Kelet-Magyarország, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-18 / 115. szám

Olvasóinktól érkezett levélek között De marcsek Gyula Tiszaszalká- ról küldött több szép fotót címünkre. Sajnos, a kivitel már nem annyira sikerült, így közlésre nem alkalmas. Figyel­mét és fáradozását köszönjük. E. Szabó István nyírpazonyi és Zám Sándor szabolcsbákai olvasónknak nem tudunk köz­vetlenül segíteni, ezért továbbítottuk levelüket az illetéke­sekhez. Ezt tettük a Bartók Béla utca lakóinak levelével is. Mivel mi már egy ízben foglalkoztunk panaszukkal, így most már átadtuk a városi tanácsnak intézkedésre. Sebők Vilmos nyíregyházi lakos közérdekű bejelentésére is felhív­tuk az illetékesek figyelmét. Kovács Györgyné nagykállói olvasónk ügyében eljárunk, az eredményről írásban tájékoz­Miért hiánycikk ? Mire költik pénzüket Dombiadon az emberek? Bementem a földművesszö­vetkezeti vas-műszaki bolt­ba, s a boltvezetőtől ér­deklődtem. Elmondta, hogy január elsejétől húsz tele­víziókészüléket, kilencven mosógépet, adott el, mosó­gép jelenleg nincs is már raktáron. Rádióból is sokat el tudna adni, de nincs na­gyobb választéka. Van pél­dául 600 forintos árban, az r.em kell A 2000 forinton felüli már túl drágái. 1400— 1609 forintos pedig nincs. Egyébként a 2800 forri ntus Pacsirta rádió minőségét sokan kifogásolják a köz­ségben. Gáztűzhelyet ebben az évben mindössze harmincat kapott a bolt El is kelt nyomban, hiszen tízszer annyi kellene. Hasonló a helyzet a háztáji gyümöl­csösökben használatos háti permetezővel is, amelyből tízet kaptak. Februárban kezdtek fog­lalkozni bútorárusítással is. Azóta sok sezlont adtak ei és több hálószoba-garnitú­rát. Nagyon keresik a kerítés- fonatot és a nádkötő dró­tot. Most nincs. Negyed­évenként kétezer métert kapnak, így nem csoda, ha csak napokig kapható. így jártak a kávéfőzőkkel is. Nincs kerékpárlánc, csengő, fogaskerék. Az első negyedévben 1 millió 246 ezer forintét for­galmazott a bolt, április hónapban 465 ezer forintot. A tsz-tagok csupán már­cius hónapban 533 ezer fo­rintot költöttek ebben a boltban iparcikkekre. Szabó Endre Dombrád Szívesen segítenénk Nagy gondot okoz a gáz­palackok cseréje községünk­ben és környékén. Cserete­lep ugyanis csak Fehér- gyarmaton van. Az út oda- vissza 48 kilométer. Nem mindig van gépkocsi a tsz- ben, amelyik kihozhatná a palackokat. Vasúton, bu­szon nem lehet szállítani, így a palacktulajdonosok vagy várnak napokig, vagy kerékpárral teszik meg az utat A cseretelep Fehérgyar­maton is ideiglenes elhe­lyezést kapott. Ezt itt ná­lunk is megtehetnék, segí­tenénk is szívesen a telep megépítésénél, s akkor nem okozna gondot a palackcse­re. Szakács Ferenc Kölese Egy betegnek öt kilométer is sok örök probléma nálunk az autóbusszal való utazás. Különösen a reggeli órák­ban. Mivel Penyige szom­szédos Fehérgyarmattal, mindössze öt kilométer a távolság, mire a buszok ide­érnek zsúfoltak, s legfeljebb a bérleteseket veszik fel. Beteg vagyok, felülvizsgá­latra mentem a fehérgyar­mati kórházba. Megkértem az egyik utast, Pap László gépésztechnikust, hogy se­gítsen nekem a felszállás­nál mivel még bizonytalan a lépésem. Amikor a ma­gosligeti busz beérkezett, engem minden utas előre engedett, de a kalauznő rámkiáltott, hogy csak a bérleteseket veszi fel. Amikor azok felszálltak, utitársam felsegített engem is a kala­uznő tiltakozása ellenére. Láthatta, hogy alig állok a lábamon, neki kellett vol­na jó szívvel segíteni. Kormány Margit tanítónő Penyige Szikvizhiány ? A Toldi utcai 78. számú tej boltban szikvizet is szok­tunk vásárolni. Számtalan esetben előfordult már ve­lem, így természetesen má­sokkal is, hogy öt óra után hiába mentünk szikvízért, nem kaptunk. Végül is el kellene dönte­ni, hogy árusítson-e a bolt szikvizet, vagy sem. Leg­alább tudjuk magunkat mi­hez tartani. K. M. Árpád u. 45. Tsz-tagok külföldi társasutazáson Szépen virágzanak gyü­mölcsöseink az idejében végzett gondos munka ered­ményeként. Korán kezdtük a permetezést és három­szor megismételtük. A szamostatárfalvi terü­leten kilencven holdon ve­tettünk kukoricát. Tarr Bá­lint traktoros kiváló mun­kát végzett, ünnepnapokon is dolgozott, hogy idejében befejezze Most a cukorré­pát vetjük, s azután a nö­A mérleghez a gyermekek is értenek A MÉH vásárosnaményi telepének kérésére az idén is gyűjtöttünk vas- és fém­hulladékot. Iskolánk több száz tanulója és a nevelők szorgoskodtak a cél érdeké­ben. Az átvétel napját má­jus 4-re tűzték ki. A MÉH-telep nem tartot­ta be a határidőt, s a gyűjtött anyag nagy részét a mai napig sem vették át, ott hever iskolánk udva­rán. Amit átvettek abban sem volt köszönet. Mérlege­lés közben nem engedte közel a mérleghez a gyere­keket az átvevő. Nekem pa­naszkodtak, én nyomban a helyszínre siettem. Ugyan­azon a mérlegen, ugyanazon a helyen ismét lemértem az átvett anyagot és megálla­pítottam, hogy több, mint egy mázsa különbség van. Tiltakoztam az átvevőnél, de figyelembe se vett. El­lenőriztem a kifizetést is. Ott is akadt szóvá tenni való. Sajnos, ez mind a gyere­kek szeme előtt zajlott le, akik értenek a mérlegelés­hez, a mérleghez, sőt szá­molni is tudnak. Igazság­érzetük is van, s bizony csalódniuk kellett. ’ Ifj. Benkő Zsigmond tanár Aranyosapáti Hétmillió szociális létesítményre Eredményes évet zárt a Ládaipari Vállalat, melynek alapján elnyerték az élüzem címet. Az eredményekben része van a vállalat 4. szá­mú vásárosnaményi gyár­egységének is, ahol szomba­ton tartották meg az élüzem ünnepséget. Tíz napi nyere­ségrészesedést és harminc­ezer forint jutalmat osztot­tak ki a dolgozóknak. Tizen­három kiváló dolgozó okle­vél és négy kiváló dolgozó jelvény átadására is sor ke­rülhetett. A jó termelési eredmé­nyek láttán az üzem 15 mil­lió forintos beruházást ka­pott, melyből 8 milliót a termelési részleg korszerű­sítésére, míg 7 milliót szo­ciális létesítmények építésé­re fordítanak. Az üzemfej­lesztés eredményeképpen jövőre újabb száz dolgozó­nak tudnak munkaalkalmat biztosítani, a megye gazda­ságainak pedig több ládát — ebben az évben közel kétmilliót — a gyümölcs szállításához. Krícsfalussy Béla Baktalórántháza A lap megírta — az illetékes Tálaszol A Kelet-Magyarország áp­rilis 26-i számában .„Igyon pálinkát” címmel vállala­tunkat érintő bírálatot kö­zölt. Ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk: A Móricz Zsigmond Mű­velődési Ház mozibüféjé­nek vezetője megbetegedett, átmenetileg csak mozgó­árussal tudtuk megoldani az árusítást. Egyetértünk a cikkben foglaltakkal, mi­vel mozgóárusunk hűsítő ital és gyümölcslé helyett féldecis pálinkát árusított, annak ellenére, hogy erre vonatkozóan időben fi­gyelmeztettük. Időközben intézkedtünk a büfé folyamatos üzemel­tetéséről, valamint arról is, hogy gyümölcslé és egyéb hűsítő ital mindenkor a fogyasztók rendelkezésére álljon. Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, Nyíregyháza tatjuk. Bakó Sándor vencsellő i lakos leveléből megállapítot­tuk, hogy egyidőben a tv egyik rovata szerkesztőségé­nek is elküldte. Azt kérjük, várja meg az intézkedést, s csak akkor forduljon hozzánk, ha ez elmarad. Nem kíván­hatja, hogy egyszerre két szerv is eljárjon panasza ügyé­ben. Szabó Mártonnak Fehér gyarmatra már válaszoltunk, rövidesen megkapja levelünké t Lőricz László Piricsén, R. Tóth Józsefné Ombolyon, Lakatos Ernő Fülesden, Bégény Miklós Nyírbátorban. Kurucz József nyíregyházi olvasónk­nak az Ingatlankezelő Vállat nál kell bejelentenie pana­szát. Megérkezett a válasz Simái Margit balsai és Szabó Sándor .nyírturai olvasónk ügyének kivizsgálásáról. Az eredményről levélben küldünk tájékoztatást. vényápolás lesz a soron kö­vetkező munka. A nagy tavaszi munkák közben, gondos szervezéssel jutott időnk arra is, hogy a kiválóan dolgozó tsz-tagok pihenhessenek. A szamos- tatárfalviak Romániában, a szamosangyalosiak Csehszlo­vákiában jártak öt-öt na­pos kiránduláson. Király Béla Szamostatárfálva, Ady Tsz Tiz méter járda Az Északi Alközpontban megkezdett parkosítási munkálatokkal egy modern lakónegyéd szebb képe bonta­kozik ki. Szépséghiba azért akad. A Sóstói út 8 és a Stadion út 2 számú házhoz elfelejtették a bekötő beton­járdát megépíteni, s az épí­tőktől hallottuk, nincs is tervezve. A lakók cipőjére ragadt sarat és salakot az épületek lépcsőházai „gyűjtik össze”, de kerül belőle a lakások­ba is. Ezért kérnénk, ha le­het utólag építsék meg a két lakótömbhöz bevezető, összesen alig tizméteres járdát, úgy gondoljuk, hogy különösebben nagy plusz költséget nem jelent. A két tömb lakói Végül magam... Április 17-én adtam be néhány tavaszi ruhámat a Patyolat kisvárdai kirendelt­ségéhez. Többszöri érdek­lődésemre végre május 13- án megérkeztek egyes dara­bok. Meglepetésemre a kis­kosztümöm szoknyája nagy piszokfoltokkal érkezett vissza. Mondtam is, így nem veszem át. Be is lát­ták jogos panaszomat, s kö­zölték, hogy visszaküldik, de azt is, nem tudják mikor lesz kész. . Mit lehet tenni? Ilyen biz­tatás után elhoztam, s ki­mostam otthon. Azonkívül, hogy kissé összement az anyag, úgy, hogy szabóhoz kell vinni — tehát újabb kiadás előtt, állok —, az is bosszant, hogy tulajdon­képpen* miért fizettem tisz­títási díjat, ha végül is, magamnak kellett kimos­nom a ruhámat? Kalla Emilné Kisvárda Lenin u. 65. Alapkőletétel Nyirbogdányban A napokban egy kis ün­nepség keretében zajlott le Nyírbogdányban az épülő egészségügyi létesítmény alapkőletétele. ötszázezer forintos állami és ötszáz­ezer forintos községfejlesz­tési beruházásból körze­ti orvosi lakás, rende­lő, védőnői lakás és egész­ségház épül a megfelelő öl­töző váró és mosdóhelyisé- gekkel. A község egyik legreprezen­tatívabb épülete lesz, ezért úgy határoztunk, hogy az alapkőbe emlékiratot he­lyezünk el egy betonúmé­ban, amelyben államunk ve­zetői, megyénk, járásunk és községünk vezetői ne­vét tüntetjük fel, s termé­szetesen az épület tervezői­ről és kivitelezőiről is meg­emlékeztünk. Albert István vb-elnök Nyirbogdány Füst van, levegő nincs Egyik barátommal hűsítő­re tértünk be az Anna bár­ba a napokban. A bárhelyi­ség zsúfolásig megtelt, nagy volt a meleg, s a levegő szürke volt a dohányfüst­től. Mindenesetre leültünk. mert gondoltuk, hogy vala­ki majd csak bekapcsolja a ventillátort, vagy kinyit­ja az ajtót, sajnos csalód­tunk. Erdős Zoltán, Nyíregyháza, Kossuth u. 10. Város belterületén 400—500 négyszögöl telekkel nagy lakást üresen megvételre keresünk „TEMPÖ” jeligére ajánlatokat a Hirdetőbe kérjük. Hirdessen lapunkban ! Érdemes húsgalambot tenyészteni, jpl jövedelmez. Kedvező feltételek mellett galambértékesftési szerződés köthető a FÖLDMÜVESSZÖVETKEZETTEL! Átvételi ár: 40—60 dkg súlyú galambért kilogrammonként 34,50 Ft, 60 dkg-on felüli galambért kilogrammonként 38,— Ft Takarmány juttatás állami áron. :: • ?£ a';: ■ : S ^ ^ ^ I • <:, : :í SSVs % -•.* ® ¥ , v , 5 i iy ■» 38a3SÍgS38- • Nagykállóban az egykori szegénységet példázó ínség- dombból szórakozóhely lett. Foto: Elek Emil Apróhirdetések további szó 1,— Ft további szó 2.— Ft PANNI ROBOGÖol­csőn eladó. Érdeklőd­ni Nyíregyháza, Vasúti sportpályán. (16665) FEKETE DANUVIA olcsón eladó. TÖTH ISTVÁN VAJA, Vé- csey út. (16668) Vályog és tűzifa el­adó. Tarpai Márton u. 14. Damjanich lakta­nyával szemben. Üres szoba kiadó. Érdeklődni a Kiadó­ban. (2002) g io,— Ft, minden t< g 20,— Ft. minden U Használt Warszava személykocsi tsz-ek részére eladó. Dózsa Tsz. Nyíregyháza, Debreceni u. (x) Pannónia motorke­rékpár eladó. Balogh Gyula Nyíregyháza, Csemete u. 30. (1997) Utcai félportás ház­rész beköltözhetően el­adó. Rózsa u. 54. (2000) 1 Hétköznap: 9 szói Vasárnap: 9 szói Kisvárdai központ­ban lévő kétszobás fő­bérletem elcserélném nyíregyházi hasonlóra, vagy szoba konyhás- ra. „Megegyezés” jel­igén cím a Hirdető­ben. (16650) Nem lesz gondja a hajára, ha hideg-me­leg dauerét, hajfesté- set Marika hölgyfod­rász garanciával meg­csinálja. Kiss Ernő utca 19. Telefon: 35—9S. APRÖHIRDETESEK DÍJSZABÁSA:

Next

/
Thumbnails
Contents