Kelet-Magyarország, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-07 / 186. szám

Belgium csipkében és — pongyolában BAGDAD A közép-keleti hírügynök­ség, a MEN közli, hogy Abdel Rahman al Bazzaz iraki miniszterelnök szom­baton délután a maga és kormánya nevében benyúj­totta lemondását Abdel Rahman Aref államelnök­nek. Aref az új kormány alakításával Ali Szajed Ta- lebet bízta meg, aki a kor­mányalakítási tanácskozáso­kat máris megkezdte. SZÓFIA Hetvenöt esztendővel ez­előtt a Balkán-hegység egyik neveztes csúcsán, a Buzludzsán, összegyűltek az ország kevés számú szocia­listái, s megalakították az első bolgár marxista pár­tot. Vezetőjük Dimitar Blagoev volt, s maradt há­rom évtizedén át, amikor már e pártot kommunista pártnak nevezték. A bol­gár kommunista mozgalom szervezetté tömörülésének történelmi évfordulóját az egész országban megünnep- lik. NEW YORK Pénteken az ENSZ afri­kai tagállamainak küldött­sége felkereste U Thant ENSZ-főtitkárt, s kérte, fo­gadja el november 3-án le­járó megbízatásának meg­újítását. U Thant kijelen­tette, hogy kér-ésüket fi­gyelembe fogja venni elha­tározásának meghozatala­ikor, de döntését csak az általa már említett időpont­ban, augusztus végén fogja nyilvánosságra hozni. BERLIN Az NDK Legfelső Bíró­sága előtt jelenleg folyó kémper tanúvallomásaiból kitűnik, hogy az amerikai titkosszolgálat vegyi köz­pontjában Camp Kingben nyugatnémeteket toboroznak a vietnami háborúba Az egyik tanú, Peter Bern­hardt elmondotta, hogy alig egy napja volt még csak az Oberursel am Tau- nus-i táborban, máris azt az ajánlatot kapta, lépjen be az amerikai hadseregbe. A másik tanú Volkmar Anders szerint dupla zsol- dot Ígértek neki, ha szol­gálatot vállal a Helgoland kórházhajón, amely a dél­vietnami partoknál ameri­kai zászlók alatt szállítja majd a sebesült amerikai katonákat Hawaii szigetére és az újból harcképessé váltakat vissza Dél-Viet- namba. Megemlékezés a hirosimai atemiamadás évfordulóján Hirosima, (TASZSZ): Szombat reggel hirosi- maiak tízezrei és Japán va­lamennyi kerületének kép­viselői gyűltek össze a hi­rosimai békeparkban, hogy tisztelettel adózzanak a 21 évvel ezelőtt, az amerikai atombomba támadás áldozatá­vá vált honfitársaik emléké­nek. Nyolc óra 15 perckor egy percre leállt a forgalom az egész városban és gyász- szertartásra egybegyűltek néma csendben emlékeztek az atombomba áldozataira. A városban csupán a ha­rangok zúgását lehetett hal­lani. Sinzo Hamai Hirosima polgármestere a hagyomá­nyoknak megfelelően, is­mertette azt az 550 nevet, amely az atomtámadás kései áldozatai neveként ebben az évben került fel a park­ban található emlékműre. A városban 61 993 az 1945. augusztus 6-i atomtámadás következtében elpusztultak száma. A polgármester bé­keszózatot intézett az egy­begyűltekhez és emlékezte­tett arra a veszélyre, amely jelenleg a világban fennáll a vietnami háborúval kap­csolatban. Az ünnepségen részt vet­tek az atom- és hidrogén­fegyverek betiltásáért har­coló hirosimai konferencia külföldi küldöttei is. Indonéziai jelentési Djakarta, (MTI) Malik indonéz külügymi­niszter pénteken este be­szédet mondott a Djakar- tában akkreditált külföldi tudósítók klubjának avató ünnepségén. Kijelentette, hogy a Malaysiával való „fizikai szembenállás” poli­tikája megszűnik, és foly­tatására nem kerül sqr. Hoz­záfűzte azonban, hogy azo­kat a problémákat, amelyek a „konfrontációs politika” kialakítására a kezdetben vezettek, nem oldották meg olyan iramban, mint ami­lyenre Indonézia számított. Mint a Reuter írja, /poli­tikai megfigyelők ezt az utalást úgy értelmezik, hogy az indonéz kormány to­vábbra is szeretné, ha Sara- wokban és Sabahban nép­szavazást rendeznének a hovatartozás kérdéséről. Az ország súlyos gazda­sági helyzetéről szólva Ma­lik közölte, hogy nemsoká­ra elutazik különböző szo­cialista országokba, így a Szovjetunióba, Lengyelor­szágba, Csehszlovákiába és Jugoszláviába, valamint lá­togatást tesz Egyiptomban, Indiában és Pakisztánban is. A Szovjetunióban — mondotta — elsősorban a súlyos indonéz államadósság kérdéséről kíván tárgyalni. Bonn önálló felfegyverzési minisztériumot szervez Berlin, (MTI): f A Német Demokratikus Köztársaság fővárosában nagy felháborodást keltett a nyugatnémet CDU—CSU- nak az a terve, hogy hit­lerista mintára Bonnban önálló felfegyverzési minisz­tériumot szervez. Önátfó felfegyverzési minisztérium alakítása — hangoztatják a demokratikus Berlin poli­tikai körei — nyilvánvalóan azt mutatja, hogy a bonni kormány tovább fokozza agressziós előkészületeit. Másrészt ez a sakkhúzás, az eddigi hadügyminisztérium kettéosztása ürügyet szolgál­tat a CDU—CSU-nak arra, hogy Franz-Josef Strausst, a kormányból egyszer már kiebrudalt hadügyminisz­tert, a nyugatnémet szélső­jobboldal egyik legvesze­delmesebb figuráját vissza­csempéssze a kormányba, mégpedig úgy, hegy Von Hassel, az eddigi hadügy­miniszter is megtartsa tár­cáját. Ami szép és ami nem .. Az utazásban nem a meg­ismerés, hanem a rá smerés a legnagyobb élmény. Amikor a vonat a Rajna me-.tén Belgium felé robo­gott velem, s megpillantot­tam a szőlőborította hegyek közt hömpölygő folyamot, s a hegyek csúcsain a titokza­tosnak tetsző várromokat, elsősorbai nem a táj szépsé­ge fogott meg, hanem az. hogy ez a folyó, amelyről He ne írt, ez az, ahová el­rejtették a Nibelungok kin­csét. Belgium határát átlépve már nem annyira a költő, inkább a földrajzkönyv sza­vait láttam megelevenedni. „Belgium gazdag ország, mely több mii.t hét évtizeden át zsákmányolt ki egy .ön­magé* ál nyolcvanszor na­gyobb gyarmatbirodalmat”. A vonat ablakai mellett el­suhanó táj valóban gazdagság­ról beszél. Betonozott bekö­tő utak szelik át a füves üdezöld földdarabokat, me­lyeket parknak tarta1 ánk, ha pirostarka tehenek je-, lenléte el nem árulná, hogy csak rét, legelő. A falvak re* dezettek és tiszták, a falus' épületek is emeletesek — de nem szépek. Az or­szág déli részén sötétszürke nyerstéglából építkeznek, s ez a fehérre vakolt osztrák, meg a mienkhez hasonló sárga, Világosszürke, vagy több színűre festett német házak után komornak tű* ik. Hirtelen elkezdődik az alagutak végtelen sora. Az Ardenekben járunk, és a hegység minden vonulatát úiabb és újabb alagút jelzi. Amikor elhagyjuk az utolsót, szelíden hullámzó zöld síkság fogad, számtalan szeszélyes kis dombját, völgyét, a mező­védő erdősávok vo: alsóval húzott sora fogja szabá­lyos rendbe. Mi is áll a földrajz- könyvbe* ’.? Gazdag ország, — s ez valóban gazdag, idillikusán szép v;dék. Ám szólnak a leírások az örök­ké füstbe, koromba burkolt •nagy ipari városokról is —, s itt ismét a ráismerés örö­mét érzi az utazó. Liege, Namur uralkodó színe a sö­tétszürke, s bár vagy 30 sínpár fut össze a pályaud­var környéke*., ami nagy forgalomról tanúskodik az embernek a komorló szür­keség mégis inkább a be­zárt bányákat, az elbocsátott bí* yamunkásokat, s a Bel­gium déli iparvidékén szün­telenül kiújuló sztrájkokat juttatja eszébe. Közeledünk Brüsszelhez, s mielőtt megérkezné k, gyor­san összegezem magamba, hogy az iskolai tanulmá­nyokból, s az újságokból, hallomásból és irodalmi él­ményekből milyen képeket őrzők e városról: itt van a Közös Piac székhelye, és a világ egyik leg agyohb légi- társaságának, a Sabená* :ak központja. Világkiállítás 1958-ban... atomium... Man- neken Pis... németalföldi festészet... De m.v.dezek elé tolakszik az első, a gyer­mekkor legmélyéből előbuk­kanó emlék: csipke, „brüsz- szeli csipke”. Nos, mindjárt az első dél­után elsétáltam Brüsszel központjába, amelyet vala­miféle kisvárosias meggondo­lással egyszerűen Nagy tér­nek, Grande Piacénak nevez­nek. Furcsa keverék ez a Nagy tér: a középkori művészet csodái övezik, a gótikus vá­rosháza, s a céhek gazdago. aranyozott reneszánsz palo­tái. S mégsem a szépség, hanem az üzlet uralja a te­ret; a tér látványosa* í el­rendezett turistaparadicsom. A műemléképületek lábá­nál százával sürgő külföldie­ket mágnesként vonzzák az egymás hegyén-hátán sora­kozó csipkeboltok a Nagy téren és köd -yékén. Kis séta után a Rég' Fes­tészet Múzeuma elé érek. Plakát hirdeti falán a „Ru­bens százada” című k'állí­A KLM holland légitár­saság DC—8-as típusú lök- hajtásos utasszállító repü­lőgépe, amely Amszterdam­ból Manilába tartott, szom­baton reggel hat órakor ér­kezett a tokiói Haneda nemzetközi repülőtér fölé. A váróteremben már be- mondták, hogy a KL->-864- es járat gépe megérkezett, amikor váratlan fejlemény történt: A leszálláshoz ké­szülő gép ismét a levegőbe emelkedett és csak húszper­ces késéssel ért betont. Pa­rancsnokát, C. G. De Groot 48 éves kapitányt holtan emelték ki. Mint később kiderült, a Dakotát mindössze másfél kilométer választotta el a leszállástól, amikor C. G. tást, melyre New Yorkból, Münchenből, Bécsből, s a vi­lág több nagy városából is érkeztek képek. Nem mesz- sze alacsony, modern épület vonja magára a figyelmet, tetejé.: színes zászló.-v len­genek. A nyugati világ egyik központja előtt állunk: Kö­zös Piac — Európa Parla­ment. „Egész Brüsszel olyan, mint Buda” •— ötlik fel a gondolat néhány perc múl­tán, amikor lemegyek a Kultúra Dombjáról, levezető széles lépcsőké» -., s egyszer- csak előtűnik egy impozáns felhőkarcoló: a Sabena szék­haza. Néhány nap alatt persze nem lehet alaposan megis­merni egy várost, d_> talál­kozni lehet lakóival, s elbe­széléseikből, vélem.* yalko- tásukból, na meg a kiraka­tok árcéduláiból, a színhá­zak, mozik műsorából, a pla­kátokról, s még számtalan apró jelből leszűrik, hogy milyen életforma, ízlés, mi­lyen go: .dók, eszmék és tö­rekvések élnek a „gazdag Belgium” fővárosában. Következik: Vörös kakas kontra Fekete oroszlán. De Jager másodpilóta ész­revette, hogy kapitánya, ke­zében az irányítóműszerek­kel, aláhanyatlik. Jagernek csak néhány másodperce maradt rá, hogy átvegye az ellenőrzést. Ismét á magas­ba irányítsa a 64 embert szállító repülőgépet. Köz­ben a személyzet többi tag­ja hátravitte az ájult Groot kapitányt a vezetőfülkéből és elsősegélyt adtak neki. De már az oxigén sem se­gített. Groot meghalt. A gép utasai semmit sem sejtettek a parancsnoki fül­kében lejátszódó drámáról. A KLM szóvivője kijelen­tette, hogy a tömegszeren­csétlenséget De Jager kivá­ló képzettsége és páratlan lélekjelenléte akadályozta meg. Zilahi Judit Dráma a levegőben Leszálláskor halt meg a parancsnok Tokióban Darvas József: Gyermekéveimből Apró örömök és nagy szomorúságok árnyékában születtem. Életünk egyhan­gú volt, akár a táj, ame­lyet szülőföldünknek mond­tunk. Síkság, ahol az áprócs-' ka vakondtúrás, vagy szél- hordta halom is égreszökő hegynek látszik és elnyelő szakadéknak a sekély kis gödör. Halmok és gödrök. Apró, örömök és nagy bá­natok: titeket idézlek most, hogy megmutassam az egy­szerű emberek . egyszerű éle­tét. Ritka ünnepek és sa­nyarú hétköznapok: jöjje­tek elém hosszú-hosszú sor­ban és tegyetek tanúságot a dolgozók igazáról.. Nyáron szombat volt az ünnepünk. Bátyáim már napszállta előtt hazajöttek a tanyák közül, aratásból, cséplésből. Ilyenkor együtt az egész család. Ó, meny­nyivel más volt ez ' az együttlét. mint a farkas­kergető téli napok munkát- lan, kényszerű összezártsá-, , ga, mikor anyámat és test- vérslm^t rz’bd“ óránkén* csúnya veszekedésekkel ugrasztottá egymásnak a kenyértelen szűkösség. Most munkából jöttek és naptól barna bőrükbe ivódva hoz­ták a kenyeret ígérő kalá­szok fülledt szagát. Reggel már korán föl­keltünk. Anyám kivitt né­hány tojást a piacra, hogy vásárolni tudjon a vacso­rához. Ha kevés volt az összegyűjtött tojás, egész délelőtt az ól ajtaját les­tem, hogy mikor bújik elő hangos kotkodácsolással valamelyik tyúk. A ki- pottyantott tojással azon melegen szaladtam a bolt­ba, hogy néhány deka sót, vagy cukrot hozzak, mert mindig hiányzott valami. Anyám már kora délután nekilátott a vacsorakészí­tésnek. Lepényt, vagy ré­test sütött, hogy ünnepi étek várja a munkából ha­zatérőket. Napszállta felé megállt házunk előtt a munkásokat hozó kocsi. Énekelve jöt­tek, vidáman és kalapjukat lengették, akár a berúgott lakodalmas vendégek. Ta­lán az egynapos szabadság Lömétől részesedtek meg. Az egész házsor ki tódult az ajtók elé, mert minden házban vártak valakit. Sze­gény munkásemberek lak­tak arrafelé mind. — Enni szeretnénk, — mondták a bátyáim, hogy lerakták a szerszámokat, meg a kenyereszsákot. Az étel már asztalra téve, pá­rologva várta őket, de ezt mindig elmondták: enni szeretnénk. Ez volt a kö­szönésük. Kezükről, arcukról le­mosták a rátapadt renge­teg port és az asztalhoz ül­tek. Én már előbb jóllak­tam, hát csak a földre ku­porodva néztem őket, hogy inas, barna kezükben, hogy súlyosodik a zsírosán csil­logó tészta. Az udvaron, a sárból ra­kott katlanon már hatal­mas üstben melegedett a víz mosakodáshoz. Azt mindig vacsora után szok­ták. Közben megjött Veréb Jancsi is a szomszédból és falábával végigkopogott a téglás pitvaron. így szom­baton este mindig át szo­kott jönni, kicsit elbeszél­getni a bátyáimmal. Anyám megkínálta a sütöttél, ügyi? ritkán, mások jóvoltából jut csak ilyesmihez szegény. — Nem való ez ilyen haszon nélkül való ember­nek — mentegetőzött min - dig. — Vesse szomszédasz- szony inkább a kutyának. Az is többet használ, mint én, a fél lábammal... Mindig így szabódott, de azért mindig elfogadta és saját nyomorúságán elérzé- kenyülve, kikönnyesedett szemekkel majszplta a rit­ka csemegét. Anyám is mindig egy­féleképpen vigasztalta: — Maga legalább visz- szajött, ha féllábbal is. Nem úgy, mint az én sze­gény apjukom... Persze, nem mindig tár­salogtak egymással ilyen szépen, jóságosán. Néha, mikor Jani bácsiék csirké­je átbújt a két udvart el­választó, rozzant kerítésen és kikaparta a vetemé- nyünket, csúnyán összeszó­lalkoztak. Anyám ilyenkor azzal fenyegette, hogy el­üti a másik lábát is, ha nem vigyáz jobban a jó­szágukra. De most ünnep volt, kenyeret ígérő, dolgos hét vége és a szavak is ünnepi gúnyába bújtak. Veréb Jani bácsit a be­csületes nevén tulajdon­képpen Hatala Jánosnak hívták. Féllábát a háború­ban hagyta. Búskomoran, falábbal jött haza a front­ról. Ügy mesélték, hogy hó­napokon át a feleségével se váltott egy szót se. Sem­mit nem dolgozott, még a ház körül sem, csak ült és nézett maga elé mereven. Egy reggel • azután, ahogy kiszállt az ágyból: , faláb nélkül ingben-gatyában, fél­lábon ugrálva, kisántikált az utcára és nagy neveté­sek között bekiabált min­den udvarra: — Veréb lettem., nézzék csak... veréb lettem... Akkor elvitték a bolon­dokházába. Pár év múlva hazajött, gyógyultan, de a Veréb név örökre rajta maradt. Mi, gyerekek már csak így ismertük: Veréb Jani bácsi. Most, hogy megette a le­pényt, cigarettát kért Feri bátyámtól. Rágyújtott és kéjesre torzult képpel fúj­ta a keserű füstöt. Vacsora után kimentünk mindnyájan az udvarra és körülültük a katlant. Csön­desek voltak a nyári es­ték és fejünk fölött hal­kan suttogott a bólogató akác. Anyám ide-oda sza­ladgált: rakott a tűzre, tisz­ta ruhákat hozott ki, tek- nőt készített elő. Ahogy néha rávetődtek a vörösen fellobbanó lángok, olyan •'olt, mint a fény körül szé­dülten bukdácsoló, kopott szárnyú kis pillangó. Jani bácsi kötelességének tartotta, hogy meghálálja anyám vendégszeretetét, hát dicsérő szónoklatba kezdett az apámról, bátyáimhoz in­tézve a rengetegszer el­mondott szavakat: — Milyen derék ember is volt szegény megboldo­gult! Hogy tudott az- dol- gazni! Nemhiába: szerették is a gazdái. Tudom, egy­szer együtt arattunk, Bére­séknél a Tavi dűlőben. Próbáltuk,' hogy melyikünk bírja jobban. Három ren­den keresztül hajtottuk egymást. Egyikünk sem tudta elhagyni a másikat. A többiek messze elmarad­tak... Bátyáim szótlanul- hall­gatták. Nem voltak be­szédesek, meg kívülről tud­ták már az egész legendát. Anyám közben kiürítette a zsákjukat. A darab szá­raz kenyerek mellett né­hány cső tejes kukoricát is talált, amit a tanyák kö­zül hoztak magukkal. Min- gyárt nyársat faragtam, rá­húztam és sütögettem a parázsnál. Jóleső örömmel hallgattam, hogy hatalmas durrogással repedeztek az érettebb szemek és a közeli élvezetre gondolva, össze­futott számban a nyál. — Hallottátok? — hajolt a bátyámhoz óvatos sutto­gással Veréb Jani bácsi Közben még lopva körül ií nézett, nehogy valaki ille­téktelen kihallgassa a tit­kot. — Azt mondják, újra kezdődik a háború. Visznek benneteket is... Még majd odamaradtok, mint szegény apátok... (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents