Kelet-Magyarország, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-29 / 25. szám
Megyei tanácskozások A honvédelem !zocialfxmn§t építő niiinkáiik s*ei*ves i*és*e Orosz Ferenc beszéde a nyíregyházi Fegyveres Erők Klubjában A honvédelmi nevelő- munka időszerű kérdéseiről tanácskoztak január 27-én, pénteken délelőtt Nyíregyházán a Fegyveres Erők Klubjában megyénk párt, állami, társadalmi, tömegszervezeti, gazdasági, vezetői, valamint a fegyveres erők képviselői. Gombás Sándor elvtárs, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte a megjelenteket — akik között ott voltak az MSZMP Központi Bizottsága, valamint a Honvédelmi Minisztérium képviselői, majd Orosz Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára mondott vitaindító beszédek Elöljáróba» Orosz Ferenc «ivtáre azokról a korábban hozott párthatározatokról szólt, melyeknek a honvédelmi nevelőmunka javítása, kiszélesítése volt a cet= luk, — Számos tényező mutatja, hogy Szabolcs-Szat- már lakosságának honvédelmi készsége, a haza védelméért érzett felelőssége a párt marxista—leninista politikája alapján állandóan fejlődik. Megyénk dolgozói egyre inkább érzik és értik, hogy a haza. szocialista vívmányait és a béke védelmét mindenek- a becsületesen végzett munkájukkal szolgálják. Majd arról beszélt, hogy a haza fiságra, a honvédé, lemre történő nevelő munka mindinkább társadalmi jelleget ölt Pártszervezeteink egyre nagyobb figyelmet fordítanak felvilágosító munkájukban a szocialista hazafiság, az internacionalizmus kérdéseire, a «social ista országok katonai deszefogásának szükségessé, gére, éa az ebből eredő feladatok teljesítésére. Túl sawn, hogy a felvilágosító munkában a honvédség, a határőrség, a kiegészítőparancs- és a munkásőrség, a védelmi pacain cs- mokság, s az MHS szervei, dolgozói egyre hatékonyabban vesznek részi, kiszélesedett, sokoldalúbbá és színesebbé vált megyénkben az utóbbi két év során a KISZ-szervezetek és az úttörőelnökségek honvédelmi nevelőmunkája is. Jól mutatja ezt az úttörő határőr- szakaszok egyre szélesedő hálózata, az úttörő honvédelmi zászlóalj és az úttörő közlekedési őrsök létrehozása. Elismerően szólt Orosz Ferenc elvtárs a Természet- tudományi Ismeretterjesztő Társulat, a Hazafias Népfront és a nőtanácsok kezdeményezéseiről is. Figyelemre méltó, hogy például nőtanácsaink megyei, járási és községi szinten mind aktívabban veszik ki részüket a polgári védelmi oktatással összefüggő feladatok végrehajtásából. Ezen túl — különböző kirándulások szervezésével — anyagilag segítik az iskolákon belül az „Ismerd meg hazádat” mozgalmat A TIT megtette a szükséges intézkedést arra, hogy a tudományos ismeretterjesztés, ben még színvonalasabbá váljék a honvédelmi propaganda, hogy minél több lakos tisztán lássa a szocializmus felépítésének s a honvédelmi tennivalóknak az összefüggését. A megyei tanács művelődési osztálya — a pártbizottság határozatának megfelelően — sokat tett az elmúlt időben e munka érdekében. Az MHS-sel közösen létrehozták a honvédelmi nevelést segítő társadalmi bizottságot. Az iskolákban a továbbinál jobban felhasználják az osztályfőnöki órákat a hazafias nevelés céljára, haladó történelmi hagyományaink ápolására, hazánk, s a szocialista tábor növekvő tekintélyének megismerésére. — Elmondhatjuk, hogy a politikai' és szervezeti intézkedések hatására a honvédelmi nevelőmunka mértéktartóan, de egyre inkább kiterjed a megye egész lakosságára. Jobban érvényesül az az alapelv, hogy a honvédelmi nevelő és felvilágosító munka a politikai, az erkölcsi és a világnézeti nevelés szerves része — mondotta Orosz elvtárs. Majd a még néhol tapasztalható hiányosságokról beszélt. Arról, hogy még nem élnek mindenütt kellően a meglévő lehetőségekkel ; hogy bőven van még pótolnivaló a fiatalság de a felnőtt lakosság érzelmi nevelésében is. Az elért eredmények ellenére még nem minden pedagógus használja fel a munkája közben adandó alkalmakat arra, hogy a tanulók kellően értékeim és szeretni tudják szocialista vívmányainkat. Ezt követően hangoztatta: a haza és vívmányaink védelme szükségessé teszi, hogy az új gazdasági mechanizmus termelési, gazdálkodási tennivalóival egyidőben a mind nagyobb követelményeket támasztó honvédelmi feladatokat is meg kell oldani. El kell érnünk — mondotta —, hogy minden vezető jól lássa: a honvédelem építő- munkánk szerves része, egész társadalmunk ügye, s hogy a béke védelme a jelenlegi helyzetben a honvédelem erősítése nélkül nem lehetséges. Ehhez azonban nem elég az elvi egytértés hangoztatása hanem gyakorlati tettekre van szükség. Indokolt, hogy még tovább javuljon a fegyveres testületek és a gazdasági, politikai szervek közötti kapcsolat. Az együttműködés erősítésével kell megadni minden segítséget ahhoz, hogy a sorkötelesek politikai, technikai előképzése és a tartalékos tisztek továbbképzése az egyre fokozódó követelményeknek is megfeleljenek. Honvédelmi napok technikai bemutatókkal egybekötött laktanyalátogatások szervezésével, az eddig is alkalmazott jó módszerek továbbfejleszté. sével, lehet és kell meggyorsítani megyénk lakossága honvédelmi készségének fokozását a fegyveres testületek és a lakosság kap. csolatának elmélyítését. E nevelőmunka fokozásának szűk. ségessége, — mondotta beszéde végén Orosz Ferenc elvtárs — törvényszerűen következik pártunk IX. kongresszusának határozatából, mely szerint a jelenlegi helyzetben az európai béke és biztonság megőrzése Európa minden népétől, valamennyi békeszerető erőtől még nagyobb eltökéltséget és aktivitást kíván. Orosz Ferenc elvtárs beszédét vita követte melynek során felszólalt Kozma Ferenc, Kovács József, Antal Pál, Kanda Pál, Kérész- tesi Zsuzsanna, Szaniszlú János, Szemerszki Miklós, Ar. Műnk Károly és Vincze József. A tanácskozás végén Orosz Ferenc elvtárs adott választ a felvetésekre. Nagyobb önállósággal jobb eredményeket Kállai Sándor felszólalása a konzervgyári műszaki honicrencian A. termelési tanácskozási megelőző műszaki konferenciát tartottak szombaton délelőtt a Nyíregyházi Konzervgyárban, melyen — többek között — részt vett Kállai Sándor, a megyei pártbizottság titkára, Kit húr Andrási a megyei pártbizottság osztályvezetője is. Beretvás Dezső igazgató üdvözölte a jelenlévőket, majd beszámolt az elmúlt gazdasági év eredményeiről s ismertette az idei feladatokat. Elmondta: a Nyíregyházi Konzervgyár fennállása óta 1966-ban érte el a legjobb eredményt, amit bizonyít, hogy a tervezettel szemben 3892 vagon termék hagyta el az üzemet, ami a teljes termelési érték 11,4 százalékos túlteljesítését jelenti. Ez utóbbi 1966-ban meghaladta már a 289 millió forintot. Az 1966. évi munkáért több mint 16 nap keresetnek megfelelő nyereségrészesedés illeti a gyár dolgozóit. Az idei még nagyobb munkáról szólva a munkaverseny további kibontakoztatására, a költségek csökkentésére, a jobb munka- szervezésre hívta fel a figyelmet. A beszámolót vita követte, melynek során felszólalt Kállai Sándor elvtárs is. Kállai elvtárs a párt megyei végrehajtó bizottsága nevében köszöntötte a műszaki tanácskozás valamennyi résztvevőjét, majd így folytatta: — Az év eleji termelési tanácskozások, műszaki konferenciák már hagyomáÉlénk vita a megye ifjúmunkásainak parlamentjén A KISZ Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottságának rendesésében pénteken délelőtt a Nyíregyházi Konzervgyár kis tanácstermében ülést tartott a megye ifjúmunkásainak parlamentje. Az ülésen a megye ipari üzemeiben dolgozó fiatalok küldöttei, ifjúsági vezetői vettek részt. Megjelent: Ribánszki Róbert, a KISZ Központi BizottságáA vitaindító szerint a fiatalok körében országszerte tapasztalható egy egészséges elégedetlenség, ha bérezésről esik szó. Az elégedetlenség alighanem mindig helyénvaló volt, hiszen a fejlődésnek ez az egyik legfontosabb rugója. A mostani azonban minőségileg más mint a korábbiak. A Kisvárdai Vas- és Fémipari Ktsz-nél például dolgozik két szocialista ifjúsági brigád. Éves tervüket tavaly 18, illetve 25 százalékkal túlteljesítették, de a jó munkát inkább csak a lelkesedésük szülte. A brigádok ugyanis abszolút órabérben dolgoznak, fizetésüket nem befolyásolja a végzett munka. Hasonló hozzászólás több is elhangzott a pénteki ifjúmunkás tanácskozáson. Ezekből kitűnt: a becsületes fiatalok úgy akarnak többet keresni, ha többet is dolgoznak. De ehhez az is szükséges, hogy a „több” lehetőségét egy olyan bérezési rendszer biztosítsa, amely különbséget tesz a jó és rossz munka között is. Felvetődött az is, hogy a munka körülményei sem mellékesek. Az új gazdaságirányítási rendszerben nagyobb lesz annak a lehetősége, hogy a KISZ-fiatalok a vállalat gazdasági vezetését a jobb munkakörülmények biztosítására serkentsék. Országos probléma az *s. nak titkára, Kuhár András, a megyei pártbizottság ipari osztályának vezetője, Kova- csics Gyula, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöke. A tanácskozás részvevőit Havacs József, a KISZ Szabolcs-Szatmár megyei titkára köszöntötte, majd Mészáros Zoltán, a KISZ Központi Bizottsága ifjúmunkás osztályának vezetője tartott vitaindító előadást. hogy a fiatal szakmunkásokat nem a szakképzettségüknek megfelelően foglalkoztatják: a 26. életévüket még be nem töltöttek közül minden ötödik ilyen helyzetben van. Az érdekvédelmi szerep mellett a tanácskozáson a nevelésről esett a legtöbb szó. Az ifjúság rétegeinek megítélésénél egyetértettek az elvi meghatározással: a fiatalember nem azzal válik munkássá hogy elmegy dolgozni, hanem amikor munkássá nevelődik. A nevelés kérdésében azonban volt vitatni valójuk. A VAGÉP-nél például 15 kérdőívet kapott vissza a fiataloktól a KISZ-veze tőség. Ezekben áll egy olyan kérdés is, hogy „mit értesz szocialista erkölcs alatt”? Erre senki nem válaszolt. Gondolkodtak rajta, vajon miért nem? Volt ugyan az üzemben politikai oktatás, azon részt is vettek a fiatalok szép számmal, csakhogy az előadások szinte kizárólag a napi politikával foglalkoztak, amiben a fiatalok egyébként is tájékozottak. Alapkérdésekről itt ritkán esett szó. A tanácskozás vitaindítója foglalkozott a vallásossággal is, amely az országban már talaját veszítette a munkásifjúság körében. Ezzel szinte minden hozzászóló foglalkozott, s úgy ítélik meg, hogy megyénkben e téren — az okok ismertek — még nem olyan jó a helyzet, mint országosan. A fiataloknál ez leginkább a házasságkötések alkalmával dől el. A szülői ráhatás mellett, — főként falun. — a megfelelő helyiség hiánya, s a felkészületlenség is akadályozza a jobb eredmények eléréséi. Az ifjúmunkások e kérdésben azt tartották a legfontosabbnak, hogy a polgári esküvők kül. sőségeit javítani kell, s ha ez siketül, jobbá válhat az ideológiai nevelés is. A KISZ Központi Bizottság áprilisban megtárgyalja az ifjúmunkások gondjait és nehézségeit. Ehhez a KISZ megyei bizottsága részletesen felméri a megye jelentősebb üzemeiben a harminc év alatti munkást* erkölcsi, politikai és gazdasági helyzetét. Ez a tanácskozás a felméréshez nyújtott komoly segítséget. <K!) nyosak, de az ideinek ezen túl is jelentősége van, hiszen ez az első olyan alkalom a pártkongresszus után, hogy az ott kijelölt feladatok kerülnek megbeszélésre. Az elmúlt évi terv teljesítéséről szólva elmondta: megyénk szocialista ipara eleget tett múlt évi kötelezettségeinek. A termelés volumene hét százalékkal volt magasabb az előző esztendeinél. s e növekedésnek mintegy 80 százalékát a munka termelékenység fokozása eredményezte. örvendetes, hogy azoknak a termékeknek a mennyisége nőtt, amelyekre a hazai és külföldi piacon szükség volt, mint például a gyümölcs- és főzelékkonzerv. Külön ki kell emelni az exportra termelő üzemek munkáját, közöttük a Nyíregyházi Konzervgyárat, a Mátészalkai Faipari Vállalatot, melyek nemcsak meny- nyiségileg, de minőségileg is eleget tettek kötelezettségeiknek. Szólt arról, hogy 1966-ban tovább növekedett az építőipari termelés értéke, mely számítások szerint 9 százalékkal haladja meg az előző évit. Itt is növeli az eredmény értékét, hogy a mennyiségi emelkedés több mint háromnegyed részben az egy főre jutó termelés fokozásából származik. A megyei építőipari vállalat már december elején teljesítette éves tervét. Ezután arról beszélt, hogy az eredmények mellett maradtak gondjaink is. Néhány létesítményt nem sikerült határidőre átadni, van még probléma az építőmunka minőségével is.-— A feladatokat, a tennivalókat az 1967-es népgazdasági terv irányelvei, számai szabják meg. A terv céljai közt szerepel az ipari termelés növelése 4—ti százalékkal, amit túlnyomó- részt a termelékenységemelésből kell elérni. A mezőgazdasági termelés 2— 2,5 százalékkal növekszik, míg az export 3—4 százalékkal. Törekednünk kell a lakosság megnövekedett keresletét kellő kínálattal és szolgáltatásokkal kielégíteni. Még szigorúbb összhangot kell teremteni 1967- ben az ipari termelés és a tényleges népgazdasági szükségletek között. A cél az, hogy csak azt termeljük, amit értékesíteni lehet, s hogy az ipari vállalatok csak megrendelésre termeljenek. A továbbiakban hangoztatta: a tervezetten felül is növelnünk kell a külkereskedelem, valamint a hazai fogyasztók által állandóan igényelt termékek gyártását. A költséggazdálkodással kapcsolatban elmondta, hogy a takarékosság fokozása főként az anyagimport csökkentésére irányuljon. Fel kell karolnunk azokat a kezdemény ezéseKtu amelyek a külföldről beszerezhető anyagok megtakarítását segítik elő. Nagyobb takarékosságot kell és lehet is elérni a beruházásoknál. Indokolt, hogy vállalataink kerüljék a túlzó, gazdaságtalan, drágító megoldásokat. A költségek csökkentését eredményezi a megkezdett beruházások minél gyorsabb befejezése és az, hogy az eddiginél is jobb legyen az összhang az előkészítő és a tervező, valamint a kivitelező munka között. Szükséges, hogy változatlanul nagy figyelmet fordítsanak gazdasági vezetőink a normák alakulására, ezzel is segítsék a termelékenység növekedését. — Az idén bonyolultabb lesz a termelékenységi mutató teljesítése, mint a múlt évben volt Most az üzem és munkaszervezés, a technológiai folyamatok javítása kerül előtérbe, melynek elérése sokkal nehezebb, mint az egykori mennyiség- növelés, — mondotta, majd a létszámmal és a béralappal való ésszerű gazdálkodás kapcsán arról beszélt, hogy a megtakarított bér az idén is felhasználható majd az átlagbérek emelésére. Nemcsak vállalati, de minden dolgozó érdeke éppen ezért a létszámgazdálkodás területén lévő tartalékok feltárása. 1967 is a kemény, fegyelmezett munka esztendeje lesz. Jóllehet, a gazdaságirányítás módszerében az idén is sor kerül részleges intézkedésekre tovább csökkennek például a tervmutatók — szükséges azonban felhívni a gazdasági vezetők figyelmét, hogy az egész népgazdaság érdekét érintő, kötelező előírás nem lehet alku tárgya, — mondta Kállai elvtárs. Beszéde végén azokról a feladatokról, lehetőségekről szólt, melyekkel az üzemek pártszervezetei segíthetik a terv teljesítésének megszervezését. Pártszervezeteink erősítsék, támogassák mindenütt a munkaidő jobb kihasználására, a fegyelmezett munkára irányuló erőfeszítéseket. Segítsék elő, hogy kellő politikai tartalmat kapjon a dolgozók mozgósítását, nevelését szolgáló szocialista munkaverseny. — Az üzemek kollektívái az idén már bebizonyíthatják, hogy képesek megállni saját lábukon és igazolhatják: a nagyobb önállóság előmozdítja a nagyobb eredmények elérését, amely hasznos a népgazdaságnak, egész dolgozó népünknek — fejezte be felszólalását Kállai Sándor elvtárs. Megélénkült a megye kulturális élete A négyéves művelődésügyi intézkedési terv a megyei tanács végrehajtó bizottsága előtt A minisztertanács tanácsszervek osztályának és a Művelődésügyi Minisztériumnak négy évvel ezelőtti vizsgálata alapján készített kulturális intézkedési terv végrehajtását tárgyalta szombati ülésén a Szabolcs- Szatmár megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. A vizsgálat óta a tanácsok munkájában jobban előtérbe kerültek a művelődésügyi feladatok: a testületek ülésein gyakrabban tárgyaltak e kérdésről, s nagyobb gondot fordítottak a művelődés tárgyi, dologi és személyi feltételeinek javítására. A községfejlesztési alapnak például egynegyed részét, a költségvetésnek 44 százalékát kulturális célokra használták fel. A lakosság a művelődésügyi feladatok megvalósítását négy év alatt 16 millió forint értékű társadalmi munkával támogatta. A vizsgált időszakban öt középiskola kezdte meg működését, a diákok száma 8300-ról 11 600-ra emelkedett. A jelenlegi arány azonban nem megfelelő, mert a középiskolai hálózaton belül túlsúlyban vannak az általános gimnáziumok. Számottevő előrehaladás történt az alsófokú oktatás általánossá tételében. A beiskolázás százszázalékos. Hasonló eredményeket értek el a kulturális élet fellendítésében. A második ötéves tervben többek között 42 művelődési otthont építettek. A közművelődési könyvtárak állományának állandó gyarapításával 1,3 kötet könyv jut egy lakosra. Négy év alatt csaknem 200 író-olvasó találkozót rendeztek, a múzeumlátogatók száma megtízszereződött, terjed a színház és mozi tsz-bérlet mozgalom. A képzőművészeknek Nyíregyházán műtermet létesítettek. Alkotásaikból évenként tárlatot rendeznek, Mindezeken túl a példák sokasága mutatja még a megye kulturális élete ai elmúlt években megélénkült kedvező irányban fejlődött. (h. U