Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-27 / 228. szám

Tanácskozik az ENSZ Gromiko—Péter János találkozó VílriSs tüzeli a „Fellép Bástyában” „I kuitűrfcrradalom - a szocializmus fejlődésének törvényszerűsége“ A Pravda hétfői cikkéből Moszkva, (TASZSZ): Sukarnót tanúként bíróság eié idézik ? köztük V. David csehszlo­vák külügyminiszter. Péter János külügymi­niszter, az ENSZ közgyűlé­se 21 ülésszakán részvevő magyar küldöttség vezetője hétfőn délután. New York- j ban látogatást' tett Andrej , Gromiko szovjet külügymi. j niszternél. A megbeszélés i során időszerű nemzetközi kérdéseket, a világszervezet munkájával kapcsolatos problémákat vitattak meg. Jozet Lenári nagygyűlésen Hanoiban Vasárnap Hanoiban nagy­gyűlést tartottak abból az alkalomból, hogy Jozef Le­nárt miniszterelnök vezeté­sével csehszlovák párt. és kormányküldöttség tartóz­kodik a Vietnam; Demok­ratikus Köztársaságban. A nagygyűlésen Pham Van Dong, a VDK miniszterelnöke is jelen volt. Trang Duy Hung, Hanoi város közigazgatási bi­zottságának elnöke beszédé­ben elítélte az Egyesült Ál­lamokat azért, mert egyre jobban kiterjeszti vietnami háborúját. Meleg szavakkal méltatta azt a támogatást, amellyel a csehszlovák nép a harcoló Vietnamot segíti; Jozef Lenárt válaszában országa szolidaritásáról biztosította a vietnami né­pet és kijelentette, hogy a csehszlovák kormány síkraszáll a vietnami kér­dés rendezéséért a VDK kormányának négypontos és a DNFF ötpontos plat­formja alapján. (TASZSZ) New York, (MTI); Hétfőn reggel folytatta tanácskozásait az Egyesült Nemzetek Szervezete köz­gyűlésének 21 ülésszaka. Az ülésszakra New York­ba érkezett Péter János külügyminiszter, a magyar küldöttség vezetője. Péter Jánost a New York-i re­pülőtéren Csatorday, Ká­roly nagykövet hazánk ál­landó ENSZ-képviselője, Radványi János követ, wa­Amoldov professzor a Pravdában megjelent „A kultúrforradalom — a szo­cializmus fejlődésének tör­vényszerűsége'’ című cikké­ben írja egyebek között: A kapitalizmusban a kul­túra fejlődése a legkegyet­lenebb kizsákmányolás és a nép tömegek leigázása út­ján, fizikai és szellemi erők elnyomása mellett valósul meg. A szocialista kultúrforra­dalom során felszámolják a néptömegek tudatlanságát, megszüntetik az úgynevezett „művelt osztályok” mono­póliumát a szellemi tevé­kenységre, leküzdik a szel­lemi és fizikai munka kö­zötti ellentétet, az egész nép és minden dolgozó hozzájut a kultúra vala­mennyi kincséhez. A szo­cialista kultúrforradalom következetesen humanista jellegű. Humanizmusa nem csupán azt jelenti hogy minden dolgozót a kultúra kincseihez juttat, hanem azt is, hogy a társadalom minden tagja tevékenyen részt vesz a szellemi élet­ben. a néptömegek a szel­lemi értékek igazi alkotói­vá, közvetlen teremtőivé válnak. Arnoldov megállapítja, | hogy a kultúrforradalom | lenini elveinek ismeretében j teljesen világos, hogy ami 1 most Kínában végbemegy j „a nagy proletár kultúrfor- t radalom” jelszó jegyében, i annak semmi köze a szó- j cialista kultúrforradalom j valódi folyamatához. Az ér- j shingtoni ideiglenes ügyvi­vőnk és a magyar ENSZ- misszió számos tagja fo­gadta. A közgyűlés második he­tében továbbra is párhuza­mos üléseket folytat. Dél­előttönként az általános po­litikai vitában hangzanak el felszólalások, a délutá­nokat pedig a délnyugat­afrikai kérdésnek szentelik A hétfői vitában délelőtt négy külügyminiszter ' je­lentkezett felszólalásra, telmiségből csúfot űző, könyvégető, a nagy kínai nép csodálatos klasszikus szellemi kincseit megsem­misítő huligánkodó ifjak­nak miféle közük van a kultúrához? Ma nem lehet sikeresen építeni szocialista nemzeti kultúrát, nemzeti burokba zárva, elhatárolódva más szocialista országok ta­pasztalatairól, szellemi ér­tékeitől, figyelmen kívül Hagyva az új kultúra inter­nacionalista tartalmát. Az elszigetelődés politikája kárt okoz mindenekelőtt az ily ért útra lépett országok belső érdekeinek, elkerülhe­tetlenül lefékezi annak fej­lődését veszélybe sodorja az új kultúrának a lénye­gét, a kommunista irányát — hangsúlyozza Arnoldov. Djakarta, (MTI): Az indonéz hadsereg egyik lapja, az Ampera hét­főn reggel azt az értesülést közölte, hogy Subandrio volt miniszterelnök-helyet­tes és külügyminiszter „bűnperére” tanúként meg fogják idézni Sukarno köz- társasági elnököt is. A lap, amelyet djakartai tudósító- körökben „rendszerint megbízható” forrásnak te­kintenek arról is tájékoz­tat, hogy ha Sukamo nem lenne hajlandó megjelenni a törvényszék előtt, akkor „felkérik”, hogy tanúvallo­másait írásban nyújtsa be. Sukarno sorsával kapcso­latban a Newsweek című amerikai hetilap legújabb számának periszkóp-plety. karovata szellőztet újabb értesülést: ha az elnököt száműzetésbe kényszerítik, — írja az újság — akkor Becsben akar letelepedni. A Newsweek még azt is tudni véli, hogy Malik külügymi­niszter máris megkeresést intézett az osztrák kor­mányhoz, s Ausztria haj­landó engedélyezni Sukar- nónak a tartózkodást Mocambique-ban ebben a fekete-afrikai országban egész éven at forró, trópus: eső zuhog. A portugál tele­peseknek-. azonban, akik’ az Indiai-óceán partján fek­vő város, Lourenco Mar­ques kávéházaiban a hűsí­tőket szürcsölik. nemcsak az örök nyár miatt van melegük. A talaj — politi­kai értelemben is egyre forróbb a talpuk alatt. Amikor 1962. elején a gyarmati kormányzó rezi­denciája előtt az éj leple alatt ismeretlen kezek le­döntöttek Salazar, a gyű­lölt portugá] diktátor szob­rát, még csak feltételezték, hogy ez az akció talán jel­adás lesz. Azóta meg is bi­zonyosodhattak erről. Még az év nyarán egyesültek a mocambiquei függetlenségi pártok, s amikor nyilván­valóvá lett, hogy békés eszközökkel tiltakozó ak­ciókkal nem érnek célt, ma két esztendeje, 1964. szeptember 25-én nyíltan hadat üzentek a gyarmato­sítóknak. Mi ellen üzentek hadat? ,,Assimiladók" és a többiek Mocambique nagyon tá­vol van tőlünk, az első helybeli 1964-ben járt Bu­dapesten — az öt évszázada meghódított portugál gyar­matról, vagy mai, hivatalos szépített nevén „tengeren­túli tartományról”. Mégsem ettől a mocambique-itól, a FRELIMO, a Felszabadítási Front egyik vezetőjétől hal­lottunk először az ott ural­kodó állapotokról. Az új­ságolvasó emlékezik még a „Santa Maria” tengerjáró látványos elrablására — kapitánya, egykori gyarmati tisztviselő (!) ezzel akarta a figyelmet a Portugáliában és „tengerentúli tartomá­nyaiban” kialakult helyzet­re irányítani. A világsajtó akkor — már 1961-ben — részletesen ismertette az öt évszázados portugál gyar­mati uralom „áldásait”. Emlékeztetőül hadd mond­juk el, hogy Mocambique — nyolcszor akkora, mint az anyaország, amelynek ma is kiszolgáltatott nyers­anyag-szállítója. Százezernél is kevesebb portugál tele­pes uralkodik itt hétmillió „bennszülött”, egy csaknem Portugália népességének megfelelő őslakosság fölött. Állítólag nem azért, hogy továbbra is a világpiaci áraknál olcsóbban kapja a portugál töke a kávét, a cukrot, a szizált. hanem egyesegyedül a mocambi. queiak érdekében, akiknek Lisszabon önzetlenül kínálja a civilizáció áldá­sait. Csodálatosképpen azon. ban e civilizációs misszió Vasco da Gama 1497. évi felfedező útja óta — egy­helyben topog. írni — ol­vasni az őslakosságnak ma is csak 0,2, azaz kéttized (!) százaléka tud — márpedig állampolgári jogai Mocam- bique-ban csak az úgyne­vezett „assimiladó”-knak vannak, az „asszimiláltak- nak”, akik kijárták a por­tugálok iskoláit és átvették életmódjukat. A gyarmato­sítók persze, érthető okok­ból, nem nagyon törik ma­gukat hogy ezek száma a kirakathoz szükséges mini­mumnál magasabb legyen... „Embercsere“ Dél- Afrikával A többiek — évente hat hónapon át kényszermun­kásként dolgoznak, „jó” esetben szülőföldjükön, de sok esetben a dél-afrikai arany, és gyémántbányák­ban, mert Salazarék meg­állapodtak még a rosszem­lékű Verwoerd miniszterel­nökkel, hogy Portugália minden esztendőben száz­ezer mocambique-i kény­szermunkást szállít nekik, cserébe viszont Dél-Afrika behozatala egy részét Lou­renco Marques kikötőjén át bonyolítja le... Ne higgyük azonban, hogy csupán kereskedelmi szempontok diktálták Sala­zarék és a dél-afrikai re­zsim szövetségét, amely újabban Rhodesiával is ki­bővült — amint azt a Lou­renco Marques és a másik, Rhodesiává] közvetlen vas­úti összeköttetésű mo­cambique-i kikötő, Beira körüli titokzatos olajszállító hajók feltűnése is mutat­ta. A Dél-afrikai Köztársa, ság fajgyűlölő kormánya, Tokió. (MTI): Nem sikerült az a kísér­let, hogy Japán felzárkóz­zék a szputnyikkal rendel­kező országok soraiba. Hét­főn, a Csendes-óceán part­ján fekvő ucsinurai kísér­leti támaszpontról fellőttek egy 8,5 tonna súlyú „Lamb­da” elnevezésű 4 lépcsős rakétát, amelynek negyedik lépcsője, a 26 kilogrammos Rhodesiával és a portugál gyarmati hatóságokkal együtt Szeretné kiépíteni a gyarmatosítás, a fehér te­lepesuralom végvárát Afri­kában. Az a mozgalom, amely ma két esztendeje Mocambique-ban a függet­lenség jelszavával zászlót bontott, egyszersmind en­nek a „Fehér Bástyának” üzent hadat. Nem véletlen tehát, hogy összefog ellene Dél-Afrikával és Portugá­liával az élen a régi és az újgyarmatosítás egész „szent szövetsége”. Egy szobor karriene A haladó Afrika ezert kétszeresen is szolidáris Mocambique harcoló né­pével. Az Afrikai Egység­szervezet felszabadítási bi­zottsága mellett több ha­ladó afrikai ország is te­vőleges segítséget nyújt a FRELIMO-nak, amelynek vezetői Tanzania fővárosá­ból irányítják mozgalmu­kat. A fegyveres felszaba­dító harc meghirdetése óta a FRELIMO, amely kezdet­ben mintegy kétszázötven katonát számlált, erőben és tekintélyben egyaránt gya­rapodott. Nemcsak a por­tugá] gyarmati katonaság­gal veszi fel sikeresen a küzdelmet, hanem egész országrészeket tart ellenőr­zése alatt, ahol máris hoz­záfogott a független Mo­cambique első afrikai köz- igazgatási szerveinek kiépí­téséhez. ...Amikor 1962-ben Lou­renco Marques-ben ledön- tötték Salazar szobrát, a hatóságok rövid nyomozás után lezárták az ügyet és az emlékművet szép csen­desen restaurálták. A „Fe­hér Bástyában” a FRELIMO által gyújtott tüzek azon­ban arra vallanak hogy a hányatott sorsú szobornak nem lesz nagy jövője Mo- cambiqueban... rakétafej, a tervek szerint mesterséges bolygóként foly­tatta volna útját. Négy percei és 10 másod, perccel azután, hogy a ne­gyedik lépcső is levált. a mesterséges bolygónak ki­jelölt rakétaegység süllyed­ni kezdett és nem tért rá pályájára. A kutatók kü­lönben már eleve legfel­jebb 20 százalékos esélyt adtak a kísérlet sikerének. Kudarcot vallott az első japán űrkasériet Molnár Géza: TicMMok €4 (Kisregény) IS. Látszott rajta a meg- kónnyebülés. Felesége a tűzhely mellett állt, Laci szerette volna, ha valami őszinte együttérzést, szomo­rúságot fedez fel rajta, iga- zabb. emberibb rezdülését a léleknek. — Jaj, Jaj, szegény fiúk... És legalább jó hely­re mennek? Aztán vigyáz­zanak ám nagyon, mert ez a város most nagyon sze­szélyes — elnyomott egy ásítást, búcsúzóul épp csak, hogy odaadta kezét. Na­gyon takaros, fess, gusz­tusos volt, Laci szeretett volna belerúgni. Koromsötétben mentek át az alagúton, nehezen talál­ták meg a házat. Magda fel akart velük jönni, Laci nem engedte. Minek, azzal is az időt tölteni? Jenci tapintatosan előre ment, hogy elbúcsúzhassa­nak. Harckocsioszlop vonult mellettük az úttestem, a lánctalpak csikorgása meg­remegtette a házakat, dö­rögtek a motorok, a kipu­fogókon lángnyelvek csap­tak az éjszakába. A vonuló sötét tömbök ágyúcsöve fé­lelmetesen előremeredt. A pesti oldalon reflektorok csóvái kúsztak az égre. Megcsókolták egymást. — Nagyon- nagyon vi­gyázz magadra. Holnapután várlak. Ha valami kompli­káció van, inkább ne gye­re. Érted?! Inkább ne gye­re! Újra összetapadtak, mo­hón, éhesen csókolták egy­mást. Az aszfalton ütemes lép­tek közeledtek, talán jár­őr, készültség. Magda el­indult a Széli Kálmán tér felé, pillanatok alatt elnyel­te a sötét, Laci gyorsan be­ment a lépcsőházba. Jenő már türelmetlen volt: — Mindennek van hatá­ra — dunnyogta mérgesen. — Jó jó, csak várjál, te ridegmarha, leszel még te is szerelmes. Szuszogva kapaszkodtak föl a negyedik emeletre. — Voltam is, leszek is, nem arról van szó — bé- kétlenkedett Jenő. — Egy lyukas garast nem adnék a bőrünkért, s ti még lelki életet éltek két belövés között. Jó, hogy nem mász­tok fel a Citadellára hold­világot lesni. Tulajdonképpen jókedvük volt, hogy ilyen jól meg­úszták Papír Marcit. Csöngettek. A kisablak felnyílt, női hang szólt ki: — Mit akarnak? — Rigó Jenő vagyok a barátommal, Somos Árpit keressük, vagy Jóskát, az is jó lesz. — Lépjenek be Mögöttük az ajtó becsu­kódott, aztán villany kat­tant. Hunyorogva bámultak az éles fénybe. Egy éppen olyan szőke, borzas, pon- gyolás lány állt előttük, mint a szigetcsépi Vidócki Klári. Jenő kezet nyújtott, ki­csit szertartásosan mondta: — Mi már találkoztunk a Somos bácsinál, amikor kedves vőlegényével voltak kint Margitvárosban. —■ Én is emlékszem ma­gára, meg a húgom is me­sélte, a Klári, hogy maguk voltak ott kint a tanyán. Pakoljanak le, aztán jöj­jenek beljebb. Kezet adott Lacinak is, aki valamit motyogott, hogy sajnálják, meg hogy ilyen későn és váratlanul — a lány azonban barátságosan leintette: — Hagyja csak... Olyan rumli van, annyian jönnek- mennek, hogy maguk itt föl sem fognak tűnni. Majd meglátják. Somos Árpi állt a szo­baajtóban. Nagyon mele­gen, barátságosan kezetrá- zott, Jenőnek még a nya­kába is kapaszkodott ki­csit, Lacit hátba veregette. Csak hogy itt vagytok végre. Már aggódtam, hogy bennszorultok abba a ró­kalyukba Papír Marcinál. Magas, vékony szemüve­ges fiú volt, bádogdozniból cigarettát sodort, odanyúj­totta nekik is a dohányt. Jenő elhárította, Laci me­rő udvariasságból sodort magának egy hurkaformá­jú idétlent. — Tulajdonképpen most szervezkedünk itt, szedelőz- ködünk össze — mondta Árpi. — Csupa olyan em­ber, akinek nincs veszteni­való ja Ha elkapnak, úgy­is kinyírnak, vagy a front. Akkor már inkább próbál­juk becsületesen. Mintha egy erdő szólalt volna meg Laciban a rá­rontó szélviharban. Hisz erre várt, ezt kereste, hit- te-remélte éppen. — Hányán vagytok? És mik a terveitek? t— Gyertek be mindenek­előtt. A szobában nagy cserép­kályha ontotta a meleget. Hárman tanyáztak bent, Jóska (Árpi testvére) félkö- nyékre támaszkodva a dí­ványon hevert, a kályhá­nál ingujjra vetkezve, ke­resztbevetve lovaglócsizmás lábát egy katona s végül egy angol bajúszos sápadt, csontos fiatalember. Árpi néhány szóval be­mutatta az újonnan jötté­két Elsőnek a katona állt fel, kezetnyűjtott, sarkait megszokottan összekoccan­totta: — Karádi őrmester. Ho­zott isten benneteket fiúk. Érezzétek magatokat ott­hon, mint a magatokéban. Az angol bajúszos épp csak megemelkedett, s nagy lapos tenyerét ernyedten odatartva mondta: — Nagy Mihály — ha­darva tette hozzá: — A többi most úgysem fontos, egyébként villanyszerelő a szakmám. Somos Jóska felült a heverőn, onnan szorította meg kezüket. — A fiúk tudják, miről van szó, és benne vannak — mondta. Árpi, elhelyez­kedve egy fotel karfáján — margitvárosi prolik, szom­szédaim, felelek értük. — Jó jó, ezt már az ele­jén megértettük, nem ez a lényeges — intett türel­metlenül Nagy Mihály, * náthásán kifújta figyelem­re méltóan nagy, karakte­risztikus orrát. — Tudjuk, hogy nem azért lógtak meg a behívás elől, mert szere­tik a sramlizenét. Fegyve­retek van? — Nincs. — Papírjaitok vannak? — Lényegében... — Szóval nincsenek. Ez a lényeg, nem a „lényegé­ben”. Bugylibicskával nem lehet a harckocsikra rá­mászni. Papír nélkül egy lépést se tehettek a vá­rasbán. — Nézd... Ezt mi is tud­juk. Épp azért jöttünk ide — mondta Laci. Ellenszen­vesnek; érezte ezt a nagy orrú, okoskodó fiút, arra gondolt, ennyit megkockázj tathat. — Tényleg, ne vitázzunk, gyerekek — szólt közbe higgadtan Árpi. — Hogyan tudjuk megoldani a helyze-' tét? (Folytatjuk!

Next

/
Thumbnails
Contents