Kelet-Magyarország, 1967. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-15 / 139. szám

Olvasóink közül Novak Istvánná rétközberencsi, Fodor Malvin tisza- mogyorósi, özv. Géczi Imréné mezőladányi, ifj. Szabó Jó­zsef aporligeti, Szíjártó Endre botpaládi és Bodi Mária szamostatárfalvi levelére válaszoltunk, azóta már bizonyá­ra meg is kapták. Válasz jött az illetékesektől özv. Miliő Fcrencné paszabi lakos panaszára, s a válaszról őt levél­ben fogjuk értesíteni. Id. Kovács Imre nyírpazonyi olva­sónk panaszát az illetékesekhez továbbítottuk kivizsgálásra, amikor a válasz megérkezik értesíteni fogjuk. Ugyancsak az illetékesekhez továbbítottuk Kenyeres László vencsellői olvasónk problémáját is és őt is értesítjük a válaszról, özv. Sailal Pálné rozsréti olvasónk gondjával az építési osztály illetékeseihez fordulunk, az eredményről értesíteni fogjuk. Az „M. Sz. Baba” jeligével érkezett levélben emlí­tett problémára — hozzáértőkkel való megbeszélés után — a Fórum hasábjain fogunk válaszolni. Varga Jánosné, Kistelek újkerti olvasónk levelére levélben válaszolunk, özv. Szűcs Miklósné íábiánházi olvasónk problémáját pedig a helyszínen fogjuk megvizsgálni. Kivizsgálásra és véle- ménvadásra az illetékesekhez továbbítjuk Nagy Jozsefne tiszakanyári, Bartha Sándorné mátészalkai, Tisza Elek va­jai olvasónk panaszát és mikor válasz érkezik, olvasóin­kat levélben értesítjük. Az új benzinkút csökkentette a sorbanállást, de ugyanakkor a környezete nap onta több száz állami- és magán autóvezetőnek okoz bo sszuságot. Érthetetlen, hogy a kikerülhetetlen tengely törő utat miért nem javítják meg. Foto: Zsák Zoltán Tv-gondok Győrteleken Hasonló hangzás... Sokat halljuk, hogy egyre inkább eltűnik a város és a falu közötti különbség. Sajnos, mi győrteleki fiata­lok ezt nemigen vesszük észre, hiszen igen csekélyek szórakozási lehetőségeink. Nálunk szórakozásnak — a heti egyszeri mozielőadás mellett csak a tv-t lehet­ne említeni, ha.. Van ugyan a községnek tv-készüléke, melyet egy megbízott kezel, de néha csak nagy könyörgésre haj­landó bekapcsolni. Egy má­sik készülék, amelyet szin­tén a közös tv-nézés előse­gítésére vettek, már évek óta rossz, csak akkor javul meg kissé, ha valamilyen mérkőzést közvetítenek. Úgy érezzük, rendezetlen a tv-ügy Győrteleken. De vajon nem lehetne-e ezt a gondot valahogy megoldani? Győrteleki fiatalok Hiába kérjük Január 28-án vásároltunk egy TOPÁZ típusú televízió- készüléket. Alig egy hónapig használtuk, amikor elromlott. Nyomban jelentettük a kis- várdai GELKA szerviznek, de hiába. Eltelt égy'hét, az- ■ tán kettő, de csak ígérgetést kaptunk. Majd a harmadik hét végén voltak kinn, és végre megcsinálták. Most ugyanaz a helyzet, mint ko­rábban, hívásunk süket fü­lekre talált. Május 22 óta többször is kértük őket jöj­jenek ki, de ismét hiába, gedig már a szokásos.három hót iseltelt. ; Szabó Barnabás TUzsér A tiszaszalkai ált. iskola VIII. osztályának ballagása. „ Demarcsek Gyula felvétele A világ vége? Gyakran teszik fel ezt a kérdést mostanában Nyír- kércsen az újságot várók. Az elmúlt hetekben ugyanis vagy egyáltalán nem, vagy csak egynapos késéssel kap- ' ták meg a napi sajtót. A postát a Nyíregyháza—Máté­szalka közötti autóbusz hoz­za, — ha hozza. De olyan eset is előfordult már, hogy a szomszédos Ramocsaháza, — ahová szintén az autóbusz viszi a postát, — megkapta az újságokat, Nyírkércs pe­dig nem. Am'nt a kézbesítő elmond­ta többen szóvá tették már, miért kapják ilyen rendszer­telenül az újságot, intézke­dés mégsem történt. Nyírkércs ennyire a világ végén lenne? Kricsfalussy Béla Baktalórántháza Gyorsítóit eljárással A kisvárdai járás terüle­tén is komoly károkat oko­zott az ár- és belvíz. A megrongálódott, illetve a megsemmisült lakóépületek száma 150. E lakások több­sége Kisvárda, Gégény, Pát- roha, Dombrád és Tornyos­pálca községekben van. A járási tanács. építési . osz­tálya gyorsított eljárással, ügyintézéssel kezeli az ár- és belvíz okozta károk aktáit. Az újjáépítésekhez eddig 30 építési engedélyt adtak ki. A helyreállítási munkákat az építőipari ktsz-ek és kis­iparosok végzik, szükség esetén az építési osztály gondoskodik a kivitelezőről is. Az újjáépítési és helyreál­lítási munkákra több mint ötmillió forintot fordítanak a járásban. A kisebb javítá­si munkákat nagyobb részt saját erőből végzik el a károsultak. Vincze Péter Kisvárda „Hová lett?” címmel kö­zöltük Kondás Ferenc nyír­bátori olvasónk panaszát, amelyben a részére postán megküldött négy­száz forintját keresi. A cikkre a nyíregy­házi I. sz. postahivatal vá­laszolt: „A szóban forgó postautal­ványt lekértem Budapestről, és megállapítottam, hogy annak összegét a postakéz­besítő tévesen Kondrák Fe­renc, Nyírbátor, Bajcsy- Zsílinszky út 67. szám alatti lakosnak fizette ki. A kéz­besítő tévedése az erősen hasonló hangzású név mi­att bizonyos mértékig ért­hető. Az utalványozott ösz- szegnek a jogtalan átvevő­től történő visszavétele és a címzett részére történő kifi­zetésé. iráni, intézkedés tör­tént. Nagy Domokos, me­gyei hivatalvezető.” Amennyire örülünk a cikk utáni gyors intézkedés­nek, amellyel az utalványo­zott összeget megkísérlik eljuttatni jogos tulaj dono- sának, annyira nem tudunk egyetérteni a „megérthető- séggel”. Ugyanis panaszo­sunk nem a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcán, hanem a Mártí­rok útján lakik, tehát nem a szomszédjában annak, akinek a pénzt kifizették. Ezenkívül pedig úgy gon­doljuk, a postautalványokat nem szó, hanem írás útján próbálják a címzettnek el­juttatni. írásban pedig nem sokat számít a hangzás. (K. I.) Intézkedett az illetékes Vincze Lajos debreceni lakostól kaptunk panaszos levelet, amelyben a Toldi utcai tejboltban tapasztalt visszásságokat írja le- Leve­lét megküldtük a Szabolcs- Szatmár megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnak, s erre a következő választ katuk: „Az említett tej árudában vizsgálatot tartottunk. Az árudában nem szokott pa­nasz előfordulni, a boltveze­tő és a bolti dolgozók már évek óta dolgoznak ott A panaszos említi, hogy nem megfelelő minőségű a kiszolgált kakaó. A szinvesz- teség abból adódott hogy a FŰSZERT Vállalat által szállított, ipari célra ké­szült kakaó nem minden esetben biztosítja az általá­ban ismert sötétebb színt, ettől függetlenül tápértéke biztosítva lehet. A jövőben természetesen fokozottabban fogjuk ellenőrizni a kakaó készítését és minőségét, hogy az az előírt normáknak megfeleljen. A bolt vezetőjét figyel­meztetésben részesítettük, mivel az árudában nem tar­tott panaszlevelezőlapot. Intézkedünk, hogy ez ne fordulhasson elő mégegy- szer.” Dr. Orosz Gyula igazgató Válasz a „Még lakbér sem kell ?“ című írásra „Még lakbér sem kell?” címmel bírálatot közöltünk a baktalóránthézi OTP és Ál­lami Biztosító fiókok fölött elhelyezett hat lakás körül­ményeiről. Cikkünkre dr. Fekszl István, a Szabolcs- Szatmár Megyei Tanács Vég­rehajtó Bizottságának elnöke válaszolt: „A cikkben felvetetteket az illetékes osztály útján megvizsgáltattam. A hat la­kást a helyi tanács vb de­cember I6-án utalta ki a jogosultaknak s felhívta a figyelmüket, hogy a határo­zat kézhezvételétől számított nyolc napon belül kössenek bérleti szerződést „ kezelő­vel. A hat bérlő közül egy kötötte meg a szerződést, a többi megkötésére a lapban megjelent bírálat eredmé­nyeképpen május végén ke­rült sor. Ebben az ügyben a helyi tanács vb-t is mulasz­tás terheli. Helytálló a cikknek az a megállapítása, hogy a vízel­látás akadozott. Vízellátásról a jelenlegi körülmények kö­zött nem lehet beszélni, s ez a lakások használatát megnehezíti. Uj kút építése szükséges, mivel a régi el­avult és nem bírja az igény- bevételt. Ha korábban a la­kás tervezője gondosabb, a vízellátással kapcsolatos za­varok nem következtek vol­na be. Helytelen a bírálat arra vonatkozóan, hogy nincs megfelelő kamra a bérlők részére. Az épület alápincé­zett, s a pincehelyiségekben és rekeszekben a bérlők tü­zelőjüket tárolni tudják. In­kább az az igény hogy mo­torkerékpárjaik részére kel­lene helyiséget biztosítani, ez azonban nem a bérbeadó kö­telessége. Az épülethez tartozó terü­let körülkerítése eddig azért nem történt meg, mert a végleges kerítés elkészítése előtt csatornázási munkát kell elvégezni. A csatorna ter­veztetése folyamatban van, a munka elvégzése után a | helyi tanács a végleges ke- J ritést elkészítteti.” Június I5—Í6: Népművelők országos tanácskozása Nyíregyházán A Dunán inneni terület hét megyéjének — Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Haj- dú-Bihar, Pest, Szolnok és Szabolcs-Szatmár — népmű­velői. gépkocsivezetői és az országos népművelési irá­nyító szervek munkatársai a tanyai települések lakossá­gának kulturális ellátottsá­gáról, valamint a művelődé­si autók kultúrpolitikai hí­va tásáró), módszertani mun­kájáról tanácskoznak két napon át — csütörtökön és pénteken. Ma délelőtt, fél kilenckor Horváth László, a Hazafias Népfront országos titkárságának munkatársa tart előadást a tanyai la­kosság társadalmi, gazdasá­gi és kulturális fejlődésé­nek útjairól, problémáiról a TIT Bessenyei Klubiában. Ezt követően Petraskó Zol­tán, a Szabolcs-Szatmár megyei művelődési ház igaz­gatója referál a művelődési autók hármas funkciójának megvalósításáról Szabolcs- Szatmár megyében. Két korreferátum hangzik el még ezen a délelőttön: Tóthpál József, a szegedi könyvtár igazgatója. a Csongrád megyei tanyávi- lágban folyó pedagógiai és egésíségügyi ismeretterjesz­tői munkáról. Martonosi Pál járási könyvtárigazgató a mezőgazdasági szakpropa­ganda kiskunhalasi módsze­reiről számol be. Az első tanácskozási nap délutánján a vendégek meg­ismerkednek Nyíregyháza művelődési intézményeivel és a konzervgyárral. Az esti órákban a szabolcsi műve­lődési autók szolgáltatásait tanulmányozzák. Ismeretter­jesztő előadások hangzanak el. filmvetítést, filmesztéti­kái előadást hallgatnak meg, valamint klubfoglalko­zásokon vesznek részt hét tanyai településen és a ti- szalöki járási művelődési házban. Szombaton délelőtt a TIT Bessenyei Klubjában a résztvevők megvitatják a tanyai helyszíni tapasztala­tokat, valamint a művelő­dési autókkal kapcsolatos új rendelet végrehajtását. Az országos tapasztalatcserét dr. Kátai Ferenc, a Népmű­velési Intézet osztályveze­tője foglalja össze. Nyári éjszakákra nőknek Neva pizsama bordürös díszítéssel 146,— Ft Festett puplin pizsama amigó (csikós) diszítéssel 203,— Ft Amigo (csikós) pizsama sima egyszínű anyag­gal díszítve 228,— Ft Festett puplin pizsama: paszpóllal világoszöld, középzöld, csau, lU < szürke, mogyoró és világoskék színekben 203,— Ft (Bp. 5524) A Tiszántúli Áramszol­gáltató Vállalat Nyíregyházi Üzletigazgatósága közgaz­dasági technikumi képesí­téssel és legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező fér­fi munkaerőt keres felvé­telre előadói munkakörbe a tiszavasvárí, nagykállói, baktalóránthází, vásárosna- ményi, kölesei, csengeri, nagyecsedi és mándoki ki- rendeltségeire. Fizetés meg­egyezés szerint. Útiköltséget csak felvétel esetén térí­tünk. Jelentkezni lehet a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat Nyíregyházi Üzlet- igazgatósága személyzeti osztályán Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 92. szám alatt. (*) KeresUnk azonnali felvé­telre géplakatos, marós és esztergályos szakmunkáso­kat. Lakást biztosítani nem tudunk. Cím: Vastömegcikk- ipari Vállalat, Nyírbátor, Vágóhíd u. 39. (254) KUBIKOSOKAT, KÖVEZŐ SZAKMUNKÁSOKAT azonnali felvételre kere sünk. Munkafelvételre az aláb bi címeken lévő vízügyi épí­tésvezetőségeken lehet jelentkezni: Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u. 34. Pásztó, Hunyadi u. 11. Palotás Vízügyi I gazgatóság, építésvezetőség. Felsőgöd, II. főépítésvezetőség, Jókai u. 24. A dolgozókat változó munkah ellyel vesszük fel. Munkásszállást biztosítu nk. (Bp. 5504) A Szolnok megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalata Szolnok, Dózsa György u. 5. azonnali belépéssel FELVESZ 8—12 FŐS KUBIKOS BRIGÁDOKAT Karcag—Szolnok állandó munkahelyre, kőműves, tetőfedő, szigetelő szakmunkásokat, Szabad szombat, különélés, munkásszállás biztosítva. Jelentkezni fenti címen lehet. (Sz, 48121) A 21. sz. Autóközlekedési Vállalat nyíregyházi főnök­sége felvételre keres azon­nali belépéssel gyakorlattal rendelkező autószerelőket, ív-, és lánghegesztőket, va­lamint autóvillamossági szerelőket, változó mun­kahelyre. Jelentkezés: Nyíregyháza, Irodaház 321. szoba. (x) Szakképzett vasbetonsze­relőt azonnali belépéssel fel­vesz a Szabolcs megyei Tej­ipari Vállalat. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezés a vállalat műszaki osztá­lyán, Nyíregyháza, Varsó u. 4. szám alatt. (257) Bortermelők figyelem! 6 db új 110 és 120 literes boroshordó árengedménnyel megvásárolható Tiszaszalka és Vidéke Körzeti FCldmű- vesszövetkezetnél. Tisza­szalka, Iparcikk boltban. /ó befektetési Neveljen minél több baromfit Hízott libára, hízott kacsára, pulykára, csirkére előnyös feltétel m ellett köt szerződést a föld­művesszövetkezet. Magas átvételi ár; A liba után 15 kg, pulyka után 5 kg takarmányjuttatás állami áron. ELŐLEG?

Next

/
Thumbnails
Contents