Kelet-Magyarország, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-26 / 73. szám

m/S MOLET/RJAI, EGYfíOtJETEKI XXIV. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM ARA: 80 fillér 1967. MÁRCIUS 26, VASARNAF Gyors intézkedést az ér­és belvízkárok helyreállítására A megyei helyzeállítási bizottság íelhívása ÁPRILIS l-ÉN tartja alakuló ülését a megyei tanács Nagy ár- és belvízkáro­kat szenvedett az utóbbi he­tekben piegyénk. A megyei párt- és tanácsi végrehajtó bizottságok a közelmúltban határozatban rögzítették a helyzetet, s az illetékes szer­vek tennivalóit a károk gyors helyreállítására. E határozat nyomán tartotta tegnap alakuló ülését az ár- és belvízkár elhárítási bizottság a megyei tanács vb. termében. Az ülésen — amelyen részt vett Kállai Sándor, a megyei pártbi­zottság titkára — Nemes Imre, a megyei tanács vb. elnökhelyettese, a bizottság elnöke ismertette a felada­tokat. Elmondta: a helyreállítási munka csak a legteljesebb összefogással valósítható meg eredményesen. A tava- . «Z5 olvadás miatt megyénk­ben mintegy ezerhatszáz la­kás került víz alá. Ebből több, mint hatszáz összedőlt, » négyszáz ház van kitéve az összeomlásnak. A tönk­rement lakások tulajdono­sainak szociális helyzete is megköveteli a társadalom gyors segítségét. Ezért ala­kult meg a megyei, s min­den járási székhelyen egy járási operatív bizottság, amelynek tagjai felmérik a lehetőségeket, igénybe vészül a helyi erőket, s szükség esetén országos segítséget is kérnek. Dézsi István, a bizottság titkára beszámolt arról, hogy az utóbbi napokban javult a helyzet: a fehérgyarmati járásban és Tarpa veszé­lyeztetett részein kezdetét vette a visszaköltözés a helyrehozható lakóházakba. A lakások nagy része azon­ban régebben, s megfelelő alap, szigetelés nélkül épült, s jelenleg is használhatat­lan. A veszélyeztetett laká­st* újjáépítésére a szüksé­ges első intézkedést már megkezdték a tanácsok. El­végezték a műszaki felmé­rést a tiszalöki, mátészalkai, nagykállói, baktalórántházi és a kisvárdai járásokban, s e hónap végére be kell fe­jezni ezt a munkát a nyír­bátori, fehérgyarmati, vásá- rosnaményi és csengeti já­rásokban. A felmérés után gyorsan meg kell adni az építési engedélyeket, az OTP-köl- csöret — ez az ár- és bel­vízkárokat szenvedett laká­sok helyreállításánál teljes összegű és kamatmentes és soron kívül biztosítani kell az anyagot, a kivitelezői ka­pacitást. Az eddigi számí­tások szerint ehhez segít­séget kell kérni az országos főhatóságoktól, hiszen a megyei lehetőség mind pénzügyileg, mind építő­anyagokban csak kis része a szükségletnek. A helyre­állításnál az építési hatósá­gok, tanácsok ragaszkodja­nak ahhoz, hogy a most épült házakat megfelelő telkeken és korszerű építési eljárásokkal hozzák tető alá. Kállai Sándor hangsú­lyozta: az újjáépítést gyor­sított ütemben kell végre­hajtani. Ehhez minden érin­tett szerv ereje maximumát adja. A mintegy ezer la­kás helyreállításához társa­dalmi összefogásra van szükség. Minden szerv ve­zetője azonnal tanácskozzon a főhatóságával A teendők között első meggyorsítani a károk felmérését. Az új la­kások helykijelölésénél is gyorsítani kell a munkát, s a telkek esetében kapjanak kedvezményeket a lakások tulajdonosai. Soron kívül adják ki az építési engedé­lyeket, az OTP a jelenlegi kereten kívül biztosítson hi­telt a helyreállításra. Fel­hívta a TÜZÉP és a MÉ­SZÖV figyelmét arra, hogy kérjenek ehhez a feladat­hoz országos keretből plusz anyagot. Meg kell vizsgálni, milyen anyagokat tudunk helyből, a téglagyáraktól, az erdőgazdaságtól, s a megyé­ben működő fafeldolgozó- üzemektől beszerezni. Az építési munka végzésének oroszlánrésze a kisipari szö­vetkezetekre hárul, de a kisiparosok és a tsz-közi vállalkozások is vegyék ki részüket a helyreállításból. A bizottság megkeresi a ta­nácsi és a minisztériumi építőipari vállalatokat is: végezzenek munkát az ár- és belvizes lakások újjáépí­tésén. A bizottság megállapította, példamutató az a kezdemé­nyezés, amely az 5. számú AKÖV párt és társadalmi szerveitől indult: a dolgo­zók e vállalatnál három A jármi Alkotmány Ter­melőszövetkezet a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulója és a termelőszövetkezetek első országos kongresszusa tisz­teletére egész évre szóló termelési és értékesitési ver­senyre hívta a megye ösz- szes szövetkezeti gazdasá­gát A megyei versenybizott­ság adatai szerint a felhí­váshoz eddig 120 termelőszö­vetkezet jelentette be csat­lakozását. Az eddig beérkezett csat­lakozások között nagyon ér­tékes és reális gazdasági vállalások vannak. A vásá- rosnaményi Vörös Csillag Tsz például többek között bejelentette, hogy a forgó­alapot az elmúlt 3 év átla­gához mérten 7 százalékkal munkatársuk lakását tel­jesen, három munkatársu­két pedig nagy összegű fu­varral és társadalmi mun­kával részlegesen helyreál­lítják. Hasonló a KISZÖV felajánlása is. Ezen az ülé­sen határozták el az illeté­kes szervek, hogy a társa - dami összefogás erejét is fokozottan veszik igénybe, felhívnak minden megyénk­ben működő vállalatot, ter­melőszövetkezetet, földmű- vesszövetkezetet és más szervet: segítsék kárt szen­vedett munkatársaik, . tag­társaik lakásának újjáépíté­sét. Az ülésen részt vevő vál­lalatok vezetői beszámolnak az eddig tett és most ki­adott intézkedésekről, amelynek nyomán más me­gyék építőanyagipara, testvér-vállalatai segít­ségét is kéri k e mun­kához. A bizottság fel­hívta megyénk téglagyárai­nak munkásait: vasárnapi műszakokkal is termelje­nek, hogy a szükséges tég­la, cserép rendelkezésre áll­jon. Elhatározták: egy hét alatt kidolgozzák, mennyi és milyen anyagra, kivite­lezői kapacitásra van szük­ség, melyik szervnek, válla­latnak mit kell tennie e helyreállítás meggyorsítá­sáért, s mit kell a minisz­tériumoktól igényelni. A bizottság megbízta a megyei tanács vb tervosztályát, szervezze meg a helyi anyag feltárását, igénybevé­telét. A pénzügyi osztályt felkérte, számoljon a taná­csi költségvetés igénybevé­telével is. A károkat elhárító bi­zottság egy hét múlva be­számoltatja intézkedéseiről az illetékeseket. növeli. Az árbevételt egy hold redukált szántóra ve­títve 7600 forintra növeli. A nagyvarsányi Szabadság Tsz-ben a téli alma terme­lésnél az 5 százalék több­termés elérése mellett, az exportminőséget 92 száza­lékra teljesítik. A nyíregyházi Vörös Csil­lag Tsz tagsága vállalta, hogy 1 kilogramm baromfi­hús előállítására 3,8 kiló ta­karmányt használnak fel; tojástermelési, illetve érté­kesítési tervüket 5 százalék­kal túlteljesítik. Vállalják, hogy a szocialista brigád­mozgalmat tovább szélesítik közösségükben: idén négy brigád tűzte célul a meg­tisztelő cím elnyerését. Szakmunkásképzés terén is többet tesznek: ez évben 30 A megyei tanács pénteki ülésén megvizsgálták a PM revizori főosztálya megyei kirendeltségének beszúmo - lóját az 1966 évi ellenőrzé­sekről majd előkészítették a március 19-én megvá­lasztott megyei tanács első ülését. A vb határozata szerint a megyei tanács alakuló ülé­sét 1967 április 1-én tartja. Az ülés 9 órakor kezdődik: Napirendjén szépéi: Megyei választási elnökség beszámolója a választások­ról; A negyedév vége az üze­mekben a korábbi években mindig hajrával volt pá­ros. Vajon így van-e az 1967-es év első negyedévé­nek befejezésénél is? Az Országos Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyár­egységéből kedvező válasz érkezett. A gyáregység hajrá nélkül 101 százalékra tel­jesíti első negyedéves ter­vét, különösen a tauril- üzemben, a gumifonal bur­koló üzemben volt egyenle­tes a termelés. Néhány új­donság: a negyedév végén bemutatták a kereskedelmi szakembereknek az üzem új játéklabda kollekcióját. Tetszést aratott az 1,8 co­los apró, különböző színek­ben készülő minilabda. Új­donság még, hogy március 20-val megkezdték a gyár­ban a személygépkocsik gu- miag'roncsának körfutózását. A kísérleti gyártás után elő­fiatalt szerveznek szakmun­kástanulónak. A felsősimái Béke őre Tsz-ben arra tettek többek között vállalást, hogy a hús­ellátás biztosítása és javí­tása érdekében minden 100 hold szántó terület után 130 mázsa élő állatot érté­kesítenek. Kállósemjénben az Uj Élet Tsz-ben az egy fejős tehénre eső eddigi 2400 liter tejhozamot 2600 liter­re, míg a közös juhállo­mánynál az egy juh utáni gyapj úhozamot 4,5 kilo­grammról 4.8 kilóra növe­lik. A már csatlakozott 120 tsz vállalása biztosíték arra, hogy a jármi kezdeményezés eléri a célját és jó eredmé­nyeket hoz. A. B. a tanácstagok megválasz­tásának hitelesítése; a végrehajtó bizottság és a bizottság tisztségviselői­nek megválasztása; az állandó bizottságok es a bizottságok elnökeinek, titkárai nak megválasztása; a városi és járási taná­csok megválasztott vb tag­jainak jóváhagyása; egyes községi végrehajtó bizottságok működése szü­neteltetésének elrendelése — járási tanácsok vb ja­vaslatai alapján. reláthatóan ebben az év­ben húszezer személygépko­csi-kerék köpenyét újítják fel. A VAGÉP-től is jó hírek érkeztek. Bár az üzem ne­gyedéves hidraulikus fém­fűrész tervét kooperációs okok miatt nem tudta telje­síteni a negyedéves terv teljesítését ez nem befolyá­solja. Hajrá nélkül teljesí­tik tervüket, mert a leg­fontosabb megrendelőknek, így a mosonmagyaróvári öntödei rekonstrukcióhoz határidőre elkészítik a konvejoros szállítókat, gör­gős asztalokat. A hidraulikus fémfűrésznél adódó lemara­dást ellensúlyozzák azzal, hogy megkezdték a mező- gazdasági gépszínek gyártá­sához az előkészítő munká­kat. A gépszínekből év vé­géig 200 darabot készítenek. Második negyedéves ter­vükön dolgoznak már a Nyírbátori Vastömegcikk- ipari Vállalatnál. Az első negyedévi szállításra vállalt hatvan darab Gellért típusú napellenző elkészítése után nagy lendülettel láttak hoz­zá a csikótűzhelyek készíté­séhez is. Ebből az első ne­gyedévre tervezett három­ezer darabot már elkészítet­ték és március végére újabb ezer darabot gyártanak, il­letve adnak át a kereskede­lemnek. A Vörös Október Férfiru­hagyárban a jövő héten meg­kezdik a második negyedév­re tervezett 92 ezer darab szóló nadrág készítését, mi­után befejezéshez közeledik az első negyedévre ter­vezett 95 ezer darabos tétel gyártása. A már ko­rábban befejezett export- tervük eredményeképpen megkezdték a kelet-afrikai államokba irányuló áruk csomagolását és elszállítá­sát is. 120 tsz csatlakozott eddig a jármiak felhívásához AZ ELSŐ NEGYEDÉV VÉGÉN Hajrá nélkül teljesítik a tervet Jelentés ex üzemekből KÜLPOLITIKAI hírek MOSZKVA A Szovjetunióban szomba­ton Föld körüli pályára jut­tatták a Kozmosz—152 jel­zésű mesterséges holdat. A szputnyik keringési ideje 92,2 perc, pályájának a Föld felületétől számított legna­gyobb távolsága 512, legki­sebb távolsága 283 kilomé­ter, hajlásszöge 71 fok. SAIGON A partizánok az utóbbi 24 órában változatlanul heves ágy útűz alatt tartják az amerikai állásokat — jelenti a francia hírszolgálati iroda. A hazafiak a tengerészgya­logságra, valamint a Junc­tion City hadműveletben részvevő ejtőernyős alakula­tokra és páncélos egységekre irányítottak aknatüzet. A saigoni főparancsnokság szó­vivője 12 amerikai katona halálát és 91 megsebesülését ismerte el. Azt is elmondot­ta, hogy a gerillák felgyúj­tottak egy üzemanyagrak­tárt és lángba borítottak több katonai szállító eszközt. FREETOWN Freetownban, Siera Leo­ne fővárosában péntekre virradó éjszaka történt ka­tonai hatalomátvételt köve­tően nyugalom van. Blake őrnagy, a nemzeti újjászüle­tés tanácsának ügyvezető elnöke (a tanács elnökévé választott Genda alezredes még New Yorkban tartóz­kodik) pénteken este a dip­lomáciai testület tagjai előtt megismételte a rádió­ban korábban tett nyilatko­zatát, miszerint a hatalom új birtokosai kőtelezőnek ismerik el a Sierra Leone által kötött korábbi egyez­ményeket és a brit nemzet­közösség keretén belül kí­vánnak maradni. Az őrnagy újból Ígéretet tett, hogy „mihelyt helyreállítják az ország egységét és nyugal­mát, szilárd alapra helyezik a gazdasági életet, visszaad­ják a hatalmat polgári poll- tikusokna.” DJAKARTA Mint a Reuter jelenti, Ja­va középső részén újabb összetűzések voltak a hatal- maí osztott Sukarno elnök hívei és ellenfelei között. A hivatalos Antara hírügynök­ség állítása szerint Bandung közelében „kommunista fegy­veres felkelés” fenyegetett és a hatóságok letartóztattak 16 személyt, akik állítólag a felkelést akarták előkészí­teni. BÉCS A brazíliai nagykövetség útján Ausztria immár hi­vatalosan kikéri Josef Stangl-t, — jelenti szomba­ton a bécsi Presse. A treb- linkai és sobibori haláltá­bor osztrák származású volt parancsnoka ügyéban Bécs több száz oldalon, az előírt hitelesített portugál fordí­tásban terjeszt elő bizonyíté­kokat Rio de Janeiróban. Az okmány emlékeztet rá, hogy a brazil törvények szerinti húszéves elévülési határidőn belül Stangl ellen Linzben és Bécsben gyilkosság vád­jával büntetőjogi eljárás in­dult, így tettei nem évül­hetnek el.

Next

/
Thumbnails
Contents