthor­gász Egyesület hagyomá­nyos fogási versenyét az idén augusztus 6-án rende­zi a balsai Tisza szakaszon. A verseny reggel 8 órakor kezdődik és 13 óráig tart. Benevezni a helyszínen le­het az egyesület pénztáro­sánál. A versenyben legtöbb pontot elérők között értékes horgászfel szerelési tárgyakat osztanak ki. Az egyesület nemcsak a horgásztársakat és családtag­jaikat, hanem vendégeket, ismerősöket, érdeklődőket egyaránt szeretettel fogad. Halászléről, rántott halról, hűsítő italokról a vezetőség gondoskodik. Fogorvosi rendelő és la­kás épül Pátrohán 650 ezer forintos költséggel, melyet a jövő évben adnak át. Tizennégyezer rántani való csirke y.ár eladásra a kántorjánosi Vörös Csillag Tsz-ben — írja Stempel Mátyás tudósítónk. — Már megérkezett a következő naposcsibe szállítmány, me­lyet a tsz-ben nevelnek fel. Magyar—német ifjúsági találkozót rendeznek kedden a fehérgyarmati művelődési ház ifjúsági klubjában — írja Kópis Jolán levele­zőnk —, amelyen filmet is vetítenek. Halálos közlekedési baleset Súlyos közlekedési bal­eset történt Ujfehértón. Gryneus László sárospataki lakos motorkerékpárjával mintegy 60—70 kilométeres sebességgel közlekedett az esti órákban. Vele szem­be jött egy másik gépjár­mű, s annak fénye miatt nem vette észre az előtte haladó juhnyájat. Közéjük hajtott, s elgázolta Fodor János juhászt. Fodor olyan súlyosan megsérült, hogy másnap a kórházban meghalt. A motorkerékpár vezetőjét őrizetbe vették. Ipari tanulónak felve­szünk fiúkat: kőműves, ács állványozó, tetőfedő, szige­telő, vasbetonszerelő szak­mákra 8 általános iskolai végzettséggel 14—16 év kor­határig. Vidékieknek inté­zetben bentlakást biztosítunk Jelentkezni lehet: ÉM. Ko­márom megyei Állami Épí­tőipari Vállalat, Tatabánya V., Komáromi u. 6 sz. mun­kaügyi osztályon. A Mesterséges Terméke­nyítő Főállomás bikagondo­zásban jártas állatszerető gondozót keres felvételre. Je­lentkezés: Nyíregyháza, Deb­receni út 4 A MAI NAP 1962. július 22, szombat j eleVÍZÍÓ Névnap: MAGDOLNA 15,23: Mi történt azóta? Riport­A Nap kél: 4 óra 09 perckor, nyugszik: 19 óra 31 perckor. A Hold kél: 20 óra 29 perckor, nyugszik: 4 óra 26 perckor. Az elmúlt nyolcvan év átlagos napi középhőmérséklete: 22,2 Celsius-fok. Záporeső, zivatar / Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, többfelé záporeső, zivatar. Mérsékelt, vál­tozó irányú, később időnként megélénkülő nyugati, északnyu­gati szél. A zivatarok iaejen át­meneti szélerősödés. A meleg keleten is mérat-klődiK. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 20—25, keleten 25-30 fok között. Kossuth rádió 8,22: Lányok — asszonyok. — 8,42: Bert Claus orgonái. — 9,00: Az idegen tehén. IV. rész. 9,14: Az orvos a jódizotópos vizsgálatról — 9,19: Operarész­letek. — 10,10: A ficsur. — 10,21: Zenés est öt tételben, (ism.) — 11,26: A lengyel kultúra hete. — 12,15: Operettrészletek. — 13,00: Ajtai Andor legkedvesebb versei, (ism.) — 13,17: Népi ze­ne. — 13,45: Néhány perc tudo­mány. — 13,50: Hirdetőoszlop.— 14,05: Mi történt a héten a nagy­világban? — 14,21: Dinu Lipatti zongorázik. — 14,50: Földes György írása. — 15,15: Csak fia­taloknak. — 16,00: A lengyel kultúra hete. — 17,45: Vértes Éva úti jegyzete. — 18,04: Az MRT szimfonikus zenekarának új fel­vételeiből — 19,25: Kiment a di­vatból? — 20,50: Nótacsokor. — 21,30: Lemezek között válogatva. — 22,20: A Magyar Rádió és Te­levízió n. Táncdalfesztiválja. 23,20: Táncoljunk. Petőfi rádió 12,30: Liszt művek. — 13,15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13,30: Lalo: Ys királya — nyi­tány. — 13,42: Az orvos a jód­izotópos vizsgálatáról. (ism.) — 14,08: Népi muzsika. — 14,50: Hangverseny a Fültörő megfej­tőinek. — 16,09: Üj lemezeink­ből. — 17,25: Gépi fordítás — gépi nyelvészet. - 17,40: Holnap közvetítjük... — 18,10: A kőszívű ember fiai. A rádiójáték II. ré­sze. — 19,12: Kadosa Pál kó­rusműveiből. — 19,25: Asperján György riportja. — 19,40: Dénes Margit táncdalaiból. — 20,25: Rossini: A Sevillai borbély. 2 felvonásos vígopera. A nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Zenés hét vége a Tisza-partá strandokon. film. — 15,50: Hírek. — 15,55: At­létikai Európa Kupa. Az elő­döntő közvetítése Duisburgból. — 17,45: Az orvosi gondolkodás története. 2. A varázslótól az or­vosig. — 18,15: A Lengyel Nép- köztársaság nemzeti ünnepén. Beszédet mond: Jan Kiljanczyk, a Lengyel Népköztársaság buda­pesti nagykövete. — 18,35: A tv jelenti. Aktuális riportműsor. — 19,20: Cicavízió... — 19,30: Musica Antiqua Hungarica. Hangverseny közvetítése a kőröshegyi műem­lék templomból. — 20,00: Tv­híradó. — 20,20: Brecht—Weill: Koldusopera. Zenés színmű 3 felvonásban. A Madách Színház előadása, felvételről. — 22,20: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai tv 16,15: Atlétikai Európa Kupa­viadal. — 18,15: Üttörőhíradó. — 19,00: Tv-híradó. — 19,45: A va­don birodalma. — 20,10: Rejt­vényműsor. — 20,40: Ég és pokol (japán bűnügyi film). — 22,55: Zenét kérek! A nyíregyházi mozik műsora SZELES VASZNO BÉKE MOZI: Július 22-én: Széles változatban! EZEK A FIATALOK Uj zenés magyar film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7. fél 9 órakor. SZELESVASZNL KERTMOZI) Július 22-én: Széles változatban! SZÓLÍTSON ÜGYVÉDNEK Színes francia film vígjáték Előadás kezdete: este b Óra­kor. oénztárnyitás 6 órakor. GORKIJ MOZI: Július 22-én: A BETÖRÖK CINKOSA Magyarul beszélő csehszlovák film vígjáték. Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLES V ASZNÜ MOZIJA: Július 22-én: AZ ANYA ES A HALLGATÁS Magyarul beszélő NDK film. Előadások kezdete: fél 6, és fél 8 órakor. —5ÖST ÉRDÉÜL HA ISKOLASZERT MÁR MOST VÁSÁROL Egyenes testtartást bizto­sít a bor kézi-háti iskola­táska 81,— Ft-tól A Közúti Gépellátó Vál­lalat keres azonnali belé­pésre szabolcsi dolgozókat a budapesti főműhelybe; 20 fő esztergályost, 10 fő láng- és viljanyhegesztőt, 10 fő motorszerelőt, 10 fő gépla­katost. Kedvező munkás- szállás és ebéd biztosítva. Felvétel esetén útiköltség megtérítve. Jelentkezés: Bu­dapest, XIV., Jerney u. 58. szám alatt. Szilassy József termelési osztályvezetőnél 7—16 óráig. Felvilágosítás: Nyíregyházán, Pazonyi u. 15 szám alatt. <x) Megyei Művelődési Ház (Kossuth tér 2.) 10 szemé­lyes mikrobusznak garázs! keres Ajánlatokat a művelődési ház gazdasági irodájába kérjük 8-tól 16 óráig. (x) ÖNNEK IS LÁTNIA KELL! NYÍREGYHÁZA, JÜLIUS 22—30: A SZABOLCS-SZATMARI KISIPARI SZÖVETKEZETEK TERMÉKKIÁLLÍTÁSA A IV-ES ISKOLÁBAN (FELSZABADULÁS U 17 1 NYITVA: DÉLELŐTT 9 ÓRÁTÓL ESTE 19 ÓRÁIG KIÁLLÍTOK: A RUHÁZATI BORIPAR, A TEXTILRUHÁZATI IPAR, AZ ASZTALOS-BÚTORIPAR, A VILLA­MOSSÁGI GÉPIPAR, A VASIPAR, AZ ÉPÍTŐ­IPAR, A MŰANYAG TERMÉKEK ÉS A SZE­MÉLYI SZOLGÁLTATÁSOK (FODRÁSZ, FÉNY­KÉPÉSZ, STB.) IPARAGAI MINDEN SZÁZADIK LÁTOGATÓ MŰANYAG AJÁNDÉKOT KAPJ

Next

/
Thumbnails
Contents