Kelet-Magyarország, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-18 / 195. szám
I HÍREK A Belga Atlétikai Szövetség összeállította az EB-n részt vevő válogatottat, amelynek egy világnagysag, a tízezer méteren induló Roelants a fő erőssége. Az AFP párizsi közlése szerint már a franciák is kijelölték végleges csapatukat. Jazy 1500 és 5000 m-en indul. Bulgária 16 versenyzőt — hét nőt és 9 férfit — indít a Népstadionban. Az EB-n rajthoz álló lengyel válogatott legnevesebb tagjai: férfiak: Mániák Dudziak (száz és kétszáz m) Zimny (tízezer m) Smidt hármasugrás, Piatkowskí (diszkosz) Sidlo (gerely). / Nők: Irena Kirszenstein, Éwa Klobukowska (100 és 200 m). Érdekesebb csehszlovák nevezések: Férfiak: Trousil (400 m) Jungwirth (800 m), Odlozil (1500 m), Skobla (súly), Danek (diszkosz). A Népstadionban sorra kerülő EB egyes versenyszámaira az ügyességi verseny, zők bemelegítése az edzőpályán történik, amely a toronyépülettől kb. 500 m-re van. A versenyzők azonban igénybe vehetik az edzőpálya és a toronyépület között közlekedő mikrobusz ingajáratot. A Magyar Posta is vizsgázik az EB-re való felké. szültségével. Feladata nem lesz könnyű, hiszen az előzetes jelentések alapján mintegy 500 bel- és külföldi újságíró, rádió és televízióriporter akarja a lehető leggyorsabban tájékoztatni a közönséget. A munka megkönnyítésére és gyorsítására 8 alkalmi postahivatalt működtetnek az EB alatt, összesen 23 országba jut majd el az EB eseményeiről, a televíziós kamerák és a rádiók mikrofonjai által felvett kép és hangjel. Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzések Szerdán újabb mérkőzéseket játszottak a labdarúgó MNK- ért. Meglepetés ezúttal Is bőven akadt. Eredmények: Vasas —Szolnoki MÁV 4:0, Ferencváros—MGM Debrecen 4:0, Tatabánya-Szombathelyi Cipőgyár 8:1, Bp. Honvéd—SZVSE 1:0, Üjpesti Dózsa—Nagymá- nyok 12:0, DVTK—43. sz. Építők 3:0, Pécsi Dózsa—Pécsi Honvéd 11:0, Szombathelyi Haladás-Zalaegerszegi VSE 1:0, BVSC—Kiskunfélegyházi Honvéd 2:2, Balasagyarmati Dózsa— Salgótarjáni Bányász 0:0, SZEAC—K. Goldberger 7:1, Egri Dózsa—Egercsehi Bányász 3:2, Ózd—Borsodi Bányász 2:1, Kaposvári Honvéd—Siófok 6:0, Mezőhegyes—Ganz-MÁVAG 5:3. DVSC—Ny. Honvéd 2:0 (1:0) Nyíregyháza, 500 néző. Vezette: Losonezy. DVSC: Ménes — Magyar, Megyerdi, Sóvágó, Varsányi, Vaczlavik, Somogyi, Tóth III., Tóth I, Zádor (Cseke) Sajtos. Edző: Komlóssy Imre. Nyházi Honvéd: Gyémánt (Friderikusz) — Bíró, Pola- csek, Terjéki, B. Nagy, Li- pők, Kozsla, Virágh, Tóth, Szombathy (Pólyák), Mező (Kalmár). Edző: Csemniczky István. Láttuk — NYÍREGYHÁZI vsc NB III-as labdarúgó-csapata közismerten nem tartozik a szerencsés együttesek közé. Az elmúlt vasárnapi veresége mellett az együttes két játékosa is súlyos sérülést szenvedett. A D. Elektromos nagyarányú győzelme annak is tulajdonítható, hogy a nyíregyháziak a mérkőzés nagy részét kilenc emberrel voltak kénytelenek végigküzdeni. REGI IGAZSÁG, hogy a büntetőket védeni nem lehet, csak elhibázni. S az is igaz, hogy ezeket elhibázni mindenkor kockázatos. Ez beigazolódott a Nyíregyházi Kinizsi NB Il-es női kézilabda-csapatának esetében is. Debrecenben a DVSC ellen játszottak a nyíregyházi lányok. A találkozót egyetlen góllal nyerték a debreceniek. S a mérkőzés utolsó másodperceiben is adva volt a Kinizsinek a lehetőség, hogy megmentse az egyik pontot. Ugyanis büntető dobáshoz jutott a nyíregyházi csapat. Ezt azonban kihagyta, s így elúszott ‘ a két pont A helyzet még kellemetlenebb, ha A vendégcsapat támadd, saival indult a mérkőzés, már a tizedik percben megszerezték a vezetést a Honvéd védelem könnyelmüs- ködése miatt. Sajtos lőtt a hálóba. 1:0. A 25. percben újból a hálóban táncolt a labda, de Tóth III. szabálytalansága miatt a játékvezető nem adta meg a gólt. Az akciónál Gyémánt megsérült és Friderikusz állt helyette a kapuba. A 80. percben Polacsek csak szögletre tudott menteni a veszélyes helyzetben lévő Tóth I. elől. Ezután a hazai együttes vette át a játék irányítását, de a csatárok a legjobb helyzetekben is hibáztak. A hazaiak támadtak, de a vendégek értek el gólt. A 80. percben Tóth 1. az elalvó Honvéd mellett kiugrott és 10 méterről véd- hetetlen lövéssel beállította a végeredményt. 2:0. A DVSC megérdemelten nyert. Rutinosabb csatárai kihasználták a helyzeteket, míg a Honvéd játékosai a legjobb helyzetekben is hibáztak. Lelkesebb játékkal a hazai együttes még a döntetlent is elérhette volna. hallottuk megemlítjük, hogy a mérkőzésen e mellett még egy hetest is kihagytak a nyíregyháziak. Jó lenne, az edzéseken talán gyakorolni...? MEGYÉNK LABDARŰGÖ-JATÉKVEZETÖINEK sportszeretetéhez nem fér kétség, s az is tény, hogy komoly áldozatot vállalnak amikor hétről hétre a küldőbizottság rendelkezésére állnak. Egy dologról azonban olykor gyakran megfeledkeznek: arról, hogy a mérkőzésről szóló jelentéseket a lehető leggyorsabban beküldjék. S ezzel nagyon megnehezítik a szövetség munkáját, a sportközvélemény gyors és pontos tájékoztatását. Néhány iaouarúgó-csa- patnál felfedeztünk olyan jelenséget — egyébként más sportágra is áll ez —, ha vereséget szenved az együttes, olykor bizony nehéz találni olyan sportvezetőt, aki tájékoztatást nyújtana a lezajlott eseményekről. Jó lenne, ha ez a két megjegyzésünk meghallgatásra, s orvoslásra találna azoknál, akiket illet. Bézi László Labdarúgó» bajnokságok Fehérgyarmati járás A járási I. osztályú labdarúgó-bajnokságban az elmúlt vasárnap mindössze Öt mérkőzésre került sor. Ezeken az alábbi eredmények születtek: Szatmár- cseke—Tiszabecs 7:0, Cégénydá- nyád—Jánkmajtis 6:0, Turricse— Nagyszekeres 2:3, Gyügye—Milo- ta l:l, Panyola—Palád SE 0:0 (a mérkőzés két pontját Panyola kapta, mert ellenfele nem jelent meg a mérkőzésen.) 1. Panyola 15 9 5 1 30:16 23 2. C.-dányád 16 10 2 4 60:20 22 3. Jánkmajtis 16 9 4 3 40:31 22 4. V.-oroszi 16 8 3 5 42:37 19 5. Milota 15 6 5 4 31:26 17 6. Gyügye 15 7 3 5 27:28 17 7. Sz.-cseke 15 5 5 5 30:21 15 8. Turricse 15 6 2 7 36:30 14 9. T.-kóród 15 5 4 6 19:28 14 10. N.-szekeres 16 5 4 7 23:39 14 11. Palád SE 16 5 4 7 10:30 14 12. Kölese 15 5 2 8 22:25 12 13. T.-istvándi 16 4 3 9 19:23 11 14. T.-becs 15 1 — 14 17:52 2 Dékány István Fehérgyarmat Kisvárdai járás A járási I. osztályú labdarúgóbajnokság tizenhetedik fordulójának eredménye: Pap—Gégény 6:1, Eperjeske—Dögé 2:1, Gyulaháza—Nyírkárász 3:1, Anarcs —Kisvárdai Vasas II. 1:2, Jéke— Mezőladány 9 mart—Komoró 1. Gyulaháza 2. Pap 3. Gégény 4. K. V. II. 5. Eperjeske 6. Anarcs 7. Komoró 8. Jéke 9. Nyírkárász 10. Mezőladány 11. Dögé 12. Fény§slitke 13. Tiszakanyár 14. Szabolcsv. :0, Szabolcsveres- 0:3. 17 13 2 2 39:11 28 17 12 — 5 37:17 24 17 9 5 3 37:21 23 17 11 1 5 40:26 23 17 10 2 5 40:24 22 17 8 3 6 38:19 19 17 8 1 8 36:29 17-7 6 4 7 47 :41 16 17 6 3 8 22:31 15 17 5 4 8 26:32 14 17 5 — 12 15:40 10 16 3 3 10 20:37 9 16 4 1 11 20:50 9 17 3 1 13 21:60 7 Erdélyi József Kisvárda Sakk : Változatos küzdelem A nyíregyházi sakk-ve- gyesmesterverseny ötödik fordulójában mindössze egy játszma végződött döntetlenül. A forduló mérkőzésein változatos, éles küzdelem folyt, s a végeredmények csak nagy harc után alakultak ki. Az ötödik forduló eredményei: dr. Vityi—Jenei 0:1, Tábor—Hódi 1:0, Lő- rinczi—Tiszai 1:0, Huszti— Nemes 1:0. Kosa—Ármos 0:1, Hajtun—Kovács döntetlen. Az élcsoport: Jenei, Kovács 4—4, Hajtung 3,5, Tábor, Huszti 3—3 ponttal. Első számú esélyesünk az atlétikai EB-n Hetvenhárom méter és hetvennégy centiméter tulajdonképpen nem nagy távolság: alig valamivel több száz lépésnél. Kényelmes sétával néhány percnyi út, egy százméteres síkfutó rekordernek 10,4 másodperc csupán... Ez a 73,74 m azonban ttehi tartozik az egyszerű távolságok közé. Annak a maga^s, szőke, csupa izomcsont férfinak, aki ezt elérte kalapácsvető versenyen: világrekordot jelent. Hosszú volt az út, míg idáig eljutott. Mint kis gimnazista, maga készítette kalapácsot kezdett hajigálni, Tata, majd Kiskunfélegyháza gidres- gödrös rétjein. Aztán Budapest következett és — sok-sok várost érintve — Melbourne, Róma, Belgrád, Tokió... S végül egy hazai város, Debrecen,' ahol 1965 szeptember 4-én Zsivótzky Gyula 73,74 méterrel új, fantasztikus világrekordot állított fel kalapácsvetésben. Az emberek hitetlenkedtek: hiszen Csermák Helsinkiben, 1952-ben 60-as dobással — új világrekorddal — nyert bajnokságot. Sokan elképzelhetetlennek tartották a 70-es dobást. De Conolly, aki évekig világelső volt kalapácsvetésben, miután találkozott Zsivótzky- val, kijelentette: „A magyar atlétában vannak meg egyedül az adottságok, hogy elsőként elérje és messze túlszárnyalja a 70 métert.’* És Zsivótzky közel két és fél méterrel nagyobbat dobott, mint bárki a világon, — abszolút ranglistavezető lett, az 1965. év magyar sportolója és Debrecen kitüntetettje. Felállította e sport egyedülállóan egyenletes teljesítményét: 69,68-as évi átlagot ért el a múlt évben. Zsivótzky ritkán mosolyog, — előre feszülő, csontos állkapcsa határozottságról, keménységről tanúskodik. Céltudatos és munkával teli egész versenyzői pályafutása. Róma előtt ő volt az egyik esélyes. A selejtezők során az elsőszámú esélyessé lépett elő. Második lett. Két év múlva Belgrádban, Európa-csúcs- csal aranyérmet nyert. Aztán betegágyba kényszerült a nagyszerű versenyző, s az orvosok csak az életéi 'gérték, sportolói pályafutás nélkül. Talpra állt. Újra tanult: féltéglával kezdte a kalapácsvetést. Tokióig sikerült megerősödnie és meg is szerezte a második olimpiai ezüst érmet. De majdnem sírt, amikor az olimpiai dobogóra lépett: igazságtalannak érezte sorsát, hiszen évekig vezető pozíciójú volt. Egy hihetetlen erőfeszítéssel átdolgozott felkészülési időszak — olimpia végén — és az utolsó dobással megelőzték... A második ezüstnek rpin- denki örült — ő nem. Az idén tavasszal amerikai turnéra utazott. Kevés európai atléta tért haza amerikai portyáról olyan sikersorozattal, mint Zsivótzky. Három alkalommal volt a világcsúcstartó Co- nolly az ellenfele: mindhá- romszor sikerült legyőznie Az utolsó versenyen több mint öt métert vert rá és félméterre] megdöntötte az amerikai csúcsot! Nagy hatással volt rá, hogy egy-egy városban 50—60 ezer néző előtt küzdöttek. Edzője, Harmati Sándor így jellemzi tanítványát: szorgalmas, minden szabad percét, gondolatát leköti a kalapácsvetés. De gátlásokkal is küzd: verseny közben a felelősség szinte mázsás súllyal nyomja. Zsivótzky Gyula Legnagyobb ellenfelének a szovjet Klimet tartja, de a fiatalok közül Kondrasov is igen veszélyes. A nyugatnémet Beyer ugyancsak gyorsan fejlődik, az olimpián jól sikerült dobásának köszönhette a harmadik helyet, de 1966-ban már 66 méterrel kezdett. Zsivótzky tehát a mi első számú esélyesünk. „Labdarúgó-csillag az atlétikában.” Nagyon szeretne a hazai közönség előtt is emlékezetes eredményt elérni, hacsak meg nem zavarja a hagyományos balszerencse, amely már nem egy világ- versenyen kísérte. Kél mérkőzés félbeszakad!» egy elmaradt A megyei It. osztályú és ifjúsági bajnokság eredményei A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban okozott néhány bonyodalmat az elmúlt vasárnapi forduló: két mérkőzés félbeszakadt, égy mérkőzés elmaradt, a Nagyecsed—Vaja találkozóról pedig nem érkezett be Erdei János játékvezető jelentése. A lejátszott találkozók érdekessége, hogy általában a vendégcsapatok szerepeltek sikeresen, ezt bizonyítja, hogy Nyírtass, Dombrád, Vencsellő,, Csenger és a Mátészalkai Vörös Meteor egyaránt idegenben szerezte meg a győzelmeket. A 11. osztályú bajnokság eredményei: Nyíregyházi MEDOSZ—Nyírtass 0:1, Ti- szabercel—Dombrád 2:4, Honvéd ASE—Tiszavasvári 3:2, Ajak—Vencsellő 1:2 Ujfehértó—Kótaj 5:1 (a 84. percben félbeszakadt), Ke- mecse—Nyírteleki Tsz 1:1 (a 64. percben félbeszakadt), a Demecser—Pátroha mérkőzés elmaradt, mert a vendégcsapat nem jelent meg, Hodász—Csenger 1:3, Nyírbogát—Tuzsér 3:2, Nyírmeggyes—Tunyogmatolcs 2:0, Ópályi—Nábrád 6:3, Tyúkod—Mátészalkai Vörös Meteor 4:5, Komlódtótfalu —Mándok 1:1. Ny. Spartacus— Borbánya 3:2 (1:1) A mérkőzésre a DVSC— Nyházi Honvéd MNK találkozó előtt került sor. Spartacus: Piltsuk — Di- vinyi, Siska, Ignéczi, Csür- ke, Pongó, Harcsa, Papp, Eszenyi, Kovacsics, Kaskötö. Az első félidőben jól tartotta magát, lelkes játékával kiegyensúlyozta a Spartacus technikai fölényét a borbányai csapat. A nyíregyházi együttes vezető gólja után még az egyenlítésre is futotta erejükből. A második félidőben még a vezetést is megszerezték, de ezután a Spartacus uralta a mezőnyt. Végeredményben könnyű edzőmérkőzés, amely jól szolgálta a soron következő találkozókra való felkészülést a nyíregyházi csa. patnak. Góllövők: Papp, Harcsa, Eszenyi, ill. Rabócsi, Miku- cza. Jók. Siska, Csürke, Harcsa, ill. Rabócsi, Miku- cza, Ladányi és Földi. A megyei ifjúsági bajnokságban vasárnap a legnagyobb meglepetés az volt, hogy a mátészalkai együttes súlyos vereséget szenvedett a Nyírbátori Spartacustól. Ugyancsak az érdekes eredmények közé tartozik, hogy Baktalórántháza kétszámjegyű győzelmet aratott a Rakamazi Spartacus ellen. Az ifjúsági bajnokság eredményei: Nyíregyházi Kinizsi—Vasáfosnamény 3:1, Nyíregyházi Spartacus—Bal- kánv 6:0, Nagyhalász— NYVSC 1:1, Nagykálló—■ Nyíregyházi Dózsa l :0, Záhony—Nyírbogdány 2:0, Baktalórántháza-—Rakamaz 10:0. Nyírbátori Spartacus —Mátészalkai MEDOSZ 5:0, Fehérgyarmat—Ibrány 1:2, Tiszalök—Nyírmada 4:0. (Közöljük olvasóinkkal, hogy a megyei ifjúsági bajnokság táblázatát technikai akadályok miatt e héten nem tudjuk közölni.) A CSOPORT 1. Demecser 15 12 1 2 42:16 25 2. Nyírtass 15 9 2 4 39:21 20 3. Nyírteleki Tsz 15 9 1 5 30:29 39 4. Ujfehértó 15 8 2 5 31:16 18 5. T.-vasvári 15 8 2 5 32:21 18 6. Nyírteleki H. 15 7 4 4 26:19 13 7. Dombrád 15 8 1 6 44 :31 17 8. Vencsellő 15 7 3 5 32:24 17 9. Kemecse 15 4 5 6 20:21 13 10. Nyh. M. 15 5 2 8 23:23 12 11. Kótaj 15 5 2 8 21:45 12 12. T.-bercel 15 4 2 9 33:36 19 13. Ajak 15 3 — 12 18:58 6 14. Pátroha 15 1 3 11 13:44 5 B CSOPORT 1« Tuzsér 15 11 3 1 43: 8 25 2. Csenger 15 8 3 4 29:14 19 3. Vaja 15 7 5 3 34:2i 18 4. Nyírbogát 15 7 3 5 23:25 17 5. M. VM. 15 7 2 6 43,*30 16 6. Nagyecsed 14 7 2 5 25:18 16 7. Hodász 15 5 4 6 19:23 34 8. Mándok 15 6 2 7 21:22 14 9. Tyúkod 15 5 3 7 28:40 13 10. K.-tótfalu 15 5 3 7 31:31 13 11. T.-mat,olcs 15 6 — 9 31:44 12 12. Nábrád 15 5 1 9 16:33 11 13. Nyírmeggyes 15 4 2 9 16:30 10 14. Opályi 15 4 2 9 27:48 10 NYÍREGYHÁZI SÜTŐIPARI VÄLLALAT meghatározott időre alkalmaz kőműves szakmunkást Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Nyíregyháza, Vöröshadsereg u. 9. (104118) Apróhirdetések afrouirdetesek díjszabása Hétköznap: 9 szóig 10,— Ft, minden további szó 1,— Ft. Vasárnap: 9 szóig 20.— Ft, minden további szó 2,— Ft Bontásból föld, törmelék és vályok elszállítható. Nyíregyháza, Vöröshadsereg u. 17. (2052) Szőlődarálót lemezből 267 Ft-ért, 1 méteres lemezvályut 157 Ft-ért utánvéttel küld Herczku, Pócs- petri. (2036) Főbérleti egy szobát, konyhát keres idősebb egyedülálló dolgozó nő város belterületén megegyezéssel. Cím a Kiadóban. (2055) Diákcsere! Nyíregyházi család debreceni középiskolába járó fiát kicserélném Nyíregyházán tanuló fiammal. Személyes megbeszélés augusztus 22. után. Cím r Mád3' tanár, Debrecen, Irinyi út 1. (2042) Kivitelezői gyakorlattal rendelkező építészmérnököt vagy technikust keres Tiszavasvári munkahelyre beruházónak a Vegyipari Invest vállalat. Budapest, XIII. Szent István krt. 22. (Bp. 6378) Bontásból nagyméretű tégla eladó. Színház utca 5. szám, (104117) ? Kettő tonnás gumi-j kerekű lovaskocsi el-’ adó. Hajdúnánás, Irányi út 11. Reszegi. , (104114) Kövér sertés eladó. Kossuth utca 41. , (104120) Felveszünk azonnali belépéssel budapesti és vidéki ki- rendeltségeink épületkarbantartásához kőműveseket és a szakmában jártas segédmunkásokat, valamint vidéki kirendeltségeink lóállományának patko- lására vándorpatkol- dához patkoló kovácsokat. Vidéki munkahelyen kiküldetési! átalányt fizetünk. Jelentkezés helye: 21. sz. AKÖV Budapest, xm„ Jász u. 38. (Bp 2090) lG0*»os hízott sertések eladók. Mikszáth Kálmán u. 5. sz. (104121) Nem lesz gondja & hajára ha hideg-meleg dauerét haj festését Marik hölgyfodrász garanciával megcsinálja. Kiss Ernő utca 19. sz. Telefon: 35—08. (5) Jó állapotban lévő 407-es Moszkvics eladó. Megtekinthető 7-től 16 óráig. 13. sz. Autószerviz. (Moszkva utca sarok.) (2044) Központban lévő kétszobás lakásom elcserélném bérházi kétszobás összkomfortosért. „Második emeletig” jeligén cím a Hirdetőben. (103469) Kétszoba konyha pincés, nyárikonyhás kertes ház beköltözhetően eladó. Csályi Ferenc utca 12. (1787) Beköltözhetően eladó szoba konyha speizos kertes ház. Kagyló utca 13. Repülőtér mellett. (2039) Modern könyvszekrény. szőnyegek, fényezett 4 fiókos komód, konyhaszekrény, asztal es ülőke, zsiros- bödön, egyéb bútorok eladók. Engels u. 13. (3051)