Kelet-Magyarország, 1967. április (24. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-23 / 95. szám
A termelőszövetkezetek első országos Kongresszusának határozata Pénteken délután elfogadta * termelőszövetkezetek I. országos kongresszusa az előterjesztett határozatot, amelynek rövidített szövegét az alábbiakban közöljük. A határozat termelőszövetkezeteink helyzetének és fejlesztésének minden lényeges kérdésében állást foglalt A termelőszövetkezeti mozgalom társadalmi hivatásáról és fejlődési irányairól szólva többek között rámutat, hogy a párt javaslatára, a munkásosztály aktív támogatásával kialakult nagyüzemi gazdaságokban a magyar parasztság azt a.gaz- dálkodási formát és azt az élet- módott választotta, amely szerves része kibontakozó szocialista társadalmunknak, épülő szocialista hazánknak és biztos záloga saját boldogulásának. A termelőszövetkezetek alkalmasnak bizonyultak arra, hogy növeljék a mezőgazdasági termelést, emeljék a gazdálkodás színvonalát és a szocializmus elveit követve javítsák a parasztság élet- és munkakörülméEljött az ideje, hogy a termelőszövetkezetek a vállalatszerű gazdálkodáshoz szükséges gazdasági önállóság mind több feltételével rendelkezzen. Ezek megoldása országos feladat, társadalmi ügy. A kongresszus éppen ezért — a termelőszövetkezetek milliós tagságának és az egész népnek az érdekeitől vezérelve — helyesli a gazdaságirányítási reform céljait és alapelveit, amelyek az MSZMP IX. kongresszusának határozatában kifejeződnek. A kongresszus — hangoztatja a továbbiakban a határozat — nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy a munka növekvő termelékenysége alapján lehetővé váljék a termelőszövetkezetek nagy többségében az A kongresszus történelmileg lehetségesnek, társadalmi és gazdasági szempontból pedig indokoltnak tartja a közösen használt, de ma még személyi tulajdonban lévő földek fokozatos átkerülését szövetkezeti tulajdonba. A termelőszövetkezetekben ugyanis már nem a földmagántulajdon a biztos megélhetés és a társadalmi tekintély alapja, hanem sokkal inkább a korszerű, szocialista elvek szerint elismert munka. A kongresszus rendkívül fontosnak tekinti, hogy az egymással szövetséges munkásosztály és a parasztság egymás iránti bizalma, őszinte barátsága a jövőben még hatékonyabb legyen. A munkásság és a parasztság szövetsége gazdasági tekintetben végeredményben az ipar és a mezőgazdaság kölcsönös viszonyára, arányos fejlődésére támaszkodik. Az iparfejlesztés sikerei és a szövetkezeti termelés előrehaladása szilárdítja a munkásság és a parasztság gazdasági összefogását, egyre reálisabbá teszi a város és a falu közötti különbségek fokozatos felszámolását. A termelőszövetkezetek szocialista jellegének erősítésével és a szövetkezeti demokrácia elveinek érvényesítésével kapcsolatban a határozat rámutat, hogy a termelőszövetkezetek műköA termelőszövetkezetek az új törvények alapján módosítsák, korszerűsítsék alapszabályukat. A tagok — a jogszabályok keretei között, * szövetkezeti demokrácia öveinek megfelelően —manyeit, formálják a falu társadalmi és emberi viszonyait. A szövetkezeti mozgalom eredményei a termelőszövetkezeti parasztság milliós táborában közvetlenül táplálják a hűséget a munkásság és parasztság megbonthatatlan szövetségéhez, elmélyítik a tiszteletet és a megbecsülést társadalmunk vezető ereje, a Magyar Szocialista Munkáspárt iránt. A mai magyar falvak gazdasági viszonyaiban, a parasztság gondolkodásában még föllelhető bizonyos ellentmondások nem kifejezetten osztályjellegűek, s éppen azért gyengíthetők, illetve leküzdhetők. Az egyéb hibák, nehézségek és ellentmondások se a szocialista nagyüzemi gazdálkodásból fakadtak, hanem nagyrészt a gazdaságirányítás korábban kialakult rendszerével kapcsolatosak. Az utóbbiakat elsősorban a vállalati gazdálkodás és az önálló gazdasági elszámolás elemeinek erősítésével lehet és kell leküzdeni. elhasznált álló- és forgóeszközök pótlása, saját bevételből. a szövetkezeti tagoknak a munkásokéhoz közelítő, azzal arányos személyi jövedelem elérése, továbbá a termelés bővítéséhez szükséges felhalmozás, illetve a hitelek saját erőből történő visszafizetése. Az önálló vállalatszerű gazdálkodás erősödése és a termelőszövetkezeteken belüli viszonyok demokratikus jellegének, szocialista, közösségi természetének fejlesztése kölcsönösen feltételezik egymást. A termelőszövetkezetek úgy emelkedhetnek a kívánt magasabb szintre, ha korszerű és jövedelmező vállalati gazdálkodást folytatnak, s ezt tagjaik demokratikus közösségére alapozzák. dését szabályozó 1959. évi 7. sz. törvényerejű rendelet és az ide vonatkozó egyéb jogszabályok több tekintetben elavultak, s jelenleg már észrevehetően gátolják a szövetkezetek fejlődését. A kongresszus ezért szükségesnek tartja, hogy a termelőszövetkezetek működését a megváltozott viszonyok mérlegelésével újból szabályozzák, s ezért fölkéri az országgyűlést, hogy még ebben az évben új szövetkezeti törvényt hagyjon jóvá. Az új szövetkezeti törvény— javasolja á határozat — mondja ki világosan, hogy termelőszövetkezeti tag az lehet, akit felvételi kérelme alapján a közgyűlés a szövetkezetbe felvett és aki a tagsággal járó kötelezettségéit teljesíti. Olyan gyakorlatért kell síkra szállni,, hogy a tagsággal járó jogokat csak az élvezhesse, aki kötelezettségeinek is eleget, tesz. A közös munkába való részvétel kötelezettségének mértékét — munkaidőben, munkateljesítményben, de természetesen az általános jogszabályi előírások figyelembevételével — a szövetkezeti közgyűlés állapítsa meg. Javasolja a kongresszus, hogy a pártoló tagság rendszerét szüntessék meg, és a tagok sorából töröljék azokat, akik ismételt felszólításra sem dolgoznak rendszeresen a termelőszövetkezetben. guk határozzák meg a tér ív, lőszövetkezietük szervezeti felépítését, működési rendjét, s válasszák meg vezető szervüket. Egyértelműen állást foglal a határozat amellett, hogy a következőkben is a közgyűlés legyen a termelőszövet- kjEzet legfőbb szerve. A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe kell utalni a szövetkezet létét érintő kérdéseket, a működés alapvető kérdéseit, továbbá a gazdálkodás olyan fontos kérdéseit, mint például a tervek főbb mutatóinak, s a zárszámadásnak a jóváhagyása. A termelőszövetkezet általános hatáskörű vezető testületé a vezetőség. E testület legyen jogosult és köteles minden olyan ügyben határozni és intézkedni, amiben a döntés joga nincs fenntartva a Állást foglalt a kongresz- szus a háztáji földek juttatásával kapcsolatban is. A háztáji föld juttatását eszerint a jövőben nem a közös háztartáshoz, hanem a tagsági viszonyhoz, a szövetkezetben végzett munkához, valamint a tagok családi körülményeihez kell iga. zítani. A háztáji föld minimumát — 800 négyszögölt — a termelőszövetkezetek minden tagja kapja meg, amennyiben a közgyűlésen előírt évi munkakötelezettségét teljesíti. A háztáji föld nagyságát a végzett munka, a helyi adottságok, valamint a tag családi körülményei szerint 1600 négyszögölig terjedhet. A háztáji szőlő, illetve gyümölcsös területe 600 négyszögölnél ne legyen nagyobb. Az öreg, rokkant, tartósan munkaképtelen, nyugdíjas, vagy járadékos szövetkezti tagot a korábban juttatott, de legalább 800 négyszögöl nagyságú A termelőszövetkezetek önálló, vállalatszerű gazdálkodásának kérdéseivel kapcsolatban a határozat rámutat; a kongresszus meg van győződve arról, hogy a szövetkezeti termelést az önálló vállalati gazdálkodás elemeinek erősítésével — döntően gazdasági eszközök alkalmazásával — lehet és célszerű fejleszteni, tervszerűen befolyásolni. A tervszerűség pótolhatatlan előnyei megkívánják a termelőszövetkezetektől, hogy éves termelési és pénzügyi terveket, sőt — ha ennek feltételei adottak, — középtávú üzemfejlesztési tervet is készítsenek. A tervek és a zárszámadás készítésének módját és tartalmát a gazdaságirányítás bevezetésre kerülő új rendszere sok tekintetben módosítja. így például termelési költségeiket bevételeikből kell fedezniük, költségként kell elszámolniuk az amortizációt, a termelésben felhasznált for-' góeszközök értékét, valamint a munkadíjat. Az utóbbival kapcsolatban a határozat külön rámutat, hogy a megfelelő színvonalú munkadíjazás és jövedelemrészesedés rendszerét, formáit a termelőszövetkezetek maguk alakítsák ki, s ezt terveikben rögzítsék. A garantált és rendszeresen fizetett munkadíj összege — ha ezt a formát választják — általában ne haladja meg a tervezett évi részesedés 80 százalékát. A munkadíjat természetben és pénzben egyaránt fizethetik. Állást foglal a határozat amellett, hogy a termelőszövetkezetek termékeik túl - nyomó többségét a továbbiakban is a felvásárló és feldolgozó vállalatoknak —■ szerződéses alapon — adják el. A szerződések — mind a jogok mind pedig a kötelezettségek tekintetében — egyenjogúságon alapuljanak és legyenek kölcsönösen előnyösek mind a szövetkezeteknek, mind a vállalaközgyűlésnek. A vezetőség a közgyűlésnek tartozik felelősséggel. A termelőszövetkezet elnöke egy személyben a tagok összeségének választott képviselője és a termelőszövetkezet ügyeinek közvetlen intézője. Felelős a közgyűlés és a vezetőség határozatainak végrehajtásáért, egyben a szükséges javaslatok megtételéért. A termelőszövetkezet szakvezetőit a vezetőség bízza meg. Feladataikat, jogaikat és kötelességeiket az alapszabály határozza meg, s azokat az elnök irányításával és felügyelete alatt lássák el. háztáji föld illesse meg, mégpedig munkateljesítményétől függetlenül. A háztáji állatállománnyal kapcsolatban a kongresszus úgy foglalt állást, hogy e tekintetben a jövőben is áz 1959. évi 7 sz. törvényerejű rendeletben meghatározott keretek maradjanak érvényben. Hangsúlyozottan mutat rá a határozat arra, hogy a közös- és háztáji gazdaságokat a következőkben is szerves egységként kell kezelni. A szövetkezeti tagok soha se tévesszék szemük elől a közös gazdaság előremutató és egyre növekvő szerepét, de ugyanakkor — s elsősorban a vezetők —■ viseljék szívükön a háztáji gazdaságok sorsát, a háztáji lehetőségek minél teljesebb kihasználását is. Kövessenek, el mindent az össztársadalmi, a szövetkezeti és az egyéni érdek jól egybehangolt érvényesüléséért. tpknak. ■ A termelőszövetkezetek a közös és a háztáji gazdaságok termékeit — a monopolcikkek kivételével s a hatósági szabályok betartásával — más módon is értékesíthetik. Az utóbbi sikeres megoldása végett, ahol ez gazdaságos, működjenek együtt egymással, illetve a földművesszövetkezetekkel, a kisipari szövetkezetekkel és az .állami szervekkel. A mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó feldolgozó és értékesítő tevékenységük szélesítésével is mozdítsák elő tagjaiknak és azok családtagjainak folyamatos, elsősorban lakóhelyükön történő foglalkoztatását Főképpen saját szükségletük gazdaságos kielégítésére, de amennyiben igény van rá, a lakosság és más szervek részére is végezhetnek a termelőszövetkezetek szolgáltató tevékenységet. A kongresszus — hangoztatja á határozat — lényegesnek tekinti annak a törvényes elvnek a tiszteletben •tartását, amely szerint a termelőszövetkezetekkel kapcsolatban álló vállalatok és intézmények a szövetkezetek tekintetében hatósági feladatot nem láthatnak el, ilyen jogkör csak az államigazgatási szerveket illeti meg. A termelőszövetkezeti mozgalom eredményei lehetővé teszi, a gazdaságirányítás reformja és a szövetkezeti gazdálkodás biztonsága pedig kifejezetten megkívánja a földhasználat rendezését. A kongresszus ezért helyesnek és kívánatosnak tartja a földhasználat és a földtulajdon egységének fokozatos megteremtését, a szövetkezeti földtulajdon kialakítását. A szövetkezeti földtulajdonra legyen joga valamennyi mezőgazda- sági jellegű szövetkezetnek, tehát az alacsonyabb fokú szövetkezeteknek is. Elvi és törvényes lehetőséget kell teremteni arra, hogy a termelőszövetkezetek a használatukban levő földeket, megfelelő megváltási ár ellenében — tulajdonukba vehessék. E folyamatban érvényesülnie kell az anyagi érdekeltségnek és a szövetkezeti tagok, illetve a föld- tulajdonosok önkéntes elhatározásának. A kongresszus felkéri az országgyűlést", hogy az új szövetkezeti törvénnyel egyidőben hozzon olyan új föld jogi törvényt is. amely rögzíti a földtulajdon új rendszerének elveit. Az új földjogi törvényben, illetve a szövetkezeti földtulajdon fokozatos megvalósításában a kongresszus határozata az alábbi elvek érvényesítését javasolja. A gazdaságilag és szervezetileg szilárd termelőszövetkezetek használatában levő állami földek — a szövetkezetek kérésére — még- váltási ár ellenében kerülhessenek a szövetkezetek tulajdonába A nem szövetkezeti tagok tulajdonában, de a szövetkezet használatában levő föld — amennyiben a tulajdonos a törvény kihirdetésétől számított egy éven belül nem lép be a szövetkezetbe — megváltási A szövetkezeti demokrácia erősítése és a szövetkezeti gazdálkodás eredményességének javítása céljából a kongresszus állást foglalt a termelőszövetkezetek társadalmi képviseleti szerveinek megalakítása mellett. Annak az elvnek az érvényesítéséért szállt síkra, hogy a termelőszövetkezetekre kötelezettség csak jogszabályokból megkötött szerződésekből, valamint a közgyűlés és a választott szervek határozataiból származhat. A termelőszövetkezetek demokratikusan választott képviseleti szervei: a termelőszövetkezetek kongresszusa, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa ég a termelőszövetkezetek területi szövetségei. E társadalmi képviseleti szervek fő célja a szövetkezetek demokratikus működésének és eredményes vállalatszerű gazdálkodásának előmozdítása, a szövetkezetek jogvédelmének szervezése. E szervek egyben a termelőszövetkezetek érdekképviseleti szervei is. A négyévenként összeülő termelőszövetkezeti kongresszus nemcsak a termelőszövetkezetek helyzetének és fejlesztésének közvetlen problémáival foglalkozik, de egyben politikai fórum is. Lehetőséget ad a parasztságnak saját helyzete és jövője országos szintű megtárgyalására, a párt és az állam agrárpolitikájának kialakításában való aktív részvételre. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa a termelőszövetkezetek központi képviseleti szerve. A kongresszus kívánatosnak tartja, hogy az állami szervek a termelőszövetkezetek ösz- szességét érintő legfontosabb gazdaságpolitikai intézkedéseket és jogszabályokat egyeztessék a tanáccsal A kongresszus szükséges nek tartja, hogy a termelő- szövetkezetek területi szövetségei a megyéken belül A kongresszus a magyar parasztság termelőszövetkezeti mozgalmát a dolgozók társadalmi haladásáért és új, kizsákmányolásmentes életéért vívott világméretű harca részének vallja. A magyar szövetkezeti fejlődés kiapadhatatlan forrása — a változó helyzetet és sajátos viszonyainkat szem élőt; tartva — a Szovjetunió kolhozainak és a többi testvéri szocialista ország termelőszövetkezeteinek gazdag tapasztalata. Ebben az esztendőben a ár ellenében váljék a szövetkezet tulajdonává. A szövetkezeti tag a szövetkezet által használt földia után a továbbiakban is élvezze az eddigiekben meghatározott mértékű földjáradékot, de ha akarja, s természetesen megváltási ár ellenében, ő is a szövetkezet tulajdonába adhatja bevitt földjét. A szövetkezet használatá- ben levő földeket csak szövetkezeti tagok örökölhessék. A nem szövetkezeti tag örökösök földje ugyancsak megfelelő megváltási ár fejében kerüljön a termelőszövetkezet tulajdonába. A termőföld az ország semmivel sem pótolható gazdasági erőforrása. A kongresszus éppen ezért úgy véli,, hogy az új földjogi törvényben célszerű lesz kellő részletességgel és pontossággal rendezni valamennyi termőföld tulajdoni és használati kérdéseit, tehát a zárt kerti földek, aa illetményföldek és a nagyüzemekben nem hasznosítható földek használatát is. gazdasági körzetenként, 11, letve — indokolt esetben megyénként alakuljanak meg. Helyesli, hogy a szövetségek maguk készítsék el — a kongresszuson jóváhagyott minta felhasználásával — alapszabályukat. E szövetségek tevékenysége elsősorban a következőkre terjedjen ki: Vitassák meg a termelő- szövetkezetek üzemi terveiből, a népgazdaság igényeiből adódó feladatokat. Ezek megoldására dolgozzanak ki javaslatokat a szövetkezetek számára. Értékeljék a gazdasági ösztönzők hatását. A közös gazdálkodás erősítése, érdekében tegyenek javaslatokat a munkaszervezésre, a munkadíjazásra, valamint a termelési speciali- záció lehetőségeire, szükség szerint e célból fejtsenek ki koordináló tevékenységet. Tájékoztassák a termelőszövetkezeteket az értékesítés és beszerzés lehetőségeiről, feltételeiről. Kezdeményezzék az árukapcsolatok létrehozását, működjenek közre az áruk átadásánál, átvételénél, minősítésénél. Szervezzenek szakmai tanfolyamokat, tapasztalatcseréket, tájékoztatókat, működjenek közre a szaktanácsadás, a szakmunkásképzés szervezésében. Fogják össze a szövetkezetek által kialakított egyéb szerveket — kereskedelmi irodákat, feldolgozó, építő, gépjavító. értékesítő és ellátó közös vállalatokat. A termelőszövetkezetek megbízása alapján végezzenek revíziós vizsgálatokat. Szervezzék meg a termelőszövetkezetek jogvédelmét, lássuk el a termelőszövetkezetek „önsegélyező csoportjává;” kapcsolatos feladatokat. Szervezzék és támogassák — a társadalmi szervek' segítségévei a szocialista munkaversenyt és brigád- mozgalmat a termelőszövetkezetekben. Létesítsenek közös üzemi alapot a termelő- szövetkezetek ' befizetéseiből és,egyéb bevételeiből. világ dolgozói, soraikban a magyar termelőszövetkezeti parasztság milliós tábora, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom fél évszázados évfordulóját ünnepük. A kongresszus felhívja a termelőszövetkezeti tagokat, hogy a soron levő munkák és teendők példás elvégzésével vegyenek tevékenyen részt a világméretű történelmi megemlékezésben: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50 évfordulójának felemelő megünneplésében. Gazdasági önállóság Üj szövetkezeti törvény szükséges Korszerűsíteni kell az alapszabályt Üzemfejlesztés A háztáji földek Az 50. évforduló tiszteletére Társadalmi képviseleti szervek