Kelet-Magyarország, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-26 / 253. szám
Versengés a piacért Jönnek a hírek az utóbbi hónapokban: Mátészalkán, Vásárosnaményban, Nyírbátorban és a megye- székhelyen szövetkezeti társulások alakulnak. Tíz-tizenöt gazdaság lép érdek- közösségbe értékesítésre, máskor veszendőbe ment termények feldolgozására, tartósítására. Debrecen, Mis. kolc, 6 még néhány nagyobb ipari város a terjeszkedési irányuk, boltokat építenek, elárusítóhelyeket létesítenek a városok piacain, hogy termékfeleslegeiket jó áron értékesítsék, s ugyanakkor szolgáljanak egy másik célt is: az Iparban dolgozók friss zöldséggel, gyümölccsel és más terményekkel való ellátását. Nem újkeletű a termelőszövetkezetek közötti vállalkozások, társulások gondolata — de a most alakultak új tartalommal gazdagodtak. Azt bizonyítják, hogy az utóbbi években a szövetkezeti vezetők megta. nulták: nemcsak termelni kell, hanem a megtermettel úgy gazdálkodni, hogy a? elérhető legmagasabb jövedelmet adja a termelő- szövetkezetnek. Régi igaz. ság, s ma már egyre több termelőszövetkezetben ezt vallják: a számvitel nem szakadhat el a termeléstől. S ennek igénye az erre való törekvés bizonyítéka, hogy a szövetkezetek kérésije azt az értékesítési formát, amely nem busás és rpeg nem érdemelt haszonhoz, de olyan előnyökhöz juttatja őket amelyeket az eddigi szerződési rendszerben és átvételi gyakorlatban nem mindig találtak meg. És a jó, az örvendetes jelenség az, hogy nemcsak saját zsehükre számolnak a szövetkezetek- Mert a tsz társulási boltok az eddigi példák szerint nemcsak kifogástalan minőségű és friss árut értékesítenek de nagyon sokszor olcsóbban is adják, mint más üzletekben. Egy Nyírbátor környéki termelőszövetkezet elnöke már kiszámította, hogy a társulás debreceni boltjai (zöldség-gyümölcs, tejtermék, hús és borkóstoló) annyi jövedelmet hoznak majd, hogy alig kell üzemviteli hitelt igénybe venniük. A mátészalkai társulás vezetői örömmel tapasztalták, hogy egy hónappal a nyjtás után bojtjuk erősen befolyásolta a piael árak alakulását, jelentősen csökkent a zöidség, gyümölcs napi ára, s a megye legdrágábbnak tartott piaca majdnem olyan szintre került mint a nyíregyházi. Rakamazon a MÉK által át nem vett — szabványon kívüli — almáért az idén már közétkeztetési vállalatok is felkeresték őket, s jelentős tételű zöldséget is vásároltak tőlük. A társulásokról érkező első hírek hallatán sokan meghúzták a vészharangot: ha így folytatódik, feleslegessé válnak a felvásárlók. S a konkurenciától való félelem úgy is megnyilvánult, hogy feljelentések érkeztek pl. a Mátészalkai Já_ rási Tanácshoz: jogtalan a vállalkozás boltjának üzemelése, vonják vissza a működési engedélyt. Azóta a vészharangot kongatók is meggyőződhet, tek: a társulásba lépett szövetkezetek továbbra is szerződéses viszonyban maradnak a felvásárló szervekkel, de nemcsak annyit termelnek, amennyire szerződtek, hanem gondos munkával, modern agrotechnikai eljárásokkal többet termelnek, s jobbat is mint eddig. Az eddig alakult és most születőben lévő társulások nemcsak értékesíteni akarnak. Ez csak a kezdet. A mezőgazdasági árutermelésben számtalan olyan termék van amelynek feldolgozására eddig nem volt jelentkező. A káposztasa- vanyítás, uborka, paprika tartósítás, gyümölcsaszalás nemcsak több bevételhez juttathatja a szövetkezeteket, hanem egyúttal — s ez is nagyon fontos — ezreknek, főleg asszonyoknak és öregednek nyújthat munkaalkalmat. Épülhetnek csir. refreltető és bEjromfineyelő kombinátok, hizlaldák és más olyan üzemek, amelyek esetleg egy-egy tsz lehetőségeit meghaladják, de társulási szinten, igazi nagyüzemi színvonalon milliós bevételeket adhatnak. A termelőszövetkezeti tár. sulás mindenképpen előrelépés. Jele annak, hogy mezőgazdasági üzemeink ma már kezdenek számolva gazdálkodni olyan érdek- közösségekbe lépni, amelyek biztonságot adnak, tág teret biztosítanak azoknak az ötleteknek, amelyek az eddigieknél bőségesebben kamatozhatnak. Pallai János 3000 könyvárusitó aktíva A megye 11 földműves- szövetkezetének könyvesboltjaiban jelenleg 6 mil- ijó 904 ezer forint értékű könyvkészlet van ez több mint 800 ezer kötetet jelent. Tehát az igényeket teljes mértékben ki tudják elégíteni a könyvesboltok. A most folyó őszi megyei könyvhetek során a társadalmi bizományosokon kívül még mintegy háromezer földművesszövetkezeti dolgozó kapcsolódik bp a házról házra történő könyvárusításba. Segítenek a lelkes úttörők is, akik olyan családokat keresnek fel, akikhez eddig még bem jutott el a könyv. Kiss MÉSZÖV Alma exportra Mikor lesz filmvetítés...? A Vitka melletti Petőfi tanya lakói hosszú évekig átjártak a három kilométerre lévő Károlyi tanyára, ha filmet akartak nézni. Évekig ugyanis ezt a tanyát látogatta csupán a megyei könyvtár művelődési autója: itt voltak filmvetítések és itt lehetett könyvet kölcsönözni. Két éve kezdték meg a Petőfi tanyán egy dohánysimító épftését, s ebben lehetőség nyílott yolna a filmvetítésekre. A megyei könyvtár népművelői ide is szívesen ellátogatnak, azonban a dohánysimitó építése még mindig nem fejeződött be. Villany, ablakok fűtés és berendezés hiányában azonban továbbra is nélkülöznünk kell a filmeket. A felsorolt hiányok pótlása nem igényel nagy áldozatot, s azt a kis erőfeszítést — a gazdasági érdeket nem is említve! — meg kellene tenni a tanya művelődni vágyó lakosai érdekében. Vitka, P. Z. Petőfi tanya nevében lakói A Fehérgyarmati Állami Gazdaság kölesei üzemegysége eddig több mint 200 vagon almát exportált. Termésük 90 százaléka exportminőségű. Az üzemegység közvetlenül szállít megrendelőinek: többek között Svájcnak, az NSZK-nak és Szovjetuniónak. Képünkön Kereszti Ilona és Penke Erzsébet az exportra válogatott alma ládáinak címkézését végzik. Foto: Darabos László Fehérgyarmat Kuitúrcsoportot alakított a helyi vakok szövetsége Több gép kellene A Vakok és Csökkentlátók Szövets,ége Szabolcs-Szatmár megyei tagjai a közelmúltban tartották évi rendes taggyűlésüket. A vakoknak ea a szövetség jelenti a kapcsolatot a világgal, de ennek a taggyűlésnek külön jelentőséget adott, hogy ez alkalommal mutatkozott be a nyíregyházi csoport tagjaiból alakult kultúrcsoport. A vakok szövetsége alig néhány tagot számláló fiatalja nehézségeik ellenére — hiszen szerepeiket pontírás, és felolvasás útján tanulják be —, vállalkoztak arra, hogy megalakítják Nyíregyházán a kulOjfrcsoportot. Fellépésükkel élményt jelentő előadásban részesítették a távoli kézségekből érkező sorstársaikat• Szeretnének egy zenekart is alakítani, de ennek komoly akadálya pan; nem tudnak zongorához jutni. A maguk erefépöl ezt már nem tudják megoldani. Varró János A dombrádi határ tiszai résszé erősen kötött talajú. A Szőke Tisza Tsz területének jó része oda esjfí. Ezen a területen csak erős gépek tudnak jó minőségű szántást végezni. A tsz-nek viszont ilyen gépe mindösz- sze egy van. A tsz egyetlen Sz—100-ának javításával must készültek el. A legnagyqbb dologidőben állt g gép alkatrészhiány migtt, s a két műszakot sem tudták biztosítani. JVfost két traktorom vájlalta, hogy két műszakban dolgozik a géppel. A fagy beálltáig még 500 holdat kell felszántania a tsz-nek. Ehhez azonban azonnali segítségre volna szükségük. Nagy teljesítményű erőgépekre, akár kölcsönben, akáF bérben- Ha az 500 hold őszi szántással nem tudnak végezni, akkor a jövő éyi termésnek mintegy fe}e elveszejt, emellett tavasszal sokkal több munkával tudják csak biztosítani a megfelelő magágyat. Szabó Phűre Dombráö Olvasónk panaszára válaszol az illetékes Kettős névadó Mátészalkán Egyre több azoknak a száma, akik a szokásos családi és társadalmi ünnepségeket világnézetüknek, életfelfogásuknak jobban megfelelő tartalom és külsőségek között kívánják megtartani. Ez a jelenség állami és társadalmi szerveinktől azt követeli, hogy fokozatosan gondoskodjanak olyan új formák, módszerek kialakításáról, amelyek körülményeink között a legmegfelelőbbek az ünnepségek megrendezésére. Ezt szolgálta a napokban Mátészalkán megtartott, az új formában rendezett családi ünnepségeket értékelő tapasztalacsere, amelyre öb járásból jöttek el a művelődési házak igazgatói, a községi tanácsok vezetői és anyakönyv- vezetői. Kettős névadóünnepségnek is tanúi lehettek §. ré?zjveyők. Ugyanis egen a napon tartották meg ünnepélyes külsőségek között Kiss Jenő és felesége, valamint Kövendy Zsolt és felesége újszülött gyermekének Hedvig, Tündének és Zsoltnak névadóját. A rendező szervek — a járási tanács vb művelődési és igazgatási osztályg, a Mátészalkai Községi Tanács anyakpnyyvezetője megmutatták, hogyan lehet az új formájú névadóünnepséget széppé, emlékezetessé tépniToronicza Gyula Mátészalka Járási Tanács A Kelet-Magyarország szeptember 24-i számában „Jeggyel — gyalog’’ címmel közölte a kisari vb-el- nök levelét. A panaszt a helyszínen megvizsgáltuk, s az alábbiakat közöljük: Az útépítés Fehérgyarmat és Kisar között szakaszosan történik- A kiyiteie- zg vállalat egyszerre körülbelül 500 méteres szakaszon dolgozik, igy a 8 kilométeres távon 7 és fél kilométer szabad, ftt az autó- buszközlekedést is biztosítjuk, kivéve azokat ez időszakokat, amikor az esőzés következtében a beépített föld feíázik, így a közlekedés lehetetlen. Ilyen esetekben azonban a viteldíj árát nem áll módunkban csökkenteni. Ugyanis az autóbusz menetdíja is fogyasztói árnak minősül, az. árhatóság felügyelete alá tartozik. A megállapított jnenetdíjakat sem emelni, sem csökkenteni vállalatunknak ngm lehet. Ha útépítés vagy egyéb okok miatt kerülő útirányon kell közlekednünk, — tehát hosszabb újat tesz meg a kocsi — akkor is csak az eredeti útvonalra megállapított alacsonyabb menetdíjat áll módunkban az utasoktól beszedni. 5. sz Autóközlekedési V. Nyíregyháza Felkészülés a téli állattartásra a vásárosnaményi járásban Évről évre visszatérő gond az állatálloijpány téli ellátása. Ezért tárgyalta meg ezt a problémát a Vásárosnaményi Járási Tanács Vég. rehajtó Bizottsága. Bár a múlt évihez képest jelentősen csökken az abraktakar- mányhiány a járás közös •gazdaságaiban, de így. is 213 vggonny} hiánnyal kell számolni. Téliesítésre szorul 53 épület. » A múlt évinél sokkal nagyobb területen végeztek gépi kaszálást és rendsodrózást a közös gazdaságokban. Hiba azonban, hogy a hideglevegős szénaszárításban még mindig nem értek el megfelelő eredményt. Ennek oka, hogy kevés, összesen 11 hideglevegős szénaszárítóval rendelkeznek a tsz- ek, melyből % még most sem került átadásrá. Ezenkívül több szénaszárítót nem az előírásoknak megfelelően használtak. Az állványos szénaszárításban jelentős javulás tapasztalható. Barabáson 1000, Kisvar- sányban 650, Gelénesen 270, Olcsvaapátiban 300 állványnyal rendelkeznek. Nem kielégítő a szálastakarmány minőségi megóvása, a kaz- lazott takarmányok tárolása. A takarmány felhasználása 1* javult a taz-ekben. A járásban csaknem minden közös gazdaság rendelkezik takarmánykészítő gépekkel 4 tsz-ben már takarmány- pépesi'tő is ysn. Hiba azonban hogy a takarmányelőkészítő gépek részére nincs megfelelő helyiség. Az abraktakarmány hiányok pótlása érdekében a járási VB javasolta: a hideglevegős szárítókról a szénát rakiák el, s alakítsák át a kukorica szárításáváMég sok helyen van zsúfolt, alkalmi istállókban az állatállomány, amelyeknek a téliesítéséről, javításáról mo?t kell gondoskodni. <ík) Q$ÜTÖRTÖK ESTE* Mozart-est a nyíregyházi színházban A bérleti sorozat művészei: Arvid Janszonsz, Irina BocsHoya, Katona Ágnes, Sulyok Tamás, Gulyás György, Oberfrank Géza Reprezentatív hangversenyközpont kialakítását tervezi az Országos Filharmónia a Nyíregyházi Móric? Zsigmonű Színházban. Az ország legtávolabbi megyeszékhelyén is megvalósítják az operai első szereposztás, valamint neyes hazai és külföldi énekesek, előadóművészek fellépését. E cél rében áiutptta össze felnőtt bérleti hangversenysorozatának műsorát a filharmónia. Csütörtök este 19 órakor Mozart-esttel kezdődik a koncertsorozat Sulyok Tamás, a Postás Szimfonikus Zenekart vezényli. Közreműködik László Margit, Werner Mária, Bartha Alfonz, Sebestyén Sándor és Antalffy Albert. A bérleti sorozat második hangversenyén — november 16-án ,— a Budapesti MÁV Szimfonikusokat látja vendégül a nyíregyházi színház. Vezényel: Arvid Janszonsz szovjet karmester, aki 1946-ban a szovjet karmesterek versenyének első díját nyerte- Európán kívül többször vezényelt Japánban is. Állami-díjas és az Orosz, valamint a Lett Szovjet Köztársaság érdemes művésze. A novemberi koncert másik vendégművésze Irina Bocskov a, ugyancsak a Szovjetunióból. A fiatal — 2g éyes — hegedúművésznő 1962-ben a moszkvai Csaj- kovszkij-versenyen máso-’ 4ík, ú párjai Jacflues Tbibawl emlékyerse- nyen első díjat nyert. Műsorában három darab szerepel: Cserijov: Drámai poémája, Dala: Spanyol szimfóniája és Csaíkpvszkij: VI- ssimíemáiaAz új eV első hangversenyén — február a-én — Oberfrank Géza vezényli a Postás Szimfonikus Zenekart. A Beethoven-est műsorának darabjai: JÍJ, Leonóra — nyitány, C-moll zongoraverseny, Hl, szimfónia. Zongorán közreműködik Katona Agnes, fiatgl zongoramű. yésznőnk, akinek plgszorszá- gi bapgverspnykQrutjáról írta a „La Natiane” kritikusa: „Játéka te)e van fénynyel és színekkel.” „Haydn: Évszakok” — ez a címe a sorozat negyedik, egyben utolsó nyíregyházi koncertjének- A Debreceni Zeneművészeti Szakiskola zenekarát Oulyás György vezényli- Közreműködik a világhírű debreceni Kodály-kórus és az Országos Filharmónia művészei. Az utolsó hangverseny időpontja: 1967- március 6(Sz. Sz.) tfAGY GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ TMKLAKATOST FELVESZ az É. M. Szabolcs piegyei Állami Építőipari Vállalat, Nyíregyháza, Toldi utca 3. Jelentkezés a vállalat gépészeti osztályán.