Kelet-Magyarország, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-18 / 298. szám
Képzőművészeink vázlatkönyvéből Falust életkép. Berecz András rajza. Kevesebb több lenne Néhány mefije«y*és a Képzőművészeti alkofástervekről Egy igen érdekes jegyzékbe volt módunk belete- tekinteni. Azokat a képző- művészeti alkotásokat tartalmazta, melyek a beruházási alap 1,4 ezrelékéből a közeljövőben a megyénkben, főképp Nyíregyházán felállításra kerülnek. Ahogy utcáink szépülnek, új városrészek nőnek a művészet is karöltve halad a technikával, s melegebbé, otthonossá teszi a várost. Figyelmesebben megnéztük a jegyzéket, s egy-két dolog feltűnt, Elsősorban, hogy kicsit túl szép, kevesebb talán több lenne. Arról van ugyanis szó, hogy mindegyik szobor mészkőből készülne. Olcsóbb ugyan, mint a fémötvözet, viszont hátránya, hogy nem állja annyira az időt. A Benczúr szobron lévő folt, hovatovább már olyan kellemetlen, hogy nem esik jól a szobor arcára nézni. Pedig csak negyed- százada állították fel. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a kőszobroknak az épületek nem adnak jó hátteret (lásd Zrínyi Ilona 19(16. december IS. szobor), akkor nem igen lehet kétséges, hogy ezen az gmlített eredeti terven változtatni kellene. Egy másik probléma, ami a jegyzék tanulmányozásakor felmerül, abból adódik, hogy a benne szerepló műalkotások kizárólag szobrok. Nyíregyházán a számításba vehető művészek festők, ezzel szemben a fejlesztés szobrokra vonatkozik. Az az indíték, hogy megyei művészek is kapjanak megbízást a város szépítésében, kétségtelenül helyes. De hogyan készítsenek a festők szobrokat? Ez persze nem döntő szempont. Még az sem, hogy a megyei művészek körét ki lehetne szélesíteni innen származó, de másutt élő művészekkel is. Döntő az a tényező a szobrok egyeduralma ellen, hogy nagyon sok más ága van a képzőművészetnek, amelyek az új létesítményekhez jobban megfelelnek. Említsünk néhányat: sgra- fitto, szekkó, mozaik, csempe, kerámiák, kovácsoltvas, vagy alumínium. Mennyivel hangulatosab bak 'lennének így új lakótömbjeink. A Szovjetunióban, Csehszlovákiában ez már hagyományos, nem világítanak nagy felületek üresen. Hogy a szobrok egyedül nem oldják meg az ú j lakótelepek esztétikai emelését, példa az Északi Alközpont. Nagy Sándor merész és nagyszerű szobra a vízművek belső területén áll, mintegy a vállalat „maszek” szobra, a Mó- ricz-szobor pedig inkább bonyolulttá teszi annak a térnek a problémáját, amelyen áll, minthogy megoldaná. Végezetül említsük még meg, hogy a jegyzék tematikailag teljesen szabad kezet ad az igényelt művekkel kapcsolatban. Kétségtelen, vannak a művészi szabadságnak előnyei, de nincsenek e nekünk helyben olyan adóságaink a saját múltunk iránt, melyeket pótolni kellene? Gondolnunk kell forradalmi nagyjaink Szamuely, Mosolygó stb. emlékének méltó megörökítésére, és elég Bessenyei síremlékét említeni a sorból. A város egy régi tervezett emlékműve, azoknak az emlékműve, akik hallatlan áldozatkészséggel a faluból várost csináltak, a nyíregyházi telepesek emlékműve is hiányzik a városból. Jó lenne, ha ők is méltó helyet kapnának az utókor emlékezetében. Koroknay Gyula Az irodalom és a művészetek hivatása társadalmunkban Az MSZMP kulturális elméleti muukaközösség tanulmányáról Nemrég látott napvilágot az MSZMP kulturális elméleti munkaközösségének tanulmánya: „Az irodalom és a művészetek hivatása társadalmunkban” címmel. A IX. kongresszus megerősítette azokat az elvi következtetéseket, feladatokat, melyek a szocialista tudat, erkölcs, életforma általánossá tételében megoldásra várnak. Erről a problémáról tartottak ankétot a közelmúltban a megyeszékhelyen. Dr. Tóth Dezső irodalomtörténész, az MSZMP kulturális és tudományos osztályának munkatársa bevezető előadásában arról az igényről szólt, amely a közvélemény részéről megnyilvánul az irodalom és művészetek, a társadalmi élettel összefüggő problémáival kapcsolatban. Nem mindenki érü, látja világosan az irodalom és a művészetek társadalmi szerepét, a művészi pártosság tartalmát, a pártosság, az elkötelezettség problémáit, a kritika és a közvélemény állásfoglalásában fellelhető pozitív és negatív vonásokat. „A művészeti és a szélesebb közvélemény egy része eltúlozza az irodalom társadalmi, pontosabban: közvetlen politikai funkcióját” — hangsúlyozza a tanulmány bevezetője. Ennek magyarázata a történelmi hagyományokkal, és az irodalom szerepének dogmatikus és revizionista értelmezésével függ össze. Történelmünkben voltak olyan időszakok, amikor valóban politikát helyettesítő feladatot töltött be az irodalom, ez a hagyomány a felszabadulás utáni években is tovább éreztette hatását, pedig ekkor már a leghaladóbb politikai erő, a munkásosztály és pártja vállalta az ország életének irányítását. „A revizionista nacionalizmus ezt a magyar fejlődés elmaradottságán alapuló, időszerűtlenül fenntartott hagyományt újította fel, s erre hivatkozva követelt 1956 táján illetéktelen politikai szerepet az irodalomnak.” De közrejátszott az irodalom szerepének túlbecslésében az a dogmatikus szemlélet is, amely a napi aktuális politikai feladatok közvetlen szolgálatára szűkítette le az irodalom társadalmi feladatát. E fontos kultúrpolitikai tanulmány, — amelynek széles körű megvitatása, a kongresszusi anyaggal együtt ezekben a napokban, hetekben folyik — A hideg megállt az udvarokon és hóarcával a földet nézte. A felhők vastagon, nehézkesen úsztak észak felé és ónos szürkeségükben komorabbak voltak, mint nyáron a legfeketébb viharfelhő. A verebek, cinkék, sármányok ki tudja hová bújtak, csak a varjak kerengtek alacsonyan és rekedten károgtak az éjszaka elé. Mert késő délutánra járt már. A jószág álmosan ké- rődzött a homályos istállóban, s az ember megállt, amikor betette az istálló- ajtót és felnézett az égre. — Hó lesz — gondolta Berta Jancsi, — hó. Megette a fene a holnapi vásárt. Bement a házba. Csak annyit mondott: alighanem valami idő készül. — Reggelig még megfordulhat — mondta az asszony. — Persze — bólintott Jancsi — persze. Rózái nem tudott mit .válaszolni. Pedig szeretett volna. Mostanában keményen bánt az urával és Jancsi állta a házi viharokat, mert gyereket vártak. felhívja a figyelmet; az irodalom társadalmi szerepe igen fontos és nélkülözhetetlen, de kétfromos harcot kell vívni politikai szerepének mind közvetlen, jobboldali, mind közvetett, „baloldali” tartalmú eltorzítása ellen. Mind a két felfogás megzavarja a politika és az irodalom viszonyát, felcseréli a felépítményben elfoglalt helyüket. Foglalkozni szükséges, — mert a közvéleményt is foglalkoztatja — azzal a problémával is, amely egyes párttagok köréből hangzik el: „Ha kezünkben a hatalom, ha ma a nép állama a művészetek mecénása akkor miért nem kizárólag a szocialista műveknek és esetleg a legközvetlenebb utitársak műveinek nyitunk utat, s miért van szükség nem szocialista, nem marxista—leninista világnézetű alkotások publikálására, vagy bemutatására.” Az ilyen jóhiszemű aggodalom azonban nem veszi tekintetbe, hogy az ország általános ideológiai helyzete elmaradt a gyökeres gazdasági, társadalmi változások mögött. Az irodalom és a művészetek helyes megítélése szempontjának egyik feltétele, hogy helyzetüket „az egész magyar társadalom ideológiai állapotával összefüggésben lássuk.” A tanulmány következtetései közérthetők: ha csupán a szocialista és a nagyon „közeli" alkotások kapnának „porondot”, indokolatlan feszültség keletkezne az általános ideológiai helyzet és a művésze, ti élet ideológiai állapota között, ez akadályozná az eszmei küzdelmet, többek között a klasszikusok örökségének átvételével is ellentmondásba kerülne, „Helytelen kultúrpolitikai kiindulópont tehát a művészeti élet szocialista és nem ^ szocialista erőinek arányát társadalmunk egészétől elszigetelten, mint valamilyen különleges íróiművészi ideológiai állapotot értelmezni." Külön figyelmet érdemel a tanulmánynak az a része, amely a művészeti élet sajátos helyzetével kapcsolatos, amelynek megítélésében szintén sok a félreértés, a tisztázatlanság. Napi építésünk közben észre kell vennünk, hogy a nem marxista nézetek mostani körülményeink között nem érvényesülhetnek a gazdasági vagy a politika: életben, annál inkább lehetnek ilyen beütések az ideológiában, ezért a kulIlyenkor ez így van, hát így van. — A tehenet el kell adni. — Igazságod van —> bólintott Jancsi — csak az idő engedje. — Meg a lustaság. Némelyik ember lustaságból halogatja a vásárt. — Van olyan is — mondta csendesen Jancsi. Az éjszaka lassan elmúlt. Hajnalfelé fütyö- részni kezdett a szél. Nyi- korgatta a kútágast, csapkodta a kiskertajtót és olyan aprón hordta a havat, hogy látni nem is lehetett. Csak érezni. Jancsi előhúzta a szánkót, szénát készített, befogta a lovat és kivezette Csákót, az öreg tehenet. Csákó békésen és bután nézett a hajnali homályba és csak akkor bődült el, amikor a kötéllel a rakon- cához kötötték. Nyers, mély bődülését elkapta a szél, nekivágta az istállóajtónak, turális élet „gyűjtőhelye a másutt érvényesülni nen tudó, ellentmondásos állás pontoknak. A kultúrába: jelentkezik legszembeötlőb ben a tudat viszonylago elmaradottsága, itt a leg gyakoribb az ideológia probléma is. Egyesek ebbő vonják le azt a nem meg alapozott következtetési hogy „ez a terület a leg elmaradottabb”, hogy „it érvényesül legkevésbé i pórt vezető szerepe”. Az irodalom és a művé szetek hivatása társadat munkban cimű tanulmány s az ennek alapján rende zett megyei ankét is bizo nyitotta a megnövekedet érdeklődést a kulturális Ideológiai kérdések iránt A kongresszus is megállapította, hogy a közvéle mény hatékony formálója vá vált a kulturális élet nek. Ezzel egyenes arányban növekszik a közvéle mény tájékoztatásának igénye az egyes irodalmi, művészeti problémákban vall eligazítás a véleményformálás követelménye. A feladatok között méltán kapott helyet az a megfogalmazás: az ideológiai hart az irodalom, a művészetet terén megköveteli a pártosság, az elkötelezettség éí a dekadencia elvi-elmélet: és kritikai megkülönböztetését. „A marxista esztétikának, irodalom-művészet, történetnek, valamint a kritikának az eddiginél jobban figyelemmel kell kísérnie a XX. századi irodalom és művészet folyamatát, amelyben a szocialista realizmus közvetett és közvetlen hatása — a polgári művészet választási lehetőségeit tekintve is — a XIX. századitól eltérő, új helyzetet teremtett.” A közeljövő szívós munkát kíván a népművelőktől. Tudományos eszközökkel igyekezzenek felmérni a közönség művészi, kultúra és ízlés szerinti megoszlását, helyzetét. A helyzetkép kialakításánál a feladat, feltárni a falu és a város művészeti kultúrája közötti szintkülönbséget, valamint a munkásosztály kulturális helyzetét. A felvetett kérdések — az Ideológiai Irányelvek vitatásának tanulságai szerint — erősen foglalkoztatják a közvéleményt, e problémák megvilágítása, az ankétok termékeny légköre jő alapot ad a művészetpolitikai gyakorlatnak, kedvezőbb ideológiai feltételeket teremt a további eredményesebb munkálkodáshoz. <P> a házablaknak, s ez olyan volt, mint a búcsúzás. Csákó öreg tehén volt és tudta, amit tudott. A szobában égett a kis lámpa és megrezzent, amikor Jancsi havas csizmáit a földhöz verte. — Hát én mennék. Rózái kócosán és ellenségesen nézett rá az ágyból. — Ebben az időben? — Ebben. — Aztán nem sajánlja azt a szegény, öreg tehenet? — Magamat se sajnálom. Az este még nagyon akartad... — Aztán most azért megy, hogy csak ellenkezzen velem?! Jancsi feltolta homlokára a kucsmát. Jól megnézte’ az asszonyt, a lámpát, csíz-' máját, hogy nem havas-e ezenközben lenyelte a fölös indulatokat, megfordul! és bevágta az ajtót, hogj a lámpa ijedt libbenéssé elaludt. Fekete István: Az ostor
