Kelet-Magyarország, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-21 / 249. szám

NAPLÓ A Tisza, átüli Vízügyi Igazgatóság szakemberei 20 nappal ezelőtt kezdtek hoz­za a tiszalöki öntözőrend­szer nagy kapujának, a ti szavas vári zsilipnek fe­lülvizsgálatához, javításá­hoz. Csütörtökön reggel fel­húzták a tiszavasvári zsilip elzáró lemezeit és ismét áramlik a Tisza vize a csaknem 100 kilométer hosszú Keleti főcsatornába. 250 forint rendszeres szociális segélyt ad egy-egy idős tagjának a fülpösda- róci, hodászi és a szamos- kéri termelőszövetkezet. A cigánypntrik felszámo­lására 197Ó-ig újabb 200 lakás építésére lesz lehe­tőség megyénkben. Az építkezni szándékozó ci­gánycsaládok hosszú le­járatú, kamatmentes köl­csönt kapnak az államtól. Szeszmentes ifjúsági es­teket rendeznek Ti szavas- váriban október 20-tól min­den csütörtökön az étte­remben. A járásban itt ve­zetik be elsőként a műve­lődési ház. ifjúsági ház és a földművesszövetkezet rendezésében a táncos, if­júsági esteket. — írja Doszlop Miklós tudósítónk. Ipari üzemek fejlesztésé­re és bővítésére ötvenmillió forintot fordítottak az el­múlt négy év alatt a nyír­bátori járásban. A legna­gyobb fejlődés a Növény­olajipari Vállalatnál volt, ahol negyvenmilliót költöt­tek a korszerűsítésre. Emelkedik a megye ál­lami építőiparában foglal­koztatott dolgozók jövedel­me az utóbbi időben vég­rehajtott bér és egyéb in­tézkedések következtében. Ez az emelkedés évenként meghaladja a tízmillió fo­rintot. A legfontosabb őszi szál­lítási feladatokról tanács­kozik szombaton délelőtt a megyei tanácson a megyei szállítási bizottság. Közel négyezren végez­ték el a dolgozók általános iskoláját a kisvárdad já­rásban az elmúlt négy év alatt 1900-an . különböző szakmunkásképző tanfolya­mokon vettek részt, s 750- en bizonyítványt is kaptak. A szocialista brigádmoz­galomban a tiszalöki járás kereskedelmi dolgozóinak mintegy fele vesz részt. Az elmúlt időszakban tíz bri­gád szerezte meg a szo­cialista címet. Tovább vándoroltatják a megyei balesetelhárítási ki­állítást. Jelenleg Tiszavas- váriban tekinthetik meg az érdeklődők, október 25— 26-án pedig Ujfehértón mu­tatják be filmvetítéssel és előadással egybekötve. Balkány Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága pá­lyázatot hirdet egy költ­ségvetési és egy pénzügyi előadói állás betöltésére. Követelmény: közgazdasági technikum pénzügyi tago­zatú végzettség és szakmai gyakorlat. Illetmény 116/1960. P. ü. M. sz. rendeletben meghatározott 1734/a kulcs­szám szerint. Szolgálati la­kást a költségvetési előadó részére biztosítunk. (x) A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabelcs-Szatmar megyei bízol'- «ága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség' Nyíregyháza, Benczúr tér 21- Tel.í 16 18* 16—71. 16—7*. Kiadjál a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G u. L Tel.: 66—66. Felelős kiadót Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dij egy hőnapra! 1* forint. Előfizethető a nelyl postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Indes szám: 2S 039. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. A szovjet iparban ké­szülő több mint 2500 féle orvosi műszer közül 200 újdonságot mutat be a moszkvai MEDEXPORT Külkereskedelmi Vállalat azon a kiállításon, amely csütörtökön délben nyílt meg a Szovjetunió magyar- országi kereskedelmi kép­viseletének Bajza utcai épületében. A kiállításon komplett berendezések, szív, tüdő, agyvelő, ge­rincvelő műtétekhez szük­séges készülékek láthatók. Különösen érdeklődésre tartanak számot a külön­böző varró készülékek, amelyekkel tüdőn, ereken, gyomron és más szerveken lehet varrást végezni. Ülésezett a vásárosnamé- nyi ifjúsági parlament, amelyen értékelték a párt­kongresszusi munkaver­seny eddigi eredményeit. Megválasztották azt a tíz­tagú küldöttséget is, akik képviselik a járás fiatal­jait a megyei ifjúsági par­lamenti ülésén. — írja Kricsíalussy Béla tudósí­tónk. Ma végzik a helyszíni be­járását a Leveleken épí­tendő új emeletes művelő­dési háznak. A kulturális létesítmény kétmilliós be­ruházással készül, s a ki­vitelezésben jelentős tár­sadalmi munkát vállaltak a község lakosai. Október 30 és november 4 között Kelet—Nyugat iparjogvédelmi szimpóziu­mot tartanak Budapesten. Több éve végez kutató­munkát dr. Szénási Barna, a Debreceni Kossuth La­jos Tudományegyetem ma­tematikai intézetének do­cense Bolyai János és Bo­lyai Farkas életével és matematikai munkásságá­val kapcsolatban. Kutatásai során a közelmúltban a marosvásárbelyi Teleki- tihéka irattárban újabb adatokra bukkant. Az ed­dig ismeretlen adatok kö­zül különösen érdekesek a végtelen sorok elméletével kapcsolatos megállapítások. Bolyai János iratanyaga a négy matematikusnak a szabadságharccal kapcsola­tos szerepéről nyújt új is­mereteket. Az Országos Műemlék- felügyelőség helyreállította a népi építészet egyik leg­régibb remekét, a Vesz­prém közelében levő egy­kori vámosi csárdát. Ez volt a kedvenc mulatóhe­lye a környék híres be- tyárveaérének, Savanyu Jóskának. Az Országos Műszaki Könyvtár központi témafi­gyelő szolgálata a műszaki élet, a technika, az üzem- szervezés világszerte meg­jelenő szakirodaimáról ha­vonta rendszeres tájékozta-, tást nyújt az érdeklődők­nek. Kívánságra újabb té­mák publikációinak figye­lését is vállalják. Gyermekrajzkiállítás nyí­lik október 21-én Nyíregy­házán a Jósa András Mú­zeum Felszabadulás utcai kiállítótermében. A novem­ber 8-ig nyitvatartó kiál­lításon azt az 52 rajzot mutatják be, melyek az országos vérsenyen díjat nyertek. Kedvező ellátás baromfiból 359 vagon csirkét, kacsát, pulykát és libát vesz át idén megyénkből a kereskedelem Állami gazdaságoktól, ter­melőszövetkezetektől, ház­táji gazdaságoktól 359 va­gon baromfit vásárol fel ez évben a Baromfifel­dolgozó Vállalat nyíregy­házi kirendeltségei. Eddig mintegy 210 vagon­nal vettek át baromfit, aminek a 90 százaléka pe­csenyecsirke és tyúk. November 1-ével meg­kezdődik a pulyka felvá­sárlása. Mintegy 50 va­gonnal vásárolnak fel a termelőszövetkezetektől. Eltolódik a szezon a kuko­ricaérés miatt, ugyanis a liba és kacsa felvásárlása is most történik nagyobb mennyiségben. A kacsát és libát csak hízott állapot­ban veszik át. Közel 32 millió tojás volt a kirendeltség évi fel- vásárlási terve. Tervüket ez idáig 98 százalékra tel­jesítették. Az év végére háromszázalékos tervtúl­teljesítés mutatkozik. A tojások zömét a háztáji gazdaságoktól vásárolják fel. Naponta mintegy két vagon mennyiségben érkez­nek a baromfik a nyíregy­házi elosztóba. Túrasze- rüen 10 tehergépkocsi végzi a beszállításokat. A vállalat eddigi ered­ménye azt mutatja, hogy továbbra is kedvező lesz a városi lakosság baromfi­ellátása m. m. külföldi, hazai és megyei rendelésre Egyedüli a megyében a Nyíregyházi Vegyesszerelő Ktsz galvanizáló üzeme, mely kezdetben csak lakossági szolgáltatást végzett. Jelenleg köz­vetett exportra is meg­munkálnak termékeket: fémbútor alkatrészek nik- kelezését végzik. 1959-től az üzem folya­matosan bővült. Ebben az évben már másfél milliós évi kapacitással dolgoz­nak. Ennek 40 százaléka export, 30—35 százalékban a belföldi kereskedelem megrendelése, a további a megye lakossági szolgál­tatása. A Vas- és Műszaki Nagy­kereskedelmi Vállalatnak mintegy 550 ezer forintért tűzhely nikkelezését vég­zik. A Gyulai Fa- és Fém­ipari Ktsz részére bútor- alkatrészeket, széklába­kat, támlakereteket láttak el nikkelbevonattal, közel 600 ezer forint értékben. A lakosság részére für­dőszoba berendezéseket, ke­rékpárokat, bútorcsillár és autóalkatrészeket, valamint dísztárgyakat látnak el nikkel, illetve króm bevo­nattal. < Ez évben lényeges bő­vítést, munkásvédelmi be­ruházást végeztek az üzem­ben. Külön tárolják a bevont és még megmun­kálásra váró munkadara­bokat, a gépeket. Az üze­mi feszültséget 220 volt­ról. 24 voltra csökkentet­ték. Az idén került sor a pólusváltók beépítésére, ami lényegesein elősegíti a minőség javítását és meg­hosszabbítja a bevonat élet­tartamát. A kádakon ■ a katódmozgatás gépi vezérlé­sét is ez évben alkamazzák először. A jövő évben új fém- csdszolóműhelyt, csiszoló­gépet kap a üzem. Ezen­kívül új szociális létesít­ményeket, öltözőt, fürdőt építenek 200 ezer forintért Szárítóit zöldségfélék nylontasakokban A különböző gyümölcs- és zöldségfélék száraz tar­tósítását mind nagyobb mértékben vezeti be MÉK. Idén már 12 vagon szilvát aszaltatott. Jelenleg alma aszalása is folyik a Nyíregyházi Al­matárolóban, ahol terv szerint 18—20 vagon al- maaszalványt készítenek. A hagyományos aszalt al­mával szemben újnak szá­mit, hogy héj nélküli aszalást is készítenek. Újdonságnak számít, hogy a téli hónapokban beveze­tik a sárgarépa, petrezse­lyem, téli karalábé nagy­üzemi szárítását is. 100 má2sa paradicsom alakú fűszerpaprika szárítása már megtörtént, melyet ki­zárólag Nyíregyháza város ellátására szántak. Az egyéb zöldségfélékből mintegy 15—20 vagonnal kerül szárításra, s nylonta- sakokba csomagolva hozzák forgalomba. Felveszünk férő segéd­munkásokat fatelepi rako­dómunkára. Üzemi étkezte­tést, vidékiek részére mun­kásszállást biztosítunk. Jt - lentkezés: Budapest, XX kér. Gubacsi hídnál a Du- n:-parton lévő fatelepen Tóth Árpád telepvezetőnél. (Bp. 3566) 67 millió a kisvárdai járás takarékbetétje Másfél ezer KST-tog, öt és fél milliós áruhitel Az Országos Takarék- pénztár kisvárdai járási fi- , ókjának ez évi munkájá­ról tárgyalt többek között a járási tanács végrehaj­tó bizottsága Megállapí­tották, hogy 1966-ban a be­tétállomány több mint hat­millió forinttal emelke­dett, ezzel együtt megha­ladta a 67 millió forin­tot. , A negyedik negyedévben ötmillió forinttal kívánják növelni a betétállományt. Hat takarékos községükhöz december 31-ig még hár­mait szerveznek, s egy ta­karékos üzemet is létre­hoznak. A dolgozók között igen népszerű a Kölcsönös Segítő Takarékpénztár. Je­lenleg 12 KST-ben 1489 tag van, akik havonta 220 ezer forintot helyeznek ei betétekben. Ez évben 123 család ka­pott építési kölcsönt épít­kezésre, tatarozásra, vagy a régebben megkezdett építkezés befejezésére. Az összeg meghaladja a 21 millió forintot Hét cir gánycsalád kapott 420 ezer forint hosszú lejáratú, kar matmentes kölcsönt, ugyan csak családi ház építésére. Az áruvásárlási kölcsö­nök forgalma is állandóan nő. 1970 az áruvásárlási kölcsönt igénybe vevők száma, az áruhitelek ösz- szege pedig 5,5 millió fo­rint <bf) 6za bölcs-Szatrpar megyei Nyom­daipari Vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út >. Fele16a vezetőt Makrai Jtoea Közlemény A Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat Nyíregyházi Üzletigazgatósága felhívja a lakosság, továbbá az érintett szervek figyelmét, hogy az Északi kitérő részére épített 20 kV-os leágazást és transzformátorállomást amely a Szikla és az Alkotás utcák között észak—dél irányban halad keresztül, Bálint bokor részére épített 20 kV-os leá­gazást és transzformátorállomást, amely a Felsősima Bé­ke őre Tsz-től keleti irányban halad, valamint a Kazár bokor részére épített 20 kV-os leágazást és transzformá­torállomást amely északnyugat—délkelet irányban halad, folyó év október hó 24- én 7,00 órától áram alá he­lyezi. A vezetékoszlopra felmászni, vágj' a vezetéket meg­közelíteni szigorúan tilos, mivel a vezeték érintése ha­lálos. v TISZÁNTÚLI ARAM SZOLGÁLTATÓ V ÁLLALAT NYÍREGYHÁZI ÜZLETIGAZATOSAGA Háromezer forint büntetés kontármunkáért <x> Nyíregyházán már évek óta iparengedély nélkül dolgozik T. Tibor kőmű­vessegéd 1964-től kezdve sorozatosan követett el szabálysértéseket. Mind­amellett, hogy jogtalanul vállalt, dolgozott, még a munkáltatók bizalmával is visszaélt. Felvette az elő­leget, de legtöbb esetben nem végezte el a mun­kát. Emiatt több esetben indult ellene bírósági el­járás. Újból törvénytelen munkavállalásért, kontárko­dásért nem régen három­ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte í városi tanács szabálysérté si osztálya. R. O.-né sóstóhegyi la­kos vallásos felfogásból nem engedi gyerekét szom­baton iskolába. A csalá­dot már a múlt tanévben is büntették. Jelenleg szintén a szombati mulasz­tásokért 1200 forintra bír­ságolták R. CX-nét A MAI NAP 1966. október 21., péntek Névnap: ORSOLYA A Nap kel 6 óra M perckor, nyugszik 16 óra 45 perckor. A Hold kel 14 óra 07 perckor, nyugszik 22 óra 23 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete 9,7 Celsius fok. Felhős, esős idő Várható időjárás ma estig: felhős idő, esőkkel, egy-két he­lyen zivatarral. Mérsékelt, időn­ként élénk szél. A nappali fel- melegedés keleten is gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. Kossuth rádió 7,40: Levelek. — Kb. 7,45: Mit főzzünk? — 8,20: Népi muzsika. — 9,00: Édes anyanyelvűnk. — 10,10: Az óvodások műsora. — 10,30: Operettrészletek. — 11,00: Iskolarádió. — 11,30: Prokofjev: f-moll szonáta. — 12,15: Táncze­nei koktél. — 13,03: A vásárlók nevében kérem. — 13,06: Operett­részletek. — 13,50: Könnyű fúvós­muzsika. — 14,10: Smetana és a régi Prága. — 15,15: Üzenetek.— 15,55: Kamarazene. — 16,27: Lady Bírd milliói. — 17,10: Villanó­fényben... — 17,15: Leonid Rysa- nek énekel. — 17,45: A belpoliti­kai rovat műsora. — 18,00: Üj Zenei Üjság. — 18,40: Népi muzsi­ka. — 19.30: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 19,50: Tiszán innen — Dunán túl... — 22,25: Victor de Sabata vezényel. — 23,02: Ady Endre két verse. — 23,05: Tánczene. — 23,35; Kóru­sok, hangszerszólók. Petőfi rádió 10,00: Salzburgi ünnepi játékok. — 11,29: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 11,44: Párizs kedvencei... — 12,19: Világhírű előadóművé­szek Chopin-hangversenye. — 13,12: Pedagógiai műsor. — 13,27: Népi muzsika. — 14,08: Szórakoz­tató zene nyugdíjasoknak. 14,40: Horgászok ötperce. — 14,45: Puc­cini : Pillangókisasszony. Szerel­mi kettős. — 15,00: Baksay Árpád énekel. — 15,15: Amíg egy ciga­retta végigég... — 15,25: Három karmester — három nyitány. — 15,49: Medgyaszai Vilma énekel. — 16,05: Könnyűzene. — 16,24: Két szvit. — 16,50: Mit olvassunk? — 17,00: ötórai tea. — 18,05: Csa­ládi magazin... — 19,00: Marlene Dietrich énekel. — 19,35: Buda­pesti Zenei Hetek. — 21,35: Isme­retterjesztő előadás. — 21,50: Né­pi muzsika. 22,20: Láttuk, hallot­tuk... — 22,40: Strauss-művek. Televízió 8,05: Iskola-tv. Orosz nyelv (ált. isk. V. oszt. számára.) Hol van?... — 9,00: Élővilág (ált. isk. V. oszt. számára.) A szőlő­művelés és bortermelés. — 9,55: Fizika (ált. isk. VII. oszt. számá­ra.) Légritkítók és légsűrítők, a gyakorlatban. — 10,15: Nehéz professzornak lenni. Magyarul beszélő angol vígjáték (ism.) (10 éven felülieknek.) — 11,30: Tele­sport (ism.) — 11,45: Bóbita. Ma­gyar kisfilm. — 13,35: Iskola-tv. Orosz nyelv (ism.) — 14,30: Élő­világ (ism.) — 15,25:. Fizika (ism.) — 17,28: Hat ország vetél­kedője. Az Ország Világ c. hetilap rejtvénypályázatának dön­tője. — 19,30: Pedagógusok fó­ruma. — 19.55: Súlyemelő VB és EB. Nehézsúly. Közvetítés Berlinből. Bratislavai tv 18,20: Tiszti iskolások életéből. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Szlovák népdalok. — 20,10: Ma este. . . — 21,50: Súlyemelő-vüág- bajnokság. Román tv 17,00: Legkisebbeknek. «Ala- bala.” Iskolásoknak: ,,István vaj­da. ” — 17,50: Hirdetés. — 17,58: Pontos idő. — 18,00: A tv esti híradója. — 18,20: A közúti for­galomról. — 18,30: Személyi szó­tár e-betű. — 19,00: A hét. — 20,00: Előzetes. — 20,15: Telegló- busz: földrajzi utazás Tombuk- tuba. — 20,45: Muzsika Pompilia Stoiannal. — 21,05: Kamaraze­ne. — 21,35: A tv éjszakai hír­adója. — 21,45: Időjárásjelentés. — 21,50: Műsorzárás. A nyíregyházi mozik műsora SZELESVASZNO BÉKE MOZI: Október 21-én Széles változatban! Csak 16 éven felülieknek! RÉT NAP AZ ELET Színes francia olasz film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7, fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Október 21-én A NAGY BULI Magyarul beszélő francia filmvígjáték. Előadások kezdete: 4* 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: Október 21-én: SZELES VÁLTOZATBAN? SAKK — MATT. Magyarul beszélő román bűn­ügyi film. Előadások kezdete: fél 6 én fél 8 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents