Kelet-Magyarország, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-08 / 7. szám
Két életmű — Hajdú Henrik, a teljes Ibsen magyar fordítója. Két vaskos kötet fekszik előttünk... Egyszerre ün- nenli a szerzőt, Ibsen Henriket, és a fordítót Hajdú Henriket. Ismét egy nagyszerű alkalom, hogy szóljunk a műről és a művészről, aki az elmúlt száz évnek talán az egyik legvitatottabb szerzője volt, ' s ahogy Ady Endre írta róla: „nincs modern agyvelő, amelyet az övé meg nem turbált. Költők piktorok, szobrászok, muzsikusok, színészek, gondolkodók és epi- kureusok új világot láttak meg általa.” A fiatal Lukács György már 1908-ban sürgette azt a könyvet, amely Ibsen művészetét méltó módon reprezentálná. Követelte a fordításokat és maga is közreműködött abban a fordítói gárdában, amely Ibsen műveit a színpad és a közművelődés számára hozzáférhetővé tette. Ennek a gárdának egyik legjelentékenyebb alakja Hajdú Henrik. S az a gyűjtemény, amely most az ő fordításéban megjelent, méltó betetőzése fordítói munkásságának. Tiszteletre méltó konoksággal és szenvedéllyel, évtizedeken át készült erre az összegezésre. 1906-ban fordított először Ibsentől és most 1966 végére elkészítette Ibsen összes drámáinak gyűjteményét. Jónéhányat újra és újra lefordított az elmúlt évtizedek során. Akadt olyan, amelyet a Horthy- korszak börtönében kezdett fordítani, mint például a Brandot, és olyan is, amelyet legutóbb e kötet számára bontott ki a norvégből. Az ibseni nyelvvel birkózva megismerte nemcsak Ibsen szókincsét, de a skandináv nyelvek lélektanát is. Ibsen mellett fordított számos skandináv írótól, s az Ibsen-hősökhöz hasonló szívós Szenvedéiy- lyel állt ki mindig vállalt feladatai mellett. Ezzel a művel a skandináv világnak bizonyította a magyar nép világirodalmi tájékozódásának igényességét. ö maga hűséggel gondozta az Ibsen-sorokat. pontosan követve az eredetit ritmusban rimképben. Azt írja: „A prózai szövegek visszaadásakor mindenütt megtartottuk az ibseni dikció jellegzetességeit, következetesen ragaszkodtunk a norvég mondatok írásjeleihez, amelyek szinte hangszerelik a dialógusok hangsúlyait és szüneteit, A színész helyzetéhez és lélegzéséhez igazodtunk... Fölösleges bizonygatnunk, hogy e klasszikus mű újralcölté- sekor nemcsak a forma, hanem a szellem meghódításával is megpróbálkoztunk." Ibsen 1891-ben járt nálunk. Megtekintette a „Nóra” előadását, elragadtatva nyilatkozott Márkus Emília és Ujházy Ede játékáról. Majcf így szólt a jelenlévőkhöz: „Negyven évnél több, hogy én, mint 19 éves ifjú rajongtam Magyarországért, s a magyarok szabadság- harcáért. Csak híréből ismer, tem e derék nemzetet, első poémáim egyike, mely hírlapban megjelent az önök hazáját dicsőité... Ha elgondolom, e negyven év két határa közt akkori sejtelmeimnek a most tapasztalttal összefüggését — erőt vesz rajtam a megindulás.” És az elmúlt hetekben ismét „megjelent” nálunk Ibsen Henrik. A Fészek Klubban Hajdú Henrik teljesítményét a magyar szellemi élet nevében méltató Lukács György akadémikus mondta, a többi között: „Most őszülő fejjel megérhetted életműved betetőzését, Ibsen összes művének a te fordításodban létrejött magyar kiadását, joggal üdvözölhetlek mint boldog embert. Goethe értelmében teszem; ő ugyanis ezt írja: „Az a legboldogabb ember, aki életének végét annak elejével Összefüggésbe tudja hozni.” Te azon kevesekhez tartozol, akiknek ez sikerült”.., *• Jmár tálaltak is, mert hiszen elképzelhető, hogy megéheztem, ha ennyire siettem. Csak az volt a baj, hogy bort nem ihattam rá az autó miatt. Hiába, mégiscsak más ez, mint mikor az ember a hentesnél veszi a májat. Hát még a vesevelő! Mit ér az, ha már egyszer kifagyott a lelke. Már nem is nagyon bántam volna, hogy telik az idő. Egyszercsak hallom a gyilkos percegést az udvar felől. Esni kezdett az ólmos eső. Nem sokat teketóriázhattunk, mert mi lesz, ha átázik a gyep. Abroszt terítettünk a csomagtartóba és bevágtuk oda a fele disznót. Nem akármilyen disznó volt, mert elég volt két embernek kicipelni. Ezzel a csomagtartó jól meg is telt, csak némi belsőség fért oda egy vejdlingban, meg egy kis savanyú káposzta tálban és ilyen apróságok. A zsák krumpli a hátsó ülésre került, mert igaz ugyan, hogy krumplit Pesten is lehet kapni, de nem ezt a szép válogatott gül- babát. A zsák fölött szépen elfért kosarakban a cékla, a zöldségféle. Azt én nem tudom, hogy a bőröndben mit vittünk visszafelé. Azt sem tudom, hogy a két de- mizson vörösbor saját termés volt-e a háztájiban, vagy valami járandóság. A tyúkokat élve hoztuk. Majd elélnek azok néhány napig a szenes pincében. Legjobban a nyúlon csodálkoztam, dehát azt mondták, hogy valamelyik töltelékféleségbe az nagyon jó. Belenyugodtam végül, mert az bizonyos, hogy olyan jó töltelékeket sehol sem csinálnak, mint ezen a vidéken és a magamfajta laikus ne szóljon bele a mesterek dolgába. Hogy miképp foghatták meg hirtelen azt a fiatal galambpárt, ami végül az Icuka ölébe került, annak a jóisten a megmondhatója. Éppen besötétedett, amikor elindultunk. A fű meg úgy kifényesedett az ónos esőtől, hogy a kerék peregni kezdett rajta. Pergett, pergett és úgy beásta magát, hogy aztán már se tőled, se hozzád. Szerencsére ezen a vidéken a gazdák jól állnak a háztáji jószággal. A gazda kivezetett két tehenet járomba fogva. Egy rudazó kötéllel utánuk akasztottuk az autót és szépen kivonszoltak a műútra. Elbúcsúztunk és már indulóban voltam, amikor Icuka mamája kétségbeesetten elkiáltotta magát: ZALKA MATE Zalka Máté özvegye a szobornál. SZOBRA Egy szobor hívja fel magára a figyelmet Mátészalka főterén, a járási tanács előtt. A mellszobrot alkotója diplomamunkaként készítette, diósgyőri munkások öntötték bronzba a művész gipszmodelljét, szálkái kétkezi munkások faragták és rakták a talapzatot. A szobor avatása megmozgatta egész Mátészalkát, igen messziről jött vendég is érkezett a leleplezésre: a hős özvegye Moszkvából. fias eszmékért lelkesedő hadapródőrmesterből tudatos forradalmár, író, aki tetteivel bizonyította hovatartozását. A spanyol nép szabadságáért esett el, — ekkor már Lukács tábornok néven ismerték, — 1937 június 11-én. A világ munkásai megőrizték emlékét, számos könyv jelent meg Zalka Mátéról, s az utókor közelebbről is megismerkedhetett a forradalmár-író munkáival: a Doberdóval, A bolygók visszatérnek című regényével és más könyveivel. Mindeddig szűkebb hazájában Szabolcs-Szatmárban nem őrizte emlékét szobor. Az elmúlt évben emlékszobát kapott Matolcson. a szülőházban. Születésének 70. évfordulóján 1966-ban számos emlékünnepség színhelye volt n szatmári vidék központja. Mátészalka Meghívták Zalka Máté özvegyét és tanyát. Natasái is. Natasa ellátogatott Mátészalkára, édesapja szülőföldjére, megnézte az iskolát, melyen emléktáblát helyeztek el, az iskolának ajándékozta Zalka Máté leghitelesebb fényképét. A jubileum után sem szűnt meg a hagyományok, emlékek gyűjtése. Kovács Sándor, a járási pártbizottság titkára indította el a szobor létrehozásának ügyét. A mátészalkai járást a Kohó- és Gépipari Minisztérium munkatársai patronálják, hozzájuk fordultak a járás vezetői, segítsenek a szobor elkészíttetésében. K. Tóth István, a KGM dolgozója gyakran megfordult Szálkán, elkezdődött az elképzelések egyeztetése. Tóth Béla fiatal, most végzett szobrászművész vállalta a munkát. Nem kis feladatot jelentett számára. Pátzai Pál Kossuth-díjas saobrászművész iránymutatásával elkészült a gipszmodell. „örülök, hogy szobrom egyöntetű elismerést váltott ki. Nagy dolog ez egy fiatal szobrász első munkáiénak elfogadásakor" — frta Tóth Béla. akit természetesen meghívtak a decemberi szoboravatás>-a. Ott volt Farkas József szocialista brigádja a Lenin Kohászati Művek dolgozói, akik társadalmi munkában bronzba öntötték s giosz- n-o-toiH a talanzpfot a hely) vegyesipari ktsz kőfaragói készítették. Borbély Ovule irán vtásávni Egy évvei a 70 éves n;- bileum után elkészült a nagy forradalmár mellszobra Az avatón ott volt Zalka Má’e Moszkvában élő özvegye is. Elérzékenyülve hallgatta a méltató szavakat, s járta végig férje volt iskolájának termeit, meglátogatta a Zalka Máté úttörőcsapatot, amelynek pajtásai levelezni szeretnének a Moszkva melletti iskola egyik Örsével, mely Zalka Máté nevét vette fel. „Szívesen emlékszem viszsza a Mátészalkán töltött napjaimra — írta újévi üdvözletében Zalka Máténé. — bár a neveket megjegyezni nehéz, az arcokra jól emlékszem." A szobor azóta hozzátartozik Mátészalka mai arcához, a változó, fejlődő a- rosiasodó utcákhoz. lázakhoz. Zalka Máté mindig Ide Vágyott vissza a szatmári emberek közé. róluk írt könyveiben, egyikben amely a bolygokról, a Hazájuktól távolra szakadt magyar katonák küzdelmeiről szól, felvonul a környék jó néhány típusa akik közül sokan még élnek. Fonál, ka Sándor a polgári iskolában osztálytársa volt. tgy emlékezik: „A harmincas években irt nekem Moszkvából, érdeklődött a fiúk iránt, kik élnek, mi újság van itthon. Aztán a 8 órai újságból értesültem. hogy Lukács tábornok a spanyol fronton meghalt...” A Zalka-szobor mintha csak élne, jelenlétével hat, szótlanságában is beszél. Harminc évvel ezelőtt az internacionalista hazaszeretetről így fogalmazta meg véleményét Zalka Máté: „Internacionalisták vagyunk, de a szülőföld szeretete úgy él szívünkben, mint az első szerelem. Ha nem szereted hazádat, ahol születtél és felnőttél, azt a földet, amely táplált téged, az egét, a falvait. népét, akkor nem érted meg az internacionalizmus lényegét, más népekkel való kapcsolatod értelmét, amely saját hazád szeretetének érzéséből fakad.” * Ezekről vall Zalka Máté szobra életének példája S ha a „bolygó" nem is tért vissza, szellemét hagyatékát megőrzi, ápolja a* utókor, melynek boldogságáért életét adta. Páll Géz» iflünnich Ferenc : VIHAROS Út (Kossuth Kiadó *— /96o, Ennek a szobornak története van. A szatmári emberek hagyománytisztelete hozta létre, a nagy utat megjárt forradalmár, Zalka Máté emlékének szól. Innen indult el, — Matolcson született 1896-ban, — Mátészalkán a polgári Iskolában tanult. Családi neve: Franki Béla volt, a Zalka nevet 1917-ben vette fel a krasznaja-rjecskai hadifogságban Máté-Szalka nevéből formált új nevet. Sokan ismerik legendás életútját, hogyan vált a haza— Jesszusmáriám, a hurkatöltő! Szaladt a házba, aztán megint vissza. Mert hol is ven nének hurkától tőt a szerencsétlen pestiek. Az én lelkemre kötötte a jó asz- szony, hogy okvetlen visz- szaküldjék azt a szerszámot a fiatalok, mert nem soká húzza már a másik disznó sem. — Aztán csak óvatosan, lelkem, — Intett végül —, mert ott az Icuka lábánál abban a zsomporban tojás van, nehogy összekoccogja- nak. Eső, ónos eső, köd és havas eső. Jóval éjfél után érkeztünk meg Pestre. Icuka édesdeden aludt, mikor megálltam a házuk előtt. A neonfényre felébredtek a galambok, s amint kinyitottam az ajtót, mint a nyíl, úgy repült ki az egyik. A másikat sikerült az ajtóhoz szorítanom. A nagy kapkodásra felriadt Icuka, s míg simogatta a megmaradt galambot: — Jajj. éppen a kislány... Bármilyen jól is tudnak tájékozódni a galambok, én nem hiszem, hogy ez a fi ital galamb ány hazaialált az Alföldre, s bizony elgondolkoztató, mi lesz egy szegény kis tanyasi galamblánykával a pesti ereszek alatt. KÖNYVESPOLCi Életmű, nem fér el 180 oldalon. A 80 éves MUnnich Ferencé legkevésbé. Viharos út című könyvében válogatott emlékei közül a legjellemzőbbeket idézi. A magyar munkásmozgalom nagy öregei között nemcsak korban rangidős, ae ennenyenben és megélt viharokban is bizonyára nehéz lenne őt követni. Könyve így nemcsak olvasmányos, hanem egyben szemtanú alkotta for- rasmú. Elvezet az értelmiségi családból származó diáktól, az első világháború hadifoglyainak szibériai gar- nizonjain át az orosz forradalom, a Nagy Október tü- zéig. A tűz itt frontvalóság, százezernyi magyar vörösgárdista fegyvere a szovjet hatalom győzelméért. Honfitárs munkások és parasztok, volt hadifoglyok egységeit vezeti a forradalom zászlaja alatt az oroszországi polgárháború frontjain, olyan időkben, amikor a „ferenejózsefi” monarchia vezetői itthon még abban reménykednek, hogy ők nyerik meg a háborút. A könyv ízesen és érzékletesen idézi hazatérését az osztrák—magyar hadsereg összeomlása után. A kaland, ahogyan hazaér egyéni, de a táj amelyen átvonul történelmi. Olyan felejthetetlen részletekkel, mint „Bródi állam”, a galíciai kisváros, ahol kettős hatalom „uralkodott”: az ukrán és a zsidó „hadsereg”, akik ugyan nem ismerték el egymást, de minden hasznothozó üzletet közösen kötöttek és ezen az alapon a két „kormány” kifogástalan „diplomáciai viszonyt” tartott fenn. A viharos út nagy állomása a Magyar Tanácsköztársaság. Vörös hadseregének főparancsnokságán Münnich Ferenc a politikai megbízott. A bukás után a fordulatok és emlékek átívelnek a becsi emigrációhoz, a Kárpát- Ukrajnéban végzett illegális munkához, majd a berlini letartóztatáshoz. Innen Moszkva az irány, és röviddel ezután a spanyol polgárháború feledhetetlen harcterein tűnik fel Münnich Ferenc, nemzetközi brigádokban, spanyol hadosztályok élén, az utánpótlást szervezve, agitálva és visszavonulva. A francia internáló táborokból a szovjet kormány menti ki, de nincs megállás. Hitler megtámadja a Szovjetuniót és Münnich Frenec Sztálingrádnál harcol. A háború hátralévő részén, a győzelmek éveiben a moszkvai rádió magyar adásának vezetője lesz. Végig a viharos úton: a békéért harcolt a háborúban és a forradalom győzelméért a békében. Könyve a súlyos idők legnehezebb realitásaiban is anekdotázó és könnyű anekdotáiban is reális. Stíluséban egyszerű színeket kever, egyénisége és törekvéséi így válnak világossá a történelmi háttér bonyolult kulisszái előtt. A kor sűrű közegében, a politika fórumán vagy illegalitásban, vereségben és győzelemben, koncentrációs táborban vagy mikrofon előtt biztosan mozog, viszi magával társait és elvtársait. Tulajdonképpen innen írásának varázsa, a vonzás, amely nem hagyja nyugton az olvasót a könyv utolsó soráig. Nemcsak egy nagy élet színeit, hanem a kor dokumentumait is hitelesen vetíti a történelem vásznára. i K. I. 7
