Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-15 / 218. szám

Megyénk és az iparfejlesztés

Miért nem megy az ipar a fővárosból vidékre, ha mindenki — legalábbis elvileg — egyetért abban, hogy jó lenne ha menne?

Mi itt Szabolcsban azt mondjuk: lehetőleg ide. Előnyeit, népgazdasági jelentőségét, azt a tényt, hogy nálunk miért indokoltabb, nem kell részletesen bizonyítani. Azért sem, mert ebben az ügyben rendszeressé vált a párt- és állami szervek együttműködése, s foglalkoztatja megyénk közvéleményét is.

Tény, hogy jelenleg Magyarország első helyen áll Európában azzal az aránytalansággal, hogy az ország iparának legnagyobb hányada tömörül a fővárosban. A megyék sorrendjében Szabolcs megye pedig utolsó az iparellátás terén;

* Ha tárgyilagosan ítéljük meg a helyzetet, természetesen figyelembe kel venni a történelmi előzményeket is: Budapest népességének az ország lakosságához mérten káros felduzzadása húsz év előtti örökség, minthogy örökség megyénk ipari szegénysége is.

Kétségtelen viszont, hogy a termelőerők arányosabb elosztására tett intézkedések eddig eléggé vontatottan valósultak meg. Ismeretes például, hogy a hatvanas évek elején a kormány gazdasági bizottsága kategóriába sorolta a budapesti ipartelepeket és kimondta, hogy a harmadik csoportba sorolt üzemeket vidékre kell telepíteni.

E határozat alól azonban minden érvet, kifogást megragadva próbáltak kibújni az érintett üzemek, intézmények. S jóllehet., a vidéki városok, megyék igyekeztek az üzemek kiköltözése „elé menni”, olykor épületet, s általában munkaerőt ajánlva a fővárosból távozásra ítélt vállalatoknak. Mi sajnos általában csak az utóbbit tudtuk adni. A második ötéves terv ideje alatt vidékre telepített 7—8 ezer munkahely közül már mi is kaptunk — ha keveset is. Ezek között talán a legjelentősebb a gumiipar segítsége.

Nem mindig elég egy-egy üzem telepítésének elhatározásánál az a gazdasági számítás, amely egy adott helyen indokolja a telepítést. (A növényolajipari vállalat mellett a furfurol- üzem, a fafeldolgozó mellett forgácsolóüzem indokoltságát senki nem vitatja.)

Az üzemeket telepítő szerveket azonban másképpen is kell ösztönözni. A vidéki iparfejlesztés intézményes és gazdasági folyamatokra alapozott rendezése az új gazdasági irányítási rendszerre vár Szakértői körökben széles körű vita bontákozott ki erről, s általában megegyeznek a vélemények abban, hogy új elvi alapokra kell helyezni a területi tervezést.

Több telepítésben résztvevő szervet lehetett és lehet az érvek, indoklások

logikus felsorolásával rábeszélni a telepítésre. De ez önmagában kevés, különösen azért, mert ma még a minisztériumoknak, s a vállalatoknak rendszerint előnyösebb Budapesten fejleszteni az ipart, semmint vidéken. Előnyösebb mégpedig azért, mert a jelenlegi szabályok alapján a fővárosban általában nem, vagy alig terhelik a minisztériumokat a közműve- sítési, kommunális költségek — ezek „más számlára”, a tanács keretébe tartoznak. Mi itt ilyen teherrel nem tudjuk megterhelni a tanács számláját. A jövőben azonban a gazdasági ösztönzés differenciált módszereit alkalmazzák majd ebben is. Olyan módszereket, mint az ország tájain, megyéiben eltérően megállapított telekárak, a földrajzi fekvéstől függő kommunális adó, az állóeszközökért, gépekért, berendezésekért a vállalati nyereségből fizetendő használati díjak vidékenként különbözően megállapított kulcsa, a dolgozók után fizetendő vállalati illetményadó — területfejlesztési elvektől függő — eltérései.

Különösen érdekes az az elgondolás amely ingázóinkon is segíthet, hogy az országban mind jelentősebb tásadalmi problémát je- lehtő költséget, illetve egy részét, a vasúti díj egy meghatározott hányadát a vállalatra hárítanák át, ami gazdaságilag ugyancsak előnyössé teheti az üzemek munkaerőforrásához való közeledését. Az új gazdaságirányítási rendszer — amelynek fő irányelvei és bevezetésének időpontja már tisztázottak ugyan, de részletintézkedéseinek kidolgozása még tart — kétségkívül fordulatot hoz megyénk fejlesztésében is.

Természetesen túlzás lenne — még a lehető legjobb ösztönzés esetén is — egyik napról, vagy egyik évről a, másikra látványos változásokat várni ily rendkívül bonyolult, s az anyagi eszközök ennyire széles körét érintő feladat megoldásában. Budapest és környékének roppant hatású tömegvonzását jelentősen növelni természetesen csak milliárdos beruházásokkal és hosszabb távon lehet. Am az is rendkívüli jelentőségű, ha megtaláljuk a valóban hatékony, hosszú távon is célravezető módszereket e — túlzás nélkül — töténelmi folyamat megoldására.

A gazdasági ösztönzés mellett fontosak természetesen a többi területfejlesztési módszerek is. Lényeges az is, hogy mind határozottabban önálló tudománnyá válik nálunk is a területi tervezés. Mindez együtt reménytkeltő ígéret arra, hogy az ipar — ismét csak egyszerűsítve — erőteljesebben megindul majd a fővárosból a vidék és minden bizonnyal a szabolcsi homok felé.

Végh János

Összhangban

a kereslet — kínálat

/■

Friss István nyilatkozata a tervmecbanizinus tudományáról

Az új gazdasági mechanizmussal kapcsolatban sokan felvetik, vajon az értéktörvény, a piac fokozódó befolyása összeegyeztethető-e a tervgazdálkodással. Friss István akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója a következőket mondta erről az MTI munkatársának:

— Ez a kérdés nemcsak hazánkban, más szocialista országokban is felmerült. Lényegében arról van szó, hogyan értelmezzük a tervszerű központi irányítás szoros összekapcsolását a . piac aktív szerepével. Első pillantásra igen egyszerűnek látszik a dolog, hiszen az elvi választ megtalálhatjuk az MSZMP Központi Bizottságának nemrég megjelent kongresszusi irányelveiben. „Időszerű, hogy terv- gazdálkodásunk keretében nagyobb szerepet juttassunk az áru- és pénzviszonyoknak”. — Bőségesen vannak tapasztalataink is arról, hogy a gazdasági befolyásolás eszközeivel, az árak és a bérek, az anyagi ösztönzők szabályozásával, hitellel, anyagi kedvezményekkel, kamattal, adóval, stb. ugyanolyan, vagy még - hatékonyabb módon tudjuk befolyásolni a gazdasági folyamatokat, mint a terv- utasításokkal.

— Sőt. az állam el tudja ezt érni magán a piacon keresztül. hiszen a piaci szabályozás eszköze nem más, mint az ár. Az árak szabályozásával lehet a kínálatot és a keresletet befolyásolni. Az állam “a' tervet legegyszerűbben a termékek árainak olyan megszabásával, pontosabban ingadoztatásáyal tudja megvalósíttatni’ amelynek eredményeként a termékek forgalma éppen megfelel a »tervben előirányzottnak.

— Csakhogy a piac aktívabb szerepe azt is jelenti — folytatta Friss István —, hogy az árak, különösen a termelő árak nagyrészt az eladók és a vevők egyezkedése alapján alakulnak ki. Továbbá a vállalatok között verseny is lesz. Ahol pedig verseny lesz és az árak az eladók és a vevők egyezkedésében alakulnak ki, ott a termelést és az ehhez szükséges feltételeket, erőforrások elosztását az árakon keresztül nem a terv, illetőleg az állam, hanem az értéktörvény, vagy ennek a mi gazdasági viszonyainknak megfelelően módosult formája fogja szabályozni.

— Az értéktörvény a piac útján biztosítja ugyan a népgazdaságban a szükséges arányokat, de ezek a helyes arányok csak nagy társadalmi veszteségek árán alakulnak ki.

— A terv egyik döntő előnye éppen az kell legyen, hogy a társadalmat és az egyes embereket is mentesítse ezektől az állandó veszteségektől. Csak így biztosítható a társadalom legelőnyösebb, az egyén szabad kibontakozását biztosító fejlődése. Ezt csak tudatos központi tervezéssel és ezen alapuló irányítással lehet elérni.

— Csak látszat tehát az, hogy a mechanizmussal a kapitalizmus törvényéhez, az értéktörvényhez tértünk vissza. Valójában itt is az ellentétek kibontakoztatásán át végbemenő fejlődésről van szó. Szocialista rendszerünk belső objektív törvényeiből folyó sajátosság a tervszerűség is és az árutermelés is. A kettő közötti ellentétet nem oldhatjuk meg azzal, hogy az egyik oldalt nemlétezőnek nyilvánítjuk. A szocializmus építése során szerzett tömegméretű tapasztalataink bizonyítják, hogy a szocialista rendszernek megfelelő ter- vezetést, áru- és pénzviszonyokat együtt kell fejlesztenünk, tökéletesítenünk. hogy elérhessük egész népgazdaságunk legkedvezőbb fejlődését.

— A tervcélok ismeretében tudományos elemzések alapján készülhet el maga a konkrét terv, amelynek a szorosan vett gazdasági szempontokon, a hazai és a nemzetközi piac helyzetén és várható alakulásán túl figyelembe kell vennie a gazdasági struktúra változásainak a társadalmi rétegződésre gyakorolt hatását, stb.

— Magától értetődően nagyon fontosak az olyan kutatások, amelyek a gazdasági befolyásolás eszközeinek érvényesülését, kihatásait vizsgálják. Elég utalni az árképzés rendkívül bonyolult problémakörére. De maga a fejlődés is állandóan új problémákat vet fel. Szocialista fejlődésünk törvényszerűségeinek kutatásában is jócskán van. nak még feladataink. Belső fejlődésünk, a népgazdaság irányításának módszerei, maga a terv és végrehajtása szorosan összefügg a szocialista világpiac fejlődésével, országaink együttműködésével. Ennek vizsgálata ma már piinden szocialista országban a kutatók egész sorát foglalkoztatja — fejezte be nyilatkozatát Friss István.

Miért

Alközpont?

Nyíregyházáról elszármazott, de gyakran és örömmel vissza-visszatérő ismerősöm megáll az Arany János utca elején. Gyönyörködik az új városnegyedben, nem is titkolja, egyre büszkébb arra, hogy idevalósi. Dicséri a kialakuló sugár- utat, a nagyvárosi méreteket.

Közbeszólok: Hatha még az Északi Alközpontot lát- Inád, a sóstói erdő szélén!

S ekkor ismerősöm: „Mi az, hogy Északi, meg Déli? Meghogy Alközpont? Miért nincs becsületes nevük ezeknek az új városrészeknek? Lehet, mikor tervezték, makettekből elkészítették a lakónegyedet, nem találtak alkalmasabb szakkifejezést a mérnökök, minthogy Alközpont. Az még rendjén van, hogy így szerepelt az aktákban is. Ma már azonban élő, eleven városnegyed mind a kettő, megkapóan hangulatos. Ideje volna hoz- záillőbb nevet adni neki. Méltó elismerés volna a város, a megye mártírjainak, ha róluk neveznék el a lakótelepeket...”

Kézséggel továbbítom a javaslatot.

(as)

A Kórház utcától —

a Kórház utcáig

Jubiláló villanyszerelők között

Három ember ül a TI- TÁSZ nyíregyházi üzemvezetőség szobájában. Iszály Péter üzemvezető, Mand- zsák Mihály szerelő, Akkai József betanított segédmunkás. Tóth István szerelő, — munkahelye Nagy- kállóban van — hiányzik erről a találkozóról. Jubilálok. Iszály Péter 40, Mandzsák, Akkai, Tóth 25 éve dolgozik megszakítás nélkül a vállalatnál.

Az első viharos nap

A legidősebb közülük Akkai József. 80 éves. 1941. szeptember 13-án lépett a Nyíregyházi Villamossági RT szolgálatába. Keservesen emlékezetes nap volt az számára, de most- már nevetve meséli:

— Alighogy átléptem a vállalat küszöbét, a vihar kemény munkához juttatott A Kórház utcában kidöntötte az oszlopokat és többek között engem is kirendeltek a helyreállításához. Cudar egy idő volt. Az eső úgy esett, mintha dézsából öntötték volna, a szél is nagy volt. Alig ásKihullt barnára aszott burkából a dió. A Fehérgyarmatról Jánkmajtis felé vezető országút óriás fáiról lassan pereg a levél. Jánk- majtison — talán egyedül a szamosháti fekete földön — puhára, levesesre érett a szőlő. A hűvösre fordult éjszakák sokszínű virága pompázik a házak előtt, a fehér, piros és a lila őszirózsa. Kombájnok ballagnak hazafelé, mert a nyári hónapok után most az ekéké a szó. Csegöldnél friss illatú barázdák várják az őszi ma. got, egyenes katonás sorokban. Olyanok itt a kemény földből hasított púpok, mint hosszú kilométernyi süveg- cukor.

Még nem sárgul szemmel láthatóan a határ. Csak a sárga szélű forgók mosolyognak a t\ágyadt fényű nap felé szeletre nőtt tányérjukkal. Mégis a levegőben vibrál az ősz. Vontatók, pótkocsis teherautók viszik Porcsalmára, az új konzervfeldolgozó üzem udvarára,

Szatmári alak

az ezüstösen fehér tartályokhoz a zöldpaprikát. Az út szélén kalászt eresztett a másodvetésű kukorica, az óriási kertekben vérpirossá érett a jonatán.

Olyan most a szatmári vidék, mint délután a Nagykörút. Csúcsforgalom van az országutakon, s a nagyüzemi táblák dűlőútjain.

Hiába keresnénk ma arrafelé a magyar ugart.

Fehérgyarmaton tehén- csorda ballag, az út hét oldalán porol és közöttük dömperek húznak el. Az új — Pesten is feltűnően modern lenne — ruházati áruház csupaüveg kirakata mögött már csomagolják a berendezést, a pénztárgépe, két, hogy mire eljön a szüret, megérik a nyári szorgalom gyümölcse, fogaánassa a gondos gazdák asszonyait.

A tüzes gépek kései utódai zúgnak el az úton. Hűvösebb már a délután. A vontatón ülő férfiakon ka. hát, sapka, gumicsizma, az asszonyok fején zöld és kék nylonkendő. A tsz- földről kerékpárhad seregük hazafelé. Az egészséges, vidám, piros arcú lányok kezében nincs kapa, a szerszám ma már a gép.

Jön, fújtat, zakatol a vonat, cukorrépát cipel Szerencsre a gyárba, a Túr vidéke idei ajándékát. Aztán szekerek jönnek mezőillatú lucernával, majd motorkerékpárok, fiatalemberekkel A szatm&rcsekeieket tömött busz viszi. Újra vontatók, tejgyűjtő kocsi megy a város felé és egy másik teherautó ponyvája alatt barna

kalorkályhák, füstcsövek, tűzhelyek futnak a falusi boltok raktáraiba.

Vörösen izzik a lenyugodni készülő nap nagy korongja. A győrteleki tsz traktora zöld dohányt cipel a pajtába.

Kocsordon szalad az autónk. Este hat óra és már szürkül. Az emberek etetik a jószágokat, a lányok se. pernek a porta előtt. Olyan ez a falu, hogy az embernek önkéntelenül az a gondolata támad, ki kellene írni a község két végén álló névtábla alá: Tiszta falu, rendes házak.

Már lement a nap. A délután még sárgán virító napraforgók nyugovóra

hajtják dúsmagú fejüket, egy műtrágyaszóró világít még kéken, majd kigyúlnak Mátészalka fényei.

Este van, de az országút most sem csendes. Egy gazdag ősz kezdetét jelentő pezsgő élet nélkülözhetetlen színhelye.

Kopka János

tam egy métert, feltört a talajvíz. Mondtam a fösze- reiönek — Pivarnyik András volt — nem lehet tovább ásni. Megmagyarázta, hogy lehet. Alikor azt gondoltam, én sem dolgozom sokáig ebben a szakmában. Ha valaki mondja, kinevetem, hogy pont a Kórház utcából, ahol kezdtem, onnan megyek nyugdíjba. Most ugyanis a Kórház utcában a transzformátorállomáson dolgozom, és ma utoljára. Nyugdíjba megyek.

A kemény kötésű, zömök ember 25 év alatt még sok vihart megért. Sokat ázott, fázott gödörásásnál, oszlop- állításnál. Epizódok egész sorát mondja, de szavaival legtöbbet és legszívesebben a „hős korszaknál” időz, a felszabaduiás utáni újjáépítésnél.

Valóságos

népmozgaíom

— Akkor is a Fivarnyik- brigáddal jártam a megyét. Éhen, szomjan., Jól tudom, mert a brigád szakácsa is én voltam: ünnep volt számunknak, ha paszulyt, krumplit főzhettem. Mégis csináltuk a munkát odaadással. Emlékszem, amikor a baktai tbc-szanató- riumnak vittük az áramot, valóságos népmozgalom volt az. Emberek százai társadalmi munkában. Az oszlopokat a baktai, tarpai erdőből kaptuk. A vezetéket meg ki tudja honnan. Dög nehéz oszlopok voltak. Az egyik nyomott vagy 15 mázsát, hatan sem bírták a gödörbe állítani. Mondtam nekik, fogadjunk; én ezt a rettenetes oszlopot Kós Ferivel a gödörre teszem. Megnyertük a fogadást.

Józsi bácsi elbeszélései Mandzsák Mihályt is szóra késztetik. Az 53 éves szerelő csendesebb, hallgatag természetű, de ő is bőségesen résztvevője és tanúja volt „a nehéz éveknek”.

A fiúk már

el sem hiszik

— A villanytelepen csak a falak álltak. Hogy egy kis agregátort üzembe tudjunk

helyezni, kézzel hajtottuk az esztergagépet. így kaptuk az első áramot.. Es bár az én munkám maidig a telepen volt, nem múlt el vasárnap, hogy ne mentem volna hálózatot szerelni. Egy háromtonnás tehergépkocsija volt a te- lepneK, azon szorongtunk. Nótával mentünk, nótával jöttünk. Megesik néha, hogy ebédidőben beszéljük a fiataloknak: a 150—160 mázsás transzformátorokat, hogy kijavíthassuk, fagyban, sárban flasencuggal tkézicsórlovel; vonszoltuk a műhelyig. Nem hiszik Hogy is lehetne elhinni, amikor a nehéz munka elvégzésére futódaru van, a gödröt gép ássa az oszlopoknak, az oszlopokat nem keli vállon hordani. Ez csak nekünk jutott részűi.

„láttam ujjongani, kacagni, sunt az or ömlői"

Iszály Péter a szabolcsi villamosítás egyik nesztora, szintén sok élményét eleveníti meg szavaival. Negyven év a szakmában, a dolgos hétköznapok igen sok örömét, gondját sűríti.

— Én legszívesebben az ünnepekre emlékszem. Az emberek ünnepére, akiknek házaiban kigyulladt a fény. Láttam ujjongani, kacagni és sírni az örömtől az embereket. Találkoztam igazgató tanítóval, akinek bár kenyere a beszéd, a villanygyújtás napján mégsem tudott szólni a meghatottságtól. Sok embernek okoztunk örömet. A villamosítás azonban Aporliget- tel még nem fejeződött be. Most már a tanyáknak kell áramot adni. A gazdasági munka mellett, városi tanácstag vagyok és a tanácsüléseken ezt szorgalmazom.

A szobában ülő villanyszerelők haja már ősz. A dérlepte halántékoknak — emberi dolog — kijár a tisztelet. De a viharban, fagyban eltöltött sok-sok év a végzett munka, amely a szó szoros értelmében elősegítette, hogy Szabolcs ne legyen sötét Szabolcs, százszoros tiszteletet érdej mel.

Seres Ensff