Kelet-Magyarország, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-13 / 164. szám
BONN Carapkin, a Szovjetunió bonni új nagykövete átnyújtotta megbízólevelét Lübkének, a Német Szövetségi Köztársaság elnökének. MOSZKVA Ahmed Sah, afgán trónörökös —, aki a legfelső tanács elnökségének meghívására hétfőn Moszkvába érkezett — kedden látoeatást. tett a Kremlben. M. A. Iszkengyerovnál, a legfelső tanács elnökségének elnök- helyettesénél. A beszélgetés baráti légkörben zajlott le. A herceg kifejezte meggyőződését, hogy látogatása a két ország jószomszédi viszonyának további erősödését segíti elő. GENF A genfi leszerelési értekezlet kedden délelőtt ismét összeült. Az elsőnek felszólaló Burns tábornok, kanadai küldött elutasította Roscsin szovjet delegátus múlt hét csütörtöki javaslatát, amelynek értelmében nemzetközi értekezletet kellene tartani a nukleáris fegyverek felhasználását megtiltó egyezmény kidolgozása és aláírása céljából. TIRANA Az albán központi választási bizottság közzétette a vasárnap tartott nemzet- gyűlési választások végeredményét Megállapították, hogy a 978161 választójogosultból 978 157 az Albán Munkapárt vezette Albán Demokratikus Arcvonal jelöltjeire adta le szavazatát. DAR ES SALAAM A Mocambique-i felsza- badítási front hétfőn kiadott nyilatkozatában megállapította, hogy az Egyesült Államok bombákat és más hadianyagot szállít Portugáliának, amelyet az a szabadságáért küzdő Mocambique-i lakosság ellen használ fel. Indira Gandhi Moszkvába n BELGRAD: Indira Gandhi indiai miniszterelnök befejezte kétnapos hivatalos jugoszláviai látogatását és kedden reggel repülőgépen elutazott Jugoszláviából. Az indiai miniszterelnököt a pulai repülőtéren Joszip Broz Tito köztársasági elnök, Petar Sztambolics, a jugoszláv kormány elnöke és több más hivatalos személyiség búcsúztatta. Indira Gandhi és Tito kétnapos tanácskozásairól közös sajtóközleményt adtak ki. A közlemény hangsúlyozza a két ország között fennálló hagyományos barátságot MOSZKVA: Indira Gandhi indiai miniszterelnök kedden a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett. A szovjet főváros ünnepi díszben fogadta. A repülőtéren Alekszej Koszigin, a szovjet minisztertanács elnöke és felesége, Dimsic és Novikov miniszterelnök-helyettesek, Gro- miko külügyminiszter, Ma- linovszkij honvédelmi miniszter, Patolicsev külkereskedelmi miniszter és más hivatalos személyiségek fogadták az indiai kormányfőt és kíséretét. Indira Gandhi és kísérete, köztük Szvaran Szingh külügyminiszter, a hét végéig tartózkodik a Szovjetunióban és tárgyalásokat folytat a szovjet vezetőkkel. Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke kedden rezidenciáján felkereste a Moszkvában tartózkodó Indira Gandhit, India miniszterelnökét. Megbeszélésük szívélyes, baráti légkörben folyt le. Megnyílt az ENSZ világfirbizettságának ülésszaka Genf, (MTI): Kedden megkezdődött az ENSZ világűrbizottsága jogi albizottságának 3-4 hétig tartó ülésszaka, amelyen a részvevő államok küldöttei egy szovjet és egy amerikai egyezménytervezetet vitatnak meg a világűr békés felhasználására vonatkozóan A keddi megnyitó ülésen elsőnek Goldberg, az Egyesült Államok ENSZ-képvi- selője szólalt fel, hangoztatva, hogy a világűrkutatást „lehetőség szerint függetleníteni kell bolygónk politikai problémáitól.” A tanácskozáson 28 állam képviselője, közöttük hazánk küldötte is részt vesz. Szabó László: Messmer nyilatkozata a francia atomfegyverekre^ Párizs, (MTI): Pierre Messmer francia hadügyminiszter nyilatkozott a Paris Match című hetilap legfrissebb számában a francia atomkísérletekről. A hadügyminiszter közölte, hogy a jelenlegi kísérletsorozat idején öt robbantást hajtanak végre, s egy hatodik kísérlet során kiKurd önkormányzat Irakban Beirut, (TASZSZ): A bagdadi rádió ismertette az Iraki Tájékoztató Iroda (INA) jelentését, amely szerint Musztafa Bar- zani, a kurd felkelők vezetője elfogadta a Bazzaz-kor- mány 12 pontos programját alapként az észak-iraki helyzet rendezésére. Iraknak ebben a részében — mint ismeretes — öt év óta polgárháború folyik. Ez a program elismeri „a kurd nemzetiséget és a kurdok nemzeti jogait az egységes iraki haza keretei között” és előirányozza, hogy ezeket a jogokat egy különtörvényben rögzítik. Ahol a kurd lakosság többségben van, a kurdok elég széles körű jogokat kapnak önkormányzati téren. Biztosítják azt is, hogy részt vegyenek a kormányban és számarányuknak megfelelően a kormányintézmények munkájában is. próbálják a biztonsági rendszereket. A következő kísérletsorozatra az ered menyektől függően vagy jövőre vagy 1968-ban kerül sor. Messmer közölte, hogy 1968-ra tervezik az első francia hidrogénbomba fel- robbantását és a bevetésre kész hidrogénfegyver 1970- re készül el. 1971-re Franciaország taktikai atomfegyverekkel rendelkezik majd, 1967 tavaszán pedig vízre bocsátják az első atom-tengeralattjárót. 1970- ben készül el az első olyan atom-tengeralattjáró, amely hidrogénbombával felszerelt rakétákkal rendelkezik majd. Messmer francia hadügyminiszter elmondotta, hogy a csendes-óceáni atomlőté- ren végrehajtott első robbantás alkalmával egy amerikai búvárnaszádot láttak a kísérlet színhelyén, egy amerikai megfigyelő repülőgép pedig behatolt az atom- felhőbe. Tadeusz Kostecki: (Bűnügyi regény) 77. Nem tudta, valójában kit is akar meggyőzni: a professzort, vagy önmagát. Még egy pillanatig erőlködött, hogy jó arcot vágjon a dologhoz, azután elkomo- rodott, és keserű érzéssel a cipője orrát nézegette. — Mi az értéke egy ilyen rádium mennyiségnek? — kérdezte Kostrzewa. — Az érdekli, hogy mit ér a gyógyászatunkban? — kérdezte vissza az ősz hajú úr. — Nem. Az a készpénz érdekel, amit valaki azért képes lenne megszerezni. — Ez relativ. Az igazat megvallva, nemigen tudom elképzelni, hogy egy ilyesfajta vállalkozás születhetne. A rádium származására vonatkozó kutatások minden bizonnyal nem kifizetődő elfoglaltságot biztosítanak számára. Fordította: Szilágyi Szabolcs ' — És külföldön? Az ilyen dolgot nem túl nehéz átcsempészni. — Bizonyos rizikó mellett, valóban... — Olyan emberekkel van dolgunk, akiknek a rizikó jelenti a mindennapi betevő falatot. — Már módomban volt tapasztalni. Nos, tehát, tekintettel az áru bizonytalan származására, ami kétségtelenül felsrófolja az eladási árát, szerintem tíz egynéhány ezer dollárt mindenképpen... Zaczek hirtelen felnézett. — Olyan sokat? — A legkevesebb annyit. — Ez sok pénz — lassan visszanyerte megszokott lendületét — nagyon sok! Csak sokkal később tért vissza még egyszer arra a bizonyos kérdésre. — Na, rendben van, megértem: rádium, radioaktiv sugárzás, cinkfehér stb, stb. A szemben lévő fal világított, de miért nem fényiéit az, amelybe az ampullát befalazták? A józan ész szerint talán még jobban kellett volna világítania? Kostrzewa bólintott. — Igen, ez kezdetben engem is nagyon elgondolkodtatott. A megoldás azonban túlontúl egyszerű: s a megoldás épp a cinkfehérben rejtőzködik. Az elemzésre átadott két festékminta közül is csak az egyik fluoreszkált. Pontosan a fehén színű. Ugyanis azon a helyen, ahol az ampulla volt, a falat zöldre festették. Ennek a festéknek nincs semmiféle olyan alkotórésze, amely fényle- ne a radioaktiv sugárzás hatására. — De a „kísértetek” falán a zöld is világított. — Nem. Az csupán a fehér cikcakkokról visszaverődő fény volt. Orvtiámadás jr 0 jp tr (Kémek es visszavágás harca) I 3.| Es a harmadik napon ismét ott voltak... Végigcsinálták a fürdőt és az étkezés egész szertartását, közben beszélgettek. Kono most már nyíltan beszélt arról, hogy őt elsősorban az érdekli, mikor akar Blake a flottához visszamenni? Ki a barátja Pennsylvánián? Az izomember némi színlelt habozás után így felelt: — Jimmie Campbell... Blake ebben a pillanatban találta ki a nevet, hiszen soha életében nem volt Campell nevű ismerőse. — Régóta ismeri Jim- miet? — ösztökélte most már egyre határozottabban Kono. — Igen... együtt szolgáltunk... ö már felvitte a kapitányi rangig... — Kapitány? Ejha! Ez szép! És ön mi volt a flottánál? — őrmester... — Ez is szép... Sokszor találkozik Jimmievel? Azért kérdezem, mert mindig csodáltam az ilyen tengerészmedvéket, akik az életüket egy rozzant bárkának szentelik... — hazudta kissé sután Kono. — Tudja, mi tengerre termett ország vagyunk, szigetország, nekünk életünk a hajó... Hajó nélkül meg sem tudnánk lenni... Japán szerepe a világban attól függ, milyen erős a tengeren... Ha ön figyeli az újságokat, akkor olvashatja, hány ezer és ezer japán halászhajó fut szerte az óceánokon... Jimmie olyan idős, mint Ön? — Igen... — Együtt kezdték a szolgálatot? — Igen, együtt... — És ő azóta is a flot tánál szolgál? — Ilyen régen? — adta tovább a cso- dálkozót Kono. — Nagyon ügyes fiú... Imádja a tengert... — Tényleg jó barátok? — Nagyon. Szolgálatkész és nagyon rendes fickó. Bár egy kicsit ravasz... De csak olyanokkal, akiket kevésbé ismer... — Hogy-hogy ravasz? — Hát amikor kártyázunk... — Igen? Kono megkönnyebbült. Már valami másra gondolt. De a kártyabeli ravaszkodás, az semmi... Az sokszor még segíthet is... Mert akit ő kiszemelt magának, annak ravasznak kellett lennie... Tervei így kívánták... Igen, ravaszul kell kijátszania a tiszttársak éberségét, óvatosan kell megrendezni a találkozókat, — Az ügyet valójában befejezettnek tekinthetjük — szónokolt lelkesen az ezredes. — A gyilkosság indítéka, mechanizmusa, végül a tettes... — öt még nem ismerjük — Kostrzewa ajkairól ügyesen megformázott füstkarikák szálltak fel. — Ez csak idő kérdése. — Ki tudja... — Csak nem gondolja, hogy ki tudott lépni külföldre? Kostrzewa tagadólag megrázta fejét. — Nem, nem hiszem. — Nos, akkor? — Golik... — Van még valami kétsége, hogy éppen ő volt? — Igen, kételkedem — mondta hűvösen. Az ezredes elhallgatott. Ez már minden képzeletet felülmúlt. Levette szemüvegét és egy irhadarabbal sokáig törölgette; majd feltette az orrára, s a lencsékkel Kostrzewát célozta meg. — De hisz az ön jelentése alapján letartóztatási parancsot adtak ki, és elrendelték a körözését. (Folytatjuk) ravaszul kell megszereznie az adatokat, méghozzá a legfontosabbakat, a leglényegesebbeket... De Kono erről — érthetően nem beszélt Blakenek. Ellenben újra és újra, csak úgy mellesleg megjegyezte, hogy neki egy nagyon jól működő vállalkozása van, s a vállalkozásból természetesen sok pénze. Ebből pedig sok mindent tudna finanszírozni... Például Blakenek is tudna teremteni egy olyan vállalkozást, amely élete végéig nyugodt öregkort biztosítana... Blake úgy tett, mintha hajlandóság lenne benne. Elbúcsúztak és elváltak. De alig ment Blake néhány lépést, Kono utána szólt. — Elfelejtettem elkérni a telefonszámát... Ahol eK érhetném... Az amerikai megadta. És a japán még aznap este felhívta Blaket, s megkérte, hogy találkozzék vele egy bútorkereskedésben, másnap este. Fontos ügyben. Blake adta a csodálko- zót: miért kell nekik ismét találkozniuk, amikor nem régen váltak el, s miért éppen egy bútorkereskedésben? De aztán beleegyezett. Kono csak any- nyit mondott, hogy délelőtt tízkor Blake legyen a lakásához eső legközelebbi sarkon, ott fogja várni egy gépkocsi, japán sofőrrel, s az majd elviszi a megjelölt helyre. — Egy nagyon fontos személy akar beszélni önnel... Blake maga sem tudta, miért is csinálja végig ezt az egyre inkább konspirativ és veszélyes találkozósorozatot. Mindenesetre másnap délelőtt tíz órakor kinn volt a sarkon. Egy nagy fekete Ford suhant a járda mellé, majd kiugrott belőle egy alacsony termetű japán. Felrántotta a hátsó ajtót, s anélkül, hogy szólt volna Blakehoz, betuszkolta. Vajon honnan ismerte ez a szótlan japán az izomembert? A legkevésbé Blake tudott volna erre felelni... A gépkocsi szinte teljesen céltalanul száguldott a városban: egyik utcából ki, a másikba be, aztán ki a város szélére, majd vissza. (Folytatjuk) A vietnami háború és a nyilvánosházak Fulbright és McNamara vitája Az egész história azzal kezdődött, hogy a Time című amerikai folyóirat 1966. május 6-i számában pikáns részleteken csámcsogva elmesélte olvasóinak, hogy a dél-vietnami An Khe-ben az Egyesült Államok katonai parancsnoksága és a dél-vietnami emberkereskedők közös erőfeszítésével ismét megnyitották az amerikai katonákat kiszolgáló nyilvánosházak „kombinátját”. Mintegy negyven ilyen ház van és jó amerikai hangzású neveket viselnek, mint pél_ dául „Paradicsom”, „Cara- valla”, „Washington”, stb. A szerelem kombinátja köré szögesdrót-akadályokat húztak és területére csak amerikai katonák léphetnek be parancsnokságuk engedélyével. A belépőket az amerikai katonai rendőrség ellenőrzi. Minden egyes nyilvánosház bárból és nyolc különszobából áll. Hasonló közlemény jelent meg a New York Tlmesban Is, mindössze azzal a különbséggel, hogy a lap szerint An Khe-ben megletősen vidékiesek a viszonyok, bezzeg Saigonban... Washingtonban a szenátus külügyi bizottsága ülésezik. Az ülésre meghívták McNamara hadügyminisztert. Fulbright szenátor, a bizottság elnöke emelkedik szólásra. (Az alábbi részletek és az idézetek a Time 1966. május 20-i számából származnak.) Nemrégen azért bíráltak, mert egy közleményt idéztem a New York Timesből. Megsértődtek, hogy Saigont amerikai nyilvánosháznak neveztem, bár ezt az elnevezést nem én találtam ki. Ezután Fulbright szenátor közvetlenül McNamarához fordulva kijelentette: — Nem állítom, hogy ön személyesen felelős a Saigonban kialakult helyzetért. Ennek ellenére Fulbright szenátor megkérdezte McNa- marát, fejtse ki véleményét a dél-vietnami prostitúcióról. McNamara katonás rövidséggel válaszolt: — A múlt év november 30-a óta nem voltam Saigon, ban. A város akkor nem volt nyilvánosház. Véleményem szerint ma sem az. — Következésképpen nem ért egyet a város ilyen jellemzésével? — makacskodott Fulbright. — Természetesen nem — válaszolta a hadügyminiszter. — Feltételezem, hogy rossz szolgálatot teszünk a vietnamiaknak és katonáinknak, amikor ezt a fővárost így jellemezzük. Nem akarom azt mondani, hogy Saigonban nincsenek prostituáltak. Hiszen Washingtonban is vannak. Nem akarom azt mondani, hogy országunk állami tisztviselői és katonái nem veszik igénybe ezeknek a szolgálatait. Igenis, igénybe veszik. McNamara a továbbiakban nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy jó képet vágjon a rossz tréfához, kijelentette a szenátornak, hogy novemberi saigoni tartózkodása alatt saját szemével látta, hogy az amerikai katonák szabad idejükben gyógyszert osztogattak a parasztoknak és segítettek iskolát építeni. — Természetesen nem akarom azt állítani, hogy Vietnamban minden amerikai nemes munkát hajt végre. (Micsoda szerénység!) — folytatta McNamara —, de azt sem mondhatnám, hogy Saigonban minden egyes amerikai igénybe veszi a prostituáltak szolgálatait. Véleményem szerint nem lenne szabad, hogy a New York Times, vagy valamelyik más orgánum ilyen formán vélekedjék... A Time valószínűleg azért, hogy erejénél és lehetőségeinél fogva bálványát, McNamarát támogassa és egy kicsit enyhítse a Fulbright-féle kijelentések és kérdések okozta rossz szájízt, önhatalmúlag bő részleteket közölt a tömegprostítucióról a Fulbright szenátor által képviselt Arkansas államban, főképpen Little Rockban, sőt árjegyzéket is közölt (5 dollártól 200 dollárig). A Time még egy telefonszámot is készségesen leközölt — F 4—2181—, amelynek feltárcsázásával, a megfelelő jelszó bemondásával, bármelyik Little Rockban állomásozó amerikai pilóta lakására hívhatja a szolgálatkész hölgyek egyikét. A varázsszó: „Van jég?” A „jég” ára 15 dollárnál kezdődik. Nem tudjuk, ártottak-e ezek az adatok Fulbright szenátornak és a hadügyminiszterrel folytatott vitájának. Azt azonban tudjuk, ez a vita az amerikai életmód egyik újabb részletéről rántotta le a leplet és jellemző azokra az erkölcsökre és kultúrára, amelyet McNamara beosztottjai exportálnak külföldre. N. B.
