Kelet-Magyarország, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-18 / 167. szám

Arab kis csúcs Szombatig lelőtt amerikai gépek száma: 2098 Hírügynökségek a partizánok újabb sikereiről Hanoi — Saigon, (MTI): A VNA vasárnapi jelenté­se szerint pótlólagos adatok érkeztek be a VDK felett szombaton lelőtt amerikai renülőgépek számáról, így az előző jelentésekkel szemben az amerikaiak repülőgép- veszteségének száma nem 2096, hanem 2098. Quang Tri és Hue között az 1-as számú országúton egy híd ellen a szabadság- harcosok támadást intéztek. A hidat őrző dél-vietnami egység 9 katonája esett a támadás áldozatául. 14 pedig megsebesült, a hidat szabad­ságharcosok felrobbantották. A dél-vietnami felszabadí­tó hadsereg — Hanoiban ki­adott összefoglaló jelentése szerint — az év első hat hónapjában közel 6000 ame­rikai és dél-vietnami kato­nát tett harcképtelenné és 27 nagyszabású támadással több mint 800 különböző tí­pusú repülőgépet pusztított el az amerikaiak 15 dél­vietnami támaszpontján. Amerikai sajtójelentések is beismerték, hogy a Dél-Vi­etnamban elvesztett ameri­kai gépek 60 százalékát a gerillák semmisítették meg. Mint a jelentés hangsúlyoz­za a szabadságharcosok tá­madásainak igen nagy poli­tikai jelentősége is van, mert éppen olyan időpontban zajlottak le, amikor az ame­rikai imperialisták tömege­sen szállították katonáikat Vietnamba. A támadások világosan bizonyították, hogy a harctéren a kezdeménye­zés határozottan a felszaba­dító hadsereg és a nép ke­zében van. Amerikai katonai repülő­gépek kutatják a Fort Walton Beach közelében el­terülő tengerpartot, hatezer elveszett „miniakna” után nyomozva. Az amerikai lé­gierő egy szóvivője közölte, hogy az aknákat tartalmazó ládát egy közeli öbölben „sürgős intézkedésként” dokták le. Az eset úgy került nyilvánosságra, hogy egy 24 éves fiatalember szem és kézsérüléseket szenvedett, amikor egy ilyen pénzdarab nagyságú miniakna a kezébe került és azt szét akarta fe­szíteni. Az aknákat titokban próbálták ki, hogy azután Vietnamban használják fel. Kairó (MTI): öt arab államfő: Nasszer, az EAK, Atasszi Szíria, Aref Irak, Bumendien Algéria és Azhari Szudán elnöke va­sárnap este Kairóban meg­tartotta utolsó megbeszélé­sét, ezzel, valamint a hivata­los közlemény kiadásával véget ért az arab csúcsérte­kezlet. Az öt államfő megegyezett azokban a hatékony lépé­sekben, amelyeket az arab országok ellen elkövetett iz­raeli agresszió következmé­nyeinek felszámolására szán­dékoznak tenni. A kairói rá­dió ismertette a találkozóról kiadott közleményt, amely többek között leszögezi: az arab nemzet rendelkezik azokkal az erőtartalékokkal, amelyek biztosítják annak a nejnes és igazságos célnak az elérését, amelyért eddig te­vékenykedett. Az államfők megállapodtak abban, hogy a nem arab országok fennálló kapcsolataikat a jövőben an­nak fényében fogják meg­vizsgálni, milyen magatar­tást tanúsítottak a szóban forgó országok az agresszió idején. amerikai vasutasszlrájk A Pravda Mao Ce-tung irányzatának ártalmairól A nyugati államokban in­dított vasutassztrájk az Egye­sült Államok szinte egész te­rületére átterjedt. Az ameri­kai vasútvonalak 95 százalé­kán megbénult a forgalom. Az országos sztrájk a vasút­társaságok dolgozóinak hét­hónapos bérharcát tetőzi be. Az amerika kormány va­sárnap rendkívüli minszter- tanácson foglalkozott a va­sutassztrájkkal. McNamara hadügyminiszter kritkusnak nevezte a kialakult helyze­tet, minthogy a munkabe­szüntetések miatt akadá­lyokban ütközik a Vietnam­ba irányított hadianyag és haditechnika átszállítása a csendes-óceáni kikötőkbe. Johnsos elnök felhívta az ülésen jelenlevő kongresszusi vezetőket, hassanak oda, hogy a szenátus és a képvi­selőház a renkívüli törvény- hozás eszközeivel kényszerít­se a sztráj kólókat a munka felvételére. Surveyor—4 sikertelen Az amerikaiak negyedik holdszondája, a Surveyor—-4, magyar idő szerint hétfőn hajnalban elérte a Holdat, de néhány perccel előtte a pasa- denai földi megfigyelőállo­más elvesztette vele a rádió- kapcsolatot, s így nem tud­ni, mi lett a sorsa. Lehetsé­ges, hogy szétzúzódott a Hold felszínén, de az is le­het, hogy viszonylag épen sikerült végrehajtani a sima leszállást, csak éppen a rá­diója vált használhatatlanná. Moszkva (TASZSZ): Vitalij Korionov, a Prav­da politikai szemleírója a lap vasárnapi számában megállapítja, hogy Mao Ce- tung csoportjának antileni- nista irányvonala hatalmas károkat okozott máris Kí­nában a szocializmus épí­tésének, világviskónylatban pedig a népek felszabadító harcának. Ez meggyőzően bizonyítja, milyen veszé­lyeket rejt magában az el­hajlás a marxista—leninista irányvonaltól, különösen ha az együtt jár a naciona­lizmus, a nagyhatalmi so­vinizmus és hegemóniára törekvés megnyilvánulásai­val. A cikkíró összefoglalja az SZKP Központi Bizott­sága részéről az októberi forradalom jubileumára ki­adott téziseknek a világ ha­ladó sajtójában keltett vissz­hangját és hangsúlyozza: — A tézisekre válaszol­va a világ kommunistái ki­jelentik: Lenin pártja a politikai érettség, hősiesség és állhatatosság példaképe, tevékenysége példát mutat arra, hogyan kell elvszerüen és következetesen védel­mezni a kommunista vi­lágmozgalom egységét. A marxisták—leninisták világszerte egyöntetűen ezt a meggyőződést vallják: a szovjetellenesség annyi, mint kommunistaellenes- ség. Ezért minden kísérlet az SZKP-nak, s az októbe­ri forradalom hazájának megrágalmazása, voltakép­pen kísérlet az egész nemzetközi kommunista mozgalom befeketítésére. A marxisták—leninisták együttes munkájának éke­sen szóló, gyümölcsöző eredménye az a fő irányvo­nal, amelyet a testvérpár­tok 1957. és 1960. évi moszkvai tanácskozásról kiadott két nyilatkozat fo­galmazott meg. A moszkvai tanácskozá­sok óta eltelt idő megmu­tatta, hogy azok a kommunista pártok, amelyek szilárdan és következetesen követik mozgalmunk fő irányvona­lát, vitathatatlan sikereket érnek el. Viszont kudarcok­ra és vereségekre ítélik magukat azok, akik erről az útról a „baloldaliaskodó”, vagy a jobboldali opportu­nizmus ingoványos ösvé­nyére térnek le. Kozmosz-169 Moszkva (TASZSZ): Hétfőn a Szovjetunióban Föld körüli pályára jut­tatták a Kozmosz—169 jel­zésű mesterséges holdat, hogy tudományos berende­zése segítségével folytassák a szovjet űrkutatási prog­ram megvalósítását. A szputnyik rátért pályájára. Mit csinál ma Sztahanov ? Mint a Rudé Pravo moszkvai tudósítója közli, Alekszej Sztahanov, a hí­res szovjet bányász, aki annak idején megindította a Sztahanov-mozgalmat, hű maradt élethivatásához. Je­lenleg helyettes főmérnök Thorez városka egyik bá­nyájában, a Donyec-meden. Cében. Hosszú évek után, ami­kor már úgy tűnt, hogy az első szovjet ötéves tervek e történelmi mozgalma már feledésbe merült, a Kom- szomolszknja Pravda most első hasábjain szerepeltette Sztahanovot, aki 1935 au­gusztus 31-én azzal vált hí­ressé, hogy két bányaács- csal, Scsigolevvel és Kali- nyinnal együtt egy műszak alatt 102 tonna szenet fej­tett, s ezzel 14-szeresen túl­teljesítette az akkori nor­mát. Hogyan alakult ezután Sztahanov sorsa? Az első sztahanovista a haladó munkamódszerek oktatója lett, majd ipari akadémiát végzett. Immár 40 éve, 22 éves kora óta dolgozik a bányászatban. „Az emberek ma sokat írnak a veterá­nokról, keresik őket. S én, nem a magam, hanem más, nem kevésbé érdemes em­berek nevében azt kívá­nom, hogy ez ne csak jubi­leumi években legyen így” — mondotta Sztahanov a Komszomolszkaja Pravda tudósítójának. H titkos kapituláció A Maggiore-tó pártján Dulles és Wolff március 8-i találkozását követően az SS-tábornok alighogy átlép­te az olasz határt, amikor a vámhivatal épületében egy Milánóból jött SS-tiszt át­nyújtotta neki Kaltenbrun- ner levelét, amely űen sürgő­sen Innsbrucba hivatta Woi- ffot. Miközben ugyanis Woiff távol volt, Kaltenbrunner kereste és azt a választ kap­ta, hogy az SS tábornok Svájcban van. Ez gyanús volt... Wolff késő éjszaka azt az üzenetet küldte Kaltenbrun- nernek, hogy halaszthatat­lan ügyei miatt nem tud utazni. Nyilván letartózta­tástól tartott — írja Dulles. Egy váratlan fordulat Nagyjából ezzel egyidöotn még egy váratlan fordulat történt. Kesselringet vissza­hívták Olaszországból és he­lyére Wittinghof vezérezre­dest nevezték ki. Mint Dul­les írja, ekkor érkezett meg az a két tiszt, akit Alexan­der tábornok küldött Caser. tából a tárgyalásokra. Az Egyik Lemnitzer tábornok volt, aki abban az időben Alexander tábornok törzsé­nek helyettes főnöke volt, a másik egy brit vezérőr-, nagy, a hírszerzés főnöke. Dulles március 1^-én a fran­cia—svájci határon találko­zott velük és informálta őket a fejleményekről. A tisztek szintén értesüléseket hoztak a tarsolyukban — és ezekről az értesülésekről Dulles azt írja, hogy „vegyes érzelmek­kel” töltötték el. A Wolf fal való találkozásáról készült jelentést ugyanis a vezérkari főnökök bizottságán keresz­tül elküldték Moszkvába, és az ottani katonai missziók révén eljuttatták a szovjet kormányhoz. Három nappal később Dulles olyan közlést kapott, hogy Wolff tábornok már­cius 19-én érkezik a svájci halárra. A találkozó színhe­lyéül a Maggiore tó partján fekvő Asconát jelölték ki. Ezúttal Wolff Dollmann nél­kül érkezett: az ezredest azért hagyta hátra, hogy ha időközben Himmlertől vagy Kalterbrunnertől az akciót befolyásoló távirat jönne, nyomban továbbítani tudja. Lemnitzer garanciái A találkozó színhelyéül egy hegyoldalban fekvő vil­la szolgált. A szövetséges hadvezetés tábornokai már­cius 19-én reggel érkeztek. Wolff és kísérete akkor már Asconában volt. Dulles és Gaevemitz előzetes megbe­—■■■' -----­----- ■ i — szélest folytatói, V<- iiékkal, majd Dulles bemutatta a németeknek „katonai ta­nácsadóit” — valójában Lemnitzer tábornokot és a brit hírszerző főnököt. Ez­úttal a kapituláció technikai részleteiről volt szó. Ha a németek el tudnak menni Svájcba, innen el tudják szállítani őket Dél-Olaszor- szágba. a szövetséges had­erők parancsnokságához. Wolff azt mondta, hogy két német meghatalmazott kell: egy a Wehrmachttól és egy az SS-től. Lemnitzer hang­súlyozta, hogy a meghatal­mazottak Svájcba lépésének pillanatától a szövetségesek garantálják, hogy a némete­ket titokban és biztonságban szállítják el a szövetséges pa­rancsnokságra, illetve onnan vissza. Tíz nappal későbe, cius 30-án Zimmer átlépte a svájci határt és közölte, hogy Wolff találkozott Kes- selringgel, aki támogatta el­gondolását és felhatalmazta, hogy ezt közölje Witting- hoffal is. Woiff azonban nemcsak Kesselringgel ta­lálkozott, hanem — Himm- lerrel és Hitlerrel is. /e/entés Hitlernek Woiff és Himmler találko­zójára Berlintől száz kilo­méternyire északra, egy kli­nikán került sor, amelynek Hitler egyik személyes or­vosa volt az igazgatója. Himmler — Dulles szerint — arra készült, hogy áru­lással vádolja meg Wolffot, aki erre felmutatott egy le­velet. A feladó az olaszor­szági német nagykövet volt, a címzett pedig Hitler. A nagykövet levelében olyan utalás is szerepel, hogy a szövetségesekkel felvett érintkezés célja az, amit Hitler is el akart érni: a szövetségesek olaszországi előnyomulásának valamelyes visszafogása. Woiff kérte, hogy Himm­ler és Kaltenbrunner kísér­je el Hitlerhez: az ő jelen­létében kívánt Berlinben beszámolni az akciójáról. Hitler maga az akciót ugyan alapos hatásköri túllépésnek minősítette, de: nem vádol­ta meg Wolffot azzal, hogy a háta mögött cselekszik. A kihallgatás vége felé kifej­tette, hogy Wolffnak leg­alább hat-nyolc hétig ki kell tartania, mert addig 5, Hitler is tartani tudja ma­gát Berlinben. Ezalatt pedig a szövetségesek között amúgy is kirobban a konf­liktus. amire Hitler komo­lyan számított. — Térjen vissza Olaszor­szágba. tartsa a kapcsolatot az amerikaiakkal, de igye­kezzék jobb feltételeket ki­csikarni — bocsátotta útjára Wolffot Hitler... (Folytatjuk) Dobozy Imre: fiira lehet kezdeni (Regény) 7, Kavargóit a gyomrom. Banda ez csakugyan, Desőt ki véve, de micsoda banda. Közösséget vállalni, ezekkel? Vagy én is ilyen lennék már, ha Kolomeától vissza nem hoz a sebesültszállító vonat? — Nem szépítem értelmes zendüléssé Sorki haramia­dühét — mondta Deső. — Nem felejtem, hogy embe­reim azért ragadtak fegy­vert, hogy végre eldobhas­sák és hazamehessenek. Azt sem tagadom, hogy legtöbb tiszttársam a zászlóaljnál in­kább félt, egy új helyzet bi­zonytalanságaitól, mint a megszokott rossz folytatásá­tól. De más is volt ott. Értsd meg, azon a hajnalon... a háború kezdete óta először voltunk magyar katonák. Istenem, ha ott vagy, te sem tehettél volna mást. Ha csak öt percig is, de végre rólunk van szó. Magyaror­szágról... Óriási erkölcsi tő­kénk gyülemlett fel, egyik pillanatról a másikra. El is tékozoltuk, egyik pillanat­ról a másikra. Micsoda tűz fulladt hamuba. Ha szétter­jed köröskörül... Ne mondj semmit. Tudom. Mégse bá­nom. Pedig a végén ma­gunkra maradtunk, iszonyú­an egyedül. De két napig, vagy háromig... igen, tizen­nyolcadikéig bennünk teste­sült meg, amit sokan sze­rettek volna, de nem mer­tek. Csak akkor, tizennyol- cadika után ritkult el körü­löttünk a levegő, mikor a németek megkapták a szük­séges garanciát, hogy marad minden a régiben, pusztu­lunk tovább idegen parancs­ra: elszalasztva a nagy le­hetőséget, melyet felkínált az idő. Nem tudtam követni gon­dolatmenetét. Nem is akar­tam. Kaland, mondtam vol­na, de valahogy mégse vitt rá a lelkem, pedig az volt, eszeveszetten szép és siral­mas reménytelen kaland: egy század, egyetlen felbuz­dult század tüzet nyit a né­metekre, mozdulatlan zász­lóaljak, ezredek, hadosztá­lyok gyűrűjébe szorítva, hát ez halálos huszárcsíny, vagyis őrültség. Idegesített az egész. Még inkább, ami mögötte kirajzolódott. Deső fantaszta koncepciója: ma­gyar ügy, magyar erővel, elrugaszkodva attól a min­dent meghatározó és eldön­tő realitástól, melyet a két szembeálló óriás birkózása jelent, immár a mi földün­kön. — Hogyan gondolhattad egy percig is? Két ekkora malomkő agyonőröl... Vagy a német, vagy az orosz, har­madik lehetőség nincs. — Lehetne. — Nem! Elméletben... de nem, az csak ábránd! Én is gyűlölöm a németeket... — Ez csak szó. Amíg be­léjük nem lősz, ez semmi. — És én se tudom, hogy az oroszok mivelünk... — Nézd. én tizenhatodi­kán hajnalban a század első ütközetére emlékeztettem katonáimat. Két nappal Gyerehovó után kerültünk tűzbe. Számybiztosítás volt a dolgunk, kényelmes állás­ban, eleinte jó messze a hadosztály támadó művele­tének centrumától. Embere, im gondtalanul sütkéreztek a napon, én Janus Pannó- niust skandáltam felhangon, fűszálat rágcsálva. Ez mind megmaradt bennem, minden részlet. Hiszen az életre csak ráfogják, hogy egység, nem igaz, csupa részlet, egymás­tól különböző és egymásnak ellentmondó részlet. Egy vá­ratlan ellenlökés elfordította a frontszakasz tengelyét, szá­zadom heves fegyvertüzet kapott. Olyan hirtelen jött az egész, a félsszel ismer­kedni se volt időm. Meg­lepően nyugodt fővel vezé­nyeltem a századot, viszo- noztatva az oroszok tüzet. A támadást elhárítottuk. Utá­na tizenegy halottat, tizen­hét súlyos sebesültet szám­láltam össze. A század egy­negyede elveszett, pillanatok alatt. —. Hátrább vontak ben­nünket, pihenőbe. A kötöző­sátor szomszédságában ül­tünk, ottfelejtett rönkökön, fiatal katonám vonyított hö­rögve odabent. Mintha rá­léptek volna a torkára. El akartunk menni onnan, de senki sem merte kezdeni, ott maradtunk mindnyájan. Valaki azt mondta. már nem is tudom ki: itt csak a jajgatás ma­gyar. Hallgattam. Néztem a * furcsa formájú kazlakat, a nyírfákat, a szokatlan vona­lú háztetőket, a palaszürke földet. Görgettem magam­ban a nehéz mondatot, mint a többiek, itt csak a jajgatás magyar. Egészségügyi kato­na szaladt ki a sátor, kötényébe törölve véres ke­zét: század parancsnok úr, magával szeretne beszélni, haza izenne. Mire odaértem, csend volt a sátorban. Hát ennyi az egész. Lövés, vo- nyítás, csend. Salomhegyen, amikor Thule őrnagy egysé­ge fenyegetően szétterült, az iskolával szemközt kiabálni kezdtem. Fiúk, itt nemcsak a jajgatás magyar... a föld, a házak, a fák, minden. Én is tudom, ne bizonygasd: a dráma, ha nincsenek igazi szereplői, groteszkbe vált át. Ellenállás helyett végül is csak kvártély-vitába ke­veredtünk. Magunk helyett a szalmazsákot védtük a németektől. — De akkor... — Te csak azt látod, ami volt. Én azt is, ami lehetett volna. — De nem lehetett! Hát semmiképp nem akarod megérteni ? Elmosolyodott, aznap elő­ször. — Recrudescunt diutina inelytae gentis Hungáriáé vulnera — mondta csende­sen. — öreg fiú, mi sohasem tudtunk győzni. Csak vere­kedni és meghalni. A kuruc szabadságharcból nemcsak Rákóczi brezáni kiáltványa igaz. Majthény is. Negyven- nyolcból nemcsak a Talpra magyar. Világos is. De eny- nyi most is telt volna tő­lünk. És ha igen, szégye­nünk helyett megint, még egyszer megmarad a szép le­genda. Nem volt értelme vitatkoz­ni. Eszembe jutott a legelső nap, a gimnázium kezdetén. Mándoki osztályfőnök úr ünnepélyes bemutatkozása után sorban fel kellett álla- nunk. és elmondani, ki fia- bomya vagyunk, mit csinál­tunk eddig. Nagy nevetések estek, erre senki sem ké­szült, nehéz volt rendbe szedni a mondandót, össze- hordtunk egy csomó jelen­téktelen ostobaságot. Ami­kor Deső került sorra. az osztályfőnök odaszólt neki: mondj el szépen mindent. Deső sötétkék ruhában, vé­konyan, meghökkenve állt egy pillanatig, haja nedve­sen fénylett, szeme nagyra tágult. Rögtön megértette, mit követelnek tőle. (Folytatjuk!

Next

/
Thumbnails
Contents