Kelet-Magyarország, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-26 / 49. szám

Szakon// Károly:

JÁNOS ES JÁNOSKA

Az „Egy szerelem...** főszereplője

öt óraikor Jánoska mat

mondta Novák Évának.

— Te, Vica, nekem hasa kell mennem. Sajnos.

Novák Éva nem nagyon értette, mát mond, mert a jégpálya hangszórói egy keringőt harsogtak. Kőrül- siklotta Jánoskát, korcsolyái szép ívet rajzoltak a fiú köré a jégen. Megkapaszkodott Jánoska karjába, puha barna haja a lendülettől az arcába csapódott.

— Mondtál valamit?

— Igen, Vica. Nekem, sajnos haza kell mennem.

— Ó, máris? És megint? Tegnap sem maradtál zárásig Pedig csuda jó a pálya.

— Sajnos — hebegte Jánoska. — Várnak.

— Ki a csuda vár? — kérdezte Novák Éva. Ellökte magát a fiútól, csinált néhány ügyes figurát hátra felé, aztán visszakorcsolyázott. Szép, vékonyélű arca piros volt a friss .téli levegő tőL

Jánoska nagyon resteilte ínagát — Az öregem vár. Akar valami fontosat. Vagyis mondta, hogy menjek haza fél hatra, mert akar valami hogyishívjákot- nem tudom mit.

— Menjek én is? — kérdezte Novák Éva.

— Hát te maradhatsz. — Jánoska szeme összeszűkült — Itt van a Bíró Gyuszi, ugye...

— Ne marháskodj — nevetett a lány. — Bíró Gyuszi ! Elmegyek haza én is. Ha te nem vagy itt úgysem ér semmit az egész korizás. De azért még futhatunk egy kört nem?

— Persze.

— Vagy nagyon kikapsz?

— A lány kuncogott, de Jánoska bosszús volt. hát abbahagyta. Megfogták keresztben egymás kezét, és ügyes lendülettel nekivágtak.

— A fene egye meg! — szitkozódott a fiú. — Legyek csak egyszer a magam ura!

Megszorította a lány csuklóját válluk összeért. Szépen siklottak a reflektorfényben a fehér pályán. A keringő még szólt. A hideg az arcukba vágott, kerülgették a korcsolyázókat, siklottak. Jó meleg volt Novák Éva tenyere. Jánoska a kisujjavai simogatta a lány csuklóját. Nagyon jó érzés volt így, egymásba kapaszkodva, száguldani a jégen. Időnként a lendülettől összeért az arcuk, Jánoska érezte Novák Éva hajának enyhén kölnis illatát. Nem ismerte a kölnifajtákat. de nagyon kellemes illat volt.

Visszaértek a melegedőhöz.

— Tényleg menned kell?

— kérdezte kifulladva Novák Éva.

Kicsit nekidőlt a fiúnak. Párát lehelt, amint beszélt, Jánoska a fehér fogakat nézte, a kipirult lányarcot, ügyetlenkedve magához húzta, de amaz kiperdült, nevetett, megfogta a kezét és vonszolta a kijárat felé.

— Kikapsz otthon! — kacagott Novak Éva.

— Várj! — mondta Jánoska. A lány megállt. Szemben álltak, a fiú kicsit magasabb volt, pedig egy osztályba jártak.

— Na? — kérdezte Novák Éva.

Egy otromba fickó nekiütődött, Jánoska majdnem elvágódott.

— Mégis, jobb lesz, ha megyünk — mondta a lány.

Kinn, a melegedőben, lecsatolták a korcsolyákat. Furcsa volt lépni korcsolya nélkül. Együtt mentek a földalattin; Novák Éva egy megállóval előbb szállt le, mint Jánoska.

— Szia! — köszönt a lány. Szíjra fűzött korcsolyáit megemelte, a vasak összecsörrentek.

— Szia! — mondta Jánoska. Egyszer majd megcsókolom, gondolta. Majd lesz egy olyan alkalom. Talán a jégen. Amikor már kevesebben vannak. Csak ne kellene mindig hazamenni!

Otthon az anyja azzal fogadta: — Apád már türelmetlen. Eridj be hozzá.

Fintort vágott, de az anyja rászólt.

— Meg ne lássam ezt mégegyszer!

Ledobta a lémberdzsek- jét, a sálját, a kesztyűjét. Az anyja szedegette fel a földről.

— Azt akarjátok, hogy megszakadjak?! Törődtök is ti vele!

— Itt van? — nézett ki

János, Jánoska apja, a szo- baajtón. — Na, megjöttél végre? Azt mondtam, ötre légy itthon.

— Azt mondtad, hogy ötig lehetek a jégen.

— Már megint ez a vita! — sóhajtott Jánoska anyja. Bement a konyhába és becsukta az ajtót.

— Ötig a jégen! — mondta János. — Amikor én már ötre itthon vagyok! Amikor én sietek, felugrálok a villamosokra, hogy itthon legyek és tovább építsem neked a vonalat.

Jánoska ott állt az ajtó előtt, féliábra ereszkedve, unottan, lógó karral. Novák Évával korizhatnák a jégen, gondolta.

— Na, most ne állj itt, hanem gyere, gyere. Nézd meg, mire jutottam, addig is, egyedül.

Az apja kitárta a szobaajtót. Különös fények égtek a padlón a szoba homályában. Alulról világították meg a férfi borzas fejét, gyűrött ingjét, amit ráncokba szorított a csíkos nadrágtartó.

— Csukd be már az ajtót! — szólt János.

A fiú cipősarkával belök - te az ajtót.

— Na, nem is érdekel? — kérdezte az apja. — Csak azt ne mondd, hogy nem érdekel. Amikor neked csinálom, amikor annyira odavagy .érte.

Egymásra néztek. Az apa arcán ideges mosolyba futottak a ráncok. Piros és zöld fények világítottak a földről, az egész szobát behálózó játékvasút sínéi, állomásai, őrbódéi, sorompói, alagútjai mellől. Parányi szemaforok, lámpácskák fényei.

— Megépítettem a nagy viaduktot! — mondta lázas örömmel János.

A fiú zsebre tett kézzel állt, nézte az apja arcát. Ma reggel talán nem borotválkozott, az öszes sza- kálltüskék beborították az átlát, Egyszercsak nem állta a tekintetét. FélreforcH- totta a fejőt. A tompán

Szlovák György rajza

csillogó síneken két szerelvény vesztegelt. Személy és teher. Diesel-mozdony és gőzös. A könyvszekrény mentén a sínek szabályos, harmincöt fokos emelkedője egy merklin hídba torkollt, a híd alatt keresztbe futott egy vágány. De másutt is: a sínek össze-vissza tekergőztek, hirtelenjében nem is lehetett tudni, merre visz útjuk.

— Na, mit szólsz hozzá? — kérdezte János. Vigyázva, hogy kárt ne tegyen a bonyolult vaspályában, a viadukthoz lépdelt. — Szabályos emelkedő. Képzeld, mennyit kellett kísérletezni, amíg rájöttem, hogy hány fokos emelkedőt bír ki ez a masina. De most felfut rá, csaik látnád! Ez most a pálya legveszélyesebb szakasza. Voltaképpen elég labilis, de így legalább ugyanolyan kilengése van, mint akármelyik nagy viaduktnak. Itt aztán van egy kis izgalom. Gondoltam, megvárlak a végső munkálatokkal, de, ugye, te ott a jégen...

Jánoska nekidőlt a falnak. Miért van az, töprengett, hogy a lányok olyan helyesek, kedvesek, de ha az ember kicsit magához akarja ölelni őket, mindjárt kisáklanak? Pedig én igazán, szeretlek, Vica. Én igaKitűnö képzőművész barátom, nevezzük egyszerűen Lajosnak, évek óta csak úgy tud aludni, ha rekamié- ja mellé odakészít egy halom altatót és egy jel pohár vizet. Amikor már kielégítette esti olvasási igényeit, lenyel egy Tardylt és ha tizenöt percen belül nem alszik el, akkor már türelmetlen és lecsúsztat a torkán kísérő altatóként egy Noxiront.

— És nem tudnál enélkül aludni? — kérdeztem tőle, amikor álmatlansága miatt kesergett.

— Lehet hogy tudnék — jelelte —, de még nem próbáltam és nagyon ingerel a víz, amit minden este odakészítek. Szinte sürget és kényszerít, hogy bevegyem az altatót.

— Hát ne készítsd oda a vizet.

— Akkor meg az izgat, hogy nincs víz és valamivel mégiscsak be kell vennem az altatót.

Na, ezen sem lehet segíteni, gondoltam, gyógyszermániája van, mint annyi sok embernek, szerte az orzán szeretlek. Tőlem nem kell félned. Én szeretlek. Vica.

— Na nézd csak —

mondta az apja —, na nézd, kapcsoljuk csak be a Dieselt. Mondjuk a Dieselt. Légyszíves.

Holnap nem jövök haza, gondolta Jánoska. Nem, akármi lesz is. Ottmaradunk zárásig a jégen.

— Légyszíves! — szólt János. — A hatos őrháznál vesztegel a Diesel. Látod, tilos a jelző. Légyszíves, tedd szabaddá a pályát. Most tizenhét óra ötvenhét az idő. A késést természetesen igaaoljuk, hehe. Pályaépítés. Rendkívüli akadály. Légyszíves, ott a hatos őrháznál.

— Apa — szólt halkan Jánoska —, most ne.

— Nem értelek.

— Most ne. Jó?

— A hatos őrháznál.

— Ne, apa, most ne.

János, az apa, ott térdelt

a viaduktnál. A szabályos emelkedőnél. Két keze tehetetlenül lógott a földre, amint térdelt Még mosolygott

— Dehát miért? Majd

meglátod.

Jánoska megfordult. Alit a csukott ajtóval szemben, égett a torka.

— Most mi van veled? — kérdezte János.

— Nincs kész az algebra.

— Nincs kész? Ö, hát tudod, hogy majd együtt megcsináljuk. Majd Vacsora után.

Jánoska megfogta a kilincset. istenem, gondolta, Vica, szeretlek. Vajon ér- zed-e? Tudod-e?

Nem merte kinyitná az ajtót. Sértés. Azért azt tudta, hogy sértés. Megforrósodott kezében a kilincs. Hallotta, hogy az apja feláll, valami csörrent, talán az egyik sínpár. Hallotta, hogy az apja a nadrágja térdét porolja.

— Miattad csinálom az egészet — dohogta János. — Sietek haza. Villamosokra ugrálok. Miattad építem az új vonalakat. Annyira odavagy érte. Mit gondolsz, nem lenne más dolgom ? Nekem!

Miért nem kiabál? — gondolta Jánoska. — Ha kiabálna, jobb lenne.

Az ajtó egyszercsak ki- nyüt. Kinn volt az előszobában. Várt. A gázóra kattogott — anya főzött a re- zisón. Kinn az udvaron égett egy lámpa, a szél lóbál ta, mint a jégpálya fölött a fényeket. Vica, gondolta, istenem, Vica.

Halk zümmögést hallott. A Diesel elindult a hatos őrháztól. Kattogott a váltókon. Most a viadkutra kapaszkodhat fel, erőlködik a motorja.

Anya résnyire nyitotta a konyhaajtót és kikiáltott:

— Aztán majd gyertek

vacsorázni!

szagban. Akkoriban történt, hogy közös barátaink, — egy jiatal házaspár —, arra kérték Lajost — aki egyébként zseniális barkácsoló hírében áll és mindenjéle mesterséghez ért —, hogy segítsen jelépíteni a Dunakanyarban vásárolt kis telkükön egy víkendházat. Egyszerű víkendházat, tégla alapozással, jából és műanyagból.

Boldogan vállalta Lajos a megbízatást, és a nagy nyári melegben hármasban, kiköltöztek a telekre, s lázasan munkához láttak.

Lajos ellenállhatatlan volt. Mért, ásott, téglát rakott, maltert kevert, júrt-jaragott, az ijjú házaspár alig győzte mellette szusszal. Oly heves és eredményes volt a tempó, hogy tíz nap múlva már állt a víkendház váza, tetőszerkezete és már

Bejön a helyiségbe egy alacsony, rövid hajú diáklány. Ijedten megy végig az asztalok között, s mikor végre leül, percekig igazgatja szoknyáját. A haja rövidre vágott, olyan rövid, hogy fésülködés helyett bizonyára csak hátrasimítja két kezével. A következő pillanatban azonban már hátradől a fotelban, lábait keresztbe rakja, s ahogy a hosszú, füstszűrös cigarettára rágyújt, azt hinni, valami tévedés történt: az ijedt diáklány elfutott, s helyét egy hölgy foglalta eh

A neve: Venczel Vera, s nem sértődhet meg, ha ezótán nyomban felhangzik a kérdés, ki ez a lány? Életrajza még rövid: a Színház és Filmművészeti Főiskola harmadéves növendéke. Eddig két darabban játszott a Vígszínházban — sikerrel — az „Egy éjszaka Kansasban” című vígjátékban és a Néma Leventében. A főiskola vizsgaelőadásán Szép Ernő „Május” című egyíelvonásosának női főszerepét alakította. Most azonban valóban reflektor- fénybe került: a fllmfelvé- teleket kísérő jupiterlámpák kereszttüzében áll, mert főszerepet kapott egy készülő magyar filmben, az „Egy szerelem, három éjszaké já”-ban.

Érthető, hogy minden színinövendék filmszerepre vágyik, hiszen a mozivászon óriási lehetőségeket ígér: egy sikeres filmmel bizonyítani lehet: tessék, itt vagyok, tehetséges vagyok. Venczel Vera megkapta ezt a lehetőséget. Az „Egy szerelem, három éjszakája” produkciójának a rendzője, Révész György megnézte azokat a próbafelvételeket, melyek egy másik film forgatásánál készültek róla. Akkor nem kapott megbízást, most azonban a női főszerepet osztotta rá a rendező.

Nem lehet elkerülni a sablonosnak ható kérdést: hogyan határozta el, hogy a színészi pályát választja? Nem tud szolgálni kerek történettel. Arról beszél, hogy akárcsak most, mindig szeretett játszani.

— így érzem a színész és a közönség kapcsolatát is — jegyzi meg. — Közös játéknak, ahol lehet és

a jalakat ácsolták szép sorjában egymás mellé rakott, jélbe vágott jenyő gombjából.

Akkor jogyott el Lajos altatója.

A szomszéd telek tulajdonosa adott a házaspárnak egy szobát az építkezés idejére, Lajos a konyhában aludt, vagyis most már csak hánykolódott a priccsen.

— Altató nélkül nem tudok tovább dolgozni — jelentette ki Lajos a meghökkent házaspárnak. — A patika jónéhány kilométer ide, hegyen át, völgyön ál.

Az asszony arra gondolt, hogy még legalább tíz napi munka van a kis jaházzal, a jérj pedig azon szomor- kodott, hogy Lajos nélkül nem ménnek semmire, hiszen még a tetőt is jel kell rakni, meg a műanyag ellenzőt is a kis terasz jölé.

kell is együtt nevetni a

mulatságos dolgokon, vagy bánkódni, ha emberi szomorúságot tükröztet a szerep.

Azon kevesek közé tartozik, akit „első nekifutásra”, közvetlenül az érettségi után felvettek a főiskolára A felvételi vizsgán Kosztolányi Dezső versét, a» „Akarsz-e játezani?”-t választotta.

21 éves, ilyen fiatalon még csupa kétség az ember. Az egyik pillanatban világot megváltó erőt érez magában, máskor pedig sír az elkeseredettségtől, annyira nem bízik képességeiben.

— A főiskola tanárai éppen abban segítenek a legtöbbet — mondja —, hogy a tájékozódást könnyítik meg. hiszen a színpad. a film világa varázsos ugyan, de zavarosnak is tűnik annak, aki csak úgy belecsöppen,

— Ahogy a főiskolára kerültem, az első időkben — emlékezik —, egyik ámulatból a másikba estem. Azok a híres színészek, akik számomra eddig csak nagy nevek voltak, most ilyen vagy olyan tulajdonságokkal rendelkező emberekké váltak. Képzelje csak, milyen csodálatos szerencsém van, hogy Ruttkai Évával játszhattam a Vígszínházban. Öt látni élmény a közönségnek, de még nagyobb öröm vele egy színpadon játszani.

Csapongva beszél témáról témára ugorva, de gyakran idéz Thomas Mann Tonio Kröger-jéből, olyan részeket, melyek a művészi hit- vallásró] szólnak.

— Emlékszik erre? — s már mondja , is. — „Pokoli évszak a tavasz, ilyenkor az ember érez...”

Kockázatos egy pályakezdő színészről kialakult véleményt mondani. Mégis megkockáztatj uk: lehet hogy ritkán jelentkező színészi tehetség Venczel Vera.

— Nincs semmi baj Lajosba — szólalt meg hirtelen az asszony. — Olyan altatót adok magának, amilyenről még csak nem is hallott. Külföldi...

Es este átadott Lajosnak egy lapos fémdobozban harminc szem sárga pasztillát azzal a figyelmeztetéssel, hogy ebből csak egyet szabad bevenni esténként.

Ettől kezdve Lajos szedte a pasztillát és úgy aludt, mint a tej. Tizenkét nap múlva már össze volt rakva a víkendház, már a bútorokat is kivitték, amikor Lajos elbúcsúzott a fiatal házaspártól.

Egy hét sem telt el, amikor távirat érkezett Lajostól: „Altatóm fogytán van, sürgősen küldjétek ötven darabot!"

Az asszony másnap bement a patikába és vásárolt néhány csomag C-vitamint. ötven darabot leszámolt egy kis lapos fémdobozba és elküldte Lajosnak.

Mert attól aludt Lajos olyan jql, olyan zavartalanul: a C-vitamintól.

földes György:

^.qóqq szer mánia