Kelet-Magyarország, 1967. április (24. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-28 / 99. szám
NAPLÓ Az új Bedő-bokori iskola. Hammel József felvétele HM* termelőszövetkezeti létesítmény építését már megkezdték az építőipari vállalatok. Ebben az évben a termelőszövetkezetek 150 millió forint értékben 450 nagyobb beruházást végeztetnek. HÚSZ IFJÚSÁGI BRIGÁD alakult az elmúlt hetekben a termelőszövetkezetekben. így a tavaszi munkához megyénkben már több. mint 300 ifjúsági brigád látott hozzá. Állandó szakmunkásképző iskola létrehozását tervezik az ópályi tangazdaságbőm. A KISZ Központi Bizottsága KISZ érdeméremmel tüntette ki a Nyíregyházi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat KISZ-alapszervezetet. A kitüntetést ma ünnepi taggyűlésen adják át. A TAVASZI MUNKÁK megkezdése előtt valameny- nyi járásban parasztifjúsági találkozókat tartottak. A találkozókon 756 fiatal vett részt, s a különböző vitatémákhoz 121-en szóltak hozzá. Uj üzemrésszel bővült a Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat. A cinkográfiai üzem műszaki átadására május 4-én kerül sor. A balkányi Uj Élet Tszben vállalati rendszerű gazdálkodásra tértek át. Ennek megfelelően új bérezési rendszert is vezettek be. Dobozolt Flóra mosószer gyártását kezdték meg a Nyírbátori Növényolaj gyárban. A tervek szerint 17 tonna mosószert dobozolnak kereskedelmi forgalmazásNöveli állatállományát a kisvárdai Rákóczi Termelő- szövetkezet. Ennek megfelelően 1 800 000 forintért korszerű 108 férőhelyes tehénistállót építtetnek. Kiváló szövetkezet címet kapott elmúlt évi munkája után a Nyíregyházi ÉLEKTERFÉM Ktsz. A kitüntetéssel kapcsolatos ünnepséget április 27-én tartották meg, ahol átadták a kongresszusi munkaversenyben elért eredményekért a megyei pártbizottság oklevelét is. MÁJUSI SZERENÁD címmel diáktalálkozót rendeznek április 30-án a nyíregyházi postás kultúrotthon- ban. Ugyanezen a napon 300 postás részvételével rendezik meg a május elsejei ünnepséget. TÁRSADALMI munkában tíz lakóház ajtóinak, ablakainak elkészítését vállalták a Kelet-magyarorszá- Faipari Vállalat dolgozói. Felajánlásukkal az ár- és belvízkárt szenvedett családok gondjain kívánnak enyhíteni. Társasházak építéséhez telkek kisajátítására, valamint tereprendezésre 2 millió forintot költ 1967- ben a városi tanács községfejlesztési alapból. Befejeződött a 45. nemzet- zetközi vásár Milánóban. A vásárt két hét alatt mintegy 4 000 000 látogató tekintette meg. Hivatalosan 58 ország cége: és vállalatai képviseltették magukat, közöttük a Szovjetunió és más szocialista országok vállalatai is. Jelenleg gépi fejőtanfolyamon 24 termelőszövetkezeti tág tanul, akik vizsga . után betanított szakmunkás bizonyítványt kapnak. Elkészültek a ruhamodel- lck, amelyekkel a Nyírségi Ruházati Ktsz a budapesti ipari vásáron vesz részt. A modelleket a ktsz felküldte zsűrizésre. IS ezer hold dohány termesztésére kötöttek szerződést a Szabolcs-Szatmár megyei termelőszövetkezetek. Több, mint 20 ezer melegágyból május közepén végzik a kiültetést. NYÍLNAK az orgonák. Annak ellenére, hogy az elmúlt napok hideg időjárása késleltette a növények fejlődését, Nyíregyházán már nyílnak az orgonák. Május 1-re virágba borulnak a fák. Politechnikai kiállítás Vásárosnaményban A héten nyílt meg Vásá- rosnaményban a járási politechnikai kiállítás. Néhány hónappal ezelőtt adták át rendeltetésének a központi járási politechnikai műhelyt, amely félkész anyagokkal látja el az iskolákat, gondoskodik a politechnikai oktatás egyöntetűségéről. A járási kiállításon főként olyan eszközöket, tárgyakat mutatnak be, melyeket a tanulók készítettek a tanműhelyekben a tanítási órákon a nevelők irányításával. A Magyar Szocialista Műn., pari Szabolcs-Szatmör megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség; Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 18—70. 16—71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Hona u. á. Tel.; S0—00 Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dü egy hónapra: 13 forint Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél index szám: 36 063. Kéziratokat nem Örzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháza Dízsa György út 5 Telelés vezető* Sioléczá István MÁjUS I: a magyar tv 10. születésnapja Május elseje kettős ünnep lesz a televízióban: a munkásosztály nemzetközi ünnepe a magyar tv-adások megkezdésének tizedik évfordulója. 1957-ben ugyanis a május elsejei seregszemléről adott helyszíni közvefí- téssel indult meg a rendszeres műsorsugárzás. Az évforduló ünnepi műsorát az idén is a hagyományos május elsejei látványos beszámolókkal kezdi meg a stúdió. 7,45 órakor az ünneplő Moszkva jelenik meg a képernyőn. Egyenesadásban láthatják a katonai díszszemlét, majd a szovjet főváros lakosságának ünnepét. Körkapcsolásban jelenik meg a képernyőn az ünneplő Szófia, Bukarest, Berlin, Prága, Varsó, nagy tavaszi majálisa. Majd a baráti országok tv-i veszik át a budapesti felvonulás képeit Este nagyszabású jubileumi műsor emlékezik meg á 10. születésnapról. Elsősorban a nézőt köszöntik, mint a legfontosabb „munka*ár- sat.” Montázs-keretbe ele. venednek meg a tv-riportok, beszámolók tükrében hazánk életének legfontosabb eseményei, újra láthatják a nézők tíz év legjobb szórakoztató műsorait a magyar színművész társadalom színe-javának előadásában. MÉG A LORDNAK SE. Lord Strangeynek, az angliai Lordok Háza „büfé” bizottsága elnökének kellett eldöntenie, á kérdést, hogy a lordok továbbra is kaphatnak-e hitelbe frissítőket vagy sem. A Lordok Házának sok tagja ugyanis, elfelejtett fizetni a büféseknek. Végül azután megszületett a határozat: a hitelt megszüntetik. Az GM. Budapesti Lakásépítő Vállalat' ipari tanulók 1967 szeptemberi beiskolázására felvételt hirdet az alábbi szakmákban: UJ HIDAT ÉPÍTENEK ez évben az Ér patakon a Himes utca környékén. A kilenc méter nyílású, hét méter széles híd a Hímesben lakók közlekedési gondját oldja meg. Szedik a salátát a szántóföldi kertészetből a nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezetben. A tsz a város ellátására 60 ezer fej salátát és több, mint 70 ezer csomó hagymát értékesít. Kozmetikai kiállítás nyílt kedden Mátészalkán az fmsz rendezésében, mely öt napig, április 29-ig lesz nyitva. Az fmsz presszó melletti klubjában ízlésesen rendezett kiállítás célja az, hogy az új magyar, NDK, francia stb. kozmetikai cikkekkel, tisztálkodási szerekkel megismertesse a közönséget. A szakminiszteri dicsérő oklevelet a Nyíregyházi Városgazdálkodási Vállalat dolgozóinak elmúlt évi jó munkájukért április 29-én adják át a vállalat klubhelyiségében. VERSENGÉS NEVADA ES MEXIKO KÖZÖTT A VÁLÁSI PARADICSOM CÍMÉRT. Az észak-amerikai Nevada állam nem mondhatja többé kizárólagosan magáénak a válási paradicsom elnevezést, mert Mexikóban újabban még sokkal gyorsabban elválasztják a párokat egymástól. Miután Nevada vezetői nem akarják elveszteni a válási paradicsom címmel járó anyagi előnyöket és a hollywoodi filmcsillagok válópereit, a válási előírások újabb köny- nyitését tervezik, a válni akaróknak a jövőben nem kell többé hat hónapig az állam területén lakniok, ha ott akarják elválasztani magukat, hanem az eljárást haladéktalanul, gyors ütemben lebonyolítják. 1. villanyszerelő, víz-gázszerelő, központifűtés-szerelő, festő-mázoló, melegpadló- műanyagburkoló, bádogos, asztalos, lakatos. 2. kőműves, ács, általános épületgépész, hidegpadló. Már most kaphatók a LEGÜJAB MINTÁJÚ SOK SZÍNŰ GYÜRTELENlTETT és TARTÓS FÉNYŰ Az 1. csoporthoz tartozó szakmákra kintlakásos, a 2. csoportba tartozó szakmákban bentlakásos elhelyezéssel. Korhatár a be nem töltött 16 év. Jelentkezés módja: 1. A tanulók iskolai jelentkezőlapját az iskola vállalatunknak megküldi. 2. Az iskolába nem járók iskolai bizonyítványt, orvosi igazolást, anyakönyvi kivonatot és szülői beleegyező nyilatkozatot kötelesek az írásbeli vagy személyes jelentkezés alkalmával csatolni. 3. Ösztöndíj a tanulmányi előmeneteltől függően. Jelentkezni lehet az ÉM. Budapesti Lakásépítő Vállalat, Budapest, V., Kossuth L. tér 13-15. V. emelet szakoktatási előadójánál. nyári pamuí és selyem ruhaanyagok A divatmíntás pamut és műselyem anyagok ára 80—90 cm szélességben 31,— Ft-tól 48,— Ft-ig. Idejében készüljön a nyárra! A MAI NAP Ide?, április SS, péntek Névnap: VALÉRIA A Nap kél: 4 óra 33 perckor, nyugszik: 18 óra 51 perckor. A Hold kél: — nyugszik: 6 óra 53 perckor. Az elmúlt nyolcvan év átlagos napi középhőmérséklete: 13,7 Celsius-fok. A nappali felmelegedés fokozódik Várható időjárás ma estig: változóan felhős, hűvös idő. Legfeljebb néhány helyen kisebb eső. Mérsékelt északi, északkeleti szél. A nappali fölmelegedés kissé tovább fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12—17 fok között. Kossuth rádió 8,22: Balettzene operákból. — 8,50: Magyar Parnasszus. — 10,10: Óvodások műsora. — 10,30: Édes anyanyelvűnk. — 10,35: Mezei csokor. — 10,59: Lottóeredmények. — 11,00: Iskolarádió. — 11,35: Fényes Szabolcs operettjeiből. — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,03: Beszéljük meg. — 13,08: Zenekari muzsika — 14,30: Zsibongó. — 15,15: Üzenetek. — 15.55: Hans Knappertsbusch Wagn°r felvételeiből. — 16,13: Ella Fitzgerald énekel. — 16,37: Leopárd. IX. — 17,15: Vajnberg: IV. szimfónia. — 17,45: Félfogadási napok a csepeli tanácsnál. — 18,00: Üj Zenei Üjság —18,40: Hozzon egy dalt Budapestre. — 18,45: Kozák Gábor József népi zenekara játszik, Bódy József énekel. — 19,35: Pódium 67 — Kanada. — 22,20: Orosz írók — orosz muzsikusok. — 23,19: Részletek Johann Strauss és Suppé operettjeiből. — 0,10: Lassus madrigálok. Petőfi rádió 10,10: Egy város két nézőpontból: Veszprém. — 11,00: Zenekari muzsika. — 11,59: Válaszolunk hallgatóinknak. — 12,14: A zenekari muzsika folytatása. — 13,00: Legkedvesebb verseim. — — 13,15: Magyar nóták. — 14,08: Gitármuzsika. — 14,29: Turisták ötperce. — 14,34: A tánc forgatagában — Fúvószene. — 14,50: Bűnügyi múzeum. — 15,00: Az eladott menyasszony. Részletek Smetana operájából. — 15,15: Falusi percek. — 15,20: Egyveleg Buday Dénes műveiből. — 15,38: Prokofjev: Rómeó és Júlia — baiettzene részletek. — 16,05: Népi hangszerek — népdalok. — 16,23: Egy úr és egy asszonyság. Jelenetek Jókai Mór elbeszéléséből. — 16,33: Liszt-művek. — 16,50: Magánvélemény — közügyekben. — 17,00: ötórai tea. — 18,05: Budapesti Hírmondó. — 19,00: Verdi: Traviata. Három- felvonásos opera. — 22,00: Híres prímások muzsikálnak. — 22,20: Elektronika a sajtóban és a könyvkiadásban. — 22,35: Lady Hamilton. Részletek Künneke operettjéből. A nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hírek, események két megyéből. — A Shadows együttes játszik. — Néhány perc tudomány. — Távfűtési tapasztalatok. — Legújabb lemezeink. 1 eievizio 8,35: Iskola-tv. — 11,1«: A Vulisszák mögött (ism.). — 12,35: Telesport. — 13,35: Iskola-tv. — 19,00: Pedagógusok fóruma. — 19,30: A három lusta. — 19,40: Nemzetközi tv-klub. Bratislavai tv 16,00: Nemzetközi kosárlabdamérkőzés. — 18,00: Lőcsei képeslapok. — 18,35: Riport ejtőernyősök gyakorlatáról. — 19,00: Tv-hiradó. — 19,30: Tarka nap. — 21,20: A Szlovák Filharmónia hangversenye. A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVÁSZNÚ BEKE MOZI: Április 28-án: Széles változatban! Csak 16 éven felülieknek! MANDRAGORA Magyarul beszélő olasz film víg játék. Előadások kezdete: fél B. fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Április 28-án: Csak 16 éven felülieknek! KATONALÄNYOK Magyarul beszélő olasz fűin. Előadások kezdete: 6 és S órakor DÉLUTÁNI ELŐADÁSRA s A BOLDOGSÁG MADARA Magyarul beszélő színes szovjet film. Előadás kezdete: én. 4 őr®. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: Április 28-án: Széles változatba»! KEDVES BRIGITTE Színes amerikai filmvígjátéfc. Előadások kezdete: tói 6 ée fél 8 órakor. Mentesítő vonatok az ünnepen Mentesítő vonatokat indít a MÁV április 28-tól, május 1-ig Budapest Nyugati pályaudvarról Nyíregyházára, illetve Nyíregyházáról Budapestre. Április 28-án Budapest Nyugati pályaudvarról 17,00, 22,10 órakor gyorsvonat, 23,40 órakor személyvonat érkezik Nyíregyházára. 19,50 órakor mentesítő személyvonat indul Nyíregyházáról Budapestre. Április 29- én Budapest Nyugati pályaudvarról 17,00 órakor érkezik gyorsvonat, személy- vonat 2,30, 4,20, 11,57, 23,48 órakor érkezik Nyíregyházára. Ezen a napon Nyíregyházáról 7,35, 11,30, 19,50 órakor indul mentesítő személyvonat Budapest felé. Április 30-án Budapestről Nyíregyházára 4,20, 13,10 órakor érkezik mentesítő személyvonat. Május 1-én Nyíregyházáról Budapestre mentesítő gyorsvonat 11,00, 15,20 órakor, személyvonat 22,10 órakor indul. Május 2-án mentesítő személyvonat Budapestről Nyíregyházára 4,20 órakor érkezik. Nyíregyházáról Budapestre gyorsvonat 15,20 órakor, személyvonat 7,35, 22,10 órakor indul. A MÁV kéri az utasokat, hogy helyüket a vonatokon a megadott idő előtt foglalják el, mert egy-két perces eltérés az indulásnál lehetséges. Mostérdemes kicserélni regi mosógépék! HAJDÚ SUPER modem, keverőtárcsás MOSÓGÉP! Kézika pcsolóva! 1800,— Bt Órakapc&oléva! I960,— Ft MKUSZl’IVIK MÁJUS 1ÉN 0 órától az Erdei I. és Erdei II. villamos megállóhely. Helyette a két megállóhely között létesítenek Erdei megállóhelyet. Hatos névadóünnepséget tartanak április 29-én a záhonyi vasútállomás fogadótermében. A nagykállói szolgáltató- házat az építők még ebbén az évben átadják rendeltetésének. JiÁJVV