Kelet-Magyarország, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-21 / 223. szám
Becsületbeli AZ ANYAGI ÉRDEKELTSÉG HATÁSA: ügy Jobb a munkakedv, nagyobb a jövedelem A mezőgazdaság helyzetét elemezte a nyíregyházi járási pártbizottság Mondták a háromgyermekes asszonynak, vasárnap maradjon otthon, végezze a család körüli teendőket. így hangzott a válasza: „Szó sem lehet róla. Éppen én ne legyek itt a sürgős munkánál?” És vasárnap reggel Hetényi Józsefné is ott szorgoskodott a GA 40—34-es rendszámú autóbusz körül, hogy egyetlen percet se késsenek az átadással. A járművet jórészt társadalmi munkával újították fel, mentették meg a nyíregyházi vállalat dolgozói. Köztük az emlitett háromgyermekes édesanya, aki ha azon a vasárnapon otthon marad, semmi hátránya nem szór. mazik belőle. Kiváncsi voltam rá; miért jött mégis? Valaki azt válaszolta: olyan szép volt ez a vállalkozás, hogy szégyen lett volna távolmaradói tőle. „Becsületbeli ügy lett a két busz készítése a vállalatnál.” Hallani más vállalatok hasonló szép cselekedeteiről is, különösen napjainkban, ami. kor a párt közelgő kongresz- szusa jegyében napról napra újabb és újabb Ígéretek fogalmazódnak meg. Maradjunk példaként az AKÖV- nél: a vállalat kommunistái nemrég arra hívták fel a dolgozókat, hogy együtt annyi üzemanyagot takarítsanak meg, amennyivel a kongresszus megnyitásának napján valamennyi járművüket üzemeltetni tudják. Mondani sem kell, hogy ennek a kezdeményezésnek is nagy sikere van a dolgozók között. Jóllehet, összegszerűleg nem óriási ez a haszon, de izgalmat, a munka izgalmát eredményezi. Biztosan vannak, akik kétkednek: ilyet is lehet? S ha majd látják, hogy lehet, alaposabban elgondolkodnak azon, mit jelentene anyagilag a vállalatnak a még szélesebb körű takarékoskodás. A társadalmi munka és mindenféle munkafelajánlás erőforrás üzemeinkben. Kihasználása, feltárása több, mint gazdaságossági kérdés. Miközben lerakódnak a megtakarított forintok a közös kasszában, kedvezően változik az emberek gondolkodása, véleménye az őket körülvevő világról. Ezért nem szabad sablonossá, tizedrangú kérdéssé ala- csonyítani egyetlen közös vállalkozást sem. S ha megszületik a siker, nem kell fukarkodni az elismeréssel sem. A (két iskolabusz készítésében kitűnt fiatalokat külföldi kirándulásra viszi a vállalat!) Az elismerés tovább fokozza a társadalmi munka iránti kedvet, mind kevesebb lesz a félrehúzódó, ' kénytelenkelletlen segítő ember. A. S. A nyíregyházi járási párt- bizottság legutóbbi ülésén behatóan foglalkoztak a járás mezőgazdasági helyzetével. A négy évvel ezelőtti pártértekezlet a mezőgazdaság területén legfontosabb feladatként a nagyüzemi szövetkezeti gazdaságok politikai, gazdasági és szervezeti megszilárdítását tűzte célul. Megállapította a pártbizottság, hogy a termelőszövetkezetek megszilárdításában, a termelés fokozásában jelentős szerepe van a munka szerinti elosztás szocialista elve érvényesülésének, a tagok anyagi érdekeltségének. 1962-től 19®5-ig 19 százalékkal nőtt a járásban az egy tsz-tagra jutó részesedés a közösből. Közös vagyonuk — négy év alatt — 52.2 százalékkal, vagyis 300 millió forinttal, ezenbelül a tiszta vagyon 166 millió forinttal növekedett. Az állóeszköz-ellátottság pedig 113 százalék emelkedést mutat. Az anyagi érdekeltség kialakításához jelentős segítséget nyújtottak a megyei párt és tanács vb együttes javaslatai. E munkadíjazási formák természetesen tovább fejlődtek, terjedtek, és sikerült a családtagok bevonása a közös munkák elvégzésébe. Az értékelés időszakában a járás tsz-ei- 335 millió 613 ezer forintot ruháztak be közös gazdaságaikba. Megépítettek 15 nagy típusú (108 férőhelyes) tehénistállót, 6 borjunevelőt, 198 dohánypajtát, rendszeres öntözést szerveztek 1564 hold legelőterületre. A traktorállomány közel hétszeresére nőtt, és jelenleg eléri az 550 darabot, melynek nagyrésze univerzális gép. Sokat bővült a munkagéppark is.. Különösen jelentős eredményt értek el a szövetkezetek kenyérgabona, cukorrépa, kukorica termesztésében. Búzából 1965-ben 12 ,5 mázsa holdankénti termésátlagot takarítottak be a tsz-ek, amire példa a járás termelésében még nem volt. Külön is említést érdemel a járás gyümölcstelepítési programjának végrehajtása. 1962-ben 2835 hold nagyüzemi gyümölcsössel rendelkeztek az itteni tsz-ek, s ma pedig 5280 hold közös gyümölcsösük van. A telepítési programot különösen eredményesen hajtották végre Napkoron, Nagyhalászban, Nyírteleken és Tiszanagyfa- luban. Az átszervezést követő években fontos feladatot jelentett a közös állattenyésztés kialakítása, a férőhelyek biztosítása, a takarmánybázis fejlesztése. Az átszervezés óta a tsz-ek közös szarvasmarha-állománya 215, a sertésé 234 százalékkal nőtt. Az egy tehénre jutó tejtermelés 263 literrel emelkedett. Lényeges eredménye van a baromfinevelésnek is. Míg 1962-ben még csak 961 mázsa baromfihúst értékesítettek a járás szövetkezeti gazdaságai, 1965-ben már 3257 mázsát adtak közfogyasztásra. A legfontosabb cikkféleségekből — a tárgyalt időszakban — 6 százalékkal növekedett a járásban a felvásárlás. Még jobb eredményt mutat azonban az idei első fél év: 113,8 százalékra sikerült teljesíteni a felvásárlási tervet. Vagyis: közel 6 millió forint értékben vásároltak fel több mezőgazdasági árut a járásban, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában. S természetesen, az idei fél évi értékesítési tervek túlteljeJól halad a munka a Nagyhalászi Kendergyárban. Különösen élen jár a termelésben a gyár farostlemez üzeme. Már féléves tervüket jóval felül teljesítették a 100 százalékon. Az üzem éves átfogó termelési terve hétezer köbméter farostlemez. Mintegy 800 ezer forintban végeztek munkagépfelújításokat. A munkások három műszakban dolgoznak. A bútoralapanyagokat az egri és budapesti bútorgyáraknak szállítják. A múlt évekhez viszonyítva mintegy 60 százalékkal emelkedett a gyár rostüzemének kapacitása. Ez évben mintegy 700 e|ter forintban végeztek felújításokat, új gépek beépítését. Uj láncasztalt, két törőgépet kapott sítésében kedvezően éreztette hatását az új termelői árrendszer. A falusi pártszervezetek tagjai, mindenekelőtt a tsz- ekben élő kommunátok, akkor cselekszenek helyesen, ha továbbra is napirenden tartják tsz-eik anyagi és erkölcsi erősítését. A gazdasági feladatok fokozódnak: a mezőgazdasági termelést 13 —15 százalékkal kell növelni a következő ötéves tervben. A kommunisták feladata továbbra is, hogy megértessék az egyén és a közösségi érdek közötti összefüggést. Éppen ezért, a pártnak fel kell lépni az olyan jelenséggel szemben, amikor egyes párttagok és gazdasági vezetők úgy vélik, hogy a jó pártpolitika, a javuló légkör már nem teszi szükségessé a párt célkitűzéseinek hangoztatását, az emberek tudatának formálását Az utóbbi években a mezőgazdaságban is kibontakozó szocialista brigádmozgalom, a szocialista munkaverseny formái jól bevált eszköze a tudatformálásnak. Éppen ezért, a jövőben még nagyobb figyelmet kell fordítani a mozgalomra. (A. B.) az üzem. Javították a belső porelszívást is. Még a hagyományos módon, kézzel szedik ki a medencékből jaz áztatott kendert a munkások. A jövő évben már terjedelmes, drótkötéllel átkötött kötelekben helyezik be a kendert az áztalómedencékbe. A kiemelést, kiszedést daruval fogják végezni. Augusztus végén kezdték meg az idei kender feldolgozását. Másfél millió forintos beruházással építettek meg ez évben egy nagy teljesítményű termálkutat az áztatási munkálatokhoz. Még ez évben megépítésre kerül a víz keverése céljából egy hideg vizű kút is. (mosolygó) Hétezer köbméter bútoralapanyag készül a Nagyhalászi Kendergyárban Jelentős beruházás, műszaki fejlesztés Mindig másokért Varga Gábor a tettek embere. Amikor 1949-ben megválasztották a Tiszavasvári Állami Gazdaság pártszervezete titkárának, alig volt néhány kommunista, s a gazdaság is elhanyagolt volt. Azóta négyezerholdas korszerű, nagyüzem lett a gazdaság. Erős, létszámban is (83 tagú) ütőképes a pártszervezet. S az elmúlt tizenhét évben minden jelentősebb eredményben, feladatban ott volt az ő munkája, véleménye, javaslata is. Hosszú László, a gazdaság igazgatója a pártvezetőséget újjáválasztó taggyűlésen így jellemezte: „Tizenhét évi becsületes, küzdelmes munka után nyugdíjba megy Varga Gábor elvtárs. A kommunisták, a gazdaság minden dolgozója nevében mondok köszönetét töretlen, mindig a közösséget saolgáló fáradozásaiért, több mint másfél évtizedes kitartó pártmunkájáért. Mint embertől, szerény, becsületes kommunistától azonban nem búcsúzunk. Kérjük, hogy ezután is segítsen tanácsaival, neveljen emberségével, igazságos példájával.” Megható pillanatok. Olyan embertől búcsúztak, aki saját gondjait soha nem vitte a munkahelyére, aki saját érdekében soha nem kért támogatást. Azt mondták róla: ha személyéről, munkájának elismeréséről, egyéni problémáiról esett szó, ő ritkán szólt. Ha azonban pártmunkáról, a kommunisták, a gazdaság dolgozóinak ügyeiről kellett dönteni, szólni, akkor határozottan kiállt, intézkedett. Fáradhatatlan munkája révén alakult ki elvtára, baráti kapcsolat a páift-, ttemegszervezeti és gazdasági vezetők között, bizalomteli légkör vezetők és dolgozók között. Inkább elhárítja a dicséretet, mintsem önmagának tulajdonítaná a munka eredményeit. Azt, hogy gazdaságuk évek óta nyereséggel zárja az évet, hogy nagy része van az aktív pártmunka kialakulásában, a holdankénti 31 mázsás kukoricatermésben, a 21 mázsás kenyérgabonatermésben, a 120 mázsás almatermésben. Példája nyomán neveltek olyan kommunistákat, akik felszólítás nélkül, tutajról folytatták a permetezést a hirtelen elöntött gyümölcsösben, harcolnak minden szem termésért. Nem önmagát, a pártvezetőséget dicséri eredményeikért, hanem a nyolcvanhárom kommunistát, a becsületes pártonkívülieket, a szakembereket. Nem engedményekkel lett elismert, népszerű párttitkár. Mindig magasabb mércével mérte a munkáját, másoktól tehetségük, érdeklődésük szerint kért támogatást Tudják róla, vannak egyéni gondjai, de ezzel nem köti le sem az igazgatót sem a járási szerveket. Annál inkább küzd most is azért, hogy Rá- zompusztán megépüljön az üzemi konyha, a bekötő út, Tiszadadán a munkásszállás, Lajos-tanya villanyt kapjon. Mindezek megvalósításához sokat segítenek a kommunisták. Mellette vált elismert, megbecsült emberré Baka- csi Ferenc elvtárs, akit — mint a pártszervezet eddigi szervező titkárát — most egyhangúlag választották meg a pártszervezet titkárává. Varga Gábor elvtárs már nem titkára a Tiszavasvári Állami Gazdaság pártszervezetének. A kommunisták azonban kérték: maradjon köztük, segítse őkeí taná_ csaival, emberségével. S ő szívesen vállalta. Nagy Tibor Nyerstégla dupla áron? A károkról már két selejtezési jegyzőkönyv készült. A július végén megtartott „telepfeljárás” alkalmával a bizottság megállapította; az elemi kár következtében 168 ezer 595 kisméretű téglaegységnek megfelelő nyerstégla ment tönkre. Augusztus elején újabb jegyzőkönyv. A selejt ezúttal is több mint 116 ezer darab. És most újabb elázott téglákról, összeborult banget- tákról készül selejtezési jegyzőkönyv az ÉM. Hajdú— Szabolcs megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat fehér- gyarmati téglagyárában. Amerre a szem ellát, mindenütt tégla és tégla. Nagyobb része a szabadban. Kevés a szin. és még kevesebb lett, amióta megkezdték az új gyár építését. Gacsó József, a párttitkór sorolja: — Két favázas színünket bontották el. A harmadikat át kellett alakítani istállónak, raktárnak és javítóműhelynek. Azok is útban voltak és el kellett bontani. Egy negyediknek meg csak a felét tudjuk használni, mert azon keresztül átjárót kellett biztosítani az építkezések miatt. A gyár nyerstéglagyártási terve ez évben nem egészen tízmillió darab. A kedvezőtlen feltételek ellenére a gyár dolgozói mindent megtesznek, hogy a tervet teljesítsék. A tönkrement téglák helyett újakat készítenek, vasárnap is dolgoznak, hogy csökkentsék az elmaradást. A nyerstéglának azonban nincsen hely. egyre többet kell a szabadban tárolni, újabb veszélynek kitenni. Kétségtelen, hogy a mintegy kilencvenmillió forint költséggel felépülő úr. ■ modern, automata téglagyár üzemeltetéséhez már kevesebb színre lesz szükség. De amíg ez felépül, téglára az építőiparnak addig is szüksége van. Jó lett volna az új létesítmény helyét úvv k'ie- lölni, hogy ne került volna sor a meglévő színek. a javítóműhely, az - Istálló és az alig pár éve felépített fürdő lebontására. De ha már így történt, legalább a lebontott szárít ó- szineket • telepítették volna át a szabadtéri tá--'ásra amúgy is igénybe vett. kisajátított szántóföldre. A máris tönkrement több százezer nyerstégla ára rhinrlen valószínűség szerint fedezte volna az áttelepítés költségeit. Tóth Árpád Félmilliós értékíí munkai a nyári építő táborok ban Helytálltak a szabolcsi diákok állapította meg keddi ülésén a megyei KISZ vb A KISZ megyei végrehajtó bizottsága keddi ülésén értékelte a szabolcs-szatmári közép- és főiskolások, és az ipari tanulók nyári ifjúsági építőtáborokban végzett munkáját. A szabolcs-szatmári fiatalok négy táborban, Bala- tonújhelyen, Badacsonytomajban, Balatonaligán és megyénkben, Tiszavasvári- ban dolgoztak. A lányok az állami gazdaságokban a legfontosabb mezőgazdasági munkákban segítettek: gyümölcsszedés és válogatás, gyümölcsöskapálás, a zöldségkertészetekben pedig paradicsom, paprika, uborka- szedés szerepelt az elvégzendő munkák között. A Tiszavasvári Állami Gazdaságban dolgozó középiskolás lányok által elvégzett mezőgazdasági munka értéke meghaladja a 150 ezer forintot. A fiúk táborában, Badacsonytomajban 225 szabolcsi tanuló a vasútrekonstrukciós munkákban vett részt két hétig. Megyénk fiataljai derekasan helytálltak az ifjúsági építőtáborokban. A résztvevő kétezer közép- és főiskolás, ipari tanuló összesen több mint félmillió forint értékű munkát végzett el. Különö* sen .kitűntek jó munkájukkal a vasútépítésen dolgozó Kisvárdai Bessenyei Gimnázium KISZ-esei, valamint Balatonújhelyen a mándoki gimnázium tanulói. Számos középiskolából érettségizett fiatalok brigádot alkotva jelentkeztek és vettek részt az építőtáborok munkájában. A tábori munkaversenyekben, az iskola- és brigádvetélkedőkben a szabolcsi diákok számos jó helyezést értek el, s csaknem minden turnusból került megyénkbe a legjobbaknak járó zászlókból. A napi hatórás munka mellett bőven jutott idő a szórakozásra is. Á táborokban több helyen a sátrak helyett már korszerűen berendezett épületekben laktak a fiatalok. Minden táborban volt televízió, emellett a KISZ Központi Művész- együttese adott műsorokat, filmvetítések voltak, honvédségi bemutatókat és divat, tanácsadásokat rendeztek. im. *4 Tudósítónk irja: Gazdag ifjúsági program Záhonyban A MÁV záhonyi szakszervezeti művelődési házában gazdag program várja a fiatalokat. Naponta délután kettőtől este kilencig szabad foglalkozást biztosítanak részükre. Szombat esténként pedig sokan vesznek részt az „Illik, nem illik” vitákon. A vitát nagy sikerrel vezeti Balogh Géza, a géptelep dolgozója. A művelődési ház irodalmi színpada újabb műsorok összeállításával foglalkozik. : Legutóbb nagy sikert arattak a Halhatatlan szerelem című műsorukkal. Felszerelésük korszerű. A klubszoba, — amely egyébként társalgó is —most kapott új berendezést 15 ezer forint értékben. Három zenekar is szolgálja a fiatalok szórakozását a művelődési házban. E zenekaroknak nemcsak a járásban, hanem a járás, illetve a megye határain túl is nagy sikerük van. A tervek szerint legközelebb budapesti vendégszereplésre utaznak. Vincze Péter Kisvárda 1966. szeptember 21.