Kelet-Magyarország, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-24 / 71. szám

Közlemény az NSZEP Központi Bizottsága küldöttségének moszkvai tárgyalásairól Az érdeklődés homlokterében A harmadik haditanács Moszkva (TASZSZ): Csütörtökön hivatalos közleményt adtak ki a Né­met Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága küldött­ségének Moszkvában tett lá­togatásáról. A küldöttség Walter Ulbrichtnak, a párt Központi Bizottsága első titkárának, a Német De­mokratikus Köztársaság ál­lamtanácsa elnökének veze­téséivel március 21-től 23-ig tett látogatást a szovjet fő­városban. A közlemény elmondja, hogy az SZKP és a Német Szocialista Egységpárt „le­Viefnami jelentés Az amerikaiak szerdán is folytatták légitámadásaikat a VDK területe ellen. A dél-koreai csapatok ed­digi legnagyobb méretű be­vetése folyik Dél-Vietnam- ban: nyugati hírügynökségek jelentették, hogy mintegy 10 000 dél-koreai katona vesz részt a Dél-Vietnam középső partvidékén folyó akcióban, amelynek célja egy mintegy 400 kilométer hosszúságú partszakasz „megtisztítása" a szabadság- harcosok tóL Az AP amerikai hírügy­nökség közlése szerint két napon belül másodszor tör­tént meg, hogy az ameri­kaiak tévedésből saját ka­tonáikat támadták. Az úgy­nevezett C harci övezetben ogy amerikai gránát két ka­tonát megölt, 15-öt megse­besített. Kedden két ameri­kai vadászbombázó tévedés­ből a saját állásukat bom­bázta és két amerikai ka­tonát megölt. GENF A genfi 17-hatalmi le­szerelési értekezlet csütör­tökön elhatározta, hogy május 9-ig elnapolja ülé­sét. A húsvéti szünet kiter­jesztését hat hétre eredetileg az amerikai küldött java­solta. Az AP szerint az Egyesült Államok, amelyet szövetségesei bírálnak az atomsorompó-egyezmény ter­vezetével kapcsolatban „lé­legzetvételnyi szünethez” akar jutni, hogy időt nyer­jen egy általánosan elfogad­ható szerződéstervezet ki­dolgozására. DJAKARTA Djakartai illetékes he­lyen közölték, az UPI hír­ügynökség tudósítójával, hogy Sukarno, a hatalmá­tól megfosztott elnök, a kö­zeljövőben egy magánvillá- ba, Bogorba költözik. Jól­lehet Suharto és közeli mun­katársai szerint Sukarno nincs háziörizetben, az el­múlt napok fejleményei még inkább bebizonyítot­ták : tevékenységét rendkí­vül szigorúan korlátozzák, elszigetelt életet él, látogató­kat nam fogadhat. RÓMA Egy hónapon belül má­sodízben maradt Róma köz­szállítási eszközök nélkül: a villamos- és autóbuszveze­tők 24 órás sztrájkba lép­tek, a kollektív bérszerző­dés javítására irányuló kö­veteléseik alátámasztására. BOGOTA A kolumbiai gerillaharco- sok fokozódó akciójával szemben katonai erősítése­ket irányítanak a gerillák vélt központjaiba. Sevilla város közelében egy kato­nai járőr aknába ütközött, három katona és két polgári személy meghalt. BUKAREST Csütörtökön Bukarestből Prágába utazott Nixon, az Egyesült Államok volt alel- nöke, aki kétnapos magán­látogatást tett Romániában. szögezte egyöntetű elhatáro­zását, hogy küzd az európai problémák olyan megoldá­sáért, amely a béke, a de­mokrácia és a szocializmus érdekeit szolgálja”. A két párt megállapította, hogy korunk valamennyi fontos problémáját illetően nézetei teljesen megegyeznek. A német pártküldöttség meghívására Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának ve­zetésével szovjet pártkül­döttség vesz részt a NSZEP április 17-én megnyíló VII. kongresszusán. Az SZKP és az NSZEP ki­fejezésre juttatta, hogy to­vábbra is segítséget nyújt a vietnami népnek az ameri­kai agresszió ellen vívott harcához, minden vonalon erősíteni igyekszik a szo­cialista közösséghez tartozó országok, a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom egységét és összefor- rottságát. A közlemény hangsúlyozza, hogy sikere­sen fejlődik a két ország testvéri barátsága és szoros együttműködése, s ez telje­sen összhangban áll a két ország barátsági, kölcsönös segélynyújtási és együttmű­ködési szerződésével. A Kennedy'gyilkosság újabb fejleménye Bíróság elé állítják Clay Shaw-ot New Orleans (MTI): Egy New Orleans-i vádes­küdtszék szerdán vádat emelt Clay Shaw 54 éves üzletember ellen azon a címen, hogy összeesküvést szőtt Kennedy elnök meg­gyilkolására. E lépésre azu­tán került sor, hogy egy három bíróból álló tanács múlt pénteken négynapos kihallgatás után megállapí­totta: Garrison New Orleans-i ügyész elegendő bizonyí­tékkal kendelkezik Clay Shaw vádjának alátámasz­tására. Ennek alapján el­rendelték a bírósági tár­gyalást. A vádesküdtszék határo­zata súlyosbítja Clay Shaw helyzetét, mert állásfoglalá­sa azt jelenti, hogy már a konkrét vádat is leszö­gezték ellene. A szerdai ha­tározat első ízben jelöli meg pontosan egy hivata­los okmányban, hogy Clay Shaw szándékosan és tör­vényellenesen összeesküvést szőtt David W. Ferrie-vel és Lee Harvey Oswalddal, valamint más még meg nem nevezett személyekkel, hogy meggyilkolja John. F. Ken- nedyt. Klaus a szovjetunióbeii átjárói Becs (MTI): A Szovjetunióban tett lá­togatásának eredményei mindenben megfeleltek vá­rakozásainak — jelentette ki Klaus osztrák kancellár, az Osztrák Néppárt sajtószolgá­latának adott nyilatkozatá­ban. A szovjet politikusok­kal a jövőben folytatandó rendszeres konzultációk na­pirendjén szerepelnek majd Ausztria és a Közös Piac kapcsolatai is, miután a szovjet és az osztrák ál­láspont e kérdésben válto­zatlanul eltér egymástól. Klaus kijelentette, hogy Ausztria nem kíván a Közös Piacba sem belépni, sem ahhoz társulni, célja csak „a gazdasági kapcso­latok rendezése”. „Bár a kérdésben hangoztatott szov­jet aggodalmakat nem oszt­juk, el kell ismernünk, hogy azok Ausztria függetlensé­gének és önállóságának fél­téséből erednek” — mon­dotta. Guam szigetén véget ért a 48 órás ha­ditanács, amely Johnson elnök irányításával megtárgyalta a vietnami helyzetet és irány­elveket fogadott el az amerikai politika to­vábbi lépéseivel kapcsolatban. Noha Johnson ült a katonai és politikai tárgyalások során a zöld asztal elnöki karos- székében — az igazi „sztár” mégsem ő volt Guam szigetén — hanem Wheeler tábornok, az amerikai egyesített vezérkar főnöke és Westmoreland tábornok, a Vietnamban har­coló amerikai agresszió® erők főparancsnoka! Ennek az oka rendkívül egyszerű: a távoli csendes-óceáni szigeten tartott megbeszélés minden eddiginél jobban kiemelte a Penta­gon és általában a tábornokok fokozódó és ma már csak formailag korlátozott hatal­mát a vietnami háborúban. Honolulu és Manila ulán Ez egyébként nem új tünet: eddig John­son elnökletével két hasonló haditanácsot tartottak, s mindegyik a vietnami háború kiterjesztésének újabb szakaszát vezette be. Tizenhárom hónappal ezelőtt Honoluluban tartották a megbeszéléseket, amelyen meg­hirdették Dél-Vietnam belső kormányzati rendszerének „demokratizálását”. Az egyet­len tényleges eredmény azonban a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni bombázá­sok kiterjesztése volt. A második haditaná­csot 1966 őszén Manilában tartották. A lát­szatcél itt a különböző szövetségesek felvo­nultatása volt — Ky tábornoktól egészen az ausztrál miniszterelnökig — hogy demonst­rálják a vietnami agresszió „koalíciós” jel­legét és legalább felületesen leplezzék az amerikai stratégiai célkitűzéseket. A valóság Manila után is világosan be­szélt. 1966 tele és 1967 tavasza — tehát Manila és Guam között bontakozott ki az ame­rikai agresszió kiterjesztésének újabb sza­kasza. Ennek három igen fontos katonai alkotóeleme volt: 1. Az amerikaiak a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság és Dél-Vietnam határán lévő demilitarizált övezet rendszeres bom­bázásával az agressziót úiabb területre ter­jesztették ki és nyíltan megszegték a genfi konferencia határozatait ezzel a területtel kapcsolatban is. 2. A VDK elleni bombatámadások soro­zatával megkezdték a legnagyobb ipari üze­mek, valamint a zárógátak bombázását, ami új szakaszt jelentett a VDK elleni ag­resszió „eszkalációjában”. 3. A VDK partvonala mellett cirkáló 7. amerikai flotta megkezdte a VDK területén lévő tengerparti célpontok tüzérségi bombá­zását, ami haditechnikai szempontból az hg» resszió kiterjesztésének új formáját jelen« tette. A Guam szigetén tartott megbeszélések» nek is megvolt a maguk „spanyolfala”: a sebtében odarendelt dél-vietnami vezetőkkel Johnson egy új alkotmánytervezetről tanács, kozott, amely formailag lehetőséget adna ar» ra, hogy hat hónapon belül nemzetgyűlési választásokat tartsanak és polgári elnököt válasszanak Dél-Vietnamban. A valóságban természetesen ez csak üres szólam, s egyet­len célja a figyelem elterelése. Hiszen a vi­etnami háború eddigi lefolyása világosan mutatta: a különböző dél-vietnami kormá­nyokat csak az amerikai fegyverek tartják hatalmon, s nem fejezheti ki a nép akara­tát semmiféle olyan politikai manőver, ame­lyet az amerikai fegyverek árnyékában haj­tanak végre. Ennél sokkal lényegesebb, hogy a Gu- amban tartott tanácskozásokon Wheeler es a vezérkar javaslatára Westmoreland tá­bornok gyakorlatilag teljhatalmat kapott a hadműveletek vezetésére. Emellett létrehoz­ták a ..csendes-óceáni hadszíntér különleges parancsnokságát”. Ilyen parancsnokság meg­alakítására eddig csak a második világhá­borúban került sor. Célja, hogy az eddiginél teljesebben központosítsa és összehangolja a hadműveletek vezetését a különböző fegy­vernemek között, s így megkísérelje hatáso­sabbá tenni az agressziót. A katonai meg­beszélések részleteit természetesen titok fe­di, s így nem lehet tudni, hogy milyen, for­mát öltenek majd az újabb agresszív lépé­sek. A szakértők azonban tudni vélik, hogy feltétlenül sor kerül az amerikai interven­ciós hadsereg létszámának növelésére vala­mint Thaiföld erőteljesebb bekapcsolására: az ott állomásozó B—52-eseknek nagyobb szerepet szánnak az Észak-Vietnam rileni bomba támadásokban A „naptár“ hajszolja johnbonf Guam alapvető tanulsága, hogy Johnson a Washington kulisszái mögött folyó politi­kai küzdelemben félreérthetetlenül a vezér­kar és a legagresszívabb körök oldalára állt. Ennek részben világpolitikai okai is vannakj Johnson indítékait vizsgálva, a Pravda meg­említi, hogy a Mao Ce-tung csoport műkö­dése és a kínai események valóságos aján­dékot jelentenek az agresszoroknak. Ez olyan tényező, amelyet Johnson semmiképpen sem akar kihasználatlanul hagyni. E2zel össz­hangban az amerikai belpolitikai „naptáribb* hajszolja az elnököt: az 1968-ss esztendő elnökválasztási év az Egyesült Allamokbail, s a vietnami háború katasztrofális hatással lehet Johnson esélyeire. A Guam szigetén tartó haditanácsot tehát úgy lehet értékelni, mint Johnson kétségbeesett kísérletét arra, hogy az agresszió fokozásával evickéljen ki abból a katonai és politikai mocsárból — amelybe éppen az agresszió juttatta. Az osztrák kancellár moszkvai útja Amerikai távközlési mesterséges hold Kennedy-fok (MTI); Az amerikai űrhajózási hivatal szerdán este nagy hatóerejű Delta-rakétával ideiglenes Föld körüli pá­lyára vezérelt egy 87 ki­logramm súlyú Intelsat táv­közlési mesterséges holdat. Később a mesterséges hol­dat „lehorgonyozzák” az egyenlítő felett, azaz olyan kör alakú pályára juttatják, amely szinkronban van a Föld forgásával és így a bonyolult elektronikus be­rendezés mindig a Föld azo­nos pontja fölött „tartózko­dik”. Az Intelsat a tervek sze­rint az egyenlítő fölött, a nyugat-afrikai partoknál „horgonyoz majd le”. A mesterséges hold az 56 or­szágot tömörítő Intelsat társaság tulajdona, segítsé­gével össze lehet kapcsolni Európa, az Egyesült Álla­mok. Afrika és Dél-Ameri- ka rádió- telefon, televí­zió, távgépíró és egyéb táv­közlési hálózatait, sőt televí­ziós programokat, valamint telefonhívásokat lehet to­vábbítani Indiába, a Távol- Keletre, vagy akár a Szov­jetunióba. A hadsereg zendülése Sierra Leonéban Freetown, (MTI): A Sierra Leone-i főváros kaszárnyáiban egymás ellen fordították a fegyvert azok a katonák, akiket Lansana dandártábornok, a hadsereg főparancsnoka azért mozgó­sított, hogy érvényt szerez­zenek az általa a választá­sok után kihirdetett rend­kívüli állapotnak. Megfigye­lők nem tartják lehetetlen­nek, hogy a hadsereg zen­dülése polgárháborúhoz ve­zethet. A Sierra Leone-i hadse­reg, a lakossághoz hason­lóan. mind törzsi, mind társadalmi szempontból rendkívül összetett. Óriás! a különbség a tengerparton élő kreolok — az angolok által „importált” rabszolgák le­származottjai — és az or­szág belső részén élő elma­radott törzsek között. A hadseregben mindkét cso­portosulás képviselve van. Még nem érkezett jelen­tés arról, hogy a pénteki összetűzésnek vannak-e ál­dozatai. Klaus osztrák kancellár Moszkvába uta­zása előtt hónapokig orosz nyelvleckéket vett, azt akarta, hogy legalább néhány mon­dat erejéig tolmács nélkül is megértesse magát. Ez az igyekezet és sok más jel is arra vall, hogy a lehető legjobb benyomást akarta kelteni a Szovjetunióban, a lehető legtöbb bizalmat elnyerni. Bizalmat három dolog iránt: hogy kormánya tovább akarja erősíteni a két ország kapcsolatait, hogy Ausztria meg akarja őrizni semlegességét, s végül, hogy közeledésük az Európai Közös Piachoz, a nyugati tömb e gazdasági szer­vezetéhez — nem sérti az osztrák semleges­séget. Klaus azóta hazautazott, s a tárgyalá­sok azt mutatják, hogy (sportkifejezéssel él­ve) az eredmény 2:1 a bizalom javára. A légkör barátságos és kellemes volt, a két ország közvetlen kapcsolatai szinte fel­hőtlenek. Jól fejlődik kereskedelmük, sok művész, zenész, újságíró utazik Moszkvából Bécsbe, és viszont. Mind Koszigin szovjet miniszterelnök, mind Klaus kancellár meg­elégedését fejezte ki a búcsú alkalmával, s valóban megvan az alap ahhoz, hogy a szov­jet—osztrák viszonyt két szempontból is pél­dásnak tekintsük: különböző társadalmi rendszerű országok működnek együtt, s egy világhatalom és egy kis állam fejleszti egyenrangúan és kölcsönös tiszteletadással barátságát. A szovjet kormány a tárgyalások során érdekes javaslatot tett: vegyen részt az oszt­rák ipar is annak a grandiózus vezetéknek az építésében, amelyen Olaszországig, eset­leg Franciaországig halad majd a szibériai földgáz. Ez a terv a Szovjetunió Európa- politikájának egyik figyelemre méltó része. A szovjet kormány évek óta igyekszik meg­teremteni . olyan európai biztonsági rend­szert, amelyben felszámolják a háborús ve­szélyt és a nagy politikai feszültségeket. Ezt a törekvést szolgálják a szovjet politikusok gyakori nyugat-európai utazásai, a kölcsö­nös gazdasági előnyökön túl ezt szolgálják a hatalmas arányú gazdasági tervek — mint például a szovjet—francia műszaki és tu­dományos csere, a nagy Fiat-üzlet és ez a gázvezetéképítés is. Ebben a munkában részt venni — nagyon előnyös, nagyon jövedel­mező dolog, s a Szovjetunió egyben azt meg akarja mutatni, hogy a keleti piacon óriási, még kiaknázatlan lehetőségek van­nak, a kis Ausztria bőven talál itt gazdasá­gi teret anélkül, hogy nyugati kapcsolatai kárt szenvednének. Klaus kancellár mindezek ellenére azt fejtegette sajtóértekezletén és a zöld asztal­nál, hogy Ausztriának valamilyen formában szorosabb kapcsolatokat kell teremtenie az Európai Közös Piaccal; szerinte ezt követeli Ausztria gazdasági fejlődése. S ennél a pontnál Moszkvában vitába szálltak vele. A Szovjetunió attól tart. — és nem alaptalanul —, hogy ha Ausztria szorosabb kapcsola­tot teremt az Európai Közös Piaccal, első­sorban annak legerősebb tagjával, Nyugat- Németországgal, úgy nemcsak gazdaságilag köti le magát, hanem politikailag is. S ez valamilyen politikai színezetű gazdasági anschlusshoz vezethet, — Ausztria nyugati elkötelezettségéhez. Ez pedig ellentmond an­nak a semlegesség! elvnek, amelyet 1955-ben kölcsönös megelégdésre leszögeztek. De ellentmond annak a szerepnek s, amelyet Ausztria önmagának szán. Becsben gyakran elmondják, hogy országuk „híd akar lenni a Kelet és Nyugat között". Ilyen szerepre azonban csak teljesen semleges, el nem kötelezett Ausztria vállalkozhat A ma­gyar külpolitika is szívesen lát olyan Auszt­riát, amely a két társadalmi rendszer béke* együttműködésén munkálkodik. A mi véle­ményünk szerint a Duna-medence különö­sen alkalmas arra. hogy az e területen élő és sok közös érdekkel rendelkező országok szorosan együttműködjenek — de a Duna- medencében is csak egy semleges Auszriára várhat hivatás. Ennek úiabb építőköve lehet Klaus kancellár májusra tervezett budapesti látogatása. Lehet, hogy a különböző érvek hatással voltak Klaus kancellárra, mert elutazásakor így nyilatkozott: kezdetben Ausztria gondolt ugyan arra, hogy csatlakozik az Európai Közös Piachoz, de most arra szorítkozik, hogy „rendezze kapcsolatait” e közösség or­szágaival.

Next

/
Thumbnails
Contents