Kelet-Magyarország, 1967. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-15 / 88. szám

XXXV, ÉVFOLYAM, 88. SZAiW Ara: 50 fillér 1967. Április is, szombat Ülést tartott az új országgyűlés Megválasztották az Elnöki Tanács és a Minisztertanács tisztségviselőit Az Elnöki Tanács elnöke: Loionezi Pál A Minisztertanács elnöke: Fock Jenő Az országgyűlés elnöke: Kállai Gyula Pénteken délelőtt 11 óra­kor összeült a március 19- ém megválasztott 349 tagú Tisztelt országgyűlés! Köszöntőm képviselőtár­saimat, a Magyar Népköz- társaság országgyűlésének 1967. március 19-én meg­választott új tagjait, és alakuló ülésünket megnyi­tom. Március 19-én több, mint hétmillió választópolgár ad. ta szavazatát a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által meghirdetett program­ra, a Magvar Szocialista Munkáspárt következetes es töretlen politikájára, s az önök személyében megvá­lasztotta képviselőit. Úgy érzem, köszönetét kell mondanom hazánk választó- polgárainak azért a biza­lomért, amelyet eddig köve­tett és a jövőre nézve iskö. vetendő politikánk iránt ki­nyilvánított. Képviselőtár­saimnak pedig együttérző jókívánságaimat fejezem ki az elnyert bizalomért és mindannyiuknak a bizalom­hoz méltó eredményes jó munkát kívánok. A választás eredménye a magyar nép erősödő szocia­lista nemzeti egységének meggyőző megnyilvánulása. Tanuságtétel ország-világ előtt arról, hogy hazánk lakossága egyetért a szo­cializmus teljes felépítésé­nek nagy nemzeti célkitű­zéseivel, a dolgozó nép munkájával, az épülő ha­za békéjének megőrzésével, Magyarország felvirágozta­tásával. A nép által adott meg­bízatáshoz méltó felelősség- érzettel kell tovább erősí­tenünk népünk szocialista nemzeti egységét, a szocia­lista államot és a nép ha­talmát. Munkálkodnunk kell a harmadik ötéves terv, a gazdasági irányítás reform­jának sikeres megvalósítá­sáért, hogy még szilárdab­Az 1966. évi III. törvény 17. paragrafusa értelmében az Országos Választási El­nökség nevében jelentést teszek a választások lefo­lyásáról. A Hazafias Nép­front Országos Tanácsának elnöksége kijelölte az Or­szágos Választási Elnökség tagjait, akik ez év január 23-án a népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Az ülést Dobi István nyi­tottá meg. ban megalapozhassuk né­pünk életszínvonalának rendszeres emelését, a köz- műveltség gyarapítását, az egészségügyi és a szociális igények jobb kielégítését. Hazaszeretetünk s a más népek iránt érzett barátság és szolidaritás teszi köteles­ségünkké, hogy védjük nemzeti függetlenségünket, szocialista államunk szuve­rén itását, küzdjünk a szo­cialista országok egységének erősítéséért, a népünk és az egész emberiség közös ér­deke szerint a békéért. Mandátumunkat a nép­től kaptuk, s vállaltuk né­pünk tiszta szándékú oda­adó szolgálatát Végezzük dolgunkat minden erőnket latbavetve, hogy méltók le­hessünk a nép bizalmára. Szívből kívánom, hogy így legyen. Tisztelt országgyűlés! Az alakuló ülést — a tisztségviselők megválasztá­sáig — a korelnök vezeti. Ki kell jelölnünk tehát a korelnököt. Országgyűlésünk legidő. sebb tagja, dr. Harrer Fe­renc képviselőtársunk, aki ez alkalommal immár ötöd­ször tölti be a magyar or­szággyűlés korelnökének tisztét. Tisztelettel köszöntőm őt, s megkérem, hogy az elnö­ki széket elfoglalni szíves­kedjék (taps). Ezután dr. Harrer Ferenc korelnöki székfoglalót mon. dott, majd felkérte az or­szággyűlés két legfiatalabb tagját; Bartha Istvánt és Záborszky Ferencet, hogy lássa el a körjegyzői tisztet, majd dr. Dallos Ferenc, az Országos Választási Elnök­ség elnöke terjesztette elő az Országos Választási Elnök­ség jelentését: előtt az előirt esküt letet­ték. Az Országos Választási Elnökség munkája során el­látta a törvényben előírt feladatait: Megállapította, hogy a választások előkészítésére és lebonyolítására vonatkozó jogszabályok a kellő időben megjelentek. Megállapítot­ta, hogy a választások név­jegyzékéta tanácsok végre­hajtó bizottságai az előírá­soknak megfelelően állítot­ták össze. Az előírt határ­időre közszemlére tették, és a beérkezett jogos kifogá­sok alapján a névjegyzéke­ket kiegészítették. A vá­lasztójogosultság 7 215 408 állampogárra terjedt ki. A választások előkészíté­sének, lebonyolításának cél­jára a társadalmi szervek, a választási elnökségek, a vá­lasztókerületi bizottságok, a szavazatszedő bizottságok a jogszabályok által előírt ha­táridőben és módon alakuL tak meg. Megállapította az Orszá­gos Választási Elnökség, hogy az országgyűlési kép­viselők és a tanácstagok jelölése a jogszabályokban meghatározott rendben tör­tént. A jelöltek személyére a választópolgárok gyűlései tettek javaslatot. A Haza­fias Népfront az országgyű­lési képviselőjelöltekre vo­natkozó javaslatát e gyűlé­seken előterjesztett ajánlá­sok alapján állította össze, valamint jelentette be ta­nácstagjelöltjeit a megfe­lelő választókerületi bizott­ságoknál. Az Országos Választási Elnökség ellenőrző tevé­kenysége kiterjedt a válasz­tások napjára is. Megálla­pítottuk, hogy a választá­sokat az illetékes szervek a törvényesség megtartásá­val bonyolították le. A sza­vazóhelyiségeket mindenütt gondosan előkészítették, a szavazatok befogadására szolgáló urnák és szavazó- fülkék a titkosság követel­ményeinek megfeleltek. Az Országos Választási Elnökség megállapította az országgyűlési képviselők és a tanácstagok általános vá­lasztására vonatkozó orszá­gos eredményt és azt 1967. március 22-én kihirdette. Harminchat községi, egy járási és két járási jogú városi tanácstagi választó­kerületben a jelölt nem kapta meg a szavazatok többségét. E választókerüle­tekben a pótválasztásokat a törvényes határidőn belül megtartották. Miután a választók vala­mennyi országgyűlési vá­lasztókerületben a jelölteket megválasztották, a népköz- társaság Elnöki Tanácsa eleget tehetett abbeli alkot­mányos feladatának, hogy a megválasztott országgyű­lést összehívja. A' tanácsok pedig az 1954. évi X. tör­vény értelmében április 2-ig minden szinten megala­kultak. Az elmondottak alapján az Országos Választási El­nökség megállapította, hogy az 1967. évi március 19-én lezajlott országgyűlési és tanácsi választások előké­szítése, valamint - levezetése a választási törvényben előírt módon történt. Az Országos Választási Elnökség az országgyűlés előtt fejezi ki köszönetét mindazoknak az állampol­gároknak, közigazgatási dol­gozóknak, akik a választási szervekben tevékenykedtek és lelkes, odaadó munká­jukkal hozzájárultak a vá­lasztások sikeréhez. Az Országos Választási Elnökség kérj a tisztelt or­szággyűlést, hogy beszámo­lóját vegye tudomásul. Az országgyűlés az Or­szágos Választási Elnökség beszámolóját egyhangúlag tudomásul vette, majd a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének ajánlása alapján — Sarlós István buda­pesti képviselő személyé­ben — megválasztotta a mandátum vizsgáló bizott­ság elnökét, valamint hat tagját. Ezután szünet kö­vetkezett. A szünetben munkához látott a mandá­tumvizsgáló bizottság és a választási jegyzőkönyvek alapján megvizsgálta, hogy megfelel-e a törvényes elő­írásoknak az országgyűlési képviselők megbízólevele. Központi Bizottságától és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségétől együttes javaslat érkezett az ország- gyűlés tisztségviselőire. A ja­vaslatot Záborszky Ferenc körjegyző ismertette. A javas­lat alapján Kállai Gyulát az országgyűlés elnökévé, Szünet után Kállai Gyula elnökletével folytatta mun­káját az országgyűlés Kál­lai Gyula elnöki székfogla­lójában a következőket mondotta: Az országgyűlés most megválasztott tisztségviselői, az alelnökök, a jegyzők, va­lamint a magam nevében őszinte köszönetét mondok önöknek a kitüntető és megtisztelő bizalomért, amely megválasztásunk • al­kalmából teljes egyöntetű­séggel nyilvánult meg sze­mélyünk iránt, Valameny- nyiünk nevében ígérhetem, hogy minden erőnkkel, leg­jobb tudásunkkal arra tö­rekszünk, hogy e bizalom­nak minden tekintetben megfeí éljünk. Engedjék meg, hogy élve az alkalommal a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az országgyűlés tisztség- viselői nevében meleg sze­retettel üdvözöljem az új országgyűlést. Önök útján szívből üdvözöljük és kö­szöntjük á több, mint hét­millió választópolgárt, akik­nek bizalmából az új or­szággyűlés háromszáznegy- venkilenc képviselője elfog­lalhatta helyét hazánk leg­főbb államhatalmi és tör­vényhozó testületében. Testületünk tagjait már az új választójogi törvény alapján, egyéni választóke­rületekben. s néhány he­lyen több jelölt, közül vá­lasztották meg. A választá­sok tapasztalatai alapján megállapíthatjuk: az új vá­lasztási rendszer a politikai érdeklődés megélénkülését eredményezte, eleven pezs­gést vitt közéletünkbe, to­vább növelte a tömegek ak­tivitását és az eddiginél jó­val nagyobb mértékben irá­nyította a figyelmet a kép­viselők és az országgyűlés tevékenységére. Hisszük, hogy mindez jótékony hatást gyakorol mind az egyes képviselők, mind az egész országgyűlés munkájára. Vess Istvánnét és dr. Be~ resztóczy Miklóst az or­szággyűlés alelnökeivé, Galló Ernőt, Pépp Lajosit Pála Károlynét, dr. Pestit Lászlót, Pólyák Jánost és dr. Prieszol Olgát az or­szággyűlés jegyzőivé válasz­tották. Ezután szünet következett. Az utóbbi években a or­szággyűlésben és közéletünk más fórumain is elhangzott az igény, hogy az ország életének irányításában to­vább növekedjék az ország­gyűlés szerepe és tevékeny­sége. Ez az igény teljesen érthető és jogos!. Az országgyűlés a népszu­verenitás legfőbb szerve, ahol társadalmunk minden osztálya és rétege — a munkásosztály, a termelő­szövetkezeti parasztság, a* értelmiség, a városi és fa­lusi kispolgárság — képvi­selve van, benne a nép aka­rata, közös céljainak egysé­ge, bölcsessége testesül meg; e testület tagjai a nép küldöttei, akik a nép meg­bízásából és akaratából jár­nak el és a népnek tartoz­nak felelősséggel. Legfelsőbb államhatalmi szervünk hivatott arra, hogy az ország életének és fej­lődésének legfontosabb kér­déseit megvitassa, róluk ha­tározzon, s az állampolgárok életére, jogaira és kötelessé­geire vonatkozó törvénye­ket alkosson. Ez a testület hivatott arra, hogy megha­tározza a kormányzati mun­ka irányvonalát, ellenőrizze a kormány és az egész szo­cialista államszervezet te­vékenységét. Ennek a meg­tisztelő feladatnak az or­szággyűlés tagjai, a képvi­selők akkor tudnak eleget tenni, ha állandó szoros kapcsolatot tartanak válasz­tóikkal, segítik és bátorítják a tömegek kezdeményezéseit, felszínre hozzák és támo­gatják az ország előrehala­dását szolgáló hasznos ja­vaslatai ka t.­Tisztelt országgyűlés! Történelmünk során most vagyunk először abban % helyzetben, amikor népünk egészét egyetlen nagy, va­lóban nemzeti célkitűzés, t szocializmus teljes felépíté­se egyesíti. Képviselőtársain« kát a magyar nép, a Magyal Szocialista Munkáspártnak él a Hazafias Népfrontnak a szó. (Folytatás a 2. oldalon) áj országgyűlés. Dobi István megnyitója Az Országos Választási Elnökség jelentése Kállai Gyula székfoglaló beszéde VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK t \i országgyűlés új tisztségviselői megvizsgálták a képviselők megbízóleveleit. Közölte, hogy a mandátumvizsgáló bizottság megállapítása sze­rint á megválasztott képvi­selők megbízólevelei meg­felelnek a törvényes elő­írásoknak. Az országgyűlés a mandátumvizsgáló bizott­ság jelentését elfogadta, s egyidejűleg a képviselőket igazoltnak jelentette ki. Dr. Harrer Ferenc ezután bejelentette, hogy a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Szünet után dr. Harrer Ferenc bejelentette, hogy a korelnökség megvizsgálta és rendben találta a man­dátumvizsgáló bizottság tagjainak megbízólevelét, s így javaslatára az ország- gyűlés a bizottságban rész­vevő képviselőket igazolt­nak jelentette ki. Ezután Sarlós István, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke bejelentette az or­szággyűlésnek, hogy az ügyrend előírása szerint

Next

/
Thumbnails
Contents