Kelet-Magyarország, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-05 / 31. szám
BiszkuBéla elyíárs Nyíregyházán Biszku elvtárs a jövő művelt szakmunkásai között. A Kossuth Lajos Szakközépiskola tanműhelyében Grabicza J<W zsef esztergályos munkáját figyeli nagy érdek'' léssel a vendég. Mögöttük Orosz Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára. Tapasztalatcsere. Biszkn Béla elvtárs Suták Andrással, a Kelet-magyarországi Faipari V állatai dolgozójával. Biszku Béla elvtáre, » MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Nyíregyháza 1. számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje pénteken Orosz Ferenc elvtársnak, a megyei pártbizottság első titkárának, Murczkó Károly eivtársnak, a városi párt- bizottság első titkárának és Bíró László elvtársnak, a városi tanács vb. elnökének társaságában városunkkal ismerkedett Először felke- re- ce a Kelet-magyarországi alpári Vállalatot, ahol az izem vezetői — Oláh László igazgató, Magyar József parttitkár, Estók Lajos szb.- titkár, Tomasovszki István szocialista brigádvezető — fogadták. Délelőtt Biszku elvtárs és kisérete ellátogatott a Kossuth Lajos szak- középiskolába, ahol Szabolcsi László igazgató és a tanári kar képviselői ismertették meg a vendégeket az iskola életéveL Biszku Béla elvtárs este reszt vett az 5. számú Autóközlekedési Vállalatnál a megyei és városi tanácstagokat jelölő gyűlésen is. Elbeszélgetett az üzem vezetőivel — Hekman György igazgatóval, Majoros József párttitkárral és Lengyel István szb.-titkárral —■ akik tájékoztatták a vállalat munkájáróL k A faipari vállalatnál Oláh László elvtárs közvetlen hangon fejezte ki a dolgozók örömét a látogatásért. „Annál jobban értékeljük ezt, mert a fásokhoz bizony elég ritkán járnak vendégek, inkább az új, vagy a nagyobb gyárakat keresik fel. Szűkösen vagyunk ugyan, de amit tuti un k, így is megteszük.” Csak természetes, hogy ezután a munkára terelődött a sző. Alig győzték válasszal a kérdésekét: milyenek a nyílászáró szerkezetek, ha- gycmánywwde-ef' vagy korszerűek, milyen a kereset, kiknek szállítanak, mennyi a tiszta termelési érték, mennyi a dolgozók átlagkeresete, hogyan fejlődik a vállalat? Oláh elvtárs sorban válaszolt. A legutolsó kérdésre felelete az volt, hogy bizony nehezen megy a fejlesztés, a bútorgyár építésének indulása. „Csak az fáj nekem külön, hogy mire megépül, már nem igen tudok a munkájából részt kérni. Mennek az évek, s közeleg a nyugdíj.” És elmondta, hogy szakemberek máris varinak a bútorgyártó mesterséghez, sokan végezték, végzik a faipari technikumot Biszku elvtárs erre elevenítette fel az egyik 1945-ös élményét: két dolgot akartak akkor az angyalföldi kommunisták megvalósítani. Az egyik sikerült a másik nem. Végül viszont megnyugtatta a faipariakat, a bútorgyár építése elől már elhárultak az akadályok... Alapos sétát tettek ezután M üzemek műhelyeiben. Paszkun György betanított munkástól a tervei, jövője felől érdeklődtek. Biszku elvtárs elégedetten hallotta, hogy egyetemre megy őszszel a fiatal munkás, s mint faipari mérnök szeretne öt év múlva hazatérni. Egy másik gépnél Veisz Lászlóval és Csala Mihállyal fogott kezet. A fiatalemberek most szereltek le, s ez lett hamar a téma, a katonaélet. Veisz László meg is ragadta az alkalmat, hogy megkérdezze, nem lehetne-e csökkenteni a szolgálati időt? Biszku elvtárs, aki jól ismerte a régi katonaéletet — maga is akkor volt tényleges — egykét közvetlen élménnyel mondta el, nem is olyan rossz ma katonának lenni. Az idő pedig? A technika ma bonyolult, s azt meg kell tanulni, alkalmazni is kell a gyakorlatban. Ahhoz, pedig idő kell. Szóba kerültek még a lányok, az udvarlás, a nősülés — és természetesen az ifjúság, de jó lenne ma is huszonkét évesnek lenni! Suták András univerzális faipari marógépénél már a szakma kapott nagyobb szerepet, a piatolókést vizs- gálgatta a vendég. Egy másik munkástól a. család iránt érdeklődött, s tanácsot adott, hogy ha most őszszel szakmát keres a gyerek, válasszák a cipőipart, annak nagy jövője van Nyíregyházán. Egy kék munkáskötényes vidám ember, Kurbely Miklós mutatkozik be, helyesebben az igazgató közli, hogy két szakmáját is hasznosította az üzemben. Asztalos, de kevés volt már a műhely. S mivel Kurbely elvtárs kőműves is, megépített egy újabb helyiséget — amiben most dolgozhat nyugodtan. Biszku elvtárs gratulált az ezermesternek, s megtudta azt is, hogy Borbányán lakik, ott volt eddig' tanácstag. — Akkor mi kollégák vagyunk — mosolyog. • Mondja csak el, mi foglalkoztatja ott leginkább az embereket? Kurbely Miklós gondolkozik, aztán kivágja: — Nem olyan könnyű ott tanácstagnak lenni. Sok az egymás melletti apró telek. A tyúk, a kutya hamar átmegy a szomszédba, emiatt aztán megvan a torzsalkodás. Tanácstag legyen a talpán, aki könnyen igazságot tesz. — No, legközelebb eljövök Borbányára és ne lepődjön meg ha felkeresem Kurbely elvtárs. Megbeszéljük, hogy lehetne többet foglalkozni az ottani emberek felvilágosításával. Minden műhelyt végigjár, mindenkihez van néhány szava. A műhelyajtóig kísérik, személyes jó ismerősként válnak el a dolgozók Biszku elvtárstól. k — Ez az iskola képviseli a nyíregyházi közoktatás százhatvanegy évét — kezdte a vendégek tájékoztatását Szabolcsi László igazgató. Megmutatta Biszku elvtársnak a régi levél fotómásolatát, amelyben & nagy hazafi, Kossuth Lajos írta meg az emigrációból, tu- rini magányából, milyen nagy megtiszteltetésnek vette, hogy Nyíregyháza első gimnáziumát róla akarják elnevezni. Érdeklődéssel lapozta a hatvanhárom esztendős iskolai évkönyvet, amelyben viszont Mün- nich Ferenc elvtárs kossuth- ista diákoskodásának találta meg az emlékeit. Münnich Ferenc volt ugyanis 1903— 4-ben a tornaegylet jegyzőkönyvvezetője. Beszámoltak arról is, hogy ebben az iskolában jártak a Szamuely testvérek, Olt Károly, Rajk László is. — De az iskola nemcsak a múltjából él — mondták a nevelők. — Itt tértünk rá az országban először a legmodernebb pedagógiai elvek alapján a teljes szakközépiskolai képzésre. Ennek lett az eredménye, hogy négy esztendő alatt ezer művelt, érettségizett szakmunkást tudunk nevelni. A fizikai munka szere tetére, az elméleti igényességre. — Nem lehet könnyű összekapcsolni a kettőt — mondja Biszku elvtárs. Egy Váci úti intézet példáját ismerteti, ahol a gyerekek értékesítésre gyártanak. Németországi útján tapasztaltakat hasonlítja össze a nyíregyházival: itt is van arra lehetőség, hogy az iparosításnak megfelelő tervszerű szakképzés foly- lyék. — Először megmosolyogták a gyerekeket, mikor üzemi gyakorlatra mentek „mit tudtok ti?”. Aztán eltelt egy-két hónap és már senki nem mosolygott: ami gyerekeink nagyon gyorsan tanulják a szakmákat. Parázs vita kezdődik arról, jó-e, hogy a nyíregyházi, szabolcsi üzemek nem tudtak eddig hasznosan élni az innen kikerültek szaktudásával, s így az itt végzettek más megyében is . nagyon kapósak? Abban viszont valamennyien egyetértettek, hogy nem baj, ha a nyíregyházi szakközépiskolás másutt találja meg a boldogulását. Szakmával megy el, s az országba máshová is kell a művelt, a munkáját szerető, értő fiatal. Ezzel együtt még tervszerűbb iparfejlesztésnél méginkább kibontakozik a szükséglet is, amely nyomán sokkal többen maradhatnak majd Szabolcsban. Dicséri Biszku elvtárs a tanműhely felszerelését. Az egyik esztergagépnél a szakmabeli szemével azonnal észreveszi a hibát. — Nem jó a késed, köszörüld meg — mondja barátságosan Grabicza Jóskáriak. Aztán idős mesteréhez fordul: „Mi is ilyenek voltunk gyerekkorunkban, különösen, ha a hátunk mögül nézték a munkánkat. Bizony megil- letődtünk.” A vendég kezet nyújt a legalacsonyabb kis szakinak, a maszatos képű, svájcisapkás Pesta Sanyinak, aki alig éri el a gépet. „Mit csinálsz, ha leérettségizel?” — kérdi. „Elmegyek valamelyik üzembe szakmunkásnak.” — hangzik a bátor válasz. Biszku elvtárs derültség közben számol, hogy ha jól végez a kis Sanyi, ezeregyszáz lehet a kezdő fizetésé. Egy százast elteszel zsebpénznek, a többit meg leteszed a mama asztalára... Ha jól dolgozok Hát igyekezz!” Győri Zoli aszinkronmotort csinál. Tarpai fiú. „Nehéz a hazautazás, igaz? Vonaton Naményig, aztán busszal. Most már van busz hazáig. Zoli bólint, hogy igaz. A látogatás befejeztével kérik, írjon valamit a vendégkönyvbe a Központi Bizottság titkára. Szívesen tesz eleget a kérésnek. „Köszönöm a tájékoztatást. Az iskola hagyományaihoz méltóan magas követelményeket támaszt hallgatóival szemben. A megye ipari fejlődése csökkenteni fogja azokat az ellentmondásokat, melyekkel a tanári kar, az igazgató és a hallgatók ma még küzdenek. Sok sikert, hazánk fejlődéséhez méltó új szakemberek képzéséhez eredményes munkát kíván Biszku Béla. 1967. II. 3-án.” .★ Délután az Autóközlekedési Vállalatnál folytatódott a beszélgetés. A megye, a város közlekedése, autóbuszhiány és egyéb téma volt amiről Biszku elvtársat tájékoztatták. Érdekelte az is, hogy élnek az emberek, ahogy szaknyelven mondják, a „pilóták”. Sorsokkal, változó, fejlődő élettörténetekkel ismerkedett. „Olvastam nemrég egy cikket, Pirosbetűs emberek címmel. A gépkocsivezetők és szerelők kapcsolatáról volt benne szó. Az, sajnos, nem a legjobb, s ezt a munka sínyli meg.” Szóba került itt az italozás, a lassú rakodás, a közlekedési balesetek, s az is, hogy a vállalat szeretné megszerezni a hetedik élüzem címet is május elsejére. Szocialista brigádok, a műhelybizottságok újraválasztásának tapasztalatai — mind mind érdekelték a vendéget. Este volt már, amikor találkozott a vállalat dolgozóival, a Vörös Csillag Tsz tagságával és a Kemecsei út környéki választókkal, akik megyei és városi tanácstagjuk jelölésére mentek az AKÖV kultúrtermébe. Nagy figyelemmel hallgatta a szenvedélyes vitát, a „kis” ügyeket, mint például, hogy a Korányi Frigyes utcán kihagytak a villamosításból jó nyolcszáz méteres területet. — Melyik az a Biszku elvtárs? — kérdezte egy idős parasztasszony. Biszku elvtárs felállt és bemutatkozott. „Azért nem ismertem eddig Biszku elvtársat — mondta — mert nem volt a házamban villany... Nem nézhetek tv-t. Akkor ismerném.” — Hát lesz villany — ígérik a tanácstagok. — Anélkül már tényleg nagyon nehéz . élni. A Vörös Csillag Tsz egy másik tagja meghívta a vendéget, ha legközelebb jön, szívesen látják. Biszku elvtárs így válaszol: „Jó együtt lenni a tagokkal, amikor az emberek zárszámadás után vidáman po- haraznak, s van mire inni. De én eddig sok olyan tsz- be mentem, ahol kevés voh a pénz, sok a baj. Ott kellett különösen a segítség.’ Ezt elfogadják a résztvevők, így van, igaz, de a meghívást azért megismétlik és a képviselőjelölt szívesen el is fogadja. Sokáig maradtak még együtt: a párt Központi Bizottságának titkára és a környékbeli választók. Beszélgettek. Az igazságosabb lakáselosztásról, a jó határozatokról, a tegnapi gondról, amely a jóllakásig, aztán az öltözködésig, s a mai igényről, amely már a tudásig terjed Paszkun György faipari gépmunkás örömmel újságolja: össze] egyetemre megy, s fa- ilsari «néninkként szeretne visszatérni. Kopka János Tanácstagi jelölőgyfilésen az AKÖV kultúrtermében. Biszku Béla és Murczkó Károly a dolgozók között. Hammel József felvételei.
