Kelet-Magyarország, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-08 / 7. szám
Sporthírek A Nyíregyházi VSC pénteken délután tartotta meg közgyűlését, melyen Papp Imre sportegyesületi elnök ismertette az elmúlt év munkáját és a sportegyesület előtt álló feladatokat, A közgyűlésen igen _ sok szó esett a nagy múlttal rendelkező atlétikai szakosztály munkájának fellendítéséről. A közeljövőben változások várhatók szakosztály vezetésében, ugyanis Pálosi László és Bányai István a két ismert nevű szakvezető lemondott, de lemondott Bánfalvi Miklós edző is. Megkezdte alapozó edzését a Nyíregyházi Kinizsi NB Il-es férfi kézilabdacsa- pafca A tornatermi edzéseket Sallai Ernő testnevelő- tanár vezieti. Újság a csapatnál, hogy Nagy Zoltán edző megvált a csapattól. A játékosok közül a térd- sérülést szerzett Újhelyit megoperálták, s mintegy három hét múlva kezdheti majd el az edzéseket Be- rényi Józsefet átigazoltak a HBNA-ból, s kedvezően alakulnak az ügyek Berenyi Imre átigazolásával kapcsolatban is, A Nyíregyházi Spartacus Sportegyesület ma délután 10 órai kezdettel tartja meg évi közgyűlését a József Attila Művelődési Ház nagytermében. Örvendetesen javul a kapcsolat Hajdú-Bihar es Szabolcs-Szatmár megye sportvezetői között. A neb- recenben működő NB III-as labdarúgó-bizottságban például három szabolcsi szakember — dr. Balogh Rezső, Négyessy Miklós Tóth József — is helyet kapott, s mellettük Nagy Miklós es Stevanyik Sándor póttagként került be az NB III-as bizottságba. Megállapodtak, hogy negyedévenként felváltva tartják meg üléseiket Debrecenben, illetve Nyíregyházán. Befejeződött az NB Il-es férfi asztalitenisz csapat- bajnokság. Érdekesség hogy az Egri Dózsa es a DVTK azonos pontszámmal vég zett az első két helyen. Újabb mérkőzésen dontot ték el a bajnoki cím sorsát. E találkozót az Egri Dózsa nyerte, s a bajnoki cím megszerzése mellett megszerezte a 'jogot is, hogy ez évben az NB I.-es bajnokságban szerepeljen^ A Nyíregyházi Petőfi egyut tese az elmúlt évben eleggé mérsékelt teljesítményt nyújtott, a ÜLvtóaka bajnoki táblázat hetedik helyét tudta megszerezni. Érdekes levelet kapott a Nyíregyházi Spartacus SE a közelmúltban Ausztráliából. A levelet a Sydneyben elő Andrew Dettre írta, aki szenvedélyes sponjelvény- S-űitő s a Nyíregyházi Spartacus jelvényéből kert két darabot. NB-s tarfalékbajnokság Hajdú és Szabolcs csapatainak részvéteiével Szerkesztőségünk sportro- rovatát fekereste Négyessy Miklós, a Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára, s beszámolt arról a megbeszélésről, melyet megyénk labdarúgó-vezetői a hét végén a Hajdú-Bihar megyei szakemberekkel folytattak. — A már korábban hírül adott NB-s bajnokságról tárgyaltunk — mondta a főtitkár. — Megbeszéléseink teljes sikerrel zárultak, azaz az 1967-es bajnoki évadban a két megye csapatainak részvételével megrendezzük az NB-s csapatok tartalékegyütteseinek labdarúgó-bajnokságát. A bajnokságban 15 csapat vesz majd részt, s a bajnokságot a debreceni NB III-as bizottság fogja irányítani. — Egészen pontosan mely csapatok lesznek a részvevők? — Az alábbiak: DVSC, GÖCS. D. Elektromos, DEAC, D. Honvéd, D. Építők, Hajdúböszörmény, Téglás, D. Kinizsi, Nyíregyházi Spartacus II., Záhonyi VSC, Kisvárdai Vasas, Mátészalkai MEDOSZ, Nyírbátori Dózsa és Nagyhalász. A tartalékbajnokság sorsolása párhuzamos lesz az NB III-as bajnokságéval, de a lehetőség szerint irányítani akarjuk. Ezzel azt szeretnénk megoldani, hogy a DVSC és a Nyíregyházi Spartacus számára a lehetőséghez mérten biztosítani tudjuk az előmérkőzése- ke. Csapatokról lévén szó, azt is érdemes megemlíteni, hogy a Nyíregyházi Spartacus ifjúsági csapata is idegenben fog szerepelni, ugyanis Debrecen város ifjúsági bajnokságában küzd majd a bajnoki pontokért. — A szakemberek mit várnak a tartalékbajnokságtól? — Hasznosnak találjuk, s reméljük, hogy nagymértékben elősegítik e mérkőzések az NB-s labdarúgó együttesek rendszeres utánpótlását. Egyébként a két megye Testnevelési és Sportszövetsége megegyezett abban, hogy felügyelnek a tartalékbajnoki mérkőzések komolyságára, sportszerűségére1. Az elmaradt mérkőzésekért — ha ilyenek lesznek majd — a vétkes sportegyesületeket az anyagi támogatás megvonásával, pontosabban korlátozásával fogják mindkét megyében sújtani. — A résztvevő sportegyesületek berkeiben hogyan fogadták NB-s tartalékbajnokságot? — Kedvezően, hozzánk hasonlóan hasznosnak találják, s megyénk NB-s együttesei vállalták is, hogy csapatot indítanak. Mellettük különösen Nyírbogdány és Tu- nyogmatolcs csapata örül a tartalékbajnokságnak. Ugyanis a Nyíregyházi Spartacus távozása azt jelenti, hogy Nyírbogdány bent maradt a megyei I. osztályú bajnokságban, Tu- nyogmatolcs pedig a megyei II. osztályban. — Mikorra várható a sorsolás és a bajnoki rajt? — Az NB III-as labdarúgó-bajnokság sorsolását körülbelül január 15 körül készíti el az NB III-as bizottság. S ezután kerül sor' az NB-s tartalékbajnokság j sorsolásának elkészítésére, j A bajnoki rajt időpontjáról még nem esett szó, de biztosra vehető, hogy március 5-én kerül sor ebben a bajnokságban is az első mérkőzésekre — fejezte be tájékoztatását Negyessy Miklós. Szabolcsi sportsikerek nyomában Milctay Gábor sportlövész és amatőrválogatott futballkapus Idős, immár 60 éves sportemberről szólunk aki két sportágban is komoly sikereket ért el. Ma is aktív sportoló. Milotay Gábort mutatjuk be. (Fiatal korától rajongott a labdarúgásért és a sportlövészetért. Mindkét sportágban sikert ért el. Mint kapus, 1923-tól 1940-ig védte a NYETVE kapuját. Huszonhét alkalommal volt a kerületi válogatott kapusa, két ízben pedig — 1928- ban és 29-ben — Magyarország amatőr labdarúgó-válogatottjának hálóját őrizte Mindkét alkalommal Becsben játszottak, egyik mérkőzésük döntetlenül végződött, a másikon pedig 3:1 arányú vereséget szenvedtek. Az akkori NYETVE— NYE- KISE mérkőzésen 5000—6000 nézője is volt Nyíregyházán. A* kor nagy kapusainak — Zsák, Planicska, Zamorra — edzésmódszerei szerint készült fel mérkőzéseire. Kiegészítő sportág a birkózás, az úszás, az atlétika, a tenisz és a torna segítette elő a formába lendülést. Abban ax időbeuAkkorlban nem volt divat a prémium, sokszor a felszerelést is saját pénzükön vásárolták. Abban az időben nem azzal kezdték a sportolást, hogy vadonat új. felszerelést kaptak... Először eredményt kellett felmutatni s csak azután kaphattak felszerelést. Nagyon szerették a labdarúgást. Kitüntetésnek vették, ha bekerülhettek a pályára lépő csapatba... A labdarúgás mellett — egy merőben ellentétes sportágban a lövészetben is nagyszerű sikereket ért el Milotay Gábor. 1932-ben kis- puskás országos csapatbajnokságon, 1937-ben pedig négy csapatszámban nyert országos bajnokságot Nyíregyháza együttesével, amelynek ö is tagja volt. A felszabadulás után munkához látott, s lelkesen szervezte újjá megyénk lövészsportját. A stadion melSportlétesftmények a Szovjetunióban A képen: Moszkvai terület. A „ Hi mik” egyesület sportcsarnoka. Veszkrozonszk városában. Lelátóján 5900 ember fér e). Röplabda.* Az újévi torna végeredménye A közelmúlt napokban fejeződött be az úttörők részére immár minden januárban hagyományosan sorra kerülő újévi röplabdatorna. Ez alkalommal a lányok versenyében mindössze két csapat nevezett be. Ez kis szépséghibája volt az egész tornának- Az egyetlen leány mérkőzés színvonala viszont kárpótlást nyújtott a rendezőknek, mert a 3-as iskola és az 5-ös iskola leány csapatai izgalmas, színvonalas találkozót vívtak. A mérkőzést végeredményben a 3-as iskola csapata nyerte 3:2 arányban. A fiúk versenyében öt csapat vett részt. Náluk is az 5-ös iskola és a 3-as iskola A csapata vívták a döntőt, melyet nagy küzdelem után az 5-ös nyert meg 3:2 arányban. További eredmények: 5-ös iskola—Gyakorló iskola 3:0, 5-ös iskola—2-es iskola 3:0, 5-ös iskola—3-as iskola B 3:0, 3-as iskola A—3-as iskola B 3:0, 3-as iskola—Gyakorló iskola 3:0, 3-as iskola A—2-es iskola 3:0. A fiú torna végeredménye: 1. 5-ös iskola, 2. 3-as iskola A csapata, 3. Gyakorló iskola, Balázs István Vasvári Gimnázium Napjainkban több mint 4n millió sportémber van a Szovjetunióban. 30 000 spoi l ■ csarnok, 64 000 futballpály; 365 000 kispálya és 2400 stf dión áll rendelkezésükre / stadionok méretei jelentőst, megnövekedtek. A 100 000 fi rőhelyes moszkvai és lenin- grádi stadionhoz rövidese: csatlakozik a harmadik: t kijevi. A szakszervezetek sportegyesületei csupán az 1965— 66 években jó néhány nagj sportlétesítményt vettek bír-» tokukba: műjégpályát Gorki bam, atlétikai célokat szolgá ló spotcs-. írnokot Tulaban. 50 méteres fedett uszodát Tal- linban, úszómedencékkel is ellátott sporcsarnokokat Bol- gorodban és Novgorodban, stadionokat Rosztovbam és Kaunaszban. A szovjethatalon éveiben több mint félmillió stadiont sporttermet, úszómedencét, korcsolyapályát, futballpá- yát. és különböző típusú kispályákat építettek. Kiszámí- ották, hogy jelenleg a sport il millió barátja folytathat ■dzést. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió minisztertanácsa rendeletet adott ki a „testkultúra és sport további fejlesztését célzó intézkedésekről”, amely rendszabályokat tartalmaz a meglévő sportlétesítmények karbantartására és újabbak építésére. Elrendelték, hogy a lakóház-tömbök „mikroke rüieteiben” a házakkal egyidejűleg kell a sportlétesítményeket felépíteni. Minden 30—50 000 emberre sportpályát, sportcsarnokot, úszómedencét és céllövöldét kell felépíteniletti lőtér az ő tervei sze rint épült meg. Tíz éven ái a megyei lövészsport vezetője volt. Ma is tagja a sportág elnökségének. S az újabb eredmények: Nyíregyháza együttese az elmúlt 10 évben négyszer nyert vadászszövetségi országos bajnokságot — s a csapat tagjai között minden alkalommal ott találhattuk Milotay Gábort. Legutóbbi sikeres szereplését az 1966-os évben könyvelhette el: — egyik igen eredményes tagja volt annak a nyíregyházi csapatnak mely megnyerte a skeet vadászlövészet magyar bajnokságát. Még néhány érdekessége! az idős sportemberről. Az 1950-es évek elején ő tanította pisztolylövésre a háromszoros öttusavilágbajnok Balczó Andrást, aki ak kor még háromtusázó volt 1939-ben megszerezte a láb darúgó-edző minősítést is s 1948—1952 között a Sza bölcs SE, majd a Nyíregy házi Elektromos NB Il-es csapatának volt edzője. Izig- vérig sportember. Bár szerződése volt az említett csapatokkal, működésé során soha egyetlen fillért. sem volt hajlandó elfogadni ténykedéséért A munkában is — sportemberhez méltón — áll helyt. Negyedik évtizede dolgozik jelenlegi munkahelyén a TITÁSZ-nál. ahol egy négyszeres szocialista brigádnak a vezetője. A Villamosenergiaipar Kiváló Dolgozója. Péld» mutató pályáiul»* Milotay Gábor két sportágban is országos elismeréseket szerzett. Pályafutása minden mai sportoló számára példamutató, Azt bizonyítja, hogy a sport határtalan szeretetével lelkiismeretes munkával a legszebb eredményeket is el lehet érni. Munkában szerzett kitüntetések mellé méltán kapta meg a megyei TS-től a Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója kitüntetést is. Bézi László T A R P A I TERVEK Sikerrel helytállni a osztályban A Tarpai Termelőszövetkezeti Sportegyesületről az elmúlt hónapokban hallhattunk hírt. Arról szólt ,ez’ h?SV a sportegyesület lebdarugo-csapata fantasztikusnak tűnő fölénnyel nyer- te meg a vásárosnaménvi járási labdarúgó-bajnokságot. Csoportjában úgy végzett az első helyen, hogy pontot sem veszített, gólaránya pedig 68:9! A százszázalékos bajnokság után jó szereplés kö- vet kezet; az osztályozón is Igaz ugyan, hogy a Petne- haza elleni mérkőzésük félbeszakadt, de a megismételt mérkőzésen győztek, s bejutottak a megyei II. osztályú bajnokságba. Tarpán, a Győzelem Tsz irodájában együtt találtuk a sportegyesületi vezérkar néhány tagját: Szécsi Zoltán elnökhelyettest és Eaggyas Jenőt, a labdarúgószakosztály vezetőjét. Mindketten fiatalemberek, s talán mondani sem kell. hogy aktív játékosai a magasabb osztályba jutott csapatnak. A siker felől érdeklődtünk, hogyan érték el? — A feljebbjutást elsősorban annak köszönhetjük . hangzott a válasz — hogv igen jó volt együttesünknél a közösségi szellem. Nagyjából azonos életkorúak vagyunk, mindannyian komolyan vettük a játékot. Magunk közül kineveztünk e?y , háromtagú edzőbizottsagot, s így készültünk mérkőzéseinkre. Mindannyian rendszeresen részt vettünk az edzéseken, a termelőszövetkezet nagyszerű lehetősegeket biztosított számunkra. Van bőven felszerelésünk, öltözőnk hideg-meleg vizes zuhannyal van ellátva. Mi lesz a magasabb osztályban? — Csapatunk átlagéletkora 23 év. Megértjük egymást. Hogy bejutottunk, egy régi talpai labdarúgó, Hegyi Elemér elvállalta az edzői tisztséget. Február elsején az iskola tomater- mében megkezdjük a fel készülést, a testnevelőtanái-gítségével. Bízunk benne hogy nem lesz túlzottan nagy baj — hangzott a válasz. Pályánkat is korszerűsíteni akarjuk — mondtr Szécsi Zoltán. — A púlv egyik oldalán negyven méteres, háromlépcsős beton- lelátót a másik oldalon pedig 80 méter hosszú egysoros betonlépcsőt akarunk építeni. A tervrajz mellé elkészítettünk egy ívet is, melyen feltüntettük a község szerveinek nevét, ahová segítségért fordulunk. — S reménykednek a segítségben? — Igen, eddig a tsz, a községi tanács, a ktsz és az fmsz mindenben támogatta a sportegyesületet. Aligha történik meg, hogy most cserben hagynának bennünket. Még annyit érdemes elmondani, hogy a korszerűsítést mintegy 25—30 ezer forint értékű társadalmi munkával kívánjuk majd segíteni. És ez is menni fog. A szurkolók szívesen segítenek. Annak idején, mikor 2000 facsemetével ültettük körül a pályát hívni se kellett őket. mégis jöttek. — Csak a labdarúgás „él” a községben ? — Nem, egeszen jól működik az asztalitenisz-szakosztály is. Az iskolában kaptunk egy termet, ahol az asztalon szinte mindig pattog a labda. Csapatunk megnyerte a járási sparta- kiádot, s a megyei döntőn harmadik lett. De elégedettek vagyunk sakkcsapatunkkal is. A járási spartakiá- don második lett. Atlétáink pedig — különösen a lányok — minden járási versenyen győztek az elmúlt évben. 1967-ben szeretnénk meghonosítani a kézilabdázást, elsősorban női csapatot akarunk alakítani, mert a lányok sportfoglalkoztatása még nincs megoldva. Látogatásunk alkalmával bekopogott a sportegyesületi elnökhelyetteshez kél játékos: Czapári István éa Kelemen Péter. Kezükben az átigazoló lap, közölték, hogy Tarpán akarnak játszani... Egyszóval a „kurucok unokái”, ahogy a környéken becézik a csapatot — erősen készülődnek. Ha jelenlegi lelkesedésük, sport- szeretetük töretlen marad — Így sikerrel helytáll hatnak megyei II. osztályban is. <b 1.) 11