Kelet-Magyarország, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-18 / 298. szám
A „villa Matei”-től Mátészalkáig Kiport a Nyírség és a Jáp mezsgyéjéről Két táj mezsgyéjén „megtörik” a föld. — Ez a Nyírség utolsó dombja — mutatja kísérőnk a mátészalkai fő utca közepén, a Hősök tere szomszédságában. — Ezen túl, amerre az úttest zuhan, volt valamikor a láp világaEgy csákány, egy bronztőr, s egy arany szíj vég került innen a Nemzeti Múzeumba. Jeleként annak, hogy ez a vidék már az időszámítás előtt is lakott hely volt — magyarázza a sok száz patrióta egyike, dr. Csomár Zoltán, a gimnázium igazgatóhelyettese, aki tíz évi megfeszített munkával kikutatta és megírta a szatmári rész szívének, Mátészalkának a történetét. Tőle halljuk: 1231-ből való az első írásos emlék, mely szerint a települést „villa Matei”-nek nevezték, minden valószínűség szerint az alapítóról. A testvérfalut, Szálkát csak jóval későbbi iratok említik. A tatárdúlás után IV. Béla újra betelepítteti a környéket, s „villa Mátéi” megmenekül a törökök pusztításától, akik — az iratok szerint — csak Ecsed váráig, s Kocsordig jutottak eh Küzdelmes századok váltják egymást: itt menekül a láp rejtekébe a betyár Gacsaj Pesta, kinek emlékét még ma is őrzi a szomorú ballada; innen is indulnak a szabadságért a 48-as honvédek. Itt harsan fel a tiltakozás a Tanácsköztársaság bukása idején a letartóztatott 33 kommunista kiszabadításáért — sikerrel. E táj szélén énekli meg Petőfi a „Kurta kocsmát”, itt, a szálkái polgáriban választja eszményképeit, s szereti meg az irodalmat Zalka Máté, a szomszédos Ópályiból indult az elnyomás ellen Mosolygó Antal. Közel esik ide a nagy tűzvész színhelye, Ököritófülpös, vagy az „ezeréves perben” őrlődő ecsediek zárt világa. A múlt: elkeseredett küzdelem a természettel, s a verejtékből maguknak aranyat nyerő, maroknyi elnyomóval. Milyen ma az egykori „villa Mátéi” és járása? Nemcsak azért tolakodik elő a kérdés, mert 22 éve szabad már Mátészalka, hanem mert kitűnő fekvése miatt már évszázadokkal előbb jelentős mezővárosnak számított- Nemcsak vásározó helynek volt jó, viszonylag korán megkezdődött Mátészalka iparosodása Büszkék arra ma is az itt lakók, hogy Budapestet megelőzve Mátészalkán gyűlt ki az országban először villany 1896-ban, az akkori gyártelepen. Három nyomdája, három újságja volt a településnek a század- fordulón, s harminc éven át, 1950-ig megszakításokkal megyeszékhely rangja volt Mátészalkának. Egy járási vezetőtől hallani: — A szalkaiak és a járásbeliek joggal büszkék történelmi harcaikra, hagyományaikra, de nem kell szégyenkezniük a jelen miatt sem. Kolláth László Kossuth- díjas, a járási tanács vb. elnökhelyettese hívja fel a figyelmet arra a Zalka-szo- borra, amit néhány napja lepleztek le a járási tanács épülete előtt: Jelkép ez a szobor, Zalka forradalmisága, igazságszeretete és töretlen küzdelme a szocializmusért, a kommunizmusért: ezek a tulajdonságok jellemeznek egyre több erre élő, dolgozó embert. Pedig ebben a járásban tízszeres erővel kell megküzdeni az eredményekért, mint másutt. Nemcsak a nagy távolság az ország szívétől, hanem a termőföld mostohasá- ga is kitartó helytállást parancsol. S ha a 21 község új házsorait, új létesítményeit tekintjük, vagy Mátészalka két évtized alatt megtett útját vesszük szemügyre, láthatjuk: a járásbeliek nem hátrálnak meg a legnehezebb feladatok elől sem. Mátészalka, két évtized: új SZTK- rendelő, tejüzem, gimnázium, általános iskola, ezer főt foglalkoztató ERDÉRT-fatelep, jstb. Vidék: három kivételével valamennyi községben művelődési ház, emeletes általános iskolák, orvosi rendelők és lakások. (Négy éve 1, jelenleg 9 orvos jut ezer lakosra!). Számok, olykor már u»~ tatóak, mégis: a valóság bizonyítékai az állandó fejlődésnek. Ebben a járásban négy év alatt másfél ezerről kétezer fölé emelkedett az iparban foglalkoztatottak száma, míg az általuk mega fiatalság vándorolt el hazulról.) Aki hét végén leül a szálkái „restiben” sörre, feketére, kiszolgálás után nyomban fizetnie kell. A pincér: „Itt mindenki ingázik, átutazik, hegyén hátán a vendégek, biztos, ami biztos, kérjük azonnal a pénzt”. És a vonaton? Vasárnap délutánonként valóságos roham színhelye a szálkái pályaudvar, közelharc folyik a helyért Mis- kolcig, Pestig. Aztán a kupéban kulacsból, demizson- ból csurog a direkttermő. Aki ezt olykor végignézi, pillanatig sem kételkedik Kovács Sándornak, a járási pártbizottság első titkárának a szavaiban: — Jelentős fejlődés ment itt végbe, de a ránk váró munka sem lesz könnyebb. Két fő problémánk van nekünk ebben a járásban: a foglalkoztatottság és a lakás hiánya. S ez nemcsak Mátészalkára értendő. A hét végi, hét eleji vonatok a járás községeiben telnek meg... Mátészalkán pedig jelenleg 350 jogos — és kielégítetlen — lakásigényt tartanak nyilván. majd munkalehetőséget. Megtalálták már a módot arra is, hogy a fatelepet miként fejlesztik ládaüzemmel és más profilokkal, ahol fogadni tudnak majd hazatérő ipari munkásokat. Közben állandóan napirenden tartják a termelő- szövetkezetek megerősítését. Vannak már ennek megnyugtató jelei, de akad még szembetűnő mérleghiány is, melyhez nemcsak a rossz időjárásnak, a tengernyi belvíznek, hanem a gyenge vezetésnek, a hiányos munkafegyelemnek és az elégtelen szaktudásnak is köze van. Nagyecsedi képeslap: az új gimnázium. termeit érték túlhaladja az évi 322 millió forintot. Az itt gazdálkodó 23 termelő- szövetkezet közös vagyona 1962 óta megduplázódott, s ma már közelíti a félmil- liárd forintot. Azelőtt sok helyütt talán csak a balladai idézet nyomán hallottak e járásról, székhelyéről. („Mátészalka gyászba van...”). Utóbb Kelet és Nyugat, de még a tengeren túl is vásárolja a fatelep termékeit, a nyírká- tai alma, a paposi dohány, a jármi málna, vagy az ópályi borzderes nemcsak hazai, világhírnevet is szerzett már ennek a tájnak. Ennek a tájnak, ahonnan egyébként a legtöbben járnak el hetente, kéthetente, városra, iparba. (Jelentette nemrég a járási pártbizottság, hogy a tsz-ek taglétszáma négy év alatt 800-zal csökkent, s fájdalom, hogy éppen a legjobb munkaerő, Mondom a községi tanács fiatal titkárának: saját erőből nem tudnak ezen segíteni? Mire ő: ■— Nézze meg a fürdőnket. Gyönyörű. Áldozatért, társadalmi összefogásért nem kell nekünk a szomszédba menni. Nyolc éven át „ette” a kofát a fürdő, de megvan. Ahhoz, hogy sok hasonló igényt ki tudjunk elégíteni, a mi erőnk kevés. Téved, aki azt várja, hogy most óhajok sora következik. A szálkái, s a járásban lakó emberek sohasem voltak a „sült galamb” hívei. Felépült például az állami gazdaság új szerelőüzeme a járásszékhelyen. Látták, kihasználatlan így, ahogy van. Utánajártak, kilincseltek, tárgyaltak, érveltek (a járási első titkár még a megyei pártértekezleten is szóvá- tette), s január elsején már KGM gyár lesz az üzem, újabb százaknak nyújt „E körülmények figyelembe vételével ítélhető meg tárgyilagosan a járás tsz-einek fejlődése. Szocialista államunk sokoldalú támogatásával sikerült pótolni a természeti károk tetemes részét.” A járási pártértekezleten hangzottak el ezek a sorok a közelmúltban. Belőlük köny- nyen lehet következtetni a jövő feladataira. Arra például, hogy az agrotechnika segítségével miként kívánják fokozni ebben a járásban a termésátlagokat; hogy az Ecsedi-láp általános rendezése — itteni szóhasználattal — miként fogja aranybányává változtatni a láp fekete földjét, gazdagabbá tenni 6—7 község szorgalmas népét; hogy a segédüzemágak fejlesztése hogyan vezet el a tsz- tagok, főleg a nők téli foglalkoztatásához. (Ott van például a hosszú idő Az 1000 főt foglalkoztató fatelep látképe. Hammel József felvételei Kocsordi utcasor 1966. óta kihasználatlan, volt ecsedi szeszgyár épülete: konzervfélék termelésére rendkívül alkalmas hely lehetne!) Ezek már a holnap gondjai, tervei, csakúgy, mint a szinte legnagyobb vonzáskörzetű járásszékhely, Mátészalka továbbfejlesztése, várossá emelése. Dr. Csatlós Miklóstól, a járási tanács vb. titkárától tudom meg: amolyan kulcskérdés ez ma a helység lakosságának, melyért nem sajnálnak áldozni sem. Túl azon, hogy külső megjelenésével, fontos intézményeivel, középiskoláival, üzemeivel, vasúti gócpontjával Mátészalka már most maga mögött tudhat néhány másutt lévő várost, az itteniek jól tudják: Mátészalka várossá nyilvánítása nem csupán névadás lesz. Ehhez néhány olyan munkát kell még elvégezni, ami valóban várossá emeli a szatmári rész központját. Mindenekelőtt csatornázni kellene. — Vállalkoztak is rá a lakosok, de a lakosok által felkínált pénz kevés, az állami támogatásra pedig várni kell. Móricz Virág írja valahol a szálkái főutcáról, a Bajcsy-Zsilinszky útról: az embert az arab-kelet bazárnegyedeire emlékezteti. Való igaz, hogy ebben a megfogalmazásban enyhe vigasz a romantikusság, mögötte a korszerűtlenség húzódik. Ez a földszintes üzleti negyed már nemcsak szűk, egészségtelen is. (Némely boltban csak erős neonfény mellett látnak az eladók; másutt még nem is olyan régen — éppen a tenyérnyi kirakatok miatt — a cégér alatt lógott az utcára ki akasztott áru.) Már biztos, hogy a gyarmatihoz, a nyírbátorihoz hasonló új áruház épül rövidesen ezek helyén, s egy „ABC” kereskedelmi üzlet lesz a múltszázadbeli utcakép első megváltoztatója. Aztán — távlati terv — lebontásra kerül az egész utca, hogy a Nyírség és a láp találkozásánál új emeletek magasodhassanak. És mennyi minden kell még! S ezekért mennyit kell még dolgozni. Német, angol és más nemzetiségű kereskedők nyitják be mind sűrűbben az ÉRDÉRT igazgatója ajtaját Munkájuk végeztével legfeljebb abban az állomási restiben szállhatnának meg, ahová restellik elvinni őket a vendéglátók. Más. Ma már a járás valamennyi községében új művelődési ház ékeskedik: Mátészalkán még mindég az egykor iparos bálterem szolgál er re a célra. Hogy miként Annak a faluszínház művészei, s a nézők a megmondhatói. (Előbbiek, ha lehet kerülik a rideg helyiséget, utóbbiak a „színházterem” közepétől legfeljebb ágaskodva láthatják a színészeket.) Mátészalka indokolt és várható erőteljesebb iparosítása csak tovább mélyíti a lakáshelyzetet. Elkél itt a külső segítség, de az eddiginél helyileg is jobb lehetőségeket kell teremteni a sajáterős építkezések meggyorsítására. (Társasházak, KISZ-lakások, stb.) A Bajcsy-Zsilinszky utca folytatásában jelölték ki például egy új, többszintes házakból álló lakónegyed helyét. A vállalkozók azért vonakodtak tőle, mert feltöltésre szorul a terület. Igaz, a község vezetői átmeneti megoldást kerestek, s találtak: terv szerint felszámolják a jelenlegi vásárteret a község másik részén, s ott szanálásmentesen lehet majd építkezni. De a távlati fejlesztési terv csak úgy válhat valóra, ha az ilyen „töltés”-gondok is mielőbb megoldódnak közös erővel. Valószínű, hiányosnak tartják majd e jövőbe pillantást a járás lakói, hiszen mindez a terveknek csak töredéke. Pedig ők nem kis büszkeséggel említették az megépítendő új almatárolót, ahol asszonyok találnak majd munkát, az ipari iskolát, s a mezőgazda- sági szakmunkásképzőt, melyek a táj arculatát megváltoztató termelő munka javára válnak, vagy azt, hogy a máris szűk pályaudvar helyett újat építenek majd a jövőben. Mégis az odaérkező vendégnek, az átutazó idegennek az új házakon, létesítményeken kívül arra kell a leghamarabb felfigyelnie, hogy a szatmári emberek nemcsak dolgozni, de komolyan tervezni, bizakodni is tudnak már. Ha igaz, hogy errefelé sok a jószándékkal „nehéz ember”, való az is, hogy törekvésük, fáradozásuk nem öncélú. Nemcsak a célt vázolják maguk elé, hanem az odavezető utat is, göröngyeivel együtt írjuk le bátran, hogy ez már a közgondolkodás változásának, a szocialista tudat gyarapodásának a gyümölcse. Angyal Sándor
