Kelet-Magyarország, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-10 / 162. szám
Tabák Andrási A KÖSZÖRŰS Váci Mihály legújabb kötete Akác a forgószélben Ilyenkor reggel még ferde sugarakban táncol a napsugár. A tető felett nedves orrú szél kerget fürge vinnyogással egy porgomo- lyagot. Csendes a ház. Maj- likné, a házmester, fogja a seprőt, kijön az ajtó elé. Reggel már söpörgetett a portája előtt, de szereti a tisztaságot meg az asszonyok reggeli pletykáit. Ma azonban teremtett lélek sincs a folyosókon. Szombat van, sietni kell a főzéssel. Korán jönnek a férfiak a munkából. A konyhákból könnyű szagok szállnak. Majzikné megkerüli a virágágyat, elindul körbe az udvaron. Terebélyesen elvonul az ablakok alatt és sorra beléjük szagol. Néha megtorpan, a homlokát ráncolja; nem akarja összekeverni a szagokat. Gárdos- né például, az orvos feleség®, serpenyős húst süt, amit nem szabad össze- zagyválni a Bokáék ablakából szálló lencseillattal. Bo- káéknál gyakori a lencse és gyakori a perpatvar. Talán épp a lencse miatt. Boka nem szereti a lencsét. Ha szöges bakancsával végigdübörög a folyosókon, Majzikné már fogja is a seprőt, ballag fel az emeletre. Odasettenkedik az ablakhoz, úgy tesz, mintha szorgalmasan söprögetne, holott csupa fül, minden neszre felfigyel, minden szófoszlányt elcsíp. Néha még leskelődnie se kell, csak kiáll az udvarra és a porolónak dőlve hallgatja a Boka ordítását. Olykor belefárad, elfullad a hangja, és az asszony szüppögését is hallani. Majzikné borzasztóan sajnálja. Ha csöpp sütnivalója lenne, rég otthagyta volna az urát. Majzikné megkerüli az udvart, visszaérkezik az ajtaja elé. Nagy sóhajtással már be is fordulna rajta, amikor jön a köszörűs. Cigány. Szép szál ember, gyűrött arcú, korom szemű. Karján csomósán feltűrve az ingújj. Zöldre pingált köszörűstalígát himbál maga előtt, zöld a fején a zsinóros kis kalap is. Illendően odabókol a házmes- temének, a kalapját is megemeli. Puha talpon járva gurítja be a kocsit az udvarra. — Köszörűs! Itt a kö- Szőrű-ű-űs!... Majzikné fellép a küszöbre, sután lóg kezében a seprő. Micsoda köszörűs! Ez megint valami új dolog. Majzikné falhoz támasztja a seprőt és nagy buzgalommal igyekszik néhány rokonszenves vonást fölfedezni a köszörűs képén. Mert náluk aztán garmadával akadna munka. Az ura már hetek óta eszi a lelkét, hogy teli az eszcájg életlen holmival. De hátha kereket old a sok késsel ? Nem sitrázsálhatja el mellette a napot. A köszörűs megtörli a homlokát, másodszor is el- ordítia magát. A folyosóra kivét' k egy gyerek, kinyújtja a nyelvét, öklét rázná feléje, csakhogy mellette ott a házmesterné. Ki tudja, talán még ebből is civakodás adódnék. Az emeleten előszállingózik néhány asszony. Összeverődnek Gárdosné lakása előtt, tanakodnak. Mindegyiknél lapul a sublótban csorba kés, életlen olló, de ilyennek adni? Már csak Gárdosné miatt se. Nem szereti őket. Azt mondja, tavaly a piacon ellopták az erszényét. Patyolatfehér köténye Van, szemüvegét törölgeti. — No hiszen! — szól szájbiggyesztve. — Erre sem bíznék munkát. És az asszonyokra néz. Azok bólogatnak, bár szemük szaporán forgolódik az udvaron. Lehet ugyan a sarki boltban is köszörül- tetni, de ott napokig elkos- latnak rajta. Késre meg szükség van, azt már igazán szégyen a szomszéd- asszonytól kérni. A köszörűs még egyet, utoljára, kiált, aztán szedi sátorfáját, baktatna kifelé. Akkor a földszinten nyílik egy ajtó, kiszól Szabóné! — Várjon! És odaad egy ollót meg egy kést. A köszörűs meg- nválazza az ujját, szakértelemmel végighúzza a kés élén. Majd megpörgeti a masinát, a kő felett felszikrázik az acél. Közben fölveti a tekintetét az emeletre. Az asszonyok ízeg- nek-mozognak. Mégiscsak le kéne vinni azokat a késeket! Gárdosné nem szól. Fölteszi pápaszemét és gúnyos mosollyal bemegy a lakásba. Az asszonyok egymásra pillantanak, behúzott nyakkal hallgatnak. így is, itt van ni... máris megsértődött! Igaza van, de ha egyszer a késeket megkell fenni... A kis Sipőczné azt tanácsolja, vigyék csak le a késeket, de tarsák szemmel a köszörűst. Felváltva. Tíz percet mindnyájan kiszakíthatnak a főzésből. Jó ötlet, tetszik. Sipőczné megy le először, egész csokor kés csillog a kezében. Átadja a köszörűsnek. Az kezicsókolommal köszön. Sipőczné a porolpnak dűl, vizsla szemmel méregeti a férfit. De az rá se hede- rit, hosszúkat fütyölgetve végzi a munkáját. Göcsörtös ujjai közt süvít a kés. Sipőczné únja r|eg előbb a hallgatást. — Sokáig készül el vele? — kérdezi, mert nem az a fajta, aki sóimig állja szó nélkül. —Pár perc, kezicsókolom... A köszörűs ujjai közé csípi a kést, a világosság felé tartja. Szikrázik a kés lapja, gyöngyös fonálban fut róla a fény. Hunyorgó szemmel vizsgálgatja, majd megfordul. Éppen Majzikné csoszog ki mogorván a konyhájából. — Itt van, no! Vegye el ezt is... Neki is kezicsókolommal köszön, de már kerekebb kedvvel és a szemében is bujkál valami huncut fény. Gyorsan elfödi a száját. Ügy tesz, mintha rájönne a köhögés, pedig a nevetését nyomja el. Kisvártatva megérkezik a váltás. Bokáné siet le az emeletről. Éppen a rántást kapta le a gázról, kezén még csillog a zsír, útközben törülgeti a kötényébe. Sipőczné fellélegzik, cinkos tekintetet vet rá és bandukol fel a lépcsőn. Bokáné is a porolóhoz megy, ő is nekitámaszkodik. A köszörűs már érti a dolgot. Nyel egyet, az asszonyra pillant, aztán rajta is marad a tekintete. Jó formájú asszony. Gömbölyű a karja, párás a szeme. A köszörűs kidugott nyelvvel szorgoskodik, de olykor felpillant, fekete szeme végigsuhan az asz- szonyon. Bokáné látja ezt és zavarba jön. Ez a fajankó még azt hiszi, hogy miatta ácsorog itt, mikor száz dolga is akadna! Bolondság ez az őrködés! Csak a napot lopja az ember. összekapja vállán a kendőt, a mellére huzza, a kapu felé tekintget. Nem fordul a köszörűs felé, azért se néz ró, de érzi, hogy az egyre többet pislog feléje és egyre kevesebbet törődik a késeivel. Bosszús, de valami jólesőfélét is érez. Nevetséges volna, ha rászólna. Senkinek se tilthatja meg, hogy nézze. Ez is csak olyan ember, mint a többi. A köszörűs leveszi a kerékről a kést, az ujjai közt forgatja. — Kibomlott a cipője — szól csendesen. Bokáné elpirul, először azt sem tudja, mit tegyen. Lesimítja a szoknyáját, a férf re pillant. _ — Köszönöm — mondja ő is csendesen. Leguggol, bizonytalan ujjal befűzi. A köszörűs még a kereket is megállítja. Tágra nyílt szemmel csodálja a lehajló _ asszonyt. A fehér lábszárát nézi, nem tudja elszakítani róla a tekintetét. Elmosolyodik a bajsza alatt, talán gondol is valamire. Aztán meslóbálja a kést, csillámló tűzkört húz vele a levegőben, és ismét a pedálra tapos. Fürgén pattogtatja tovább. Később a kövér Vértesné ereszkedik le a lépcsőn. Bokáné félszegen a köszörűsre mosolyog, elsiet. Az megint félbehagyja a köszörülést, lopva utána néz, a lépcsőig kíséri a szemével. Csak aztán fordul mogorván Vértesnéhez. — A két fanyelű a magáé? Vértesné bólint, szusszant is hozzá egyet, de szólni nem szól. Hasához szorítja a darálót, kávét őröl. Orra hegyére tűz a napsugár. A köszörűs délre végez a munkával. Körülhordja a házban a késeket, összeszedi a pénzt. Bokáné ajtaja előtt sokáig időzik. Az asszony kapkodva kotorászik a táskájában, egyesével pengeti a markába a forintosokat. Az asszonyok közben fejben összeadnak, kivonnak, nehogy becsapja őket a köszörűs, ö is számol, dünnyög magában. Zsebrevágja a pénzeket, majd meggondolja magát, öt forintot kivesz, a tenyerén tartja. — Többet adott — mondja Bokánénak. — Maga öt forinttal többet adott. Nem szól egyebet Nekirugaszkodik a kocsinak, nagy csattogással a kapu felé lódítja. Az asszonyok még egy darabig a folyosón ácso- rognak. Bokáné marad kinn legtovább. A forintosokat szorongatja a kezében. A kis kötet négy nagyobb ciklusra oszlik: Parasztlegenda, Te, Mindenütt otthon, Még nem elég. Ez a négy alcím egyben mutatja Váci költészetének négy fő témáját is. Az első arra utal, hogy honnan, milyen környezetből indult a költő: leginkább az első kötetekből ismertek ezek a versek. A nyírségi táj, a tanyasi környezet, a kedves rokonok egy-egy portréja villan fel itt, régi munkatársak, tanítókori emlékek tűnnek elő: a vasutas édesapa munkahelyének fényei és az áldást kívánó édesanya aggódó sóhajtásai. Vállalása ez annak az örökségnek, amelyet magával hozott Váci: de nem nosztalgikus panaszkodást és visszavágyakozást találunk a sorokban, hanem képviselői mandátumot, küldetésvállalást, hogy a hagyományosnak hitt paraszti sorsot meg kell változtatni a mai, modern lehetőségek és követelmények szerint. Ezekből a „parasztversekből” hiányzik mindenféle szirupos romantika: ellenkezőleg: türelmetlen fejlődéskövetelés lüktet minden sorban. Ez a követelés főleg a negyedik ciklusban mutatkozik meg következetes, átgondolt rendszerben, a „Még nem elég” verscsokor költeményeiben. Ha így, kissé kiemelten olvassuk ezt a két ciklust, akkor értjük meg igazán, hogy a Váci-versekben oly gyakran szereplő természeti kép, tájleírás egyáltalában nem valamilyen költői „...Csak emlékeimet vetem papírra”. Ez a tárgyilagos kijelentő mondat mintha Nógrádi Sándor önéletírása előző kötetének címét ismételné, visszarimelve reá az új kötetből. Szerénynek tetsző program ahhoz mérten, amiről Nógrádi több ízben is, újra kijelenti: nem ír történelmet. „Csak” emlékeket. „Emlékeimből” — így hangzott az első kötet címe, s most, hogy „Üj történet kezdődött”: a folytatás is történetet, elbeszélést kínál látszólag inkább, semmint tudományosan hiánytalan korszakdokumentumot. Ez az egyetlen momentum egyszersmind, ahol Nógrádi Sándornak, az emlékezőnek, nincs egészen igaza. (Válogatott versek) kellék, hagyományos formai jegy, hanem az az adott természeti környezet, amely éppen bizonyos hagyományosnak, emlékszerűnek látszó mozdulatlanságával figyelmezteti a fejlődő mában élő költőt, hogy az embert ki kell emelni a hagyományok, az emlékek kötöttségeiből és a felszabadulás adta lehetőségeknek mindinkább emberibb, méltó hatalommal rendelkező körülmények közé keli helyezni, hiszen a lehetőségek megvannak hozzá. Ezért nem statikusak Váci természeti képei, hanem sürgetőek, mozgatóak, emlékeztetők és figyelmeztetők, hiszen amit eddig tettünk az emberért, az még mind nem elég. A „TE” összefoglaló címet viselő ciklus: egy csokor szerelmes vers. Petőfi és József Attila szerelmi költészete jut az eszünkbe, mert a forradalmi átalakulás harcainak mindennapjaiban szerelmes munkatársa a felesége, immárom több, mint tíz esztendeje, s e költemények itt is Váciék valóságos életének hű tükreiként sorakoznak elénk. A szerelem természetes öröme, hit és bizalom egymásban és egymás munkájában, hogy a szerelem nem valamilyen „külön” életterület: ezt bizonyítják e sorozat versei, akár az Áldott vagy Te mély pátoszára, akár a Mikor vetkőzni kezd és karcsú bársonyos melegségére gondolunk, vagy ha a modern magyar líra egyik legcsodálatosabb szeS ha most Nógrádi Sándor papírra és tollal írta le emlékezéseit a magyar történelem néhány évtizednyi szakaszából — voltaképpen letisztázta, könyvvé másolta csupán a már „leírtat”... Amit többek között ugyanő írt, fogalmazott — átvitt értelemben — történelemmé, miközben dolgozott. A szigorúság, amellyel Nógrádi Sándor tanulságokért elemzi végig a könyvében végigélt időt, ezért is jelent elsősorban elhatározott őszinteségű önvizsgálatot. S ezért bontakozhat ki a saját tettek vonatkozásában is újragondolt események mögül a minden gondolatot megtá- mádhatatlanul hitelesítő — mert természethűségig elerelmes versének sorait morzsolgatjuk, Mondd, kedvesem, milyen a tenger? A Mindenütt otthon ciklus itt is azt bizonyítja, hogy Váci nem valamilyen szűkén értelmezett paraszti politika megszállottja. Öt az egyetemes emberiség sorsa érdekli s ezenbelül a még sok megoldatlan, de megoldható probléma, amelyik a magyar nép felemelkedését teszi lehetővé. Ez az a bizonyos közéleti gondolkodás. amelynek magas igénye szerepelt indokolásul Váci 1965-ben kapott Kos- suth-díjához. Említettük, hogy ez a kötet most főleg fiatalok száméra készült válogatás. A versek mondanivalóját most itt utószóként prózában is összefoglalja a költő. A fiatalokat „nem oktatni akarom. Azt szeretném átadni nekik, anrt bennem a költő élni és vállalni mert Szeretném megtanítani őket a messze vivő szerelemre, az olykor ránk törő magány elviselésére, s ráébreszteni őket arra. hogy egy nép, egy haza eljegyzett fiai. Tenyerükbe tanyák vágynak, erejükre, értelmükre, tehetségükre falvak. külvárosok várnak. Szeretnék keményen a szemükbe nézni: — el tudnak-e fordulni tőlük?!’’ Költői hitvallást összegez itt a költő, s nagyszerű lenne, ha olvasói, fiatalok és idősek egyaránt elfogadnák a költő szavait! A kötetet Váci András kitűnő illusztrációi díszítik. Margócsy József ven — önarckép. Kissé talán szintén a szándék ellenére. Hiszen Nógrádi Sándor aránytisztelő írói szerénysége mindig csupán éppen annyit enged a leírás előterébe a leíróból, saját magából, amennyi az ábrázolt más portrék és események mégjobb megmutatását segítheti. Már ez a tény is a szerzőt jellemzi. Ahogy megfordítva: a szándékosan magánérdekű epizódokként elmondott néhány színes emlékkép még meggyőzőbbé teszi a történelmiséget, a könyv lényegét. A kötet minapi megjelenése óta a legelső gyors híradás már arról jelez, hogy példányai szinte teljesen elfogytak az üzletekből. A kivételes érdeklődés, a gyors könyvsiker az első kötet nyomán ébredt jogos várakozásra mutat. Arra, hogy izgalmas könyvélményére vártak Nógrádi Sándor olvasói. Az „Üj történet...” lapjain elemzett közelmúlt korszak ellenmondásainak ilyen szándékú feltárása úttörő bátorságot követel. A könyvben megrajzolt politikai portrék irodalmi feldolgozása egyelőre adósság. Nógrádi Sándor nyugodtan néz szembe könyvében azzal az egészen természet- szerű eshetőséggel, hogy sokakat bizonnyal a ..rázós" tárgy csemegézni való izgal- massága vonz majd. Ez a könyv többek között azt is bizonyítja, hogy a benne tárgyalt kor történetét megírni szándékozó bátorságához egyetlen dolog kell (a tárgyismeret nyilvánvaló feltételén túl): kommunista eseményszemlélet, pártos igazságigény. „Mindig ott éreztem jól magam, a dolgozó emberek között” — vallja szokásos csöndes kijelentő módján könyvében Nógrádi Sándor. Bizonyos, hogy ez a megérdemelt jó érzés új könyvének is kijut. (Kossuth Könyvkiadó, 1966.) Hars György Űj történet kezdődött Nógrádi Sándor emlékezéseinek új kötete Szép sikerrel szerepeltek vlzsgaelőadásukon az SZMT Móricz Zsigmond Művelődési Ház balettiskolásai.
