Kelet-Magyarország, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-29 / 306. szám
Mintha személyes ügy volna Szép este Hunyadi tanyán Konyhai gyermekmegőrző — Stendhalt kérik Ha ,,nehéz“ a film... Hasznos és érdekes kísérletet végzett egy vállalatnál az alig egy esztendeje létrehozott üzemszervezési osztály. A két közgazdász mérnök, s három tephni- kus nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy kísérleti úton bebizonyítsa — inert jó néhányan voltak, akiknek bizonyítani kellett ezt — az üzemi demokrácia nagy jelentőségét és nélkülözhetetlen voltát. Nem politikai értelemben, hanem : gazdasági, mondhatni, termelési tényezőként7 Az igazgató, aki maga ugyan idős ember, de örömmel fogad minden újat, s nem fél az esetleges buktatóktól, szabad kezet adott az öt ifjú szakembernek. Két üzemrészt választottak ki a „kísérleti laboratórium” szerepére: a gyártól távol fekvő, a város másik részén lévő öntödét, s a központi telephely köszörűüzemét Négy hónapra tervezett, $ végül is hat hónapig tartó kísérleteik lényege az volt, hogy míg az öntödében minden döntést, utasítást — természetesen kellő szinten — előzetes felmérés, tájékozódás, véleménykérés előzött meg, addig a köszörűüzemben ment minden a maga útján, ahogy eddig, a dolgozóknak kiadott utasításokat, döntéseket nem előzte meg velük folytatott vélemény- csere. A hat hónapos időtartam lehetővé tette, hogy minél kisebb szerepet játsszpn a véletlen, az esetlegesség, így az eredmények alig igényeltek külön kommentárt, részletesebb magyarázatot. Az öntödében, hat hónap átlagában hét százalékkal nőtt az egy főre jutó termelés — és igen érdekes, hogy az első és második hó. napban csak másfél, illetve két százalékkal! —, a korábbi negyedére (!) csökkent a selejt — mert három olyan nagyszerű javaslatot is megvalósítottak, ami öreg, tapasztalt öntőktől származott —, s valamennyi termelési feladatukat határidő előtt teljesítették. Érdemes lenne olyan, részeredményeknél is elidőzni, hogy az általános légkör megváltozása folytán egyetlen baleset nem volt. senki nem késett. Nem történt csoda, az pt üzemszervező nem vitt véghez semmiféle boszorkányságot, mindössze arról volt szó, hogy — az adott teltételek között — biztosították a „százszázalékos” üzemi demokráciát. Nem negyedévenként, hanem havonta tartottak termelési tanácskozást, az ott elhangzottakra nem harminc, hanem tizenöt napon belül és főként érdemben kellett válaszolni — addigra minden esetben az intézkedés is megtörtént! — s az üzemvezetőnek joga volt a központi osztályoktól érkező utasításokat is megvétózni — az igazgatónál — ha úgy látta, hogy azok célszerűtlenek. Az események, a tények a legjobb agitátorok: a ta- máskodók, o hitetlenkedők frappáns választ kaptak arra, hogy „mi értelme bajlódni azzal, mit mondanak az emberek”, s arra is hogy „ugyan milyen segítséget tudnának adni azok, akik egész nap a gép melleit állnak, s nincs áttekintésük a dolgokról", Az üzemi demokráciát szavakban helyeslő, de tettekben, gyakorlatban lebecsülő emberek — legyünk őszinték —• nincsenek kevesen. Hajlamosak úgy felfogni a dolgot, hogy ez az egész „divat” csupán, ami most napirendre került, s lényegében politikai kérdés, amelynek szerves köze van a termeléshez. A „dolgok” — ahogyap előszeretettel emlegetik és mitizálják az ilyen emberek az irányítást, vezetést — igenis elengedhetetlenül megkövetelik a lehető legteljesebb üzemi demokráciát. az emberekkel való állandó és főként alapos tanácskozást, véleménykérést. Ha így hozzák meg a döntéseket, akkor az emberek nem „munkavállalóként”, mechanikus végrehajtói annak, amit ütasításként kötelességükké tettek, nem közömbös megvalósítói jelentős, az egész üzemi érdeket szolgáló feladatoknak. hanem alkotó kimunkálói a döntéseknek, s alkotó végrehajtói is azoknak! A magukénak érzik, mert hisz maguk is közreműködtek elhatározásában, s a bajokat fennakadásokat, az esetleges hibákat nem úgy fogják fel, hogy „na, most legalább meglátják az okosok”, hanem saját, személyes ügyükként. (M) Nysa, kisbusz. 160 000 kilométert futott. Bírja az utat. Kilenc személyes, de öten alig férnek benne, az áram- fejlesztő, filmek, könyvesláda és a kellékek halmai között. Tökéletes a sötétség, amikor több mint egy órás rohanás után elhagyjuk a kövezett utat. Kacskaringós, dimbes dombos, keskeny homok úton küszködik a kocsi és vezetője, Havas Sándor. Végül egy vastag faderékon a plakát. A mi plakátunk. Aztán újra sötétség. Emberek a fényben. Épületféle. Az iskola. Megérkeztünk. VALAMI UDVARRA fordulunk be, de a kocsi tülköl, tülköl, mintha a forgalom nem engedné tovább. Hát egy tarka kecske sétál pyugodtan a Nysa előtt. A tanító kecskéje. Egyelőre ennyit látni az iskolából. De amikor kiszállunk, zseblámpa fényében pevet barátságosan Tamási Sándor, az iskola egyetlen pedagógusa, hogy kerüljünk beljebb. A művelődési autó hivatásos utasai nekifognak, felállítják valahol az udvar távoli feketeségében az ag- regátort, mert az pokolian zúg, ne zavarja majd az előadást. Vezetékek halmazát cipelik erre arra, üzemanyagot töltenek, és egyszer csak, mint a csodában, amikor felzűg a gép, kígyói egy körttVske az iskola bejárata fölött és megvilágosodik a tantérén? is. — Kár, hogy nem látom a tanyát — mondom — korábban kellett volna jönnünk. — Hát a tanyát nappal se látni — vigasztal a fiatal tanító, — mert a Hunyadi tanya az tulajdonképpen ez az egyetlen épület. Az iskola. Körül vannak a többi tanyák. A konyhában beszélgetünk. Kicsi, de tiszta. Gyerekággyal. Petróleumlámpa. Fiatal, fekete asszony kopog. — Hoztunk egy babát, itthagynánk, tanító néni, majd még zavarná a hangosság és sírna! A „tanító néni”, aki alig idősebb az asszonynál, kedvesen elveszi a pólyást, s együtt babusgatják a gyermekágyban. „Gyermekmegőrző.” UJ VENDÉG: Jenei Miklós. A legközelebbi szomszéd. Nyolcszáz méterre lakhat — Mivel szórakoztak azelőtt itt a tanyákon? Jenei Miklós kemény, szikár arcán mosoly suhan át. — Citera, szájhermónika.. — MozjV «— Hát akinek kedve volt tíz kolimetert gyalogolni oda, tizet vissza... nekem nem. Csak a katonaságnál, fiatal koromban, meg most. ez év április 29-től (pontos a dátum!) hogy jön ide a mozi. Ezek az emberek nagyrészt az állami gazdaságban dolgoznak. Kisebb részük a karászi tsz-ekben. Béres Lászlóné férje is. Ez az fiatalasszony, aki behozta a babát. r- Csak az a baj, — panaszolja, — hogy mindig nyolc hónapra szerződtetik az uramat, pedig végigdolgozza az évet. Deltát így nem kell háztáji földet adni! Én meg vegyek mindent készpénzért. Bizony, nagyon kell osztani, hogy maradjon, amire még kell. Mozira, újságra... Az újság ha egy nap késik, csak nézegetem, mikor hozzák már! A TANTEREMBEN a felállított mozigép mellett, csupasz villanykörte fényénél folyik a könyvcsere. Jónás Anna, tizenhat éves kislány, az állami gazdaság dolgozója a Vörös és Fekete után kutat, reklamál. Már a múltkor is kérte, miért nem kaphatja meg! Rába Tamás a könyvtáros, megnyugtatja, ha beérkezik, elhozza, hogyne. Kiváncsi vagyok, miért éppen ezt a Stendhal kötetet keresi ez a lányka? Hiszen tudvalevő — sajnos vagy nem sajnos —, hogy még a falvakban is Jókai a népszerű. — Láttam filmen! — magyarázza. — És szép volt! Meg aztán a tanító bácsi ajánlotta nekem a Vörös és fehéret, a könyvtárból. — Szóval, tetszett a film? — Nagyon! — Emlékszik a főszereplőre? Ki volt? Szép kis arca elkomorul, erősen gondolkodik. — Nem, arra már nem emlékszem. Egy már biztos: nem Gerard Philipe kedvéért olvas! Ott van a válogatók között egy zömök, kerek arcú. erős fiatalember is, Táj ti István, „Vedd ezt a könyvet nyugodtan, — ajánlja — ez nagyon jó.” „Amazt, ne olvasd, az neked még unalmas.” Ki ez az ember? Épp olyan egyszerű mezőgazda- sági munkás, print a többi. De háromszáz kötetes saját könyvtára van! Persze, volt ennek előzménye is. — Hogy mi, főnök úr? — mosolyog bizalommal, lassan pergetve a szavakat. — Én nyolcéves koromtól a bátyámnál éltem, Pesten ö technikus. Én csak segédmunkás voltam. Tetszik tudni főnök ÓL nekem >s ,,be kellett dolgozni' . hogy a bátyám tanulhasson. Szenes ember voltam, főnök úr, tetszik tudni, a szenes ember jój keres, volt olyap nap. hogy kétszázat is ösj- szevágtam- Hát tellett, vettem a könyveket. A bátyámnál is hagytam három- négyszáz kötetnyi könyvet, hogy hazaköltöztem. Nagyon szeretek olvasni, főnök Úr! Most vettem, tegnap, újabb húsz kötetet. NEGYED NYOLC. Pereg az ismeretterjesztő film. Hogyan étkezzünk? Aztán a nagy film következik. Kint zúg az áramfejlesztő, felcsattan az első kacagás. Szovjet vígjáték, szinkronizált, színes. Közérthető. Hálásak érte. De nem mindig így van. Olyan filmeket is küldenek, amelyekhez fejlett filmízlés szükséges, amelyek városon is megbuknak „nehéz” műfajtikkal. És ráadásul feliratosok! IlyenkorIlyenkor bizony a népművelők megállítják a gépet és elkezdik magyarázni a filmet, háromszor, négyszer, ötször, hogy valamennyire is érthetővé tegyék a közönségnek. Egyszer például Szirom tanyán néztek nagyot a művelődési autó munkatársai. Mert a teremben seregnyi öregasszony gyűlt össze, olyanok is. akik egyébként már nem jártak el soha az előadásaikra. Mi ütött ezekbe? És miért nem jöttek fiatalok is? Hát a film címe volt a ludas! „Szent. János fejevétele.” Azt hitték, bibliai történetet vetítenek... Nemcsak filmet kapnak ezek az emberek. hanem például klubesteket is. És csak olyankor szólal meg a tánczene ezeken a tanyákon. És csak olyankor érzik azt a fiatalok, hogy a tánc jó dolog, kár, hogy kevés rá az alkalom. Ezt is a művelődési autó hozza. — Oh, már semmi panaszunk — mondja Vizenyiez- ki Anna. — Mióta jár az autó, megvan midenünk. De jöhetne gyakrabban! Szívszorító válasz. Nemi A film pereg. Ketten vagyunk a konyhában, a tanító „bácsi”-val. ROBOG A PETRÓLEUM Lángja, lobog Tamási Sándor szeme. — Van az iskolai szekrény tetején három mak- szimlámpám, de egy nyomorult harisnyát nem tudok kapni hozzá. Egyet a háromhoz. Volt egy agregátorom, fejleszthettem áramot, de mióta a felső tagozat itt megszűnt, és délután nem tanítok, elvették az üzemanyagköltség keretet. Én pedig saját zsebből nem bírtam volna. Itt álljon az áramfejlesztő kihasználatlanul. Odaadtam Flóra tanyának, azoknak van délutáni tanítás, van keret. Nincs lemezjátszóm, nem telik. De valakinek ezt is csinálni kell, amig él ez a tanyavilág. És még él. Nem tudom, meddig. Mert egyre fogy. Két év alatt háromszázról kétszáznegyvenre csökkent a lélekszázn. Elköltöztek Madára, Karászba. Itt már nem építkeznek. Egyre kevesebb a gyerek az iskolában. Mindenki vágyik az emberek közé. De addig is... Meddig? Ki tudja azt? Tíz év? Húsz? Harminc? Áthallik a csattanó neve- tés. Pereg a film. Ünnepélyes katonai eskütétel Nyíregyházán, a Búza téren Alig egy hónappal ezelőtt beszélgettem velük. Akkor még civilruhában ültek a laktanya egyik hálókörletében és kissé szorongó érzésekkel nézték az „öreg” katonák mozgását, tisztelgéseit, hallgatták a jelentéseket. Azt mondták, igyekeznek jó katonák lenni. Azóta eltelt néhány hét, s azok a fiatalok, akik november 25-én öltötték magukra néphadseregünk egyenruháját, most az esküre készülnek. A civilekből katonák lettek. Hogyan is telt el ez a néhány hét? Melyek voltak a legnehezebb feladatok, mit tanultak, mit szeretnének tenni a még hátralévő Idő alatt. Sóber Róbert és Wéber Géza: — Hozzá voltunk szokva a kötetlen munkaidőhöz. Itt viszont minden előre meghatározva, percnyi pontossággal történik. Talán éppen ezt a katonás rendet volt nehéz megszokni. Ébresztő, reggeli torna, ebed, takarodó parancsra történik. Valósággal át kellett állítani a szervezetünket, életmódunkat. Ma már nevetve beszélik, hogy amikor először vonultak ki á gyakorlótérre, mely 3,5 kilométerre van, néhányan sántikúlva tértek vissza. A félcipőkhöz szokott láb nehezen tudta elviselni a katonacsizmát. Persze ez is elmúlt. Egyhónapos katonák, s máris sokat tanultak. Pálfi László villanyszerelő a híradósokhoz került. — Megismertették velünk a legmodernebb rádió- technikát, sok az elméleti oktatás. Természetesen nem közömbös, hogy a hadseregnél különféle minősítést szerezhet az ember, melyeket mint távirász, a polgári életben is alkalmazhat. Hasonlóképpen beszél Maródi József is, aki gépkocsi javítóműhelybe került. De az itt látottakat, tanultakat össze sem lehet hasonlítani azzal, amit „civilben” tapasztalt. A foglalkozások rendkívül körültekintően történnek. — A bevonult fiatalok jelentős része 18 éves. — mondja Kun Barnabás hadA nyíregyházi helyőrség újoncai pénteken délelőtt tíz órakor a Búza téren teszik le a katonaesküt. Az alegységek nótaszóval érkeznek a díszemelvény elé. ahol helyet foglalnak az alakulat parancsnokain kívül a párt, a társadalmi- és tömegszervezetek képviselői is. Az eskü letételére az ÉM. Szabolcs-Szatmár megyei Állami Építőipari Vállalat által adományozott csapatzászló alatt kerül sor. Ezután az úttörők minden egyes esküt tett katonának emléklapot ajándékoznak. Az ünnepség végén az alegységek díszmenetben vonulnak el a parancsnokok és a megjelent vendégek előtt. ______________ nagy. - Az a tapasztalat, hogy ilyenkor rendkívül fogékonyak, könnyen tanulják meg az elhangzottakat. Igaz viszont, hogy a fizikai erőpróbáknál fáradékonyabbak. Éppen ezért egy tisztnek egy kicsit pedagógusnak is kell lenni, hogy a szüneteket, a kiképzés menetét úgy irányítsa, hogy az megfelelő legyen. Pedagógiai főiskolát végeztem, s mondhatom, hogy nagy hasznát veszem ismereteimnek a nevelésnél. Természetesen sok szó esik a szórakozási lehetőségekről is. ötezer kötetes könyvtárunk van, rendszeres filmvetítés, tv-nézés biztosítja a művelődést De minden katonának joga van bármilyen folyóiratot előfizetni, és élnek is ezzel a lehetőséggel. Sokat tehet és tesz is a KISZ-szervezet — Talán nekünk köny- nyebb is a dolgunk — folytatja Kun hadnagy elvtárs —, hiszen a KISZ-tagok itt együtt vannak. Az a jelszó, hogy a KISZ legyen a kiképzés motorja, s igyekszik ezt a szerepét betölteni. De túl ezen részt vállalt a különféle rendezvények szervezésében. Szó van itt kulturális, sport és egyéb jellegű megmozdulásokról. Igyekszünk jó kapcsolatokat kiépíteni a polgári KISZ- szervezetekkel, mint például a Zrínyi gimnázium, vagy a konzervgyár KlSZ-esei- vel. Ez hasznos, jó dolog. Pénteken leteszik a katonai esküt. Az esküt, mely meghatározza életüket, feladataikat. Ez a katona életében az egyik leglényegesebb momentum, s valamennyien kellő komolysággal készülnek is rá. Nemcsak azért várják nehezen, mert utána már adható kimaradás, eltávozás, szabadság. hanem mert ekkor válnak teljes értékű katonákká. Az egy hónappal ezelőtti civilekre már rá sem lehet ismerni. Rendben van a szerelvényük, keményebb a lépésük, katonásabb a mozgásuk. Igaz, a szakértő szeme még talál néhány hibát a „vigyázz” menetnél, a tisztelgésnél, vagy éppen a fordulatoknál. De már katonák, akiknek fegyver van a kezükben, akik már képesek őrködni hazánk békéje felett Bogár Ferenc Öli Álma exportra A nyíregyházi tárolóba érkező alma exportszállítás előtt gondos minősítésre, osztályozásra kerül. Vigyáznak a szabolcsi jonatán világhírnevére. Bakó Anna és Hornyák Ilona száz darabot mér le egy- egy küldeményből, s a nyert adatok tájékoztatást adnak az exportképességre vonatkozóan. Foto: Hammel 1. m Sipkay Ban*