Kelet-Magyarország, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-04 / 286. szám
Bárány Tamás: Megértő lélek F élórája sincs, hogy leültünk számolni, de már izzik körülöttünk a levegő. Minden elsején így van ez, illetve minden har- madikán; akkor hozza az asszony is a pénzt. A férfi másodikén kapja, de csak a következő napon ülnek le, beosztani. Ilyenkor — mi tagadás — mindig borongós a családi légkör. Mint most is. A pénz különféle borítékokba került, csekklapokat töltöttek ki, félretették a lakbért és a villanyszámla szokott összegét, a telefont, te- leviziót, biztosítást, A férfi aztán összeadja a kiadások jókora számoszlopát. Lecsapja golyóstollát, amikor végez a művelettel, és ránéz az asszonyra. — Nem megy! Értsd meg, ez így nem megy tovább! Mit képzelsz, fiam, lopom én a pénzt? Az asszony a semmibe mered. — Nem... — Mikor tanulsz meg végre beosztani?! Az asszony von a vállán. — Aki ennél jobban tud, az csal... Százszor is meggondolom, megrágom, amíg valamire elszánom magam... A férfi felnevet, erőltetettem — Két hónapja az új kosztümöd, a múlt hónapban a cipő, meg a kalap, a kesztyűvel... Azt hittem, ezzel vége. De nem! Most a shan- tungruha! Potom hatszázért! Nem bírom, értsd meg! Azt hittem valamikor, hogy segítség lesz, ha állásba mégy!... Hatodik éve dolgozol, de a lakásba még egy fillért se... Üjra kellene már végre huzatni a rekamiékat és a székeket! Szánalom rájuk nézni! Azt hittem, hozzájárulsz, mert egyedül nem bírom. És akkor: a s'han- tungruha! — Elhallgat, nagyot sóhajt, majd gúnyosan megkérdi: — A jövő hónapban mire számíthatok? Az asszony nem érzi ki férje hangjából a gúnyt; készséggel — bár némi bűntudattal — válaszol. — A nyári köpeny... Ezerszáz. Azt csak beláthatod, hogy nyáron nem járhatok tavaszi kabátban... Ha- este elmegyünk valahová— E gyetlen sátáni kacaj a felelet. — Ez az! — suttogja a férfi, a dühtől fuldokolva. — Megvétetted velem a televíziót! Mit rágtad a fülem, hogy már az egész háznak van, hogy ujjal mutogatnak ránk... Végre megvan, az árát ki se nyögtük, és akkor elmegyünk valahová... Elmegyünk valahová! Az asszony megint a semmit nézi. — Az ember nem Ülhet örökké itthon — mondja kurtán. A felvágott mindenesetre olcsóbb, mint egy vacsora a Citadellában! Szabadtéri színpad, utána vacsora, taxin haza... Kétszáz forint! — Halántékára szorítja kezét. — Húsz deka párizsi hét húsz! Az asszony a hitvalló vértanúk arcával Sóhajt egy hatalmasat, aztán cigarettáért nyúl, és tüzet lobbant öngyújtójából. A férfi egyetlen vad fújással kioltja a lángot. — Na! Mit csinálsz? A férfi arcán piros kis rózsák. — Elfújtam! Erről az átkozott cigarettáról is ideje volna már leszoknod! Ez Is havi százötven forint! A gyereknek nincsen szandálja, tegnap panaszkodott éppen... Ezen a pénzen vehetnél neki! Most már az asszonyt is kezdi elhagyni a béketürés. — Nem elég, hogy az én öltözködésemre nincs gondod, most még a fiad ruhé- zását is a nyakamba varr- nád? A bejárónőt ne Spóroljam meg neked?! . A férfi — bár nehezen — de még türtőzteti magát. — De! — mondja csendesen. — Megspórolhatnád! Akár úgy, hogy te fizeted, akár úgy. hogy néha személyesen a kacsódba veszed a porszívót, és kitakarítássá. Nem fog .esni a gyűrű az ujjadról! — Ügy! — jajdul fel az asszony. — Szóval megint cselédet akarsz csinálni belőlem ? A férfi az inge kézelőjét nézi. * — Havi háromszáz forintot dobok ki Etuska nénire. Közben lefoszlanak rólam az ingeim. Három éve nem tudok egy szál inget venni magamnak, pedig Etuska néni háromszázából havonta hármat tudnék! Nézd meg a mandzsettámat! — Odamutatja karját az asszonynak, s az arcába sziszegi, tagolva: — Értsd meg, nem bí-rom to-vább! Az asszony arcán vérhullám fut fel, a homlokáig. — Szóval miattam jársz rongyokban? Ezt kellett megérnem! — Felsír. — Köszönöm! De ezt már én sem bírom tovább! — És zokogva kirohan a szobából; csak úgy zeng a becsapott ajtó. a férfi utána néz. — ö nem bírja... Nem rossz! — Hirtelen újra elönti az indulat. — És én? Én mit szóljak? Betörni mégsem mehetek... Nyári köpeny! Istenemre nem rossz! Egy kis nyári köppentyű, ezeregyszázért! — Vadul cigarettára gyújt, s amikor sóhajosan kifújja a füstöt, kintről kopogtatnak. — Tessék — mondja kelletlenül. A szomszédasszony lép be. — Jónapa# Zolikám. — Körülnéz. — Magdi? — Csak leszaladt valahová. — Mosolyog. — Kezét csókolom, Ilikém. Hogy jött be? — Nyitva volt az ajtó. — Parancsoljon, foglaljon helyet. Tessék, gyújtson rá! — Köszönöm — int az asz- szony. — Most dobtam el. Annyit szívok mostanában. — istenkém — sóhajt a férfi. — Mit csinálnánk, ha még ez sem volna? — S Ismét mohón szív a cigarettáján. Az asszony nézi. — Idegesnek látszik, Zolikám. •— Harmadika — feleli borongásán. — Most osztjuk be a fizetést... A két fizetést! — Hm — mondja tűnődő arccal az asszony, s leül. — Harmadika... — Kér egy kávét? — Ne fáradjon vele, köszönöm. Nemrég ittam. Csend van kis ideig; nézik egymást, mosolyosan, mint a jő szomszédok. — Csinos ez a kis kosztüm magán, Ilikém — szól aztán a férfi halkan. — Imádom ezt a fáradt lilát a nőkön. Az asszony égnek emeli szemét — Csak tudná, mit hallgatok érte Lajostól!... Tudja, mit vágott épp az előbb a fejemhez? Hogy szokjam le a dohányzásról, ha öltözködni akarok. Vagy ez, vagy az — a kettő együtt nem megy. — Furcsa — mondja a férfi. — Hm. Érdekes! — De hát miért dolgozik az ember, mondja? Hogy ne A Falovakat Iktató Vállalatnál hárman kaptak új lakást Csicsák osztályvezető, Lumpéra, a helyettese és Cincér kolléga is egy házban kapták, egyformán két szoba összkomfortos, nagyszerű új lakásokat. Mondanom sem kell, leírhatatlan volt mindhárom család boldogsága. Nagy volt az asszonyok öröme hiszen ők harcolták ki a tütyi-mutyi férjük helyett. (Ilyen szempontból akad-e nem tutyi- mutyi férj?). Ha lehet még nagyobb örömük volt az említett férjeknek, hiszen végre megszűnik az otthoni fülrágás, zsörtölődés, hogy te ilyen ügyetlen, meg olyan ügyefogyott meg amolyan bamba vagy. Akkor még azt hitték, mindhárman, hogy a legnagyobb öröm, maga az, ha új a lakás. Később rájöttek hogy még nagyobb öröm is van. Első este Kovács Imrei Andersen földjén* kelljen könyörögnie minden szál rongyért a férjének — | no nem? Hát nem elég, ha a ruházkodásom gondját leve- | szem a válláról? — No persze. — Képzelje, legutóbb azzal állt elő, hogy én festessem ki a lakást. En! — Hallatlan! — csóválja í fejét a férfi. m z asszony sóhajt, nehézé zen, mélyről fakadóan. 1 — De nehéz az életem mellette, Zolikám... Két-há- rom. havonta, ha egyszer elmegyünk valahová... És képzelje, azt mondja, sok megy el szórakozásra. Legsziveseb- j ben örökké otthon ülne, ! amellett a vacak tv mellett! j De hát hogy képzeli? Az em- 1 bér, ha már dolgozik, em-; béri életre vágyik, nem min- ; dig a négy fal között... — Szomorú szemét a férfira emeli. — Nincs igazam, ] mondja, Zolikám? — De mennyire — mondja amaz melegen, azon a bizonyos búgó férfi-baritonon. — Joga van hozzá! — Végeredményben az a nő is ember! Nem azért dolgozik, hogy a fizetését elsején szépen leszámolja a fér- I je kezébe! Neki is megvan I az egyéni élete, megvannak! a szükségletei... A férfi határozottan bó-1 lint. — Nem kétséges! Modern emberek vagyunk! — Ugye? — kérdi az asz- szony hálásan. — Maga is ezt mondja? — Ez csak természetes. Az asszony szeme könnybe lábad. — Hallotta volna, milyen cirkuszt rendezett, amikor megmondtam, hogy nem tudok hozzájárulni a nyaralás költségeihez, mert szükségem van egy könnyű, nyári kompiéra... Majdnem nekem- ugrott! Hogy neki is kellene egy vászonruha... Neki! Amikor kettő is lóg a szekrényében! És tőlem irigy ti... Kibuggyan belőle a sírás. — Olyan önző, hogy az szörnyű! a férfi odalép hozzá, /\ bátortalanul végigsi- mlt a haján. — Ne sírjon... — mondja rekedten. — Ilikém, ne sírjon... De az asszonyból most már feltartóztathatatlanul ömlik: Én ezt nem bírom így tovább. Zoli! Hallotta volna, hogy ma is hogyan üvöltözött velem! Mint egy vadállat. A férfi még mindig a haját simogatja, elmerülten. — No, no... Nyugodjék meg. Fantasztikus, hogy némelyik férj milyen érzéketlen, milyen brutális... — Bizony i— biccent az asszony hüppögve. — Én úgy irigylem Magdit, higgye el... Maga olyan megértő lélek! — Rajongó pillantása körülröpködi a házigazdát. — Olyan más, mint a többi férfi!... Csicsák hívta meg a Lumpért és a Cincér családot. Csicsákné bécsiszeletet sütött roseibnivel, málna krémet fagyasztott és az anyósától hozott kitűnő borral öntözték meg mindezeket. A Lumpéra és a Cincér házaspár nem győzte eléggé dicsérni az ízletes vacsorát, a ragyogó bútorokat, a fantasztikus jó ízléssel elrendezett lakást. Éjfélkor váltak el jó hangulatban. Az első és a második emelett között hosszan időzött a Lumpéra és a Cincér család (mert azt elfelejtettük mondani, hogy az osztályvezető, ahogy Illik, az első emeleten, a beosztottai a másodikon kaptak lakást.) Mind a négyen fuldokoltak a nevetéstől. „Huszonöt éve háziasszony ez a Csicsákné, nevetett CinDániai tartózkodásom ideje alatt nem sokat kilincseltem a hivatalok előszobáiban. Ismerőseim már a kezdet kezdetén elriasztottak attól, hogy magasabb tisztségű kormányférfiakkal keressek kapcsolatot. Mint mondták, a dán politikai élet irányitól nem nagyon szeretik az újságírókat. Főleg az utóbbi években kellemetlen számukra az ilyen találkozás, amióta az újságírók kellemetlen kérdéseket tehetnek fel a dán életszínvonal stagnálása, a termelésben jelentkező különböző nehézségek kapcsán. Őszintén szólva, nem is kerestem a találkozást a miniszterekkel. Dániát a kisemberek szemével akartam látni, megismerni, gondoltam, az a legmegbízhatóbb, amit az ember a saját szemével lát. Ez a módszer be is vált. De ahogy halmozódtak bennem az élmények, s a mesebeli Dánia illúziója fokról fokra jobban szétfoszlott bennem, egyre inkább éreztem a politikusokkal való beszélgetés hiányát. Mit mondanak ők, akik hivatalosan is kötelesek „rálátni” az eseményekre. Hogyan igyekeznek feleletet találni, és milyen feleletet adnak ez idő szerint a nép vezetői a nép sorskérdéseire? Úgy gondolom, talán. nem érdektelen felidéznem azt a három beszélgetést, amely ebből a szempontból számomra különösen tanulságos volt. Az első beszélgetés, Johannes Larssen úrral, a Dán Parasztszövetség társelnökével zajlott le. A szövetségnek, amelyet a hatvan év körüli, joviális külsejű öregúr képvisel, a módos parasztok szövetségének mintegy 130 eár tagja van. A kisparasztok, mintegy kilencvenez- ren, külön szövetségbe tömörültek. — Mit vall legfontosabb feladatának a Dán Parasztszövetség? — A legfontosabb feladatunknak tartjuk a szakmai képzés elősegítését — válaszol készségesen. — A tudomány számos vívmányát mi is segítünk átvinni a gyakorlatba. Segítjük a tanácsadó szolgálat jó működését. Különböző kiadványainkban igyekszünk terjeszteni az új módszereket. Tanul- mányutakat szervezünk — elsősorban a szakemberek számára. Szövetségünknek annak Idején nagy szerepe volt a jószágállomány törzskönyvezésének elterjesztésében, S a gümőkór- mentes szarvasmarha-állomány kialakításában. Ha szabad így mondanom: szeretnénk a kor követelményeinek színvonalán tartani a parasztságot. — Ez talán nemcsak a ♦Részlet az Író nemrég megjelent kötetéből. cérné és . még egy szelet húst sem tud tisztességesen kisütni...” — És az az idétlen bútorelrendezés! — rázkódott meg Lumperáné — hát még ilyen színvakokat! Világos szekrényhez fekete lábú rekamié, zöld szőnyeghez lila csillár! — Az semmi — hahotá- zott Lumpéra, — és az az előszoba! Tiszta hülyék! Négyfajta színre festettek, holott ezt csak nagy szobánál lehet, de csak akkor, ha három másik szoba is van. Valami fantasztikus! Éjfél után egy órakor váltak el a folyosón. Elégedetten, jókedvűen. Este pedig Lumperénál jöttek össze megnézni az új lakást, eleget téve a lakásavató vacsorameghívásnak. Tyúkhúsleves volt és túszakképzettségen múlik. Vannak ennek a dolognak gazdasági oldalai is. — Természetesen. Mi tudatában vagyunk annak, hogy a mezőgazdaság szerepe és jelentősége csökken, s ennek következtében csökken a mezőgazda- sági lakosság, s növekszik a nagybirtok száma. Kialakul az a birtokátlag, amelyen Jövedelmezőn lehet gazdálkodni. Ez egy evolúciós fejlődés lesz, ami hosszú évekig, talán egy évtizedig is eltart majd. Meggyőződésem, hogy ez a fejlődés sima s minden nagyobb társadalmi megrázkódtatástól mentes lesz. Itt a törvényhozás fő feladata, hogy ezt a folyamatot ne hátráltassa, ne is avatkozzék bele, hagyja menni a maga útján, s ha mégis beleavatkoznék, úgy inkább segítse az átalakulást, a gátló tényezők megszüntetését. Elképzelhető, hogy lesz stagnálás, s ha ez bekövetkezik, a kormánynak néni lehet más feladata, mint az. hogy intézkedéseivel segítse a védelem elosztásában az egyensúlyi állapot megteremtését is. ,A vendégnek ugyebár kötelessége végighallgatni a házigazdát. Ez a hallgatás azonban nem mindig az egyetértés jele. Mert igaz ugyan, hogy az állami szervek Dániában igyekeznek megtartani a be nem avatkozás elvét, de ez nem mindig sikerült. Az utóbbi két-három évben például többször adott ártámogatást az állam a gazdaságoknak. Sajnos, ezzel is a nagyobb üzemeknek használt, mert a támogatást a gazdaságok tehénlétszáma alapján osztották széjjel. Tehát az egyensúlyi állapot a Jövedelemelosztásban nem érvényesült. Hiszen azok a gazdálkodók kapták a legkevesebb támogatást, akik leginkább rá lettek volna utalva: a kisbirtokosok. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a tavalyi és az azt megelőző évben csökkent a dán mezőgazdaság exportja — helyreigazítva bizonyos értelemben Larssen urat —, a stagnálást is jelen időben kell mondani. Ami pedig az átlagos birtoknagyság növekedését illeti, itt is felettébb furcsa a magyarázat. A nagyobb gazdasági egységek szükségesek azért is, hogy az egyes üzemekhez viszonyított haszonkülönbség csökkenjen. Ez a körülmény a birtok- nagyság növelését sürgeti — mondja Larssen úr. Kérdés azonban, hogy mit szólnak ehhez a klspa- rasztok, akiknek, hogy úgy mondjam, a bőrére megy a „fejlődésnek” ez a fajtája... A Johannes Larssennel való beszélgetés után különösen fontosnak érzem, hogy beszámoljak a második beszélgetésről, ameróscsusza, valamint jó sóstóhegyi rizling. Ekkor is éjfélkor váltak el, de Csi- csákék és Cincérék olyan jókat nevettek Lumperáék butaságán és ízléstelenségén, a rágós tyúkcombon, a nevetséges képeken, hogy elmúlt hajnali három óra, amikor elváltak egymástól. Harmadik nap Cincérék adtak fogadást. Cincérék- nél májgaluska leves volt, vízízű, büdös, íztelen. Paprikás ehetetíenül kemény galuskával, savanyú lőré, — biztosan ingyen adták nekik, olyan vacak. Valami röhej az egész berendezés. Elavult lomok cifra függöny, pocsék, össze nem illő szőnyegek és képek — legalábbis ahogy a vendégeskedés után Csicsákék és Lumperáék maguk között megállapították. S mindezek miatt Csicsákék, Lumperáék és Cincérék azóta Is nagyon-na- gyon boldogan élnek, amíg meg nem halnak... O. N. lyet Knud Jespersennaá, Dánia Kommunista Pártjának elnökével folytattam. Beszélgetésünk teljesen kötetlen volt. Nem készült rá egyikünk sem, s talán ezért sikerült elkerülni a szokvány interjúk merevségét. Meglepett és felvillanyozott ennek a har- mincegynéhány éves férfinak rendkívüli egyszerűsége, szerénysége, keresetlen beszédmodora, világos kifejezésmódja. Őszinte nyíltsága különösen jólesett. Először arról beszélgettünk, hogy Dánia gazdasági struktúrájában milyen nagy változások következtek be az utóbbi években. Miben látja ennek a változásnak a lényegét? — Az ipar fejlődése magéval hozta a társadalom szerkezetében lezajló változásokat — válaszolta. — Ma már az ipar adja a nemzeti jövedelem 50 százalékát. Az ipar fejlődésével együtt jelentősen megnövekedett hazánk munkásosztálya, amelynek politikai súlya növekszik. Ez a változások egyik oldala, amely növeli az ország haladó erőit. Van azonban egy másik igen lényeges folyamat is — a parasztság körében. Az utóbbi évek során állandóan csökken a kisparasztság befolyása az ország politikai életére. A módos és főként a gazdag parasztság mindinkább kezében tartja a kulcspozíciókat. Ez a körülmény nagyon kiélezi az ellentéteket a parasztságon belül. Ami a gazdagabbaknak jó, az kedvezőtlen a szegényebbeknek. — Az ellentétek politikai síkon is érvényesülnek. A kisbirtokosok jelentős része pacifista. Határozottan ellenzik a dán- nyugatnémet közös hadseregparancsnokságot a NATO-n belül. — A kisparasztok összejövetelein mindig szóba jön a háborúellenesség. A kisparasztok a szocialista táborral való barátkozás mellett vannak. Az a véleményük, hogy a legjobb megoldás mindenkivel szabadon kereskedni. S a NATO-ban való részvétel helyett semlegességet akarnak. Sajnos, a kormány nem veszi figyelembe ezeket a vágyakat és törekvéseket. Ez könnyen megbosszulhatja magát. — A tömegek szemében népszerűek pártunk politikai célkitűzései. Mindenekelőtt síkra szállunk Dánia semlegessége mellett A párt véleménye az, hogy Dánia számára egyedül előnyös csak a teljesen szabad, a kötöttségtől mentes, minden állammal való kereskedés lehet. A kormány mostani mezőgazdasági politikáját ellenezzük, mert ez a politika meggyorsítja a kisparaszti gazdálkodás felszámolását. Mi síkra széliünk Dániában a kisgazdaságok érdekeiért, a ml viszonyaink között, meggyőződésünk, ez a helyes politika. ' — Szolidárisak vagyunk a kisparasztokkal, harcukat támogatjuk. Egyetértünk azokkal az akciókkal, amelyeknek céljuk, hogy termékeikért jobb árat kapjanak. Annak idején, 1861-ben a világsajtót bejárta a híre, hogy a Koppenhága környéki parasztok leállították a fővárosba irányuló tejszállítmányokat a rendkívül alacsony árak miatt. Az ilyesfajta sztrájk- mozgalmfftban lobban fel a kisgazdaságok élet halál harca a fennmaradásért. A pártnak tehát támogatnia kell ezeket a mozgalmakat, s ml támogatjuk úgy is, hogy szervezzük és vezetjük a munkásosztály szolidaritását kifejező megmozdulásokat. £ b r. ö 6 ö. itt a i r ni k
