Kelet-Magyarország, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-13 / 11. szám
XXIV. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM ARA- 50 fülÉT 1967. JANUAR 13, PÉNTEK Farosunk legszebb része bonlakozik Huszonötmillió Épül a körút Nyíregyházán Kockaházak elsőként — Szállítják a blokkokat 667 körúti lakás — ,,Sávházak44, étterem, óvoda A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Apró Antalnak, a kormány elnök- helyettesének beszámolója alapján megbízta a nehézipari minisztert, hogy az Országos Tervhivatal elnökével és az érdekelt miniszterekkel egyetértésben gondoskodjék a szovjet segítséggel épülő atomerőmű létesítésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról. Az éin'tésügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány a harmadik ötéves tervben előirányzott ipari építkezések ütemes megvalósításának biztosítása végett^ határozatot hozott az építő-, s építőanyagipar teljesítőképességének növelésére és műszaki fejlesztésének meggyorsítására. Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztésére a minisztertanács határozatot hozott a kivitelező szervezetek tervezői jogosultságának ki terjesztésére. Az egészségügyi miniszter előterjesztette az egészségügyi káderképzés távlati fejlesztési tervét. A minisztertanács a fejlesztés irányelveit jóváhagyta. A tél kellős közepén csak a téliesített építkezéseken van nagy munka; a tavasz- szal kezdődők helyét csaknem mindenütt vastag hótakaró fedi. így van ez 1967. egyik legnagyobb nyíregyházi építkezésén is, az Északi körúton. A kiviteli tervek azonban már készek, s a napokban érkezett meg Debrecenből a válasz: a blokkos házakhoz folyamatosan szállítják az épületelemeket, a munkának már nincs akadálya. A „körút” jelenleg még csak egy szakaszt jelöl: a Vasvári Pál utcától a Széna térig húzódó ívet — amelyet az elmúlt évben tettek szabaddá. Az építkezés több ütemben történik. Ha a teljes beépítés véget ér, a 667. körúti lakásba költözhetnek be a lakók. Az építők elsőként a körút északi oldalát veszik birtokba: a második negyedév első napjaiban megkezdik az alapozó munkákat. Egymás mellett, a körút íve mentén nyolc kockaházat építenek, amelyekben egyenként 18 lakás lesz. A magasság mindenütt ötszintes. Az épületek beosztása, külső képe hasonló az állomással- szemben, illetve az Északi Alközpontban már megépítettekhez. Valameny- nyi távfűtéses. Külsejüket viszont — eltérően az eddigiektől — már mindenütt kőporral, nemes burkolattal látják el. Ide kapcsolódik az új bölcsőde, amely nyolcvan személyes lesz, valamint a 75 kicsinek otthont adó óvoda. Az új létesítményeket a Széna tér mellett, a körút és az Árok utca közötti területen helyezik el. Ugyancsak a körút Széna téri részére tervezik az új KÖJÁL-székházat. Osztott pályás, zöldsávos, széles úttestet létesítenek a kockaházak előtt. Déli oldalán a kockaházaknál jóval nagyobb. 56 lakásos „sávházakat” építenek — összesen hetet Mögöttük kapnak helyet az autóparkolók, két nagyobb és egy kisebb. Ugyancsak a körút déli oldalán több kockaházat is építenek, de ezek kiviteli tervei később készülnek eL A körút és a Vasvári Pál utca kereszteződésénél építik fel az új éttermet. A hatszáz négyzetméter területen fekvő vendéglátóipari létesítményben a 300 vendéget befogadó éttermi rész mellett egy kisebb presszó is helyet kap. Ez az épület hozzájárul majd a környék harmonikus városképéhez: egyszintes lesz, s ezzel mintegy feloldja a négyötemeletes épületek egyhangúságát, feszültségét. A körúti építkezésekkel egyidőben újabb iskolát építenek: a Kórház utca és a Hímes utca között, a tanyai kollégium mögött nyolctantermes iskola alapozásához látnak hozzá Itt is a már jól bevált folyamatos szervezést kívánók megvalósítani. A közműveket — csatorna, vízhálózat, stb. — előre lefektetik a körút közepén, a leendő zöldsávban. Elkészítik a csatlakozó vezetékeket is, ami azt jelenti, hogy az építkezések idején már nem lesz szükség az ideiglenes burkolat felbontására sem. Az első ütem, a kockaházak építése néhány hét múlva megkezdődik. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy Nyíregyháza gyakorlatilag belép a körúttal rendelkező városok sorába, s az Északi Alközpont után városunk legszebb része kibontakozásának lehetünk szemtanúi a következő időszakban. (m. ».) szavazólap készül Napra rögzített program szerint dolgozik ezekben a hetekben az Állami Nyomda: itt készül mindennemű nyomtatvány a választások lebonyolításához. A nyomtatványok részint a lakosság közvetlen tájékoztatására szolgáló közterületi falragaszok, hirdetmények, részint pedig az adminisztrációhoz és az operatív munkához szükséges űrlapok, jegyzékek. Huszonötmillió szavazólapot küldenek szét. A* országgyűlési képviselők es a különböző fokú tanácsok tagjainak megválasztására más-más színű szavazólapok szolgálnak. Az ország- gyűlési képviselők megválasztására rózsaszínű, a fővárosi. a megyei és a megyei jogú városi tanácsok tagjainak választására világoskék, a járási és a városi, kerületi tanácsok tagjainak választására világos- barna, a községi tanácsok választására pedg fehér színű szavazólapok jutnak el kellő időben az illetéke* helyekre. Mérleg az országgyűlés most záruló ciklusáról Az 1963 február 24-én választott országgyűlés mandátuma rövidesen lejár. A négy év törvényalkotó munkájának eredményei ma már lemérhetők. A négy évvel ezelőtt választott országgyűlés 11 ülésszakon vitatta meg az ország legfontosabb kérdéseit, s még hátra van az idei költségvetés vitája és jóváhagyása, összesen 232 napirendi anyagot terjesztettek a képviselők elé. Az ezek feletti vita sokkal szélesebb körű volt, mint a megelőző másfél évtizedben bármikor: 340 képviselő közül 240 szólalt fel, összesen 355 alkalommal. A beterjesztett törvényjavaslatok nagy többsége a képviselők módosító indítványaival emelkedett törvényerőre. A választókat legjobban érdeklő kérdésekre 41 interpellációban kértek választ az illetékes miniszterektől, főhatóságok vezetőitől. Volt olyan eset, amikor a miniszteri választ az országgyűlés nem fogadta el, ezért az ügyet az illetékes állandó bizottság megvizsgálta, majd lényegében az interpelláló képviselő véleményével megegyező javaslatot terjesztett elő, amit az országgyűlés elfogadott. A vitákban a nagy jelentőségű törvénymódosításokon kívül igen sok — szám szerint 1200 — egyéb javaslat is elhangzott a parlament ülésein. A képviselők fokozódó aktivitása főként azzal magyarázható, hogy javaslataikat, véleményüket illetékes fórumokon kellően értékelik, s azokat messzemenően figyelembe veszik. Országgyűlési képviselők javaslatára több miniszteri rendelet is megjelent különféle ügyek intézésének egyszerűsítésére. Az országgyűlés munkája az ülésszakok között sem szünetel, ami az állandó bizottságok mind aktívabb tevékenységének köszönhető. Kereken száz ülést tartottak, s ezeken 112 ügyet tárgyaltak. Önálló üzem lett Megháromszorozza termelését a tiszalöki ládagyár Január elsejétől az Országos Ládaipari Vállalat vette át a volt Tiszalöki Faipari Vállalat ládaüzemét. Jelentős intézkedés ez a vidéki iparfejlesztés szempontjából, hiszen e profilátadás után is a vállalat — továbbra is tanácsi kezelésben Tiszalöki Vegyesipari Vállalat néven — elsősorban a lakossági szolgáltatási tevékenység ellátásában vállalhat nagyobb szerepet. Másrészt a szabolcsi viszonylatban mind nagyobb szerepet játszó ládagyártás tárcaszinten nagyobb ütemben fejlődhet. A vállalat felügyelete alatt önálló üzemmé vált ládagyár fejlesztésének távlati programja szerint két év alatt mintegy 10—15 millió forintot ruháznak be. A fejlesztésben szerepel egy új iparvágány megépítése, és több épület elkészítése is. Ez lehetővé teszi újabb 200— 250 dolgozó foglalkoztatását. Jelenleg az üzem mintegy 30 millió forint értékben, évi ötezer köbméter ládaanyagot állít elő. A tervezett beruházások és az új munkaerők alkalmazása után a termelés megháromszorozódik, vagyis évente 15 ezer köbméter ládaelemet készít. A ládagyártás ütemének ilyen arányú fokozása szoros kapcsolatban áll a megye gyümölcstermelésének növekedésével, az elszállításhoz feltétlenül szükséges göngyöleg biztosításával. Tovább szélesítik a hóekék a megye útjait Fekordhideg január 11-én — Rendkívüli hómunkások dolgoz« nak Nyíregyházán — Robbantással távolti jak el a vagonokban érkező vasércet Záhonyban — Jegesednek a folyók Az alig pár napig tartó zimankós időjárás alatt a megye területén átlagosan 23 centiméteres hó esett. Leghidegebb volt január 11-én, amikor Nyíregyházán mínusz 15,6 fokot mértek. Az elmúlt télen a legalacsonyabb hőmérséklet csak 13,4 Celsius-fok volt. Csütörtökön reggel már csak mínusz 8,8 fokot mértek. A hóesést kísérő szél a megye szinte valamennyi útvonalán okozott kisebb, nagyobb hótorlaszokat. Azonban ezeket az akadályokat a KPM Közúti Igazgatóság — megfelelő számú gépekkel és személyzettel — szinte egyik napról a másikra elhárította. Az egy nyomsávos közlekedés biztosítása után tovább folyik az utak szélesítése. Két nyomsávos közlekedést biztosítottak eddig a négyes számú útvonalon Ujfehértótól az országhatárig, Nyíregyházától Polgárig, Rakamaztól Nyíregyházáig, továbbá a Nyíregyháza—Vásár osnamény —Be- regsurány útvonalakon és Rohodtól Mátészalkán és Csengersimán át az országhatárig. A két nyomsávossá szélesített főközlekedési útvonalak hossza a megyében meghaladja a háromszáz kilométert. A hóekék továbbra is dolgoznak, szélesítik a még mindig csak egyirányú közlekedésre alkalmas mellékútvonalakat. Nyíregyházán is gondol okozott a hirtelen leesett, nagy tömegű hó, és az azt kísérő szél. A Városgazdálkodási Vállalat éppen ezért péntektől kezdve hat hóekével, hajnaltól es#ä tíz óráig takarítja az utakat. Ugyanakkor rendkívüli hómunkásokat is felvettek, hogy a központi helyekről, terekről és útkereszteződésektől elszállítsák a közlekedést aka^ dályozó hótömeget. A hóeltakarítási munkán jelenleg — a rendkívüli hómunkásokat is beleértve — 120 ember dolgozik. A munka meggyorsítására a délután két órától tíz óráig dolgozó nyolc tagú rendkívüli hómunkás-brigád létszámát a jelenleg fagyszabadságon lévő útépítő részleg dolgozóinak bevonásával ötvenre emelik. A MÁV nyíregyházi állomásán úgy a személy, mint a tehervonatok csütörtökön menetrend szerint érkeztek, illetve indultak. Záhony térségében továbbra is nagy erőfeszítéseket követel a hideg az átrakó munkásoktól, hiszen a hőmérő itt mínusz tíz-tizenöt fokot mutat. A vasércet például egy egy Egész Jugoszláviában szibériai hideg uralkodik. A meteorológusok állítása szerint egyelőre Szarajevó egész Európa leghidegebb városa. Bosznia-Hercegovina fővárosában mínusz 30 fokot 'mértek, de a várostól néhány kilométernyire a hőkocsiból csak háromszori robbantás után tudják kirakni. Ennek ellenére az utóbbi három nap alatt közel másfél ezer széles nyomtávú szovjet vagont ürítettek ki. Eddig 150 embert vettek fel és több mint százat más területről irányították át Záhony térségébe. Az átrakásra váró vagonok száma így a három nap alatt közel kétszázzal csökkent. A Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság jelentese szerint a Tiszán, Tokajtól Lónyáig áll a jég. Innen felfelé Vásárosnaményig zajlik. Itt egy 5—6 kilométeres szakaszon a Tisza befagyott, de az országhatárig szintén zajlik. A Szamoson — a torkolattól felfelé — kisebb megszakításokkal áll a jég Cégénydányádig. Onnan az országhatárig zajlik a folyó. A Túr jégmentes, a Kraszna háromnegyed szélességben, végig befagyott. A Lónyal csatornát teljes hosszában jégpáncél borítja. T. A. mérő higanyszála mínusz 40 fokig sühyedt, a havazások egész Jugoszláviában megszűntek. A hideg emberáldozatot is követelt: Bosznia-Hercegovi, nában a több mint egymé teres hóban halálra fagyod három juhász. Szibériai hideg Jugoszláviában ftlÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK * A LAP TARTALMÁBÓL: Magyar győzelem a kézilabda- világbajnokságon (4. oldal) A rádió- és a lv heti műsora (5. oldal) A minisztertanács ülése