Kelet-Magyarország, 1967. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-08 / 133. szám

01 yasóinkíól Dicséretes munka az elmúlt héten érkezett levelek közül Gabányi Ferencné lővőpetri és Bokor László kisvárdai lakosok panaszát a helyszínen megvizsgáltuk. Özv. Nagy Sándorné nyíribronyi lakost is felkeressük rövidesen. Bartha Istvánnét is Tisza- kerecsenyben, de ehhez szükséges, hogy közölje, miért kérte látogatásunkat. Ilka Borbála tiszaberceli lakos más helyről is kért orvoslást Kérjük, várja meg onnan az in­tézkedést. Ne kívánja, hogy egyszerre két szerv is foglal­kozzék panaszával, özv. Csordás Györgynének Öpályiba, Faragh Gyulának Aranyosapátiba már válaszoltunk. Feke­te Gyula és társai nyírbélteki olvasóink ügyében csak a községi tanács segíthet. Oda továbbítottuk levelüket. Nagy Istvánné mátészalkai lakos kérését, sajnos nem tudjuk teljesíteni. Köszönetét személyesen tolmácsolja. Jesenszki Mihályiéi Nagykállóban egy kis türelmet kérünk, míg utánanézünk ügyének. Levélben tájékoztatjuk. Boda Árpád szabolcsbákai olvasónk panasza kivizsgálásáról megkaptuk a választ Miskolcról. Ebből kiderült, hogy olvasónk vál­lalja az összeg visszafizetését. Ezek után nem értjük, miért kért tőlünk segítséget Vita helyett árut! Az ajándékterület a több mint 40 ezer forint értékű társadalmi munka ellenére is csak nagy nehézségek árán kezdődhetett meg az Ujfehértóhoz tartozó Vadasi tanyán az új vegyesárubolt építése, a régi, elavult épü­let helyett A bolt már áp­rilisban elkészült, az avatá­si ünnepséget is meg­tartották, csak éppen még mindig nem nyilt meg. Ott áll zárva áru nél­kül, bedobálva a korszerű berendezés. Hogy miért nem nyilt még meg? Mert még vol­na rajta apróbb igazítani való és ezen vitázik az fmsz és az építő ktsz. Amíg a vita folyik a bolt zárva marad. Kinek jó ez? Kovács Antal Ujfehértó Ki a gazda ? Nemcsak a rendkívüli időjárásra lehet fogni a sok belvizet Dombrádon. Még mindig 800 holdnyi az a te­rület amit nem tudnak hasznosítani.- A határ , kritikus részén két mellékcsatorna, a XIX-es és a XX-as folyik. Ezekbe sok kis „bajuszcsa- torna” torkollott, de csak valamikor. Ma már a leg­több egyenlő a talajfelszín­nel, mert évekkel ezelőtt apránként beszántották. Ab­ban az időben nem figyelt fel erre senki. Most min­denki a felelősöket keresi. A tsz vezetői a vízügyi igazgatóságot hibáztatják hogy nem gondozzák a csa­tornákat. A vízügy emberei pedig azt bizonygatják, hogy ezek nem tartoznak hozzájuk, hanem a tsz-közi vízügyi társulathoz. Van itt más baj is. Az Űj-dombrádi szeszgyárnak nincs megfelelő emésztője, s az üzemi szennyvíz a Vörös Csillag Tsz földjén, dűlőjén folydogál, így jut el a XX-as csatornába, amitől aztán az még job­ban eltömődik. Mindenesetre sürgős dön­tésre és intézkedésre volna már szükség. Szabó Endre Dombrád A más gyermeke . . . Egy jelenetnek voltam ta­núja a minap. Az Arany János utcai bérházak előtt vitt el az utam. A 22. szá­mú ház bejáratánál gyer­mekcsoportosulásra lettem figyelmes, s az ablakból is többen néztek kifelé. Két, 4—5 év körüli kisfiú ök­lözte, rugdalta egymást A viadalt egy nagyobb kamasz dirigálta. Az ablakokból némán szemlélődő felnőttek közül egy sem akadt, aki megelégelte volna ezt a barbár jelenetet. Amikor rájuk szóltam, abbahagyták. De nekem to­vább vitt az utam, s ami­kor távolról visszanéztem, láttam, a kamasz ismét ve­rekedésre uszítja a kicsi­ket Úgy érzem, nagyobb fe­lelősséggel kellene viseltet­nünk nemcsak a magunk, hanem mások gyermekei iránt is. Dr. Csáki Lajos Nyíregyháza, Engels u. A bolt szép, de ... Kálmánházának szép, korszerű önkiszolgálóboltja van, csak az a baj, hogy sokféle árucikk hiányzik a bolt készletéből. így példá­ul kerítés és egyéb huza­lok, kerékpár, tűzhely, stb. Hiába rendeli meg a bolt­vezető. Pedig szép forgal­mat bonyolít le. Első ne­gyedéves tervét 140 száza­Vároni a Úgy tudom, hogy több községben, ahol nem árusí­tanak tejet a boltban, ott a begyűjtőcsarnokban lehet tejet vásárolni. Én is meg­próbáltam élni a lehető­séggel, de a csarnok veze­tője a Mátészalkai Tejipari Vállalathoz utasított enge­délyért A községi tanács lékra teljesítette, 700 ezer forint értékű árut adott el. Egyedül május hónapban 220 ezer forint értékű áru talált itt gazdára. Jobb áru­ellátással a bevételt tovább lehetne fokozni. Plósz Mátyás tanácstag Kálmánháza választ hozzájárulásával ajánlott levelet írtam. Azóta is vá­rom a választ. Különben nagyon nehéz a faluban tejhez jutni, mert minden­ki a begyűjtőbe viszi a korpa miatt. Horváth Gábor Gulács, Vöröshadsereg o. Aki helép a leveleki ál­talános iskola kapuján, ra­gyogó parkettes, csupa vi­rág, gyönyörű tantermek és tiszta gyermekek hada fo­gadja. Ez a rendkívüli tisz­taság egy kollektíva állan­dó és szenvedélyes törekvé­sének gyümölcse. A helyi tantestület céljául tűzte ki e ragyogó tisztaság megva­lósítását. Ez a szellem át­hatja a minden iránt fogé­kony gyermekeket is. akik tanáraik hatására így vál­nak külső-belső tisztaságra törekvő emberekké. Dávid Valéria közegészségügyi ellenőr Baktalórántháza, Járási Tanács. Hordóvásár. Foto: Steiner Sándor Tiszavasvári A búji traktorosok Munkaversenyt kezdett traktoros brigádunk 15 tag­ja. Az a céljuk, hogy el­nyerjék a szocialista bri­gád címet. Értékes felaján­lásokat tettek a tervek túl­teljesítésére, elsősorban az üzemanyag megtakarítás­ban és a normálhold tel­jesítésben. De vállalták a gépek lelkiismeretesebb karbantartásával az . alkat­•• Összefogott Már épül az új kéttanter- mes iskola és a tűzoltószer. tár községünkben. Az isko­la építéséhez 120 ezer fo­rinttal járult hozzá az ál­lam, 180 ezer forintot pedig mi fedezünk községfejleszté­si alapból. Saját anyagi for­rásainkból építtetjük közel 100 ezer forintos beruházás­sal a tűzoltó szertárat. Az építkezéseknél dereka­ÜSvasóink válaszol az „Végül magam" A lap május 18-1 Fórum rovatában közölte Kala Emilné kisvárdai lakos le­velét „Végül magam” cím­mel, amelyben vállalatunk munkáját kifogásolta. Megállapítottuk, hogy a pa­nasz jogos. A tisztított kis­kosztümön mutatkozó szeny- nyeződés szállítás közben keletkezett. Fiókunk veze­tője felhívta az ügyfél fi­gyelmét arra, hogy ne ve­gye így át a ruhát, fel­ajánlotta, visszaküldi ismé­telt tisztításra. Azt viszont nem ismeri el, hogy olyan kijelentést tett volna, hogy nem tudja mikorra lesz kész. Tény, hogy a ruhát elvitték. A hasonló esetek elkerü­lése érdekében utasítottuk az üzletvezetőnket, hogy a jövőben ilyen szennyező­dést szenvedett ruhákat ne adják ki, hanem küldjék vissza tisztításra. Nyírségi Patyolat Vállalat, Nyíregyháza részekkel való got Is. Bővítik politikai ismere­teiket, négy brigádtag el­végzi az általános iskola 7—8. osztályát és a szórako­zásra is közös programokat készítenek. Bényci Gyula tsz-párttitkár a község san dolgoztak a KlSZ-szer- vezet tagjai. 10 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek el. Az iskolánál a szülők is dolgoztak. Munká­juk értéke 8—10 ezer fo­rintra tehető. Hozzávetőleg 15 ezer forint értékű fuva­rozási munkát pedig a tsz végzett el. Takács János Sényő panaszára illetékes „Süllyesztett udvar" A Kelet-Magyarország május 23-i számában „Süllyesztett udvar” cím­mel cikket közölt, amelyben a Kossuth utca 1. számú épület udvarának állapotá­val foglalkozott. Ezzel kap­csolatban közöljük, hogy a korábbi években kénytele­nek voltunk tereprendezést végeztetni, mert az Iroda­ház építésekor az udvari talaj szint olyan magasság­ban alakult ki, hogy eső­zéskor a víz az épület pin­céjébe és a kazánházba folyt be. A tócsa megszün­tetése indokolt, ezért a feltöltés elvégzésére utasí­tottuk illetékes részlegün­ket. A feltöltést csak minimá­lis magasságig végeztethet­jük el, mert ellenkező eset­ben ismét az előbbiekben közölt helyzet alakulna ki. Nyíregyházi Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat, Nyír­egyháza Gázügyben © A fővezetéképítés jól halad (fp Lakásbekötésekre kevés a pénz Amióta csak hozzákezdtek Nyíregyházán a gázbekapcso­lásokhoz, azóta mindenki .-.„ügva figyel1: az ö utcá­ja mikor kerül sorra. Isme­retes, hogy az Északi Alköz­pontban már vezetékes gáz­zal főznek. Jól halad a munka a Széchenyi utcán, most vé­geznek csőfektetéseket a me­gyei kórház területén is. Oda azonban csak később ér majd el a gáz, a készüléke­ket eddig is propán-bután palackról üzemeltetik. A na­pokban szerelték be az Észa­ki Nagykörút mentén 28 la­kásba a gázboylert, rezsókat, hősugárzókat.. Az Irinyi Já­nos utcában szinte minden lakó kérte, hogy tegyék lehe­tővé a gázhasználatot. Te­kintve, hogy ott jók a mű­szaki adottságok, a beruhá­zási iroda az eredeti prog­ramtól eltérően még az idén lerakatja a külső vezetéke­ket. Az egyik megyei szakem­ber azt mondta, hogy bele­ástunk a földbe 15 millió fo­rintot, és ebből eddig na­gyon kevés térült meg. Hogy pontosan mennyi, azt köny- nyű kiszámolni. Havonta Nyíregyházán 4—5000 köb­méter vezetékes gáz fogy, tehát a bevétel 7—9000 fo­rint között ingadozik. A ter­vek szerint az idén újabb hétmilliót „ásunk” el. Az Arany János utca, Toldi ut­ca környékén nagyon sok lakás van. Nyilván minden­hol szívesen fogadnák a gázt. Ezzel szemben a KIK csak 200 ezer forinttal ren­delkezik, melyet bekötések­re fordíthat. Ez az összeg nagyon ke­vés. Jó esetben két bérház­ra ha telik belőle. És hogy a többi mikor kap gázt, az kérdőjel. Mint ahogy kérdő­jel az is. hogy mikor térül meg a földbe ásott sok mil­lió forint, ha minden évben ilyen minimális pénz áll ren­delkezésre a bekötésekhez. b# Hogyan kaphat Gabányiné gyermekgondozási segélyt ? Különös esetről ír Gabá­nyi Ferencné Lövőpetriből: „Tavaly év elején adtam be a tagfelvételi kérelmemet, de csak április 5-től vagyok tag, mert akkor tartottak közgyűlést. 1967. március 9-én szültem, így a szülés előtt csak 11 hónappal let­tem tsz-tag.” Mielőtt az SZTK-tól vá­laszt kértünk volna, elláto­gattunk a közös gazdaságba is, s ott a következő indoko­lást adták arra a kérdésre, hogy miért nem terjeszti* nm fel az SZTK megyei igazga­tóságára Gabányi Ferencné kérelmét. A rendelet sze­rint csak akkor kaphat gyermekgondozási segélyt a tsz-tag, ha a szülés előtt egy évvel már tsz-tag volt. Eb­ben az esetben pedig ez nincs meg, 27 nap hiányzik az évből. S még az sem számít, hogy Gabányiné — felvétele előtt — már dolgo­zott a tsz-ben. Elmondták, hogy tavaly Gabányiné közös munkán több mint hetven napot dolgozott és 85 munkaegysé­get szerzett, ezenkívül min­denütt vállalt részes terüle­tet is. Ezután fordultunk a* SZTK megyei igazgatóságá­nak szolgáltatási osztályá­hoz. Úgy tájékoztattak ben­nünket. hogy a tsz helytele­nül bírálta el Gabányiné ügyét. Ebben — s a hasonló ese­tekben — nem az időt, — tehát az egyéves tsz-tagsá- got, — hanem a ledolgozott munkanapok számát kellett volna figyelembe venni. 11a 1966. április 5-étől Gabányi­né dolgozott 120 munkana­pot, a gyermekgondozás) se­gélyre jogosult. Mivel a közös munka mellett — amely 73 nap volt, — részes művelést is vállalt, a tsz vezetőségének kell döntenie, a részes műve­lésben eltöltött-e Gaoányi Ferencné annyi munkanapot, hogy kijöjjön a 120. Ha igen. akkor a határozatát küldje meg az SZTK-nak, s out rendezik az ügyét. <k. i ) Az újuló Tisza lök Épül és fejlődik a megye egyik legkisebb járási köz­pontja Tiszalök. Novák Gyu­la, a járási tanács vb. el­nökhelyettese kalauzol ben­nünket a község új köz­pontja építkezésének szín­helyén. Arról beszélgetünk, hogy mi épült és mi fog épülni Tiszalökön és hogyan terve­zik az új „városközpontot”. — Megkezdték építeni 3 millió forint költség beru­házással az új ruházati áruházat. Ez az épület már tartozéka az új központnak. Mellette épült fel az 1960. novemberében átadott új Ti­sza vendéglő, mely 1 millió 600 ezer forint költséggel épült. A tervek szerint eh­hez a vendéglátó-kombinát­hoz épül Tiszalök új szállo­dája. A vendéglátó-kombináttal szemben épül állami beru­házással egy kétemeletes 9 lakásos lakóház. Az utca másik oldalán ebben az év­ben megindul egy 12 laká­sos. kétemeletes lakóház építkezése. Ugyanezen a területen épült fel és május 1-től üzemel egy új autóbuszváró és megállóhely. Az autóbusz-megállóhely- Iyel szemben hozzákezdtek egy új egyemeletes szolgál­tatóház építéséhez. Az otta. ni ktsz részére készül. Eb­ben az épületben a háztar­tási gépek javításától kezd­ve egész az üvegezésig mindenféle szolgáltatás meg_ található lesz. A tervek szerint az autó- buszmegálló mögött épül fel a Közlekedés és Posta­ügyi Minisztérium kezdemé­nyezésére az új emeletes postaépület. Ugyancsak az új főtér másik oldalán, a szülőotthon mellett egy 10 munkahelyes járási szakorvosi rendelő felépítését tervezik. Érdemes megemlíteni az új törpe vízmű építését, melynek munkálatai már megindultak és 1968-ban fe. jeződnek be. A tiszalökiek lelkes kez­deményezései és szorgalmas munkája megteremti a le­hetőséget az új főtér kiala­1' ' 4 A p A, Vl q y Farkas Pá! 1967. június 8.

Next

/
Thumbnails
Contents