Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-11 / 215. szám
Fiúk a kastélyban Közeleg a végső búcsú pillanata Sp. Pista nem ismerte a sitiiéit, akik korán meghaltak. B. Andris kerülte az iskolát, s aztán lopni kezdett P. Miklós maga írta meg a kérvényt vigyék őt intézetbe. T. István apja után anyjában is csalódott Még egy év és valamennyien búcsút vesznek a Tiszadobi Gyermekvárostól. Felnőttek, megerősödtek, szakmunkások lettek; — Fiúk! Hogyan képzelitek sorsotok további alakulásai? , Andris (Szőke. 17 évet, tüskés ha- jú fiú. Szégyenlős, gyorsan elkapja a szemét a szemben ülőéről.) — Elmentőnk a fafnvégm csavarosai, focizni. Apám rájött kapta a szíjat, Azután csak folytattuk, nem tudtuk abbahagyni. Különösen, amikor pénzhez is jutottunk. Boltban, piaci»! emeltük el a tárcákat a táskából, zsebekből. Hát így történt«, ezen buktunk le, javítóintézetre ítéltek, aztán idekerültem. Egyszer meglógtam, de visszahoztak. (Közben mosolyogni kezd.) Butaság volt az egész, most látom csak, milyen fájdalmat okoztam szüleimnek* Pedig az én apám nagyszerű ember. Gépész Miskolcon. A nyáron elvitt magával az üzembe: láttam, milyen jól érti a dolgát, a bonyolult gépeket. Én lakatos leszek, mert közben pótoltam az általános iskolát is. Bányalakatosság a vágyam. Izgalmas munka és jól lehet keresni. Annak idején azt mondogatták, nem lesz énbelőlem semmi. Most majd megmutatom, hogy mégis lesz. Csakazértis. Miközben horgászni szoktam, mert ea a szenvedélyem, sokszor gondolok az első tervemre; egy szép új, nagy motort veszek, Pannóniát, azzal járok majd reggelente a munkába. Miklós — Az én vágyam nagyon egyszerű. Ha sikerül levizsgázom az elektrolakatos szakmából, munkába állok, hogy segítsek a családomon. Élnek a szüleim, de édesanyám nagy beteg. Azt akarom, hogy kisebb testvéreim semmiben se nélkülözzenek, tanulhassanak nyugodtan. Mert nekem erre otthon nem volt lehetőségem: sokan voltunk a pici 'lakásban. Nem, nem menekülni akar tam én az otthoni gondok elől, amikor megírtam a kérvényt. Itt megadták a lehetőséget arra, hogy mielőbb javítani tudjak a magam és a családom helyzetén. Hát most eljön ennek is az ideje. Majd meggyógyul édesanyám, újra mosolyogni fog, ha találkozunk. (Vastag keretű szemüvege mögül messzire néz. Majd szinte magának mondja: igénye csupán az, hogy a munka mellett tanulhasson tovább, esti technikumban. Különben már maga épít kis rádiót, újabban barkácsol: elektromos gitár formálódik keze alatt szabad időben.) Pista — Ha innen elkerülök, tfigy akarok élni, mint a legidősebb bátyám Szegeden. Öt nagyon szeretem, gyerekének én vagyok a keresztapja^. Kicsi voltam még, de jól emlékszem: szüleim sokat veszekedtek egy nő miatt. El is váltak, a húgom és én anyámmal maradtunk. De ő beteg lett, rólunk az állam gondoskodik azóta. Tavaly nyáron mindent veszni láttam. Anyánkhoz költözött egy férfi, s nekünk kiadták az utunkat. Pedig én igazán I 9 6 7 • B E N Tíz tanya kap villanyt Bővítik Nyíregyháza és sok község hálózatát Három éve már, hogy megyénkben is befejeződött a faluvillamosítás. Az azóta folyamatosan végzett hálózatfejlesztés ellenére is még mintegy kétszáz kilométer hosszú hálózat megépítésére van szükség, hogy az áldásos villanyfény minden nagyobb település lakójához eljusson. Különcsen nagy erőfeszítéseket igényel a tanyai települések villamosítása. A megyében 231 olyan tanyai település • van, ahol a lélek- szám százon felül van és ezeknek jelenleg még negyven százaléka nincs villamosítva. Ugyanakkor megoldásra vár több nagyobb község korábban nem villamosított, de sűrűn lakott utcáinak villamos energiával való ellátása. Tiszavasváii- ban például 23 kilométer új hálózat megépítésére lenne szükség, hogy ezeket a problémákat megoldhassák. A kisebb községek közül Újkenézen és Urán még csak « főutcán van villany. A jelentkező igények és lehetőségek figyelembe vételével, a gazdaságosság szem előtt tartásával készült el a jövő évi villanyhálózat fejlesztési terv. Terv szerint 1967-ben összesen tizennyolc község kap kisebb- nagyobb hosszúságú bővítést. A mintegy 25 kilométernyi hálózat beruházási összege hárommillió forintot igényel. Jelentős villanyhálózatbővítést kap többek között például Nyíregyháza, Mátészalka, Ujfehértó és Tiszává* vári. Megoldják az Üj- kenéziek és az uraiak problémáját is. Terv szerint jövőre tíz tanyai település kap villanyt. Bár ezeknél a településeknél a kisfeszültségű villanyhálózat hossza húsz kilométer, ugyanakkor tíz kilométer nagyfeszültségű vezetéket és hat transzformátorházat is meg kell építeni. Az összes költség itt már hárommillió 600 ezer forint. Az érintett települések; Fábiánház.a—Előtelek Tiszvasvári—Józsefháza, Ti- szadob—Reje tag, Kálmán- háza—Ökörkert, Kemecse— Körmendi tanya és az egyébként Nyírturához tartozó Libabokor. Villamosítják a Balkányhoz tartozó Görcg pusztát is. A Nyíregyházához tartozó települések közül jövőre kap villanyt Újtelek—János- és Zom bori bokrok. Ezek a beruházások 'folyamatosan, 1967. december 31-ig fejeződnek be. Év végéig a belterületi hálózat- bővítés során mintegy nyolcszáz, a külterületi villamosítás révén pedig közel hatszáz családi házban gyulhat ki a villanyfény. A tervezett villanyhálózat-bővítés költségeit — a külterületi húsz százalékos helyi hozzájárulást nem számítva — az állam fedezi. Ezenfelül a tanácsok a községíejlesztési alapból a további hálózatbővítésre is vállalkozhatnak, <tá) szerettem a« anyámat, sajnáltam őt, elhatároztam, majd én viselem a gondját. Miéit küldött el bennünket? Miért? Bátyám azt mondta, fel a fejjel Pista, majd mi összetartunk. Hát most már hozzájuk sietek mindig. Én nem akarok úgy élni, ahogy a szüleim éltek. Kishugom nevelőszülőknél van, jól érzi magát, szeretik, ö gimnáziumba megy. Én meg Szegedre, a bátyám közelébe, kőművesnek. Sokat szeretnék dolgozni, mint a bátyám, aki éjszakai szántásra is jár munka után a közeli tsz-be. Már van megtakarított pénzem, gyűjtök majd hozzá, veszek egy telket később, s magam építek rá egy házat. Olyat, amilyet annyiszor elképzeltem már: sátortetőst, verandával, nagy ablakokkal... (De nem tud szabadulni a gondolattól: miért taszította el őket magától az anyja, s mi lesz vele, ha az az ember is odébbáll..?) L. Pi&ta — Nekem már teljesült az egyik vágyam. Mondtam már, hogy szüleim meghaltak, s én 4 éves koromban elkerültem Csengerújfalu- ból Kisvárdára, nevelőszülőkhöz. Rosszul bántak velem, egy napon értem jöttek az intézetből, s azóta itt élek. Tudni szerettem volna, van-e nekem rokonom, valakim. Nyáron ünnepség volt itt a gyermek- városban, lányok jöttek E ozzánk az ököritói otthon- ól, Egyikükre nagyon hasonlítottam, s nyomban kiderült, hogy édes testvérek vagyunk, csak nem tudtunk egymásról; Azóta nekem is van húgom: Marika, most hetedikes, levelezünk egymással... Cipész leszek, valószínű a nyíregyházi ktsz-ben, (Valaki közbeszól.) Hát,., arról is szó van, hogy a Spartacus- hoz kerülök futballistának. Itt „kis Eusebiónak” hívnak a srácok, merthogy fekete a hajam, barna a bőröm. Túlozni azért nem kell, hol vagyok én még a jó focistáktól. Csak szenvedély, mint a dobolás a dzsesszzenekarban, vagy a versmondás ünnepeken, Petőfit szeretem a legjob- baix (Pista akár máris dolgozhatna teljesítményben: készárut termelnek a tanműhelyt fenntartó nyíregyházi ktsz-nek. Úgy tudják, ennek zöme külföldre jut J ★ Valamelyikük azt mondta: amikor idehozták, várbörtönnek látta a festői kastélyt, s megszökött. Most nehezen gondol rá, hogy közeleg a végső búcsú pillanata. A. S. Történetünknek három .fő- és három mellékszereplője van. Nem kategóriákat jelölnek, nem általánosítanak. Figyelmeztetnek. Az első variáció egy falusi felvásárlási telepen játszódott le, főszereplője: A felvásárló Rendes becsületes neve van, úgy is hívják az emberek, csak a háta mögött akasztják rá a gúnynevét. Ez az ember szemmel mázsái, illetve minősít. — Első osztály, látom, — bólint, és a széles mázsa mögött átcsúszik a papír az eladó kezéből az átvevő kezébe. Ennek a papírnak értéke van, pénz. Akinek a szeme nem érti az átvevő kérdését, az néhány száz forinttal károsul. „Kérem ez csak máSzerencsen mondták : »Szabolcs a legfőbb szállítónk4* Bodrogkeresztúr után a látóhatár szélén már feltűnnek a szerencsi cukorgyár kéményei. Fekete füst száll az égre. A gyárudvar forgalma azonban mindennél jobban bizonyítja; megkezdődött a szezon. A mérlegnél répával rakott pótkocsis vontatók sora áll. A száz vagon kapacitású betontárolóknál a szeptembert napsütésben félmeztelen, bronzhátú emberek rakodnak. Munkában van a vízágyú is. Kétper- cenként űrit egy vagont, s a répa az alagutakon át úszik a mosóba, szeletelőbe, hogy a lepárlóban kiadja cukortartalmát. Evenként 18 ezer vagon A gyárlátogatásnál Ko- esis János termeltetési osztályvezető a vendéglátó. Ö mondja el, hogy mint mindig, most is szeptenber elsejével kezdték a cukorgyártást és az első vagonok répával rakodva Szabolcs megyéből a Tiszalök, Csönget- környéki termelő- szövetkezetekből érkeztek. — A legtöbb szállítónk Szabolcs megye — mondja az osztályvezető. — Területünkhöz Borsod, Hajdú és Szabolcs tartozik. Borsodból 14, Hajdúból 8, Szabolcsból 18 ezer vagon répát kapunk. A gyár fennállása óta a legtöbb cukorrépát mindig Szabolcsban termelték. A gyárban a termésátlagot és a megtermelt répa cukortartalmát évről évre pontosan vezetik, térképre rögzítik. Jóleső látvány. hogy ezeken a térképeken a szabolcsi területen sokkal több a piros szín, mint a zöld. Főleg Tiszalök, Kisvárda, Vásárosnamény, Csenger környéke szállít nagy tömegű és jó minőségű cukorrépát. Tehát nemcsak alma, burgonya de a cukorrépatermelésben is jeleskednek mezőgazdasági üzemeink. A nagyüzemek fölénye — Szabolcsban a termésátlag is évről évre nő. Tavaly 130 mázsás átlagtermést értek el, az idei átlag becslésünk szerint 150 mázsa lesz. Jónak Ígérkezik a cukortartalom is, de ehhez az szükséges, hogy a tömeges répaásást október közepétől, december elejéig végezzék e! a termelő- szövetkezetek. A termésátlag növekedése — a mi megállapításunk szerint — különben a szövetkezeti gazdálkodás fölényét bizonyítja. Az egyéni termelők soha nem értek el ilyen termésátlagot, sőt mai példa, hogy a termelőszövetkezeti csoportok rendre száz mázsa alatt termelnek. Az elmúlt évben például egy holdról 48 mázsa répát kaptunk tőlük, az idei termésüket sem tudjuk 77 mázsánál többre becsülni. Cljabb lehetőségek kínálkoznak A szerencsi cukorgyár egyik legrégibb üzeme az országnak. Két évvel ezelőtt ünnepelte 75. jubileumát. Az idő múlása látszik a külső köntösön, a falak vakolatán, de a berendezések, gepek többsége már modern, korszerű. Érdekes a gyár termetesének alakulása, fejlődése. 1920- ban kétezer, 1927-től 1948- ig öt-hatezer vagon répát dolgoztak fel. 1948-ban a gyár történetében először rését. Aki az utcákat járja, gyönyörködhet az egyforma pirostetős házakban, s a házak előtt a sok-sok virágban, a község központjában lévő park sokszínű virágágyaiban. A park árnyas útjain elhelyezett padokon szívesen üldögélnek a község lakói. Csak a nagy sár csúfította időnként községünket. Ezen 28 ezer vagon répából készítettek cukrot, s 1965-ben a feldolgozott mennyiség meghaladta a 40 ezer vagont. De még nem érkeztek a csúcsra. — Jelenleg 270 vagon répa feldolgozása a napi teljesítmény. Ebben a szezonban a szokástól eltérően már január közepén leál- lunk, mert tovább bővítjük a gyárat, a kapacitást. Ei akarjuk érni a napi 500 vagonos feldolgozást. Ez a szabolcsiakat is érinti. A jövőben még több cukorrépára tesz szükségünk. Hogy többet adjanak annak nem igen tesz akadálya, mert a gyár és a termelőszövetkezetek között jó a kapcsolat. Nincsenek vitás ügyek. A többtermetes érdekében mi is mindent megteszünK. A szállítási utak rövidítésére már hetven atvevőhe- lyet létesítettünk a megyeben és ezek számát tovább növeljük. Segítünk az olyan termésátlagot növelő új módszerek elterjesztésében is, mint a szemenként: vetés. Szerencsen jártunk. Láttuk hogyan lesz a szabolcsi cukorrépából kristály és mokkacukor, és olyan véleményt hallottunk, amelyre csak büszkék tehetnek termelőszövetkezeteink. építettek. De a közutak, toként a főutca sá tengere még mindig problémát Okozott a közlekedésben, s a tsz-nek a szállításoknál. Most, szeptember első nao- iaiban elkészült az új műül. amellyel ismét kedvezően változott községünk képe. Bojt or Éva Tiboi szállás Seres Ernő több az egészségügyi szakember /avul az érettségizettek aránya is Sokat fejlődött az elmúlt években Szabolcs egészség- ügyi szakkáder képzése. A megyei egészségügyi szakiskolákban az idén 40 általános képesítésű ápolónőt. 30 gyermekápolót, 35 laboratóriumi és 20 fogászati asz- szisztenst képeznek. Ezenkívül 15 szociális otthoni gondozónő és 16 röntgenasszisztens kap képesítést. akik valamennyien a megye szakintézeteiben dolgoznak, illetve a végzés után kapnak beosztást. A fehérgyarmati kórházban 6 laboratóriumi asszisztenst képeznek, akik helyben. Olvasónk írja: Elkészült a Tiborszállás nem nagy község, de rendezettségével kivívta a látogatók elismevagy a vásárosnaményi kórházban dolgoznak. A vásárosnaményi kórházban 25 tanfolyamos ápolónő szerez oklevelet 1967 augusztusában. Tovább javul a csecsemó- és gyermekápolónő képzés is. Részükre ez év márciusában egésznapos bejárásos évfolyamot szerveztek, melyen 36-an vesznek részt, s 1968-ban végez.nek. Innen kerülnek a megye bölcsődéibe és csecsemőotthonaiba. A most tanuló egészségügyi középkáderek közül sokan érettségi után nyernek oklevelet. mű utunk is igyekeztek segíteni a község vezetői, amennyire jutott a pénzből. járdákat Kufárok ~ három variációban sód, harmad osztályú áru". Mindez ismétlődik kora tavasztól késő őszig. Motor autó, ház lesz a sok kicsi forintból. De ahhoz már kevés joga van az adakozóknak, — legfeljebb az esztétikai élvezet. Afféle vigaszdíjként.. A második vari^pió színhelye: Egy pedagógus- lakás Tojás, vágott baromfi, garmadával a jóféle ..hazai" túró, vaj és egyéb élelmiszer*. „Hát csak tessék nyugodt tenni, K-néni, nem tesz semmi baj a gyerekkel. Megtörtént, a gyerek lepót- vizsgázott. Nem is diák. aki nem bukik. Na. isten áldja, sietek, mert órám van a dolgozóknál, isten áldja...” A szoba .falán grafikon, inkább térképhez hasonlít, A jelmagyarázat segít: 8—10 óra a nappalin, likőr korrepetálás levelezőknek, délután 3—5-ig magánóra két gyenge tanulónak, este 7—l()-ig a dolgozóknál és így tovább. Hogyan is jutna így idő felkészülni az órákra, a főhivatással járó munkára? S ki tud így egy könyvet kézbe venni, tv-t nézni? A harmadik variáció szereplője egy orvos, egyik kórházunkból. Az orvos Kiváló szakember. — és nagyvonalú. Ö pénzt nem kezel, jelentősebb, vagy csak annak titulált esetek előtt elvégzik a pénzbeszedést az alacsonyabb beosztásúak, az ápolónők Ok tisztában vannak a tarifával is. Tudják, mi. menynyibe kóstál a főorvos urnái. Es nem szegye!tik elkérni. elfogadni a beteg! 1. hozzátartozójától. ../A ami nem jár. A három variáció szerep lői, meglehet rendes csa ládapák, példás férjek, jó szakemberek. De egyet nem tehet rájuk sütni. hogy becsületes emberek. Neír a foglalkozásukkal ját mindez. Nem jellemző ez a viselkedés a felvásárlóra, a pedagógusra, az. orvosra. De közülük néhányra igen. 9 őket tisztán kell látnunk) meg kell tudni különböztetnünk. Meg kell tanulnunk nemet mondani, amikor * kufárok a markukat tartják. (Pl Így lesz a cukorrépából kristály és mokka