Kelet-Magyarország, 1967. április (24. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-16 / 89. szám
föhfeák János: Nehéz népség vagyunk Új szín, új levegő, új tartalom A szovjet film 40 esztendeje Magyarorszápoo Ha kételkednének abban, amit most elújságolok, seregnyi tanúval és több ki- lónyi írásos dokumentummal tudinám bizonyítani Konthrás Elemér érdemeit. Azért bocsátom előre e készségemet, mert ivippantúl elszomorítana, ha bárki is elfogultsággal vádolna. Igen, barátaim, vegyük elő a tényeket és tegyük valamennyit mérlegre, s alakítsuk ki a hiteles eredményt. mert se nekünk, se Konthrás Elemérnek nem hasznainak az egymásra vicsorgó ellentétek. Kezdjük azzal, ami nem vitatható, s amiben mindnyájan megegyezünk: Konthrás Elemér múltjával. Ma is kitehetjük az ablakba, pedig már magasabb és szigorúbb mércét alkalmazunk. Nem követett el történelmi hőstetteket. Mégis van két alapvető érdeme, amit nemcsak a maga javára tudott kamatoztatni, de a közmegítélés bizalmát is biz. tosí tóttá. Az egyik éíxtemét 1945 első negyedében szerezte, amikor Sopron környékén mint katona, szándékosan eltévedt a Lövetek körüli erdőkben. Nem lépte át országunk nyugati határát, hanem civilruhát szerezve, nem kis visaon tagságok után, meg' se állt Budapestig, ahol néhány hét alatt kivívta második alapvető érdemét a romeltakarításban. igazolt közreműködésé, vei és a szocializmus igenlésének nyilvános hangoztatásával. Az alapvető érdemek megszerzésének módja után már fölösleges részletesen megrajzolni Konthrás Elemér közérdekű tevékenységének grafikonját. A hajdan kötelező személyi káderezé- sek híven őrzik évről évre gyarapodott jó hitének bizonyítékait. Ilyetén tájékozottságunkkal számolva és arra támaszkodva léptették egyre feljebb Konthrás Elemért. Soha kifogás vágj' vétó nem hangzott el ellene. Azért nem kell valami rendkívüli kiugrásra gondolni. Az osztályvezető-helyettesség még nem jelentett valami óriási rangot, se tömegméretekben irigyelt fizetést, egyszerűen kifejezte csak egy ügyesen alkalmazkodó és tisztességesen dolgozó honpolgár megbecsülését. Ha mindehhez még hozzáteszem. mint ugyancsak, közismert erényeit, hogy nem volt szesztestvér, se káromkodó®, se törtető stré. bér. se gőgösködő kiskirály, máris megérthető őszinte aggodalmunk, amikor az ellenforradalom legyűrése után hasztalan vártuk íróasztala mellé. Hetekig nyomoztunk utána, teljesen eredménytelenül, Mivel egyedül élt, nőtlenül, és szülők, testvérek, rokonok nélkül, csak lakószomszédjaira és a házmesterre támaszkodhattunk. Mit se tudtak eltűnéséről mondani. Ekkor kezdtünk róla először vitatkozni. Voltak, akik az ellenforradalom ismeretlenül eltemetett áldozataként gyászolták. Mások azt rebesgették, hogy amilyen előrelátó ember, már valami nagyon magas, bizalmi funkcióban lehet, és egyelőre nincs ideje osztályvezető, helyettesi állásával törődni; várjunk türelemmel. Sokan viszont azt vetették föl, hogy disszidálhatott. hisz se kutyája, se macskája nem akadályozta, miért ne próbáljon szerencsét Nyugaton. Az utóbbiaknak lett igazuk. 1957 januárjában egy visszatért honpolgárunk révén üzenetet kaptunk tőle, hogy Bécsben él, nagyszerű állást kapott egy nemzetközileg i® elismert cégnél, s amint kiegészíti ruhatárát, berendezi összkomfortos la. kását, nyomban autót vasáról, és szeretettel vendégül lát majd bennünket, ha szerencsénk lesz Béesbe utazni. Meg is haragszik, ha elkerüljük őt. E nemes üzenetnek csak az volt a szépséghibája, hogy se a címét, se a nemzetközileg elismert cég nevét nem tudatta velünk. Újból íöllángolt a vitatkozás róla. Részletezni nincs értelme;. jövőre se fogynék ki belőle, annyi eltérő vélekedés volt. Ha megbízható ismerősök utaztak Becsbe, mindig lelkére kötöttük, érdeklődjön utána. Egyetlen ilyen megbízásunk nem vezetett eredményre. A véletlen annál inkább. Egyik régi futballistánk, aki húsz éve Bécsben trénereskedik és hazajött szabadságra, hozta a hírt, hogy Konthrás Elemér már Svédországban él. Egy szintén nemzetközi tekintélynek örvendő vállalatnál kapott állást, kitűnőbbet, mint amilyen Bécsben volt neki. A futballtréner (tapasztalataira hivatkozva) még külön fölajzotta a fantáziánkat, hogy a svéd nők körében óriási népszerűségnek örvendenek a kemény kötésű magyar legények, mert az ottani férfiak mérhetetlenül isznak, aminek következtében korán parlagra kárhoztatják az élni kívánkozó svéd asszonyokat és lányokat. Erre már valóságos' vita- tornádó támadt körülötte. Honunk írói összesen nem találtak volna ki annyi megdicsőítő lehetőséget, mint amennyivel a kitűnő szakmai képességű és nőtlenségében szerelmi erejét el nem herdált Konthrás Elemért fölmagasztalták. Kitől és hogyan? Titok, de néhányan azt híresztelték, hogy már ügyvezető igazgató; autója, helikopterje és jachtja van, 6—8 szobás lakása Stockholmban, nyaralója a tengerparton, váltogatott partnernői a páros és páratlan számú napokra, és külön a hétvégi vikendek- re. S ha csodálkozást vált is ki, mi a „szeretői” miatt a csorogtunk össze legtöbbször és legszen vedélyeseb- ben. Nem ok nélkül. En is azok számát növelem, akik sajnálatosan elfuserált külsejű férfiúnak tartják Konthrás Elemért. Amiről nem tehet, úgy született. Minden mást elhinnék vele kapcsolatban, csak azt nem, I ^n ott voltam a nagy sze- j, relem születésénél és hitelesen tanúsíthatom, hogy Dobsai Zoltán mély érzésekkel a szívében vezette az anyakönyvvezető elé Varga Juliannát. Ennek az eseménynek az a különös érdekessége, hogy akkoriban Zoltán nem Varga Juliannának udvarolt, hanem Borbás Irénnek és sohasem mulasztotta el emlegetni, hogy mennyire szereti a lányt, akihez örök és elmúlhatatlan. kötelék fűzi. — Irént veszem el! — mondta lángoló lelkesedéssel. — Ilyen pompás teremtést úgysem találnék magamnak. — Nincs kétségem abban, hogy szívesen hozzád is menne — jegyeztem meg elismerően. — Elég jó vágású fiú vagy és osztály- vezető háromezerötszázért. És ez nem csekélység... Zoltán kihúzta magát és mintegy helyreigazításként tudtomra adta, hogy fölöslegesen használtam a feltételes módot: Irén már nyilatkozott, boldogan hozzámegy feleségül és nem a háromezerötszázért megy hozzá: kölcsönös, nagy szerelemről van itt szó. Némiképp meglepett hát, amikor néhány hét múlva Zoltán meghívott az esküvőjére és azon óhajának adott kifejezést, hogy szeretné, ha előbb megismerném a menyasszonyát. hogy háremként rajzanak körülötte a svéd asszonyok és lányok. Nálunk elkerülték a nők, azért is maradt nőtlen. Persze, karrierjének megítélésében nem a szeretői számán múlik az igazság. Nem, de a vita mégis forr. Egyik jámbor kartársunknak köszönhető. Svédországi tanulmányútja során, egy periférikus fekvésű gyárban összetalálkozott Konthrás Elemérrel. Ezt teszi a véletlen. Azóta hiába esküdóz,ik a kartársunk, hogy Konthrás Elemér gumicsizmában és gumiruhában már hatodik éve facsiszolatnak szánt vé_ konyább rönköket áztat egy medencében, és nem ügyvezető igazgató, hanem segédmunkás, és nincs autója, csak egy kehes motorkerékpárja, nem lakik 6—8 szobát Stockholmban, se a ten. gerparton, csak egy szoba- konyhás- lakást bérel, és nem hárem rajzik körülötte, hanem e|y elfonnyadt, svéd uraságoktól kikopott szakácsnő, aki most - konyhai kisegítő egy turista- szállóban — nem és nem hiszik el mindezt. Viszont azzal vádolják kartársunkat, hogy irigységből valótlanságokat állít, no meg becsméreli a kapitalista állam dolgozóinak életszínvonalát, pedig attól — mondják — nem lesz nálunk olcsóbb a borjúhús. Hát itt tartunk Konthrás Elemér sorsának megítélésében. Nemsokára annyi változatára esküszünk, ahány an vagyunk, holott senkinek se használnak az egymásra vicsorgó ellentétek. De mit tegyünk? Mi itt élünk, Konthrás Elemér meg évek óta Svédországban. A földrajzi távolság gombamódra tenyészti róla az ellentmondásokat. Ezért érzem íratlan kötelességemnek a tiszta igazság kiderítését. Bonyolult gondolkozású. nehéz népség vagyunk mi. Hiába hangoztatom már a viták forrpontján, lokalizáló zuhanynak szánva, hogy hagyjuk a fenébe a tíz éve meglépett hajdani kartársunk dicsőségét, vagy dics- telenségét; még gyakorta kisebbségben maradok. Nem tudom a vitáinkból kiirtani Konthrás Elemért. Abban reménykedem, hátha a nyilvánosság részéről kapunk még valami új, eddig nem ismert adalékot hozza. Ezért is újságoltam el Konthrás Elemér támasztotta dilemmánkat. — Bolond vagy te, Zoltán — mondtam nevetve —, hiszen nagyon jól ismerem Irént. — Julinak hívják a menyasszonyomat! — rivalt rám. — Varga Julianna vegyész. Halálosan beleszerettem. — Ha jól emlékszem, ugyanezt mondtad néhány héttel ezelőtt Irénről is... — Az más — szakított félbe hevesen. — Julinak másfél szobás összkomfortos öröklakása van. Irénnek semmije sincs. Juli vegyész, Irén gépírónő, fele annyi fizetéssel. Nem vállalhatom a kockázatot. A házasságot meg kell alapozni. — Persze, persze — mondtam kétszer is egymás után, hogy összeszedjem a gondolataimat és időt nyerjek ahhoz, hogy milyen megbélyegző kifejezéssel illessem a fiút. — Ez az igazi nagy szerelem!. Öröklakással, ve- gyészi fizetéssel, minden kockázat nélkül... — gúnyolódtam végül is, de nyilvánvalóan eredmény nélkül. Nem sokkal később bemutatott Julinak és az összkomfortnak is. így nősült Dobsai Zoltán és így dolgozott a hivatalában is, mint hangsúlyozta: kockázatmentesen. Amikor ismételten dicsekedett, hogy a vállalatnál milyen ügyesen hárítja el magáról a felelősséget és a kockázatot, megkérdeztem tőle: hogyan Hevesy Iván, a Nyugat 1927. januári számában így köszöntötte a Magyarországon bemutatott első szovjet filmet: „1926 december huszonharmadika emlékezetes ünnepnapja volt a magyar filmkultúrának, mert akkor jelentek meg Budapesten az első orosz filmek, hogy új szint, új levegőt és új tartalmat hozzanak az addigi filmek sablonjai és unottsá- gai után,.. Az orosz film, mint az elsők között bemutatott Szentpétervári kurír is mutatja, nem a külső látványos pompával akar hatni, hogy eltakarja a sivár tartalmatlanságot, mint a legtöbb amerikai film és nem is beállítási bravúrokkal. agyonkínzott játékkal, mint a német filmek átlaga, hanem lélekkel és életábrázolásának mélyértelmüségé- vel. Ilyen szép prológus egyetlen ország filmművészetét sem köszöntötte Magyarországon. S ha meggondoljuk, hogy ezt 1927-ben a Tanács- köztársaság bukását követő nyolcadik esztendőben írták, amikor a hivatalos cenzúra árgus szemekkel figyelt minden híradást, amely a győztes proletár- forradalom országából, a Szovjetunióból érkezett, akkor ezek a sorok különös figyelmet érdemelnek. Pedig a nálunk bemutatott első orosz—szovjet filmek még nem a forradalmi átalakulás nagy korszakáról, a forrongó társadalmi változásokról adtak hírt. Mesejátékok, regények elevenedtek meg a mozivásznon. De már ezekben a filmekben is mély és szuggesztív humanizmus sütött át; az emberábrázolásnak olyan megkapó pillanatait láthatták a nézők, amelyek a kapitalista országok filmterméséből jórészt hiányoztak. Hamisítás, tilalom Pudovkin és Eisenstein korszakos nagy alkotásai a Dzsingisz Khán és a Patyom- kin páncélos. A szovjet filmművészet hírnevét és tekintélyét világszerte megalapozták, a filmrendezők nemzedékei a korszerű filmművészet alapjának tekintették és tekintik ma is ezeket a remekműveket! A Dzsingisz Khán magyarországi bemutatóján páratlan hamisítás történt. Pudovkin művét „hazafias” propagandával „kiegészítették”... A film végén feltűnt tud így élni? Ilyen elvtelenül? — Tévedsz — válaszolta határozottan. — Én elvi alapon állok. Egyszerűen az az elvem, hogy nem szólok bele a lényegesebb ügyekbe. — Dehat elvégre is osztályvezető vagy — erősködtem. — Állást kell foglalnod, el kell mondanod a véleményedet és intézkedned is kell. — Ezt sohasem mulasztom el — felelte. — Gondolhatod, hogy másként nem maradhatnék a helyemen. De te nem értesz meg engem: én csak a kényes ügyekbe nem szólok bele. — Szeretném, ha világosan beszélnél. — Konkrét példát mondok. Legutóbb arról kellett dönteni, hogy a vállalat egyik részlegét vidékre telepítsük. Az igazgatónk ösz- szehívta a főosztályvezetőket, az osztályvezetőket és a vállalat mérnökeit. Én beteget jelentettem. Zsábám van, ezzel bármikor kiírnak. Mit lehet tudni, hátha csődbe jut ez a vidéki kísérlet? — És nélküled nem döntenek? — Dehogynem. Csak én nem vettem részt benne! Nem szóltam bele! Nem foglaltam állást! — Nem vagyok képes megérteni a te úgynevezett elvi álláspontodat! — Pedig megérthetnéd. Roppant egyszerű. Aki bele„Csonka Magyarország” térképe. Az akkori hivatalos kultúrpolitika nem zárkózott el az orosz-szovjet filmek bemutatása elől, (nem zárkózhatott, hiszen Berlintől New Yorkig ezeknek a filmújdonságoknak hírétől volt hangos a világ!) — de ilyen arcátlanul hamisított. A Patyomkin páncélos, Eizenstein remekműve megérkezett ugyan Budapestre, bemutatására azonban nem kerülhetett sor. „Ezek a képek — olvashatjuk a filmet betiltó egykori jegyzőkönyvben, — a legrombolóbb téveszmék ügyes terjesztését kívánják előmozdítani a polgári demokrácia részben gyanútlan, részben amúgy is fertőzött közvéleményébe...” Sok arcú művészet 1945 februárjában a Rákóczi úti Urániában mindjárt az első alkalommal szovjet filmet, az Oreli csatát vetítették. Ettől kezdve, napjainkig otthonosak nálunk a szovjet filmek. A fővárosban épp úgy. mint vidéken. 1945-től 1965-ig, húsz éven át 700 orosz nyelvű, vagy magyarra szinkronizált szovjet filmet mutattak be filmszínházaink. Több millió nézőjük volt hazánkban a szovjet játékfilmeknek. Legsikeresebbek a huszas —harmincas évek alkotásai voltak, javarészt az Októberi Szocialista Forradalomról és a polgárháborúról készült filmek, mint i például a Lenin októbere, a Lenin 1918, a Viborgi városrész, A puskás ember, A nagy hazafi, a Csapajev és mások. Ezek a filmek — olykor húsz-harminc év távlatából — drámaian idézték fel a győztes forradalom nehéz napjait, azokat az egyszerű embereket, akik a bolsevikok útmutatásával kivezették hazájukat a cári elnyomás sötétségéből. Emberi, megkapó és emlékezetes volt az a portré, amelyet Mihail Romm, Szergej Jutkevics, Trauberg- Kozincev és más rendezők Leninről megrajzoltak. A nagy történelmi tablók mellett szinte megszámlálhatatlan azoknak a filmeknek műfaja amelyek a Szovjetunió filmstúdióiból hozzánk érkeztek. Emlékezetesen szép balettfilmeket, izgalmas kémfilmeket, derűs és ironikus filmvígjátékokat, könnyű és szórakoztató zenés filmrevüket, mesejátékokat és cirkuszszól, az kockázatot vállal, aki nem szól bele, annak nem lehet baja. — Mi bajod lehetne? — kérdeztem. — A kollektív döntésért is az igazgató a felelős. — Akkor is jobb, ha nem vagyok benne. Mondom, hogy ez nálam elvi álláspont. Megvallom, nem nagy kedvet éreztem párbeszédünk továbbfolytatásához, de megérdeklődtem Zoltántól, hogy végül is mi lett a vállalati részleg vidékre helyezésének az eredménye? — Remekül sikerült — felelte. — A helyi munkaerők bevonásával erősen felfutott a termelés. — Na látod! És te kimaradtál belőle... — Dehogy maradtam! — emelte fel hangját Zoltán. — Teljes erőbedobással részt vettem a megvalósításában. Igazgatói dicséretet és jutalmat kaptam. — Vagyis te tulajdonképpen a döntés felelőssége alól vontad ki magad. — így is lehet mondani, de más kérdés, kié legyen a dicsőség, és egészen más filmeket, nagy lélegzetű filmtrilógiákat, klasszikus regények és drámák filmváltozatait láttuk. Valamennyire talán már nem is emlékezünk! de ezeknek a filmeknek sokaságából mégis összeáll az a kaleidoszkóp, amelyben a szovjet filmművészet minden színe felvillan. Megújhodás Volt egy időszak a szovjet filmgyártás történetében is — a negyvenes évek! vége, az ötvenes évek eleje, — amikor a sematikus szemlélet érzékenyen érintette a filmművészeket, Szerencsére ez az időszak rövid ideig tartott, hogy aztán az idősebb és a fiatal labb nemzedék összefogásán ból megteremtődjék a szovjet filmművészet új korszaka. Magyarországon kevés külföldi filmnek volt annyi látogatója, mint Kalatozov Szállnak a darvak című költői szépségű alkotásának, amelyben Tatjana Szamoj- lovát, ezt az azóta világhírűvé vált művésznőt megismertük. De a Csendes Don, a Hétköznapi fasizmus, a Tiszta égbolt, a Ballada a katonáról a nézők százezreiben keltett visszhangot, nem utolsósorban őszinteségével, azzal az eltökéltséggel, amellyel a szovjet filmművészet legkiválóbbjai ma is „lélekkel és az életábrázolás mélyprtelműségével” közelítik meg ezt a művészetet. Felújítás, új bemutatók A következő hetekben, hónapokban, szerte az országban megemlékeznek a szovjet filmművészet fél évszázados történetéről. Felújítják a régebbi filmeket (egyebek között G. Alek- szandrov pompás, látványos vígjátékát, a Cirkusz-t, M. Romm izgalmas polgárháborús történetét, A sivatagi 13-akat stb.) és bemutatják a legújabbakat, köztük Sz. Bondarcsuk monumentális vállalkozását is: a Háború és béke eddig elkészült három részét. A fiatal nézők előtt is feltárulkozik ennek a sajátos ívű filmművészetnek legrokonszenvesebb s egyben legmarkánsabb vonása, amely — Hevesy már idézett szavaival, — új* szint, új levegőt és új tartalmat hozott. Bános Tibor kérdés, hogy ki viselje a kockázatot. — Ez, enyhén szólva, nem valami tisztességes álláspont — jegyeztem meg kifejezetten sértő szándékkal. — Nagyon csodálkozom, hogy ilyen magatartással a felszínen tudsz maradni. Felnevetett és imponáló biztonsággal válaszolt: — Hol élsz, ember?! Csakis így tudom magam felszínen tartani. Megbecsülnek a vállalatnál: én sem ártok senkinek és nekem sem árt senki. Hosszú ideig nem találkoztam ezután Dobsai Zoltánnal, de megvallom, nem is vágytam rá, hogy találkozzam vele. A minap azonban abban a vidéki kisvárosban jártam, ahová annakidején Dobsai vállalatának egyik részlegét telepítették. Az étteremben, ahol ebédeltem, Dobsai köszöntött rám. Régen láttalak — mondtam a kölcsönös üdvözlések után, sablonos érdeklődéssel. — Hogy is láthattál volna Pesten — kesergett. — Már fél éve, hogy az itteni Földes György: KOCKÁZAT 1967. április 16. 6
