Kelet-Magyarország, 1967. április (24. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-09 / 83. szám
Különleges áru Szabolcsi gyár Dél Keresztje alatt Beszélgetés az Afrikából hazaérkezett Búji Ferenccel Kevesen tudjak, hogy a világhírű Parkinson-törvénynek egy kevésbé híres, bár nem kevésbé szellemes ikertestvére támadt, amelyet Calvin L. Mooers, az információgépesítés nemzetközileg ismert szakembere fogalmazott meg 1960-ban. Alighanem tanulságos számunkra is, ha idézzük Mooersnak egy amerikai szaklapban közzétett, néhány megállapítását „Magától értetődően azt hisz- szük: jó könnyen hozzájutni az információhoz, s hogy mindenki, akinek módja van információs szolgálatot igénybevenm, ezt meg is teszi — írja. — Nos, elég sokan vannak, akik nem kívánnak tájékozódni... Mindnyájan tapasztaltuk, milyen kínos és gyötrelmes információt kapni. Először is: el kell olvasnunk, s ez nem mindig könnyű. Aztán meg kell próbálnunk megérteni amit olvastunk. Ehhez viszont gondolkodnunk kell. Az információ megkövetelheti, hogy döntsünk ról, vagy a hozzá kapcsolódó más információkról. A döntések pedig cselekvésre kényszerítenek, ami fárasztó munkaprogrammal, utazá_ sokkal, terhes megbeszélésekkel járhat. Az információ megértése során rájöhetünk arra is, hogy főnökünk tévedett, hogy mun_ kánk rossz, vagy szükségtelen volt. Ha az információt beillesztjük munkánkba, azt gyakran egyáltalán nem veszik észre, nem méltányolják. A megtakarított munka nem számít. Az elvégzett munkát viszont, mégha felesleges volt is, jól megfizetik, sőt, jutalmazzák. így tehát ha nincs információnk, vagy ha nem használjuk sokkal kevesebbet kell kínlódnunk !” A kissé hosszúra nyúlt idézet után magát a „törvényt” már elég csak jeleznünk: az információs rendszereket. mindaddig aligha hasznosítják, amed- dik az érdekelteknek gyöt- relmesebb ha tájékoztatják őket, mintha nem tájékoztatják — írja nyelvöltögető humorral a pamfletszerző. S ámbár megállapításait csak az információk egyik, jóllehet, nagyon fontos alaptípusára: a műszaki-tudományos tájékoztatást kor. látozza, úgy tűnik, megfigyeléseinek bizony a fele se tréfa! Tegyük hozzá: számunkra sem. A pszichológiai kiindulópont ugyanis, amelyre ez a tréfa épül, saját házunk- táján is igaz: ameddig az információk felhasználása és most már szélesebben: műszaki és piaci tájékozódást egyaránt értve —, inkább kényelmetlenséget okoz, semmint hasznot hajtana, addig aligha várható, hogy az érdekeltek törekedjenek ilyen kellemetlenségi tényezők” beszerzésére. S ha kissé tágabb értelmezésben végiggondoljuk ezt a megállapítást, nyilvánvalóan adódik a következtetés: az információk külöAzt hiszem túlságosan nagy terheket rakunk az emberiségre. Óriási követelmények elé állítjuk őket. Például a figyelmük hova- fordítását illetően. Manapság. amikor elég gondot okoz el nem feledkezni a heti lottócédulák bedobásáról, a biztosítási és OTP határidőkről, manapság, amikor az ember feje igazán azért fő, hogy meg tudja-e csinálni a nagyvonalúan bemondott piros ultimét és el tud-e érni a vasárnapi ebédről a korán kezdődő futballmeccsre, manapság, amikor az év tizenkét hónapja alatt a család arról a kellemes nyári tizenkét napról beszél, amit majd a szakszervezet, vagy az IBUSZ jóvoltából tölt el, latolgatva, hány ruhát vigyen anyuka, hányat apuka... mondom, manapság, amikor annyi ilyesfajta gond őrli az ember idegeit és köti le figyelmét, igazán nem lehet kívánni, hogy nősen „zavaróak” lehetnek a vállalatok számára a kötelező tervutasításos gazdaságirányítási rendszer keretében. A terv ugyanis egyfelől meghatározza a termelési szféra legfontosabb mutatóit, másrészt — a felhasználókhoz „címzett” utasítással — előírja a termékek kötelező átvételét Ha ilyen gazdálkodási atmoszférában a piacról, a fogyasztói igények változásáról. vagy netán új műszaki eljárásról érkeznék tájékoztató anyag, az bizony egyszeriben „összekuszálná” a vállalat immár „kész síneken futó” termelését. S ha ráadásul ennek az „összekuszálásnak” anyagiakban is érzékelhető következményei támadnak — márpedig, ha túlnyomórészt a terv teljesítéséhez kötődik az érdekeltség, akkor bizony támadhat is —, végképp zárul a kör, s egyértelművé válik a „nyugalmat” minduntalan megzavaró információk iránt érzett ellenszenv. Közismert viszont, hogy az új gazdaságirányítási rendszer éppen ezt a „nyugalmat” változtatja meg intézményesen, méghozzá azért, mert a piactól, a kereslettől, vagy a műszaki fejlődéstől elszigetelő gazdálkodási módszerek — az ország, a népgazdaság számára — éppen hogy nem zavarmentesek. Nyilvánvaló, hogy ily módon, csak ezt a. következményt említve: egyfelől nehezen eladható készletek halmozódnak fel, másfelől hiányok keletkeznek. Az új mechanizmus éppen azt az akadályt hárítja el az információk felhasználásának útjából, amelyre a „törvény” is utalt: az anyagi érdektelenséget, vagy netán az ellen- érdekeltséget. A vállalat számára rendkívül értékessé válnak a piaci helyzetről, a termelés korszerű irányzatairól tudósító információk. Sőt, enélkül lehetetlen lesz dolgoznia, ezek híjén nem lesz támpont, amelyre a termelést, a termékek választéki megoszlását alapozhatnák, illetve: a haladóbb, gazdaságosabb technológiák ismerete nélkül a termelés „konzerválódik”, ami végül is a piaci értékesíthetőséget, következésképp: a nyereséget rontja. Meglehet, hogy ma már, az új mechanizmus előkéA Szakszervezetek Sza- bolcs-Szatmár Megyei Tanácsa április 12-én tartja küldöttértekezletét a megyei tanács nagytermében. A küldöttértekezleten 76 ezer szervezett dolgozó képviseletében 127 küldött tanácskozik majd. Értékelik az elmúlt négy évben végzett szakszerkevésbé fontos dolgokra is ügyeljenek. Olvasom, hogy egy bűnszövetkezet közel 100 000 forinttal csapta be az egyik kutatóintézetet kísérleti patkányokkal, nyulakkal és fehéregerekkel. Miután jó ideig senki sem fordított gondot az állatokkal kapcsolatos bizonylatok ellenőrzésére, a háromtagú baridé is sajátos kísérletbe kezdett: jóval több kísérleti példány kifizetését számlázták, mint amennyi beérkezett. Egy nem létező patkányért például 16 forintot kaptak. Akiknek oda kellett volna figyelni, alighanem máshova koncentráltak. (Mondom, hogy nnem szabad túlterhelni az embereket). Azt is olvasom, hogy egy szítésénefc befejező időszakában, mindez — elvileg — jól ismert, ám a gyakorlati érvényesítéshez még sok változás, és nem utolsósorban: szemléleti változás szükséges. Az információk beszerzése ugyanis — akár a piackutatás önálló vállalati szerveinek kiépítésével, akár szakintézményeknek adott megbízással, vagy a nemzetközi áramlatok, tehát az exportpiacok elemzésével — kétségkívül költséges, anyagi áldozattal is jár. Költséget természetesen csak az előnyök mérlegelése alapján lehet bármilyen gazdasági célra fordítani. Ám ha az információk már említett nélkülözhetetlenségére utalunk, aligha lehet külön bizonyítani valójában sajátos áruról van szó, amelyet a vállalat a számára legkedvezőbb módon „beszerez”, fizet ugyan érte, de nyer is általa. Jellemző az információk árujellegére, hogy egész sor országban speciális vállalatok működnek, amelyek készen „szállítják” a megrendelő ipari üzemeknek, cégeknek a termékeikre, illetve a versenytárstermékekre vonatkozó piaci elemzéseket. Más, úgynevezett tanácsadó vállalatok pedig, ugyancsak kész információs anyagot, illetve ezekre alapozott szakértői javaslatokat „szállítanak” a műszaki-technológiai fejlesztéshez. Természetes, hogy az ezzel járó költségek — a különleges áruért kifizetett összegek —. a másik oldalon jócskán visszatérülnek a felhasználóknak. Vannak már nálunk is jelek arra, hogy terjed az információk értékes árualakjának felismerése. A piackutatások, fogyasztói közvélemény-vizsgálatok, ipari termékkiállítások stb. mostanában a vállalati érdeklődés homlokterébe kerültek. Természetesen mindez nagyon jó, de — csak a kezdet. A január 1-ig, az új mechanizmus startjáig még hátralévő hónapokban fontos mindenütt kiépíteni az ehhez szükséges vállalati kereteket — s nyilvánvalóan: gyarapítani az ezzel kapcsolatos ismereteket —, hogy azután a lehető legkevésbé érvényesülhessen a vállalat „zsebét” bizony majd érzékenyen érintő, Mooers féle „törvény”! T. A. vezeti munkát, és megbeszélik a további feladatokat, kiemelten a gazdasági mechanizmus reformjából adódó tennivalókat. A küldöttértekezlet résztvevői a beszámoló és felszólalás után megválasztják a szakszervezetek megyetanácsának tisztségviselőit. 23 tagú szállítási-geng közel 200 kiló kávét egy mázsa mogyorós csokoládét, nyolc kiló borsot lopott el a Magyar Édesipari Vállalattól és az Élelmiszerkisze relő Vállalattól. A szállítási vállalat sofőrjei a teherautóban a raktér alatti üregbe ládát süllyesztettek és ebben csempészték ki a lopott árut. Akiknek oda kellett volna figyelni, alighanem másra összpontosítottak. (Csak túl ne terheljük egymást, felebarátaim!) Nem vigaszképpen mondom, de úgy látom, hogy a túlzottan igénybe vett emberi figyelemmel nem állunk egyedül a világon. Az USA-ban 1966-ban kétmilliárd dollár értékű árut loptak el az üzletekből. Emlegetnek két ifjú Píagy „vargabetűt” ábrázol Búji Ferenc életútja 1958 augusztusa óta. Akkor, a nyíregyházi 4-es számú iskola dísztermében rendezett ktsz-kiállításon volt a „per- lit premierje”. Ez a Pálházán nyert, vulkáni üvegből őrlés és duzzasztás útján előállított építőanyag hazánkban — s nem túlzás: több európai államban — összekötődött az egykori nyíregyházi építőipari ktsz. elnökének, Búji Ferencnek a nevével, aki feltalálta a perlitkészítés egyik igen hasznosítható technológiáját. Nem sokkal a bemutatkozás után önálló vállalat alakult a perlitgyár- tásra a Nyíregyháza közeli Belegrádon, amit a tanácstól átvett a minisztérium. Innen Búji Ferenc a Kazincbarcikai Könnyűbetongyár igazgatói posztjára került három évvel ezelőtt, majd 1965. decembere hozta meg számára, s főként a szabolcsi ipar jó hírnevének gyarapítására a figyelemre méltó kezdetet. Búji: — A NIKEX külkereskedelmi vállalat egyik nagy volumenű szerződése folytán ekkor a londoni Concordia Ltd-hez kerültem, mint szaktanácsadó. Ez a szerződés perlitduzzasztó berendezések szállítására vonatkozott, amit az én személyes büszkeségemre a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Ktsz vállalt legyártani. Néhány héttel londoni érkezésem után azt a megbízatást kaptam, hogy vegyek részt egy ilyen perlitgyár szervezési, szerelési, kezdeti munkáiban a délkelet-afrikai angol protektorátusban, a hazánkhoz tízezer kilométerre lévő Swazi-földön, a perlit alapanyag ottani lelőhelyén. Most egy éve érkeztem meg az egzotikus ország fővárosába, Mbabánéba. Jóval túl az Egyenlítőn, Dél Keresztje csillagkép alatt nem a legjobb nyelvismeretekkel kezdett munkába a Nyíregyházáról elindult Búji Ferenc 1966 tavaszán. Fokföld szomszédságában teljesen egyedül vetette munkába magát, mint a „perlit megszállottja”. Nemcsak az emlitett angol cég tanácsadója, hanem a lelőhelyek feltárásának és az első swazi- beli magyar gyár szerelésének irányítója is volt. Búji: — A bánya a dzsungelben, közel az Indiaióceánhoz volt, ahol olyan természetes „vendégnek” számított az elefánt, parti krokodil, mint nálunk idehaza a kóborállat. Ráadásul ott volt a klimatikus éghajlat: a „remek” időjárásnak számító 34—38 fokos hőség, az évszakváltást kísérő trópusi tolvajt, akik egy áruház t sportosztályáról egy kenucsónakot vittek el. senki nem vette észre, csak az tűnt fel, amikor visszamentek és megpróbáltak evezőlapátot is lopni a kenuhoz. Hát... mit csináljunk. Annyi mindenre kell figyelni igazán nem kívánhatják, hogy a kevésbé fontos dolgokra is figyelmet fordítsunk, mondhatnám úgy is: arra, ami kötelességünk De azért senki ne gondolja, hogy végérvényesen használhatatlanná váltak reflexeink. Próbálná csak meg egyszer valaki, hogy a zsebünkbe nyúljon, rögtön kiderülne, milyen jók a személyes érdekekre vigyázó reflexek!... (H.) Swazi-földön Fény és árnyék j timothv Valódi kígyóból zuhatag, amikor levegőt is nehéz kapni. Fiatalember Búji Ferenc — alig túl a harmincon — s nem hátrált meg. Feltalálta magát akkor is, amikor két részletben érkezett meg a nyíregyházi ktsz. időben feladott szállítmánya (tárta fel a lelőhelyeket) s akkor is, amikor a gyár telepítésével kapcsolatban nehézségek adódtak a főváros közelében. Technológiai változtatásokat kellett végezni: a szükséges módosítások egyeztetése végett hazautazott tavaly augusztusban, hogy egy hét múlva már újra folytassa a szép megbízatás teljesítését. Búji: — Múlt év szeptemberében kezdődött az érdemi munka, az ilyenkor szokásos nehézségekkel, de ez év februárjában már megkezdte a próbaüzemelést Afrika csücskében a Nyíregyházán gyártott berendezésekből felszerelt gyár. 1967 február 28-án már okmányszerűen is átadtam az üzemszerűen termelő gyárat, mely mind mennyiségben, mind minőségben lényegesen felülmúlja a NIKEX garanciáját. Aztán hajóra ültem s KeletAfrika partjai mentén, Aden és Szuez érintésével a görög Piraeus kikötőben szálltam ki, ahol tavasz helyett hóesés fogadott március 21-én. Innen Róma érintésével Triesztbe repültem, ahonnan aztán gépkocsimon megállás nélkül hajtottam a nyíregyházi Kossuth utcán lévő lakásunkig, feleségemhez s két gyerekemhez. Röviden ennyi Búji Ferenc „útibeszámolója”, mely mögött a magyar, a szabolcsi ipar hírnevének gyarapodása húzódik. (Közbe vetőleg: 1965. decemberéig több kelet és nyugat-európai meghívásnak tett eleget a fiatal nyíregyházi feltaláló.) követően amikor bányafeltárásra indultunk, mindig en- gemet küldtek elől... A másik: nekem természetes volt, hogy találkozáskor üdvözöltem, köszöntöttem az embereket, a bennszülött feketéket is. Ök viszont ezen elcsodálkoztak: létezik, hogy fehér ember köszön nekik? Ne felejtsük: Swazi-föld gyarmat... — Mi volt legkellemetlenebb? — Az étkezés: mindennap háromszor birkahús és főtt fehér kukoricadara. Legtöbbször erősen fokhagymázott kolbászt, tejet, s az ott lelhető gyümölcsöket — narancs, banán, a „pov-pov1' nevű óriásbarackot — fogyasztottam. S néha magyar konzervet: libamájat, ami idáig is eljut hazánkból. — Kire emlékszik vissza legszívesebben ? — Timothyra, a mellém beosztott kis vékony, 52 éves bennszülött boy-ra. Egy trópusi zápor után a bányához igyekeztünk, de a kötésig érő dzsungelvíz elmosta a közbeeső hidat. Tiinothy felkínált! átvisz a hátán, s ő ezt a legtermészetesebbnek tartotta fehér emberrel szemben. Sze. gény öreg: fele súlynyi volt, mint' én. Felkaptam az ölömbe s átgyalogoltam vele a kötésig érő vizen. Órák sem teltek belé s híre ment a környéken Timothy szokatlan „utazásának” — s jó volt éreznem a bennszülöttek szeretetét... — Hírek itthonról? — Csak levél útján. — Legértékesebb tapaszta-. lata? — A szomszédságunkba:* lévő egyik japán szilikátipari üzemben jöttem rá igazán s tanultam meg becsülni az időt, ahol egyébként sok hasznos, magánjellegű laboratóriumi kísérletet is folytattam, hogy idehaza majd hasznosítsam azokat. — Ajándékok a családnak? — Ágika egy gyöngyből fűzött szoknyát kapott, amit az egyik törzsfőnök ajándékozott nekem. Ferikének a mackóbabába épített kis rádió tetszik leginkább, míg a feleségem annak a kígyónak a bőrét kapta, melyet magam „terítettem le”. Cipő készül belőle s itt kopik el a nyíl-egyházi utcán. — További terve? — Rövid pihenés, aztán munkásnapok az egyik közismert nyíregyházi vállalatnál. Angyal Sándor Megmagyarázom a reflexeméi Nemrég érkezett haza s még nehéz az élmények rendszerezése. Ezért tanácstalan, amikor a „leg”-ekről faggatom. Hiszen jogos a fel- tételezés: a szakmai tapasztalaton kívül rengeteg érdekes élménnyel érkezett a távoli országból. Mondja is: a Dunántúlnál alig valamivel nagyobb kiterjedésű Swazi- földet jórészt a bennszülött swazik lakják, mellettük kisebb számban találhatók az ugyancsak fekete bőrű zuluk. Életmódjuk — kivéve a városbelieket — primitív: pré- rifűből fonott kunyhókban élnek a falvakban, melyek az elöljáró, a králja „rezidenciája” körül csoportosulnak. A lakók főként állattenyésztésből élnek. Fény és árnyék: 20—30 emeletes telhőkarcolók a fővárosban — melyek jobbára hivatalok — s szalmatetős kunyhók a falvakban. Ez Swazi-föld, mely egyre nagyobb erővel küzd a függetlenségért. — A legszebb élménye? — Kettőt talán. Volt ; eg> kígyókalandom. A bennszülöttek előtt sikerült letipornom az egyik szép példányt, mire ők hiresztelni kezdték: tőlem félnek a kígyók. Ezt Dohánvtmtirlők verlerne A Magyar Dohányipar által meghirdetett termel é- lési verseny feltételeit e’ío- gadták és a versenyhez csatlakozásukat jelentették be a komlódlótí'alui Két Vadas Testvér és a porcsai- mai Dózsa termelőszövetkezetek. Mind két tsz-ben vállalták, hogy szabolcsi dohányfajtánál elérik a má- zsánkénti 2150 forint átlagárat. túlteljesítik a termelési tervben előirányzott holdanként! termésátlagot. Mind a palánták kezelését, ültetését, majd a dohány ierületi ápolását és betakarítását. értékesítési előkészítését . szakszerűen végzik. A dohánybetegségek ellen időben védekeznek. hogy negakadályozzák a fertőzé- ket, védjék a minőséget. Mind a két tsz-ben ismer- ették a dohánytermelő bri- íádokkal a versenyfeltételeket, s a brigádtagok ígéretet tettek azok betartására. Küldöttértekezletet tart az SZMT
