Kelet-Magyarország, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-09 / 187. szám

Mit tanulhatnak a fiatalok az új továbbképző iskolában Felmérések, intézkedések a mátészalkai járásban Jelent már meg rövidebb tájékoztató arról, hogy új szervezeti és tartalmi for­mát kap a régi semmiféle szakmai képzést nem adó továbbképző iskola. A föld­művelésügyi és a művelő­désügyi miniszter 201/66 sz. együttes utasítása fog­lalkozik a kérdéssel, azon­ban a szülők, tanulók na­gyobb része még nem isme­ri azt. A fenti utasítás szerint 1966. szeptember 15-én kez­dődő új típusú továbbképző iskola a betanított mun­kásképzést szolgálja. Cél­ja, hogy a kétéves tanul­mányi idő alatt a tanulók elsajátítsák valamely me­zőgazdasági betanított mun­kás munkakör betöltéséhez szükséges elméleti ismerete­ket és a munkafeladatok végzéséhez szükséges gya­korlati készséget. A továbbképző iskolának két évfolyama van. Az el­ső évfolyamok összevont növénytermesztési, állatte­nyésztési és kertészeti cso­porttal indulhatnak. Járá­sunkban is megkezdtük már az előkészületeket. Felmé­réseink szerint 406 új első és 180 második osztályos ta­nuló beiskolázására lesz lehetőség. A továbbképző is­kolák vezetői a termelőszö­vetkezet vezetőivel egyetér­tésben megtették javasla­taikat a választott szakcso­portokat illetően. A befutott igények alap­ján hét községben összevont növénytermesztési. 12 köz­ségben pedig összevont ker­tészeti szakmacsoportot kel­lene beindítani. Első látásra furcsának tűnik, hogy egyet­len község sem kért állat­tenyésztési tagozatot. Ez érthető: mit csináljon egy- egy termelőszövetkezet 20, 25 állattenyésztővel, akiknek máról holnapra való elhe­lyezése problémát jelentene a tsz-einkben. Ezért azt tervezzük, hogy Mátészal­kán és Nagyecseden körzeti jelleggel összevont állatte­nyésztési tanulócsoportot hozunk létre. Ezzel lehető­séget biztosítunk az állatte­nyésztést kedvelő fiatalok érdeklődése, hajlama szerin­ti továbbtanuláshoz, vala­mint termelőszövetkezeteink igényeinek kielégítéséhez is. Az összevont szakmacso­portok tanulói az első évben a növénytermelés, a kerté­szet, az állattenyésztés alapismereteiben tesznek szert jártasságra, valamint a legegyszerűbb és legszük­ségesebb gyakorlatokat vég­zik el. Például az állatte­nyésztés keretében foglal­koznak állatbonctani és élet­tani ismeretekkel, a gazda­sági állatok takarmányozá­sával. állategészségügyi is­meretekkel. Az első évfolyam elvégzé­se után az összevont szak­macsoportokba járó tanulók a következő betanított — munkás munkakörbe jelent­kezhetnek : növénytermesztő, öntöző, sertésgondozó, juh­gondozó, baromfigondozó, borjúgondozó, dísznövény- termesztő. zöldségtermesz­tő gyümölcstermesztő, sző- lőmunkás, palántanevelő. Járásunkban már ebben az évben is szükség lesz bizonyos szervezeti átalakí­tásokra. Néhány helyen körzeti jelleggel kell meg­oldani az új iskolák létreho­zását. Szamoskér, Géberjén, Győrtelek községekből na­gyon kevés tanuló lesz — közösen adnak ki egy ta­nulócsoporthoz szükséges létszámot. Hasonló a hely­zet Mérlc—Vá'.laj, Ópályi— Nyírparasznya községekben is, A rendelkezés szerint a tanuló azt a továbbképző iskolát köteles látogatni, amely a lakóhelyétől legfel­jebb 5 kilométerre van, vagy közforgalmú közlekedési eszközzel fél órán belül (km nem számít) megközelíthe­tő. Uj dolog ez. Sokan nem ismerik még az új iskolá­tól várható lehetőségeket. Mint új forma — új problé­mát vet majd fel, amit is­koláinknak, a gyakorlati helyet biztosító termelőszö­vetkezetnek közösen kell megoldaniok. Termelőszövet­kezeteink jelentős segítséget adhatnak a gyakorlati kép­zés feltételeinek kialakítá­sával, a mezőgazdasági szakemberek a következetes és lelkiismeretes szakmai tanácsokkal. Iskoláink igaz­gatói a szülők felvilágosítá­sával. az új iskolatípus meg­ismertetésével. Toronlcza Gyula tan. felügyelő Több mint száz amatőr filmes Szeptemberben egész napos találkozó Kisvárdán Az immár három éve eredményesen működő kis- várdai amatőr filmklub a tavaly megtartott első me­gyei amatőr filmfesztivál után az idén újabb kisfil­mes esemény előkészítésén dolgozik. A járási művelődé­si ház filmklubja szeptem­ber 24-én egésznapos ama­tőr filmes találkozót szer­vez a kisvárdai „Béke” mo­ziban. A megyében meghaladja a százat az amatőr kisfil­mesek száma. A négy sza­bolcsi klub — a kisvárdai, a mátészalkai, a dombrádi és a nyíregyházi főiskolai — olyan hatásos módszerét találták meg a korszerű népművelési munkának, amely tapasztalatait a közel­jövőben a kisvárdai talál­kozón szeretnék kicserélni. A kisvárdai filmesek — hetvenhárom — három év alatt szinte egész estét be­töltő műsort készítettek ri­portfilmekből, rövid játék­filmekből, dokumentumfil­mekből. Egyik filmesük el­ismerést szerzett az orszá­gos kisfilmfesztiválon, 1963- ban (Makiári István: „To­kaj” és „Modellezés a poli­technika szolgálatában”). A klub munkájában részt ve­vő pedagógusok, népműve­lők, munkások, diákok, or­vosok, ipari tanulók maguk készítenek filmjeikhez for­gatókönyvet. Legutóbbi em­lékezetes filmjük a „Paraszt­lány” irodalmi témát dolgoz fel, de az eddig elkészült másfél ezer métert kitevő tekercseken irodalmi estek, sportesemények, járásbeli érdekességek elevenednek meg. A szeptember 24-i kisfil­mes találkozó — a megyei és járási művelődési ház, valamint a megyei tanács vb művelődési osztálya szervezésében — a megye minden amatőr filmese és ,,filmklubja részvételét igény­li: a nap folyamán 30 perc­nél nem hosszabb, 8 és 16 milliméteres kisfilmek kerül­nek bemutatásra, amelyek néma, magnó-hangos vagy fényhangos technikával ké­szültek. Az amatőrtalálkozó szer­vezésén kívül a kisvárdai filmesek tervében néprajzi, helytörténeti, mezőgazdasági témák megfilmesítése szere­pel. Megörökítik majd a Tisza és a tiszai emberek kapcsolatát, filmet készíte­nek a járás szakmunkáskép­zéséről. Zenés hét vége — utcai jelenetekkel Szombat este 8 órai kez­dettel adott műsort váro­sunk szabadtéri színpadán az Országos Rendező Iroda. Az előadók között magyaro­kon kívül külföldieket is találtunk. Három idegen művészt ismerhettünk meg, illetve csak kettőt, mivel Joe Baker már szerepelt Nyíregyházán. Másik két vendégünk Jackie Walg és Sadok Savier volt. Korunk tánczenéjére jellemző beat­zenét a Metró együttes szol­gáltatta. Úgy látszik a beat-zene hatása, a jó műsorszámok a kelletténél erősebben ha­tottak az ifjú közönségre. A műsor értékéből és szóra­koztató voltából sokat vont le a nézők viselkedése. Ter­mészetes dolog, hogy min­den jó műsor a közönség részéről tetszésnyilvánítást érdemel. Lehet lelkesen, új- jongva ünnepelni, lehet fü­tyülni mint az angol és francia teenagerek, vagy tapsolni mint a magyarok. A mód, ahogy kifejezzük érzéseinket, sok mindent árul el rólunk. Egyes fiatalok megpró­bálták folytani a műsort az utcán is, hazafelé menet A zajos „produkciónak” vi­szont igen kevés néző és hallgató örült. Ez a „szám” megbukott... Bordács Zsuzsanna Páciensekr a lótól a papagájig A fekete daxli kutya nem a legszívélyesebben fogadja látogatóit. Igaz, kellemetlen betegsége van, nagyon fáj- lalja a fülét. A kezelés után sem lett barátságosabb, bár az orvosok miv-denl megtettek azért, hogy köny- nyebben viselje el a fájdal­makat. — Az állatok is különbö­zőképpen vlselked'-.ek — mondja Bakó Gyula dr„ a nyíregyházi állatkórház igaz­gatóhelyettese. Minden ál­latiak megvan a maga „in­telligenciája”, amellyel vi­selkedik a kezelés alatt. Vannak közöttük olyanok, amelyek még fájdalomcsilla­pító nélkül sem revdeznek vadulási jeleneteket. — Igen sokféle állatot hoznak a kórházba, lótól a papagájig mindc féle meg­fordult már itt. Sokszor na­gyon komplikált műtétekre is szükség van. Ezek közé tartozik a külctiböző na­gyobb állatokon végzett csá­szármetszés. Kinti, helyszíni kezelést az állatkórház orvosai ritkán végeznek. Az ilyai jellegű munkákat rendszerint a ter­melőszövetkezetekben dol­gozó állatorvosok végzik el. A kórházban nemcsak fek­vőállatok vannak, haf.em kezelésre is sokat hordanak be. Bakó dr. elmov.dta, hogy az állatorvosok munkája ma már nemcsak a gyógyí­tást foglalja magába. — Egyik legfontosabb munkái k a megelőzés. Ezt rendszerint úgy látjuk el, hogy tanácsokat adu'.ik, gyakrabban vizsgáljuk meg az állatokat. Ugyancsak fon­tos munkát jelent az állat' orvos számára a laborató­riumban végzett kísérlet is. Ezek a kísérletek nagymér­tékben segítik munkáikat. Nemrég rendeztük be az új műtötermünket is, mely a ré­ginél sokkal kényelmesebb. (virág) MEGIEGYZÉSr Gyalogló gyermekek Az Áruraktározási Hivatalnak található Nyírbátortól mintegy három kilométerre üzemanyag-tároló telepe. Hat­hét család lakik ott. A férfiak a telepen dolgoznak, a csa­ládok is itt élnek. Tizennégy olyan gyermek található, akik általános iskolás korban vannak. Gyalog járnak be a nyírbátori iskolába. Reggel fél hétkor indulnak, hogy idejé­ben bent lehessenek. Késő tavasszal és kora ősszel, az eső­zések beállta előtt, a friss levegő és a testmozgás jót is tesz a fiatal szervezeteknek. A tél beálltával azonban fé­lelemteljessé válik a háromkilométeres út. A járási tanács gyámügyi előadója hosszú ideje keresi a megoldást. Levelek mentek az AKOV-höz, a megyei tanácshoz, Budapestre a vállalat központjába, az illetékes minisz­tériumokhoz, a MÁV-hoz, s ki tudná még felsorolni hová. S válaszlevelek jöttek ugyanonnan. Kérték a MÁV-ot, hogy iktasson be a telepnél egy feltételes megállót. A kérést elutasították. Bizonyos fokig érthető is ez, hiszen a néhány percnyi menetidő-növekedés esetleg felboríthatja az egész menetrendet. Az AKÖV nem tud buszt biztosítani a gyermekeknek. Miért? Nincs! Az Áruraktározási Hivatal központja és a minisztériu­mok arra hivatkoznak, hogy a kérdést csak a helyi szinten lehet megoldani, ők nem tudnak tenni semmit sem. A vállalat helyi illetékesei viszont elzárkóznak. Nincs anyagi fedezetük. — A kérdést társadalmi összefogással kell megoldani — mondották a vállalatnál. Maradna még egy megoldás. Ha egy környékbeli tsz el­vállalná, hogy télen befuvarozza a gyerekeket reggel és hazaviszi délben. Ezt azonban nem lehet már kérni sem. Legfeljebb, ha önként felajánlják. Reméljük, megteszik... (Csépai) Pályázati felhívás! A Vásárosnaményi Járási Tanács VB. művelődésügyi osztálya (Vásárosnamény Szabadság tér 1. Telefon: 68) pályázatot hirdet az alábbi pedagógus állásokra: Tiszaszalka óvoda 1 óvónő Tákos iskola 1 magyar-történelem szakos tanár Olcsvaapáti iskola 1 magyar-történelem szakot tanár Vásárosnaményi iskola 1 orosz szakos tanár Beregdaróc iskola 1 orosz-magyar szakos tanár Lónya iskola 1 matematika-fizika szakot tanár Ilk iskola 1 biológia-földrajz szakot tanár Barabás iskola 1 ének-testneveléssel párosí­tott szakos tanár Márokpapi iskola 1 tanító Vitka tanya iskola 1 tanító Pályázhatnak megfelelő pedagógiai képesítéssel ren­delkező nevelők. A pályázat hoz csatolni kell oklevél má­solatot, minősítést. FIZETÉS: a 119/1966 M. M. sz. utasítás szerint. SZOLGALATI LAKAS: Márokpapiban és Olcsvaapá- tiban van. A pályázatot a fenti művelődésügyi osztályhoz a ki­íráshoz számított 10 napon belül kell beadtti. __Az 1966-os tanévben levelező oktatás formájában nor­mál gépkezelő és keskeny üzemvezető-gépkezelő tanfolya­mok indulnak Nyíregyházán. Felvételt nyerhet az a személy: 1. Aki 18 életévét betöltötte, vagy a tanfolyam idő­tartama alatt betölti. 2. Politikai, vagy erkölcsi szempontból kifogás alá néis esik. 3. Moziüzemvezetői, gépkezelői tennivalók ellátására testileg és szellemileg alkalmas. 4. Az általános iskola 8 osztályát elvégezte, vagy ez­zel egyenértékű iskolai végzettséggel rendelkezik. — Szia, Gizikém, hát ez kitűnő! Tudod mikor látta­lak utoljára? Hat éve. A diplománk átvételekor. — Csodálatos a memó­riád, Évikém. Ilyen volt a szigorlatokon is ... — Ne emlegesd az iz­galmakat, Inkább arról me­sélj, hova vetett a sorsod? — Bakonyzágonyba. Mate­matikát tanítok az általános iskolában. És van egy édes kisfiam, a hároméves Gézu­ka. — Férjhez mentél? — Hát persze. Kerekes Géza vett el, aki akkor ötödéves volt, s most a ter­melőszövetkezet agronómu- sa., — Szerencsés vagy. Én Is férjhez mentem, bár nem csináltam olyan jó partit, mint te. Jóskának csak egy kis rádiójavító műhelye van Pesten, a Fűzfa utcá­ban. Csak két segéddel és két tanulóval dolgozik, de azért valahogyan megélünk. Én is dolgoznék szívesen, de Jóska nem engedi.. V S K V És most itt vagyunk Ti­hanyban. Jóska egy kollégá­jához ugrott át Füredre, a Skodával. Valami szakmai ügy. És Géza? — Horgászik. Csak ebédre jön vissza. — Nagyszerű! Legalább kibeszélhetjük magunkat. — Te!... Először is hadd dicsekedjek a Gézától ka­pott legszebb ajándékkal, a fiammal. Tündéri gyerek. Már mindent beszél és olyan ügyes, hogy a cipő­jét is maga tisztítja. — Jaj, ne feledd a sza­vadat, de el sem tudod kép­zelni, hogy a mi Vilcynkkel mi történt?! Ott kell kezd­jem, hogy ma egy hete épp a kétéves születésnapjára ké­szültünk. Jó idő volt, úgy döntöttünk, hogy Vikykét Tihanyban köszöntjük fel. Már hét órakor indultunk. Fél kilenc lehetett, amikor a szántódi révhez értünk, és csak akkor vettem észre ... — .. .hogy Vikykét otthon felejtetted! — Dehogy felejtettem! Egésiz úton az ölemben volt. £ ez olyan borzasztó, hogy sírnod kell miatta? — Ne haragudj, drágám, de képtelen vagyok sírás nélkül elmondani... Kép­zeld, csak Szántódnál vet­tem észre, hogy a drága Vikyke, az édes kis kétesz- tendős Vikyke egyetlen szusszanás vagy visítás nél­kül ... — Az isten szerelmére, mi van veled? — Hiába erőlködöm, nem tudom a sírást magamba foj­tani. Még mindig előttem van a rettenetes pillanat. — Megijesztessz. Miféle pillanat? — Mondom, csak Szántó­don vettem észre, hogy még Budapesten, mikor az autó­ba szálltunk, rácsaptam az ajtót a Vikyke fülére. És az a szegény kis jószág más­fél órán át egyetlen jaj, egyetlen hang nélkül... — Most már megértelek, drágám, és én kérek bocsá­natot. hogy sírásodat meg­szakítottam. — Vmmm... Igen. Hüpp... Le is törlőm a könnyeimet. — Nem akarok újabb fáj­dalmat okozni, de hadd kér­dezzelek: Vikyke kórházban van? — Ó nem! A doktor, aki azonnal megnézte, megnyug­tatott, hogy elég lesz ólom­vizes borogatás a fülére. — É» most hol van sze­génykém? — Hol?... Várj csak... Nézd, ott szalad, a drága. Hogy fut felém... — De hiszen az egy ku­tya! Egy közönséges kutya. Egy lógó fülű tacskó! — Lehet, hogy neked csak tacskó, drágám, de nekünk: VIKYKE.' Csodálom, hogy ezt nem bírod felfogni. Lónyal Sándor Költségek: tan és vizsgadíj mindkettő tagozaton 20# Ft, mely összeget jelentkezéskor egy összegben kell befi­zetni. A szükséges jegyzetek és segédeszközök költsége kb. 110.— Ft. Jelentkezési határidő: 1966. augusztus 20 Jelentkezés helye: Irodaház, III. em. 323. Telefon: 34—48. (104024) Felhívás! A Nagykállói Járási Tanács VB művelődésügyi osz­tálya (Nagykálló Somogyi Béla út 1) pályázatot hirdet tanítói, illetve tanári állásokra az alábbi községekben: TANÍTÓI: Kállésemjén-Péterhalom ált. iskola 1 fő tanító Balkány-Abapuszta ált. iskola 1 fő tanító Érpatak ált. iskola 1 fő tanító TANÁRI: Balkány-Abapuszta ált. iskola 1 fő matematika-fizika Csak végzett tanítók és tanárok pályázhatnak. Péter- halom tanyán kétszobás lakás biztosítva. A többi he­lyeken albérleti lakások biztosi tása lehetséges. A pályázat beküldésének határideje: 1966 augusztus 20. , A pályázathoz részletes önéletrajzot és oklevél má­solatot, valamint működési bizonyítványt kell mellékel­ni.

Next

/
Thumbnails
Contents