Kelet-Magyarország, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-06 / 263. szám
,•< ■ \ , ’ Rakéták és galambok Molnár Géza: Barabás Tibor: Lenin Zürichben, Prágában, Krakkóban vjr rtak és filmeztek, be- I szeltek róla, két as- ■ pektusból: érte és el. || lene. Könyvtárnyi könyvben, vezércik- \ kék, megemlékezések légiójában, filmek tucatjaiban örökítették meg eszményeit, eseményeit vezéralakjait, nem is említve itt a katedrákat és gyűléstermeket. Szeretni lehetet, gyűlölni lehetett ezt az eseményt, de közönyösnek maradni iránta nem, mert minden nép, minden osztály s minden ember életébe beleszólt, változtatott rajta, a változások máig nyúlnak, s folytatódni fognak tán az idők végeztéig. “Z első hasznos nukleáris robbanása volt ez a történelemnek, mely évezredek bilincseit szakította le az emberről, s láncreakciója a század olyan méretű átalakítását indította el, amely a politikai és társadalmi változások előretartó, progresszív folyamatain 'túl a kultúra, a tudomány területeire is átcsapott, s megállíthatatlan erővel' helyezte centrumba az embert, a dől. gozó ember igényeit. Innen van, ebből a szakadatlanul ható és' változtató energiájá. bői a forradalomnak, hogy az évek múltával új és új jegyeit fedezzük fel a világon, új és új gyümölcseit érleli a humanista civilizációnak s az évfordulók jó alkalmat adnak, hogy a gaz. dagodást szemügyre vegyük, azt ami szemhatárunkba fér, rögzítsük, hisz teljes felmérésére úgysem vállalkozhatunk. Oroszország az első világháború végén nemzeti katasztrófa felé rohant, s úgy tűnt, nincs olyan erő, mely a mélybe zuhanást megakadályozhatja. A frontok mészárszéke új, s újabb katonatömeget nyelt el, a hátországban éhinség dúlt, a gazdasági összeomlás aláaknázta az ipart és mezőgazdaságot. Adatok: az ipar Össztermelése 1917-ben az 1916. évi felére csökkent, márciustól augusztusig 568 üzem szüntette be a termelést. 1-914 júliusában 1,6 milliárd papírrubel volt for. galomban. 1917 novemberében 22,4 milliárd, az állam- adóss.ágok 50 milliárd rubel, re emelkedtek. A munkások reálbére 1917-ben az 1913. évinek 57,4 százalékára zu. hant. A közszükségleti cikkek ára tizenkétszerese, az élelmiszereké kilenc és félszerese volt a háború előttinek. A háború ugyanebben az időben mesés haszonhoz juttatta a bankokat és az iparvállalatókat. Az orosz nemzeti vagyon kiáru. sítása Is folyt, 1917 nyarán az ipari és banktőke gazdái úgy döntöttek, hogy az uráli vasbányákat, a moszk. vai szénmedencéket, a kaukázusi rezet, az altáji aranybányákat, Szahalin szén- és kőolajkincsét koncesszió formájában, megalázó feltételekkel az amerikai tőke kezére játsszák. Vajon a Téli Palota ostromára induló katonák és matrózok, felfegyverzett munkások akkor, azokban a ■ ' -n- nkós téli napokban tud. ' ’ ’:-e, hogy forradalmuk - 'lmutat Oroszország határain? Tudták-e vajon, hogy rohamuk nemcsak Oroszország nemzeti létének megmentéséért folyik, hogy gépfegyvereik nemcsak a szipolyozó orosz burzsoáziára, nemcsak a kancsukás arisztokráciára dörögnek, hogy puskatusaikkal nemcsak a cáratyuskás, tőkés, földesuras pápás államrendet verik szét, de a Nagy Október ágvútűzét szétgörgeti a történelem a világ négy égtája felé?... • Tudták. A forradalom zse. niális vezérének, Leninnek munkássága, fellépése kezdeteitől az imperializmus világrendszere ellen irányult a munkásosztály harcának világméretű győzelméért. Lenin tisztában volt vele, hogy az imperializmus láncának Oroszország testén felszakított leggyengébb láncszeme igazi „láncreakció” kezdetét jelenti. Lenin nem hitt a forradalom exportjában, de tudta, hogy a forradalom maga beleszól a világtörténelembe is. Már a forradalom győzelmének másnapján, november 3-án este a II. szovjetkongresz- szuson felolvasta a békéről szóló dekrétumot, amely a szovjethatalom nevében kijelentette: „A kormány az emberiség elleni legnagyobb gonosztettnek tartja ennek a háborúnak folytatását, amely azért folyik, hogyan osszák fel az erős és gazdag nemzetek között az általuk meghódított gyenge népeket, és ünnepélyesen kijelenti, hogy eltökélt szándéka haladéktalanul aláírni egy olyan béke feltételeit, amely ezt a háborút a fentebb megjelölt és kivétel nélkül minden nép számára egyaránt igazságos feltételek alapján megszünteti.” A forradalom tehát már szinte születése pillanatában beleavatkozott a világtörténelem menetébe, nemcsak példaadásával, nemcsak eszméinek szétsugárzásával, de aktív politikai lépéseivel is. Azt mondta Lenin erről a forradalomról: „Megterem, tettük az állam szovjet típusát, és ezzel új világtörténelmi korszakot nyitottunk: a proletariátus politikai uralmának korszakát, amely felváltja a burzsoázia uralmának korszakát.” A világ első munkás—paraszt állama a szovjet hazában nemcsak az emberiség utópisztikusnak tűnő nagy álmát valósította meg, a kizsákmányolástól is szabad szocialista társadalmat, mely a termelés javait, a kultúra szépségeit, a tudomány vívmányait a dolgozók nagy közösségének hasz. nára gyümölcsözteti, de a maga szervezett erőinek támogatásával az egész embe. riség sorsának alakulásába is beleszól. A fasizmus elleni harc példázata, a közép-európai népek nagy családjának felszabadítása, a népi demokratikus államok kialakulása, mint ennek a világformáló tevékenységnek döntő állomása, — közismert. Hazánk nemcsak szabadságát, de szocialista rendjének állandó segítését, s újólagos megmentését köszönheti a testvéri szovjet népnek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tüze szerte lobog e hatóban, jó embermeleg fénnyel világítja munkánkat, útunkat. S hogy éppen napjainkban Vietnamnak mit jelentenek a szovjet rakéták és szovjet szakemberek, azt a vietnami államférfiak nyilatkozatain túl ennek e kis népnek egész hősi helytállása is aláhúzza az amerikai hadi- gépezet szörnyetegével szem. ben. A forradalom azonban nemcsak felszabadít, nemcsak rakétával kenyérrel és tanáccsal segít, nemcsak tapasztalattal támogat. Előfeltételeket teremt, anélkül, hogy határai közül kimozdulna, mint Kuba forradalma is mutatja, vagy éppen a gyarmati világ széthullása. Évezredek peregtek el sok háborúban, felkelésben, for. radalomban ontotta vérét a szabadságot áhító, elnyomott nép. Sok háborút elvesztettek, sok forradalmat, felkelést levertek — igaz, sokat meg is nyertek, győzelemre vittek. A nép sorsa az elnyomottaké, időlegesen tán javult is, de hosszú távon — a dolgozók öröknek tűnő sorsa távján — minden maradt a régiben. Ahogy a marxizmus fogalmazza: egyik kizsákmányoló rendszert a másik váltotta fel. Ma már azonban a szocializmus levegője az egész világot belengi. A kommunizmus munkálkodó társadalom, a népi demokratikus országok közössége új megvilágításban mutatja a dolgozó osztályok helyzetét, a kultúra, a tudományok, a politika feladatait. A szocialista országok a maguk társadalmi vívmányaival, — mondhatnánk: — puszta jelenlétükkel olyan nyomás alatt tartják a kapitalizmust, amely nemcsak a munkás bérében fejeződik ki, nemcsak a szociális létesítményekben testesül meg, de a munkás, a dolgozó ember személyes rangjában, presztízsében is. Mert: ma már nem lehet úgy beszélni a munkással odaát, a másik világban, mint a háború előtt, a forradalom győzelme előtt évszázadokon át lehetett. Fizetni is kell jogot is kell adni, követeléseit meghallgatni, hiszen itt a nagy rivális, az igazi konkurrens, az igazi ellenfél, a szocializmus a szomszédban. Ma már anakronizmus világot bőszí. tő jelenség a fajgyűlölő rezsim Dél-Afrikában, pedig nemrég az egész, gyarmati világot az a szellem és az a gyakorlat determinálta. Ma már nem „comme il faut” a fasizmus Spanyol- országban, kell rá a demok. ratikus cégér, hogy az a tőkés világ, amely életrehívta, támogatta, ne csavargassa az orrát finnyásan. Ma már nem lehet úgy ütni, rúgni a négert az Egyesült Államokban, még délen sem, mint akár egy évtizede. Mert: a világ alapvetően megváltozott, s a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal kezdődött ez a száguldó, viharos átalakulás. A forradalom örökifjan jár közöttünk ma is. Vörös kozákja szputnyikon lovagol a Hold felé, tenyerén Picasso galambját viszi, óvón, melengetőn. Olyan az ifjúság, mint a legjobb rézmetsző. Az emlékezet friss lapjaira árnyalatosán finom, erős és felejthetetlen alakokat vés az élet. Oly szép tájakat, lányarcokat, árnyékba tűnő hidakat és virágzó fákat látunk, mint azután soha, és minden olyan érdekes, változatos és egyszerű volt, mintha az élet csak nekünk tartogatta volna ezeket a ritka képeit.'így élnek emlékezetemben Zürich utcái is. 1933 őszén diákként kerültem ide, nyomorogtam, s mégis, most újra látom a Zürichi-tó különös, mély. kék vize fölött a surranó sirályokat. Éhesen róttam Zürich utcáit. Megálltam a Paradel- platzon, a Spüngli előtt. Nézegettem a cukrászda előtt várakozó autóparkot és benn a hatalmas ablaktáblák és földig érő csipkefüggönyök mögött uzsonnázó, előkelő társaságot. Az An- kerstrassén laktam. Hosszú utat tettem meg naponta az óváros könyvtáráig. Zwingli házához közel, a Prädiger- platz temploma alatt egy szuterénhelyiségben volt a Zentralstelle für Soziale Literatur. öreg bácsi volt a könyvtáros. Ódivatú, felpödvött bajuszát simogatta és magas gallérját1 tágította ideges ujjakkal. Szociáldemokrata volt, de csak a fiatal kommunistákat szerette. Már egy hete hurcolta asztalomra a közgazdasági és statisztikai könyveket, amikor szelíden megjegyezte: — Tudja ki ült a maga székén, ki dolgozott itt? — Nem! — fel ellem, és kíváncsian ránéztem. — Nem kisebb ember, ember mint Rosa Luxemburg! — No, akkor átülök — tréfálkoztam az öreggel. De ő harsányan nevetett, úgyhogy, köhögnie kellett. — Akár oda is ülhet, mert itt meg Bebel írta A nő és a szocializmust. De ott, oda nézzen, közvetlenül ott, az ablak alatt, Lenin ült. Igen, fiatal barátom. Vlagyimir Ijics, akár hiszi, akár nem, itt írta az Imperializmust. Világoskék szemében most nem tréfa villant, hanem valami más, meghatottság és emlékezés. Ettől a pillanattól lázasan kerestem a zürichi Lenin-emlé- keket A szűk és keskeny Jakobsbrunneges- sen, túl a kúton, lakott Lenin és Krupszkája. A ház olyan, mint a többi óvárosi épület, keskeny homlokzatú, tágas ablakokkal. A falon emléktábla. A szoba kicsi és világos, ablakából egy antikvárius poros kirakatára látni. Oly szűk ez a tiszta kis szoba, hogy elképzelni sem tudom, miként járhatott fel-alá, ujját a kabátnyilásba akasztva Vlagyimir Iljics. Itt fogalmazta a zimmerwaldi baloldal téziseit, s talán itt vetette először papírra az áprilisi téziseket is, hisz innen indult el Bernen át Svédországba, s onnan haza... A száműzött, akit ha- zátlansággal vádolt a Duma többsége, akinek minden gondolata Oroszország felszabadítása és boldogsága volt. Azt hallottam később, hogy az Eintrachtban evett Sok századdal ezelőtt ez az Eintracht úgynevezett „szabadságház” volt. Vándor mesterlegények szálló- és hálóhelye. Olyan is maradt. Vastag fagerendák alatt itták a sört a munkások, ittak és ettek a tarka abroszokon, mint akkor, amikor Lenin közöttük élt Egy pincér emlékezett még Leninre, de csak annyit mondott, hogy mindig vitatkozott és sokat nevetett. Ö akkor sem ér rá hallgatózni, most sem. Még egyszer találkoztam vele. Egy öreg munkással sakkoztam az Internacioná- léban, Itschnernek hívták. Közepes sakkozó vagyok, öt lépésig terjed a kombinációs képességemet. Rosszul állt a parti, nehéz volt a választás, léptem s a futóval ütöttem. Az öreg homlokára tolta vaskeretes szemüvegét és szemrehányóan így szólt: — Látja, több merészség kell ide. Lenin nem ezt húzta volna! Nevettem rajta. — Miért? Honnan tudja, Itschner elvtárs, hogy mit húzott volna Lenin? — Honnan ? Eleget játszottam vele két esztendeig... — mondta halkan, és gondterhelten már a következő lépésen törte a fejét. így élt hát Lenin* a könyvtári munka, a konferenciák szünetében, munkások, mindig csak munkások között. Mielőtt legenda vehette volna körül zömök* erős mozgékony alakját egyszerű emberek barátsága környezte. Prágában csalt egy pilla- lanatra és kívülről láthattam azt a belvárosi házat, ahol 1912 januárjában Lenin a párt VI összoroszorstógi konferenciáját vezette. Nagyobb szerencsém volt Krakkóval, ahol legalább két napot tölthettem. A Visztula partján épen maradt az ősi kereskedőváros. A Főtéren, a hatalmas Má- ria-templommal és egy XI. században épített kis kápolnával szemközt, a posztósok régi vásárcsarnoka mögött — valamikor fényesnek tűnő — kávéház van. Olyan igazi ferencjó- zsefi, sok és nagy ablakkal néz a macskaköves térre. Lenin 1912. június 12-én érkezett Nagyezsda Krupszkájával és felesége anyjával Krakkóba. Több mint két évig élt lengyel földön. 1912 decemberében Krakkóban ült össze a Központi Bizottság, hogy a pártfunkcionáriusokkal megvitassa a párt egy évi munkáját, a prágai határozatok eredményeit. A Lubomirszka 51. számú házban új munkatervről vitáztak. Krupszkája így ír visszaemlékezéseiben a krakkói évekről: „Krakkó nagyon tetszett Iljicsnek, mert Oroszországra emlékeztette. Az új környezet, az emigrációs zűrzavar hiánya megnyugtatták kissé Lenin idegeit. Figyelemmel kísérte Iljics a krakkói nép életének minden mozzanatát, a munkásosztály, a szegények életét... Lenin a krakkói években megőrizte a természetére annyira jellemző élességet és természetes egyszerűségét. Kemény munkája után megengedte magának a szórakozást is. Nyáron a Visztulában fürdött, télen szívesen korcsolyázott. Szerette a kirándulásokat, a wolski erdőket, este pedig sakkozott. „No, de nem ezzel teltek a krakkói napok. 1913 januárjában megelégedett levelet írt Gorkijnak arról, hogy jó alap volt a krakkói Plattform. „A krakkói út igen hasznosnak bizonyult a mi szempontunkból.” 1913 januárjában Krupszkája megbetegedett, az egész telet ágyban töltötte. Az orvos azt mondta, hogy Zakopánéba vagy máshová, de mindenképpen a hegyek közé kell menniök. Krupszkája írja: „Mivel Zakopáne nagyon drága és zajos volt, Po- rondnra esett a választásunk, ahol Leninnel The- reza Skupinen paraszthátó- ban találtunk szállást... Poronin hét kilométerre van Zakopánétól, de az árak sokkal alacsonyabbak, és hétszáz méter magasságban fekszik.” Lenin később is dicsérte orosz barátainak Poronint, csak azt sajnálta, hogy távolabb van Oroszországtól, mint Krakkó. Itt, Poronin- ben egy háromszobás parasztházban tartották meg 1913-ban a pártértekezletet. A poronini postamesternő jól emlékezett Leninre. Az újságok tömege jött neki: a New York Herald, a Neues Wiener Journal, a Die Zeit, a Le Figaro, amerikai, olasz és angol lapok egész tömegével. A lázas világ ütőerén tartotta a kezét, hogy pontos és igaz legyen a történelmi diagnózis. Szívesen járt a hegyek közé, pásztorokkal és favágókkal beszélgetett, s ha megállt a poronini utcasarkon, azonnal körülvették öt a gyerekek. Gyakran a postán írta meg az utalványokat, és ő írta alá az ajánlott leveleket is. Kora reggel és minden délután beállított a postára. Ha a reggeli vonat késett, leült egy fatönkre, s azonnal körülvették az elvtársak, akikkel oroszul beszélt Mihelyt megérkezett a vonat, beállított a postahivatalba, tollat kért, és nyugtázta az ajánlott leveleket. „Jól emlékszem az ő csontos és erős kezére — mondotta a postamesternő. — Szerényen öltözködött, panamakalapot hordott, fekete szalaggal. Mindig a felesége kísérte, aki vászonruhát viselt, övvel.” Másodszor volt Lenin Poroninban, amikor a világháború kitörésének első órájában az osztrák rendőrség letartóztatta. A Nowv-Targi börtönbe hurcolták.. .. Sokáig ültem ott, a krakkói kávéházban. Beesteledett, nyolc óra volt már, s a templomtoronyban megszólaltak a trombiták. Igen, a trombiták! Mert a Mária-templom tornyából évszázadok óta kürtszóval jeleznek minden órát. Ezt a kürtjelet furcsa módon magyar szóval „hajnal”-nak hívják. És sohasem fújják végig. A legenda szerint azért, mert a tatárok betörése idején a riadót fújó őrszemet halálra sebezte az ellenség nyílvesszeje. Ennek emlékére a nap minden órájában csak félig fújják el a kürtjelet. Sokszor hallgatta Lenin is a Mária-templom magas tornyából a furcsa órajelzést. És a krakkói kávéház egykori vendégei nem sejtették, hogy ott, az utolsó márvány- asztalnál ül az az ember — gondokba és gondolatokba merülten, — aki először fújja majd végig az emberiség hajnali riadóját. .. Taskent: új lakónegyedek Az üzbég főváros egyik új lakónegyedét látjuk a képen: ízelítő Taskent jövőjéből ez az új lakónegyed. A város Közép-Ázsia gyöngye lesz. A városközpont területe 1500 hektárt tesz ki, beleszámítva a Lenin teret, s a leendő városmagot alkotó parkok és körutak egész rendszerét. Az igazgatási épületek, a sportlctesííminyek, a mozik, a kávéházak, az étkezdék és a művelődési otthonok között minden csupa zöld lesz. A képen: Csilanzar: az új lakónegyedek körzete.
