Kelet-Magyarország, 1967. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-20 / 143. szám

uiv. Évfolyam, 143. szám ÁRA: 50 fillér 1967 június 2«, kedd Koszigin felszólalása az ENSZ közgyűlésén New York (MTI): Hétfőn, magyar idő szerint délután négy óra előtt megkezdődött a vita az ENSZ rendkívüli, sürgős közgyűlésén, amely a közel-keleti helyzetről tárgyal. Az ülésszakon részt vesz a Magyar Népköztársaság küldöttsége Fock Jenő­nek, a forradalmi munkás-paraszt kor­mány elnökének vezetésével. A küldött­ség tagjai Péter János külügyminiszter, Szarka Károly külügyminiszter-helyet­tes és Csatorday Károly, hazánk állan­dó ENSZ-képviselője. Az első felszólaló Alekszej Koszi­gin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke volt. Fel kell számolni az agresszió következményeit Alekszej Koszigin szov­jet miniszterelnök az ENSZ-ben kijelentette, a tagállamoknak el kell ítélnie az arab államok ellen elkö­vetett izraeli agressziót. „Izraelt terheli a felelősség a háború kirobbantásáért, az áldozatokért és a követ­kezményekért” — mondot­ta a szovjet miniszterelnök. Koszigin ugyanakkor rámu­tatott, hogy as Egyesült Államok és Nagy-Britannia sú­lyosan felelős a történ­tekért és felelősség ter­heli a nyugatnémet kor­mányt is. Koszigin beszéde elején leszögezte, hogy a Közel- Keleten kialakult veszélyes helyzet mindenütt nagy aggodalmat keltett, s a Szovjetunió ezért kérte a sürgős rendkívüli közgyű­lés összehívását. A had­műveletek jelenleg szüne­telnek, de amíg az izraeli csapatok továbbra is megszállva tartanak idegen terüle­teket, addig fennáll az a veszély, hogy a há­borús konfliktus új erővel robban ki. Egyes államok vezetői azon­ban nem a béke szempont­jából közelítik meg a problémák megoldását, ha­nem továbbra is azzal kísérle­teznek, hogy beavatkozza­nak más országok belügyei- be, idegen társadalmi rendszert kényszerítsenek rájuk. Uj életre akarják kelteni a katonai csopor­tosulásokat, támaszpontokat tartanak fenn más orszá­gokban, flottájukat határa­iktól sok ezer kilométerre állomásoztatják. Az Egyesült Államok el­dobva álarcát, nyilt ag­ressziót követ el a vietna­mi nép ellen — állapította meg ezután Koszigin. Az USA az idegen imperialista köröknek megfelelő rend­szert akar a vietnami nép­re kényszeríteni. A vietna­mi kérdés megoldásának út­ja azonban csak az lehet, hogy az Egyesült Államok kivonja Vietnamból csapa­tait, mindenekelőtt pe­dig abbahagyja a VDK elleni bombatámadásokat. A vietnami háború folytatá­sa azzal a veszéllyel jár, hogy a háborús konfliktus túlterjed ezen a körzeten. Koszigin megemlítette az USA agresszív lépéseit, amelyeket Kuba, a Kongói Köztársaság, Dominika el­len követett el, s kijelentet­te, hogy ezek összefüggő politika láncszemei. Euró­pában például Nyugat-Né- metország militarista és re- vansista körei katonai blokkot hoztak létre Euró­pán kívüli agresszív hatal­makkal, s ezzel megakadá­lyozzák az európai béke megszilárdítását. Ugyanezek a háborús erők robbantották ki a kö­zel-keleti válságot is, amely nem csupán helyi háború — mondotta Koszigin, aki az események áttekintése után leszögezte, hogy az Egyesült Államok és Anglia agresszív kö­rei segítséget adtak Izraelnek a nyílt ag­resszióhoz is, sőt, igye­keztek meggátolni, hogy a Biztonsági Tanács véget vessen a háború­nak. A „semlegességről” elhang­zott szólamokat csak akkor lehet komolyan venni, ha azokat az agresszió elítélé­se kíséri. Koszigln leszögez­te, hogy a Szovjetunió szembeszegül Izrael ag­resszív politikájával, de nem ellensége Izraelnek. Ugyanakkor határozottan és erélyesen segítséget nyújt az agresszió áldozatainak, támogatja az arab népek harcát. Koszigin kijelentette, ma­napság nem lehet átszabni a közel-keleti térképet, s az ENSZ-nek vissza kell uta­sítani minden olyan kísér­letet, amely az arab álla­mok területéből juttatna részeket az agressziót elkö­vető Izraelnek. A jelen köz­gyűlés fő feladata az, hogy elítélje az agresszort, s megfelelő intézkedéseket tegyen az agresszor csapa­tainak feltétel nélküli visz- szavonására a korábbi fegy­verszüneti vonal mögé — hangoztatta a szovjet mi­niszterelnök. Koszigin rá­mutatott arra is, hogy az agresszió célja közé tartozott a haladó kor­mányok és társadalmi rendszerek megdöntése a Közel-Keleten, az EAK, Szíria és más arab országok területén. Ez a kísérlet egyúttal az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek nemzeti függetlenségi mozgalma ellen is irányult. „A Szovjetunió a népek békéje, szabadsága és füg­getlensége elvéhez híven mind az ENSZ-ben, mind a szervezet keretein kívül mindent megtesz azért, hogy felszámolja az ag­resszió következményeit és hozzájáruljon a térség tar­tós békéjének biztosításá­hoz. Ez a mi szilárd elvi vonalunk és ez közös vo­nalunk a többi szocialis­ta országgal” — jelentette ki Alekszej Koszigin. A közgyűlés napirendjén sze­replő kérdés egyetlen álla­mot, egyetlen kormányt sem hagyhat közömbösen. A jelenlegi feszült helyzetben a béke sorsa perceken, vagy órákon múlhat. Ha nem szabunk határt a jelenlegi veszélyes fejleményeknek a Közel-Keleten és Délkelet- Ázsiában, mindenütt, ahol a béke veszélyben forog, akkor ma vagy holnap nagy há­ború lehel a következmény. De akkor egyetmén állam sem állhat majd félre, han­goztatta a szovjet minisz­terelnök, kijelentve, hogy az úgynevezett helyi hábo­(Fcíytatas a 2. oldalon) New Yorkban az ENSZ rendkívüli közgyűlésén U Thant főtitkár üdvözli Koszigin szovjet miniszterelnököt. A há ttérben középen Gromiko szov Jet külügyminiszter. (Rádióteleíoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Közel 250 holdas kertész ete van a nyírmegeycsi Pető­fi Termelőszövetkezetnek, ahol 65 holdon paradicsomot, S holdon paprikát, 10 holdon szamócát, 60 holdon málnát éa 60 holdon ribizkét termelnek. Képünkön: a tsz ifjúsági munkacsapata paprikát palán tál. Foto: Hammel József A népfront megyei elnökségének javaslata: Fejlesszék tovább a szakk&zépiskotai hálózatot A gimnáziumok helyzeté­vel foglalkozott hétfői ülé­sén a Hazafias Népfront Szabolcs-Szatmár megyei el­nöksége, Megállapították, hogy a középiskolai háló­zat a felszabadulás óta örvendetesen fejlődött. Az iskolák száma 11-ről 25-re. a tanulóké 1750-ről 12 000- re emelkedett-. Az általános és szakközépiskolák aránya azonban a mai .igényeknek már. nem felel meg. Egy- harmad a szakmát is nyúj­tó szakközépiskolai osztá­lyok száma, az érdeklődés pedig rendkívül megnőtt iránta. Ezekbe az iskolákba több. szőrös túljelentkezés volt, míg az általános gimnáziu­mot a tanulók többsége csak második helyen jelölte meg a jelentkezési lapokon. Mi­vel az ősszel induló 26 szak. középiskolai (technikumi) osztályba csak 1000 tanulót vehettek fel, benépesültek az általános gimnáziumok is: a tavalyi 52-vel szemben 55 első osztály lesz. Ez azonban nem oldja meg a gondokat, mert négy év múlva 2000 képesítés nélküli diák hagyja el az iskolát, • ezeknek csak 'kis része ta­nulhat majd tovább. A megyei elnökség az illetékes szerveknek java­solta: a célszerűség hata­rain belül fejlesszék gyor­sabban a szakközépiskolai hálózatot. A megye szak­munkásigényének -körülié* kintő felmérése és- elemzése alapján meg kellene vizs­gálni, milyen lehetőségek lennének többek között elektrotechnikai, vegyi, épí­tőipari, faipari szakgimná­ziumi osztályok szervezésé­re, növényvédő gépész és újabb mezőgazdasági jel'e- gű szakmunkásképző iskolák létesítésére. Mindezeken túl szükséges a jelentkezést megelőző fel­világosító mórra javítása. Nem elég a tanácsadást a nyolcadik osztályban kezde. ni. Már korábban kell fog­lalkozni a tanulókkal, be­szélgetni a szülőkkel, hogy jobban megismerjék a to­vábbtanulás lehetőségeit. (h. y Július elején megkezdik a gumigyár i épületeinek belső szerelését Jól haladnak az építési munkák megyénk egyik leg­nagyobb beruházásán, a nyíregyházi gumigyár bőví­tésén. Az építők, — az ese­tenkénti anyaghiány ellenére is — pontosan tartani tud­ják a részhatáridőket. Év közben főleg a cement szá­mított hiánycikknek — na­ponta 100—150 mázsát dol­goznak fel — de más, ke­vésbé jelentős munkahelyek kisegítették a gumigyária­kat. Az építkezés hamarosan jelentős fordulathoz érkezik. Bár az egész létesítmény át­adása csak 1968 közepére várható, számos épületet már most, június 30-án át kell adni technológiai sze­relésre. Ennek megfelelően befejezéshez közelednek a: építőipari jellegű munkák főüzemben, a körfutózóban szövetkenőben a zárt táró lóknál. Ugyancsak átadják június 30-ig a transzformá­torállomást is. Ahol esetleg maradna hát­ra építőmunka, ott úgy szer­vezik meg annak elvégzésé*-, hogy ne akadályozzák s technológiai szerelőket. Természetesen az egyes épületek átadásával nem áll meg az építkezés. Továbbra is dolgoznak a munkások a szociális létesítményen, elő­készítik átadásra a fűtőtor­nyot, a hengerüzemet, me­lyet szeptember 15-re kell átadásra kész állapotba hozni. Ahhoz azonban, hogy ne legyen fennakadás a tech­nológiai szerelésekben, egyik lényeges követelmény a , jó utak biztosítása. Esős idő­ben ugyanis a nagy értékű gépek szállítása az egyes épületekbe nagyon körül­ményes. Ezért már megkez­dődött az utak építése is de az ehhez szükséges cement­hiány akadályozza a folya­matos munkát. bf 9H.ÍG Pkoletípjh, EGYESÜLJETEK I

Next

/
Thumbnails
Contents