Kelet-Magyarország, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-28 / 124. szám
XXIV. ÉVFOLYAM 124. SZÁM ARA: 80 fillér 1967. MÁJUS 28, VASÁRNAP A LAP TARTVLM4BOI Tiszavasvári hói jelentjük (5 oldal) Kedvez m é iiy o iakásépítési akció (3 oldal) Mai sportmű^or (11 oldal) Az Amerikai Egyesült Államok kormánya vessen véget vietnami agressziójának Az országgyűlés külügyi bizottságának nyilatkozata Az országgyűlés külügyi bizottsága szombaton, Komócsin Zoltán elnöklésével ülést tartott a Parlament Gobelin-termében. Az ülésen Vass Istvánné, és dr. Beresztóczy Miklós az országgyűlés alelnökei is részt vettek. A bizottság — Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes tájékoztatója után — megvitatta az Amerikai Egyesült Államok vietnami agressziójának fokozódása következtében előállt helyzetet, s a hozzászólók véleményének meghallgatása után nyilatkozatot fogadott el, amely többi között így szól: — A szocializmust építő magyar nép, a haladó emberiséggel együtt, mély aggodalommal és felháborodással figyeli, s a leghatározottabban elítéli az amerikai imperialisták vietnami véres agresszióját. A magyar nép egységesen áll vietnami testvérei mellett és továbbra is megad minden támogatást ahhoz, hogy a hős vietnami nép igazsága minél előbb győzedelmeskedjék. A magyar országgyűlés külügyi bizottsága, kifejezve népünk érzelmeit és akaratát, a leghatározottabban követeli, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya vessen véget a vietnami agressziójának, feltétel nélkül szüntesse be a barbár légitámadásokat és vonja ki csapatait Vietnamból. Az országgyűlés külügyi bizottsága ismételten kinyilvánítja népünk álláspontját: egyedül a vietnami népet illeti meg az a jog, hogy döntsön saját jövőjéről — fejeződik be az országgyűlés külügyi bizottságának nyilatkozata. Befejeződtek a magyar—szovjet együttműködési kormányközi bizottság 5. ülésszakának tárgyalásai Aláírták az ülés jegyzőkönyvét ülésen intézkedtek arról, hogy Magyarország és a Szovjetunió egyes ágazati minisztériumainak a termelés szakosításában és kooperációjában folytatott együttműködését tovább fejlesszék és elmélyítsék. Meghallgatták a két ország illetékes minisztériumainak beszámolóját a timföld és az alumínium termelésében végzett együttműködéséről. A bizottság megállapította; az együttműködés eredménye igazolja annak célszerűségét, kölcsönös előnyét. A delegációk tájékozódtak a két ország tervező szervei között tartott előzetes konzultációk eredményeiről, s ennek alapján meghatározták az 1971—1975 évekre előirányzott népgazdasági tervek koordinációjának szervezeti, metodikai és munkarendi kérdéseit. A bizottság meghallgatta a két ország külkereskedelmi mi- nisztérumainak beszámolóját az 1966—1970 évekre szóló hosszúlejáratú áruforgalmi megállapodás teljesítéséről, valamint egy sor már, különös érdekű kérdésről. A magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság 5. ülésszakának jegyzőkönyvét szombaton írták alá a Parlamentben. Czinege Lajos a KNDK-ban A magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság május 22-től 27-ig Budapesten tartotta 5. ülését. A magyar delegációt Apró Antal, a forradalmi munkás—paraszt kormány elnökének helyettese, a bizottság magyar tagozatának elnöke, a szovjet delegációt M. A. Le- szecsko, a Szovjetunió minisztertanácsának elnökhelyettese, a bizottság szovjet tagozatának elnöke vezette. A bizottság munkájában részt vett F. J. Tyitov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. A bizottság ülésén — amelyen Apró Antal elnökölt — a Magyar Népköz- társaság és a Szovjetunió' közötti gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés további kiszélesítésének kérdéseiről tárgyaltak. Megvizsgálták és jóváhagyták az 1966—1970 évekre szóló tudományos és technikai fejlesztés alapvető irányainak összehangolására tartott konzultációk, valamint a kölcsönös együttműködésben Magyarországon és a Szovjetunióban megvalósított tudományos, kutató, tervező és szerkesztő munkák hatékonyságának eredményeiről készített előterjesztést. Az A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban tartózkodó Czinege Lajos vezér- ezredes, az MSZMP PB. póttagja, honvédelmi miniszter vezette katonai küldöttség a phenjani nagyszínházban forró hangulatú nagygyűlésen találkozott a KNDK fővárosa dolgozóinak és katonáinak képviselőivel. A nagygyűlésen részt vett Kim Csang Bon hadseregtábornok, a Koreai Munkáspárt PB. tagja, miniszterelnökhelyettes, nemzetvédelmi miniszter és sokan mások. Cf.t volt Kádas István, hazánk phenjani nagykövete is. Co Jen Gén, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelső népi gyűlése elnökségének elnöke szombat délben átnyújtotta a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság magas állami kitüntetéseit Czinege Lajos vezér- ezredesnek, a Magyar Nép- köztársaság honvédelmi miniszterének, a magyar katonai küldöttség vezetőjének, valamint a küldöttség tagjainak és kíséretének. Czinege Lajos a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Állami Zászlórendje első fokozatát kapta. A kitüntetések átadását követően Co Jen Gén szívélyes baráti beszélgetést folytatott a Czinege Lajos vezette magyar katonai küldöttséggel, Megnyílt a könyvhét Több száz főnyi közönség gyűlt össze szombaton délben a Liszt Ferenc téri Ady- szobornál, ahol a könyvhét ünnepélyes nyitányát tartották. Megjelent Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, dr. Orbán László, a művelődés- ügyi miniszter első helyettese, továbbá a kulturális, a társadalmi élet számos vezetője. Simon István I<ossuth-dí- jas költő mondott beszédet. Szólt az olvasok, az kők esztendőnként ismétlődő tavaszi „nagy találkozójának” jelentőségéről. Az idei eseménysorozat hatvannál több új kötetet hozott, 1 200 000-es példányszámot mutat a választéklista. Átadták a hagyományos könyvszépségverseny díjait. Az 1966-os kiadói termés legjavából a könyv- művészeti bizottság negyvenöt kötetet minősített díjazásra méltónak, hatvanöt könyvet pedig dicséretben resze&itett Kitüntették a kiváló termelőszövetkezeteket A Minisztertanács, a mezőgazdasági- és élelmezés- ügyi miniszter, valamint a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökének együttes javaslatára határozatot hozott a múlt évi termelési versenyben legjobb eredményt elért mezőgazda- sági termelőszövetkezetek vándorzászlóval és „Kiváló termelőszövetkezeti gazdaság” címmel, illetve oklevéllel történő kitüntetésére. Ennek alapján került sor ünnepi közgyűlésre május 27-én a nyíregyházi Ság- vári Termelőszövetkezetben, amely az 1500 szántóegység alatti területen gazdálkodó közös gazdaságok közül országosan az első helyet érte el. A kitüntetést Szirmai Jenő, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a SZÖVOSZ elnöke adta át. Megjelent az ünnepségen Kállai Sándor, az MSZMP megyei bizottságának titkára, aki a tsz-nek a kimagasló eredményeiért a megyei pártbizottság kongresszusi oklevelét is átnyújtotta. Hasonló ünnepség keretében adta át a városi és a városok körüli túlnyomóan kertészkedéssel foglalkozó termelőszövetkezetek versenyében második helyezést elért fényeslitkei Gárdonyi Tsz vezetőinek a kintüntetést szombaton Garamvölgyi Károly, a pénzügyminiszter első helyettese. Dr. P. Szabó Gyula, a megyei tanács vb elnökhelyettese. a megyei pártbizottság kongresszusi oklevelét nyújtotta át a tsz vezetőinek. Az 1500 és 3000 szántó- egység közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek között az országos versenyben harmadik helyezést ért el a vásárosnaményi Vörös Csillag Tsz. Az ünnepi közgyűlésen május 27-én részt vett Nánási László, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja, a SZÖVOSZ ellenőrző bizottságának elnöke, aki a vándorzászlót és a kitüntetést. Faggyas Jenő, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának tagja, aki a megyei pártbizottság kongresszusi oklevelét nyújtotta át. Ünnepi tsz-közgyűlésre került sor ugyancsak május 27-én a vajai Béke Tsz-ben. ahol a megyei pártbizottság kongresszusi oklevelét Kandó Pál, az MSZMP megyei vb tagja, az SZMT vezető titkára adta át. A nyírlövői Kossuth Tsz-ben megtartod ünnepségen Acél Béla, a megyei pártbizottság tagja, a MÉSZÖV elnöke nyújtotta át a tsz vezetőinek a megyei pártbizottság kongresszusi oklevelét. á ^ *» •* I *# •• I byuinolcüosok járulékos beruházásai A tsz-ek a harmadik ötéves terv időszakában — megyei összesítés szerint — 574 millió forint értékben terveztek a gyümölcsösök részére járulékos beruházásokat. A tavalyi és idei ilyen célú beruházások- ösz- szege 74 millió forintot' tesz ki. A teljes, 574 millió forint igényből ez idő szerint azonban csak 205 millió biztosított. Ez az összeg a termés javítására, védelmére elegendő. A még szükséges, mintegy ötezer vagonnak megfelelő tárolók, válogatók és csomagolok elkészítése attól függ. hogy a központi szervek mennyiben biztosítják a még hiányzó pénzfedezetet. Értékes kezdeményezés, hogy mindenekelőtt a növekvő almatermés kezelésére több helyen — a már egyéb területeken is bevált tapasztalatok alapján — tsz-közi társulások alakulnak. Sőt, a mátészalkai járás több gyümölcstermelő tsz-e már meg is alakított egy ilyen társulást. Keitszemlék Szabolcsban A termelőszövetkezetek ezekben a napokban tartották meg idei első termés- becslő kertszemléiket. Megállapították, hogy az idei szeszélyes tavasz csaknem három hétig tartó és négy esetben megismétlődő hideghullámai ellenére is jól kötöttek a világhíres, termést érlelő jonatán almafák. Mintegy 11 700 vagon almára már a szerződéseket is megkötötték. A várható gazdag termés minőségének megőrzését is, minden eddigénél jobban szem előtt tartják. A növényvédelmi munkában például több mint félezer motoros permetezőgép segíti ezt a törekvést. Kedvező a körülmény s gyümölcstermelő gazdasá gokban, bár sok gonddal ja amíg Szabolcs „aranya” eljut az ország, vagy Európa piacaira. A gondok közül csak egy de ez kiadós. A mutatkozó termés betakarításakor négy és fél millió hűtőládára lenne szükség. Viszont a gazdaságok és kereskedelmi szervek együttesen alig másfél millióval rendelkeznek. Ennyi ládához nincs elegendő alapanyag sem, de a szállítási „frontidőszakok" gátolják majd. vagy legalábbis lassítják a göngyöleg helyszínre szállítását. Félő, hogy megismétlődik a világszerte kedvelt jonatán- imának a prizmázása. így 25—30 százalékos minőségveszteség keletkezhet. Sújtaná ez a népgazdaságot és a szabolcsi szövetkezeteket egyaránt több millió forintos veszteséggel. Elsősorban ehhez kérik a szabolcsiak a megye és az ország illetékeseinek segít* ségét. P. V, Foto; Hammel Josse* fTLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK: