Kelet-Magyarország, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-28 / 203. szám

Az állam számlájára ? így fut az idő Fényünnep után csendes ünnep Pátiohán Sokba kerülnek az épít­kezések. Nem új dolog ez a megállapítás. Beszélnek ró­la felelős beosztású vezetők­től kezdve az egyszerű em­berekig egyaránt. A szerző­dés szerinti tervezett összeg általában reális, hiszen a költségvetés előre meghatá­rozott normák szerint ké­szül. A probléma inkább az, hogy mire a munka elké­szül, még az öt százalékos tartalékkeret sem elegendő a kivitelező költségeinek fedezésére. Néhány példa: a tavasz- szal átadott Árnád utcai 18 lakásos épület szerződés szerinti beruházási összege a tervezett kétmillió 526 ezer forint helyett kétmillió 774 ezer forintba került. Négyszázezer forinttal töb­bet kellett kifizetni a be­ruházónak a Szabolcs-Szat- már megyei Illetményszám- fejtő Hivatalért. Jelentősen nagyobb volt a számla vég­leges összege a Széchenyi utca 3 szám alatti épületé­nek is. Nem is beszélve a Zrínyi Ilona utca elején épült üzletház iroda- és la­kóházról, ahol már több, mint egymillió forint az el­térés a szerződés szerinti ősszeg és a végleges szám­la összege között. És így tovább. Szinte alig van olyan építkezés, ahol külön­böző okok miatt ne kellett volpa jelentősen Aíllépni a szerződés szerinti keresetet. A túllépést kiváltó okok általában már a tervezés­re visszavezethetők. Az Ár­pád utcai lakásnál például típustervet adaptált az ÉM. Debreceni Tervező Vállalat.— Hogy mennyire felületes volt ez a munka, bizonyít­ja, hogy a típustervben sze­replő földszinti erkélyeket meghagyták. Ha így építet­ték volna meg, a járdán nem lehetett volna eljárni. A tervet — sajnos — a városi tanács vb. építési - közlekedési osztálya is jó­nak találta, s kiadta az épí­tési engedélyt. A kivitelező ezt a hibát csak akkor vet­te észre, amikor az erre a a célra gyártott szerkezetek már elkészültek. Üj ablako. kát. műkő virágvázákat és erkélyrácsokat kellett a he­lyükre tervezni és beépíte­ni. Tervezési hiba volt az is, hogy ennél az építkezésnél nem tárták fel kellően a talajviszonyokat. Régi bom­batölcsérek miatt ugyanis itt a talaj szerkezete laza volt és a tervezett 180 cen­timéteres alapgödör helyett tr'^b, mint három, méter mélyre kellett leásni. Hogy ilyen mélységben dolgozni tudjanak, természetesen vá­kuumkutas talajvízszint sül­lyesztést kellett végezni. Csupán ennek a többletkölt­sége 210 ezer forintot jelen, tett. Ugyancsak tervezési tévedésből adódott, hogy a vizes helyiségek válaszfalait hat centiméter helyett az előírt tíz centiméter vastag­ságúra kellett áttervezni. Tizenkét ajtó költségelését pedig egyszerűen nem vé­gezték el. Utólag kellett er­re is hatezer forintos mó­dosítást betervezni. Érdekes módon alakult a Zrínyi Ilona utcai építkezés beruházási összege. Az ere­deti terv szerint ez a mun­ka 11 millió 426 ezer fo­rintba került volna. A fe­lülvizsgálás és észrevétele­zés után, a szerződésben már 12 millió 431 ezer fo­rint szerepelt. A kivitelezés során történt módosítások végül is azt eredményezték, hogy a számla végleges ősz- szege több, mint 13 millió 600 ezer forint lett. Kétségtelen, hogy az egye. di tervezéssel készülő — úgynevezett foghíjas részek­re kerülő — épületeknél könnyen adódhatnak föld alatti, előre nem látott aka­dályok. A Széchenyi utcai építkezésnél például a pin­cetömb kiemelése közben bukkantak olyan csatorna- rendszerré és aknákra, ame­lyeket a tervekben nem je­leztek. Természetesen a gon­dosabb feltárás ezt is ki­deríthette volna. A Zrínyi Ilona utcai épü­letben 31, nagyrészt már beszerelt fürdőkádakat kel­Folytatják a járdaépítést „A járda közepén hagy­ták1’ címmel közölte a lap augusztus 13-i számában egyik’ nyíregyházi olvasója panaszát. Örömmel 0lv71sj.uk, hogy a közvélemény szerint is helyes volt Iptég&gdggQnk a régi, formájú ,hird.e,tó,psz- lop lebontására.. A lebontást követő további. munkák fo­lyamatos végzését anyag- szállítás akadályozza. De kö­zölhetjük, hogy a járdafel­újítás rövid időn belül foly­tatódik a Beloiannisz téren. Nyíregyháza Városi Tanács VB építési és közlekedési osztálya Jogos volt a panasz A Kelet-Magyarország fog­lalkozott a Baktalórántházi lett kicserélni, mert a terv­ben megadott méretűek nem fértek el, jóllehet, az épít­tető az építési naplóban még a beépítés előtt figyel­meztette a beruházót és a tervezőt: ez így nem lesz jó. Ennek ellenére utasítást kaptak a beépítésre. Ugyan­csak ennél az építkezésnél történt, hogy a lakások konyháiba függő lámpates­teket, terveztek, s emiatt a beépített szekrények aj- tajait nem lehetett kinyit­ni. Ezt is a beépítés után kellett lapos lámpatestekkel helyettesíteni, ami szintén többletmunkát jelentett. A számok mindenképpen elgondolkoztatóak. Hiszen csak az itt említett épüle­tek beruházási többletkölt­ségén tucatnyi új lakást lehetett volna építeni. Ar­ról nem is beszélve, hogy ezek a módosítások elodáz­hatják a létesítmény átadá­si határidejét. Az Árpád utcai lakásoknál — éppen az említett okok miatt — csak nagy erőfeszítések árán tudták az építők határidő­re elkészíteni az épületet. Nagy erőfeszítéseket igé­nyelt a Zrínyi utcai mun­kánál is az építőktől a 31 beépített fürdőkád kicseré­lése. Rengeteg csempe és más építőanyag ment tönk­re. A tervezők, beruházók és kivitelezők, s nem egy eset­ben az építési hatóságok jó együttműködésének hiá­nya miatt! Tóth Árpád Vegj'esipari Ktsz rakodó­szállító dolgozóinak panaszá­val. Ebben az ügyben tájé­koztatást kértünk a megyei KISZÖV-től, s annak alap­ján az alábbiakat közöljük: A KISZÖV megállapítása szerint a rakodó-szállító dol­gozók panasza jogos volt, mivel a szövetkezetnél e munkák bérezése nem volt egységes. A munkarend sze­rinti munkaidő meghatáro­zása is szabálytalan módon történt. A KISZÖV ezért in­tézkedett, hogy a szövetke­zet vezetősége határozza meg — a munkarend szerint — a dolgozók munkaidejét, és rendezze a munkák bérezé­sét is. Kisipari Szövetkezetek Országos Szövetsége munkaügyi osztály Sose felejtem el azt a parasztembert, akit Pátrohán láttam 1948-ban. A nevét már nem tudom, senki sem emlékszik rá, ki lehetett. Talán meghalt azóta, talán — ki tudná ezt? — máshová rendelte ez a forrongó élet. Lehet, hogy osztályvezető egy mi­nisztériumban, lehet, hogy egy gyár nyugdíjasa. De va. lószínűbb, hogy még él, a pátrohai emberek között. Akkor amolyan negyven­éves forma lehetett. És úgy sirt, hogy szava se jött. Körtécske a sötétben Sokan megírták már, fes­tők megfestették azt a jele­netet, amikor összegyűl a falu a fényünnepre. Amikor ki- gyúl az első villanylámpa, mint az ígéret. Ez történt Pátrohán is, 1948-ban, s ta­lán ez volt az első falu a megyében, ahová a villany- szerelő munkások elvitték a kultúra erezetét. De sok szegényparaszt gyűlt össze itt' is, hány foltos nadrágú ember, mezítlábas asszony, csodáló gyerekek. Én emel­lett a negyvenes ember mellett álltam, amikor a sötétben kigyúlt az első körtécske, és halovány sár­ga ívet rajzolt az emberek arcára. S akkor, az üdvöz­lő szavak közben, ez az em­ber sírni kezdett. Nem egye­dül. De ahogyan ez sírt, azt nem lehet elfelejteni. Többet mondtak el azok a könnyék a történelemköny­vek ezer betűjénél. Hiába kértem, hiába szóltam, ő csak rázta .a fejét,, és .eről­ködött. hogy visszafojtsa ezt a fért'iatlan kitörést. De az erősebb volt nála, pedig so­kat látott, sokat szenvedett ember lehetett, korán is vén, fáradt, inas. És akkor odajött mellénk a villany - szerelő épitőbrigád vezető­je. Lehet, hogy Ling Béla volt, erre már nem emlék­szem pontosan a brigádok közül, de odajött és átölel­te a síró férfi vállát. „Ne féljen bátyám, ■— mondta, — egyszer visszajövünk még. Amikor kevés lesz maguk­nak ez a vezeték”. És visszajöttek. Más az igény Villanyszerelők dolgoznak Pátrohán immár három hó­napja. Kocsis János és a brigádja, összesen kilenc ember. Ügy mondják, fel­újítják a falu villanyháló­zatát. Talán annyira el­avult, elkopott? A brigád­vezető nevetve kérdez: — Azt hiszi, azért? De­hogy. Eddig jó volt ez a kisfeszültség, a kis kereszt- metszet, de tovább nem bírja már. Most három fá­zist építünk fel, hogy ház­tartási gép működhessen minden utcában. Hja. las­san két évtizede épült ez a hálózat. Azóta nagyot fejlődött az élet, más az igény. Más az igény. Akkoriban az építőbrigádok ott alud­tak, ahol tudtak. Egy ki­bérelt kis szoba, szalma a földre, vagy szalmazsák, csak épp hogy legyen hol melegedni, ha bőrig áztak, vagy keserves volt a szél. Pláne télen! Amikor a drót­hoz fagyott a munkás ke­ze. Micsoda napok voltak azok! Már csak emlék a régi szerelőknek is. — De emlék már csak a disznótoros vacsorák, ünne­pek ideje is — nevet a jó- kedélyű brigádvezető, aki­nek szava, szeme, keze gyorsan jár —, megokosod­tak az emberek azóta. Hol járunk? 1966-ban tudja rnár azt mindenki, mi jár neki, és hogy meglesz mindén. Akkoriban, még 1957-ben is, amikor én így kezdtem, „ide vezessék elébb hoz­zám” — jöttek az emberek, és volt vacsora, bor, ami kellett. Most? Tudomásul veszik, hogy kicserélik a ve­zetéket, hogy ezentúl jöhet a kisgép a konyhába, még ebben a faluban is. De így van ez jól. Ami tizennyolc éve még csak csoda volt, álom, ma már természetes, olyan, mint egy hétköznap. Igen, hétköznappá lettek az akkori csodák. Nem is olyan álom Hosszan kígyózik a vas­tag huzal a földön, készen arra, hogy majd az oszlo­pokra szereljék. Senki sem figyeli a munkát, hiszen kö­zel húsz éve már, hogy ég itt a villany. Az életükről beszélgetünk, a munkáról, mindenről. így kerül szóba, hogy innen hazajárnak, és ahonnan csak lehet, hiszen nincs túlórázás, nincs olyan „régi” hajrá, amikor még éjszaka is dolgoztak, mert sürgetett a falu igénye. És szabad szombat a hét vé­gén. De jó így, mert ott­hon többjük a televízió mel­lett pihenhet, vagy segít a családon, Tv-t néz Szabó Sándor is, aki " közöttük ta­lán a legidősebb, csak Sepa Zoltán válaszol azzal, hogy örül, ha pihen. Pedig fia­talember, betanított mun­kás, brigádvezetője szerint kitűnő szakember, s csak azért nem szerezhet levelet, mert nincs meg a nyolc osztálya. S hogy miért nem tanul? Erre csak kitérnek. Később egy kérdés kapcsán az vetődik fel, hogy az asz- szonyok nem dolgoznak. Összenevetnek, és úgy cé­lozgatnak félszavakkal: hal­lod te, az asszonyok! És végül kimondják: az asz- szonynak a spór mellcV a helye! Jól néznénk ki, és így tovább. Bizony, ebben a kicsi faluban már elkopott a ré­gi vezeték. Kevés. És a szerelők életében? Még jó a régi? — És meddig lesz itt elég ez a három fázis? — kér­dezem olyan éllel, hogy azt felelhetik rá: tán örök­re. Fenét, azt felelik. A brigádvezető — egyéb­ként is szereti az élcet,— úgy mosolyog rám, hogy tudja, én maradok benne. — Hogy meddig marad ez a vezeték? Ki tudja? Egy nap csak kapjuk a rendel­kezést, hogy kicserélni az egészet kábellal. Ahogy s városon csinálják. Én is Szabó is elvégeztük már i> kábeles tanfolyamot — te­szi hozzá, hogy nem is olyan álom az, amit mond. Szeretném, ha mindezt hallaná az a férfi, aki itt sírt 1948-ban Pátrohán. amikor az agyondolgozott villanyszerelők meggyúj- tották azt az első körtécs- két. Sipka? Bari** Olvasóinknak válaszol az illetékes Kibuggyantak a könnyek és kigordüít a vonat Hazát kerestek, de csak most találtak Kuruc Vay Ádám gene­rális falujába, a várkastély köré települt Vajára, ahol a fejedelem, II. Rákóczi Fe­renc előkészítette a szat­mári békét, hazalátogattak a kétnapos ünnepen a Ma- gyarbólyba, ebbe a Baranya megyei kis faluba szakadt vajaiak. Vaja sok mártírt áldozott a Magyar Tanácsköztársa­ságért. Őrzik emléküket. De élő bizonyítéka a falucska a llazában hazát kereső pa­rasztsorsoknak is. 1939 szomorú dátum Va­ja történetében. November 22-én, egy hideg téli esős napon indultak el az első telepesek, öt-hat gyermekes családok Vajáról Magyar- bolyba, új honfoglalásra. Az egész környék ott volt a búcsúztatásukon. Felhang­zott a Himnusz, kibuggyan­tak a könnyek és kigördült a vonat. Előtte a főjegyző és a református lelkész in­telmekkel látták el a Ma- gyarbólyba induló vajaiakat mondván: legyetek új ott­honotokban mindenki előtt jó példaadók... Hasonló volt a fogadta­tásuk is. A magyarbólyi ál­lomáson a szolgabíró, a fő­jegyző és a községi bíró köszöntötte a vajaiakat. És még valakik: a fogadtatást némán, szigorú szemmel, a lelkekben felgyülemlett sok keserűséggel figyelő zsellér, cselédnép, a szegénypa­rasztság. Amerikát ígértek a va- jaiaknak Baranyában. Ott, ahol éppen úgy éhezett a nép, mint a Nyírségben. A krónikás, Magyarbóly törté­netében mégis ezt írja: „A magyar nemzet szebb jövő­jéért munkálkodó, s a sok- gyermekes családok földhöz juttatását elősegíteni kész, nemesszívű Albrecht kir. herceg (néhai Frigyes fhg. fia,) elsőrendű minőségű 1500 kát. holdas magyarbó­lyi birtokát már 1937-ben felajánlotta, illetve eladta a magyar államnak.” E bir­tokot használták fel telepí­tés céljára. És jöttek a nincstelenek, a föld után sóvárgók az ígéret földjé­re... 1966 augusztus 19-e este.' Molnár Mátyással, a múze­um vezetőjével járjuk a fa­lut. Alig van ház, ahol most ne örülnének. Annyi év után újra ölelkeznek az embe­rek: vajaiak és magyarbó- lyiak. Magyarbóly Vajához hatszáz kilométer. És szá­zan jöttek. Viszonozni a lá­togatást. Nagyapákká öre­gedett parasztok, s fiaik-lá- nyaik, akik már ott szület­tek. Hazalátogattak a szü­lőfaluba, a Nyírségbe. Mindenki mindenkinek a vendége. Sándor János, a magyarbólyi Tartós Béke Tsz elnöke után tudakolózunk. Újságolják, úgy illik, hogy a vajai Béke Tsz elnöke, a fiatal Estefán Bertalan lás­sa vendégül. Itt is találjuk. Beszélgetnek. És Sándor Já­nos a múltra emlékezik, ö is ott volt azon az emléke­zetes 1939-es novemberi na. pon amikor a vajaiakat fo­gadták. — Segítettem a beköltö­zésüket. Nem sokból állt. Hiszen alig volt valamilyük, szegényes bútorzat, dikók, sublótok, meg a sok gye­rek. Ha jól emlékszem Só­lyom Györgynek, aki ké­sőbb keresztkomám lett, ak­kor 7 gyereke volt — ma­gyarázza. — Én akkor az uradalomban cselédként dolgoztam. Főleg nincsteleneket tele­pítettek Magyarbólyba. De volt olyan törekvése is a Horthy rendszernek, hogy magyarosítsák a falut, szem. beállítsák egymással a pa­rasztokat. Ez azonban nem sikerült, mert .a nemzetisé­gieknek éppen úgy korgott a gyomra, mint a Vajáról odatelepítetteknek, s egy­másra találtak. Sokan visz- sza akartak jcnni. Szokat­lan volt a homok után a kemény agyag. Küzdeni kel­lett vele. De ki és miért űzte el falujukból a vajaiakat? Idős Tamási Elek, aki e találko­zónak egyik értelmi szerző­je, akkor 34 esztendős volt. Részes aratóként tengette életét. Ö maradt, s most így idézi a múltat. — Itt akkor nagyon ne­héz volt a megélhetés. Ek­koriban volt az, amikor egy hazafias érzésű lelkész, Ben- cze János írt a földműve­lésügyi miniszterhez a va­jai parasztok érdekében: „..olyan . a szegénység, hogy a paraszt a burgonya hazá­jában sem tud jóllakni búr. gonyából”. Ez űzte hát őket el Vajáról. Hogy aztán a búcsúzáskor elmondott va­jai főjegyző intelmeit mi­képpen váltották valóra, ar­ra újra csak a magyarbó­lyi tsz elnöke válaszol. — A legszorgalmasabb tsz-tagok a vajaiak. Az iga­zi boldogulást a vajai éa a magyarbólyi parasztság egyaránt a szövetkezésben találta meg... Mert igaz ugyan, hogy adott földet a királyi herceg az odatele- pülteknek, de ennek a ter­hét a felszabadulásig kel­lett nyögnie. Voltak, akik ki sem tudták fizetni az adót, a kamatot, a törlesz­téseket. Ezt summázza az öreg Hódi Péter is, akit a tv elől invitálunk beszélgetésre idős Tamási Elek házában. Most hatvanéves. Harmincki­lencben ő is ott volt a ván­dorok között. Komoran te­kint maga elé, szinte átéli a régi időket, s úgy mond­ja: — Elvágytunk innen, mert meg akartunk szabadulni a szolgaságtól. Huszonöt éves törlesztéssel adták a földet. Fiatal voltam én is, fele­ségem is, gondoltam jobb lesz. Belegörnyedt a gürcölés­be. — Itt a kepés, nehéz munka sújtott, ott a föld utáni fizetség nyomott. Tán a mai napig sem nyögtem volna ki, mert megcsalt az áljam akkor... Nagyon zokul esett elmenni Vajáról, most is visszavágyok a szülőfa­lumba. hívták a vajaiakat, s azzal dicsekedtek, hogy nem kell már látástól vakulásig dol­gozni, teljesen gépesítették a tsz-t. Kaszát csak a ház­tájiban használnak. Fejlett állattenyésztésük van, s a szorgos kezű vajaiak do­hánytermesztésre igazán csak most kezdik tanítani a magyarbólyiakat, mióta szövetkezhettek. Szemlére hívták Vaján is a magyarbólyiakat. Itt is van ma már mivel dicse­kedni, hiszen a múlt évi megyei termelési verseny­ben elsők lettek. Megcso­dálták a szép gyümölcsöst, az öntözéses konyhakerté­szetet és summázásként Es­tefán az elnök büszkén mondta: az idén is meglesz a 70 forint munkaegységen­ként a prémiummal együtt. A vajai vár tövében tör­ténelmi találkozó volt. öt napra jöttek látogatóba a magyarbólyi vajaiak és az őslakók. De ez a különbség már el is mosódott egy iga­zi nagy közösségben: ott ahol egyaránt megtalálta a boldogulást vajai és ma­gyarbólyi paraszt. Igazi hazára most talál­tak a Hazában. Magyarbó- lyiak és vajaiak, jó meg­értéssel. Wem volt ott a vajasak­nak magyarbólyi fogadtatá­sán a szolgabíró, a főjegy­ző. Vaján is hiányoztak, s j a könnyeket csalogató Him. | nusz sem hangzott. De mind- ! két falu népe ott volt. örül- , tek egymásnak. Magyar- bolyban határlátogatásra I Farkas Kálmán 1966. augusztus 28

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents