Kelet-Magyarország, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-12 / 61. szám

Kovács Imre:

A

z erdészház ott áll a hegytető hajlatában, ablakából jól látni a háztól a faluig vezető utal, amely csak itt-ott bukkan elő a fák közül. Belátni innen egész a falu közepéig nincs messze a két házsor, talán másfél-két kilométer Péter, az erdész, szőke, szálfa ember, piros arcú, korán pocakot eresztő, nagy evés-iváshoz szokott dalia, szeme elé jókora távcsövet emel, s nézi, pásztázza vele az út végét.

Amikor kicsi Pétert, a fiúkat felvitték az első osztályba, pár napig elkísérte a felesége, sőt, érte is ment. Később ez elmaradt, de biz - tonság okáért, követik azért minden lépését, amíg csak be nem lép az iskola kapu- ' ján, mert a távcsővel látják azt is. Ugyanez ismétlődik délben, amikor a kicsi hazafelé tart. Az asz- szony, Marika találta ki, ráhagyta, őrizze az egyszem gyerekét, legalább addig nem unatkozik.

Délelőtt elment az asz- szony a faluba. Meghagyta, jön nemsokára, de mivel nem jött, Péter, lei ilyentájt mindig megérkezik az erdőkerülésből, elővette a távcsövet, s meglesi, jön-e a fia.

Messze, az iskola kapuján most borul kj a gomolygó gyereksereg. Péter keresi közöttük az övét, jobban mondva a piros svájci sapkát. Bosszankodik: háromnégy piros sapkás gyereket is lát. No, majd elszéled- nek, gondolja. Csakugyan: látja, hogy egy pici piros pont mintha az erdészház felé közeledne.

Egy darabig követni tudja, de aztán elveszti szem elől a piros pontot. Csavar egyet a távcsövön, amelynek fortélyait már régen ismeri, hátha úgy meglátná megint. Szeme elé azonban sűrű fátyolt von a mesz- szeség, nézi, a szeme is könnyes lesz belé, de a gyerek nincs sehol.

Nyugalmat erőltet magára. Biztosan fás, bokros helyre tért kicsi Péter, várni kell egy darabig majd ha a tisztásra ,ér, meglátja talán.

Nézi az óráját. Mérgelődik, milyen lassan vánszorog a másodpercmutató. Agya taktust vált: megpróbálja kiszámítani, hogy az apró lábaknak hányat kell lépniük, míg száz métert

FELELEM

Biológiai

kísérleti délutánok

íilmvetitések, állatkísérletek, élménybeszámolók Nyíregyházán és néhány községben

elhaladnak. Homloka megizzad, amikor rájön, hogy ezt felmérni képtelen, mivel fogalma sincs róla, mekkora lehet egy lépése kicsi Péternek.

Közben a távcső a szeme előtt, s ő megpróbál visz- szagondolini: ugyan mi volt a messzi és mi volt a közel, amikor ő olyan idős volt, mint most a fia. De így se jut előbbre, mert az emlékek teljesen összekava- rodnak benne és mert a hosszú léptű felnőttek sose tudják, meg nem is gondolnak afelől, hogy meddig jut, aki aprókat lép.

Kicsi Péter nincs sehol. Apja, az erdész magában dühös szitkokat szór a feleségére. Ilyenkor megy el. Ugyan mi dolga lehetett? Biztosan bement az anyjához, vagy éppen szomszédok pletykál valahol. Törődik is vele, hogy mi van a gyerekkel! Ezt a távcsőmarhaságot is ő találta ki, nincs értelme az egésznek. Csak az asszonyok tudnak kitalálni ilyen bolondságot. Ha elindult, majd hazaér, ugyan mi baja történhet? Üres az út, néptelen, a szarvasak messze járnak, ilyenkor különben sem tart a vonulás, néptelen az erdő, nyugodtan jöhet. És hát hiába akarja az anyja, hogy minden lépésnél ott legyen vele, úgyse lehet ezt megtenni, most még tán igen, de később. Jaj, menynyi útja lesz ennek a gyereknek, amiről nem tudnak majd semmit, még ha háromszor ilyen erős távcsővel figyelik is. Akkor hát kell ennyire figyelni?

Kabátot kap magára, s nekivág az útinak sebesen. Valahol a közelben kell neki lenni mostmár. Elhatározza, hogy jól összeszidja, ha meglátja majd. Biztosan bámészkodik. Fészket les. Talán fel is mászik valamelyikért a kis mulya, talán madártojást keres. Nem is gondol rá, hogy ilyenkor már fiókák nincsenek, a szárnyát próbálgatja valamennyi, üresek a fészkek.

Hányszor megmondta neki az anyja, hogy az iskolából egyenest haza jöjjön. Ne kószáljon, siessen, majd ráér ebéd után az erdőben bóklászni. Igen, az anyja sokszor mondta ezt. De hányszor mondta ő? Ö bizony nemigen mondott semmit.

Egyáltalán, hogyan foglalkozik ő a fiával? Hányszor vágja el egy-egy unott mondattal a gyerek kitárulkozó őszinteségét, még azt se hallgatja végig, amit kicsi Péter mindenáron szeretne elmesélni neki és talán senki másnak.

Ülnek vele szemben esténként vacsorakor, a gyerek meg az anyja. Ö meg kanalazza az ételt, alig lehet egy szavát venni S ha felel is, megérzik a szaván, hogy az esze nem ott van. A fene se tudja, hogy hol van. Még otthon is a vadorzót keresi, valami egyáltalán nem fontos beszélgetés jár a fejében, holnapi útjaira gondol, találkozásokra a komákkal, barátokkal. Nem mondja, mi az újsáfe, nem kérdez semmit, nem vár feleletet semmire, s eszébe sem jut, a kedves melegséget csak itt, csak mellettük lelheti meg.

Hányszor mentél oda — töprengett —,hogy megnézd: hogyan írja a leckét? Mikor mesélted el’ neki, mit láttál az erdőn, míg a szolgálat tartott? És ugyan odaültél-e az ágya szélére, amikor beteg volt, lázas és átölelt, vadul átfogott azzal a semmi kis karjával, nem is akart elereszteni? Nem ügyeltél, hogy mindig a közeledben legyen, közel hozzád. És most csodálkozol, hogy nem veszi észre, ha nézed. Mikor az anyja nézi, észreveszi bizony még messziről is. Igyekszik, repül haza. És te megmaradsz neki vörös arcú, óriás idegennek. Hát apa vagy te? Milyen apa vagy?

Már majdnem elér az iskoláig. Magában azt latolgatja, érdemes-e bemenni, megkérdezni a tanítót, nem fogta-e bent valami miatt a kisfiút. De lábai, anélkül, hogy végigondolná, érdemes-e, viszik befelé.

— Már rég hazaengedtem őket — mondja a tanító a kérdésre odabent az iskolában. — S ő csak áll, nem tud indulni semerre. Any- nyira átizzadt, hogy most beleborzong, de azért továbbra is érzi, hogy homloka merő verejték: kicsi Péter elveszett.

— Na, majd adok én ennek, csak kerüljön elő — így búcsúzik a tanítótól, s harsány hangjával idegességét akarja leplezni — sikertelenül. A tanító meglepődve nézi, amint köszönés nélkül kifordul az ajtón és úgy becsapja, hogy a vakolat hullik a nyomában.

Keresztül-kasul járja az erdőt hazafelé. Egy darabig legyűri a könnyeket magában, de aztán azt se bánná, ha látnák. Legalább jönne valaki, akitől megkérdezhetné, nem látott-e erre egy kicsi gyereket, akinek vállát lehúzza még az iskolatáska. De nem jön senki. Csönd kong az erdőn, még a fák sem zúgnak. Kiabál, ahogy a torkán kifér. „Péter! Kisfiam!”

Fölbukkan előtte a ház, elébe jön a kutya. Ösztönös mozdulattal lenyomja az ajtókilincset.

A konyhaasztalnál ott ülnek mind a ketten. Ebédelnek.

— Hát ti?

— A másik úton jöttünk, apuka! — mondja harsányan és nevetve kicsi Péter. Tekintete éppenhogy végigsiklik rajta, azután hosszan és fényesen megpihen az anyján. Nevet, oda- bujik Marikához, és idősebb Péter kedvét most az se rontja, hogy valamiképpen ebből a cinkos örömből is kimaradt.

Az emberi élet alfájától ómegájáig — ezt az alcímet is adhatnánk egy, a közelmúltban megjelent értékes fejlődéslélektani könyvnek, Kiss Tihamér: Életkorok pszichológiája című művének. Könyv — az életről, a születéstől a halálig.

A szerző egy fiatal tudományág — a fejlődéslélektan — igényes, marxista szemléletű, de népszerű és közérthető hangvételű

megfogalmazására vállalkozott: „A kiadvány megkísérli, hogy születéstől a halálig, életkoronként bemutassa az emberi személyiség fejlődését, különböző lelki tulajdonságainak, dialektikusán egységbe szövődött lelki életének jellegzetességeit.”

A sok évmilliós fejlődés eredményeként létrejött emberi pszichikum általános ismertetését 1: öve tőén

Hagyománya van a megyeszékhelyen a biológiai ismeretterjesztő előadásoknak, melyek érdekessége, hogy kísérletezéssel, filmvetítéssel kapcsolják össze a rendezvényeket. A rendező a TIT biológiai szakosztálya és az SZMT Móricz Zsigmond Megyei Művelődési Háza. Előfordult már az elmúlt években is, hogy kicsinek bizonyult a több száz személyes nagyterem. Eddig Nyíregyházán tartottak ilyen előadásokat, ebben az évben több községbe is ellátogatnak a neves biológusok, — hogy minél szélesebb körben ismertessék meg a legújabb kutatási eredményeket, a távoli és a hazai tájak érdekes növényvilágát.

Az előadássorozatot dr. Verseghy Klára, a Budapesti Természettudományi Múzeum tudományos kutatója nyitja meg, aki hosz- szabb időt töltött az uppsa- lai egyetem meghívására a skandináv államokban. Előadásának címe: „Biológus szemmel a Skandináv államokban”. A rövidesen sorra kerülő előadások változatos témákat ölelnek fel: a Bükk élővilágát dr. Jua mű a fejlődés sajátosságaival foglalkozik. Szól az öröklött adottságokról, a környezet fejlesztő hatásairól, az érésről, mint a fejlődés tényezőjéről és jelzőjéről valamint az egyéni fejlődés fokozatairól. A „Személyiség kialakulásának előtörténete” című fejezet többek között olyan érdekes kérdéseket tárgyal, mint a csecsemő észlelésének és emlékezésének kialakulása, a kíváncsiságból fakadó próbálkozás, a kisgyermek érzelmei. A továbbiakban az óvodás korú gyermek pszichológiájával foglalkozik.

A 6—13 éves gyermek lelki sajátosságai mellett szól a szerző a testi fejlődésről is. Foglalkozik az akarat erőteljes fejlődéséről, s mint e fejlődési szakasz új vonásáról, a közösségi magatartásról. A továbbiakban a gyermekhász Lajos, az Egri Tanárképző Főiskola adjunktusa, a magyar hegyek növényvilágának kiváló ismerője mutatja be. Dél-amerikai uti- élményeiről. tapasztalatairól számol be a szabolcsi közönségnek dr, Andrássy István kandidátus, a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állatrendszertani Intézetének tanára, aki részt vett a dél-amerikai expedíciós úton. Dr. Szöőr Árpád egyetemi adjunktus, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Élettani Intézetének tanára „Ingerlékenység. mozgás” címmel állatkísérletekkel egybekötött előadást tart. Dr. Hortobágyi Tibor egyetemi tanár, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Növény- élettani és Rendszertan! Tanszékének vezetője — megismétli a balatonfüredi biológus napokon tartott nagysikerű előadását „A víz és az evolúció” címen. Az előadásokat filmvetítések egészítik ki. Az elsőre március 9-én kerül sor, ezt követően mintegy hónapon át tartják a megyeszékhelyen és a községekben a biológiai délutánokat.

kortól az ifjúkorba vezető életszakasz, az érettség szakasza, majd a személyiségtulajdonságok hanyatlásának kezdete (A változás kora, az öregség, az aggkor) alkotnak önálló fejezetet a műben.

Kiss Tihamér e könyvét gazdag gyakorlati tapasztalatok, sokrétű előtanulmány és kutatás alapján írta meg. Szakirodalom jegyzékében neves hazai és külföldi szerzőtársainak tanulmányait, könyveit sorolja fel, s ezzel segítséget nyújt a fejlődés- lélektan iránt érdeklődőknek a részterületek további tanulmányozásához is.

Művét a szerző szülőknek, pedagógusoknak, népművelőknek ajánlja, s ezen túlmenően mindazoknak, akik önmagukat vagy felnőtt környezetüket akarják jobban megismerni és hatékonyan alakítani.

(Sz. Sz.)

Új könyv:

Kiss Tihamér: Életkorok pszichológiája

Asztalos Bálint:

Fény a homály felett

A

z ablakokon beömlő márciusi szűzi napsugár a szobába lépő Bella Sándorra világit. Kemény, erős férfi; most kicsit hunyorít. Tétovázik kit szólítson, mert egymás mellett ül velem szemben D. Tóth László tanácselnök és Pásztor Lajos tanácstitkár. Végül csak így szól a Győzelem Tsz egyik rakodó, szállító tagja:

— Megérkeztünk a kiállítási anyaggal.

— Rakjátok le a kultúr- háznál, Sándor. Megyek mindjárt — mondja az elnök.

Kiállítás a négyezer lakost sem számláló faluban! Egy teljes járás, a tiszalöki körzet tízéves fejlődéséről. Mi jut belőle Tiszaeszlárra? Néhány jellegzetes adat: Községfejlesztési alap költségvetésének bevétele 1957- töl 4 millió 600 ezer forint. Az állam támogató segítségével készült már tíz évvel ezelőtt kultúrház félmillió forintból, aztán orvosi rendelő, egészségház s mindkét utóbbi szolgálati lakással. 1959: orvosi rendelő a faluhoz tartozó külterületi Bashalom tanyán; 1961: gyógyszertár, mozi: 1963: több tantermes új iskola a Hunyadi utcán; 1961 belterület teljes villamosítását!): Szilágyi, Aradi, Károly, Brassó, Csengőoldal és Tisza utcákban; 1965: Bashalom tanya villamosítása; 1966: MÁV, Újtelep teljes villamosítása. A falu összes költségvetési összege, illetve beruházási költsége eléri a 10 millió forintot,, vagyis, minden esztendőre átlag egymilliót kitevő fejlődési közjavak megvalósítása jut. S ebben már benne van a sok egyéb mellett a 6 ezer méter betonjárda, külterületek fásítása, 20 hold közerdő létesítése is.

A kiállítást már várták a faluban. Megy is a tanácselnök, hogy intézkedjen a képek, grafikonok elhelyezéséről. Percek alatt tömegesen állnak a falubeliek a kultúrház előtt. Aztán, előbb néhányan, majd szinte minderlki keresi, hogyan, miben segíthet.

★

Tiszaeszlár.

Különös „csengése” van e helységnévnek, nemcsak az idősebb falubeliek, de az ország előtt is. Itt történt az a vérvád história, amire annak idején szerte a művelt világban nagy visszhang támadt. Solymosi Eszter neve volt az, ami a felszabadulást közvetlen megelőző időben a becste- 'en nyilas éra szennyes hálójában is fennakadt. A misztikus ideológia és a babona keverékével tálalták a fasiszta propagandatermékek a régi és már akkor is szégyenletesen megbukott vérvád meséjét.

Mi történt?

A múlt században igen kis falu volt Tiszaeszlár. Lakosainak száma a nyolcvanas években alig haladta meg a kétezret. A község nem messze Nyíregyházától, a Tisza bal partján fekszik, mégis távol az ország gazdasági, politikai és kulturális életének központjaitól. 25 izraelita családja is szegénységben élt. A társadalmi elnyomástól, a feudális kötöttségek terhétől szenvedő egyszerű lakosok rendkívül fogékonyak lettek a misztikumok iránt.

1882 április elsején, a húsvét előtti Szombati napon rejtélyes módon eltűnt Solymosi Eszter tizennégy éves parasztlányka. Tizenkét éves korában a nyomor már szolgálni kényszerítette. Egy teljes esztendei szolgálatért 15 forintot és egy pár csizmát kapott. Tizennégy éves korára a harmadik helyen cselédkedett. S akkor, váratlanul eltűnt.

Az úri háttérből fujdogá- ló „szellőcske” nyomán suttogni kezdték: a zsidók emésztették el Esztert, akiknek vallási szertartásuk .lapján „keresztény szűz vérére van szükségük”.

Megindult a „nyomozás”, ami a feltevésen kívül semmilyen más irányt nem

akart figyelembe venni. Azt, hogy Esztert akkori háziasszonya tengernádvesszőVel verte, állandóan hajszolta, üldözte, megalázta. Később, a Tisza fel is vetett egy leányáldozatát, de a hivatalos „nyomozás” eltüntette a halott ruháit, s a huzamosabb ideig vízben levő test eltorzulásait, deformálódá- sát figyelmen kívül hagyó, felületes orvosi vizsgálat nem Solymosi Eszter személyét állapította meg. Ártatlan emberek tucatjait vették gyanúsításba, középkori módszerekkel próbálták őket hamis, az egyes urak elképzeléseinek megfelelő vallomásra bírni. Közben a vérvádbabona egyre mélyebben ivódott a felajzott falusi szegénység amúgy is homályban tartott gondolat- világába. Az esemény félelmetes erővel tört felszínre és hozta lázba az országot.

Politikát csináltak az esetből, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy faj és vallásgyűlölet szításával tereljék el a nép szegénységét, kiu- zsorázását. semmibe vevését. Több mint egy évig folyt a „nagy, szenzációs per” Szabolcs megye székhelyén, Nyíregyházán. A megye,

sőt az ország szenzációra éhes urai, kényes úrhölgyei számára „lenyűgöző” szórakozást biztosított a tisza- eszlári per.

Akkor még kevesen látták, ma már azonban bizonyos, hogy Eötvös Károly bátor humanistának bizonyult korában. Mint az 1848-as eszmék követője, a Kossuth politikáját követő független párt oszlopos tagja, elvállalta a per védelmét. Hadat üzent a XIX. század végén hazánkban felbukkanó inkviziciós szellemnek, a végzetes babonának, a felekezeti előítéleteknek, az akkori szűk látókörű, rosszindulatú reakciós politikának.

1883 augusztásban ért véget a „tiszaeszlári per”. Végül is bebizonyosodott, hogy a vérvádbosszú alaptalan koholmány. Minden jel arra mutatott: Solymosi Eszter, a sok semmibe vett, nyomorgó gyermekek egyike kiszolgáltatottságában, elkeseredettségében öngyilkosságot követett el. Mikor úrasszonya ismételt megve- rés után a boltba küldte

festékért, a Tiszához ment, és abba ugorva vetett véget szerencsétlen életének:

★

Mit tudnak szegény Solymosi Eszter tragédiájáról a mai falubeliek. A fiatalok úgymondva semmit. Az idősebbek legyintenek: az is úri gazemberségek, kegyetlenségek sorozatához tartozott.

Azzal törődnek ma, ami van. Meg ami lehet. 1960 óta szövetkezeti község Eszlár. Három tsz-nek — a Petőfi, Kossuth és Győzelem nevet viselő közösségnek — 5285 hold földje van. Azzal szemben, hogy a felszabadulás előtt három gróf és másik két nagybirtokos osztozott a falu határán. Félezer család volt teljesen nincstelen, s mint uradalmi cselédek már akkor is „örültek”, ha a szűkös cselédbér mellett a kevés aratásért használt kommen- ciós földön legalább 10 zsák burgonyájuk vagy 15 zsák kukoricájuk megkerült. A többi, 335 család egy-két holdat mondhatott magáénak és mindössze 14-en tar-