Kelet-Magyarország, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-02 / 233. szám

22 lakásos társasház Öt év Szaboles-Szatmárban # 787 milliós ipari beruházás fi Megtízszereződött a traktorállomány # 13 500 lakás épült, 16000 házban van tv-készülék A legújabban megjelent statisztikai adatok szerint megyénk gazdasági, szociális, és kulturális életében a má­sodik ötéves terv időszaká­ban jelentős előrehaladás történt. Űj ipari üzemek létesítésé­re és a meglévők kapacitásá­nak bővítésére 787 millió fo­rintot fordítottak. Ezzel nagy­mértékben megnőtt az ipar kapacitása. 1962-ben az Or­szágos Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyáregysége, 1964-ben a Nyíregyházi Kon­zervgyár kezdte meg műkö­dését a beruházások eredmé­nyeként. E két üzem 1965- ben több mint két ezer fő foglalkoztatását tette lehető­vé. 1965 végére befejeződött a Tiszavasvári Alkaloida Ve­gyészeti Gyár és a Nyírbá­tori Növényolaj gyár rekonst­rukciója, ezen túlmenően több ipari üzemben számot­tevő kapacitásnövelő beru­házás történt. Figyelemre méltó fejlődés a szocialista iparban, hogy a termelési érték a tervidőszak folyamán 90 százalékkal nö­vekedett. Eddig még nem gyártott termékek: gyümölcs- konzerv, savanyúság, gumi­fonal, gumilabda stb. terme­lését is elkezdhették. Többek között ezek is hozzájárultak, hogy a megyei export jelen­tősége megnövekedett, s 1965- ben már 4,6-szor annyit ex­portáltunk a megyéből, mint 1960- ban. Megyénk foglalkoztatottsá­gi problémái szempontjából kedvező, hogy a szocialista ipar 1965-ben 42 százalékkal, azaz, hatezer munkással tu­dott többet foglalkoztatni, mint 5 évvel korábban. Ez a szám kedvező, de korántsem kielégítő. Megyénk állami iparában foglalkoztatottak csak 1,1 százaléka az orszá­gosnak. 10 ezer lakosra jutó szocialista iparban foglalkoz­tatottak száma országosan 1474 fő, a megyében csak 356 fő, a legkevesebb a többi me­gyét- tekintve, ezenkívül az ipari üzemek egy része idény­jellegű, általában csak 6 hó­napot üzemelnek teljes kapa­citással. A megfelelő és rend­szeres jövedelmet biztosító munkaalkalom hiánya miatt 1961— 1965 között 51 ezren vándoroltak el megyénkből. Az elmúlt 5 év folyamán az építőipari feladatok is je­lentősen megnövekedtek. A szocialista építőipar terme­lési értéke 1965-ben 92 száza­lékkal volt több, mint 1960- ban volt. Jelentősen előreha­ladt az építőipari munka gé­pesítése. A vállalatok leltá­rában szereplő gépek száma és lóerőértéke mintegy há­romszorosa az 5 évvel ko­rábbinak. ' Az építőiparban 1965-ben 56 százalékkal többen dolgoz­nak, mint 5 évvel korábban. Kedvező, hogy a szakmun­kások száma csaknem meg­kétszereződött és az építő­iparban dolgozó munkások között minden második szak­munkás. További feladatot jelent azonban a mérnökök és technikusok képzése és műszaki fejlesztéssel, jobb munkaszervezéssel a terme­lékenység eddiginél jóval na­gyobb mérvű növelése. Befejeződött a mezőgazda­ság szocialista átszervezése, a földterület 96 százaléka a szocialista szektorhoz tarto­zik. Ezzel megteremtődött a me­zőgazdaság korszerű fejlesz­tésének alapvető feltétele. A termelőszövetkezetek közös vagyona évről évre növeke­dett, a 100 hold mezőgazda- sági területre jutó közös va­gyon mintegy kétharmaddal több 1965-ben, mint 1961-ben volt. A termelőerők fejlesztésére megyénkben az eltelt 5 év­ben több, mint kétmilliárd forintot fordítottak, ennek 56 százalékát épületekre, 44 százalékát gépekre és így nagymértékben megnőtt a gépi kapacitás. Az erőgépek száma 85 százalékkal nőtt. Különösen a termelőszövet­kezetek traktorállománya nö­vekedett és 1965 végén már közel tízszerese az 1960 évi­nek. Említésre méltó még a munkagépállomány szám­szerű emelkedése, például a traktorekék száma tízszere­sére, a kultivátorok száma 30-szorosára nőtt. Mind a lakosság foglalkoz­tatása, mind a jövedelem szempontjából rendkívül nagy jelentőségű az elmúlt években végrehajtott nagy­arányú gyümölcstelepítés. Az országos telepítési elő­irányzat nagy részét Sza- bolcs-Szatmár megyében va­lósították meg, melynek ered­ményeként több mint 22 ezer holddal növekedett a gyü­mölcsös területe. A foglalkoztatottság és a lakosság jövedelmének nö­vekedésével megnőtt a kis­kereskedelmi áruforgalom. Ehhez nagymértékben hoz­zájárult a hitelakció széles körű kiterjesztése és a kész­letrendezési vásárok. 1961- ben a tartós fogyasztási cik­keknek csak 10, 1965-ben már 26 százalékát hitellevél­re vásárolták. A ruházati cik­keknél megvalósított szezon­végi kiárusításokon megyénk lakossága 35 millió forintot takarított meg. 1965-ben több mint 465 millió forint volt a megye lakosságának takarék­betétállománya, csaknem négyszerese az 5 évvel ko­rábbinak. A dolgozók üzemi étkeztetése öt év alatt meg­kétszereződött és évente több mint 18 ezer dolgozó veszi igénybe az előfizetéses ebédet. Az elmúlt öt évben évente átlagosan 270G lakás készült el, s a lakásállomány közel hét százalékkal növekedett. 100 lakásra 1965-ben 330 lakó jutott, 38-cal kevesebb, mint öt évvel korábban, de még mindig kedvezőtlenebb a hely­zet az országos átlagnál. Ez a lakásépítés eddiginél is na­gyobb ütemű fokozását sür­geti. A kommunális létesít­mények közül egyik legje­lentősebb a nyíregyházi egy­séges vízmű megépítése. Jelentős intézkedések tör­téntek a lakosság egészség- ügyi helyzetének javítására is. Fontos feladat volt ez, mi­vel a mezőgazdaság szocialis­ta átszervezésével csaknem az egész lakosság biztosítot­tá vált. Egyik legjelentősebb eredmény a gyógyintézeti ágyfejlesztésnél történt. Az elmúlt öt év alatt 712-vel (33 százalékkal) nőtt a kórházi ágyak száma. Az ország terv­időszakra előirányzott kór­házi ágyfejlesztésének 12 szá­zalékát megyénk kapta. Az országosnál is jobb eredményeket értünk el az anya- és csecsemővédelem területén. Még egy évtized­del ezelőtt is igen magas volt a csecsemőhalálozás, ezer élveszülött gyermek közül mintegy 70 halt meg az 1 éves kor betöltése előtt. A tíz év alatt csaknem felére csök­kent a csecsemőhalálozás. Továbbra is kedvezőtlen azon­ban az orvosellátottság. A száma 1960 évi 6,8-ról 1965- re 9,0-re növekedett ugyan ez azonban jóval kevesebb, mint az országos vidéki át­lag (14,2). Amit nem tehet meg az ember, megteszik a mi fal- vaink. Évszázados öregség után, amikor már kortól haj- lottan kellene földre töpped- niük, hirtelen egyre csak if- jodnak. S minden évvel fiata­labbak, üdébbek, szebbek — az új hajtások fölébe nőnek a régi gyökereknek. öreg asszony nem vén asszony Vagy hat éve, hogy tan­folyamot végeztek a fog- technikusok, s kihelyezték őket — falura. Az addig csak mutatóban előforduló falusi fogászatok megszaporodtak. Kemecsén az egészségház előszobájában reggel hét óra­kor „telt ház” várja a nyír­egyházi fogászt, Tripsánszky Sándort. Két asszony erősen bugyolálja magát, egy idő­sebb parasztember minden­áron azt bizonygatja a fele­ségének, hogy már nem is fáj, akár mehetnek haza. Csakhogy a feleség nem en­ged. Van néhány gyerek is. Az ablak mellett a sarokban, — egyelőre még közönséges lócán —, szemüveges, töpö­rödött nénike várakozik. Ar­cán se izgalom, se fájdalom. Amikor sorra kerül, maga­biztosan halad befelé. — Fáj, néném, fáj? —biz­tatja a fogász, gazdag felsze­relésének válogatása közben. — Dehogy — mondja a mama. t>em táján, majd így szólt: — Itt hallok valamit, ami nem tetszik nekem. Rezig­nált mosollyal -feleltem: — így szokott ez lenni. Az emberek általában szí­vesebben hallják meg azt, ahol valami hibáról van szó, mint azt, ahol nincsen semmi baj. Az orvos csodálkozva né­zett rám. — Nem értem, mire cé­loz? Zörejeket hallok a bal kamra felől. — Es a jobb kamra felől? — szegeztem felé hirtelen a kérdést! — Ott nem észlelek sem­mi rendelleneset. — Ahá — feleltem. — Es ha szabad érdeklődnöm, a szívpitvarok körül tapasztal valamit? — Semmi különöset. — Lássa be tehát, hogy elfogult — mondtam neki, de igazán nem barátságta­lanul. — Mert ugye, hogy minderről nem szólt volna, ha én nem kérdezem? De a bal karmát, azt bezzeg fel­emlegette, mert hogy ott fel­fedezett valamit, ami nem stimmel. A belgyógyász bambán né­zett rám, majd vállat vont és megkért, hogy feküdjek le, mert a hasamat akarja megtapintani. — Kissé kemény a mája — mondta szűkszavúan, mi­kor felültem. Most már bosszantott a dolog. — Es mi a véleménye a gyomrom fekvéséről? — Miért? — kérdezett vissza. — Valami gyomor- panasza van? — Sajnos, nem szolgálha­tok gyomorpanaszokkal — feleltem gúnyosan. — Elé­gedjen meg azzal az öröm­mel, hogy keménynek ta­lálta a májamat. A gyom­rom, úgy látszik, egészséges — ezt magam vagyok kény­telen megállapítani, ha már ugyebár a doktor úr nem akarja konstatálni. És ha szabad megkérnem, szíves­kedjék talán szemügyre ven­A művelődésügy területén különösen a középiskolai há­lózat fejlesztésénél történt nagyarányú előrehaladás. Az osztálytermek száma 60 szá­zalékkal, a tanerők száma 82 százalékkal nőtt. A jelentős fejlesztések ellenére azonban sem az osztálytermek, sem a tanerők számának emelkedése nem tudott lé­pést tartani a meglévő igé­nyekkel, ugyanis a tanulók száma megkétszereződött. Rendkívül nagy jelentő­ségű, hogy az elmúlt évek­ben a megye három felsőfo­kú oktatási intézményt is kapott. Megoldatlan azonban a megye óvodai ellátottsága. Bár az óvodai férőhelyek száma 1965-ben 39 százalék­kal magsabb, mint öt évvel korábban volt, a megye nagy­arányú születési arányát te­kintve a férőhelyek száma kevés, az óvodák rendkívül zsúfoltak, a férőhelykihasz­nálás továbbra is 100 száza­lék felett van. Az iskolán kívüli népmű­velés területén igen nagy eredményt jelent, hogy az el­múlt öt év folyamán megva­lósult beruházások eredmé­nyeként a megye minden köz­ségében működik mozi. 1960 óta terjedt el a televízió is a megj'ében, az előfizetők száma öt év alatt közel öt­szörösére, mintegy 16 ezerre emelkedett 1965 végén, a rá­dióelőfizetők száma meg­haladta a 95 ezret. Ezzel lé- j nyegében minden második ' családra jut egy rádió. Még októberben beköltöznek a Nyíregyházán, az Is­kola utcán megépült húszon kétlakásos társasház lakói. A háromemeletes épület hárommillió forintba került. Hammel J. fel». Az új arcú íalu — Lóg? — Nem a. A fogász most már meg­vizsgálja. — Hiszen itt egy fog sincs, mama! — Hisz ez az. Hogy nin­csen. De maga lelkem majd ad nekem. Fogat. Sokat, szé­pet. — És megered a szava. — Mert ugye, nem járok én sehova lelkem, ott vagyok kinn a tanyán, az az én szó­rakozásom, hogy néha átjön a barátném, a Marika. Aztán beszélgetünk, mi hogy vót, mi hogyan legyen. De én csak pusmogok. Marika min­dig kérdi, hogy mondod, hogy mondod? Hát mán esse legyen meg az embernek, hogy beszélgessen? De azt kérem én, doktor úr, olyan fogakat rakj ék a számba, hogy szépen beszéljen tőle az ember. — Még rágni is fog vele, mama! — Rágni? Ki akar mán rágni, lelkem? Nem szeretem én mán csak az aludttejet. Az rágjon, akinek foga van. A villanyoszlop Egy munkás állított meg a berceli téglagyárban. — Raduly Endre vagyok, Gáván lakom a Kossuth üt­ni a végtagjaim elhelyezke­dését a törzsemen. Ügy vé­lem, szabályosan lógnak a jobb és bal oldalamon egy­aránt. — Szabályosan — sietett a válasszal a tanár és mint­ha valami félelemmel pis­logott volna felém. — Köszönöm a vélemé­nyét — hajoltam meg ele­gánsan. — Csupán az igaz­ságos kép érdekében akar­tam ezt is tisztázni. Mert nem szeretem, ha egyolda­lúan vélekednek a szerve­zetemről. Fölényesen kezet nyújtót- j tam neki és távoztam. Ba­rátaim a kapu előtt vártak, \ fel-alá sétálva. Érdeklődve j vettek körül, kérdezték, ho- í gyan zajlott le a vizit és milyen vélemény alakult ki bennem az ismert belgyó­gyászról? — Ügy hiszem, nem rossz orvos — feleltem tartózko­dóan, hogy meg ne bánt­sam barátaimat. — Való­színűleg nem rossz orvos, csupán a szemlélete téves, pesszimista. Mindenben a hibát keresi— cában. Segítsen rajtam, hogy megkapjam a villanyt én is, azért, mert cigányember va­gyok ! Tizenhárom gyerekem van nekem, tíz éve itt dolgo­zom a téglagyárban, három éve építettem házat, ki volt már elé rakva az oszlop, az­tán csak elvitték onnan, most meg háromezer forintot kellene fizetni, hogy beállít­sák. Miből fizessek én, ké­rem? örülök, hogy a házat felépítettem. Télen legyen világ a gyermekeimnek, ta­nulni, tetszik tudni. Gáván Takács Ferenccel, a tanácstitkárral megyünk a Kossuth utcába. Erősen a fa­lu vége, homokdombok. De csakugyan, takaros kis ház a dombon, tőle vagy hatvan méterre az utolsó villany- oszlop. Gyorsan megtudom a következőket: Nincs ugyan tizenhárom gyerek, csak hét, mert a többi meghalt, még a „telepen”. Az oszlopot nem vitték el, mert akkor még nem volt itt a ház. De há­romezer forintja bizony alig­ha lehetne Raduly Endrének, egy fizetésből, ilyen nagy csa­lád mellett, hisz van közben még egy ház, amit Raduly apósa, a féllábú Dávid Ber­talan vett meg. Ahhoz is a titkár segítette. Dávid Bertalanná, az anyós — tele is van hálával. — Aranyos jó emberünk a titkár úr, törődik velünk, ki­hozott bennünket a telepről! — Bizony, a telepről — mondja a fiatalasszony is. — Soha, soha nem mennék vissza, soha!! A gyerekek szépek, van köztük világos szemű, vilá­gos fürtű kislány, nagy isko­latáskával. Kiengedik a két hízót, hagy lássuk, van az is. Az abla­kokban befőttesüvegek sora­koznak. Csak a villany kelle­ne! De háromezer forint! A titkár nyugtatja őket, meg­próbálják, ha lehet. Na, néz­zük meg a házat belülről is. Hát bizony, megakad az ember lélegzete. Ágy ágy mellett, a földes szoba pad­lója nem tiszta, az ágynemű szanaszét. A falon hegedű, még az apósé, aztán a kre- dencen egy tükör. — Ma még nem takarítot­tam — szégyenkezik az asz- szony. Ez még a telepről való. Az évszázados elhanyagoltságot nem könnyű két-három év alatt megváltoztatni. De már ezt ők is érzik! És ez a nagy dolog, ez a fontos. Ezt az igényt ébresztgeti a fiatal ta­nácstitkár, amikor rendsze­resen foglalkozik a gávai ci­gánycsaládokkal. Minden ta­vasszal tanácsülésen foglal­kozik a munkába állításukkal, és számos családot segített már családi házhoz, állandó munkához. Nem romantikus ez a mun­ka. Nehéz lesz elintézni azt is, hogy ide villanyoszlop kerüljön. Pedig éppen ide kell a vi­lágosság. Gyerekek Egy szatmári falu utcáján a gyerekeket vallatom. Isko­latáskával most igyekeznek hazafelé. Egy tizenkét éves lányt kérdezek: — Te mi akarsz lenni? Vállat von: — Fodrász. — S miért éppen az? — Mert fehér köpenye és- sok pénze van. — Hát te? — intek a kö­vetkezőre. — Kozmetikus. — Miért? — Mert mondta a nővé­rem, hogy az jó. Egy fekete, kacagós kis­lányt állítok a kérés elé. Még jobban kacag: — Majd meglátjuk! Van idő! Majd elválik! A következő komoly kép­pel magyarázza, hogy van a közelben egy kísérleti gazda­ság, ahol mindenféle üve- gecske mellett dolgoznak a nők. Ha bírja a tanulást* mert oda sokat kell tanulni, hát akkor az lesz. Kutató. Kérdem, hányas a bizonyít­ványa? Legyint és kacag: — Közepes. De mindenki nem lehet kitűnő, nem igaz? Mégis mindenfelé dolgoznak az emberek. Végül egy aprócska lány marad hátra. Valamelyikük húga lehet, jó, ha vagy hat esztendős. Félénken húzódik a „nagy” lányok háta mögé. Előteremtem, s tréfásan neki is odaszegzem a kérdést: — Hát te, tökmag? Te mi leszel, ha nagy leszel? Még zavartabban húzódik tőlem, arcát is takarja. Ezen valamennyi lány nevet. Na, mondjad hát a bácsinak! — biztatják. De a tökmag csak bújik. — Szóval, nem tudod! — csúfolom. — Dehogynem tudja! — nevetnek a nagyok. — Miért nem mondod? Tudja, csak szégyenli. Mondjad hát, mi akarsz lenni? S a csöppség elsuttogja: — Koncz Zsuzsa... Sipkay Barnf Somogyi Pál: VIZIT — Sápadt vagy mostaná­ban — mondták barátaim. Feltűnően karikásak a sze­meid és egyáltalában réme­sen nézel ki. Miért nem mutatod meg magad az or­vosnak? — Köszönöm kedves ag­godalmatokat — feleltem barátságosan —, de bízzátok rám a szervezetemet. Majd én megnézetem magam, ha úgy érzem, hogy bapk van­nak körülöttem. Addig pe­dig csak ne féltsetek. Barátaim azonban nem hagytak békén, végül is raj­tam ütöttek és elhurcoltak egy jónevű belgyógyászhoz. — Tessék — mondtam barátságosan az orvosnak, miközben lehúztam az in­gemet —, állok rendelkezé­sére, szimatoljon csak ala­posan körül. A tanár mindenekelőtt hosszasan hallgatózott a szí-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents