Kelet-Magyarország, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-23 / 119. szám

Nagy sikere volt a e sengeri politechnikai kiállítás nak. A látogatók elismerés­sel nyilatkoztak a fiatalok m unkájáról. Hammel József felvétele Lapszélen: Rakodás -— öi&záz szabolcsi pcsii vasárnapja kárral Kilenevenháromezer hét- százhuszonhét forintot fizet­tek szabolcsi vállalatok az elmúlt négy hónapban a MÁV-nak azért, mert késve rakták ki a vagonokban szállított árut. f>.z összeg nem nagy, volt ettől már több is. Nem egy vállalatnál pozitív, hogy az elmúlt év hasonló időszakához viszo­nyítva lényegesen gyorsult a rakodás és kevesebb kocsi­álláspénzt fizetnek. Ezt mégsem lehet figyelembe venni, mert százezer forint is pénz, s ha ez a vállalat egyenlegében mínuszként je­lentkezik. akkor duplán rossz hatással van a nyere­ségre. Mennyivel jobb lenne, ha a vállalatok úgy szer­veznék a rakodó munkát, hogy abból kár semmiképp se származzék. Több jutna jutalmazásra és más egyéb­re. A jobb munkaszervezés olyan szempontból is elő­nyös lenne, hogy ezzel gyor­sulna a MÁV kocsiforgalma. Hiszen jelenleg áruszállítá­soknak éppen ez az egyik legkritikusabb része, hogy nincs elég vagon. Márpedig a rossz munkaszervezés kö­vetkeztében több száz vagon 10 767 órát vesztegelt ki­használatlanul. Még csak az év elején já­runk. A teherszállítások sze­zonja ezután kezdődik. Ép­pen ezért nem lenne ha­szontalan, ha egy-két válla­latnál — mint például az 5. sz. AKÖV-nél, ahol har­mincnyolcezer forint, vagy a Nyírbátori Növényolajipa­ri Vállalatnál, ahol har­mincnégyezer forint kocsiál­láspénzt fizettek négy hó­nap alatt, — elgondolkozná­nak a fentieken. (seres) Szabolcsban több mint öt­száz ember beszél Buda­pestről, az ipari vásárról és a SZUR-ról. Május 20-án ugyanis IBUSZ különvonat indult Budapestre. A vonat három kocsijában az Állami Biztosító, Biztosítási és ön- segélyezési Csoport kétszáz- hatvan tagja is ott volt. Az élmény az utazóknak már a vonaton kezdődött. Először történt, hogy Nyír­egyházáról közvetlenül a Keletibe villamos gyorsvona­tot indítottak. A százhúsz kilométeres száguldás a Má­tészalkai ÉRDÉRT Vállalat bérelszámolójának például olyan emlékeket idézett, hogy mint mondta társainak, 1945-ben Nyíregyházáról Miskolcig négy napig uta­zott. Persze, az sem megve­tendő, hogy idős, Szatmárból való tsz-tagok, szintén - az önsegélyezési csoport tagjai, először látták a mátrai he­gyeket ★ Kötött programjuk nem volt a szabolcsiaknak. Kap­tak azonban vásári belépőt és jegyet az év egyik leglát­ványosabb eseményére, a színész—újságíró rangadó mérkőzésre. Az elbeszélés azonban, amit ma a IBUSZ­AZ ELSŐ MAGYAR „szu­per” mozit, az újjáépített Corvin filmszínházat szom­baton Ladányi Sándor, a FÖMO igazgatója bemutatta a sajtó képviselőinek. Az ország első 70 milliméteres filmek vetítésére is alkalmas filmszínházát mintegy 2 millió forintos költséggel építették újjá. A sztereó- hanghatás elérése miatt az új Corvinban 78 hangszórót szereltek fel. vonat résztvevői családtag­jaiknak, munkatársaiknak tartanak a Csillag-hegynél kezdődik. Ugyanis ott kapott szállást a szabolcsiak egy része. A Csillag-hegyi strand régen is Budapest egyik leg­szebb hétvégi kirándulóhe­lye volt, de most már még- inkább az több száz kem­pingházával. Ott a sörözőben hangzott el az ipari vasánál az első mérvadó vélemény is. — A legszebb, amit a vá­sáron láttunk, a mátészalkai kempingház. * A szabolcsiak tehát meg­keresték és meg is találták azokat a termékeket, ame­lyek bár szerényen, de mé­gis csak megyénk iparát képviselik. Meglátták azon­ban a legújabb típusú ker­ti traktorokat is, sőt ész­revették a fűzfavesszőt tisz­tító automata gépet. „Ez kel­lene, ilyennel lehetne a mel­léküzemági tevékenységet fejleszteni.’, A SZÚR, a Népstadion a lelátókon helyet foglaló nyolcvanezer emberrel egy évig beszédtéma lehet és ta­lán az is lesz. A színészek, színe-java Honthy Hannával együtt, szórakoztató, szín­vonalas műsort adott. (SE.) A Tiszántúli Áramszolgál­tató Vállalat nyíregyházi üzletigazgatósága felhívja a lakosság, továbbá az érintett szervek figyelmét, hogy Nyíregyházán a repülőtér mellett épített 20 kV-os le­ágazást és transzformátorál­lomást f. hó 21-én 10 órától feszültség alá helyezte. A vezetéket tartó oszlopokra felmászni, vagy a vezetéket megközelíteni szigorúan ti­los, mivel érintése halálos. (206) Segítsük az éjszakai orvosi ügyelet munkáját Számozatlan házak, körülményes közlekedés Előnyös a zöldbab- termesztés Az egész országban, így Szabolcs-Szatmár megyében is közkedvelt nyári zöldség­féle a zöldbab. Az utóbbi években kelendősége meg­nőtt, mert országszerte elter­jedtek a szálka nélküli faj­ták, melyek közül különösen a zöld hüvelyüek zsengeségük folytán igen ízletesek. Ha a zöldségfogyasztás fejlődé­sét figyelemmel kísérjük, megállapíthatjuk, hogy év­ről évre emelkedik, azonban a zöldbabfogyasztás az, ame­lyik nagyon nagy ütemben növekszik. Ebben bizonyos szerepe van a konzerv ás hűtőiparnak, azonban az is tény, hogy a vásárlóközön­ség mind nagyobb mérték­ben vásárolja zöldfogyasz­tásra az ízletes, szálka nél­küli zöldbabot. Szabolcs-Szatmár megye mezőgazdasága az utóbbi években nagyot fejlődött. Ennek keretében fejlődést mutat a kertészet is. így javult a megye zöldségellá­tása is. Helyesen teszi tehát az a termelő, aki kihasználja az adott lehetőségeket és zöld­ségtermesztése fejlesztésével jó árbevételt biztosit. Na­gyon előnyös ebből a szem­pontból a zöldbabfajták ter­mesztése, mivel szakaszos ültetéssel a folyamatos sze­dése biztosítható ás így ál­landó cikke a piacnak. Sza­kaszos vetéssel a termelő- szövetkezetek a tagság állan­dó és folyamatos foglalkoz­tatását is nagymértékben tudják biztosítani. Ezenfelül nedves évjárat esetében, vagy ha az öntözés lehetősé­gét biztosítani tudják, zöld­bab után másodtermények is termeszthetők. Pl. karalábé, cékla, téli retek, spenót, stb. A termelők részére a meg­felelő fajta kiválasztását megkívánjuk könnyíteni. Ezért tájékoztatást kívá­nunk nyújtani azokról a bő termő, jó minőségű fajták­ról, . jnqlyekbő] . megfelelő mennyiségű vetőmag áll ren­delkezésre és amelyek a me­gye talajadottságait figye­lembe véve jó eredménnyel termeszthetők. A karósbab fajták közül a Juliska babot javasolhat­juk elsősorban. Ez a közis­mert és közkedvelt fajta bő termő és sokáig folyamato­san szedhető. Hüvelye 20— 22 cm hosszú lapos, széles, kissé hajlott, krémsárga. So­káig szálkamentes és csak a mag teljes kifejlődésekor szálkásodik. A mély fekvé­sű, jó vízgazdálkodású tala­jon ad jó termést. Középké­sői érésű, igen gyors, erőtel­jes fejlődésű. A Kinizsi bab zöld hüve­lyű, szálkamentes. Karós­bab fajta. Hüvelye hosszú, kissé hajlott, keresztmetszete kerek. Bő termő­A bokorbab fajták közül különösen zöld hüvelyüek termesztését javasoljuk. A köztermesztésben nagyon bevált a Harwester. Erőtel­jes növekedésű, a hüvelye hamvaszöld színű 15—16 cm hosszú, kissé hajlított. Keresztmetszete tojás alakú. A hüvely rostossá csak érés­kor vélik. Bő termő, közép­korai fajta. A Fullcrop hamvaszöld hüvelyű, korai érésű, jó kon­zervipari és piaci fajta. Hü­velye kb 15 cm, egyenes, vagy kissé hajlott, húsos, kerek keresztmetszetű. Tel­jesen hártyamentes. Ered­ményesen, jó táperőben levő és jó vízgazdálkodású tala­jokon termeszthető. A sárga hüvelyű szálka­mentes fajták közül a hosz- szú hüvelyű vassárga színű, középkorai bő termő Che- roque és a sötétsárga színű hüvelyű, gömbölyű kereszt­metszetű Kinghom Wax faj­tákat ajánlhatjuk. Az ét­kezési babfajták közül rend­kívül bő termő az újonnan behozott Seavay és a Michi­gan fajta. Amikor a talaj 10—12 Cel- sius-fokra már felmelegedett, a bab vetését meg kell kez­deni. A korai vetés szára­zabb éghajlatú vidékeken a jó termés előfeltétele. Ezért a bab vetőmagot már most be kell szerezni. Igen gyak­ran előfordult, hogy a helyi vetőmagbolt, illetve földmű­vesszövetkezet nem tudja rendelkezésre bocsátani a szükséges vetőmagvakat. Az Országos Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat szintén szállít közvetlenül a fo­gyasztóknak is vetőmagot. Ezért azt javasolhatjuk a termelőknek, hogy fordul-’ janak egyenesen az Orszá­gos Vetőmag termeltető és Ellátó Vállalathoz (Buda­pest, VII. Rottenbiller u. 33.) és rendeljék meg itt a szük­séges vetőmagot. Még nem rendelkezünk ugyan saját bolthálózattal, de remélhető az, hogy a jövőben módunk lesz az üz­lethálózatot kiépíteni és így a termelőket az üzlethálóza­ton keresztül is ellátni a szükséges, jó minőségű, fajta­tiszta, államilag ellenőrzött vetőmaggal. Dr. V. S. Országos Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat ÉM. KÖNNYÜGÉPKEZELÖI vizsgával rendelkező építőipari könnyűgépkezelőket változó munkahelyre, továbbá KŐMŰVES, ÁCS, VASBETONSZERELŐ PROMETHEUS BaaBHKSffianaBB^naKs AUTOMATIKUS BLOKK OLAJÉGŐ FELHASZNÄLÄSI TERÜLET: központi fűtéseknél, családi házaknál, ipari kazánoknál, sütőipari kemencéknél* motorvonatokon, gép­kocsikon és hajókon, ipari és mezőgazdasá­gi szárítóberendezése­ken, stb. A hőenergiaigénynek megfelelő típus kiválasztá­sában segítséget nyújtunk* az égők szakszerű üzembe helyezését elvégezzük. Rendeléseket rövid határ­időn belül teljesítünk. Gyártja: BMG. Malomgép Gy.' , E. Budapest, X. Szlá- vy u. 20—30. Telefon: 273-609, 47&-127,, te­lex: 0-33-74. Megtekinthető a BNV-n a Budapesti Mezőgazdasá­gi Gépgyár és a NIM pavilonjaiban. A Budapesti Kőolaj­ipari Gépgyár (Bp. XVIII. Gyömörői út 79—83) azonnali belépésre keres műszer és technológiai szerelési munkahe­lyekre, külszolgálatos munkakörbe: KŐZPONTIFÜTÉS- SZERELÖ, CSŐSZERELŐ, VÍZVEZETÉKSZERELŐ, VASSZERKEZETI LAKATOS, HEGESZTŐ, SZAKMUNKASOKAT ÉS FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. SZAKMUNKÁSOKAT ÉS KUBIKOSOKAT nyíregyházi és Tiszavasváriban lévő munkahelyre felvesz az ÉM. SZABOLCS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Nyíregyháza, Toldi utca 3. sz. A rendelőintézet Vöröshad­sereg útján levő városi ren­delőjében tartanak éjjel rendszeresen orvosi ügyeleti szolgálatot Ez a munka igen felelős­ségteljes, s annak ellátását lelkiismeretesen és jól vég­zik a nyíregyházi orvosok. Az éjszakai ügyelet meg­lehetősen nagy betegforgal­mat bonyolít le. Mi nehezíti, akadályozza ezt a komoly munkát — erről beszélget­tünk az ügyeletes orvossal. Nyíregyházán, különösen a külső perifériákon nincse­nek utcát jelző táblák és házszámok. Néhányat fel is sorolhatunk: Margaréta ut­ca, Tövis utca, Szeder utca. Korányi Frigyes utca, de még a város belső területén a Körte utca, Dob utca, Búza utca, Uj utca, egy-egy részén sincs házszámokat jelző tábla. Az ügyeletes orvosnak ezeken a területeken külön nyomozást kell folytatnia, hogy melyik házban van a beteg. Néha órákat kell el­tölteni a betegkereséssel, ezalatt megtörténhet, hogy a központi ügyeletet még sokkal súlyosabb beteghez hívják. A beteg élete foroghat koc­kán ezért Nagy segítséget jelentene, ha az érdekelt ut­cákban sürgősen felszerelnék a hiányzó utcai házszámtáb­lákat. Addig is helyes len­ne és segítséget nyújtana az orvosnak, ha a beteg hozzá­tartozója pontosan megjelöl­né a helyet, vagy várná az orvos érkezését Ugyancsak nehezíti az or­vosi ügyelet munkáját a sok vakhívás. Ég a gyomra, vagy fáj a hasa valakinek, ezért éjjel kihívja az ügyeletes orvost Az is akadályozza a mun­kánkat — mondta az ügye­letes ötvös, hogy sok eset­ben elromlik az autónk és a taxi nem hajlandó a város külterületén, földes utakra menni. Az éjszakai orvosi szolgá­lat megjavításához tartozik, hogy megfelelő gyógyszerek­kel lássák el az ügyeletet — Sok esetben nincs ar­ra idő, hogy receptet írjunk, a beteg hozzátartozója el­menjen a gyógyszertárba és várjunk a gyógyszer megér­kezésére. Van eset, amikor az azonnali orvosi beavatko­zás életet menthet. Ezért szükséges, hogy a legfonto­sabb gyógyszerekkel az ügyelet is rendelkezzék. Farkas Pál Nagy gyakorlattal rendelkező ZIL gépkocsi motorszerelőket felveszünk. Jelentkezés: Nyíregyháza Irodaház III. em. 321-es szoba. 21. sz. AKÖV. Segédmunkásokat csator­natisztító segédmunkára fel­veszünk. Vidékieknek szál­lást biztosítunk havi 15,— forint térítésért. Jelentke­zés: Fővárosi Talajerőga?d. és Értékesítési Vállalat, Budapest V., Alpári Gyula u. 11. Munkaügyi osztály, j (HK) I Központi telephelyre: TMK — vasszerkezeti, le­mez és géplakatos, hegesz­tő, villanyszerelő, eszter­gályos szakmunkásokat, és férfi SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán. (Bp. 4760 KG) HIRDESSEN a Kelet« Magyarország HASÁBJAIN l

Next

/
Thumbnails
Contents