Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-13 / 216. szám

Nagy küzdelem után győzött a Spartacus Jelentések labdarúgó-mérkőzésekről A labdarúgó NB I vasárnapi bajnoki mérkőzései során mind­össze egy meglepetés született, de ez eléggé váratlanul érte a szur­kolókat: a Bp. Honvéd hazai pályán aránylag simán kikapott a második félidőben igen jól játszó pécsiektől. Feltűnő volt még az ózdiak és az MTK súlyos veresége. A további találkozókon a várt eredmények születték. Az NB I B-ben a nagy érdeklődéssel várt Spartacus—Ganz-MÁ- VAG találkozón sikerült megszerezni a nyíregyháziaknak a nagyon fontos két pontot, s így a csapat számára megnyílt a lehetőség, hogy további jó szerepléssel elkerülje a kiesést. NB in-as csapataink számára egyaránt rosszul sikerült az el­múlt vasárnap, hiszen mindhárom együttes vereséget szenvedett. E vereség különösen az NYVSC-t hozta kellemetlen helyzetbe, hiszen így öt ponttal leszakadva áll a táblázat utolsó helyén, • s helyzete reménytelennek látszik. A megyei I. osztályú bajnokságban Nagyhalász nagyarányú győ­zelmet aratott, s idegenben győzött a Záhonyi VSC. így e két csapat jelentősen elhúzott a mezőnytől. Komoly fegyvertényt hajtott végre Fehérgyarmat is, miután legyőzte a Nagykállói MEDOSZ-t. A* 1\B I eredményes Pécsi Dózsa—Bm Honvéd 3:1 (0:1). Kispest, goilövő: Nagy A. Török (2), Tüske. A pécsiek tel­jesen megérdemelten jutottak a két pont birtokába. Bp. Vasas—Ózdi Kohász 7:1 (2:0). Fáy utca, góllövö: Far­kas (2), Puskás (3), Mathesz, Korsós és Szendrei (2). Szünet után összeroppant az ózdi csa­pat. Salgótarján—Dorog 2:1 (0:1). Salgótarján, góllövő: Juhász, Ko- • is (2). Nagy küzdelem után u^ta meg magát a dorogi csapat, melynek sorsa így megpecsételő­dött. Győr—MTK 4:1 (1:0). Győr, góllövő: Szaló, Varsányi (2). Tö­rök, Somogyi. A két csatársor közötti különbség döntő volt. Ferencváros—Dunaújváros 2 :l (1:0). Dunaújváros, góllövö: Ka­rába, Földi, Mátrai. Csak nagy harcban tudott az FTC győzni a lelkes hazaiak ellen. Tatabánya—Diósgyőr 2 :l (l :0). Tatabánya, góllövő: Szekeres, Szurgent, Szuromi. A Tatabánya jobb csatár játékával szerezte meg első őszi 'győzelmét. rVyíregyházi Spartacus — Ganz-MlVAG 2:1 (0:0) 1 Nyíregyháza, 3000 néző, vezet­te: Vadas György. Spartacus: Piltsuk—Divinyi, Siska, Ignéczi—Csürke, Pongó— Harcsa, Balogh, Eszenyi, Papp, Kaskötő. Edző: Móré János. Ganz-MAVAG: Száger—Monos­tori, Ruzsinszki Szedlák, Ba­logh, Rattmann, Teveli, Végh, Nagy, Fenyvesi II, Csekő. Edző: Vadász Károly. 57. perc: Jó Spartacus támadás végén Eszenyi tört kapura. Az öt és feles vonalnál járt, ami­kor az egyik védő hátulról el­kaszálta. A jogos 11-es helyett a játékvezető szögletrúgást ítélt, melyet hárítottak a Ganz-MA­VAG védői. 60. perc: Divinyi partdobást végzett a 16-os vonalával egy- magasságban. A hosszan bedo­bott labdát Harcsa elfejelte két védő elől, Balogh rácsapott a lehulló labdára s kapásból — mintegy 8 méterről — kapura lőtte. A labda a jobb kapufa tövéről vágódott a hálóba 1:0. 63. perc: A balszélen kitörő Eszenyit Ruzsinszki kíméletlenül felvágta, miután az már elrúgta a labdát. A játékvezető a fővá­rosi játékost kiállította. 64. perc: Fenyvesi Il-t Csür­ke kézzel visszarántotta a félpá­lya táján. Mindketten a földre estek. A játékvezető a nyíregy­házi Csürkét is. kiállította. 74. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Spartacus. Divinyi ívelte elő­re a labdát, melyet a jobbösz- szekötő helyén előretörő Har­csa a védők gyűrűjéből a kapus fölött lőtt kaoura. A labda a felső lécet érintve jutott a há­lóba, 2:0. 80 perc: Az erősen rohamozó Ganz-MÁVAG csatárok balolda­lon vezettek támadást. Fenyvesi IT. szerezte meg a labdát, lövé­se nyomán Végh elé perdült, aki néhány lépés után nehéz szögből, a kifutó Piltsuk fölött kapura lőtt. Labdája a felső ka­pufáról lepattant, s úgy vágódott a hálóba, 2:1. A találkozó nem hozott ma­gas színvonalú játékot, de ez érthető is hiszen mindkét csa­pat számára fontos volt a talál­kozó végkimenetele — s így inkább a játék küzdő jellege do­minált. A két együttes változa­tos első félidőt játszott, s ebben a játékrészben mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, bár a nyíregyháziak ekkor is több ki­mondott gólszerzési alkalmat hagytak ki, mint ellenfelük. Szünet után, 2:0 után, ha Papp tiszta helyzetből nem a kapus kezébe, hanem hálóba lő, úgy nagyarányú hazai győzelmet is hozhatott volna a találkozó. A mérkőzés utolsó negyedórájában érezhetően elfáradtak a nyíregy­háziak a saját maguk által dik­tált nagy iramtól. Ekkor erősen feljött a vendégcsapat, s szépí­tett is az eredményen. Mindent egybevetve: a nyír­egyházi együttes lényegesen többet támadott, több helyzetet dolgozott ki, s megérdemelten szerezte meg a létfontosságú két pontot. Az együttes minden tag­ja dicséretet érdemel, de Siska Piltsuk és Harcsa játéka még így is kitűnt. Vadas György játékvezető egy komolyabb hibát vétett amikor Eszenyi buktatásáért nerh ítélt büntetőt. További NB I B-s eredményeK: Qyőri MÁV DAC—Miskolci VSC 0:0, Szombathely—Egri Dózsa 3:1, Szállítók—Debreceni VSC 1:2, Budafok—BVSC 1:2, Szegedi EAC—Komló 4:1. Oroszlány- Egyetértés 3:1, Székesfehérvár— Kaposvári Honvéd 0:0. NB I B 28:21 26 37:26 23 22:16 23 39:30 23 30:36 22 31:24 20 34:27 20 26:22 20 17:23 20 24:22 19 24:24 18 29:29 18 22:33 18 21:22 17 22:29 17 19:41 14 1. BVSC 20 10 6 4 2. DVSC 20 10 5 5 3 Oroszlány 20 8 7 5 4. Szeged 20 11 1 8 5. Eger 20 9 4 7 6. Budafok 20 8 4 8 7 Komló 20 7 6 7 8. MA VÁG 20 8 4 8 9. Szállítók 20 6 8 6 19. Székesfv. 20 8 3 9 11. MÁV DAC 20 5 8 7 12. Szombath. 20 4 10 6 13. MVSC 20 5 8 7 14. Egyetért. 20 5 7 8 15 Nyíregyh. 20 7 3 10 16. Kaposv. 20 4 6 10 NB lies eredmények Keleti csoport: Salgótarjáni Kohász—Bp. Előre 0 :0, Kecske­mét—Pénzügyőr 5:1, Szolnoki MTE—Gyula 2:0, Bp Spartacus— Szolnoki MÁV 2:1 Szegedi VSE— KISTEXT 3:3, Békéscsaba—Nagy - bátony 2:2, Kiskunfélegyháza— Miskolci Bányász 2:1, Cegléd — Jászberény 2:1, Borsodi Bányász —D. GÖCS 2:0. Nyugati csoport: Győri Dózsa —Autóbusz 4:1, Pécsi Bányász— Veszprém 3:2, Várpalota—Sopron 4:2. z. Dózsa—Székesfehérvári MÁV 0:0. PVSK—Vasas Izzó 2:1. ZTE—Pápa 3:0, Budai Spartacus —III. kér. TTVE 1:1 Kaposvári Kinizsi—Esztergom 2:0, Dombó­vár—Mosonmagyaróvár 2:0. Vásárosnamény sorsa megpecsé- telődöttnek látszik, de mellettük ugyancsak nehéz helyzetbe ke­rült Nyírbogdány és Baktaló- rántháza is, bár a Nyíregyházi Dózsát és Nyírmadát is érhetik még kellemetlen meglepetések. Eredmények: Nagyha ász— Baktalóránlháza 6:0, Nyírbátori Spartacus—Záhonyi VSC 0:1, Fe­hérgyarmat—Nagykálló 2:0 Ti- szalök—Nyíregyházi Honvéd 4 :0, Nyíregyházi Spartacus II—Nyir- bogdány 4:1, Balkány-Rakamaz 3 :l, Vásárosnamény—Nyírbátori Dózsa 1:2, Nyirmada—Ibién;.* 2:0. MEGYEI 1 OSZTÁLY 1. Nagyhalász ta 16 3 4 58 :22 35 2. Záhonyi VSC 23 13 7 3 43:18 33 3. Nyb. Dózsa 22 13 3 6 42:23 29 4. Tiszalök 23 12 5 6 33:20 29 5. Nagykálló 23 12 4 7 30:22 28 6. Nyh. Kinizsi 23 10 7 6 30:20 27 7. Nyh. Honvéd 23 9 7 7 40:31 25 8. Rakamaz 22 9 5 8 27 :30 23 9. Nyb. Spart. 23 9 4 10 33 :37 22 10. F.-gyarmat 23 9 4 10 19:24 22 11. Balkány 22 9 3 10 34 :28 21 12. Nyirmada 22 6 6 10 23 :30 18 13. Nyh. Dózsa 23 4 10 9 16:27 18 14. B -háza 23 3 10 10 28 :40 16 15. Nyírbogdány 22 5 6 11 17:35 16 16. V.-naméry 22 5 3 14 22:48 13 17. Ibrány 22 3 3 16 10:50 9 18. Nyh. Sp. II. 24 13 2 9 63:39 28 Röplabda: Kettős vereség A Nyíregyházi Spartacus NB Il-es női és férfi röplabdacsapa­ta egyaránt vereséget szenve­dett az elmúlt vasárnap. A fér­ficsapat hazai pályán fogadta a Bp. Petőfi együttesét, s 3:2 arányban veszítette el a találko­zót. A vendégek győzelmüket el­sősorban jobb mezőnyjátékuknak köszönhetik. A Spartacus női együttese Szegeden a Szegedi Spartacus bajnokságra törő csapatával mér­kőzött. A két óra hosszáig tartó mérkőzésen, a döntő játszmában elsősorban a játékvezető téves ítéletei alakították ki a Vég­eredményt. így a nazai, özeg^vAi Spartacus 3:2 (15:7, 15:13, 5:15, 3:15, 15:11) arányban nyerte meg a mérkőzést. A nyíregyhá­zi csapat a vereség ellenére íő' jól játszott. Asztalitenisz: Jó rajt aa őszi idénybeli A Nyíregyházi Petőfi NB Il-es férfi asztalitenisz-csapata az el­múlt hét végén kezdte meg a bajnokság őszi idényét. S mind­járt két mérkőzést játszott: szombaton a Debreceni Vörös Meteor, vasárnap pedig a Bp. MEDICOR éllen. Szombaton délután a nyíregy­háziak a bajnokjelölt debrece-, niek ellen pihentették Lipcseyt hogy a fővárosi együttes elleni mérkőzésen biztosra menjenek. A találkozó végén derült ki, hogy kár volt ezt tenni, mert a Debreceni Vörös Meteor 12:8-ra tudott csak győzni. A Petőfi győzelmeit Karsai, Vajda (2—2.), Czető, Tóth (1—1) és a Vajda, Karsai pár (2) szerezték. Lip- csey szereplésével a nyíregyházi együttes kiharcolhatta volna a döntetlent. Vasárnap, a Bp. MEDICOR el­len a Petőfi biztos 13:7 arány­ban nyerte meg a mérkőzést. Győztek: Lipcsey (4), Karsai (3), Vajda (2), Tóth (1). a Vajda, Karsai pár (2) és a Lipcsey. Czető pár (1). 29 ezret (ízet a totó D. Honvéd — Mátészalka 3:2 (2:1) Debrecen, 300 néző, vezette: Baranyai. MEDOSZ: Utasi—Vékony, Ró­zsa, Szabó II.—Huszti, Vánczku— Gálffy, Sustyák, Jakab, Litva I., Uzonyi. 22, perc: Debreceni szögletrú- gás után a balösszekötő a jobb sarokba fejelte a labdát 1:0. 29. perc: A 16-osról közvetett szabadrúgásból Sustyák Jakab elé gurított, aki íélmagasan a hálóba lőtt, 1:1. 43. perc: Baloldali támadás után a lesgyanus helyzetben lévő balösszekötő 5 méterről szerezte meg a vezetést, 2:1. 75. perc: Sustyák Uzonyit szöktette, akinek szép beadását Jakab 8 méterről értékesítette', 2:2. 80. perc: A hazaiak balszélsöje fél pályán kapta a labdát, lefu­totta a szálkái védelmet, s dísz- kíséretük mellett a kapu torká­ból lőtt gólt, 3 :2. Mindvégig eléggé gyenge iramú mérkőzésen a szerencsésebb csa­pat győzött. További NB III-as eredmények: Egeresein Bányász—Nyíregyházi VSC 2:1 (a nyíregyháziak 2:l-es állásnál ll-est hibáztak), Miskol­ci ÉMTE—Kisvárda 2:0, Hatvan- Miskolci Honvéd 1:2, DEAC— Edelény 4:9 D. Kinizsi—Ormos­bánya 1:4, Rudabán.ya—Somsály 1:2, Kazincbarcika—D. Elektro­mos 0:0. NB III 1. Ormosbánya 21 14 3 4 49:20 31 2*. M. Iíonv. 21 10 6 5 41:22 26 3. K.-barcika 21 9 7 5 20:18 25 4. D. Kinizsi . 21 11 2 8 32:27 24 5. Rudabánya 21 9 6 6 22:20 24 6. D. Elektr 21 8 7 6 29:19 23 7. M. ÉMTE’ 21 8 6 7 29:25 22 8. M.-szalka 21 7 8 6 33:33 22 9. Somsály 21 9 3 9 34 :30 21 10. D. Honvéd 21 8 5 8 27 :32 21 11. Edelény 21 8 4 9 22:26 20 12. Hatvani MÁV 21 8 3 10 31:38 19 13. D. EAC 21 7 4 10 37:38 18 14, Egercsehi 21 7 3 11 21:27 17 15. Kisvárda 21 4 6 11 22 :48 14 16. Ny.-háza 21 2 5 14 13:39 9 Alakulnak a mezőnyök 1. Bp Hop véd—Pécs 2 1:3 2. Dunaújv.—FTC 2 1:2 3. Tatabánya—DVTK 1 2:1 4. SBTC—Dorog 1 2:1 5. Budafok—BVSC 2 1:2 6. Szeged—Komló 1 4:1 7. Szállítók—DVSC 2 1:2 8. Oroszlány—Egyetértés 1 3:1 9. Nyíregyh —G. MÄVAG 1 2 :l 10. Bp. Spart.—Sz. MÁV 1 2:1 11. Izzó—PVSK 2 1:2 12. Pápa—ZTE 2 0:3 13. K. Kinizsi—Esztergom 1 2:0 +i J4. Szombath.—Eger 1 3:1 Ezen a héten 24 darab 13 ta- lálatos szelvény volt. a nyere­mény összege egyenként az il­leték levonása után 14 761 forint. Ebből 17 darab volt 13 plusz 1 találatos, a nyeremény összege egyenként a levonások után 29 603 forint. 12 találatot 794 pályázó ért el, a nyereményösszeg egyen-, kent az illeték levonása után, 297 forint. A 11 találatos szelvények száma 7779 darab, a nyereményösszeg egyenként az illeték levonása után 30 forint. A megyei I. osztályú labdarú­gó', . --'y a?'. egyre inkább­ik ezdeneK kialakulni a mezőnyök az élcsoportban, illetve a kieső zónában. Már véglegesnek lát­szik, hogy az első két hely bir­tokosa Nagyhalász es Záhony lesz. A harmadik helyért — ';'ely c"-,:ví.n NB TII-at jelent majd — még nagy harcot fog vívni a Nyírbátori Dózsa, a Ti- szalök, a Nagykálló és a Nyír­egyházi Kinizsi. A kieső zónában Tbrány és 10 találatot 41 549 pályázó ért el. a nyereményösszeg egyen­ként. n? illeték levonása Után 11 forint. A nyereményösszegek kifizetése szeptember 17 és 22-én kezdődik. Készülődés a Magyarország—Dani« EB mérkőzésre A rotterdami premier után a magyar válogatott újabb Európa- bajnoki szereplésre készül, a szeptember 21-én a Népstadion­ban sorra kerülő Magyarország— Dánia találkozóra. Illovszky Rudolf szövetségi ed­ző közölte hogy a hollandok el­leni keretben nem tervez válto­zást. A héten csütörtökön kétkapus edzőmérkőzés szerepel a műso­ron, Gödöllőn, a Gödöllői GANZ Árammérő együttese ellen. Az Motoros összetett honvédelmi sport- verseny Nyíregyházán Az MHS megyei elnöksége va­sárnap rendezte meg Nyíregyhá­zán az összetett motoros hon­védelmi sportverseny megyei döntőjét. Igen jól sikerült a verseny, s négy kategóriában összesen 42 motoros veU részt a küzdelmekben. Az aláBbi vég­eredmények születtek. 50 köbcentis kategória: 1. Ga­rat Gabor (Nyíregyházi MEK) 20 p. 30 mp, 2. Fekete Zoltán (Nyíregyházi TIT ASZ) 20 p. 41 mp, 3. ifj. Bihari János (Nagy­kálló) 21 p. 55 mp. 125 köbcentis kategória: 1. Bo­gár János (Nagykálló) 19 p. 18 mp, 2. Mezei László (Tiszalök) 19 p. 20 mp, 3. Bogányi Péter (Vásárosnamény) 19 p. 22 mp. 250 köbcentis kategória: 1. Pi­ros András (Mátészalka) 15 p. 58 mp, 2. Nagy Tibor (Nagykál­ló) 16 p. 04, mp. 3. Balsai Ist­ván (Mátészalka) 17 p. 22 mp. 350 köbcentis kategória: 1. Szombati József (Tuzsér) 20 p." 39 mp. A versenyen a kategó­riák 1—3. helyezettel értékes tárgyjutalmakat kaptak, s a baj­nokok jogot szereztek, hogy részt vegyenek a Budapesten sorra kerülő országos döntőn. Kulik István Nyíregyháza edzésről azonban hiányozni fognak a Ferencváros labdarú­gói, akik szerdán Ljubljanában VVK mérkőzést játszanak. Mind­össze 13 játékost akar szerepel­tetni Illovszky Rudolf, s ennek a keretnek érdekessége, hogy az újpesti Dunai is szerepel benne, a másik pedig Bánkuti szemé­lye. Mint a szövetségi edző elmon­dotta, tervei között szerepel, hogy a jövőben alkalmanként behív egy-egy fiatalt az A ke­Csehszlovákiában befejeződött a 22 ország részvételével lebonyo­lított röplabda-világbajnokság. A vasárnapi, utolsó versenynapon vereséget szenvedett ugyan Ja­pántól Csehszlovákia együttese, de ez már nem befolyásolta a végeredményt, mely szerint. a világbajnoki címet a csehszlovák válogatott szerezte meg. Vasárnapi eredmények: Romá­nia—Bulgária 3:1, Szovjetunió— Lengyelország 3:1. NDK—Jugo­szlávia 3:0, Japán—Csehszlovákia A Nyíregyházi Kinizsi NB Il-es női és férfi kézilabdacsapata egyaránt idegenben szerepelt az elmúlt vasárnap. Ez alkalommal a Kinizsi lányai tettek ki magu­kért, a fővárosban, a Bp. EL- ZETT ellen — komoly meglepe­tésre — Szerezték meg a mér­kőzés egyik pontját. retbe, nem azért, hogy rr sor kerül esetleg szereplé. A Gödöllőn szereplő Szentmihályi Géléi, Káp Mészöly, Sipos, Ihász, Ma Bánkuti, Molnár, Bene, Fi Korsós. Dunai II. A dán válogatott, a buda mérkőzést megelőzően vasé Helsinkiben Finnország ellen > pályára. A Finnország—Dánia mérkőzés megfigyelőként megtekinti Bőr- zsei János, az ET főtitkára. 3:2. A 9—16. hely sorsát eldöntő mérkőzések keretében Magyar- szag együttese 3:2 arányú veresé­get szenvedett a kínai váloga­tottól. E csoport további ered­ményei : USA—Törökország 3:0, Belgium—Olaszország 3:1, Hol­landia—Brazília 3:2. Végeredmény: Világbajnok Csehszlovákia, 2. Románia, 3. Szovjetunió, 4. Német Demokra­tikus Köztársaság, 5. Japán, 0. Lengyelország, 7. Bulgária, 8. Ju­goszlávia 9. Kínai NK, 10. Ma­gyarország. Bp. ELZETT—NYÍREGYHÁ­ZI KINIZSI 7:7 (4:2). Női mérkőzés. Kinizsi: Nye.ste- Kiss, G. Nagy I., G. Nagy II Nógrádi, Siska Szalai, Gulyás Marik, Tálas. A mérkőzés azzal kezdődött, hogy a nyíregyháziakat végig ítéleteivel sújtó játékvezető há­rom büntetőt ítélt az ELZETT ja­vára. Ezek közül Nyeste kettő- kivédett. l:0-ra a fővárosi csapa vezetett, majd a Kinizsi szerezi meg a vezetést 2:l arányban. . félidő végére a hazaiak kétgólc előnyre tettek szert. Szünet utá az ELZETT előnye 5:2-re nőt Ekkor rákapcsolt a nyíregyh; csapat, s nemcsak egyenlít hanem 7:5-re el is húzott. - az előnyt a hazai együttes ct szerencsével tudta kiegyenlí ni. A nyíregyházi együttes isi minden várakozást felülm nagyszerűen játszott, s Telté győzelmet érdemelt volna. GYÖNGYÖSI HÖNV NYÍREGYHÁZI KIN 30:20 (17:9). Férfi mérkőzés. A nyíreg- csapat Fekete, Újhelyi és egyházi nélkül erősen tarta san állt ki a mérkőzésre, veresége érthető, hiszen a gyösi csapat még legjobb tásban is nagy ellenfél h na. A nyíregyháziak gól alábbiak szerezték: B. F Szabó I., Szabó II., (3—3), Marton (1). VERSENYEN Csehszlovákia nyerte a röplabda-világbajnokságot Kézilabda: Értékes dönfclSen az ELZETT ellrn Sporthírek Szaloniki: VVK mérkőzésen a Juventus 2:0 (1:0) arányban győzött az Aris Szaloniki ellen. Lisszabon: A Nemzetközi Egye­temi Sportszövetség (FISU) kö­zölte, hogy az 1969. évi Univer­siade rendezési jogát a Szovjet­unió és Finnország kérte. Dr. Pri­mo Nebiolo elnök szerint az 1969-es Universiade színhelyéről a FISU közvetlenül a tokiói Universiade előtt dönt, és a Szovjetuniónak sokkal nagyobb az esélye, mint Finnországnak, ameiy egyelőre nem is tagja a Nemzetközi Egyetemi Sportszö­vetségnek. Tokió: a Koreai Távirati Iroda az egyik sportfolyóiratból közöl cikket, amely a londoni labdarú­gó VB mérkőzéseivel foglalkozik részletesen. Szóvá teszi a cikkíró a játékosok dúrvaságát és a já- I tékvezetők részrehajlását. Meg- 1 Jegyzi a tudósító: az egész VB alatt a mindenáron való győze­lem érződött ki a mérkőzések ; légköréből, s ezzel kapcsolato- j san rendre ismétlődtek a durva­ságok, sportszerűtlenségek, azr egymás letiprása. — A Portugália elleni mérkő- ! zésünkön a játékvezető annyi­szor hozott hátrányba bennün­ket. amennyiszer csak lehetett | es olyan sokszor juttatta előny­höz ellenfelünket, ahányszor ar- j ra alkalma volt. Végezetül felve­ti a cikk, hogy a következő VB selejtező mérkőzéseit egyenlőbb j arányoan kell megosztani és min­den kontinensnek meg kell adni a lehetőséget, hogy képviselve legyen a döntőben. A Tatabányai Szénbánya- ! szatj Tröszt mélyszinti és külszíni segédmunkásokat keres felvételre, 17—45 éves kor­határig, segédmunkás be­osztásba. Legényszállást és ! étkezést térítés ellenében j biztosítunk. Jelentkezés a | járási és városi tanács munkaügyi osztályain és | Tatabányán a Szénbanya- ; szatj Trösztnél. «KW» | Apróhirdetések Férfi seg* kát betone munkaköri belépésre szentendr- gyár. Ta- szüksége ló és i van. Je1 mélyes- egység tályán. zsa Gy alatt. Mos> fogást.­eladó. Stomp máz. Figy* lításra szükséi és toki rezheti. Abasár, Figye szőlőolt gasgyűjt gástalan őszi szák azonosan Valiskó L Ujszőlőtelí riiyeieii. Az ÉM 25. sz. mi Építőipari Valii. Budapest, XXI., (Cse pel) Kiss János Alté bornagy u. 19—21 fel­vesz KUBIKOSOKAT SEGÉDMUNKÁSOKAT Felvétel esetén a fel­utazási költséget meg­térítjük Munkásszál­lást biztosítunk. Je­lentkezés a fenti cí­men a munkaügyi osztályon. (Bp. 3M39 Fiatal tisztviselőnk bútorozott szobát rés. ..Belterület” jelt igén címei a Hirdető be. Eladó Mátészalkán1 egy kis családi ház 520 öl gyümölcsöskert-] tel. Mátészalka, Arany János u. 22. (Msz. 119015) 440-es Skoda igé­nyesnek eladó. Máté. szalka Damjanich u. 29 (Msz. 119016) Kitűnő gyártmányú rövid zongora bérbe­adó. Bessenyei tér 2. (2350) 30 mázsa lucerna el­adó. Pazonyi út 2. alatt. (2351) Gyökeres szőlővessző megrendelhető. Egy­évesek: Ezerjó, Kövi­dinka, Sárfehér, Riz- ling Pozsonyi, Zöld- sziiváni, Kadarka, Ba­kai’, Otelló, Izabella. Darabja 2 forint. Egy­éves: Pirosszlanka, Muskotály, Afuzali, Csabagyöngye, Saszla, Juhfark, Oportó. fehér, Delovar. vegyes lugas Darabja 3 forint. Két­éves: Ezerjó, Kövidin­ka 4 forint darabja. Vesszőink nem vadba oltottak. Dr. Varsányi Elemér államilag en­gedélyezett gyökerezte- tő telepe, Pirtó. (Bp. 9960) Gyermek gondozását lakásomon vállalom. Stadion utca 36. 16. (2352) A Nyíregyházi Váro­si és Járási Rendőrka­pitányságra egy női kerékpárt, egy női kerékpárvázat. egy esernyőt, válpántos gu­minadrágot, orkánka­bátot, egy aktatáskát benne pantalló, nadrág és esőköpeny és egy aktatáskát szolgáltat­tak be. Igazolt tulajdo­nosa a fenti kapitány­ságon átveheti. A Nagykállói Járási Rendőrkapitányságra 1 kerékpárt szolgáltat­tak be. Igazolt tulaj­donosa a fenti kapi­tányságon átveheti. Gyermek gondozását, vagy háztartási munkát vállalok. ,,Megbízható” jeligén cím a Hirdető­ben. (103656) Szeptember 9-én az egyik húsboltban elej­tett pénztárca tulajdo­nosa jelentkezzen. HOSSSíb Németh Lajos Tisza- bercel Dózsa u. 13. szám alatti lakos 1957 évi április hónapban született szürke, is­mertető jel nélküli lo­vának járlatlevelét el­vesztette. A Tiszaber- cel Községi Tanács VB a járlatlevelet kö­rözteti és egyben meg­semmisíti. (302) GANZ-MAVAG ALKALMAZ: szakmunkás vizsgával I rendelkező villanyhe­gesztőket 5 éves gya­korlattal. Munkásszál­lást biztosítunk. Je­lentkezés levélben: Bu­dapest, VIII., Vajda Péter u. 10. Munka- erög'azdálkodás. Alkal­maztatás esetén vasúti jegyet biztosít a vál­lalat. («p. 2872) Kiss János, Nyírpa- zony Táncsics Mihály út 44. szám alatti lakos i960 évi születésű pi­rostarka fajtájú tehe­nének járlatlevelét el­vesztette. A Nyírpazo- nyj Községi Tanács a járlatlevelet körözteti és egyben megsemmi­síti (2346) Férfi segédmunkáso­kat télj esitménybéres | munkára felveszünk, IIX. kér. Gubacsi úti fatelepünkre. Munkás- szállást, napi egyszeri étkezést biztosítunk. [Jelentkezés ÉM. Építő­ipari Anyagellátó és Készletező Vállalat, munkaügyi osztályén, Budapest, X., Jászbe­rényi n, 38. fBp. 2902)

Next

/
Thumbnails
Contents