Kelet-Magyarország, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-12 / 10. szám

Négy év a mérlegen A Központi Statisztikai Hivatal legújabb összesítése szerint hazánkban az el­múlt négy évben mintegy 150 ezerrel nőtt a keresők száma és jelenleg több mint 4 780 000 embert fog­lalkoztatnak a népgazdaság különböző területein. A leg­többen w körülbelül 1 900 000-en — az iparban dolgoznak, 181 000-rel töb­ben, mint négy évvel ez­előtt. A mezőgazdaságban dolgozók száma körülbelül 200 ezerrel csökkent. A munkások és alkalma­zottak havi átlagkeresete 1962-ben 1638 forint volt, a múlt év végén pedig elérte az 1894 forintot. Ezen- belül természetesen vannak eltérések: az építőipariján például 1947, a kereskede­lemben 1702, a mezőgazda­ságban 1667 forint az átlag­kereset. A foglalkoztatottság és a kereset növekedése lé­nyegesen javította a csa­ládok helyzetét. Erre utal­nak annak a 2000 háztar­tásnak az adatai is, ame­lyeket a Központi Statisz­tikai Hivatal közelebbről is megvizsgált A munkás- és alkalma­zotti családok a négy év­vel ezelőtti 46,2 helyett most jövedelmük 45,3 szá­zalékát köitjk élelmiszerre, míg ruházkodásra 15,5 he­lyett 14,8 százalékot. Pénz­ben kifejezve, személyen­ként és havonta 513 forint jut élelemre, italra, do­hányra, 140 forint ruhára, cipőre, öltözködésre. A pa­raszti és a kettős jövedel­mű családoknak az élelem összegszerűen körülbelül ugyanennyibe kerül, de mi­vel keresetük alacsonyabb, élelemre még mindig jö­vedelmüknek 52,3, ruház­kodásra viszont csak 1.3,7 százalékát fordítják. A lak­bér vidéken alacsonyabb, ezért a paraszti lakosság keresetének csak 6,1 száza­lékát költi lakbérre, fűtésre és világításra, míg a mun­kások, alkalmazottak fize­tésének 7,6 százaléka fede­zi ezeket a kiadásokat. Tar­tós fogyasztási cikkeket a városi lakosság jövedelmé­nek több mint 10, a falu­siak 8 százalékért vásárol­nak. A városiak kétszer annyit költenek művelődés­re, tanulásra és szórakozás­ra, háromszor annyit köz­lekedésre, de alig fele any- nyit lakásépítésre, és telek­vásárlásra mipt a paraszti családok. A munkások és alkalmazottak 40, a parasz­ti családok több mint 50 százalékkal nagyobb össze­get fordítanak lakásépítésre és telekvásárlásra. mint négy évvel korábban, „Bűvészkedés64 a vendég zsebére Vizsgálat az állami és szövetkezeti vendéglátóiparban A múlt év februárjában végrehajtott árrendezés után egyes élelmiszerek ára emelkedett, másoké csök­kent. A Megyei Népi Ellen­őrzési Bizottság az Állami Kereskedelmi Felügyelő­séggel karöltve megvizsgál­ta; hogyan alakult az ál­lami és szövetkezeti ven­déglátóipar forgalma az ár­rendezés óta? Megfelelő maradt-e a választék, mi­lyen a minőség és a meny- nyiség, s a vendéglátóipari dolgozók jártasak-e a kal­kulációs munkában? Me­gyénk 42 egységében keres­tek választ a fenti kér­désekre. Kevesebb a választék — A vizsgált időszakban az ételforgalom 4,8 száza­lékkal emelkedett, az ital­árukra viszont 23,2 százalék növekedés esik. Kedvező, hogy a pálinkafélék meny- nyisége csökkent. Megnőtt az érdeklődés az olcsóbb Nagymamájuk társaságában bemutatjuk a jnezűladányi hármas Ikreket; Bakó Sanyi­két, Józsikát és Editkét. Mindhárman jó egészségnek örvendenek Fptu: Hammel József előfizetéses ebédek iránt, a menük és az étlap szerinti ételek rovására­A választék nem mindenhol kielégítő. Sok a hús, vagy a húsos étel. Kevesebb volt viszont a tésztaféle, főzelék. A vendégek részé­ről viszont gyakran jelent­kezik ilyen igény. Az is hi­ba, hogy az egyes fogások az étlapok szerint szinte he­teken keresztül ismétlődnek- Alig találtak olyan vendég­lőt, ahol erre ne lenne pél* da. Csupa vélelfen ? Meglehetősen szokatlan jelenségekkel is találkoztak a népi ellenőrök néhány vendéglőben. A kisvárdai Kinizsi étteremben például 35,8 kilo sertéshúsból 44,8 kilogrammnak megfelelő fel­dolgozás és természetesen eladás történt. A dombrádj kisvendéglőben 30 adag - bablevesből 33, 40 adag tar­honyalevesből pedig 47 ada­got adtak el- S mindezt egyetlen nap alatt, Nem kell külön bizonyítani, hogy ez a „bűvészkedés” kinek a zsebére történt. „Véletlenek” sorozata for­dult elő a baktalórántházi Fenyves kisvendéglőben. A párizsi szelet 11 forint 10 filléres kalkulált ára he­lyett az étlapon 13 forint 10 fillér szerepelt. Ráadá­sul a felszolgáló is „téve­dett”, mert ő 13 forint 20 fillért blokkolt. A nyíregy­házi Nyírifészek kisvendég­lőben a fpssensülteknél Sorozatosan hol árdrágítás, hol pedig alacsonyabb áron történő árusítás folyt az év folyamán. S mindez a vállalat ellenőreinek nem tűnt feL Tizennégy felelősségre vonás És ha már az ellenőrzésről van szó, el kell mondani, hogy az ellenőrzési hálózat végez vizsgálatokat, szám Vízbetörés a földalatti Rákóczi úti szakaszán A Rákóczi úton az Astoria és a Blaha Lujza téri állo­mások közptt az elmúlt év végén készültek el egymás­tól körülbelül 23 méter tá­volságban az 5,5—5,5 méter átmérőjű vonalalagutak. Mi­ként a múlt évben több íz­ben beszámoltak a tájékoz­tatók, az alagutakat rendkL vül nehéz geológiai viszo­nyok között, vízdús homok­ban kellett építeni. Az alagutakban ezekben a napokban befejező munkákat végeztek. Ennek során ked­den a késő esti órákban víz­betörés történt. A víz homo­kot is sodort magával az alagútba. A vízbetöréskor személyi sérülés nem fordult elő. Az elzárási munkák haladéktalanul megkezdőd­tek, A víz útjába zárófala­kat építettek. Ez a munka hajnalra eredményt hozott, az alagútba a homokbefo­lyás megszűnt, a vízbefolyás lényegében csökkent. A kö­vetkező feladat, hogy a be­omlott laza homok helyére cementhabarcsot sajtoljanak be. Az É. M. Középületépítő Vállalat azonnali belépéssel felvesz ács, állványozó, vasbetonszerelő szakmunkásokat és kubikosokat Jelentkezni lehet; Budapest, VJ,, Rózsa Ferenc u. 107. Munkaerőgazdálkodásnál- Munkásszállást, továbbá az építőiparban járó összes szociális juttatásokat és bérpótlékot biztosítjuk. Tanácsi igazolás szükséges. (HV) Vegyen Ön is SZERENCSE SORSJEGYET „Huncut a bíró...“ télvíz idején Rendszerint február vé­gén érkeznek az első „cso­dált ívek” a Madártani inté­zetbe: „Megjött a sárgari­gó!” Világosan hallották a jellegzetes „huncut a bíró” füttyöt. Látni ugyan nem látták, de semmi kétség — sárgarigó vájt! Az ornitológusok szalagra Vették a hasonló „csodák” egész sorát. A seregély né­ha a bennszülött afrikai madarak hangját is elhozza messze északra. De „jópofa” madár kalitkában is. A sár­garigón kívül jól utánozza a fecskét, a cinkét, a vere­bet, a kakaskukorékolást, a tyúkok ko:kodácsolását. A budapesti Városligetben ta­nyázó feketerigó himekrö! feljegyezték, hogy régen a Weingruber nyári vendég­lője kornyékén úgy megta­nulták a divatos nyári slá­gereket, hogy például télvíz idején is harsányan fújták az „0jjé, a ligetben...’’ dal­lamát Az énekesrigó elő­szeretettel veszi kölpsön a cinke nyitnikékjét, beol­vasztja repertoárjába a har­kálykiállásokat, a vércse- víjjogást, a csörgőréce há­pogását A kalitkás szajkó ugat, nyüszít, mint a kutya, utánozza az ajtónyinorgást, kulcscsörömpölést. Vadon legszívesebben az ölyvet „játssza meg”. Hasonlóan ki­váló képességű utánzómű­vész a holló. Hiteles forrás szerint egy uradalmi gazda­tiszt házi hollója eltanulta az ablakból gyakorta kikiál­tott parancsot; „Tóni befo­gás!", és a gazdája szokott hangján ki-kiszólt soron kívül is Tóni kocsisnak, így hát változtatni kellett ■d szokásrenden: csakis kü­lön üzenetre szabadott Tó­mnak a fogattal előállni, szerint nem is keveset. Nem lehet azt állítani, hogy az el­lenőrzések formálisak. Ha­tékonyságuk azonban nem teljes, mert egyes kérdése­ket nem összefüggéseiben vizsgálnak. Sokat javult Viszont a társadalmi ellen­őrök munkája. Részben ne­kik köszönhető, hogy a súlycsonkítások és árdrágí­tások száma jelentősen le­csökkent. A vizsgálat során tapasz­talt szabálytalanságok miatt tizennégy személyt vontak felelősségre. Írásbeli fi* gyelmeztetéstől 1QQÜ forint­ig terjedő pénzbírságot ab kalmaztak­Nem titok, hogy a NEB még ez évben egy utóvizs­gálatot is tart, s megnézi, hqgy a feltárt hibákat ho­gyan javjtptták ki. Bogár Ferenc Megkezdődött a farsangi Idénv Országszerte megkezdő­dött a farsangi idény; a fő­városban és vidéken ezek­ben a hetekben több száz tgncos összejövetel kínál szórakozási lehetőséget. Az idei farsang egyéb­ként megerősíti a tapaszta­latot, hogy a rövid életű, múló divatáramlatok a tánc területéről sem tudják ki­szorítani a jói hcvá't ha­gyományokat: a bécsi - alcer, az angolkeringd a tangó, * slow-lbx, a rumb« mitsem vesztett népszerűségéből, vi­szont a nemrég még nagyon felkapott divatszámok, m nt a letkiss, a sbáke. hát'érbe szorultak. A farsangi szezon egyúttal tréning is a „hivatásos’ tár­sasági táncosok számára: a hálok mintegy előselejmzók a márciusban kezdődő terü­leti versenyekre, amelyeket Budapesten, Pécsett. Győ­rött, Nyíregyházán és Bé­késcsabán rendeznek meg. A területi versenyen 'legsi­keresebb szereplőt az idén is országos versenyeken vesznek részt, s külföldi versenyzők társaságában, szakmai zsűri előtt vetél­kednek majd a társastánc bajnoki címért. Lebukott „zsebet királynő" Súlyosbították 4 járásbíróságon kiszabott büntetést Sebők Józsefné 53 éves mátészalkai lakost már scü kan úgy ismerik, mint a „zsebesek” szabolcsi király* pőjét. Tizenkétszer volt ed­dig büntetve, s egy kivéte­lével mindig zsebtolvajlás miatt. Rendszeresen figye­lemmel kísérte, hol tartanak vásárokat, nagyobb piaco­kat, hogy ott — kihasznál­va a tömeget és az emberek vigyázatlanságát — zsebtol­vajlást kövessen el. Társával, Balogh Gyuláné 25 éves mátészalkai lakos­sal emiatt utazott szeptem­berben a tiszalöki or­szágos vásárra- Baioghné sem maradt el a „zsebes királynő” mögött: fiatal ko­ra ellenére négy évet töl­tött már börtönben, zöm­mel zsebelés miatt. A vásáron alaposan kö­rülnéztek, és meglátták, hogy Szilágyi Péter sertése­ket adott el. A vételárat — 1470 forintot —= a farzse- bébe tette, és a zsebet be is gombojta. Sebőknéék lesték a megfelelő alkal­mat, s mikor ez elkövetke­zett, — Szilágyi lehajolt, hogy a szekér tengelyép megigazítson valamit — a két nő hozzálépett, tüleke­dett Közben Sebőkné gya­korlott mozdulattal kigom­bolta a férfi zsebét és ki­emelte belőle a pénzt. Szilágyi észrevette, hogy valaki nyalkáit a zsebében (úgy látszik, öregszik a „zsebes királynő”, nem olyan biztos már a mozdulata), és futni kezdett a két nő után. Kiabált, mire nagy tömeg gyűlt össze, s a kör közepéről nem tudott al- futhi Sebökné és társa Mikör Sebőkné látta, hogy nincs menekvés, meg­próbált szabadulni a bűn­jeltől, és ledobta a pénzt a földre. Ez azonban ké­sőn volt, megérkezett a rendőr és a „zsebes király­nő” végleg lebukott. A nyíregyházi megyei bíróság súlyosbította a ti­szalöki járásbíróság ítéletét; Sebőknét jogerősen négy, Baloghnét pedig három óv szabadságvesztésre büntet­te. Mindkét zsebest három évre tiltotta el a közügyek­től. (kun) Betörő a bíróság előtt Róka József 18 eves segéúmon- kásnak jó barátj» vau a fiatal­korú O. A. Együtt jártak szóra­kozni, s egyszer felvetődött, hogy erre nincs elég pénzük. Elhatá­rozták, hqgy betörésekből szerez­nek. Kerítettek egy harapófogót és agy betonvésot. . éjszakán­ként ezekkel járták a várost. Augusztus elején feltörték s MEk tg számú pavilonját, úe a résen csak kevés értéket tudtak eltulajdonítani. Két nay pulivá az 5. számú pavilont törték fok később a Család utca egyig úti­varáról eilqptak egy kerékpárt. Ezenkívül többször megkísérel­ték, hogy betöréssel szerezzenek pénzt, ez azonban csak egyezer sikerült, a Búza téfeú. Up a zsákmányukat ekkor sem tudták elvinni, mert egy rendőrjárq» el­fogta ókét, A nyíregyházi megyei bíróság Kólta Józsefet jogerősen 1 hő szabadságvesztésre büntette. O. A. a fiatalkorúak bírósága elé kerüL (k. 1.1 A legmodernebb szovjet tengeralattjárók — köztük a kö­zelmúltban világ körüli úton részt vett atommeghajtású modell — makettjeit nézhetik meg az érdeklődők a Magyar Néphad­sereg Központi Klubjának kiállításán. Nagy gyakorlattal rendelkeaő FŰTÉSSZERELŐ és ESZTERGÁLTO® SZAKMUNKÁST félve*? á NYÍREGYHÁZI GUMIGYÁR Jelentkezni lehet DerkOVÍts utca +07. sz 3

Next

/
Thumbnails
Contents