Kelet-Magyarország, 1967. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-30 / 101. szám

Éljen dolgozó népünk vezetője, a Magyar Szocialista Munkáspárt! ÚJFAJTA MIÉRTEK Jegyzetek a faluról jött új szabolcsi muokáso*ztályró* Igaz, hogy az ország álla­mi iparában foglalkoztatot­taknak csupán 1,1 százaléka dolgozik Szabolcsban? Való, hogy tízezer lakos közül csak 356 — az országos át­lagnak egynegyede — végez­het munkát a szocialista iparban?... Igaz, való... Gondolhatná ezek után a külső szemlélő részvéttel: itt nyomtalanul szállt el húsz esztendő, mitsem változott a helyzet Szabolcsban. Mond­hatná és — tévedne. Mert igaz a szembetűnő különbség más országrészekhez viszo­nyítva és jogos a józan tü­relmetlenség, a megfontolt és szüntelen interpellálás, de valóság az is, hogy sok gond, tengernyi nehézség közepet­te itt is munkásosztály szü­letett. Néhány szűk, vak ab­laki! műhely, igénytelen, az akkori égető szükségre sza­bott termék jelentette a kezdetet És néhány száz egykori inaslegény, megélhe­tést kereső segéd. Vajon mertek-e ők arra gondolni, hogy egyszer megélik: a Szabolcsi ipari munkások te­hetségét szorgalmát 650 milliós évi exporttermék bizonyítja szerte a világon! Hitték vajon, hogy Szabolcs nemcsak a mezőgazdasági terményeiről, hanem gyógy­szereiről, konzervkészítmé- nyeiről, cipőiről, korszerű mezőgazdasági munkagépei­ről is ismert lesz? Ha azon­ban csupán a számokra fi­gyelünk, az utóbbi gyarapo­dás ellenére is csak szeré­nyen szólhatnánk Szabolcs munkásságáról. Ha az utóbbi mércével mérünk, joggal tölthet el bennünket az öröm. Mátészalkán hallottam, hogy amikor megnyitották a fatelep üzemi konyháját, egyeseket úgy kellett az asz­talhoz „agitálni.” Faluról jártak be, ragaszkodtak a tarisznyához. Ugyanitt az igazgató nem győzte oszto­gatni kezdetben a fegyelmi­ket, mert munka közben fél- deciztek a rakodómunká­sok. Ha meg be is tértek a melegedőbe, vagy a klub­nak is használt ebédlőbe vo­natindulás előtt, kapták elő a kártyát, ütötték a bankot, rablósan. Alig telt el egy jó esztendő, a fabarakkok he­lyén épített összkomfortos melegedőben fekete táblát találtam, krétaírással. Elő­ző estéről maradt ott: az általános iskola kihelyezett osztálya éppen a törtek szor­zásánál tartott Aztán hal­lottam a fatelep kórusát, melyben együtt énekelte Ko­dályt az igazgató Benedek, meg a háncsolómunkás. Nem valamiféle szálkái speciali­tás volt ez: egyre több ha­sonló üzemmel találkozha­tunk megyénkben. Üzemek­kel, ahol meg kellett tanul­ni a munkáséletet, a mun­kásfegyelmet épp úgy mint a szerszámok haszná­latát, a gépek kezelését, a közvagyon féltését. Voltak, akik „intőt” kaptak, vagy elbuktak? Voltak. És voltak vezetők, akiknek kifehére- dett a hajuk a temérdek gondtól. De nőttön nőttek, erősödtek, egységesek lettek a munkáskollektívák, ame­lyek mind jobban figyelték és meglátták országos dolga­inkat. Sepa Pált sose felejtem el. Vasutasokkal, különvo- naton mentünk Porcsalmára, fúvószenekart is vittünk, úgy avattuk a falut termelő­szövetkezetivé. Sepa is köz­tük volt. Társaival együtt ő is napokig beszélt a nagy­üzem előnyeiről Porcsalmán, s ha kifogyott a szóból, elő­vette szájharmonikáját, fel­oldani a feszült pillanatokat. Megszerették a faluban s az avatáskor. a koccintásnál egy helybeli ember — túl a nehéz döntésen — így kedé- lyeskedett: „A Sepa flótája többet ért egy brigádnál.” Nevettek a dolgon s én ar­ra gondoltam: ez a vasutas otthagyta a családját a vá­roson, száraz koszton beszélt mások boldogulásának lehe­tőségeiről, miközben az ő fizetése akkor még a köze­pes szintet sem ütötte meg... Jól tudjuk valamennyien, hogy nem ő volt az Ilyen egyedüli munkásember azok­ban a napokban. S vajon hány százan, ezren utaztak később is a munkások, a műszakiak hét végén, vasár­napokon a falvakba, segíte­jó hírről számolhattak be a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola építői. A három, egyenként 305 fős kollégium épületéből egyet még júni­usban átadnak. így a tanév megkezdéséig bőven lesz ide­jük a berendezkedésre. Lé­nyeges dolog, hogy a kollé­giumon kívül átadják az ét­termet, konyhát, mosodát, kazánházat is, tehát az üze­meltetésnek minden teltéte­lét biztosíthatják. ni, patronálni a parasztem­bereket! Ugyanezek a mun­kások értették meg később, hogy az árak alakításával is segíteni kell a tsz-eket, hogy gyorsabban talpra álljanak. Nem gyűjti krónika a min­dennapi tetteket, álljon itt egy legutóbbi. Építőipari szocialista brigád kínálta fel segítségét a belvízsújtott la­kások helyreállításánál, pi­henőnapokon, fizettség nél­kül. Egy szocialista brigád, melyet követnek a többiek, mert a kötelesség fogalmát ezek a munkások nem csu­pán egyéni, hanem társadal­mi szinten értik már. S egy­re népesebb az olyan mun­kások tábora Szabolcsban, akik szaktudásuk, szorgal­muk fokozásán tűi keresik, egyengetik az együttélés új, szocialista formáit, tárják fel a meg hasznosabb mun­kavégzés rejtett tartalékait. Olvashatjuk egy utóbbi ösz- szegezésben: tavaly 646 kol­lektíva közel 6,5 ezer tagja nyerte el a szocialista cí­met... Másutt ez éli: az utób­bi öt évben kilencezer újítá­si javaslatot nyújtottak be megyénk üzemeiben... Miért? Élveznek valamilyen előnyt a címet viselő brigádok? Vagy mindenkor arányban van a honorárium egy száz­ezreket érő újítással? Nem. Más itt az ösztönző erő: a munkásosztály elszántsága az egész társadalom feleme­léséért Szabolcsban, ahol tovább­ra is a mezőgazdaság a dön­tő, húsz év alatt létrejött és bizonyított a munkásság. Jó vezető erőre támaszkod­va adta példáját a szorga­lomnak, a jó képességnek, az osztályöntudatnak. A társa­dalmi szükség mellett ez a példa 1# Indokolja az új, sürgető igényeket, melyek­nek kielégítése még erőtel­jesebb ütemre vár. Angyal Sándor A másik két kollégium át­adására — szerződés szerint — csak a következő év áp­rilisában kerülhet sor. Azonban az építők, ha komo­lyabb anyaghiány nem lesz, az egyiket még az év vé­gére a diákok rendelkezésé­re bocsátják s csupán egy kollégium marad áprilisra. A sokkal nagyobb mun­kát jelentő oktatóépületek kivitelezése előre láthatólag szeptemberben induL Emlék a törött propellerről Az első nyíregyházi pilóta volt GYALOGOSOK, TÜZÉ­REK., vörös matrózok mene­telnek a korabeli képeken, Vanulnak a frontra, védeni a tanácshatalmat, menetel­nek hosszú sorokban Bu­dapest utcáin az első vörös május elsején. Csak a pi­lótákról nem mardt ilyen dokumentum az utókornak. Pedig ott voltak ők is a harcok tüzében. Kezdet­leges, roppant veszélyekkel járó gépeiken végezték a felderítést, lőtték, géppus­kázták az ellenséget, fény­képezték a májust ünneplő­ket, röplapokat szórtak, da­coltak a halállal. Közölük az egyiket Ju­hász Jánosnak hív ták. Nyír­egyházáról indult el, az ak­kori Vay Ádám utcáról, a mai Dózsa György utca 71 számú házból. Egy idős egykori barátja, Szilágyi Miklós Dimitrov utcai la­kos hívta fel rá a figyelmet: emléket kellene állítani en­nek a hősnek. „AKKORIBAN LAKATO­SOK voltunk. Juhász János Májerszki gépgyárában szabadult fel a Széchenyi utcán. Szerette a gépeket, elment világot járni. Berlin­ben érte az első világhá­ború. Besorozták a mo­narchia hadseregébe. Gép­kocsivezetőnek képezték ki, de mikor megjelent az első repülőgép, pilótának je­lentkezett. Emlékszem, ti­zenkilencben néhányszor hazajött. Kora tavasz volt, leszállt a Simái úti lőtéren. Rengetegen néztük, bámul­tuk a gépet és a pilótát Képzelje el: az első gép volt, amely itt leszállt, amit a nyíregyháziak láttak. Ak­kor még motorkerékpár sem volt a városban. Lécvázas volt a gép, két rúd állt ki a szárny fölött és furnérle­mezzel volt burkolva. Les­tem az arcát — mindig mosolygott —, s valami em­léket szerettem volna. De elfelejtettem kérni. JUHASZ JANOS öccse a Toldi utca százban lakik. Lakatos volt ő is, majd pi­lótaiskolába küldték 1916- ban. „Amikor bátyám megtud­ta, hogy én pilótaiskolára kerültem, odakérte magát ő is. ö elvégezte, s repülő lett, én szerelő maradtam. Vál­lalkozó szellemű volt, na­gyon merész. 1913-ban egy nyíregyházi összakszervezeti népgyűlés plakátjait ra­gasztottuk és Jancsi a rend­őrök gyűrűjében, a polgár- mester szeme láttára egy alvó rendőraltiszt hátára is ragasztott plakátot. Egyszer amikor géppel hazajött, a katolikus templom tornyát súrolta. És sokszor kerin­gett édesanyja háza fölött. Mondta neki anyánk, hogy hagyja ott a repülést. De mosolyogva nyugtatgatta anyámat, hogy ez az ő éle­te, a repülés. Anyám — mondta — az a repülő, aki ágyban szeretne meghalni, nem lesz igazi repülő soha. 1919 február végén, vagy március végén röplapokat kellett leszórnia Debrecen­ben. Hazajött, leszállt egy órára. Vissza akart menni, elázott a gépe. Felszállt és leesett. A Manda bokori markos parasztfiúkkal egye­nesítettük vissza a repülő tengelyét. Dalolt, vicceket mondott...” EMLÉKEI KÖZÖTT ku­tatva került elő egy régi pilótaújság, az Aviatika 1919 évfolyamának 117—118. ol­dala. Idézünk a cikkből: „...1919 május elsején Juhász János tábori pilóta, arany vitézségi éremmel ismétel­ten kitüntetett vadászrepü­lő Csepel mellett tartály­robbanás következtében égve lezuhant és meghalt. A magyar repülés az egyik legjobb Berg-pilótáját vesz­tette el benne... Elsőrangú pilótát és példásan becsü­letes katonát gyászol benne a magyar repülőcsapat, akit követendő péída gyanánt ál­líthatunk a magyar kato­narepülők elé... 1918 novem­ber elején, amikor a forra­dalom levegőjétől mámoro­sán jártak az emberek az utcákon, Juhász János ott volt az elsők között, re­pülőüzemet teremtettek as albertfalvai röpülőtér he­lyén. A halott repülő emlé­két az aviatika jövője őrzi meg, hatalmas gépparkok, hangárvárosck, acélos szavú motorzúgás és büszke, meg­becsült repúlőgárda. Erről ma még álmodunk csu­pán, de ezért becsülettel harcolni szent kötelesség, ha emelt fővel akarunk járni a törött propelleres sírok között...” VÖRÖSRE FESTETT GÉP­PEL szállt .fel. 1919 május elsején Juhász János. Vö­rösszegélyű, háromszögletű röpcédulákat szórt Csepe­len, integetett a tombolva ünneplő proletároknak a Bergből. A röpcédulán ez állt: „...Fel a fejjel, nézz magasba proletár! Te épí­tetted a szárnyas gépet, mely meghódította az eget. A te erős karod épít, gyárt, készít mindent, ami meghó­dítja a földet. Az ég alatt, s a földön minden téged il­let: a szántóföld, a ház, a gép, a napfény és a friss leve­gő, a jog és a hatalom. Ne engedd elrabolni!” AZ ELSŐ nyíregyházi re­pülő volt, egyúttal a ma­gyar repülés egyik úttörő­je. Huszonhárom évesen ra­gadta el a repülés, amely­nek élt és amelyért meghalt. Az ellenfor­radalom negyedszázada alatt igyekeztek elfelejtetni. Ne­künk azonban kötelességünk emléket állítani ennek a hősnek. Kopka János VAN TITKUK! Egy gazdaság, amely egy lépéssel mindig előbbre jár Vajon miért olyan kitűnő gazdaság a Ságvári? Vajon mi lehet a titkuk? Mert tit­kuk biztosan van, bár Sztas- kó András párttitkár cso­dálkozott ezen: — Titok? Mi itt mindent olyan termé­szetesnek látunk, hogy el se tudjuk képzelni, lehetne-e másképpen. Gazdálkodásuk — bár 1955-ben a legrosszabb volt a megyében — fejlett, belter­jes, megalapozott. Minden az állattenyésztést szolgálja ki. A magas fokú szerve­zettségre hadd álljön itt egy jellemző momentum: a nö" vénytermesztés a takar­mányt osztályba soro’va ad­ja át a tehenészetnek. Mondják, könnyű dolga van a Ságvári nak, Itt él a város mellett, nincs gondja a szál­lításra, könnyű az értékesí­tés és így tovább. Ezt a két­kedést a vezetők gyorsan el­oszlatják: minden termékü­ket az államnak adják át. Egyszerűbb, biztosabb, jobb a szabad piacnál. Ami meg ezt a könnyű helyzetet illeti, hát.. Gon- dolt-e, vagy merne-e gon­dolni vajon arra valaki, hogy az ország egyik leg­jobb tsz-ének másfél ezer hold földje 38 felé van, s ha az elnök a fekete Vol­gájával be akarná járni, két nap kellene hozzá? A gazdaság mégis jöve­delmező, mert ilyen körül­mények között is azzá tet­ték. Mindez biztonságérzetet ad a tagoknak. A lényeg itt kezdődik, hiszen elméletileg bármilyen gazdaságot el le­hetne tervezni, ha nincsenek emberek, akik a gondolato­kat megvalósítják. Most a kormány kong­resszusi, versenyzászlaját nyerték el. Van már ott a falon („Az országos termelé­si versenyben több éven át kiemelkedő eredményt elért szövetkezeti gazdaság részé­re”), meg lesz is még. De miért pont ők kapják? Magyarázzák gazdálkodá­si szemléletüket. Hogy leg­fontosabb célkitűzésűk: mindenből minőségi termé­ket kell előállítani. Álljunk meg itt egy példa erejéig. Sehol sem vásároltak meg húsz forintos naposcsibét Pe­dig ez kifizetődő a Ságvári- nak, a tojásának védett és nagyon magas ára lesz. Nem beszélve arról, hogy ez a G—33 tojóhibrid később fel­váltja a jelenleg országosan tenyésztett állományt. Persze bizonyos, hogy a Ságvári akkor már ismét újabbat fog tenyészte­ni, egy lépéssel ismét előbbre tart majd. Gazdál­kodását most ez a lépésnyi előny emeli ki a többi kö­zül. De ha azt nézzük, hogy egy-két-öt év alatt a többi tsz behozza hátrányát, s olyan lesz, mint most s Ságvári, akkor a Ságvárit már ma a holnap gazdasá­gának kell tartanunk. Ha a tagok öiztonságban érzik a jövedelmüket, meg­van a fegyelem alapja. Fe­gyelem pedig van, egyik­másik vállalat is irigyelhet­né. Egy példa. Ha valaki munkaidőben részeg, évi prémiumának 20 százaléká­ba kerül. Ha ez vezető, a prémium 40 százaléka bán­ja. De fegyelmit is indíta­nak. Ritka eset, de nemrég három embert kizártak, mert nem tanultak két fegyelmi­ből. A közös vagyont nem kell félteni. Utoljára egy traktoros szántott föl roko­nának egy földdarabot. De ez két éve történt A háztáji már nem fő jö­vedelmi forrás, még csak nem is számottevő. Sokan „megváltják”, kétezer fo­rintot kapnak érte a gazda­ságtól. Nem véletlen, hogy a Ságvári majorjának portáján jelenléti ívet talál a látoga­tó, akár egy gyárban. Üzem ez, iparosodott gazda­ság a javából. A tagok lelkesedését né­ha már szégyellik a veze­tők. (Horváth János elnök: — Meg fogjuk tiltani a va­sárnapi munkát. Hi iba mondjuk akkor az évi 28 ezres átlagkeresetet, mert a kívülálló így felel: mit ér az, ha vasárnap is csúszkál­ni kell érte?) Hajtanak, za­varják magukat, éjszaka öntöznek, hogy egy héttel hamarabb kikeljen a vetés, és időt nyerhessenek egy újabb forgóra. Persze, a vezetőktől is ezt látják! Az elnök egy jókora szatyort hozott haza szovjetunióbeli útjáról, amelyben — búza volt. El­vetették, kilenc mázsát adott! Az idén már nyolc holdon terem. (Miranovsz- kája a neve, országosan most kísérleteznek vele.) A főkönyvelő Lengyelország­ban minden pénzéből hiány­zó alkatrészt, a főkertész az NDK-ban metszőollót vásá­rolt. A Ságváriban — azt mondják, — kialakultak az emberi kapcsolatok. A tag megtanulta, hogy szóvá le­het mindent, s azt is, ho­gyan tegye szóvá, hogy min­denkinek fájjon, de senkit se sértsen. De az ellenkezője is igaz, amire Mudri András egyéni vállalása mutat: — „A bri­gáddal és a vezetőimmel megromlott helyzeten gyö­keresen változtatok, s leg­jobb tudásom szerint igyek­szem dolgozni. A munkából való késést teljesen felszá­molom...” Minden szocialis­ta brigádtagnak van egyéni vállalása, s a tagok kéthar­mada ilyen brigádba^ dol­gozik. De méltó lenne a cím­re a többi is. Titok tehát nincs, csak mindennapos. szorgal­mas és fáradságos mun­ka van. És gazdálkodás, és önköltségfigyelés, ta­nulás, árutermelés, de­mokrácia, tervező veze­tőség, és még sok min­den amiről e röviál cikkben nem eshetett szó. Kan Istvfcf Júniusra kész egy kollégium

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents