Kelet-Magyarország, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-07 / 106. szám

Pátzay Pálnál A Népköztársaság útja si­ető forgatagától alig ötven méternyire van az epres­kerti műterem. Itt dolgo­zik, idejének jelentős ré­szét itt tölti Pátzay Pál, kétszeres Kossuth-díjas, ki­váló művész. Nemrég töl­tötte be hetvenedik élet­évét. Ülünk az epreskerti mű­terem csendjében. Az állványokra frissen felrakott viasz arról tanús­kodik, hogy Pátzay Pál egy­szerre több művén is dol­gozik. Az egyik állványon férfi mellszobra, a másikon egy parasztcsalád kotnpozi- epja. — Xantus János mell­szobrát a budapesti Állat­kertben fogják majd felál­lítani. Azt a parasztcsalá­dot ábrázoló kompozíciót pedig Debrecenben, az Arany Bika Szállóval szem­ben. A szigligeti alkotóház részére készül Fürdőző nő című szobrom. Ugyancsak Debrecenbe, az egyik gim­názium névadójáról, Dienes Lászlóról készítek emlék­plakettet. A szemlélőt lenyűgözi a Pátzay szobrok szépsége, a testarányainak, vonalainak kecsessége, harmóniája. Pát­zay Pál ötvenesztendős mű­vészi pályáján szüntelen a klasszikus szépséget leeres te és sűrítette bele egy-egy jellemző mozdulatba, min: a Kígyóölőbe, a Kenyérsze­gő nőbe, és sok más alko­tásába. Útja a Dunántúlról indult. Kapuvárott született. Egé­Pálzay Pál: Akt szén fiatalon került Buda­pestre. De a gyermekévek, élmények — egy életre meg­határozó jellegűek. — A városi gyerek előbb ismeri meg és élvezi a tech­nika vívmányait, áldásait. A falusi gyerek a legegy­szerűbb eszközöktől, az emelőtől, a talicskától In­dul ei az ismeretszerzés út­ján. Annak ellenére, hogy ötven esztendeje élek Bu­dapesten, csak az egyik fe­lem úrbanipzálódott, a má­sik megmaradt vidékinek. Az én gyermekkoromban a legnagyobb élményt a lo­vak, a lovaglás jelentette. Az elmúlt évtizedekben sok lovasszobrot készítettem, sorra nyertem el a lovas- szobor-pályózatokat. — Hány szobra van ed­di«? — Nem tudom. Amikor a második világháborúban a Villám utcai műteremben husaonnégyévi munkám pusztult el, egy hétig bús­lakodtam, aztán dolgoztam tovább. Ügy látszik, nekem mostmár csak öregkori szobraim lesznek! — vi> gasztaltam magam. Persze, azért a fiatalkoriakból is megmaradt néhány. Utcán, köztereken állnak, átvészel­ték a háborút is. Ma is szí­vesen emlékezem a székes- fehérvári lovasszoborra. Amikor elkészült, Kozma Miklós, ex-miniszter a rá­dió akkori elnöke megte­kintette. Másnap ismét visz- szatért műterembe a zsűri tagjaival. A zsűri tag­jai sokáig szemlélték a szobrot, s láttam rajtuk, hogy valamivel nincsenek kibékülve. Egyikük aztán kibökte, mi nem fér a be­gyébe. — Hogy férfi meztelenül ül a lovon — mag hagy­jam Bár nagyon szokatlan. Azt azonban nem értjük, hogy miért olyan hosszú kardot tart a kezében, amely kicsit sem hasonlít a huszárkard­hoz! — Kérem az a kard az isten kardja, — válaszol­tam. Ezután aztán már nem firtatták, miért nem hason­lít ez a kard a huszárkard­hoz. De amikor elmentek, Kozma Miklós még vissza­lépett az ajtóból: — Miért nem mondtad ne­kem tegnap, hogy ez az is­ten kardja?! — Mert csak éppen az imént jutott eszembe! — mondtam neki. Pátzay Pál a Magyar Ta­nácsköztársaság idején részt vállalt a Művészeti Direk­tórium munkájában. Bátor tett volt az is, amikor a Történelmi Emlékbizottság felkérésére <i készítette az antifasiszta mozgalom Pe tőfi emblémáját. Pátzay Pál, a Dózsa György úti Lenin szobor, a székesfehérvári lovas^zobor, a pécsi Hunyadi szobor, s a Duna-parti Sportlovas, a kazincbarcikai Munkácsy szobor s még sok kitűnő szobor alkotója ma is fiata­los lendülettel dolgozik (H.) Bodó Béla: Arra van Athén... B arna, sovány, mezítlá­bas kamasz. Szúrós a haja. Panajote mama már megrakta a szamarat. A szamár két oldalán egy- egy nagy kosár, a kosara­kat rongyok fedik. A kuny- hó mögött kezdődik az er­dei ösvény, felette a való- színűtlenül kék ég, aztán a hegyek­Panajote mama elkíséri szemével a kamaszt — most fordul be az ösvényen a megterhelt szamárral. Mint mindig. Panajote ma­ma számol. Kiböki fekete nagy ujját: egy óra, mig a kamasz eljut a hegytetőre. Félórát van velük, ha csend van, egy órát. Aztán haza­indul, persze kerülővel. Négy ujj: a negyedik órá­ban hazaér. Ha hazaér. A kosarak tetején _ rongyok, a rongyok alatt lőszer. — Halt! — kiáltja a né­met őrjárat. A kamasz hir­telen megtorpan, felszólítás nélkül szedi le a rongyokat a kosár tetejéről. Ócska, piszkos rongyok. A fordulón túl nem jár­nak németek. A kamasz lassít, megáll, egy éles ka­vics felvérezte a lábát. Az­tán indul. Á hegytetőn — a többiek közt — van a két bátyja is. — Mama egészséges? — Egészséges. — Vigyázol rá? — Ti is vigyázzatok ma­gatokra. Elnéznek dél felé. Arra, nagyon messze van Athén. Azt mondják, nagy város. A kamasz még nem járt ott, bátyjai sem. Csak lent, a faluban. Van a fegyveresek kö­zött egy evikkeres tanító, néha mesél. — Az erdőben —■ így kezdi — Pán fújja hétágú sípját, előtte nimfák lebeg­nek, tudod-e? Valahol, na­gyon messzire Zeusz trónol az Olimposzon, az Akropo- iisz csodálatos Parthenon- jában maga Pállasz Athéné, a gyönyörűséges istennő. Ahol pedig a Peloponni" szósz sziget mártja be uj­jait a tengerbe, olyan kék a víz, mintha finom tintát oldottak volna benne. — Ki az a Zeusz? — kérdezi a kamasz. — Isten — feleli a tanító —, az istenek atyja. A kamasz sokszor nem is érti, mit beszél. Csak a evikkerét figyeli. Arra van Athén. Leballag a hegytetőről, óvatos kerülőkkel. Holnap majd ismét elindul — két kosár, lőszer. Még csak ti­zennégy éves, ha felfedezik a rongyok alatt a lőszert, a helyszínen agyonlövik. Ha felnő, — így gondolja —, ha szabadok lesznek, eljut majd Athénbe, látja majd egyszer a tengert. vagy elindul a szigetekre, Pa- roszról beszélt a tanító, Naxoszról. Azon az estén, amikor vérbe fagyva találta Pana­jote mamát a szétlőtt kuny­hóban, — eltemette, s haj­nalban visszament a hegy tetőre. Jóval később a németek letakarodtak hazája térké­péről, de ők, a küzdők új feladatokat kaptak, — a Solymár József: Lomok a padláson AZ AUTÓBAN NÉGYEN ÜLTEK. Elől, a volán mel­lett, a sógor, mellette a Só­gorasszony. Hátul. Nórl és Dezső, a másik házaspár. A kocsi a Mátra kanyargós útjait járta. A Dezső falu­jába Igyekeztek. 1907 ja­nuár huszonkilencedíki volt, Adél napja és vasár­nap. Az évszakhoz képest szokatlanul enyhe, igazi ki­rándulóidé. Az út száraz csak két oldalán olvacozlak a hóekével korábban félre­túrt és megjegesedett ki' pacok. A kirándulás célja zsák­mányszerzés volt. A sógort ugyanis elkapta a divathó­bort. Gyűjtötte a régi órá­kat, mozsarakat, fa'itányé- rokat, lámpákat, mángorló­kat, öreg bútorokat, s mind. azokat a használatból ki­ment tárgyakat, amelyektől az egyforma gyenge lábon álló, modern bútorok között élő városiak az otthonuk me-ghi t tségé nek va rá zsá n ak felidézést remélik. A sógor, a sógorasszony és Nóri is született pestiek voltak. De- z.ső egy hármashatárhegyi közös vasárnapi ebéden szólta el magát, hogy a pa­lóc rokonság padlásán bizo­nyára bőven lehetne találni efféle öreg kacatokát, és a bejelentéstől lázba jött a sógor. — Mondd öregem, nem haragudnának meg a roko­naid, ha elmennénk és fel­túrnánk a padlásukat ? — Várnak. — Akkor menjünk. Akár már jövő vasárnap, ha nem fújja be az utat a hó. Dezsőt nem lehetett he­behurgya kalandba ugratni. Amióta a szülei elhaltak, ő pedig nagyvárosi lányt vett feleségül, csak nagyritkán, rendszerint halottak napján gyertyagyújtásra és búcsú­kor járt haza. Búcsú sem volt már vagy öt esztende­je, mert Nóri nem szerette sem a zsíros ételeket, sem a részeg rokonokat, s a nagy ünnepeken rendszerint kijutott mindkettőből bőven. Dezsőnek hat testvére ma­radt otthon. Ferenc, a leg­idősebb báty, a mostani csa­ládfő. a termelőszövetkezet fogatos brigádjának volt a vezetője, Sanyi, a második fiú, bányász, naponta busz- szal járt a nógrádi szónme- dence hol egyik, hol másik aknájára. A négy lánytesf- vér már egytől egyig férj­hez ment A vidám, nagy­hangú sógorok, s csipogó gyerekhad körében. Nóra, a sápadt arcú, kényes, szőke asszony nehezen talaba fel magát. Nóra Dezsőről |s mindig faragta a durvának ítélt falusias szokásokat. Eleinte düh rohamot kapott, ha a férfi kedveskedve megnaskolta a hátát vagy fenekét, intette, hogy ne királyság sem kell. Megse­besült, fején, kezén, lá­bán. Kötözöhely, aztán vö­röskeresztes sebesültszállító vonat. A vonat ablakából egyszercsak megpillantja a messzi tengert, Az Egeinek a thrák részét Milyen csa­lódás: nem kék — ködös sárga. Már nagy legény. Ma­gyarországra kerül, Buda­pestre. Megnősül, van egy kislánya. Esténkint az ab­lakhoz viszi a kislányt, dél felé mutat: — Arra. messze van At­hén, tudod-e? A gyerek nem akar gö­rögül beszélni, csak magya ruí. A görög most asztalos. A hajógyárban dolgozik. Ha egy hajó elkészül, odakép­zeli magát a fedélzetre. Split, Dubrovnik, Koreula. s aztán Korfu, ez már Gö­rögország! Aztán a korin- thoszi öblön át: Fireusz! Van egy olcsó térképe, min­dennap végigjár rajta a szeme. Pireusz: — csak ké­pen látta a nagy görög ki­kötőt. Pireuszban majd vo­natra ül, fel, északra, a kék hegyek közt van a faluja. Hazamenni! A család, már aki meg­maradt közülük, szétszóro­tegyen hangos es rászedte, hogy könnyű, füstszűrös ci­garettát szívjon, Megköv« telte azt is, hogy Dezsf többet adjon az öltözködés re, gondosan kösse meg a nyakkendőjét, sőt, am kot harminc után Dezső hízni •:ezdett. a parizeres fogyó súrára és a reggeli uszooé- ba járásra is rászedte. Dezsí viszonylag könnyen lemon dott a korábbi szokásairól vállalta a személylségválto zást, mert szerette a felesé gét és meg is akarta tanul ­ni a városi életformát Dezső, mint szakérettségis diák kerüit Pestre, közgáz dasági egyetemei végzett és termény forgalmi ízb kérté lett. Későn nősült, tokáig lakott albérletben, s csavar­góit a nagyvarosban. Nem ő vette el Nórát, a szép bu dal úri lányt, hanem az okos, szőke nő választotta ki őt Nehezen kezdtek Nem volt lakásuk Dezső sokáig albérletben maradt a há­zasság után és Nóra petits otthon lakott a .szüleivel Nem akarta, hogy Dezső odamenten, mert. át »vhett volna járni az öregek szo­báján és előre látszott, hogy ebbőt komolv konflik. tusok adódnának. Nóra röntgenlaboráns volt, e megszokta, hogy jól öl­tözzön! Az ő kere­sete erre kellett, Dezső fizette az albérletet es mert sokat ültek vendéglőkben, eszpresszókban, az ö fizeté­se erre kopott el. Így ment el az első három év AZTÁN DEZSŐ LAKÁST kapott kint Angyalföldön. Ezt a környéket Nóra nem nagyon szerette. Kedélybe­teg volt. mire hazaért. Két év alatt berendezték a la­kást, de aztán arra gyájiöt- tek, hogy elcserélték. A b-' zasságuk hetedik évében sikerült beljebb kerülni a Szent István parkba. Itt. újra kellett vásá-olni eevet- mást, s mostmár kocsira gyűjtenek, mert mégiscsak kínos, hogy folyton a sógo­rék hurcolják őket, A falusi rokonok nagy né­ha Nóra örömére náluk alszanak. Olyankor csak les­nek, micsoda élete van De­zsőnek. Már csak a kilátás! Az ablak a Margitszigetre néz. de látni a hidakat, a királyi Várat, c az egész budai panorámát a János­hegyi kilátóig. Még egy kanyar, s már előttük volt a yolgvben ü’ö falu. Dezső látta a hófol­tod hegyoldalt, ahová szán­kózni járt. s a vadkörtefát, amit minden évben ők ko- pasztottak meg. Nóra vajas, szalámis z^mlét jvett. hogy ne legven éhes. mert fél a rokonok zsíros kosztjától. Először Feren nékhez men­tek, a legidősebb testvér­dott, a kunyhó nincs már, s különben sem mehet haza. Nézi faluját a térképen. A régmúltban a nagy tör­ténelem járt erre, — azóta már olvasott róla. A térképen halványzöld színű Görögország. Valójá­ban bizonyára: kék és arany. S fehér, ahogy a szép házak ragyognak a vá­rosokban, narancsszínű, mi­kor a narancs érik, zöld még a sovány réteken is. A hegyek tetején néha szik­rázik a hó. A kunyhók per­sze legtöbbször füstösfeke­ték, — már akinek van kunyhója. A Panajote ma­máét még abban az .dobén szétlőtték. — A sírját meg kellene látogatni a hegyek aljában Asztalt. kabinberendezést csinál a hajógyárban Az asztalnál ülnek majd az utasok, a kabin ablakából nézik a vizet — milyen szí­nű lehet tavasszal az Égei- tenger? Ez a pont, ahonnan elin­dult lőszeres kocsijával, — látja-e még a faluját? Az olcsó térképen ez a pont a faluja. Budapestről térképméretben alig öt ujj­nyi, a valóságban most: irtózatos távolságban. Sok­szor nézi a térképet, mert bizonyos abban, eljön az idő, amikor csökken ez a messzeség. ftez, ahol a viszontlátás örömére megittok egy po­hár pálinkát. Ferenc azt javasolta, hogy ebédig ma­radjanak Is együtt. mert már kész a húsleves és sü) 8 Uba is. Ám, a pesti sógor nyugtalan volt, Zsák­mányolni akart Kiderült, hogy a Sanyi apógáéknál, akik még régi házban lak­nak, vannak szén régi. öreg tárgyak. Igaz. ik a másik falu végén laknak, de nem tesz semmit: mire való a kocsi? így Sanyiéi: n pesti sógorral elvonultak, —- TI nem akartok a lo­mok között turkálni? — kérdezte megéi'tően Ferenc. — Nálunk is lehet még ezt azt találni n to'iiso ház -adlásár nezső eunagyog1} ntrált- uetésére Nóra azonnal 'el­kelt az aszta) mellől. — Jó. menjünk nézzük meg — d váltotta r kezét a férjének KIDERÜLT HOGY KET­TESBEN akart maradni, hogy pihenjen, és a kíván­csiság is furdalta: hátha ta­lálnak valamit emit, ők i* hazavihetnek a tokáiba A létra meredek olt, Dezső támasztotta meg, amíg Nóri ‘íeimá«z'>!* Fe­renctől kaptak egy jó fénvű villanylámpát, amit külön­ben akkor használt, ha éj­szakai ment a lóistál'óba. A padlás poros volt és pókhálós. Nóra nem nyúlt semmihez. Elkérte a vil­lanyiamnál és tejébb-odécb világított. —Ez mi? — Motolla Erre csavarták fel a kenderfonolat — Kár, hogy ilye,, nagy. Különben jópofa. És ez mi ? — A szövőszék. Szét van szedve. Én össze se tudnám rakni. És elfoglalna egy fél szobát. — Már nem szőnek? — Nincs irtif. A háztájin nem kendert termelnek, És nem is érdemes. Már a fa­lusi asszony is aludni akar a hosszú téli éjszakákon. — És ez? Ezt is a fonás­hoz használták? — Igen. Guzsalyok. — Vigyünk ei talán egyet ? — Ahogy gondolod. — Majd meglátjuk. És ez a ládaforma? — Ül esik. Ebbe ültünk kiskorunkban, amikor már kinőttünk a pólyából. — Jé. de mókás? És ez a lócaféle? Miért lyukas a közepén ? — Ez az állcsík. Ebbe bele lehetett állítani a ba­bét. amikor nem tudott még rendesen járni. Eldcsor- gott óraszámra. Legfeljebb kicsit meggörbült a lába. Pláne, ha nem kapott elég vitamint. — Azért ez borzasztó. És nem sajnálta az anyja? — Nem ért rá sokat tö­rődni egy-egy gyerekkel. — És te? Ebben nőttél meg? — Ebben. Látod azt a teknőt. Minden testvérem­nek az volt a bölcsője. Ti­zenketten voltunk. heten maradtunk. asszony Mégsá­padt. majdnem elejtette a lámpát Dezső tudta, ml a baj. Most rosszul szólt. Nóri eppen tizenkét gyereket ve­rtet: ej. Tizenkét küretie 'olt. Főleg eleinte. Amikor meg külön laktak és An­gyalföldön Mindegviket 1 osszij tárgyalás előzte nyg j:? htodig nehezen dön- 'otték cl- nem mó«* maid később Amióta a Szén f István parkban laknak, már na­gyon akarnák a gyereket. Tavalyelőtt Nórj sokat járt orvoshoz. Injekciókat ka­pott. Végüt kiderült, hogy már késő. Nem lehet Meddő maradt. — Azért hoztál fel. hogy «st elmeséld nekem? — csattant fe! keserűen a nő és eloltotta a lámpát. DEZSŐ A SÖTÉTBEN ta­pogatózva lépett oda hozzá. Előbb a könyökét fogta meg. aztán óvatosan végig­simította az arcát. Az ujj­hegyei nedvesek lettok a könnytől.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents